Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 8 éve
Most nem ezekre gondoltam konkrétan, csak mondjuk a nagy neveknek a frusztrációja nem üthet majd kicsit vissza, hogy minden évben megvan kb. a csoportgyőzelem meg a PO és mégsem sikerül gyűrűt nyerni.Annyi mentségünk van(és az egész AFC-nek, hogy itt játszik Tom és Bill papa a mi oldalunkon. A 2002-es első győzelmüktől számolva, 17 év alatt 8-szor jutottak a mi oldalunkról a döntőbe. Ezen időszak alatt mi jutottunk egyedül 3-szor a döntőbe az AFC-ből. A többiek 2, vagy egyszer jutottak be. Igazából nincs "könnyű" dolga addig senkinek ameddig ők ketten itt "rontják" a levegőt.
Ráadásul azért a nagy nevek a támadóoldalon vannak, ami azért szokott betlizni, míg a védelem nem igazán olyan tehetséges, vagy annyira erős, hogy mondjuk egy NE meg tudjon verni egyedül... Ne érts félre nem azt mondom, hogy szar a védelem vagy ilyesmi, csak míg Bell vagy AB igencsak ligaelit, vagy mondjuk a támadófal egy az egyben, addig a védelemben igazán elit játékos nincs, talán a DL-ben Heyward meg Tuitt.....
Szóval persze van építkezés biztos, de én úgy látom, hogyha nem sikerül valami kimagaslóan jó védelmet összerakni, akkor hiába van Bell meg AB ....
Mindegy csak kiváncsi voltam, hogy nem éreztek-e ilyesmit ???
malkav
Steelers fan
több mint 8 éve
Most nem ezekre gondoltam konkrétan, csak mondjuk a nagy neveknek a frusztrációja nem üthet majd kicsit vissza, hogy minden évben megvan kb. a csoportgyőzelem meg a PO és mégsem sikerül gyűrűt nyerni. Ráadásul azért a nagy nevek a támadóoldalon vannak, ami azért szokott betlizni, míg a védelem nem igazán olyan tehetséges, vagy annyira erős, hogy mondjuk egy NE meg tudjon verni egyedül... Ne érts félre nem azt mondom, hogy szar a védelem vagy ilyesmi, csak míg Bell vagy AB igencsak ligaelit, vagy mondjuk a támadófal egy az egyben, addig a védelemben igazán elit játékos nincs, talán a DL-ben Heyward meg Tuitt.....
Szóval persze van építkezés biztos, de én úgy látom, hogyha nem sikerül valami kimagaslóan jó védelmet összerakni, akkor hiába van Bell meg AB ....
Mindegy csak kiváncsi voltam, hogy nem éreztek-e ilyesmit ???
több mint 8 éve
Sziasztok, nem akarok trollkodni vagy ilyesmi, de nem gondoljátok azt, hogy lassan jönnie kell egy negatív szezonnak.... mármint évek óta megy ez a rájátszásba jutás, SB contender és a PO-ban valami gagyi vereség becsúszik (Jags, Denver, NE). Nem fog ez az egész egyszer összeomlani ? Csak kérdezem?Hivatalból nem gondolhatjuk 😊 De viccet félretéve, benne van természetesen. Ha AB nem kap el 4 nagy playt szoros meccseken a 4. negyedben, vagy nem jön össze Boz-nak 3-4 GW FG az már borítja a pályát, idén is egy 9-7ről beszénénk ezek nélkül. Benne van, hogy ha Ben elkezd lefelé menni, nem lesz Bell, elmegy Munchak, AB sérülékenyebb lesz a korral v. csak nem lesz meg a kémiája az új QB-val.
malkav
Ha mindeközben nem válik be se Rudolph se Dobbs, ha kiürül a pipeline WR poszton és eközben nem fejlődik egy erőteljes D a másik oldalon, ami cipelni tud egy gyengélkedő Off-t több szezonon át, akkor várható akár több PO mentes 8-8 körüli év is.
