Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 10 éve
Draft: nem kell több CB és nem kell - egyelőre - több OLB. Basszuk már rendbe végre a D-falat, húzzunk be egy baszott nagy NT-t, három éve ezt mantrázom. Ezzel lenne három kezdőnk és Culával valamint Mclenonnal meglenne a mélység is. Az első hármas a Steelers védelem alapja, középről fokozni tudnánk a nyomást. Minden más csak ezek után jön. Egy olyan NT, akit folyamatosan kettőzni kell lenne a legnagyobb fejlődés a védelmünknek.Egy NT alapvetően nem oldaná meg a prolémáinkat. A futás elleni védelmünk jó, McLendon kezdő szintű játékos, van nála jobb, de ő nem backup-szint. A mai fociban ráadásul alig van base defense, szóval talán ha a snapek egyharmadában van pályán egy klasszikus NT. egy NT egyszerűen semmire nem adna választ a mai Steelers problémáira. Tényleg semmire.
Szokol
Magam azt írtam, hogy CB-t húznék az 1. körben, ESETLEG NT-t. Kifejtem mi az esetleg. Ha a lejáró szerződésű McLendont nem tartjuk meg. De amúgy még ebben szcenárióban is jobban tetszene egy 1. körös CB, és csak 2.-ban egy NT, ugyanis Gay és Boykin szerződése is lejár, Allen akkora kérdőjel, mint a ház, Golsont még nem is látuk, a többit pedig hagyjuk is.
Szerkesztette: Soldados

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
The #Steelers have signed rookie RB Abou Toure to their practice squad.
több mint 10 éve
A Cicák elleni meccsről: ha egy csapatnak, a kezdő irányítója hiányzik, akkor azt a csapatot meg kell verni! Még akkor is, ha az a kezdő irányító Dalton. Erős a Cicák kerete, jól és viszonylag kiegyensúlyozottan játszottak az egész szezonban, de az irányító poszt annyira fontos lett a mai amerikai fociban, hogy egyszerűen be kell őket szépen lassan darálni. Körülbelül olyan meccset és különbséget várok, mint a visszavágón. Ha nem így lesz, akkor az számomra csalódás lesz.Ez igaz, viszont továbbra se hiszem, hogy ez lenne a magoldás. A sec-be nem húztunk már időtlen idők óta első körben és ez látszik is. OLB-t én se húznék, mert jelenleg van 4 a rosteren, ebből Dupree-ből még lehet valami és a másik 3-nak is szerződése van, de ot van még csikló is esetleg. De a fal közepét erősíteni első körben, vagyis a 3. kísérleteknél lemondani az első körös játékosról szerintem nagy butaság lenne. Futás ellen egész évben nem teljesített rosszul a csapat és középről bőven érkezett nyomás is az irányító felé a DE-ktől. Kívülről viszont nincs nyomás. Jelenleg pedig csak C Allen, Golson és D Grant rendelkezik szerződéssel 2016-ra. Safety-knél meg csak Mitchellnek és Shamarkonak. Úgyhogy a sec most sokkal fontosabb lenne, még ha tudunk is hosszabbítani egy-kt emberrel, legfőképpen ugye Gay-jel. De ugye a másik kezdő W Allen is 34 lesz jövőre. Szerintem nagyon nincs itt az ideje az első körös NT-nek, pláne hogy még culágerből is lehet valami, pedig egyébként egy Hampton utódot, mondjuk Poe teljesítménnyel szívesen megnéznék középen!
Draft: nem kell több CB és nem kell - egyelőre - több OLB. Basszuk már rendbe végre a D-falat, húzzunk be egy baszott nagy NT-t, három éve ezt mantrázom. Ezzel lenne három kezdőnk és Culával valamint Mclenonnal meglenne a mélység is. Az első hármas a Steelers védelem alapja, középről fokozni tudnánk a nyomást. Minden más csak ezek után jön. Egy olyan NT, akit folyamatosan kettőzni kell lenne a legnagyobb fejlődés a védelmünknek.
Szokol
több mint 10 éve
Bengals coach Marvis Lewis on matchup with Steelers: "Baltimore is their rival. We’re nobody’s rival. We just go play."
több mint 10 éve
Tomlin:Még ha aktív is lesz Williams, kíváncsi vagyok azzal a bokával mennyire lehet majd megcsinálni egy hirtelen irányváltást. Szarrá narkózva meg majd jön a fumble. Ezen a meccsen Tüszőre kell majd támaszkodni, ami elsőre nem tűnik a legjobb opciónak...
