Las Vegas Raiders
40 feliratkozó
több mint 13 éve
Murray gyanúsan rosterspot.Amadeus91Így amiket eddig sikerült róla olvasnom, plusz ismerve Olson tehetség kiaknázós offense stílusát én sem csodálkoznék ha Stewart-t kinyomná és Murray lenne a #3 RB a rosteren. Sőt ahogy írtam azt is letudnám képzelni,hogy DMC rotációjaként fent lenne Reece-l együtt,mint plusz passz opció. Azon se lennék meglepve Ha Olson kimondottan, külön dolgozna ki pár ilyen támadást akár RZbe is.

több mint 13 éve
Murray gyanúsan rosterspot.
több mint 13 éve
Rookie Mini Camp beszámoló:Stacy McGee lenyilatkozta, hogy a problémák már a múlté s, hogy megváltozott. Megváltozott az őt körül levő emberek csoportja és megváltoztatta az életét! Reméljük ténylegesen így is lesz/marad!
DA lenyilatkozta vele kapcsolatban, hogy hisz benne, hogy ténylegesen megtud változni. A draftjával kapcsolatban meg annyit mondott, hogy senki sem tökéletes, követ el hibákat de látja benne a változásra hajlandóságot.
Kiemelkedőbb playák:
DJ Hayden elhomályosított minden WR-t akit rábíztak, ASO 2.0! 😊 Két olyan eset volt amikor úgy tűnt, hogy a wr-nek még is sikerült megverni és megcsinálni az elkapást de Hayden feljebb kapcsolt és incomplet lett. Az egyik ilyen egy nagyon látványos deep route-nál volt amikor az elkapó egy double move kapcsán előbb befelé majd a pálya széle felé indult el (post corner) de Hayden kapcsolt beérte és leütötte a lasztit.
Latavius Murray volt a másik nagyot alkotó rookie. Hibridként használták, elég sokszor mozgott ki wr posztba. S mind futóként, mind wr-ként azt írták, hogy nagyon meghatározó szép játékot mutatott. Sanszos, hogy nem egy ilyen kimozgatást láthatunk majd az előszezonban. S ha ehhez még hozzá vesszük majd Reece hasonlóan vegyes,hibrid terhelhetőségét aszem pár D sünt fog szülni ellenünk 😊
Tyler Wilson nagyon szép erős, jó spirálal rendelkező pontos lasztikat szórt egész nap. A kérdés majd az lesz nála, hogy mennyire jól olvassa majd a D-ket illetve, hogy nyomás alatt is tudja majd így osztani a labdákat. (Most még Non contact edzés van csak)
Brice Butler az egyik legkiemelkedőbb wr volt egész nap. Több szép gyönyörű elkapást is bemutatott. Köztük egy szarul megdobott rövid dobást is összekanalazott. Wilson kedvenc célpontja volt. Főleg mélységi utakat futtattak vele.
Conner Vernon volt a másik kiemelkedő wr a gyakorlatok során. Slot pozícióba állt fel és nagyon kiforrott szép munkát végzett!
Még a végén Ford kap egy kihívót 😊

