Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 12 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 858
Nem kell rebuilding. A keret PO-közeli. Soldados
Ezt így kb. 26 csapatra el lehet mondani a ligában.
Ha van csapat, amelyikre ráfér egy újjáépítés az pont a Steelers.
Új irányító, normális fal(ak), harapós védők, ezekre mind szükség lenne.
De legfőképpen visszanyerni a jó kis steelerses arculatot.
Én a rebuildingre szavazok.Sobri Jóska
Isten ments! Ez kezdődjön úgy, hogy Haley repül. Ha nem jön be, majd akkor gondolkodhatunk rajta! Ha 7végén elkapjuk a Pats-et, akkor megint mindenki szebben látja a mi jövőnket.Klaci79
Egy meccs az pont nem jelent semmit se. Se pro, se kontra.
Nézd az egész éves teljesítményt.
Ha a Pats ellen beleszaladtok egy nullázásba, vagy ha győztök 31-14-re, is ugyanarról a csapatról beszélünk.
Attól még ez a Steelers nem az, amelyiket néztem, és kedveltem 2005-től.
Lehet Haley-t fikázni, de nagyapám mondása jut mindig az eszembe, miszerint: szarból nem lehet várat építeni.Sobri Jóska
A mondás igaz, csak kérdés, hogy ez szar e? Mondjuk ehhez nem kell megkóstolni, elég megszagolni is. Márpedig ez nem tűnik szarnak, de van egy másik mondás is, amit a sport terén szívesebben használ az ember, hogy egy csapatot nem lehet kivágni, de az edzőt igen. Tavaly a Ravens-nek mondjuk eléggé bejött.
több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 750 — #NoStress
Nem kell rebuilding. A keret PO-közeli. Soldados
Ezt így kb. 26 csapatra el lehet mondani a ligában.
Ha van csapat, amelyikre ráfér egy újjáépítés az pont a Steelers.
Új irányító, normális fal(ak), harapós védők, ezekre mind szükség lenne.
De legfőképpen visszanyerni a jó kis steelerses arculatot.
Én a rebuildingre szavazok.Sobri Jóska
Isten ments! Ez kezdődjön úgy, hogy Haley repül. Ha nem jön be, majd akkor gondolkodhatunk rajta! Ha 7végén elkapjuk a Pats-et, akkor megint mindenki szebben látja a mi jövőnket.Klaci79
Egy meccs az pont nem jelent semmit se. Se pro, se kontra.
Nézd az egész éves teljesítményt.
Ha a Pats ellen beleszaladtok egy nullázásba, vagy ha győztök 31-14-re, is ugyanarról a csapatról beszélünk.
Attól még ez a Steelers nem az, amelyiket néztem, és kedveltem 2005-től.
Lehet Haley-t fikázni, de nagyapám mondása jut mindig az eszembe, miszerint: szarból nem lehet várat építeni.

több mint 12 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 858
Nem kell rebuilding. A keret PO-közeli. Soldados
Ezt így kb. 26 csapatra el lehet mondani a ligában.
Ha van csapat, amelyikre ráfér egy újjáépítés az pont a Steelers.
Új irányító, normális fal(ak), harapós védők, ezekre mind szükség lenne.
De legfőképpen visszanyerni a jó kis steelerses arculatot.
Én a rebuildingre szavazok.Sobri Jóska
Isten ments! Ez kezdődjön úgy, hogy Haley repül. Ha nem jön be, majd akkor gondolkodhatunk rajta! Ha 7végén elkapjuk a Pats-et, akkor megint mindenki szebben látja a mi jövőnket.
több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 750 — #NoStress
Nem kell rebuilding. A keret PO-közeli. Soldados
Ezt így kb. 26 csapatra el lehet mondani a ligában.
Ha van csapat, amelyikre ráfér egy újjáépítés az pont a Steelers.
Új irányító, normális fal(ak), harapós védők, ezekre mind szükség lenne.
De legfőképpen visszanyerni a jó kis steelerses arculatot.
Én a rebuildingre szavazok.