"Toussaint is very, very capable. His play on Sunday is evident of that."
Klaci79
több mint 10 éve
A Cicák elleni meccsről: ha egy csapatnak, a kezdő irányítója hiányzik, akkor azt a csapatot meg kell verni! Még akkor is, ha az a kezdő irányító Dalton. Erős a Cicák kerete, jól és viszonylag kiegyensúlyozottan játszottak az egész szezonban, de az irányító poszt annyira fontos lett a mai amerikai fociban, hogy egyszerűen be kell őket szépen lassan darálni. Körülbelül olyan meccset és különbséget várok, mint a visszavágón. Ha nem így lesz, akkor az számomra csalódás lesz.Draft: nem kell több CB és nem kell - egyelőre - több OLB. Basszuk már rendbe végre a D-falat, húzzunk be egy baszott nagy NT-t, három éve ezt mantrázom. Ezzel lenne három kezdőnk és Culával valamint Mclenonnal meglenne a mélység is. Az első hármas a Steelers védelem alapja, középről fokozni tudnánk a nyomást. Minden más csak ezek után jön. Egy olyan NT, akit folyamatosan kettőzni kell lenne a legnagyobb fejlődés a védelmünknek.
több mint 10 éve
Tomlin:"Toussaint is very, very capable. His play on Sunday is evident of that."
több mint 10 éve
Amikor már olvastam leírva itt éreztem, hogy cinkes, de üsse kavics vazze....egyszer élünk.... 😊Most mondom, hogy ha így lesz mezítelen felsőtesttel és towelt lobogtatva kimegyek a Dezső elé és azt fogom kiáltani "Isten vagy Blaaaake"..... 😊Képernyőmentés megvolt 😀
Klemó
polamalu
több mint 10 éve
Most mondom, hogy ha így lesz mezítelen felsőtesttel és towelt lobogtatva kimegyek a Dezső elé és azt fogom kiáltani "Isten vagy Blaaaake"..... 😊Képernyőmentés megvolt 😀
Klemó
több mint 10 éve
Most mondom, hogy ha így lesz mezítelen felsőtesttel és towelt lobogtatva kimegyek a Dezső elé és azt fogom kiáltani "Isten vagy Blaaaake"..... 😊
több mint 10 éve
Ha Blake a PO-ban pick sixet szerez és ezzel meccset nyerünk mindenki megköveti itt? Ugye? Én sem bírom, de majd csak bebizonyítja, hogy altatott 😀 Laci bazd GOD módban nyomod már a jinx-et. Ez igen.
több mint 10 éve
de (most hogy PO-ba jutpottunk) gondolkozzunk pozitívan...Heyward és Tuitt ennyire jók 😀És ha ezt csak az OLB-kre vetítjük, akkor látszik csak igazán a gond.48! sackünk volt idén ami a 3 legtöbb volt. a pass D-n kívül kb mindenben a mezőny első felében vagyunk, nem gondoltam volna, hogy ekkora fejlődés lesz Butler előléptetésévelsajnos ebből "csak" 36-ot hozott össze a front7, így a sack-ek negyedénél még valakinek +-ba bliccelnie kellett...egy jobb QB ellen ez elég kockázatos
zzz888
Klaci79
Soldados
több mint 10 éve
És ha ezt csak az OLB-kre vetítjük, akkor látszik csak igazán a gond.48! sackünk volt idén ami a 3 legtöbb volt. a pass D-n kívül kb mindenben a mezőny első felében vagyunk, nem gondoltam volna, hogy ekkora fejlődés lesz Butler előléptetésévelsajnos ebből "csak" 36-ot hozott össze a front7, így a sack-ek negyedénél még valakinek +-ba bliccelnie kellett...egy jobb QB ellen ez elég kockázatos
zzz888
Klaci79

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
48! sackünk volt idén ami a 3 legtöbb volt. a pass D-n kívül kb mindenben a mezőny első felében vagyunk, nem gondoltam volna, hogy ekkora fejlődés lesz Butler előléptetésévelsajnos ebből "csak" 36-ot hozott össze a front7, így a sack-ek negyedénél még valakinek +-ba bliccelnie kellett...egy jobb QB ellen ez elég kockázatos
zzz888
több mint 10 éve
Tekintve, hogy mind a corner, mind a safety komoly hiányposzt, és az OSU-ról minden évben draftolunk, azt már most el lehet könyvelni, hogy az Apple, Tyvis Powell, Vonn Bell trióból legalább az egyik nálunk fog kikötni. Washington tipikus one-gap penetrator, nem az a fajta defensive lineman, aki a mi védelmünkben fennhagyható a pályán base defense-nél is, azt nem látom, hogy ebben a helyzetben akár rá, akár más hasonló játékosra korai picket áldoznánk.Olvastam egy ilyen korai mock-ot az első 3 körünkreApple tőlem jöhet, viszont vele meg is lenne a kötelező OSU pick, így Washingtont nem tartom reálisnak hozzánk.Klaci79
Eli Apple-CB
Adolphus Washington-DL
Miles Killebrew-SS
posztra perfetto, nekem spec névre is
Spy
Az OLB nem került szóba, pedig szerintem az is szorosan ott van a CB és a safety mögött/mellett. Harrison lehet már a következő idényben sem lesz, Jarvis Jonesról pedig az idei szezon után végképp el lehet felejteni, hogy ő valaha is kezdő szintű edge rusherré fog beérni.
