Kansas City Chiefs
29 feliratkozó
több mint 10 éve
divat minket fikázni még mindig, szard már le. A lényeg a pályán van.Elég sokat követed velünk együtt a meccseinket az eredménykövetőbe...az egyik legjobb o falunk van a ligába, és nem jövünk zavarba a sok blitzeléstől sem...a meccseink túlnyomó része pontzuhatagba torkollt, főként úgy, hogy a harmadik negyed elejére 21+ ponttal mentünk...nem merném ennyire egyértelműen kijelenteni, hogy jelenleg a dívízióból mi lennénk a leggyengébbek.Ezt mire alapozod? Idei teljesítményt alapul véve? Elég simán megvertük őket, nem tudom mivel bizonyították volna, h jobbak, mint mi. Vagy úgy gondolod, h a mi stílusunk ellen sokkal jobbak az esélyeitek?Oké, leírhatom. Úgyis szabin vagyok. 😊
Rolni
Simán győztetek, nézőpont kérdése. Ha jól mondom ~1 TD különbség lett, és majdnem fordított a semmiből a San Diego. Illetve mindkét defense kapott vagy 30 pontot ott is. A Szikrapattintók sztem egy kivétellel mindig 1 TDon belül kaptak ki idén.
Ha épp nem a balfasz napját fogja ki, Rivers bárkinek bever 3-4 TDt. Vannak hozzá fegyverei a sérültek ellenére is. Ezt jól írta a taxis. Rivers ráadásul az egyik legnagyobb clutch QB, akit valaha láttam. Csak ha sír, akkor rossz, és most sokat aggódik, de meg szokott nyugodni.
Én a játék képét nézem, lehet vannak jobb szempontok. De nem az alapján ítélek, hogy épp hova pattant a labda, hol tévedett a bíró, vagy épp ki hozott egy 98 yardos TDt. Például ha tegnap Cooper nem lép ki a végén, vagy nincs IT, a Steelers bukik. Én így látom a focit. A stratégia érdekel, mi működik, mi nem. Hogyan működik, mi a terv, mi valósul meg belőle, ilyesmi. Nem az, hogy egy QB belevág a mindenségbe 5 kurva nagy passzt, és egyik meccsen lesz 3 TD belőle, akkor császár, másikon meg lesz 1 TD és 2 pick, akkor "rossz volt a playhívás". Ez ugyanaz a kockázat, nincs vele baj, ha mást nem lehet. Csak nekem ugyanaz, másoknak ég és föld a két meccs.
Márpedig amit láttam a két csapattól, nekem az jött le, hogy mind a 4 meccs kétesélyes a Chiefsnek, de a Botls ha feltámad, akkor az nehezebb lesz. Nem a játékstílus miatt. DE ha már felhoztad, mi blitzelünk ezerrel, és Rivers pedig néha bírja ezt, néha nem. Tavaly kétszer vertük őket, de hogy 4-0 legyen a két év mérlege, nem reális.
ulpianus
Pari
több mint 10 éve
Elég sokat követed velünk együtt a meccseinket az eredménykövetőbe...az egyik legjobb o falunk van a ligába, és nem jövünk zavarba a sok blitzeléstől sem...a meccseink túlnyomó része pontzuhatagba torkollt, főként úgy, hogy a harmadik negyed elejére 21+ ponttal mentünk...nem merném ennyire egyértelműen kijelenteni, hogy jelenleg a dívízióból mi lennénk a leggyengébbek.Ezt mire alapozod? Idei teljesítményt alapul véve? Elég simán megvertük őket, nem tudom mivel bizonyították volna, h jobbak, mint mi. Vagy úgy gondolod, h a mi stílusunk ellen sokkal jobbak az esélyeitek?Oké, leírhatom. Úgyis szabin vagyok. 😊
Rolni
Simán győztetek, nézőpont kérdése. Ha jól mondom ~1 TD különbség lett, és majdnem fordított a semmiből a San Diego. Illetve mindkét defense kapott vagy 30 pontot ott is. A Szikrapattintók sztem egy kivétellel mindig 1 TDon belül kaptak ki idén.
Ha épp nem a balfasz napját fogja ki, Rivers bárkinek bever 3-4 TDt. Vannak hozzá fegyverei a sérültek ellenére is. Ezt jól írta a taxis. Rivers ráadásul az egyik legnagyobb clutch QB, akit valaha láttam. Csak ha sír, akkor rossz, és most sokat aggódik, de meg szokott nyugodni.
Én a játék képét nézem, lehet vannak jobb szempontok. De nem az alapján ítélek, hogy épp hova pattant a labda, hol tévedett a bíró, vagy épp ki hozott egy 98 yardos TDt. Például ha tegnap Cooper nem lép ki a végén, vagy nincs IT, a Steelers bukik. Én így látom a focit. A stratégia érdekel, mi működik, mi nem. Hogyan működik, mi a terv, mi valósul meg belőle, ilyesmi. Nem az, hogy egy QB belevág a mindenségbe 5 kurva nagy passzt, és egyik meccsen lesz 3 TD belőle, akkor császár, másikon meg lesz 1 TD és 2 pick, akkor "rossz volt a playhívás". Ez ugyanaz a kockázat, nincs vele baj, ha mást nem lehet. Csak nekem ugyanaz, másoknak ég és föld a két meccs.