több mint 13 éve
Ezzel az FO gyakorlatilag teljesen atalakult.Lett ugye GM, aki mostanra atalakitotta a scouting reszleget es ugy altalaban a focihoz kapcsolodo dolgokat.
Igy mar a penzugyi oldal is atalakul...kivancsi vagyok ki veszi at a helyet.
Fontos alakja O is a sportagnak, mint legmagasabb noi "szereplo". Al Davis nagysaganak es korat megelozo szemleletenek egyik bizonyiteka is volt O vegulis.
Just win baby!!
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
"Amy Trask, a long-time member of the Raiders' organization and a rare high-level female executive, has resigned."Schefter
"According to SI.com's Jim Trotter, Mark Davis previously had informed Trask she would have a subordinate role under his ownership, making her exit from the franchise less than a surprise"
több mint 13 éve
www.youtube.com/watch?v=cl7g1dRAvc4biztos, hogy jó videót linkeltél?
itt egy Wilson meccsvideó, a Tulsa elleni. nem ez volt a legjobb meccse tavaly, de szinte minden playben megütötték, csoda, hogy nem sérült meg, falemberei forgóajtóként funkcionáltak. elkapói szörnyen fakezűek, sokat droppoltak. dobott egy intet, de az talán megelőzhető lett volna, ha a WR küzd a labdáért. jó a pocket presence, és a keménységre felhívnám a figyelmet 8:42-től. a release-je hagy némi kívánnivalót maga után, de ezen remélhetőleg javítani fog. én örülök, hogy őt húztuk, a legszimpatikusabb QB az idei draftról a játéka és a mentalitása alapján is. játékstílusra nekem olyan, mint Brett Favre / Tony Romo.deyell
mert több helyen nem azt láttam, amit te leírtál;
a folyamatos 5-6 emberes Tulsai blitz packagokat screenekkel, hot routeokkal oldották fel, ezért értek hozzá sokszor közel, nem plusz blokkolót használtak, hanem időzítéssel büntettek ; volna, ha Wilson jobban látott volna a pályán, sokszor nem vette észre a közeledő nyomás miatt a legforróbb utat, pl. ebből lett az int is
és az elkapók sem voltak fakezűek, egyszerűen ez ncaa, sőt szerintem jól játszottak
másrészt Wilson pocketmozgása hagy némi kivánni valót maga után, tipeg-topog a zsebben, ezt büntetni fogják, a dobómozdulata 'nagyon egyedi', és elég lassú, ez baj; a videó alapján a látása lehet hogy elég nagy korlátja lesz majd
egyszóval projekt, meglátjuk mennyire lehet formálni, mert elég kialakult erős játéka van, ami nem válik a formálhatóság hasznára
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 13 éve
www.youtube.com/watch?v=cl7g1dRAvc4itt egy Wilson meccsvideó, a Tulsa elleni. nem ez volt a legjobb meccse tavaly, de szinte minden playben megütötték, csoda, hogy nem sérült meg, falemberei forgóajtóként funkcionáltak. elkapói szörnyen fakezűek, sokat droppoltak. dobott egy intet, de az talán megelőzhető lett volna, ha a WR küzd a labdáért. jó a pocket presence, és a keménységre felhívnám a figyelmet 8:42-től. a release-je hagy némi kívánnivalót maga után, de ezen remélhetőleg javítani fog. én örülök, hogy őt húztuk, a legszimpatikusabb QB az idei draftról a játéka és a mentalitása alapján is. játékstílusra nekem olyan, mint Brett Favre / Tony Romo.
built for this shit
több mint 13 éve
Ha Flynnt itt is kiszorítja egy Wilson, szerintem felhagy a játékkal 😀
több mint 13 éve
Meg nincs csak a beat writerek irjak...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
Wilson kurva eros es pontos labdakat szor!!van róla videó?
mondjuk uresbe kell is...Rolni
több mint 13 éve
Wilson kurva eros es pontos labdakat szor!!mondjuk uresbe kell is...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
Tegnap 24 újonccal nálunk is elkezdődött az első mini camp!Kíváncsi leszek, hogy idén kifog igazán villantani majd a camp-k során!
Addig is amíg kiderül,hogyan is szerepelnek figyelmetekbe ajánlanám az első napi képeket a raiders.com-n.
Különösen az alább linkelt képet! Csak annyit fűznék hozzá,hogy szolid kartávolság! 😊
www.raiders.com/media-vault/photo-gallery/Raiders-2013-Rookie-Mini-Camp/bea3e9b1-a59a-41ec-8c19-ce53d478829a#7731112e-fc8f-4960-b4e3-a1ef08641015

több mint 13 éve
És ez így rendben is van. Kell a hybrid, kell a varia, kell a kiszámíthatatlanság. Nem véletlenül jött 3 FA LB és rájuk még Moore is...A 3 emberes DL pedig működhet ha nem izom futások ellen használjuk ugyebár...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
Kurt Taufaa'sau egy interjúban elhintette, hogy a jövő évi védelem alapvetően 4-3-as lesz, passzszituációknál 3-4-es formációra váltunk.Anno Burgess is 56-osal játszott 4-3 DE-t.
kezdődik a rookie minicamp nálunk is. LT Bo Jackson mezszámát kapta. Bass 51-est, még a végén linebacker lesz.
deyell
A D felállást meg lehetett érezni, tudni még ha idáig nem is volt kimondva a csapat részéről. Elvégre DA inkább 4-3 zone + blitz tipusú D szakember s ugye JT az aki inkább 3-4 szaki. Plusz ha megnézzük nincs igazán állat RDE-nk míg LB sorban azért ott van Burris és Moore is aki jó rusher. Szóval várható volt,hogy egyértelmű pass szituációnál 3-4be állunk fel s megy majd az LB blitz.

