Minnesota Vikings
40 feliratkozó
több mint 13 éve
Majd ha az ő szerződése meg Wilson szerződése között kell választani nem.arra reagáltam h azt írtad h nem játszik jól. de jól játszik. elkap mindent amit feléje dobnak.Nem csak statokból , láttam Seahawks meccset is jó nem az összeset de jó párat.szeretem ha vki a statokból következtet.braxa88Mihez képest ? Nem játszik rosszul.Jöjjön Wallace , Pattersont szedjük be a túloldalra aztán oké 😀. Kár hogy 2 közül valamelyik sanszosan delfin lesz.Rice nem játszik jó?braxa88
Egyébként ha Wallacet szerződtetnénk 10+ millával, akkor egyre erősebb lenne a gyanús ami most sem gyenge, hogy Harvinnal nem csak a szerződése volt a baj. Ricet se kapott pénzt azóta nem is játszik jól, mondjuk összehasonlíthatatlan Harvinnal, de szerintem van még más is ami miatt mennie kellett.Toca
De egy 10 millás WR-től (5. -6. legnagyobb fizetése van) nekem az kevés hogy tavaly fél szezont kihagyta, idén meg csinált 7-800 yardot. Engem eddig nem győzött meg hogy nem csak Favre tette naggyá.Toca
Ha szerinted megér 10 millát ám legyen, szíved joga. Top5 fizetése van és top 15 elkapóba se nagyon fér be nálam.
Sok mindenről meg lehet győzni, de arról hogy ő nincs túlfizetve derekasan, arról nem 😀
De egyébként félreértettél én nem azt akartam kihozni hogy szar, jó elkapó én máig szeretem, de volt egy kiugró éve azóta meg egy stabil célpont, de nem elit. Ennyit akartam kihozni belőle kicsit túl lett magyarázva 😀Toca
ez h mennyi a fizuja azt leszarom.braxa88
De tényleg kicsit rosszul fogalmaztam. 10 millát örülök hogy nem adtunk neki mert annyit nem ér. Harvinnál is vannak kétségeim, bár neki odapakoltam volna 14 et is simán 😀
több mint 13 éve
Szerintetek mennyi esély van Cruzra?én úgy érzem St.Louisba fog menni az 1. körös pickért...
akkor viszont lesz egy Pattersonunk esetleg? 😛
több mint 13 éve
Bejött a Playoffban is. Ja nem.Mondjuk előbb utóbb meg kellene majd fizetni egy megfelelő WR-t ha hosszabbításra kerül a sor, mert igen könnyen engedünk el WR-ket.PaulusMinek az?
CSak a futáááás. 😀😀😀ZoliZoltán
"ESPN 1500 Twin Cities reports the Bears' interest in free agent RT Phil Loadholt is "legitimate" and they are offering more money than the Vikings."
nem kéne... AP kitérne a hitéből.
John Carlson has agreed to a restructured contract.
nagyon helyes, remélem egy WR-nek készítik elő a terepet
több mint 13 éve
Mondjuk előbb utóbb meg kellene majd fizetni egy megfelelő WR-t ha hosszabbításra kerül a sor, mert igen könnyen engedünk el WR-ket.PaulusMinek az?
CSak a futáááás. 😀😀😀
több mint 13 éve
arra reagáltam h azt írtad h nem játszik jól. de jól játszik. elkap mindent amit feléje dobnak.Nem csak statokból , láttam Seahawks meccset is jó nem az összeset de jó párat.szeretem ha vki a statokból következtet.braxa88Mihez képest ? Nem játszik rosszul.Jöjjön Wallace , Pattersont szedjük be a túloldalra aztán oké 😀. Kár hogy 2 közül valamelyik sanszosan delfin lesz.Rice nem játszik jó?braxa88
Egyébként ha Wallacet szerződtetnénk 10+ millával, akkor egyre erősebb lenne a gyanús ami most sem gyenge, hogy Harvinnal nem csak a szerződése volt a baj. Ricet se kapott pénzt azóta nem is játszik jól, mondjuk összehasonlíthatatlan Harvinnal, de szerintem van még más is ami miatt mennie kellett.Toca
De egy 10 millás WR-től (5. -6. legnagyobb fizetése van) nekem az kevés hogy tavaly fél szezont kihagyta, idén meg csinált 7-800 yardot. Engem eddig nem győzött meg hogy nem csak Favre tette naggyá.Toca
Ha szerinted megér 10 millát ám legyen, szíved joga. Top5 fizetése van és top 15 elkapóba se nagyon fér be nálam.