Márpedig amit láttam a két csapattól, nekem az jött le, hogy mind a 4 meccs kétesélyes a Chiefsnek, de a Botls ha feltámad, akkor az nehezebb lesz. Nem a játékstílus miatt. DE ha már felhoztad, mi blitzelünk ezerrel, és Rivers pedig néha bírja ezt, néha nem. Tavaly kétszer vertük őket, de hogy 4-0 legyen a két év mérlege, nem reális.
ulpianus
Szerkesztette: Pari
több mint 10 éve
Ezt mire alapozod? Idei teljesítményt alapul véve? Elég simán megvertük őket, nem tudom mivel bizonyították volna, h jobbak, mint mi. Vagy úgy gondolod, h a mi stílusunk ellen sokkal jobbak az esélyeitek?Oké, leírhatom. Úgyis szabin vagyok. 😊
Rolni
Simán győztetek, nézőpont kérdése. Ha jól mondom ~1 TD különbség lett, és majdnem fordított a semmiből a San Diego. Illetve mindkét defense kapott vagy 30 pontot ott is. A Szikrapattintók sztem egy kivétellel mindig 1 TDon belül kaptak ki idén.
Ha épp nem a balfasz napját fogja ki, Rivers bárkinek bever 3-4 TDt. Vannak hozzá fegyverei a sérültek ellenére is. Ezt jól írta a taxis. Rivers ráadásul az egyik legnagyobb clutch QB, akit valaha láttam. Csak ha sír, akkor rossz, és most sokat aggódik, de meg szokott nyugodni.
Én a játék képét nézem, lehet vannak jobb szempontok. De nem az alapján ítélek, hogy épp hova pattant a labda, hol tévedett a bíró, vagy épp ki hozott egy 98 yardos TDt. Például ha tegnap Cooper nem lép ki a végén, vagy nincs IT, a Steelers bukik. Én így látom a focit. A stratégia érdekel, mi működik, mi nem. Hogyan működik, mi a terv, mi valósul meg belőle, ilyesmi. Nem az, hogy egy QB belevág a mindenségbe 5 kurva nagy passzt, és egyik meccsen lesz 3 TD belőle, akkor császár, másikon meg lesz 1 TD és 2 pick, akkor "rossz volt a playhívás". Ez ugyanaz a kockázat, nincs vele baj, ha mást nem lehet. Csak nekem ugyanaz, másoknak ég és föld a két meccs.
Márpedig amit láttam a két csapattól, nekem az jött le, hogy mind a 4 meccs kétesélyes a Chiefsnek, de a Botls ha feltámad, akkor az nehezebb lesz. Nem a játékstílus miatt. DE ha már felhoztad, mi blitzelünk ezerrel, és Rivers pedig néha bírja ezt, néha nem. Tavaly kétszer vertük őket, de hogy 4-0 legyen a két év mérlege, nem reális.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 10 éve
Chargers erősebb, Raiders nemEzt mire alapozod? Idei teljesítményt alapul véve? Elég simán megvertük őket, nem tudom mivel bizonyították volna, h jobbak, mint mi. Vagy úgy gondolod, h a mi stílusunk ellen sokkal jobbak az esélyeitek?
ulpianus
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 10 éve
3-6 még lehet 9-7 elvben 10-6 is. A Denver picsán rúg minket hétvégén, ez igen valószínű.De a többi nem tuti bukó.
Chargers és Raiders kétszer a lényeg, Chargers erősebb, Raiders nem, bár nagy különbségek nincsenek, négy jó meccs lehet belőle.
Csoportidegen meccsek a Bills, Ravens, Browns. Egyik sem legkönnyeb, de nem is reménytelen. A Raides topicba már írtam, hogy nekik most jön a neheze, a Chargers javulni fog, de nekik már tényleg nem lehet hibázni. Aztán a Wild Cardot mglátjuk, még kár számolgatni. Bárki leséülhet, ahogy nálunk Jamaal, vagy Romo, Ben, akárki főszereplő. Vagy lehet bárkinek T-bow time sorozata. Egyelőre élvezzük a szezont, szurkoljunk. Az utolsó 3 forduló előtt szoktam nagyjából számolgatni.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 10 éve
Még várunk hajnalig, de eddig ez jó forduló lett. Bye week powwwa!Csoporton belül igen, de a Jets, Steelers győzelmével 2 W-re a Wild Card és még a Bills Raiders kettős is a csapat előtt. A revanson túl hatalmas tétje lesz a hétvégi meccsnek. 4-5ről még lehet reménykedni (bár inkább csak remény mint esély), 3-6ról irány a draft.
ulpianus

