New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 7 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Tudjuk, hogy mennyire helyes világmagyarázatok a mítoszok, és a vallások. De azt is tudjuk, hogy a hívőik meggyőződései mennyire szilárdak, és hitük ellenében mennyire hallgatnak bármilyen racionális érvre is. Persze, ha valakinek ez a hobbija, győzködheti őket.
ötös műhold
A Pats olyan különleges, hogy nem elég, hogy Belichick és Brady is egy zseni, de még a szurkolótáboruk is kiemelkedik azzal, hogy realista, és kizárólag a racionalitás világában él. Ellentétben a többi csapat szurkolóival, akik mind a mítoszok és vallások világában élnek, és semmi más nem vezeti őket, mint a megkeseredett irígység. 😊
peterk2005
Szerintem ki kellene szállni innen ezzel a vitával és ezekkel a kevéssé szerencsés megjegyzésekkel vagy privát üzenetekben folytatni. Mind tudjuk, hogy aki igazi szurkoló, az a Kócnak meg a Broncosnak szurkol és - mondhatni - ha igazán belevaló és kivételesen nagy szurkoló, akkor mindkettőnek egyszerre. 😉 Ez amúgy inkább unikum, mint Pats fannek lenni, bár aki egyszerre két csapatnak szurkol, az szerintem nem szurkol egyiknek se...

A vita érdeméhez (?) annyit tennék hozzá, hogy amikor Amendola és Bolden átigazolt a Miamiba, saját játékostársaik áradoztak arról, hogy Amendola milyen szintén látja át a játékot, mennyire tisztában van azzal, hogy az egyes játékhívásoknál kinek mi a feladata, az edzője pedig elmondta, hogy egy olyan "vérprofi mentalitást" hoztak az öltözőbe, ami mindenkire motiváló hatással van. (Ergo ott nincs ilyen profi mentalitás) De érdemes Revis gondolatait is visszaolvasni a Patsnél töltött időkről. A Pats nem különleges, csak egy nagyon jól felépített szervezet, minden idők talán legjobb edzőjével, ahol a sikernek minden alá van rendelve és nem tűrik a fegyelmezetlenséget. (És ahol nem lehet azt mondani, hogy a HC "egy közülünk.")

A zseni Luck és Peyton, nem Belichick és Brady. Ők csak csalók. Így jó lesz? 😊

A siker meg általában másoknak fáj, akik nem sikeresek (vagy a csapatuk nem sikeres) és ez irigységet szül. Ez természetes.
több mint 7 éve
ötös műhold New England Patriots 333
A Pats olyan különleges, hogy nem elég, hogy Belichick és Brady is egy zseni, de még a szurkolótáboruk is kiemelkedik azzal, hogy realista, és kizárólag a racionalitás világában él. Ellentétben a többi csapat szurkolóival, akik mind a mítoszok és vallások világában élnek, és semmi más nem vezeti őket, mint a megkeseredett irígység. 😊
peterk2005
Én azért nálad kissé óvatosabban szoktam használni a "zseni" szót, sőt, megvallom, azt csak a "szellem" embereire (ha érted...) szoktam használni, a sportolókra nem. (Nem mintha persze a sportoláshoz nem kellene "szellem".) De azért, nekem mint Patriots-szurkolónak, jól esik, ha ezt egy nem Patriotsos mondja. Köszönöm.
Ami a Pats-szurkolótábora racionalitását illető megjegyzésedet illeti, azon kissé csodálkozom. Szerintem itt te egy kissé félreérthettél valamit. A csapatunk (a Pats) valóban nagyszerű, és egyedülálló, azonban (sajnos) ez nem jár olyan következményekkel - legalábbis, feltétlenül nem jár-, hogy a csapat szurkolói is ilyen, általad nevezett képességekkel, és tulajdonságokkal rendelkezzenek. Nem mondom, jó lenne, de ez sajnos nem realitás. Dolgunk rajta, nyilván - ha ez megnyugtat téged. Mindenesetre, köszönöm ezt a megelőlegezést is. Te olyan jó vagy hozzánk, mi ezt nem is érdemeltük meg.

