New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 7 éve
Nem tudom, itt kit érint meg és ki azt aki tudott róla, de újra van Madden NFL PC-re! (Én tegnap szembesültem vele az Ncore szaküzletben. 😊 )
több mint 7 éve
A Főnökök hintettek 30 pontot a Jags védelemnek és engedtek 14-et, elkaptak négy interceptiont. Izgi meccs lesz, igazi értékmérő a SNF ellenük.Pont azért néztem azt a meccset, hogy lássam mi várhat ellenük, mire számítsak, de sajnos nem hozta azt a kiélezett küzdelmet amire készültem.
Burkus
Az első drive nagyon szépen fel volt építve, kvázi az esszenciája annak amire képesek, később meg talán becsukták a playbookot ill. a Jags védelem is felszívta magát.
Az látszik, hogy emberezni kell ellenük és próbálni fogni a futást, mert ha bármelyik fut elszabadul, akkor az necces lesz. A TE-jük is borzaszt jó, durva testcseleket mutatott be.
A védelmük meg elég keményen benyomta a falat és ami blitzeket hívtak az se semmi.
Ez tényleg egy döntő meccs lesz, mert ezzel a KC-vel összekerülhetünk a PO-ban.
Az eddigi vereségeink annyira nem értékmérőek, mert többnyire szeptemberben játszottunk velük.
több mint 7 éve
A Főnökök hintettek 30 pontot a Jags védelemnek és engedtek 14-et, elkaptak négy interceptiont. Izgi meccs lesz, igazi értékmérő a SNF ellenük.
több mint 7 éve
Már melyik lenne durvább, amelyik csal vagy amelyik nem? 😀nem ér csalni 😉milyen Pats-fan lenne az... 8P
www.sporcle.com/games/Balin/bradys_bunch
ZERO_L
#bocseztkellett
Stez

több mint 7 éve
nem ér csalni 😉milyen Pats-fan lenne az... 8P
www.sporcle.com/games/Balin/bradys_bunch
ZERO_L
#bocseztkellett
több mint 7 éve
Gilisztát cutolta a Saints, nem bánnám ha visszahoznánk a biztonság kedvéért...

több mint 7 éve
Ha már úgy is hosszú hét van, itt egy jó kis kvíz:Brady 71 TD célpontjai közül hányat tudsz felsorolni 14 perc alatt
nem ér csalni 😉
www.sporcle.com/games/Balin/bradys_bunch
Szerkesztette: ZERO_L