több mint 12 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Punci bajban lehet.....  120yard.blog.hu/2013/10/28/pouncey_is_belekeveredett_a_hernandez-ugybepatriksteelers
A másik 😊tenorx
Most jön jól, hogy az "egyiknek" nincs dolga a héten Boston környékén.😊

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
Shilkor Pittsburgh Steelers 4 125 — Falcons GM, 2021 Div1 winner
Punci bajban lehet.....  120yard.blog.hu/2013/10/28/pouncey_is_belekeveredett_a_hernandez-ugybepatriksteelers
A másik 😊tenorx
Egyenlőre.polamalu
Kit daraboltak fel? 😛
több mint 12 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 255 — 毎日何かを学ぶ
Punci bajban lehet.....  120yard.blog.hu/2013/10/28/pouncey_is_belekeveredett_a_hernandez-ugybepatriksteelers
A másik 😊tenorx
Egyenlőre.
több mint 12 éve
tenorx 14 038 — fő libsi
Punci bajban lehet.....  120yard.blog.hu/2013/10/28/pouncey_is_belekeveredett_a_hernandez-ugybepatriksteelers
A másik 😊
több mint 12 éve
patriksteelers Pittsburgh Steelers 560
Punci bajban lehet.....  120yard.blog.hu/2013/10/28/pouncey_is_belekeveredett_a_hernandez-ugybe

több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Soldados!
Értelek, csupán azt nem, hogy hogyan lehet az O ennyire egysíkú? Ennyire rugalmatlan és töketlen? 18 pont mínuszban 10 perces szenvedés...ráadásul az egész végén missed FG...
A Defense-zel nem lesz gond, a távozók helyettesei-bár még új nekik a szerepkör vagy a liga maga- de pozitív dolgokat mutatnak.
Lewis távozását sajnos nem követtem, annak mi volt az oka? Személy szerint láttam benne potenciált...fcancellara
Az O-ra nem tudok mást mondani, minthogy ez a TH-féle dink and dunk koncepciója, hogy rendkívül hosszú drive-okat vezetünk. Kontrolláljuk az órát és fárasztjuk ellen D-jét. Nem mondom, hogy nekem tetszik, de ez a TH-féle stratégia és amíg ő az OC, ő hívja a playeket, addig tuti ez lesz. (Aról mondjuk nem ő tehet, hogy kimaradt az FG) Amúgy ezt is lehetne jól működtetni, de nálunk nem működik jól. Az okokba annyiból kár belemenni, hogy ezt sokszor sokan kiveséztük már.

Keenan Lewist a caphelyzet miatt engedtük el. Jól is játszik a Saints-nél. De őszintén szólva nem érezni számottevően a hiányát, CB-poszton megvagyunk és jó teljesítményt nyújt az egész secondary nálunk. A D legnagyobb gondja az állandó pressure hiánya jelenleg. Ennek fényében különösen szép a sec teljesítménye, Ike-Gay kiváló játéka miatt nem érezni Lewis távozását. Persze ettől még nem jó, hogy elengedtünk egy fiatal, tehetséges, és már jó és produktív játékost.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
fcancellara Pittsburgh Steelers 1 571
Soldados!
Értelek, csupán azt nem, hogy hogyan lehet az O ennyire egysíkú? Ennyire rugalmatlan és töketlen? 18 pont mínuszban 10 perces szenvedés...ráadásul az egész végén missed FG...
A Defense-zel nem lesz gond, a távozók helyettesei-bár még új nekik a szerepkör vagy a liga maga- de pozitív dolgokat mutatnak.
Lewis távozását sajnos nem követtem, annak mi volt az oka? Személy szerint láttam benne potenciált...
több mint 12 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 778
Ádi! Woodley sztem max ligaátlagos teljesítményt nyújt. Ez pedig nagyon kevés. És a pressure, hit, sack mellett viszonylag sok rossz playt, vagy fegyelmezetlenséget tudok mondani tőle. Sztem ez, amit mutat, nagyon kevés tőle a kapott fizetéséért. Amúgy Woodley mellett Vince is szépen megette a fake handoffot, de ezt tudjuk be annak, hogy rookie.Soldados
Én ahhoz viszonyítottam, hogy tavaly (és azelőtt) hogyan játszott, ahhoz képest egyértelmű az előrelépés. De jogos, amit mondasz; ha a fizetéséhez mérjük a teljesítményét, akkor valóban elmarad a várakozásoktól.
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Ádi! Woodley sztem max ligaátlagos teljesítményt nyújt. Ez pedig nagyon kevés. És a pressure, hit, sack mellett viszonylag sok rossz playt, vagy fegyelmezetlenséget tudok mondani tőle. Sztem ez, amit mutat, nagyon kevés tőle a kapott fizetéséért. Amúgy Woodley mellett Vince is szépen megette a fake handoffot, de ezt tudjuk be annak, hogy rookie.