A teljes összeomláshoz -hitem szerint- Ben + ezek valamilyen kombinációja kellene vagy egy startégiai hiba a FO-tól. Benne van ez mindig. De amíg ezekből csak 1-1 áll fenn, az még kezelhető. A rossz szezon mindig egy kulcs sérülésre vagy rossz döntésre van. És egy új éra kezdete is akár. (D-ben lehet, pont ilyent látunk épp idén)
De rendszerszintű öszeomláshoz Edzői kar vagy FO -és ezen keresztül ideológiai-változás kellene szerintem, akármilyen optimistán is hangzik. Bár utóbbiból azért láttunk már Tomlin alatt. Igen, el vagyunk kényeztetve, tudjuk. Lesz változás, tudjuk. Egyszer minden véget ér. De élvezzük, amíg tart.
Készülünk a legrosszabbra, de reménykedünk a legjobbakan. Hivatalból 😊.
több mint 8 éve
Sziasztok, nem akarok trollkodni vagy ilyesmi, de nem gondoljátok azt, hogy lassan jönnie kell egy negatív szezonnak.... mármint évek óta megy ez a rájátszásba jutás, SB contender és a PO-ban valami gagyi vereség becsúszik (Jags, Denver, NE). Nem fog ez az egész egyszer összeomlani ? Csak kérdezem?Simán lehet, hogy nem jön össze egy év, de ez mindig benne van. Az viszont, hogy összeomlás jönne az nincs benne, mivel az építkezés szerves a labda mind a két oldalán azzal, hogy hol itt, hol ott vannak nyilván lyukak. De úgy alapvetően egy Packers, egy Patriots, egy Steelers azért is nyert eddig ennyi SB-t, mert a gondolkodás az építkezés hasonló. (milyen érdes, hogy a NE pont azt az SB-t bukta el, amikor a legtöbb sztár volt a csapatában)
malkav
több mint 8 éve
Sziasztok, nem akarok trollkodni vagy ilyesmi, de nem gondoljátok azt, hogy lassan jönnie kell egy negatív szezonnak.... mármint évek óta megy ez a rájátszásba jutás, SB contender és a PO-ban valami gagyi vereség becsúszik (Jags, Denver, NE). Nem fog ez az egész egyszer összeomlani ? Csak kérdezem?Nem gondoljuk.
malkav
Persze egyszer majd valamikor biztos eljön, de addig csak van még 1-2 jó évünk. 😉
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 8 éve
Sziasztok, nem akarok trollkodni vagy ilyesmi, de nem gondoljátok azt, hogy lassan jönnie kell egy negatív szezonnak.... mármint évek óta megy ez a rájátszásba jutás, SB contender és a PO-ban valami gagyi vereség becsúszik (Jags, Denver, NE). Nem fog ez az egész egyszer összeomlani ? Csak kérdezem?
több mint 8 éve
Élete meccse az volt, amikor utoljára megverte nekünk a BAL-t utolsó évében. El is sírta magát utána. Nagy arc volt.Volt egy amikor elete meccset hozta, de vegul kikapott. Az volt talan az utolso meccse. De az olyan reg volt, hogy mar nem tisztan emlekszem. Akkor tudom sajnaltam nagyon. A 8 to nal valszeg nem sajnaltam volna annyire...Nem, az a 8 turnoveres meccs volt.Az igaz, de egy ki ki meccs volt ha jol emlekszem es jol jatszott batch, de a vegen dobott egy intet mert addig birta idegekkel ha jol emlekszem? Mindegy mehet dobs a ps be, iden vagy mit lehet vele tenni hogy itt maradjon? Mert LJ nek szerzodese van, meg tapasztalata. Szoval az egy backup. Es rudi lenne mindegy hogy hol a masik backup. Szoval dobbs maradhat nalunk ps be teve, vagy mi lehet a sorsa, ha nem ot szavazzak be a top 3 qb koze?Te láttad Dobbsot játszani, na ahhozképest Rudi egy teljes szuperhős sorozat, a fél Teneszí nem járt meccsre Dobbs miatt mer egy borzalom. Ezt így helyből megaszondom, hogy Rudi a No.Zwei - ezér brekeg Benji is, de nem Rudi behúzása a felesleges, hanem a Dobbs pikk. Landry meg lehet bajuszos meg bajusztalan, ha spórolunk rajta eridjen a nénikéjebe, valszeg a Bronzt akkor is megvertük volna, ha a nagyanyám a QB. The dominant is dominant.Amikor Charlie Batch volt a kezdő, kikaptunk tőlük.
sutianap
Jan
gabistar
Jan
Valaki tudja, hogy dobbs mehet e practice squadba, ha 4. szamura esne hatra?