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
ahhoz, hogy érdembeli vitát lehessen nyitni a témáról érdemes összehasonlítani a tavalyi és az idei snap számokat:Itt az alkalom, lehet újranyitni a vitát, hogy:Nincs ellentmondás a két állítás (a második feltételezett -az, hogy "tudta") között. Az első ugye egy tény. Viszonylag sokat költ rá, és mégis viszonylag szarul játszanak. (Szerintem lesz ez még jobb is, ez a játék ilyen, hektikus, változó.) A második egy eléggé plauzibilis feltételezés, hiszen egy jó edző tényleg tudhatja (hiszen ismeri a helyzetet), hogy gond lehet velük, és ezt többek között pénzköltéssel is próbálja orvosolni. Tehát mind a kettő állítás igaz lehet. És ha így van, akkor nem lehet köztök ellentmondás, hiszen két igaz állítás sem logikailag, sem faktuálisan nem lehet egymásnak ellentmondó.
a) Belichick ennyit költ spec teamre, és így is a liga alsó harmadába sikerült csúszni
b) Belitchick TUDTA, hogy gond lehet a spec teammel, és ezért is volt hajlandó ennyit áldozni rá idén
Solymi
Itt arról lehet szó, hogy Belichick figyel a ST-re, fontos neki, hogy az egység jó legyen, ezért költ is rájuk. És hogy eddig ez nem jött ki, nem realizálódott? Hát istenem, van ilyen. Hosszabb távon majd valószínűleg kijön.
ötös műhold
www.pro-football-reference.com/teams/nwe/2017-snap-counts.htm
Az ST 4 alapembere nincs már a csapatnál, Bolden, Flowers, Richards és Bademosi.
Velük együtt eltűnt a "gunner sebesség" is a csapatrészből.
több mint 7 éve
Itt az alkalom, lehet újranyitni a vitát, hogy:Nincs ellentmondás a két állítás (a második feltételezett -az, hogy "tudta") között. Az első ugye egy tény. Viszonylag sokat költ rá, és mégis viszonylag szarul játszanak. (Szerintem lesz ez még jobb is, ez a játék ilyen, hektikus, változó.) A második egy eléggé plauzibilis feltételezés, hiszen egy jó edző tényleg tudhatja (hiszen ismeri a helyzetet), hogy gond lehet velük, és ezt többek között pénzköltéssel is próbálja orvosolni. Tehát mind a kettő állítás igaz lehet. És ha így van, akkor nem lehet köztök ellentmondás, hiszen két igaz állítás sem logikailag, sem faktuálisan nem lehet egymásnak ellentmondó.
a) Belichick ennyit költ spec teamre, és így is a liga alsó harmadába sikerült csúszni
b) Belitchick TUDTA, hogy gond lehet a spec teammel, és ezért is volt hajlandó ennyit áldozni rá idén
Solymi
Itt arról lehet szó, hogy Belichick figyel a ST-re, fontos neki, hogy az egység jó legyen, ezért költ is rájuk. És hogy eddig ez nem jött ki, nem realizálódott? Hát istenem, van ilyen. Hosszabb távon majd valószínűleg kijön.
több mint 7 éve
Másik fórumon peterk2005 felvetett egy érdekes gondolatot, betolom ide, remélem nem bánja:www.profootballfocus.com/news/pro-first-quarter-special-teams-rankings
Special team ranking: Pats 24.
Itt az alkalom, lehet újranyitni a vitát, hogy:
a) Belichick ennyit költ spec teamre, és így is a liga alsó harmadába sikerült csúszni
b) Belitchick TUDTA, hogy gond lehet a spec teammel, és ezért is volt hajlandó ennyit áldozni rá idén
Make your pick. 😊
peterk2005
több mint 7 éve
Aki hajnalban nem a Red Sox-Yankees meccset nézni, annak is lesz oka virrasztanitwitter.com/Patriots/status/1047646985451274240

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
Főleg, hogy múlt héten néztem meg (és raktam is be ide) a Miami elleni 6 TD-passzt, úgyhogy kifejezetten friss volt az élmény 😀akkor nem csak nekem ugrott be azonnal ez a TD 😀A két felpattanó interceptiont leszámítva nem volt rossz. Gordon elkapása Mosst idézte 😊www.facebook.com/NFL/videos/1699587746835971
Wyatt
Wyatt
www.youtube.com/watch?v=Qe6tv-BaF9A
ZERO_L

több mint 7 éve
akkor nem csak nekem ugrott be azonnal ez a TD 😀A két felpattanó interceptiont leszámítva nem volt rossz. Gordon elkapása Mosst idézte 😊www.facebook.com/NFL/videos/1699587746835971
Wyatt
Wyatt
www.youtube.com/watch?v=Qe6tv-BaF9A