Szerkesztette: ötös műhold
több mint 7 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 153 — The only discipline that lasts, is self discipline
Tudjuk, hogy mennyire helyes világmagyarázatok a mítoszok, és a vallások. De azt is tudjuk, hogy a hívőik meggyőződései mennyire szilárdak, és hitük ellenében mennyire hallgatnak bármilyen racionális érvre is. Persze, ha valakinek ez a hobbija, győzködheti őket.
ötös műhold
A Pats olyan különleges, hogy nem elég, hogy Belichick és Brady is egy zseni, de még a szurkolótáboruk is kiemelkedik azzal, hogy realista, és kizárólag a racionalitás világában él. Ellentétben a többi csapat szurkolóival, akik mind a mítoszok és vallások világában élnek, és semmi más nem vezeti őket, mint a megkeseredett irígység. 😊

(Ja, és gratulálok, hogy az első lájkot erre a postodra "Brady kiégett"/"a Jags playoffba jut és erre fogadni is merek" Sobritól kaptad. Ti realisták tartsatok is össze. 😉 )

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
ötös műhold New England Patriots 333
Így van, mi alapból 6-0-al indulunk a kurvagyenge csoport miatt, 3 meccset valahogy összecsalnak nekünk a bírók, 9-el meg van AFC Eastnél az már tuti PO.
vpi
Ne feledjük, hogy nem csak a bírók, hanem maga a csapat is csal. Csalás nélkül hol lennénk? 😉

Ez a téma engem a mítoszok, vallások kialakulására emlékeztet. Itt van egy csapat, amely 18 éve dominálja az NFL-t. Nem mindig, minden évben ők a legjobbak, de hosszú távon, és összességében ők. Voltak már hasonló sorozatok az NFL történetében, de ilyen hosszú, és kiemelkedő még soha nem volt. Na most ugye, erre az ellenfeleknek (pontosabban nem is nekik, hanem az ellenfelek szurkolóinak) kell valami magyarázatot találniuk. Mint ahogy annak idején - ez a vallási analógia - a világra, a természet jelenségeire is kellett valamilyen magyarázatot találni. A közkézen forgó, (vagy a tudományos) magyarázat ilyenkor nem elég, az túl prózai, de főleg kiábrándító: hogy ugye azért jók, mert a tulajdonostól az edzőkön át, a játékosokig jól csinálják a dolgukat, tudnak valamit, amit mások nem. Ez kiábrándító, sőt FELHÁBORÍTÓ magyarázat, ezért olyanokat kell helyette keresni, amelyek nemhogy azt mutatnák, hogy jó a csapat, hanem az ellenkezőjét: hogy rossz, csak az egyéb körülmények segítették. Mint a gyenge csoport, a bírók, a csalás, meg a többi. Ez történik itt és most.
Tudjuk, hogy mennyire helyes világmagyarázatok a mítoszok, és a vallások. De azt is tudjuk, hogy a hívőik meggyőződései mennyire szilárdak, és hitük ellenében mennyire hallgatnak bármilyen racionális érvre is.
Persze, ha valakinek ez a hobbija, győzködheti őket.

Szerkesztette: ötös műhold
több mint 7 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 732 — Patriot
Fasza meccs volt. A következő idény menetrendjével kapcsolatban: amikor legutóbb az AFC Northszal és az NFC Easttel játszottunk az idény során, akkor 16–0-val zártunk^^
Wyatt
Nagyon sok olyan csapat van a sorsolásban, akiről nem tudhatjuk mire lesznek képesek (Browns, Ravens, Eagles, stb.)
Szerintem vízválasztó szezon lesz
jamaicababa
MIért lenne? A leggyengébb divíziót nyerni kell, onnantól meg a PO-rutin majd végigvisz minket
Wyatt
Így van, mi alapból 6-0-al indulunk a kurvagyenge csoport miatt, 3 meccset valahogy összecsalnak nekünk a bírók, 9-el meg van AFC Eastnél az már tuti PO.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Fasza meccs volt. A következő idény menetrendjével kapcsolatban: amikor legutóbb az AFC Northszal és az NFC Easttel játszottunk az idény során, akkor 16–0-val zártunk^^
Wyatt
Nagyon sok olyan csapat van a sorsolásban, akiről nem tudhatjuk mire lesznek képesek (Browns, Ravens, Eagles, stb.)
Szerintem vízválasztó szezon lesz
jamaicababa
MIért lenne? A leggyengébb divíziót nyerni kell, onnantól meg a PO-rutin majd végigvisz minket