Nem tudom hogy van a rule, egyszer lehet ps be tenni valakit, de ha onnan activaltuk akkor mar nem lehet visszatenni megint a ps be, vagy hogy is van ez?
gabistar
Dobbs mehet PS-be persze, de nem fog odaérni a waiveren át. Egyébként meg szívem szerént én is LJ-t tartom jelenleg 2sz.-nak, és nem véletlenül szeretjük a veterán csere QB-kat. De LJ jövőre ellovagol ha minden a tervek szerint alakul. Rudit beteszed 3sz.-nak, akkor semmit nem tudsz meg róla, nem fog fejlődni, elobod egy évét. És ha jövőre sem tudja kiszorítani LJ-t (3sz.-ból nem biztos, hogy fejlődik, ergó lehet nem szorítja ki a veteránt), akkor Rudi megy a levesbe Dobbs után. Nem most, hanem akkor fogunk elherdált pickekről beszélni és imádkozhatunk Ben 4-5. évéért TOP 20-30ban húzva.
Ha Rudi csak megközelítőleg is az, aminek gondolják, akkor be kell vállalni neki a 2sz.-t és elengedni LJ-t. Mondom ezt úgy, hogy ismerve a csapat elveit én sem biztos, hogy meglépném idén. De ha Rudolph 3sz. lesz, egy évig csak PS-játékosknak dobál edzéseken, akkor tényleg magának kell összeszednie mindent. Ez esetben LJ marad 2. és Dobbs megy PS-be, vagy odaér vagy nem. És jövőre LJ szvsz távozik, mert 3sz. nézne ki neki, annál tüöbbet szeretne. A 3sz. QB azért van nálunk, hogy 2sz. legyen, ha lesérül a kezdő.
Semmi bajom LJ-l, de örülnék, ha Rudolph mutatna eleget és megmentené az edzőket ettől a dilemmától és ezzel Dobbs munkáját is. De persze az is lehet, hogy jövőre lecseréljük Dobbs-t, akkor is ha itt marad. A 3sz. QB poszt azért könnyen betölthető, és egy Veterán mentor ált. kelleni szokott. Ha BB elmegy, gondolom mindenképpen keresünk új veteránt Rudi érdekében, nem valószínű, hogy mögé egy hasonszőrű kerül, bár Dobbs elég koraéretten gondolkodik. Szóval lehet Dobbs csak addig képvisel értéket, amíg nem mondanak le róla mint kezdő project. Mert szerintem most egyedül LJ nem potenciális utód.
Sok izgalmas pozíciós szoba lesz idén nyáron, az biztos.
több mint 8 éve
apróapó, Charlie lediplomázott, szóval jöhet QB coach intern-nek. Bár még nem hívtam.Te láttad Dobbsot játszani, na ahhozképest Rudi egy teljes szuperhős sorozat, a fél Teneszí nem járt meccsre Dobbs miatt mer egy borzalom. Ezt így helyből megaszondom, hogy Rudi a No.Zwei - ezér brekeg Benji is, de nem Rudi behúzása a felesleges, hanem a Dobbs pikk. Landry meg lehet bajuszos meg bajusztalan, ha spórolunk rajta eridjen a nénikéjebe, valszeg a Bronzt akkor is megvertük volna, ha a nagyanyám a QB. The dominant is dominant.Amikor Charlie Batch volt a kezdő, kikaptunk tőlük.