Szóval legfőbb needeket tekintve nagyjából ugyanott vagyunk, mint tavaly.
több mint 10 éve
Csak a miheztartás végett Jarvis Jones-nak 1!!! TNF szerelése volt, Moats-nak és Dupree-nek 4, Kétlem, hogy ezek után bármilyen 5. éves opciót is kérnénk Jones-nak, hatalmas csalódás ez egy első körös játékostól eddig.pont azert, mert CB es OLB needunk is van, nem fogjuk kirakni...
Klaci79
inkabb megtartjuk a biztos kozepszert, mint huzunk valami tok bizonytalant.
szerintem...azzal egyutt, hogy en sem birom a jatekat!
több mint 10 éve
"Sajnos" nincs PFF-em, így nem is tudok belemenni abba a parttalan vitába, hogy Gay vagy Cockrell felé mennyit dobnak és milyen eredménnyel, de nincs is igazán értelme, hiszen ha abban egyetértünk, hogy Gay egyértelműen a legjobb CB a csapatban akkor nem értem miről vitázunk még! Annyit próbáltam csak bizonygatni, hogy ha Boykin a 3. számú CB, akkor jobban elosztják a passzokat Gay és Cockrell felé. Igaz ezt csak a meccseken látottak alapján mondom, nem tudom számokkal alátámasztani, de nem is hiszem, hogy ez lényeges 😀Viszont amit találtam boncolgatva kicsit a védelmet:
Timmonsnak összesen 119 szerelése volt ebből 77 soloban. Mellette 5 sack, 6 levédekezett passz és 1 INT.
Levédekezett passzokban egyébként Blake és Cockrell az első 11-11-el, mindkettőnek van 2 INT-je is.
TFL-ben Heyward a legjobb 15 ilyen szerelése volt, Shaziernek 10, Tuittnak 8. Ami érdekes, hogy Harrison is 8 alkalommal szerelt negatívat. Amennyi snappet játszott szerintem ez elképesztően jó teljesítmény! Egyszerűen nem lehet nem imádni ezt a palit 😀
Csak a miheztartás végett Jarvis Jones-nak 1!!! TNF szerelése volt, Moats-nak és Dupree-nek 4, Kétlem, hogy ezek után bármilyen 5. éves opciót is kérnénk Jones-nak, hatalmas csalódás ez egy első körös játékostól eddig.
több mint 10 éve
Laci istenkiraaaaly.... 😊)))))))Nem kell aggódni, mert úgyis a Bengals nyer!!! 😉
Klemó
több mint 10 éve
Laci istenkiraaaaly.... 😊)))))))
több mint 10 éve
Hát én nem tudom, lehet a duma kevesebb lesz vagy a játékok végén a lökdösődés, de mindkét csapatban vannak dörzsölt öreg rókák, akik megpróbálnak majd mindent az ellenfél kizökkentéséért. Nem hiszem, hogy Mitchell ne ugyanúgy menne Eifert-re, hiszen minden alkalommal szerelni próbál és nem kíméli a saját vagy éppen ellenfele testi épségét. De szerintem tuti, hogy Burfict is ha van lehetősége oda fog vetődni Ben lábára, mert ha összejön neki, akkor nyerik a meccset. Mondjuk abban biztos vagyok, hogy Tomlin és Marvin nem fognak egymással keménykedni, így ők most se fognak zászlót kapni 😀
Ha meg eldől a meccs, pláne jönni fognak a vélt vagy valós sérelmek megtorlása. Ezeket a srácokat nem az eszükért szeretjük a legtöbb esetben.