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
Én csak most néztem meg a meccset, nem tudván, hogy mennyi lett az eredmény.Nehéz értékelni a meccset,mert a Colts a C-D csapataval volt kenytelen kiallni,igaz errol mi nem tehetunk,nekunk azt kell megprobalni megverni,aki szembejon.Luck lehetetlen helyzetekben is megdobta a passzt, de ilyen gyenge elkapógárdát mint a Coltsé, régen láttam az NFL-ben. (Hilton nyilván más kategória lett volna, ha nem sérült.) Ennek ellenére a 85-ös TE-t naggyá tettük. J.C. Jacksont hiányoltam. Jonathan Jones viszont nagyon jól játszott, pedig folyamatos nyomás alatt volt.
Ami tetszett :
- tobbnyire megint jol mukodo run def.
-megint nagyon jol mukodo O-line mind2 szegmensben
-Michel es White megint nagyon jo volt es a jo run blocknak koszonhetoen megint volt futojatek
-JE ha kicsit rozsdasan is de visszatert es realis elvaras lehet hogy visszaterjen a 2 evvel ezelotti onmagahoz
-nagyon remelem hogy Gordont annyi pozitiv impulzus eri,hogy jo utra ter
Ami nem tetszett:
- ahhoz kepest hogy Luck joforman a szertarosnak dobalt,tobbnyire megint eleg soft volt a passz ellleni vedekezes,mas kerdes hogy egyetertek Wyatt-tel hogy nem ereztem a forditas lehetoseget a meccsben egy TD kulonbsegnel sem
Ami nagy kerdojel:
- HT sztem megint tobbnyire nagyon jatekon kivul volt,a 3. negyed 12,50-nel volt egy nagyon jellemzo jelenet,ahol megint teljesen jatekon kivul boklaszott a palyan.
Lesz nehezebb meccsunk ezt nem nehez megjosolni...
kolok1972
Én 24:17-nél melegnek kezdtem érezni a pitét, - ellentétben Veletek - már "náluk volt a momentum", szerencsére a GordonMagic és a Colt O hathatós segítsége pontot tett a meccsre. Ahogy Gordon nyúl a labdáért, azt élmény nézni, iszonyú jó keze van és ahogy kibújt a kettős emberfogásból, azt csoda volt. Az a passz Dorsettnél vagy Hogannél max. leütött passz vagy INT.
A fejlődés a két héttel ezelőtti állapotokhoz képest akkor is egyértelmű, ha nem volt konzisztens a teljesítmény. Tényleg úgy tűnik, hogy csak összerakják végre a csapatot. És ez egyértelmű pozitívum.
Hogy két futóval állunk fel és mindkettő ekkora terhelést kap, annak nem örülök, egy kellene még, legalább garbage time-ra (nem értem, hogy miért Barnettet tették ki a csapatból.)
A ST még mindig gyenge. Brown komolyan megsérült? (Láttam az oldalvonalnál, de az nem sokat jelent.) Van más sérülés?
Burkus
Elején nem éreztem úgy, hogy itt a Colts nagyon tudna bármit is csinálni, mert hiába nem tudjuk levédekezni a TE-t és vannak nagy játékaik, haladnak előre, az O tud pontokat szerezni.
Aztán valahogy ott is elkezdtek gikszerek lenni és átkerült a momentum a Coltshoz, 24-17-nél meg érezhető volt, hogy itt most oda kell tennie magát mindenkinek, különben szoros lesz, ezt így nem lehet.
Picit leeresztettek a srácok, azt gondolván, hogy ez már megvan aztán magukra húzták az ellent.
Azt kell mondjam, hogy a Colts Reich-vel nagyon jól járt, tudta hol és hogyan kell megverni a Patset, Luck is jól osztogatta a labdákat. Ez a csapat, ha összeáll akkor jó lesz nagyon, nem az az ergya Colts mint ami eddig volt.
Ez a meccs jól mutatta, hogy mire számíthatunk a KC ellen az O terén, ott több és jobb játékosoknak lesz dobálva a labda. Lesz másfél hét felkészülni, az kemény meccs lesz, ott élesnek kell lennie mindenkinek.
Annyi megjegyzés még, hogy ennyit számít Jules, egy jó slot elkapó kellett már csak az O-ba.
Viszont futókból tényleg kevés van, de legalább Hollister is visszatért, ha jól láttam.
Szerkesztette: Lúdas Solymi
több mint 7 éve
Nehéz értékelni a meccset,mert a Colts a C-D csapataval volt kenytelen kiallni,igaz errol mi nem tehetunk,nekunk azt kell megprobalni megverni,aki szembejon.Luck lehetetlen helyzetekben is megdobta a passzt, de ilyen gyenge elkapógárdát mint a Coltsé, régen láttam az NFL-ben. (Hilton nyilván más kategória lett volna, ha nem sérült.) Ennek ellenére a 85-ös TE-t naggyá tettük. J.C. Jacksont hiányoltam. Jonathan Jones viszont nagyon jól játszott, pedig folyamatos nyomás alatt volt.
Ami tetszett :
- tobbnyire megint jol mukodo run def.
-megint nagyon jol mukodo O-line mind2 szegmensben