sutianap
Jan
több mint 8 éve
Azé vágjuk ki mert pénzt nyerünk vele, nekünk meg nincs pénzük.Te láttad Dobbsot játszani, na ahhozképest Rudi egy teljes szuperhős sorozat, a fél Teneszí nem járt meccsre Dobbs miatt mer egy borzalom. Ezt így helyből megaszondom, hogy Rudi a No.Zwei - ezér brekeg Benji is, de nem Rudi behúzása a felesleges, hanem a Dobbs pikk. Landry meg lehet bajuszos meg bajusztalan, ha spórolunk rajta eridjen a nénikéjebe, valszeg a Bronzt akkor is megvertük volna, ha a nagyanyám a QB. The dominant is dominant.Varj, most akkor kivagnad a meg egy ev szerzodessel biro landryt? Vagy mit szeretnel? Tolem lehet rudi is masodik, de landry vs dobbs jovore nekem landry lenne. Egy evig aztan ha rudi bevalik, akkor mehet LJ. De addig butasag volna ket nflt nem latott qbt megtartani a kovetkezo idenyre, amig nincs semmi garancia rajuk hogy milyenek lesznek azonnali beugrokent. LJ gaz, de dobbsal talan jobb/rutinosabb. Rudinal meg me'g jobban biznek benne iden masodik szamunak. Aztan idovel, ahogy tanul ugy vehetne at a 2. szamu szerepet. Mert tok mindegy addig ki a masodik vs harmadik szamu, amig remelhetoleg nem tortenik semmi bennel.
sutianap
Kerdes dobbs mehet PS be hogy megtartsuk itt nalunk, vagy nem? Hogy jovore legyen o a harmadik szamu ne idei szezonba es ne veszitsuk el?
De sajnos egy taiasztalt veteran lesz a csapatban es az csak lj most meg.
gabistar
Wilcoxnak is volt szerződése
Goldennek is
Gaynek is
Oszt?
Jónapot, a helyükön NFLt nem látott gyerekek fognak játszni, attól hogy látott NFLt nem lesz több senki. Na majd lettél volna Okisztét meccsen, mikor az alsó sor ijen méteres mángorlókkal veri a palánkot, aaaz barátom nem törcsipörgetés. Az meg hogy ki jön szembe, azt kell verni, alaptézis.
Szegíny Csárli a jó szíve miatt adta oda a meccset...
Szerkesztette: sutianap
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
Who is eligible for a spot on the practice squad?Each team can keep 10 players on its practice squad.
Up to four of those 10 players can have two accrued NFL seasons. So, was a player on the 53-man roster for at least six games of two NFL seasons? Sorry, they’re out of luck.
It used to be that three weeks of an NFL season spent on a practice squad counted as one full season of practice squad eligibility. Now, that number has been increased to six weeks, which expands some players’ eligibility.
A player can spend no more than three seasons on any practice squad.
Ugy latom, hogy akkor aki nem jatszott meg ket aktiv szezont a csapattal az mehet ps be. Szoval szerintem dobbs megy is. Mivel nem jobb mint rudi elvileg. Es nem tapasztaltabb mint LJ. Szoval o megy ps be. Es LJ es Rudi meg lesz ami lesz. Aztan jovore, ev vegen meg elmehet LJ ha minden jol sul el. Akkor dobbs csereli a remelhetoleg eleget fejlodott rudit. Es LJ helyere johet fel, ha ugy alakul. Ezt gondolom. De majd a tobbiek eldontik. De egy veteran qb nelkul nekimenni nagy gond lenne. Es a 3. koros tehetseget, mivel nagyobbra tartjak mint dobbs ot, azt is rosteren kell tartani. Igy ha nem tortenik semmi serules akkor ben, LJ, rudi. PS: dobbs.
