Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 8 éve
Nos egyébként ami egyértelmű így utólag. Igaz volt, vagyis igaz lehetett a Bennel való diskurzus. Nekem valami olyan rajzolódik ki, hogy Ben elkötelezte magát kettő évre, ha az O erősítést kap. Nyilván az már az elképesztő CB runnak köszönhető, hogy WR-hez nyúltunk a 2. körben. Ezt a feltrade ügyet meg nem értem. Borzasztóan nehéz a 30. pozícióból feljönni, vagyis rettenetesen sokat kell adni érte. Lehet megpróbáltuk, ez egy-egy pletyiben azért ki szokott derülni.A másik dolog. Én minden picket értek annak ellenére, hogy Én azt mondtam nem kell WR.
2. kör: Brown mellett nem volt tavaly egyetlen olyan játékosunk, akinek forgalomban is oda lehetett volna dobni a lasztit. Hamilton volt talán az egyetlen (whooo?) akinél többször emlékszem ilyen elkapásra. Brownt ezért duplázták le és szétesett az O. Ezért is kellett egy biztos kezű WR, egy olyan, aki lehet, hogy nem ver meg mindenkit sebességgel, de forgalomban is oda lehet dobni a lasztit.
3. kör: Én Sutton kaliberű CB-t vártam és pontosan azért, amit Lake elmondott. Nem a szélen vertek meg bennünket, hanem bezony középen, a nickel felállásoknál nem volt egyszerűen elég minőségi CB, aki jó lenne coverben és ehhez kellett nekünk ember. Értem, hogy nincs hosszú keze a srácnak, és értem, hogy lehetne pár inchel nagyobb, de ha az lenne, akkor nem a 3. kör alján megy el, hanem az első végén, vagy a második elején.
3. kör vége: Elég nagy RB run volt összességében eddig a pontig és nekünk Bell mögé erőfutó kellett. Lehetett volna kockáztatni egy kört, lehetett volna mondjuk letrade-elni, de a mi FO-nk mindig is azt követte, hogy ha valamely kiszemelt ott volt és azt a kört megérte a becslések alapján, akkor elhoztuk. Ez már tulajdonképpen a 4. kör eleje és ha valaki lesz, aki ezen a pályán az utolsó vérével fog küzdeni, hajtani, blokkolni az Conner lesz. Conner egy évet játszott azóta, hogy legyőzte a legyőzhetetlent. Ha kettő évet lett volna utána a pályán meggyőződésem, hogy a 2. körben minimum elviszik.
Összességében Én sem vagyok maradéktalanul elégedett, hogy nem D heavy draftot toltunk, de ugyanakkor az általam valószínűsített Ben megegyezés miatt és azért is, mert az egyéb kiszemeltek szépen leradírozódtak a tábláról Én nem vagyok csalódott. Sőt, JuJuval szerintem két legyet is leütöttünk, mivel alapvetően azért is kellett nekünk TE, hogy forgalomban is elkapni képes célpontja legyen Bennek. Vele ez is megoldódik és az is, hogy ha esetleg Bryant beleszippant a fűbe megint. Nem mellesleg nekem ez a beszólás, amit a csapattársa felé tolt rohadt mód ellenszenves. Ez a Steelers nem erről szól, hanem sokkal inkább a Conner, Burns, Watt féle mentalitásról.
több mint 8 éve
Hát no, lehet véleményt mondani, de az nem tudom honnan jön, hogy Watt nem NFL ready játékos. Ugyanmár....Charles Harris talán NFL ready játékos, amikor szinte az összes sackja a kosaras multjából tanult belső lefordulásaiból adódott/adódik és egyébként gyengesége, hogy nem tudja zárni a széleket, ami NFL szinten alap?? Bud Dupreenek nem volt pozíciós edzője, az erején kívül semmi, de semmi nem volt meg neki amikor draftoltuk. De nála is mit néztünk? Azt, hogy ha az alapokat hozzátesszük, akkor egy állat lehet belőle. Wattnál mit néztünk? Azt, hogy ha még felpakolunk rá 5-10kg izmot és még tapasztalatot szerez, akkor egy elképesztő OLB-t kapunk.Watt pont hogy nem az eszméletlen erejével és gyorsaságával verte meg a fősulin az embereit, hanem a kivételes kéztechnikájával, ami bezony az NFL-ben óriási előny. Pont azok az OLB/DE emberek véreznek el itt, akik az átlagos T embereket gyorsaságból verték eddig, de most az elit Tackle embereket már ezzel nem tudják és nincs alternatívájuk.