cancellara: alap esetben nem baj, ha TO-t kér, amikor nem tetszik a felállás. Ez a dolga, a mostani azért probléma, mert a játék szituáció egyszerűen tiltotta, hogy elégessünk egy TO-t, mert ezzel kényszerítettük magunkat onside-ra. De alapvetően nem baj, ha bizonytalanság esetén TO-t kér. Továbbá a mostani Offense, a dink&dunk lényege az óra kontrollálása hoszú-hosszú perceken át. Ez nem(csak) Ben hibája, hogy lassan haladunk és sok időt eszünk meg. Ennek a stratégiának többek között ez a célja.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Dodó Pittsburgh Steelers 256
Csak itt jön az, amit pedzegettem már a korábbiakban, hogy jön egy olyan év, ahol jó a QB felhozatal, és korán is húznánk, akkor lehet hogy egy jövendőbeli franchise qb-t kellene draftolni, ha BB játéka nem menne jövőre, elő tudnánk húzni. Persze ehhez az kell, hogy esetleg még idén meglegyen a Haley cut, és egy odaadó OC jöjjön, aki szem előtt tartja az offense képességeit, hogy lássuk azt, hogy csak Haley-vel van-e gond.
több mint 12 éve
fcancellara Pittsburgh Steelers 1 571
Valóban, BB tkp nem képes áthívni, nem vesz észre semmit. Néha tényleg olyan, mint, aki azt sem tudja hol van, fogalma sincs honnan jönnek a blitzek...csak összecsomagolják, ő meg megpróbál vigyázni a labdára, majd feláll, elindítja a játékot, majd megint sackelik, még pedig ugyanazzal a callal és fogalma sincs róla, hogy mi történt...etc. Az időkéréssel való bénázás az kb minden meccsen megtörténik. Ez nyilván abból is adódik, hogy tényleg nem tudnak felállni. Talán a Bengals ellen volt, hogy Heath kezéből kiverték a labdát és a ténylegesen fumble helyett azonban a pályán complete passt (fontos volt, mert 10+-os volt és ha fumble akkor az ugye TO és jöhet a Bengals) ítéltek, erre mit tesz BB? Vár kb egy percet a kövi játék elindításáig...Peyton vagy Brady azalatt már 3 first downt csináltak volna...ennyire nem lehet hülye egy ilyen régóta kezdő QB...
Nem totális rebouldingot képzeltem el, csak a salary cap érdekében a mutatott teljesítmény arányában valami megoldást, legyen az "végső" vagy kompromisszumos.
több mint 12 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 778
Soldi kb. minden hibára rávilágított, csak egy dologgal egészíteném még ki, Pryor ominózus futásával kapcsolatban. Tomlin az egyik offseasonbeli nyilatkozata során (még a tulajdonosi találkozó idején, ha jól emlékszem) elhintett egy ilyet: "I think the read-option is the flavor of the month." Ez nagyjából annyit tesz, hogy "a read-option csak jött-ment dolog, nem izgat minket különösebben" (utána még a Wildcat példáját is felhozta, hogy annak az újraélesztése sem volt egy hosszú életű dolog). A preseasonben is látszott, hogy amikor előhúztak ellenünk egy-egy read-option playt, teljesen fogalmatlanul mozogtak a védők a pályán. Persze rá lehet fogni erre, hogy sok esetben már 2nd/3rd stringerek voltak fenn, de egyrészt itt is látszott, hogy abszolút semmilyen szinten nincsenek felkészítve erre a védőink, és Tomlin korábbi nyilatkozata is ezt az érzetet kelti. Az alapszakaszban eddig még nem találkoztunk olyan csapattal, amelyik sűrűbben használna ilyen játékokat, de Pryorral a Raiders ezt rendszeresen előhúzta már a korábbi meccseken is. Tomlin (és a stáb) read-optionhöz való hozzáállása, illetve Pryor futott TD-je alapján szerintem igencsak megkérdőjelezhető, mennyire készültek erre a faktorra, ez a hiba/hanyagság pedig (újabb) jelentős szégyenfolt az edzői stáb esetében.