Liverpool Fc
több mint 10 éve
Még várunk hajnalig, de eddig ez jó forduló lett. Bye week powwwa!

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 10 éve
Én a tavalyi rájátszás óta nézem rendszeresen az mlb-t, előtte is követtem azért. Idén alapszakaszba is jó pár meccset megnéztem, illetve a döntő 5 meccséből 3-at néztem, sajnos az utolsót pont nem tudtam élőben nézni, de utólag azt is megnéztem 😊
több mint 10 éve
Ha már Höri "Paraszt Ranking"jában utalt rá. Valaki nézte esetleg a Kansas City Royals sikerét?www.kansascity.com/sports/article43607406.html
Szerkesztette: ulpianus

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 10 éve
Allen elfogadható run blocker ebben az egyébként futáshoz erős közepes falban. Ellenben passz esetén a fejem fogom leginkább, egyik legrosszabbak vagyunk ebben. Legalább az újonc centerünk (Morse) jó. Ami ezen a poszton ritka.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 10 éve
Sokat segített Sankónak, hogy Fisher (LOT) végre egészséges NFL karrierjében először. És végre jól is játszik. Igazából ő a ljegjobb. Grubbs sokat számít, de nála is jobb. Más kérdés hogy a fal jobb oldala katasztrófaövezet. Tardiff, Allen, Stephenson, és mindenki monnyon le onnan.Allen-t megvédeném, mert most kifejezetten jó volt a detroit ellen, igaz máskor meg általában szar😊
ulpianus
Stephenson meg tökéletes swing tackle backup, de hosszútávú kezdőnek nem megfelelő
Tardiff hát igen, ő (egyelőre?) arra jó csak, hogy meglegyen az 5 felálló falember
több mint 10 éve
Sokat segített Sankónak, hogy Fisher (LOT) végre egészséges NFL karrierjében először. És végre jól is játszik. Igazából ő a ljegjobb. Grubbs sokat számít, de nála is jobb. Más kérdés hogy a fal jobb oldala katasztrófaövezet. Tardiff, Allen, Stephenson, és mindenki monnyon le onnan.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 10 éve
Ha ilyen jól is passzolna már-már elit lenne 😀Reméljük marad a nyerő széria!
több mint 10 éve
Sanyinál továbbra is meglepődnek, hogy jól fut. Igaz, 10 éve fut jól, de minden hétvégén ez egy nagy döbbenet.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 10 éve
Jó volt aMeccs a védelem nagyon jó,Sanyi elit 😄
több mint 10 éve
Eleinte jo meccs volt, de aztan annyira laposra vertuk oket, hogy en kerek elnezest.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 10 éve
A liga egyik legrosszabb állapotában lévő csapatát vertük, de azt kell legyőzni aki épp szembe jön. Jó volt nézni a srácokat, mind O mind D oldalon. Rengeteg levédekezett passz, kiváló DL munka, és West személyében megvan Jamaal helyettese is. A meccsel kapcsolatban csak egyet sajnálok, hogy De'Anthony Tomast a bench-en hagytam.
De Houston-West-Maclin azért hozott 63 pontot kompenzálás kép.
Pihenő és aztán lehet bármi Denverben. Nem lesz eredmény kényszer, és talán a szerencse is ezúttal ide fordul.

Liverpool Fc
több mint 10 éve
Nálatok is akkora a csend a fórumban mint nálunk 😊Jó szurkolást mindenkinek. 👏🏻👏🏻👏🏻
Különösen azoknak akik szintén kilátogatnak a meccsre! 👍🏻
One Team
One Detroit
One Pride
több mint 10 éve
Viszont nyertunk, nagyjabol siman. Eleg orom az mara nekem.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 10 éve
Pedig mar vartam, Dee Ford mire jut kezdokent.Szégyen, hogy már ennyi örömöd se lehet ebbe a szezonba
ulpianus

Liverpool Fc
több mint 10 éve
Pedig mar vartam, Dee Ford mire jut kezdokent.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 10 éve
Maclin, R. Wilson InactiveSmith, Santos, Poe, Houston, Hali, Kelce, Mauga, Abdullah Active

Liverpool Fc
több mint 10 éve
M. DeVito out, Poe játékára 50% az esély. Ha Poe sem tudna játszani 4 ember maradna a DL-be.Tovább vékonyítva a védelmet R. Wilson szintén esélyes, hogy nem tud pályára lépni, Mauga és Hali is 50% csak, egyedül Houstonra mondtak 75%-ot.
Szvsz az edge rusher LB-erek játszani fognak, de ha netán Mauga-Wilson ILB páros és mondjok Poe sem lenne bevethető akkor szépen zabálhatja majd a csapat a yardokat a földön.

Liverpool Fc
több mint 10 éve
Még mindig jobb, mint az ejjEmánulelm pikk, nézemezt a 2013 első kört, DT kellettvóna deminek denemdenemdenemdenem

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
valahogy a D játékosokat jobban draftolja a PO