több mint 7 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 153 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ezt a vitát én jó 1 hete már megvívtam az NFL csevegőben, most ink nem mentem bele. Akkor ez volt az ultimate érvem, erre komolyabb cáfolatot nem kaptam az AFC East gyengeségével szemben:  bowl.hu/forum/nfl-altalanos-temak/nfl-csevego/1874971
empty taxi
ez mind szép és jó csak ebben is vannak bőven anomáliák, ne menjünk messzire itt van pl a 2015-ös szezon

AFC East
New England Patriots* 12-4
New York Jets 10-6
Buffalo Bills 8-8
Miami Dolphins 6-10

AFC North
Cincinnati Bengals* 12-4
Pittsburgh Steelers+ 10-6
Baltimore Ravens 5-11
Cleveland Browns 3-13

a te számításod szerint a North egyértelműen jobb az East-nél, miközben a csoport harmadikuk még a csoport utolsó mérlegét sem tudta elérni...
és összességben nem csak a AFC Northal szemben volt így, egy WC-os csapat volt 11 győzelemmel akkor az NFL-ben, de ott meg a csoport harmadikok és negyedikek voltak 3 győzelemmel gyengébb az East ezen csapataihoz képest, több divvel szemben mindegyiknél jobban szerepelt az AFCE

de mivel a tie-breaker nem kedvezett a Jetsnek így ebben az évben akkor az AFC East-et megint tehetjük a pofozózsák, gyenge csoport skatulyába...

most csak hirtelen ez jött szembe, de lehetne még azon lamentálni, hogy mondjuk a WC helyről csak 1 győzelemmel lemaradó csapat miért minősül rögtön szarnak stb
ZERO_L
Na, ez is egy példa arra, hogy miért nem lehet csupán a nyers mérlegeket vizsgálni. Abban a 2015-ös évben az AFC East azzal az AFC south-al volt összesorsolva, amelyikben a 3-13-as Titans, 5-11-es Jags, a 9 meccset kihagyó Luck nélkül játszó Colts és a divíziót Hoyerrel 9-7-re megnyerő Texans volt az ellenfél, eközben a North pedig azzal a West-el, ahol az azévi későbbi bajnok Broncos, a playoffba jutó és már akkor is jó Chiefs, az a Raiders amelyik előző évben 12 győzelemmel zárt, plusz a sosem gyenge Chargers volt az ellenfél. Az NFC-ből pedig a Pats (és az AFC east) az NFC East-el játszott, amelyik 2015-ben talán még az akkori AFC Southnál is gyengébb volt, (Romo sérült egész évben, a Dallas 4-12, a Giants 6-10, a Philly a ChipKelly sokkot heverte éppen, a divíziót a Redskins húzta be 9-7-el). Az AFC North pedig azzal az NFC West-el játszott, amelyikben az előző kát évben Superbowlba jutó Seahawks és az Arianssal éppen a csúcs évét futó Carson Palmeres Cardinals (13-3-al végeztek) volt az ellenfél.

Ergó, abban az évben az AFC east a liga akkori két legszarabb divíziójával játszott 8 meccset a 16-ból, a North pedig a liga akkori talán két legjobb divíziójával játszott 8-at a 16-ból. Ezzel is (minimum ezzel) illik súlyozni a fenti mérlegeket.

Befejeztem, mert már unalmas vagyok magamnak is, de az ilyen összehasonlításoknak tényleg csak akkor van értelmük, ha a rekordok mögött azt is vizsgáljuk, hogy azok a rekordok hogyan, milyen körülmények között születtek. Minimum figyelembe véve a két divízió SoS-ét, de ez is még csak a minimum, mert illik azt is megnézni, hogy ki mikor játszott a másikkal, a másik éppen milyen formában volt, kik voltak éppen a hiányzóik, SoS alapján otthonra jutottak-e a nehezebb meccsek vagy idegenbe, stb.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
jamaicababa New England Patriots Texas Longhorns 1 105
Fasza meccs volt.
Wyatt
A védelem pont a legjobbkor kezd nagyon jó lenni.
😊

Futás es passz ellen is jo volt az elmúlt 2 meccsen.
Brown es Shelton is mintha rájöttek volna, hogy FA-K lesznek.
Sinisa
Meccsek óta nagyon jók.