több mint 8 éve
Volt egy amikor elete meccset hozta, de vegul kikapott. Az volt talan az utolso meccse. De az olyan reg volt, hogy mar nem tisztan emlekszem. Akkor tudom sajnaltam nagyon. A 8 to nal valszeg nem sajnaltam volna annyire...Nem, az a 8 turnoveres meccs volt.Az igaz, de egy ki ki meccs volt ha jol emlekszem es jol jatszott batch, de a vegen dobott egy intet mert addig birta idegekkel ha jol emlekszem? Mindegy mehet dobs a ps be, iden vagy mit lehet vele tenni hogy itt maradjon? Mert LJ nek szerzodese van, meg tapasztalata. Szoval az egy backup. Es rudi lenne mindegy hogy hol a masik backup. Szoval dobbs maradhat nalunk ps be teve, vagy mi lehet a sorsa, ha nem ot szavazzak be a top 3 qb koze?Te láttad Dobbsot játszani, na ahhozképest Rudi egy teljes szuperhős sorozat, a fél Teneszí nem járt meccsre Dobbs miatt mer egy borzalom. Ezt így helyből megaszondom, hogy Rudi a No.Zwei - ezér brekeg Benji is, de nem Rudi behúzása a felesleges, hanem a Dobbs pikk. Landry meg lehet bajuszos meg bajusztalan, ha spórolunk rajta eridjen a nénikéjebe, valszeg a Bronzt akkor is megvertük volna, ha a nagyanyám a QB. The dominant is dominant.Amikor Charlie Batch volt a kezdő, kikaptunk tőlük.
sutianap
Jan
gabistar
Jan
Valaki tudja, hogy dobbs mehet e practice squadba, ha 4. szamura esne hatra?
Nem tudom hogy van a rule, egyszer lehet ps be tenni valakit, de ha onnan activaltuk akkor mar nem lehet visszatenni megint a ps be, vagy hogy is van ez?
Szerkesztette: gabor25
több mint 8 éve
Nem, az a 8 turnoveres meccs volt.Az igaz, de egy ki ki meccs volt ha jol emlekszem es jol jatszott batch, de a vegen dobott egy intet mert addig birta idegekkel ha jol emlekszem? Mindegy mehet dobs a ps be, iden vagy mit lehet vele tenni hogy itt maradjon? Mert LJ nek szerzodese van, meg tapasztalata. Szoval az egy backup. Es rudi lenne mindegy hogy hol a masik backup. Szoval dobbs maradhat nalunk ps be teve, vagy mi lehet a sorsa, ha nem ot szavazzak be a top 3 qb koze?Te láttad Dobbsot játszani, na ahhozképest Rudi egy teljes szuperhős sorozat, a fél Teneszí nem járt meccsre Dobbs miatt mer egy borzalom. Ezt így helyből megaszondom, hogy Rudi a No.Zwei - ezér brekeg Benji is, de nem Rudi behúzása a felesleges, hanem a Dobbs pikk. Landry meg lehet bajuszos meg bajusztalan, ha spórolunk rajta eridjen a nénikéjebe, valszeg a Bronzt akkor is megvertük volna, ha a nagyanyám a QB. The dominant is dominant.Amikor Charlie Batch volt a kezdő, kikaptunk tőlük.
sutianap
Jan
gabistar
több mint 8 éve
Az igaz, de egy ki ki meccs volt ha jol emlekszem es jol jatszott batch, de a vegen dobott egy intet mert addig birta idegekkel ha jol emlekszem? Mindegy mehet dobs a ps be, iden vagy mit lehet vele tenni hogy itt maradjon? Mert LJ nek szerzodese van, meg tapasztalata. Szoval az egy backup. Es rudi lenne mindegy hogy hol a masik backup. Szoval dobbs maradhat nalunk ps be teve, vagy mi lehet a sorsa, ha nem ot szavazzak be a top 3 qb koze?Te láttad Dobbsot játszani, na ahhozképest Rudi egy teljes szuperhős sorozat, a fél Teneszí nem járt meccsre Dobbs miatt mer egy borzalom. Ezt így helyből megaszondom, hogy Rudi a No.Zwei - ezér brekeg Benji is, de nem Rudi behúzása a felesleges, hanem a Dobbs pikk. Landry meg lehet bajuszos meg bajusztalan, ha spórolunk rajta eridjen a nénikéjebe, valszeg a Bronzt akkor is megvertük volna, ha a nagyanyám a QB. The dominant is dominant.Amikor Charlie Batch volt a kezdő, kikaptunk tőlük.