Egyedül Woodley halovány a "sztárjaink" közül. Nála el kell gondolkodni bizonyos lépéseken, de a többi hozza, amit várunk tőle. A gyengébb szereplés és teljesítmény máshol keresendő. Legalábbis szerintem.Soldados
Idén szerintem nem lehet különösebb panasz Woodley-ra (bár a fenti playnek pont ő volt az első számú áldozata, ő volt a 'read', de ahogy írtam is, én ezt inkább az edzői stáb nyakába varrnám), teszi a dolgát becsülettel, az 5 sacket is úgy hozta össze (és ezeken kívül is jön tőle konzisztensen a pressure, hit), hogy LeBeau relatíve ritkán küldi pass rush-ra.

Jarvis Jones sérült, vagy csak én nem láttam a pályán?Amadeus91
Játszott, de agyrázkódás után tért vissza, valószínűleg ezért kapott limitált zerepet és ezért Worilds volt a kezdő.Soldados
Nekem úgy rémlik, hogy az elején JJ volt fenn folyamatosan, csak (megint) súlytalan volt, és ezért beküldték helyette Worildst, utána pedig már nem nagyon láthattuk az újoncot.
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Csak Te nem láttad, ott volt, rotált Worlids-szal.

Soldi, nem az a megoldás, hogy Hailey-t elküldöd és akkor várod/várjuk a mannát. Igen, beszéltük és egyet is értettünk benne, hogy Hailey-nek meg kell mutatnia és ha nem teszi, akkor felejtős. Most ehhez került közelebb ez nem is kérdés, de ez csak az érem egyik oldala. Ha a másik oldallal nem foglalkozik Tomlin, vagy esetleg Colbert (Tomlin felelősség), akkor leszünk csak nagy bajban.

Azt hírdettük Ben-ről, hogy most jön a "prime" időszaka. Ezzel szemben egy rakás fos, amit nyújt, lassú a reakcióidővel, folyamatos rontott passzokkal. Igen, és erre jön egy-két bravúr, menekülés különleges passz, vagyis amiért szeretjük Bent, de egy franchise QB ismertető jegye az, hogy konzisztensen jó teljesítményt nyújt, ha nem tetszik a játék, akkor áthívja stb. Ebből nem hogy nem látok semmit, hanem néha pont az ellenkezőjét. Fogalma sincs néha honnan jön a nyomás, hogy mikor kell menekülni, mikor kivárni.

Egy szó, mint száz igen, Hailey fos rúgjuk ki, de hogy Ben azért szar mert és ezzel elintézem, no azzal nem értek egyet.

Egyébként pedig "retool"-ra van szükség, de Én itt is most komolyabb cut-okkal számolnék, vagyis mindenkit beáraznék oda, amit hozzátesz, megajánlanám azt és ha nem tetszik, akkor cut. Bezony igaz ez Benre és mindenkire. Tenném ezt pont azért, hogy a sapka alatt végre legyen hely és ne akadályozza a fejlődést.Klemó
Bennel kapcsolatban nem értek egyet. Nem játszik igazán jól, de nem is játszik szarul. Volt 1-2 rossz dobása, de az benne van, én az időkérésénél borultam ki. Az amatőrizmus volt.