Sok mindenről meg lehet győzni, de arról hogy ő nincs túlfizetve derekasan, arról nem 😀
De egyébként félreértettél én nem azt akartam kihozni hogy szar, jó elkapó én máig szeretem, de volt egy kiugró éve azóta meg egy stabil célpont, de nem elit. Ennyit akartam kihozni belőle kicsit túl lett magyarázva 😀Toca
ez h mennyi a fizuja azt leszarom.
több mint 13 éve
Nem csak statokból , láttam Seahawks meccset is jó nem az összeset de jó párat.szeretem ha vki a statokból következtet.braxa88Mihez képest ? Nem játszik rosszul.Jöjjön Wallace , Pattersont szedjük be a túloldalra aztán oké 😀. Kár hogy 2 közül valamelyik sanszosan delfin lesz.Rice nem játszik jó?braxa88
Egyébként ha Wallacet szerződtetnénk 10+ millával, akkor egyre erősebb lenne a gyanús ami most sem gyenge, hogy Harvinnal nem csak a szerződése volt a baj. Ricet se kapott pénzt azóta nem is játszik jól, mondjuk összehasonlíthatatlan Harvinnal, de szerintem van még más is ami miatt mennie kellett.Toca
De egy 10 millás WR-től (5. -6. legnagyobb fizetése van) nekem az kevés hogy tavaly fél szezont kihagyta, idén meg csinált 7-800 yardot. Engem eddig nem győzött meg hogy nem csak Favre tette naggyá.Toca
Ha szerinted megér 10 millát ám legyen, szíved joga. Top5 fizetése van és top 15 elkapóba se nagyon fér be nálam.
Sok mindenről meg lehet győzni, de arról hogy ő nincs túlfizetve derekasan, arról nem 😀
De egyébként félreértettél én nem azt akartam kihozni hogy szar, jó elkapó én máig szeretem, de volt egy kiugró éve azóta meg egy stabil célpont, de nem elit. Ennyit akartam kihozni belőle kicsit túl lett magyarázva 😀
több mint 13 éve
szeretem ha vki a statokból következtet.Mihez képest ? Nem játszik rosszul.Jöjjön Wallace , Pattersont szedjük be a túloldalra aztán oké 😀. Kár hogy 2 közül valamelyik sanszosan delfin lesz.Rice nem játszik jó?braxa88
Egyébként ha Wallacet szerződtetnénk 10+ millával, akkor egyre erősebb lenne a gyanús ami most sem gyenge, hogy Harvinnal nem csak a szerződése volt a baj. Ricet se kapott pénzt azóta nem is játszik jól, mondjuk összehasonlíthatatlan Harvinnal, de szerintem van még más is ami miatt mennie kellett.Toca
De egy 10 millás WR-től (5. -6. legnagyobb fizetése van) nekem az kevés hogy tavaly fél szezont kihagyta, idén meg csinált 7-800 yardot. Engem eddig nem győzött meg hogy nem csak Favre tette naggyá.Toca
több mint 13 éve
Mihez képest ? Nem játszik rosszul.Jöjjön Wallace , Pattersont szedjük be a túloldalra aztán oké 😀. Kár hogy 2 közül valamelyik sanszosan delfin lesz.Rice nem játszik jó?braxa88
Egyébként ha Wallacet szerződtetnénk 10+ millával, akkor egyre erősebb lenne a gyanús ami most sem gyenge, hogy Harvinnal nem csak a szerződése volt a baj. Ricet se kapott pénzt azóta nem is játszik jól, mondjuk összehasonlíthatatlan Harvinnal, de szerintem van még más is ami miatt mennie kellett.Toca
De egy 10 millás WR-től (5. -6. legnagyobb fizetése van) nekem az kevés hogy tavaly fél szezont kihagyta, idén meg csinált 7-800 yardot. Engem eddig nem győzött meg hogy nem csak Favre tette naggyá.
több mint 13 éve
Jöjjön Wallace , Pattersont szedjük be a túloldalra aztán oké 😀. Kár hogy 2 közül valamelyik sanszosan delfin lesz.Rice nem játszik jó?
Egyébként ha Wallacet szerződtetnénk 10+ millával, akkor egyre erősebb lenne a gyanús ami most sem gyenge, hogy Harvinnal nem csak a szerződése volt a baj. Ricet se kapott pénzt azóta nem is játszik jól, mondjuk összehasonlíthatatlan Harvinnal, de szerintem van még más is ami miatt mennie kellett.Toca
több mint 13 éve
Valószínűleg nem a pénz volt a fő gond, mert akkor megállapodtunk volna Harvin-nal. Inkább az összekülönbözések miatt kellett mennie. Ettől függetlenül a játékosok nem örülnek neki ahogy látom. De számunkra és számukra is csak az a bizakodás lehet, hogy a kapott ellenértéket jól használjuk fel. Ezért gondolom, hogy egy meghatározó FA Wr-t kell szerezni, még ha az drága is, hogy a Pickekből lehessen tovább építkezni. Én Austin húzása miatt sem lennék elkeseredve, bár rá Wright miatt kisebb az esély, meg azért mert nem dúskálunk szélső WR-ben...