Watt az értékelésekben folyamatosan jött fel, de nyilván azért, mert a tavalyi év volt az első teljes szezonja a posztján. Azon persze lehet vitatkozni, hogy első kör lehetett volna így is belőle, ha nincs a bátyó, de azon azért nem, hogy 1-2. körös talentről van szó.
Szerkesztette: Klemó
több mint 8 éve
Azért én nem megyek le hídba a boldogságtól. A csilli villi támadósorunkat tovább erősítettük. Hoztunk egy jó elkapót, hoztunk egy jó futót. Persze az újonc futónkat addig szinte a pályán sem fogjuk látni amíg Bell meg nem sérül, mert a támadó oldal játékainak 99% pályán lesz. Még annyit várok a draftól ,hogy feljöjjünk egy olyan Tight end-ért akit a hatodik körben is megkaptunk volna de mi a negyedikben elhozzuk. Ellenben védelem: Hoztunk egy Paul Kruger hasonmást. Aki nagyon keveset játszott a posztján, még finoman szólva sem kész az nfl-re. Aki, ha nem az a neve ami, a kórtörténetével és egyetemi pályafutásával második ,harmadik körös választott lett volna. Hoztunk egy kornert, aki a méretei miatt csak belül használható, kicsi kéz és rövid kar, futás ellen megbízhatatlan. Viszont a jó hír, hogy a puntoknál vissza tud hordani. Ennyit sikerült összehoznunk ebből a védelmi oldalon nagyon erős klassból. Egyenlőre úgy néz ki, hogy a védelemben egy jottányit sem léptünk előre, és középen még mindig van egy nagy lyuk Timmons helyén. Én így érzem, de remélem a srácok rám cáfolnak.
Szerkesztette: pfefe8
Steelers fan
több mint 8 éve
5. Mindez remélem renberakja a fejeket, amik kicsit szétkuszálódtak mostanság. Vonatkozik ez vonatkozik Antoniora, Bellre, Bryantre, mindent moneygang csapatásra.Ez lehet a legnagyobb (nem várt) hozadéka ennek a draftnak!
sutianap
Conner simán lehet Bell utód, ha Bell nem áll le a baromságaival. S Bryant akármennyire is azt hiszi, hogy Kötsz nyakára érkezett JuJu, ő áll a kivágástól egy spanglira.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 8 éve
Szerintetek jöhet ma Kaaya vagy Peterman?
több mint 8 éve
Egyetértek Soldival, nagy napok voltak.1. Kellett már O draft, ennek én voltam az élharcosa, csak utóbbiakban elcsábultam a jó D felhozataltól
2. Olyan blue collar gyémántot hoztunk, kettőt, ami a csapat gerince lesz a jövöben, Watt, Conner
3. James Conner nem ötödik körös tehetség, hanem sima első kör, ha nincs a Hogkin lymphomája. Egyborzasztó szimpatikus szuperman, aki nyunyukák mikor lement az utolsó kemója is lemenet edzeni a Heintzre! Fut, elkapt valamint passrusher is volt a Pathersbe, mikor beküldték sackelni.
4. Igen nagy DB run volt, s nem akartunk plusz picket áldozni, így a legfaszább döntént hoztuk JuJuval, mert szépen az ölünkbehullott.
5. Mindez remélem renberakja a fejeket, amik kicsit szétkuszálódtak mostanság. Vonatkozik ez vonatkozik Antoniora, Bellre, Bryantre, mindent moneygang csapatásra.