Ben esetében egyértelmű a szitu, azóta nem tudja hozni az extrát, amióta TH az OC. Pont ebből fakadóan ugyanez a megállapítás igaz. Meg kell próbálni egy másik OC-val mi a helyzet. Ha akkor sem működik, akkor lehet szó arról, amit Te írsz, de mivel eddig kizárólag TH irányítása alatt nem hozza az extrát, így nem elképzelhetetlen feltételezés, hogy emiatt nem megy neki úgy, ahogy megszoktuk. Egy edzőváltás csodákra lehet képes, erre sok példa volt pozitív és negatív irányba is. Ennek adni kell egy esélyt, s akkor továbbgondolkodni, ha az sem vált be.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Jarvis Jones sérült, vagy csak én nem láttam a pályán?Amadeus91
Játszott, de agyrázkódás után tért vissza, valószínűleg ezért kapott limitált zerepet és ezért Worilds volt a kezdő.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 852
Csak Te nem láttad, ott volt, rotált Worlids-szal.

Soldi, nem az a megoldás, hogy Hailey-t elküldöd és akkor várod/várjuk a mannát. Igen, beszéltük és egyet is értettünk benne, hogy Hailey-nek meg kell mutatnia és ha nem teszi, akkor felejtős. Most ehhez került közelebb ez nem is kérdés, de ez csak az érem egyik oldala. Ha a másik oldallal nem foglalkozik Tomlin, vagy esetleg Colbert (Tomlin felelősség), akkor leszünk csak nagy bajban.

Azt hírdettük Ben-ről, hogy most jön a "prime" időszaka. Ezzel szemben egy rakás fos, amit nyújt, lassú a reakcióidővel, folyamatos rontott passzokkal. Igen, és erre jön egy-két bravúr, menekülés különleges passz, vagyis amiért szeretjük Bent, de egy franchise QB ismertető jegye az, hogy konzisztensen jó teljesítményt nyújt, ha nem tetszik a játék, akkor áthívja stb. Ebből nem hogy nem látok semmit, hanem néha pont az ellenkezőjét. Fogalma sincs néha honnan jön a nyomás, hogy mikor kell menekülni, mikor kivárni.

Egy szó, mint száz igen, Hailey fos rúgjuk ki, de hogy Ben azért szar mert és ezzel elintézem, no azzal nem értek egyet.