Roses are red,
Violets are blue,
Personal foul,
Ndamukong Suh
több mint 7 éve
Sinisa New England Patriots 3 234 — Gràcies Pep!
Fasza meccs volt.
Wyatt
A védelem pont a legjobbkor kezd nagyon jó lenni.
😊

Futás es passz ellen is jo volt az elmúlt 2 meccsen.
Brown es Shelton is mintha rájöttek volna, hogy FA-K lesznek.

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 7 éve
jamaicababa New England Patriots Texas Longhorns 1 105
Fasza meccs volt. A következő idény menetrendjével kapcsolatban: amikor legutóbb az AFC Northszal és az NFC Easttel játszottunk az idény során, akkor 16–0-val zártunk^^
Wyatt
Nagyon sok olyan csapat van a sorsolásban, akiről nem tudhatjuk mire lesznek képesek (Browns, Ravens, Eagles, stb.)
Szerintem vízválasztó szezon lesz

Roses are red,
Violets are blue,
Personal foul,
Ndamukong Suh
több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Fasza meccs volt. A következő idény menetrendjével kapcsolatban: amikor legutóbb az AFC Northszal és az NFC Easttel játszottunk az idény során, akkor 16–0-val zártunk^^

több mint 7 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 234 — situational football
Ezt a vitát én jó 1 hete már megvívtam az NFL csevegőben, most ink nem mentem bele. Akkor ez volt az ultimate érvem, erre komolyabb cáfolatot nem kaptam az AFC East gyengeségével szemben:  bowl.hu/forum/nfl-altalanos-temak/nfl-csevego/1874971
empty taxi
ez mind szép és jó csak ebben is vannak bőven anomáliák, ne menjünk messzire itt van pl a 2015-ös szezon

AFC East
New England Patriots* 12-4
New York Jets 10-6
Buffalo Bills 8-8
Miami Dolphins 6-10

AFC North
Cincinnati Bengals* 12-4
Pittsburgh Steelers+ 10-6
Baltimore Ravens 5-11
Cleveland Browns 3-13

a te számításod szerint a North egyértelműen jobb az East-nél, miközben a csoport harmadikuk még a csoport utolsó mérlegét sem tudta elérni...
és összességben nem csak a AFC Northal szemben volt így, egy WC-os csapat volt 11 győzelemmel akkor az NFL-ben, de ott meg a csoport harmadikok és negyedikek voltak 3 győzelemmel gyengébb az East ezen csapataihoz képest, több divvel szemben mindegyiknél jobban szerepelt az AFCE

de mivel a tie-breaker nem kedvezett a Jetsnek így ebben az évben akkor az AFC East-et megint tehetjük a pofozózsák, gyenge csoport skatulyába...

most csak hirtelen ez jött szembe, de lehetne még azon lamentálni, hogy mondjuk a WC helyről csak 1 győzelemmel lemaradó csapat miért minősül rögtön szarnak stb

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
jamaicababa New England Patriots Texas Longhorns 1 105
HOME:

Buffalo

Miami

NY Jets

Cleveland

Pittsburgh

Chiefs

Dallas

NY Giants

AWAY:

Buffalo

Miami

NY Jets

Baltimore

Cincinnati

Houston

Washington

Philadelphia
jamaicababa
2019-es ellenfelek

Roses are red,
Violets are blue,
Personal foul,
Ndamukong Suh
több mint 7 éve
jamaicababa New England Patriots Texas Longhorns 1 105
HOME:

Buffalo

Miami

NY Jets

Cleveland

Pittsburgh

Chiefs

Dallas

NY Giants

AWAY:

Buffalo

Miami

NY Jets

Baltimore

Cincinnati

Houston

Washington

Philadelphia

Roses are red,
Violets are blue,
Personal foul,
Ndamukong Suh
több mint 7 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 153 — The only discipline that lasts, is self discipline
Szóval lehet azt mondani, hogy az East miatt a Patsnek könnyebb dolga volt bejutni a PO-ba, de onnan tovább is kellett menni. Mondjuk azt még meg lehetne vizsgálni, hogy hány kulcsjátékos mínusszal mentek a csapatok a PO-ba és PO-ban, mert valójában az az egyik legnagyobb döntő faktor.Solymi
A home field a döntő faktor a playoffban. Ehhez képest minden egyéb - még a sérülések is, ha nem QB-ról van szó - másodlagos. De egyébként igazad van, a sérülések is számítanak. Persze oda-vissza, és nem csak a playoffban, hanem az egész alapszakaszban, az ÖSSZES ellenfélre vonatkoztatva, hiszen minden mérkőzés eredménye hatással van a végső kiemelésre - ami a legdöntőbb faktor a playoffban.

(Én egyébként nem ahhoz szóltam hozzá, hogy az AFC East milyen volt, csak ahhoz, hogy a hivatkozott összesítő statisztika ami a Pats győzelmi mutatójára hivatkozik diven belül és kívül, nem megfelelő statisztika a divízió erősségére való következtetésre. Az a tanulmány amit említettem pedig nem a Patriotsról szólt, és nem is a divíziók erősségéről, hanem általában a szerencse szerepét vizsgálta a sportban (NFL-ben). Az elemzés célja az volt, hogy kiszűrje a szükségtelen szerencse elemeket (legyen az bármi, bíráskodástól playoff lebonyolítási rendszerig). És csak az eredménye miatt érdekes a Patriotsra nézve, mert ők jöttek ki a "legszerencsésebbnek" a vizsgált időszakban. Összességében is - ami a "mennyiség miatt" nem meglepő, aki többször jut oda, hogy kockát dobhat, az többször is fog hatost dobni -, és "egységre vetítve" is. Szóval tanulmánynak ez csak egy megállapítása volt a sok közül, de nem ezért készült, hogy ezt megállapítsa. Szerencsés szakaszai egyébként más csapatoknak is voltak, nem csak a Patriotsnak. A tanulmánynak egyébként én csak 1-2 fejezetét olvastam, ami itt-ott elérhető volt előfizetők számára. Pl. ha jól emlékszem egy fejezet az ESPN-en olvasható volt. Rá kell keresni, hátha kidobja valamelyik foci oldal. Úgy kb. 2 évvel ezelőtti tanulmányról van szó. A teljes tanulmány nem tudom, hogy nyilvánosan megjelent-e valaha, de kétlem. Ekkora melót megrendelés nélkül nem nagyon csinálnak, a szemelvények is egyenként jópár oldalasak voltak, és azok felteszem csak kis részei voltak az egésznek. Ez egyébként elég gyakori. Sok megrendelésre készült, pénzért eladott tanulmány végzi úgy, hogy egészben soha nem jelenik meg - csak valakiknek a fiókjában -, viszont a szerzői megállapodás megengedi, hogy szemelvényeket, rész-eredményeket publikáljanak. Az alkalmazott tudományok más területein sem ritka az ilyesmi.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 648
Szóval az idézett átlag ÉPPEN ezeket a fontos paramétereket veszik ki, tüntetik el a képből. Hadd ne folytassam, kezdődnek a meccsek. Befejezem azzal, hogy ha elfogadod akkor elfogadod, ha nem, akkor nem, de kimutatható, hogy 2001 óta a Pats a többi NFL contendernél (az aktuálisaknál) többször volt kedvezőbb helyzetben, mint kedvezőtlenebben ami a sorsolását illeti. Ami nem bűn, hanem szerencse, ami a sportban éppenséggel jó. 😊 Én bármikor aláírom, hogy a csapatom legyen szerencsés. 😊 És az NFL úgy működik (azért is hívják pl. a "home field advantage"-et "advantage"-nek, mert tényleg advantage, mégpedig hatalmas), hogy ha kiegyensúlyozott vagy, ha jó vagy, és ha kicsivel szerencsésebb is van ráadásul, akkor ezt a playoff rendszer "advantage" szisztémája még fel is erősíti. Ezt aztán én úgy öntöm szavakba röviden, hogy:
a) a Pats elmúlt két évtizede a futball történelem leghosszabb és legeredményesebb dinasztiája volt, amit megkérdőjelezni teljes hülyeség. VIszont
b) a 8 superbowl és 10 vagy hány konferencia döntő összességében még ettől a dinasztiától is over-archievement. Reálisan, abból a rengeteg címből 1-2 superbowl és néhány konf döntő a fent leírtak hozadéka.
peterk2005
Értjük itt mind szerintem, hogy miről beszélsz, de ugyanúgy szét lehet analitikázni meg statisztikázni mindent ebben a sportágban. Kérdés az, hogy magát az analitikai részt meddig bontjuk le, hogy végül is mi befolyásolta a csapat sikerességét.