több mint 13 éve
Én is 91-esben játszom és sokáig OLB voltam, de most már DE vagyok, úgyhogy átjárható ez a két poszt! Én vagyok rá a tanú 😀
több mint 13 éve
DE viselheti az 50-79, 90-99 bármelyik számot. Én is meglepődtem még tegnap, de utánanéztem és Abraham is pl 55-el játszott 4-3 DE-t. Ettől persze akár LB is lehet...Hivatalos oldalon néztem, hogy Goethel és Maiava is az 50-es számra van beírva, ugye ez alapból Goethel-t illetné, elírás vagy várható búcsú egy sérülékeny játékostól?
több mint 13 éve
Kurt Taufaa'sau egy interjúban elhintette, hogy a jövő évi védelem alapvetően 4-3-as lesz, passzszituációknál 3-4-es formációra váltunk. kezdődik a rookie minicamp nálunk is. LT Bo Jackson mezszámát kapta. Bass 51-est, még a végén linebacker lesz.
built for this shit
több mint 13 éve
Megtalálta Veldheer "táplálékkiegészítős" zsákját biztos 😊
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
Kell is, h possession szörny akar lenni
Streater szépen ki van pukkantva.
www.raiders.com/media-vault/photo-gallery/Voluntary-Off-Season-Workouts/4fed4221-6d33-453e-bb84-bdd2f6c498e9Amadeus91
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve

Streater szépen ki van pukkantva.
www.raiders.com/media-vault/photo-gallery/Voluntary-Off-Season-Workouts/4fed4221-6d33-453e-bb84-bdd2f6c498e9
több mint 13 éve
Franchise arc nem egy évre van.Jelenleg DMC-t gondolom a csapat arcának. A legtöbb Raiders-ügyileg kevésbé felvilágosult NFL drukkernek az Ő neve ugrik be először a csapatról. Ha Run DMC menne vmi okból, akkor Hayden lenne a tökéletes: a tragédiából visszatérő superman aki posztján rendre győzelemhez segíti a csapatot. Epikus.
Ennek a csapatnak arca lehetne:
DMC, de folyton sérül és még kérdéses a jövője
Branch
Veldheer, Houston, Wiz, de nem olyan a posztjuk
Roach, Sio, Burris, de még nem tettek le annyit (bármit) az asztalra
Hayden remélhetőleg beér erre a szerepre, de még kérdőjel
Wilson lehet még értelemszerűen, ha beválikRolni
több mint 13 éve
Franchise arc nem egy évre van.Ennek a csapatnak arca lehetne:
DMC, de folyton sérül és még kérdéses a jövője
Branch
Veldheer, Houston, Wiz, de nem olyan a posztjuk
Roach, Sio, Burris, de még nem tettek le annyit (bármit) az asztalra
Hayden remélhetőleg beér erre a szerepre, de még kérdőjel
Wilson lehet még értelemszerűen, ha beválik
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
az majd Sio lesz.Érdekes lenne a dolog. Woodson még a pályán is tudna impactot adni, de az igazán fontos sztem a mentalitása, profizmusa lenne a fiatalok számára mint vezér, példakép...kéne egy "arc" a csapatnak.Amadeus91
Ezzel együtt nem tartom túl valószínűnek a dolgot.Rolni
built for this shit
több mint 13 éve
1 évre lehetne. Aztán majd valaki kinövi magát a szárnyai alatt. (DJ?)MOndjuk az nem ő lenne 37 évesen...RolniÉrdekes lenne a dolog. Woodson még a pályán is tudna impactot adni, de az igazán fontos sztem a mentalitása, profizmusa lenne a fiatalok számára mint vezér, példakép...kéne egy "arc" a csapatnak.Amadeus91
Ezzel együtt nem tartom túl valószínűnek a dolgot.Rolni