Egyébként pedig "retool"-ra van szükség, de Én itt is most komolyabb cut-okkal számolnék, vagyis mindenkit beáraznék oda, amit hozzátesz, megajánlanám azt és ha nem tetszik, akkor cut. Bezony igaz ez Benre és mindenkire. Tenném ezt pont azért, hogy a sapka alatt végre legyen hely és ne akadályozza a fejlődést.
több mint 12 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 419
Jarvis Jones sérült, vagy csak én nem láttam a pályán?
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Sziasztok!
Abszolút egyetértek az előttem szólókkal, főleg TH az, aki borzasztó munkát nyújt, de nincs olyan érzésetek ezeken felül, hogy a régi nagyok is csak a nevükből élnek? A legnagyobb kedvencem Troy, de általában őt is megetetik már, a gyorsasága is kopott, nem olvassa úgy a játékot( az elmúlt heteken volt azért olyan megmozdulása is, ami a régi Polamalura emlékeztetett), BB is kopott már...lassabb, nem tud úgy menekülni, és azért valljuk be, ezzel a fallal sajnos rá van kényszerítve a QB, hogy meneküljön...Túl sokat is vár, Pedig hiába ment el Wallace, az elkapógárdánk a legerősebb "egységünk" lehetne, attól függetlenül, hogy így nincs mélységi célpont, pedig az nagyon kéne. Nincs nagy játék, holott Wallace 17 yard felett átlagolt. Sok a drop-fumble(főleg Heath)-int. . Lehetséges, hogy túl negatívan látom, de ez már nagyon nem a "régi" Steelers, még a körmömet sem rágom le a meccsek alatt...😀 Tulajdonképpen nézhetetlen és élvezhetetlen egy semleges szurkoló számára. Nagyon nehéz eltalálni, hogy mikor kihez és milyen megoldáshoz kell nyúlni, de nem lenne jobb megoldás teljesen a nulláról felépíteni egy új, a jövő csapatát? (ez csak vitaindító felvetés, nem tudom, hogy mi a megoldás) Nagyon szeretem ezeket a játékosokat, de maximum féltucatnyian vannak, akikre lehetne építeni...Nyilván ez 4-5-6 év munkája lenne. A meccsről( de tkp az elmúlt másfél szezonról): Érthetetlenek a callok: Ilyen elkapógárdával...a futás botrányos, futás ellen nem tudom mi hiányzik, ez mind Harrison miatt lenne? Sajnos nem hiszem. Meskó tényleg borzasztó, elég nagy luxus lenne egy olyan punter alkalmazása, aki 7 meccsenként egyszer rúg 50 yard feletti puntot (asszem 65 volt) és tkp inside 20-ban is a leggyengébb lehet...(nem néztem statot)...szóval elég botrányos. A szezon hátralévő meccsei alapján szerintem maximum 6-10 lehet.fcancellara
Nem kell rebuilding. A keret PO-közeli. Azóta vagyunk gyengébbek, amióta Haley az OC. Azóta 2-3 jó meccsre jut 4-5 szar. Azóta nem látod a régi BB-t. 4-5-6 év pedig nincs az NFL-ben. Egy jól sikerült rebuilding is legfeljebb 2 év, de hány és hány elb@szott rebuildinget láttunk más csapatoknál, nem véletlen, hogy egyes csapatok 5- vagy akár 10 éve nincsenek PO-ban. Nem vagyunk olyan mélyen, hogy egy ilyen bizonytalan kimenetelű akcióba, tisztogatásba kezdjünk.

Én a "régi" nagyokat sem bántanám. Troy abszolút kimagaslóan játszik idén. Egyedül Woodley halovány a "sztárjaink" közül. Nála el kell gondolkodni bizonyos lépéseken, de a többi hozza, amit várunk tőle. A gyengébb szereplés és teljesítmény máshol keresendő. Legalábbis szerintem.

A rush D-nél ne feledjük, hogy Vince Williams személyében újonc ILB van a kezdőben. A DL-ben pedig McLendon és Heyward is első éves kezdő.