6. Ez a Steeler, ez a draft méltó Dan Rooneynak! Leccgo!

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
Írjatok már valami összefoglalót a mai napról, nincs kedvem végigolvasni.Voltam egyetemen, könyvtárban, voltam vásárolni, írtam a beadandómat...mire vagy még kíváncsi?😊
bcsarli
(szerk: jajj bocs, mivel jó sok ideje nem aludtam már, így nekem a péntek is a mai napot képezte)
Szerkesztette: fcancellara
több mint 8 éve
Írjatok már valami összefoglalót a mai napról, nincs kedvem végigolvasni.
több mint 8 éve
A 3. kör még tart?Exploreren talán.
bcsarli
Nfl.com-on A-ra értékelik az eddigi draftunkat. Érdekes, hogy pl a Browns a mai produkciójára ugyanúgy A mínuszt kapott, mint mi, bár én sokkal erősebbnek érzem az ő draftjukat.
több mint 8 éve
Köszönöm!Bryant mit szólt be?Azt írta, hogy majd jól elcsatázgathat (nem szó szerint, de ez volt a lényege) Coatesszel. (Amikor nyilván azért jött Juju, hogy bebiztosítsuk magunkat, ha Bryant megint hülye lenne vagy egyéb oknál fogva nem válna be illetve egészséges versenyhelyzet-teremtés céljából.) De ő meg simán lekezeli az új arcot (Coatest is) és kézenfekvőnek veszi a helyét. Ez min. nem szép szvsz.
steelwolf
fcancellara
A 3. kör még tart?Nem
bcsarli
több mint 8 éve
A 3. kör még tart?
több mint 8 éve
Bryant mit szólt be?Azt írta, hogy majd jól elcsatázgathat (nem szó szerint, de ez volt a lényege) Coatesszel. (Amikor nyilván azért jött Juju, hogy bebiztosítsuk magunkat, ha Bryant megint hülye lenne vagy egyéb oknál fogva nem válna be illetve egészséges versenyhelyzet-teremtés céljából.) De ő meg simán lekezeli az új arcot (Coatest is) és kézenfekvőnek veszi a helyét. Ez min. nem szép szvsz.
steelwolf
több mint 8 éve
Bryant mit szólt be?
több mint 8 éve
After Sutton was selected, Steelers defensive backs coach Carnell Lake praised the cornerback’s ability to play in press/man situations. Lake said the Steelers are drawn towards defensive backs that are a big part of the communication on defense in college.Az a baj, hogy Lake kurvára nem ért hozzá...
több mint 8 éve
Nekem nem tetszik a mai nap. Jó playák jöttek, úgyhogy ezzel nem lenne baj. Igazából ezért meg tudok békélni a pick-ekkel.De szerettem volna egy jó ILB-t, esetleg ILB helyén egy Obi Melifonwu és akkor kész a keret. Jó lett volna egy erős CB, ha már olyan évet írunk, amikor igen mély a class, helyette húztunk egy olyat, aki hát nem is tudom....nem Steelers fit pali. Ettől még persze lehet majd jó, csak elég messze van egyelőre és a cb képzésünk hát finoman szólva sem az igazi. Mondjuk nézegetve a többi cornert, azért nem egy törékeny gyerek, elég komoly tapasztalata van, nem hiszem, hogy nem tudná hozni azt a szintet, amit akár Cockrell tud. JC pedig öröm persze hogy idejött, de erősen várható volt azért. Nem sok csapat érdeklődött utána (igaz az idén érkezett játékosok után mi sem nagyon kutakodtunk), szerintem a 4. kör végén is simán elérhető lett volna. Gyönyörű történet persze Conneré, de ez nem szappanopera. Gondoltam én. Aztán kiderült, hogy ha kapunk egy ajándék 3. kört, akkor jótékonykodjunk vele. Bár túl sok jelentősége persze nincs. Kendell Beckwith lehetett volna még elérhető, de sokra vele sem mennénk már....az ilb draftnak annyi, max ha véletlen rábökünk valakire és az jó lesz. De ez ritka és nem egyszerű.... | Ahogy írtam is valahol: a Patriots-nak volt két választása és tökéletesen kihasználta. |
Az meg külön nagyon rosszul esik, hogy a 2. körös wr kapcsán összeugrottak a játékosok. Erre nagyon nincs szükség.
Egyébként marad vagy 15 milliós cap space idén...