-Michel es White megint nagyon jo volt es a jo run blocknak koszonhetoen megint volt futojatek
-JE ha kicsit rozsdasan is de visszatert es realis elvaras lehet hogy visszaterjen a 2 evvel ezelotti onmagahoz
-nagyon remelem hogy Gordont annyi pozitiv impulzus eri,hogy jo utra ter
Ami nem tetszett:
- ahhoz kepest hogy Luck joforman a szertarosnak dobalt,tobbnyire megint eleg soft volt a passz ellleni vedekezes,mas kerdes hogy egyetertek Wyatt-tel hogy nem ereztem a forditas lehetoseget a meccsben egy TD kulonbsegnel sem
Ami nagy kerdojel:
- HT sztem megint tobbnyire nagyon jatekon kivul volt,a 3. negyed 12,50-nel volt egy nagyon jellemzo jelenet,ahol megint teljesen jatekon kivul boklaszott a palyan.
Lesz nehezebb meccsunk ezt nem nehez megjosolni...
kolok1972
Én 24:17-nél melegnek kezdtem érezni a pitét, - ellentétben Veletek - már "náluk volt a momentum", szerencsére a GordonMagic és a Colt O hathatós segítsége pontot tett a meccsre. Ahogy Gordon nyúl a labdáért, azt élmény nézni, iszonyú jó keze van és ahogy kibújt a kettős emberfogásból, azt csoda volt. Az a passz Dorsettnél vagy Hogannél max. leütött passz vagy INT.
A fejlődés a két héttel ezelőtti állapotokhoz képest akkor is egyértelmű, ha nem volt konzisztens a teljesítmény. Tényleg úgy tűnik, hogy csak összerakják végre a csapatot. És ez egyértelmű pozitívum.
Hogy két futóval állunk fel és mindkettő ekkora terhelést kap, annak nem örülök, egy kellene még, legalább garbage time-ra (nem értem, hogy miért Barnettet tették ki a csapatból.)
A ST még mindig gyenge. Brown komolyan megsérült? (Láttam az oldalvonalnál, de az nem sokat jelent.) Van más sérülés?
több mint 7 éve
A srácok 24-3-nál már azt hitték megvan a meccs, a D ott nagyon behúzta a féket. Főleg megint az LB-k voltak megint ergyák. A 2 INT nélkül már hamarább lezárhattuk volna a meccset. Egyértelműen az O javult, de nem magunkat érzem esélyesnek a KC ellen...
több mint 7 éve
Nehéz értékelni a meccset,mert a Colts a C-D csapataval volt kenytelen kiallni,igaz errol mi nem tehetunk,nekunk azt kell megprobalni megverni,aki szembejon.Ami tetszett :
- tobbnyire megint jol mukodo run def.
-megint nagyon jol mukodo O-line mind2 szegmensben
-Michel es White megint nagyon jo volt es a jo run blocknak koszonhetoen megint volt futojatek
-JE ha kicsit rozsdasan is de visszatert es realis elvaras lehet hogy visszaterjen a 2 evvel ezelotti onmagahoz
-nagyon remelem hogy Gordont annyi pozitiv impulzus eri,hogy jo utra ter
Ami nem tetszett:
- ahhoz kepest hogy Luck joforman a szertarosnak dobalt,tobbnyire megint eleg soft volt a passz ellleni vedekezes,mas kerdes hogy egyetertek Wyatt-tel hogy nem ereztem a forditas lehetoseget a meccsben egy TD kulonbsegnel sem
Ami nagy kerdojel:
- HT sztem megint tobbnyire nagyon jatekon kivul volt,a 3. negyed 12,50-nel volt egy nagyon jellemzo jelenet,ahol megint teljesen jatekon kivul boklaszott a palyan.
Lesz nehezebb meccsunk ezt nem nehez megjosolni...
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 7 éve
A két felpattanó interceptiont leszámítva nem volt rossz. Gordon elkapása Mosst idézte 😊
Wyatt

több mint 7 éve
Jules Boston Celtics trikóban ment interjút adni 😀
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 7 éve
Hát figyelj, minden meccsen, amikor reálisan 21 van közte, leszarom, hogy az ellenfél tight endje néhány kibaszott nagy dropon kívül csinál elkapást isJa meg sok tétje is volt...mert a szoros meccseken ragyogóan védekezünk a TE-k ellen. értem
Wyatt
gordon

több mint 7 éve
Ja meg sok tétje is volt...mert a szoros meccseken ragyogóan védekezünk a TE-k ellen. értem
Wyatt
több mint 7 éve
A két felpattanó interceptiont leszámítva nem volt rossz. Gordon elkapása Mosst idézte 😊csak az utolsó másfél negyedet láttam de katasztrofális volt a TE-ek elleni védekezésünk..
Wyatt
több mint 7 éve
A két felpattanó interceptiont leszámítva nem volt rossz. Gordon elkapása Mosst idézte 😊

több mint 7 éve
Szimplán most úgy tűnik, lehet annyi fegyver, hogy ne legyünk kiszámíthatóak 😊Nem mernék egy emberre mondani, hogy igen, ő jó lesz