Jövőre hozni kell egy új OC-t és meglátjuk mennyit tud vele javulni az O. Ez a kulcskérdés. Ha tud javulni átlagos szintre, akkor ismét PO-ért harcolunk majd.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 230 — Raiders fan
Mondjuk Troy tegnap nagyott játszott sztem...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 12 éve
fcancellara Pittsburgh Steelers 1 571
Sziasztok!
Abszolút egyetértek az előttem szólókkal, főleg TH az, aki borzasztó munkát nyújt, de nincs olyan érzésetek ezeken felül, hogy a régi nagyok is csak a nevükből élnek? A legnagyobb kedvencem Troy, de általában őt is megetetik már, a gyorsasága is kopott, nem olvassa úgy a játékot( az elmúlt heteken volt azért olyan megmozdulása is, ami a régi Polamalura emlékeztetett), BB is kopott már...lassabb, nem tud úgy menekülni, és azért valljuk be, ezzel a fallal sajnos rá van kényszerítve a QB, hogy meneküljön...Túl sokat is vár, Pedig hiába ment el Wallace, az elkapógárdánk a legerősebb "egységünk" lehetne, attól függetlenül, hogy így nincs mélységi célpont, pedig az nagyon kéne. Nincs nagy játék, holott Wallace 17 yard felett átlagolt. Sok a drop-fumble(főleg Heath)-int. . Lehetséges, hogy túl negatívan látom, de ez már nagyon nem a "régi" Steelers, még a körmömet sem rágom le a meccsek alatt...😀 Tulajdonképpen nézhetetlen és élvezhetetlen egy semleges szurkoló számára. Nagyon nehéz eltalálni, hogy mikor kihez és milyen megoldáshoz kell nyúlni, de nem lenne jobb megoldás teljesen a nulláról felépíteni egy új, a jövő csapatát? (ez csak vitaindító felvetés, nem tudom, hogy mi a megoldás) Nagyon szeretem ezeket a játékosokat, de maximum féltucatnyian vannak, akikre lehetne építeni...Nyilván ez 4-5-6 év munkája lenne. A meccsről( de tkp az elmúlt másfél szezonról): Érthetetlenek a callok: Ilyen elkapógárdával...a futás botrányos, futás ellen nem tudom mi hiányzik, ez mind Harrison miatt lenne? Sajnos nem hiszem. Meskó tényleg borzasztó, elég nagy luxus lenne egy olyan punter alkalmazása, aki 7 meccsenként egyszer rúg 50 yard feletti puntot (asszem 65 volt) és tkp inside 20-ban is a leggyengébb lehet...(nem néztem statot)...szóval elég botrányos. A szezon hátralévő meccsei alapján szerintem maximum 6-10 lehet.
több mint 12 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
- Meskó... Én kivágnám. Minden meccsen botrány szarul puntol. Folyamatosan, konzisztensen szarul. Ilyenek miatt adunk short fieldeket. Ki kell vágni, ennél bőven jobb volt Butler, vagy Moorman is.
Soldados

Volt egyébként egy 65 yardos, meg egy 1 yardon megálló puntja is, ha tudja ezeket, miért csak egy szer veszi elő egy idényben. a blokkolt punt, meg nem az ő hibája volt, az a ST védelem balfaszsága. Ez a srác idén már blokkolt puntot, miért nem készültünk fel belőle??polamalu
Ha elkapja a labdát elsőre akkor 2 ütemmel hamarabb azaz időbe rúgja el akkor nem blokkolják, persze nem csak az Ő hibája volt.
Kritikán aluli minden meccse. Az 1 yardos meg oltári nagy mázli volt, 3 vagy 4-szer pattant le a vonallal párhuzamosan 1 cm-re. Játékosok meg közelébe sem voltak hogy időbe megfogják szóval szerintem az inkább szerencsés, mint jó punt volt.

Soldi egyetértek a mondandóddal, de BB is szar volt. A sack-ek és ütések nagy része saját baromsága megint hogy 3 és fél percig akarja fogni a labdát. Baromság hogy nem szakadnak el az elkapók. Más csapatba se szakadnak el jobban, tökéletes célpontokra vár állandóan és azt is pontatlanul dobja meg hogy ne legyen YAC belőle. Amikor siettünk akkor is 1-2 playt leszámítva végig az elkapó arcába voltak a védők még is időbe szabadult a labdától és voltak elkapások hiába volt közel a védő.
Túl sokat vár, és már nincs meg benne ami régen megvolt. Tud most is menekülni 10-ből 3-szor, és utána dobni egy incomplete homályt. Kevés nagy play van már benne, sokkal többet szívunk ezekből.

Ha ennyire nem tudják megvédeni akkor 3 lépéses passzokat kéne dobálni minél többet, alkalmatlan rá egy ilyen fizetésű franchise QB? Ne mondja nekem senki hogy az NFL-be akár az 5. számú QB, ne tudna 3 lépésből dobni quick slant-eket például.