több mint 13 éve
Jöjjön Wallace , Pattersont szedjük be a túloldalra aztán oké 😀. Kár hogy 2 közül valamelyik sanszosan delfin lesz.Egyébként ha Wallacet szerződtetnénk 10+ millával, akkor egyre erősebb lenne a gyanús ami most sem gyenge, hogy Harvinnal nem csak a szerződése volt a baj. Ricet se kapott pénzt azóta nem is játszik jól, mondjuk összehasonlíthatatlan Harvinnal, de szerintem van még más is ami miatt mennie kellett.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
profootballtalk.nbcsports.com/2013/03/12/dolphins-think-vikings-may-offer-mike-wallace-13-million-a-year/
több mint 13 éve
Jelenleg akkor 11 húzásunk van idén, abból már lehet találni pár meghatározó játékost, vagy esetleg feljebb is lehet menni egy két fontos célpontért ha szükséges. Meglátjuk a szabadügynök piacon mit hozunk össze a draftig, de pár WR húzás lesz szerintem, a kérdés az melyik körökben. Tavaly jól sikerült választani, legyen ez idén is így... 😊
Mondjuk előbb utóbb meg kellene majd fizetni egy megfelelő WR-t ha hosszabbításra kerül a sor, mert igen könnyen engedünk el WR-ket.
több mint 13 éve
A Harvin-ért kapott 2014-es draft pick a harmadik körben lesz esedékes.
több mint 13 éve
Igen Patterson-ban van lehetőség, ha nem kell sokat felmenni érte, lehet meghúzzuk a feltradet érte.
több mint 13 éve
Ha Patterson lecsúszna hozzánk letojnám Harvint , sajna nem fog. Boldinért pakolbattunk volnatöbbet mert szívesebben adták volna nekünk mint a 49ersnek ...Ha FArol jön egy elit WR nem fogom bánni ,de perpill szarban vagyunk.
több mint 13 éve
Boldin megérte volna, de ez a hajó elment sajnos. Egyébként ha szigorúan a draftköröket nézzük nem rossz üzlet a Harvin trade, hiszen jövőre még kapunk érte valami picket, az ideieken kívül is. Nagy kérdés hogy gazdálkodunk ezekkel a körökkel.
több mint 13 éve
Állítólag megkínáltunk egy hetedik körös picket a Baltimore-nak Anquan Boldin-ért, még mielőtt a 49ers egy hatodik köröset kínált volna érte.
több mint 13 éve
Cruzzal mivel lennék jobbak mint Harvinnal? Még mindig lenne WR need, csak draftkör meg pénz nem. Szóval akkor jöjjön Jennings, és maradjanak a draftkörök a fiataloknak és további Wr-nek.Childs pedig még be is jöhet, ne felejtsük el hogy AP is féllábú volt még tavaly, én bízom a bemutatkozásában.
több mint 13 éve
Burton és Summers is ott van, de ők sem tényezők jelenleg.Szerintem a Cruz üzlet számunkra bukó lenne, mert amellett, hogy Cruz elit Wr adhatnánk az egyik első kört, meg nagy gázsit neki. Akkor már hozzunk FA-ról elit WR-t és ne dobjuk el az extra 1. kört. Mert abból még egy jó kis WR-t be lehet húzni, és akkor még mindig van jó pár pick közte első is a védelem erősítésére is.Ki jöhet FA-ról, aki elit? Jennings vagy Wallace, aki féllábbal Miamiban van. Nekem elegem van az Aromashodukból, márpedig egy rutinos WR tuti kell, mert jelenleg Wright és a féllábú Childs van a rosteren.Pálca
Paulus
több mint 13 éve
Szerintem a Cruz üzlet számunkra bukó lenne, mert amellett, hogy Cruz elit Wr adhatnánk az egyik első kört, meg nagy gázsit neki. Akkor már hozzunk FA-ról elit WR-t és ne dobjuk el az extra 1. kört. Mert abból még egy jó kis WR-t be lehet húzni, és akkor még mindig van jó pár pick közte első is a védelem erősítésére is.Ki jöhet FA-ról, aki elit? Jennings vagy Wallace, aki féllábbal Miamiban van. Nekem elegem van az Aromashodukból, márpedig egy rutinos WR tuti kell, mert jelenleg Wright és a féllábú Childs van a rosteren.
Paulus
több mint 13 éve
Szerintem a Cruz üzlet számunkra bukó lenne, mert amellett, hogy Cruz elit Wr adhatnánk az egyik első kört, meg nagy gázsit neki. Akkor már hozzunk FA-ról elit WR-t és ne dobjuk el az extra 1. kört. Mert abból még egy jó kis WR-t be lehet húzni, és akkor még mindig van jó pár pick közte első is a védelem erősítésére is.AP nem nagyon örül Percy távozásának:
AdrianPeterson : "The best all around player I ever seen or you'll ever see! Goes to Seattle! I feel like I just got kicked in the stomach. Several times!!!"
több mint 13 éve
Én is nagyon sajnálom, hogy elment, de remélhetőleg mindkét csapat jól jár a cserével. Remélem valakit a háttérben már sikerült leigazolni FA-ról, vagy a Cruz pletyka igaznak bizonyul.
több mint 13 éve
Lehet Wright is megcsinálj a Percy Offense játékainak nagyrészét, nem ügyetlen a srác, én bírom. De ha odakerülünk be lehet húzni Tavon Austint is aki hasonló playmaker lehet a sloton wr-ként, futásban is bevethető, és visszahordani is tud, és még mindig csak egy 1.kör menne el.