sutianap
Jan
több mint 8 éve
Te láttad Dobbsot játszani, na ahhozképest Rudi egy teljes szuperhős sorozat, a fél Teneszí nem járt meccsre Dobbs miatt mer egy borzalom. Ezt így helyből megaszondom, hogy Rudi a No.Zwei - ezér brekeg Benji is, de nem Rudi behúzása a felesleges, hanem a Dobbs pikk. Landry meg lehet bajuszos meg bajusztalan, ha spórolunk rajta eridjen a nénikéjebe, valszeg a Bronzt akkor is megvertük volna, ha a nagyanyám a QB. The dominant is dominant.Amikor Charlie Batch volt a kezdő, kikaptunk tőlük.
sutianap
több mint 8 éve
Te láttad Dobbsot játszani, na ahhozképest Rudi egy teljes szuperhős sorozat, a fél Teneszí nem járt meccsre Dobbs miatt mer egy borzalom. Ezt így helyből megaszondom, hogy Rudi a No.Zwei - ezér brekeg Benji is, de nem Rudi behúzása a felesleges, hanem a Dobbs pikk. Landry meg lehet bajuszos meg bajusztalan, ha spórolunk rajta eridjen a nénikéjebe, valszeg a Bronzt akkor is megvertük volna, ha a nagyanyám a QB. The dominant is dominant.Varj, most akkor kivagnad a meg egy ev szerzodessel biro landryt? Vagy mit szeretnel? Tolem lehet rudi is masodik, de landry vs dobbs jovore nekem landry lenne. Egy evig aztan ha rudi bevalik, akkor mehet LJ. De addig butasag volna ket nflt nem latott qbt megtartani a kovetkezo idenyre, amig nincs semmi garancia rajuk hogy milyenek lesznek azonnali beugrokent. LJ gaz, de dobbsal talan jobb/rutinosabb. Rudinal meg me'g jobban biznek benne iden masodik szamunak. Aztan idovel, ahogy tanul ugy vehetne at a 2. szamu szerepet. Mert tok mindegy addig ki a masodik vs harmadik szamu, amig remelhetoleg nem tortenik semmi bennel.
sutianap
Kerdes dobbs mehet PS be hogy megtartsuk itt nalunk, vagy nem? Hogy jovore legyen o a harmadik szamu ne idei szezonba es ne veszitsuk el?
De sajnos egy taiasztalt veteran lesz a csapatban es az csak lj most meg.
Szerkesztette: gabor25
több mint 8 éve
Te láttad Dobbsot játszani, na ahhozképest Rudi egy teljes szuperhős sorozat, a fél Teneszí nem járt meccsre Dobbs miatt mer egy borzalom. Ezt így helyből megaszondom, hogy Rudi a No.Zwei - ezér brekeg Benji is, de nem Rudi behúzása a felesleges, hanem a Dobbs pikk. Landry meg lehet bajuszos meg bajusztalan, ha spórolunk rajta eridjen a nénikéjebe, valszeg a Bronzt akkor is megvertük volna, ha a nagyanyám a QB. The dominant is dominant.
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
én reménykedek benne, hogy lendry lapátra kerül... persze volt 1-2 győzelme kezdőként, és volt pár jó passza azokon a meccseken, de nem éri meg az a néhány milkát amit keres... maradnék a BB rudi dobi-3-assal, és talán így lesz annyi keretünk, hogy még valakit kukázzunk a cutok utánUtalom ezt mondani, de sem rudi sem dobbs nem rendelkezik semmi nlf es nfl ben kezdo tapasztalattal. Ezek miatt, meg hogy ha jol emlekszem valaki azt irta LJ nak van meg szerzodese egy evig miatt is LJ lesz a masodik szamu. Rudi kuzdhet dobbs al a harmadikert. De egyertelmu hogy rudinak csapatba kell kerulnie. Ez szerintem legnagyobb valoszinuseggel 3. szamu lesz. Hacsak le nem nyugozi az eddzoket, de nem hinnem hogy meg kesz lenne nfl meccsre.