Összevetésképp megnéztem a Pats, a Colts és a Pittsburgh 2002-2010-es időszakát.
Azért ezt az időszakot, mert 2002-től van a mostani divízió felosztás és 2010-ig játszott Manning a Coltsban.
Igaz, Bigben csak 2004-ben kezdett.

Pats, Colts, Steelers
PO részvétel száma:7,9,6
SB részvétel száma: 3,2,3
SB győzelem száma: 2,1,2

Az SB részvétel számokat azért emeltem ki mivel többnyire egymással játszották le a továbbjutásokat a csapatok, tehát erőfelmérőnek jó lehet.

A több csapat statjai az East, South, Northból
PO részvétel száma: 6,6,8
SB részvétel száma: 0,0,0

Azt lehet látni, hogy hiába jutott be a többi csapat, nem képviseltek olyan játékerőt, hogy érdemben beleszóljanak a PO-ba.

Szóval lehet azt mondani, hogy az East miatt a Patsnek könnyebb dolga volt bejutni a PO-ba, de onnan tovább is kellett menni. Mondjuk azt még meg lehetne vizsgálni, hogy hány kulcsjátékos mínusszal mentek a csapatok a PO-ba és PO-ban, mert valójában az az egyik legnagyobb döntő faktor.
több mint 7 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 732 — Patriot
Nehogy mar megfutamodj, jovo szeptemberig ugysem lesz mar sok foci, jo volna, ha legalabb kethetente menne nehany napig ezen a teman a trashtalk.
Stez
Shit happens, öreg vagyok és gyáva.
empty taxi
A shit happens az én dumám volt légyszi copywrite-old....
És én is szívesen veszem ha a fórumban van valami amiről lehet vitázni.

No vita, no party
vpi
Ez mondjuk ugy van eredetileg, hogy no Bajner, no party. Meg hogy ki a tolvaj. Fuj.
Stez
Monnyuk a troll focit mi t eredetit feltüntetni... no Stez no party

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 7 éve
Stez SMU Mustangs 49 977 — Whoops, looks like something went wrong.

NB2 New England Patriots 29 694 — nabege2@yahoo.com
Bocs srácok, de én nem lettem okosabb. Egy biztos, hogy jobban játszottunk az utolsó 2 meccsen mint előtte, de valahogy az ellen nem volt nálam mérce. Mondom ezt úgy, hogy a Jets előző héten és a Bills most is elég szépen termelt, de ellenünk nem.
Front7 tetszik, ha sikerülne a passz levédekezni, annyira már TB is jó, hogy ne szúrja el!
több mint 7 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
DEREK RIVERS SACK!!!!!!!!

ZERO_L
Nem hittem volna, hogy olyat még fogok látni (legalábbis Pats mezben).
több mint 7 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 541 — Ajmo Vatreni
Ez most kb. minden téren örömfoci volt. Természetesen nem kell túldimenzionálni ezt a mai győzelmet és főleg ez a Jets nagyon gyenge volt, de most felesleges lenne hibát keresni.

Ami plusz: Brady visszatért a múlt heti borzalom után. Ez a mai szép volt tőle is. ( És nagyrészt JMD- től is.)
több mint 7 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 234 — situational football
DEREK RIVERS SACK!!!!!!!!

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 376 — NFL bracket champion '26
Nehogy mar megfutamodj, jovo szeptemberig ugysem lesz mar sok foci, jo volna, ha legalabb kethetente menne nehany napig ezen a teman a trashtalk.
Stez
Shit happens, öreg vagyok és gyáva.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...