több mint 10 éve
még a múltkori meccs után beszélt Marvin és Tomlin telefonon és tisztázták a kérdéseket, volt ezen hangsúly a tegnapi sajttájon is, hogy ne forduljon elő még egyszer.ha geciskedés nem is lesz, ez az AFC North, szóval az tuti, hogy a győztes csapat sántítva megy a divisional körbe.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
.Én egyébként nyugodtabb meccset várok. Az előző kapcsán ott volt mindenkiben a Bell sérülés és erre szépen Burfict rá is játszott.Én is. Sztem mindkét stáb hangsúlyozottan oda fog erre figyelni a felkészítés során, hogy senki ne üljön fel a provokációnak, mert az a csapat, amelyik a másikkal kezd el foglalkozni a meccs helyett, és így ingyen 15 yardokat ad az ellenfélnek, az ki fog kapni. Ha esetleg korábban eldőlne a meccs, akkor esetleg benne van, hogy a vesztes piszkosan kezd el játszani, de ezt leszámítva magam is nyugodtabb meccsre számítok.
Klemó

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Csalóka a sack adatsor. Ezt jóval több blitzel érjük el és nem azzal, hogy a front7 teljesítménye az egeket verné. Ha nincs blitz, akkor általában simán megtalálják a zóna határokat a WR-ek és általában akkora rés vana pajzson, hogy a béna QB-k is odaverik. Ahogy rövidül a field, annál inkább viszont ez a hátrány csökken és előjön a DL dominancia, amiben hála az égnek jók (persze nem elitek) vagyunk.Én is azt mondom, hogy Butler kellett ehhez, de az ordít, hogy csak akkor lehet sikeres ez az egység ilyen CB és OLB felhozatal mellett, ha (i) agresszív a stratégia, és (ii) elgelejtjük a man to man védekezést. A többi pedig már a szerencse dolga (is) be kell látni.
Node megyünk a Macskákhoz helló....Laci wodoooozik jóvan.....gabtsi is feltűnt.....Én egyébként nyugodtabb meccset várok. Az előző kapcsán ott volt mindenkiben a Bell sérülés és erre szépen Burfict rá is játszott.
több mint 10 éve
48! sackünk volt idén ami a 3 legtöbb volt. a pass D-n kívül kb mindenben a mezőny első felében vagyunk, nem gondoltam volna, hogy ekkora fejlődés lesz Butler előléptetésével
több mint 10 éve
Igen, a 3-ból ha kettő jönne akárcsak poszt szinten is, nekem már megfelelne, és Miles személyes kedvencem lesz, a program persze kérdéses, de ezért is csúszhat...bár nekem a videó nagyon tesztett, ha azt na sebességet megmutatja a felmérőn is, akkor harangoztak.Gay az egyetlen kezdő corner a ligában akiről nem kaptak el TD-t (/pff)na ez nem semmi!!!
gabtsi
Olvastam egy ilyen korai mock-ot az első 3 körünkreApple tőlem jöhet, viszont vele meg is lenne a kötelező OSU pick, így Washingtont nem tartom reálisnak hozzánk. Inkább ott jöhet egy G, mert Foster megtartására nem látok nagy esélyt.
Eli Apple-CB
Adolphus Washington-DL
Miles Killebrew-SS
posztra perfetto, nekem spec névre is
Spy
Miles Killebrew nagyon tetszik nekem is, nem tudom mennyire számít nála, hogy a másodosztályban pallérozódott.
Klaci79
Apple-ről amit olvastam, Ike ugrott be a mentalitása alapján, DL-be magas a rotációs DL a 2. körben, meg szoktuk oldani később is. Helyette OL benne lehet, bár sztem hiba elengedni Fostert, jó az a fal ahol ő a swing guard...sem Finney, sem egy rookie nem ütné ki 2016-ban, de előbbit úgy tűnik kedveli a csapat. De Beach is nagy kérdés
Bocs az offért, nem is folytatnám egyelőre, de nem gondoltam, hétvégén, hogy összejön a WC kör, így nekiálltam olvasgatni a prospectekről a bowl szezon kapcsán.
Bengals week ON, bocs