zzz888
Inkabb tanuljon egy evet. Aztan ha osszeszokott az uj tamado sorral eddzokkel stb es lj nek lejar a szerzodese akkor legyen o masodik szamu. Es lj akkor mehet, ha jo lesz rudi. Es akkor johet dobbs 3. szamunak. Ezt gondolom, az eddzok meg majd eldontik. De hiba volna LJ t most kitenni stb amikor van egy meg ki sem probalt qbd. Nem azert mert LJ jo, hanem mert LJ mar nyert meccset es hat kiprobalt. Mig a masik ketto jatekos ki tudja mit produkalna hirtelen. Ez tul nagy kockazat lenne, ha nem lj maradna. Barmennyire se szeretem mint backupot sem, most meg nem jott el talan a masik ket srac ideje. Az meg mar mindegy lesz, ha jo lesz rudi, hogy lj 2. rudi meg 3. szamu es mondjuk ev vege fele mondjuk elorebb jonne, mert nem oszt nem szoroz. Egy ev alatt lehet hogy utana meg kezdo is lehet rudi ha bevalik es beut a tozsdekrack bennel. Es elengedjuk LJT. De ne igy legyen persze, bennel kapcsolatban...
Szerkesztette: gabor25
több mint 8 éve
theundefeated.com/features/mike-tomlin-pittsburgh-steelers-in-search-of-the-real-coach/Itt a tv ben elmondta vince, hogy o fogja at venni a mike szerepet. Es tovabb vinni a csapatot a hatan, ahogy saci tette. Ezert is ment be az eddzesre, ha jol emlekszem saci mezszamaban, hogy a tobbi def srac a mar megszokott mezt es a tole vart hivasokat csinalja, es hogy minden menjen a megszokott modon es ne zavarja oket ossze....
Vigyázz hosszú!
Def.play caller tudomásom szerint Heyward vót, de ha mélyen megnézed a Jax meccset akkor látod, hogy a Séf meg Butz feszt vele van elfoglalba, hogy a babapsikótába lett volna Spenccc? Az O- t meg Ridli hívta nem, vagy a a takarítónéni?
sutianap
De utana, nem o hivta. Azt gondolom, es par meccsen spence magyarazott jobbra balra stb igy azt hittem o volt az a mike ilb es o rajta lattam az osszevisszasagot ketsegbeesettseget joparszor, hogy mit kellene a defnek csinalnia. Marmint probalt ide oda szolni, valamint a tobbiek meg ugy nezett ki mintha tole vartak volna a dolgokat, ra neztek hogy kinek hol kellene lennie, vagy hogy mit valtoztatott stb A mike ILB.
De ha nem igy volt akkor tevedtem megesik az ilyen. De meg mindig nem ertem, akkor hogy a beharangozott vince, meg a vince showja utan miert nem o hivta. Mindjart elolvasom es lehet kiderul. Koszi...A hosszu olvasni valo dolog engem nem zavar. Sot orulok, ha valami jol fel es le van vezetve es jol kitargyalva. Abbol lehet okosodni/tanulni. Es a jo pap is holtig tanul.
utoirat most kerestem ra:
triblive.com/sports/steelers/13049524-74/vince-williams-honors-shazier-will-call-steelers-defensive-plays-sunday
Ez remlett...De meg mindig nem talalom ki hivta utana. Szerintem spence...De ha nem igy volt irjatok meg.
On the second play of the game, Bortles threw a 21-yard completion to tight end Ben Koyack, who caught a short pass in the flat and rambled 20 yards without any Steelers defender in sight.
Ezek pedig arra utalnak, hogy spence hivta oket. De lehet tevedek.
“Miscommunication,” fellow linebacker Sean Spence said. “We were in one defense when we were really in another. You can’t do those things in playoff football, man.”
When the Steelers weren’t communicating properly they had costly mental errors. When Jaguars running back T.J. Yeldon caught a swing pass and ran 40 yards on third-and-5 late in the fourth quarter one of the Steelers defenders missed an assignment.