Szerkesztette: Klaci79
több mint 8 éve
Nem volt igazi need-ünk, előre eldöntve, nulla kockáztatással BPA-ztunk (?). Többi csapatra bíztuk a döntést, szarul sült el, vittek mindenkit előttünk. Ez a második nap nagyon nem tetszik posztokban, a többi meg a jövő zenéje. Remélem nem lesz igazam, de erről a napról nem sokan fognak rosterre kerülni, lesz egy jó practice squad-ünk... fakk
több mint 8 éve
OLB, WR - a 2 TOP need jött az első két választással, ráadásul megfelelő Steelers-fit, Steelers-mentalitású játékosokamen
Aztán egy returner (CB) és egy erőfutó - nekem az ILB hiányzik, returnert később is lehetett volna hozni, de Conner nagyon-nagyon jó lesz Bell mögé. Végre van megint egy klasszikus erőből dolgozó RB-nk, aki megcsinálja a 3. és rövideket. Qrvára ajánlom Haleynek, hogy ilyen szitukban 90%-ban hozzá nyúljon, mert akkor volt igazán értelme Connert elhozni. És red zone-ban is! Szóval megkaptuk AB és Bell tehermentesítésére is az embert. Merthogy erről szólt a játék, hogy ők egészségesen és jó állapotban várják majd a PO-t.
Jó ez. Az ILB tényleg hiányzik, de ha végre lesz egy tényleg veszélyes returnerünk, amire időtlen idők óta várunk, akkor benyelem ezt a luxuspicket, hogy 3. kört áldoztunk rá.
Soldados
több mint 8 éve
OLB, WR - a 2 TOP need jött az első két választással, ráadásul megfelelő Steelers-fit, Steelers-mentalitású játékosokAztán egy returner (CB) és egy erőfutó - nekem az ILB hiányzik, returnert később is lehetett volna hozni, de Conner nagyon-nagyon jó lesz Bell mögé. Végre van megint egy klasszikus erőből dolgozó RB-nk, aki megcsinálja a 3. és rövideket. Qrvára ajánlom Haleynek, hogy ilyen szitukban 90%-ban hozzá nyúljon, mert akkor volt igazán értelme Connert elhozni. És red zone-ban is! Szóval megkaptuk AB és Bell tehermentesítésére is az embert. Merthogy erről szólt a játék, hogy ők egészségesen és jó állapotban várják majd a PO-t.
Jó ez. Az ILB tényleg hiányzik, de ha végre lesz egy tényleg veszélyes returnerünk, amire időtlen idők óta várunk, akkor benyelem ezt a luxuspicket, hogy 3. kört áldoztunk rá.
Szerkesztette: Soldados

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 8 éve
Ezt mar megszokhattuk volna. Ez megy. Ez a szokas. En az ilbt hianyolom. Meg egy Tet. Ha igaz a green hir. Bar tavalybol kiindulva ha nem is igaz. Meg igaz lehet. Olb
wr
ilb
cb
Jo lett volna. Remeljuk ezek az emberek is jok lesznek. Golson se egy acelos amugy. Es nem ugy volt regen, Hogy elso korben Instant Impact jatekosok. 2 korben kesei kezdok. 3. korben hosszabb tavu project playak jonnek. Nem azt mondtak hogy takaritok. Ez persze vicc. Csak mert nagyobb az eselyed nyerni a lotton, mint az nfl be bekerulni. Egy a 340 milla korulihez. Kb. Bar mar keso van.
Szoval azert, mert most ket 3. korosunk volt, ne nezzuk le oket. Foleg ha mar a 5. 6. koros gyemantokrol beszelunk. Akkor 3. korben azert nagyobb az esely nem? Jo ejszakat, vagy reggelt kinek mi van.
Szerkesztette: gabor25
több mint 8 éve
1. It's the first time since 2009 Steelers haven't had a non-local visit drafted in top 3 rounds. Breaking some trends.Na ennek kicsit sem örülök....semmi gond nem volt eddig a trendekkel.
több mint 8 éve
több mint 8 éve
Aki fanyalog, az nem látta játszani ezt a fiút és nem ismeri a történetét, hogy honnan jött vissza.Neki jobban örülök, mint Wattnak. 😊

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 8 éve
Jah...remek sztorija van...
több mint 8 éve
Na ennek örülök. Igazi Steelers rb lesz és talán Bell is vissza vesz az arcából.
több mint 8 éve
Megyünk át űbergagyiba. Mindenről lemaradva, trédmentesen, nulla risk. Shit!Rb lett volna a kovetkezo kerdesem akkor. A te utan.Connert szopkodtuk orrba-szájba...abban bíztam, hogy szépen 4. végén kivisszük azt jónapot. De úgy tűnik 3. kör végére teljesen elfáradt a FO
gabistar
Klaci79