(Nem azt akarom ezzel mondani hogy BB volt a leggyengébb, mert egyáltalán nem, és a fal is hozta a szokásos f*s szintet.)laby
Eggyel lejjebb írtam "Igen Meskó menjen vissza a saját tanult privát szakmájába. Nem tudom mi történt vele, fejben valami elcsúszott, mert nem hinném, hogy elfelejtett puntolni. " Vagyis egészében véve szerintem is szar, de amit jól csinált először ebben a szezonban ne vegyük el tőle. Az 1 yardon megálló labda, pedig ezek szerint minden punternél szerencse. Az meg, hogy nem értek oda, nem az Ő hibája. Basszuk ki nem kérdés. Vagy mostantól 100Y-at átlagoljon és minden puntja az 1 yardoson mint a szög.polamalu
Legtöbbször úgy lesz egy yardos a punt, hogy a cover team odaér és megfogja az end zone előtt. A mi 1 yardosunk nem ilyen volt, az tényleg qrva nagy mák volt, hogy nem ment be.

Meskónak volt egy 30 yd-os puntja, illetve volt, amikor félpályáról berúgta az end zone-ba... Mindkettő elfogadhatatlan.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 255 — 毎日何かを学ぶ
- Meskó... Én kivágnám. Minden meccsen botrány szarul puntol. Folyamatosan, konzisztensen szarul. Ilyenek miatt adunk short fieldeket. Ki kell vágni, ennél bőven jobb volt Butler, vagy Moorman is.
Soldados

Volt egyébként egy 65 yardos, meg egy 1 yardon megálló puntja is, ha tudja ezeket, miért csak egy szer veszi elő egy idényben. a blokkolt punt, meg nem az ő hibája volt, az a ST védelem balfaszsága. Ez a srác idén már blokkolt puntot, miért nem készültünk fel belőle??polamalu
Ha elkapja a labdát elsőre akkor 2 ütemmel hamarabb azaz időbe rúgja el akkor nem blokkolják, persze nem csak az Ő hibája volt.
Kritikán aluli minden meccse. Az 1 yardos meg oltári nagy mázli volt, 3 vagy 4-szer pattant le a vonallal párhuzamosan 1 cm-re. Játékosok meg közelébe sem voltak hogy időbe megfogják szóval szerintem az inkább szerencsés, mint jó punt volt.

Soldi egyetértek a mondandóddal, de BB is szar volt. A sack-ek és ütések nagy része saját baromsága megint hogy 3 és fél percig akarja fogni a labdát. Baromság hogy nem szakadnak el az elkapók. Más csapatba se szakadnak el jobban, tökéletes célpontokra vár állandóan és azt is pontatlanul dobja meg hogy ne legyen YAC belőle. Amikor siettünk akkor is 1-2 playt leszámítva végig az elkapó arcába voltak a védők még is időbe szabadult a labdától és voltak elkapások hiába volt közel a védő.
Túl sokat vár, és már nincs meg benne ami régen megvolt. Tud most is menekülni 10-ből 3-szor, és utána dobni egy incomplete homályt. Kevés nagy play van már benne, sokkal többet szívunk ezekből.

Ha ennyire nem tudják megvédeni akkor 3 lépéses passzokat kéne dobálni minél többet, alkalmatlan rá egy ilyen fizetésű franchise QB? Ne mondja nekem senki hogy az NFL-be akár az 5. számú QB, ne tudna 3 lépésből dobni quick slant-eket például.

(Nem azt akarom ezzel mondani hogy BB volt a leggyengébb, mert egyáltalán nem, és a fal is hozta a szokásos f*s szintet.)laby
Eggyel lejjebb írtam "Igen Meskó menjen vissza a saját tanult privát szakmájába. Nem tudom mi történt vele, fejben valami elcsúszott, mert nem hinném, hogy elfelejtett puntolni. " Vagyis egészében véve szerintem is szar, de amit jól csinált először ebben a szezonban ne vegyük el tőle. Az 1 yardon megálló labda, pedig ezek szerint minden punternél szerencse. Az meg, hogy nem értek oda, nem az Ő hibája. Basszuk ki nem kérdés. Vagy mostantól 100Y-at átlagoljon és minden puntja az 1 yardoson mint a szög.