“Someone was supposed to be in the flat and wasn’t there,” Spence said.
Szerkesztette: gabor25
több mint 8 éve
theundefeated.com/features/mike-tomlin-pittsburgh-steelers-in-search-of-the-real-coach/Az elég unortodox lenne, ha Cam hívott volna. Esélye sincs DEből látnia, hogy ki hol
Vigyázz hosszú!
Def.play caller tudomásom szerint Heyward vót, de ha mélyen megnézed a Jax meccset akkor látod, hogy a Séf meg Butz feszt vele van elfoglalba, hogy a babapsikótába lett volna Spenccc? Az O- t meg Ridli hívta nem, vagy a a takarítónéni?
sutianap
Dolguk lehetett vele bőven, mert a DL-t konkrétan megették reggelire azon a meccsen. De majd a következő podcaston rákérdezünk ki hívott ott. 😊
több mint 8 éve
Éppenséggel BB tanulhatna Wentz-Foles párostól hogyan kell egy hasonló szitut kezelni 😊
több mint 8 éve
Rudi a JegesAki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
theundefeated.com/features/mike-tomlin-pittsburgh-steelers-in-search-of-the-real-coach/Vigyázz hosszú!
Def.play caller tudomásom szerint Heyward vót, de ha mélyen megnézed a Jax meccset akkor látod, hogy a Séf meg Butz feszt vele van elfoglalba, hogy a babapsikótába lett volna Spenccc? Az O- t meg Ridli hívta nem, vagy a a takarítónéni?
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
én reménykedek benne, hogy lendry lapátra kerül... persze volt 1-2 győzelme kezdőként, és volt pár jó passza azokon a meccseken, de nem éri meg az a néhány milkát amit keres... maradnék a BB rudi dobi-3-assal, és talán így lesz annyi keretünk, hogy még valakit kukázzunk a cutok után
több mint 8 éve
rudi iqNagyon szimpatikus a srac. Es hat az biztos, hogy "humble" is es qb k hez meltoan jo a jatek iq ja is. Marmint megprobaltak gyorsan lerajzolva egy playt utana osszezavarni egy kis terelo beszeddel, es utana megkerdezni a jatekot, de visszamondta tokeletesen. Felrajzolva minden route ot es wr neveket, ahol csak szamok voltak. Persze, ha tudod hogy tesztelni fognak, arra, hogy mit kerdezett SM a jatek utan nem is nagyon koncentralsz, hanem csak a jatekra akkor jol vissza lehet mondani.
www.youtube.com/watch?time_continue=384&v=D2Hi8j0wm3w
zzz888
Okos es szimpatikus a srac, szerenynek is tunik, de amikor kijelenti hogy o a legjobb pocket qb most a drafton, akkor ezt is ugyan szerenyseggel teszi. De jol csinalja, mert ezzel el is a adja magat. Mert magabiztossagot sugall vele. Es mindezt termeszetesen szerenyen. Nalam is 5 os vagy ahogy itt mondjak "A+" t kapna. Dobbs biztos dobott egy hatast amikor idehoztuk. Foleg hogy fel mentunk erte. Bennek felnivaloja csak akkor van, ha leserul. De akkor is meg LJ lesz szerintem a masodik szamu, mert a sracnak meg meg kell tanulni a playeket, megszoknia az nfl szintet.
De ezzel, ha jovore jar le LJ szerzodese meglenne a 2. szamu qbnk arra a szezonra. Amire o mar fejlodhetne eleget. Csak akkor most az a kerdes, hogy dobbs az ps be visszarakhato ilyenkor, avagy sem? Ha a campben kiszoritja, amit illene rudinak? Ha mar ra is ellottunk egy 4. kort az se vesszen karba mondjuk landry tavozasa utan. Akkor lenne 2 backup plussz ben. Es utana meg ha visszavonul ben akkor rudi es dobbs backup, meg vagy egy veteran, vagy egy qb ugyanigy a draftrol.
Szoval mehet ps be dobbs ha kiszoritjak tc ben iden?
