Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 7 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 075 — #NoStress
Nagyon beszélik a Raiders-t mint cserepartner AB ért. Egy első körért gondolkodás nélkül. De meg a 2.körükért is simán adnám.
Klaci79
Most már én is azt mondom, hogy ha 2. akkor steal.
kishaszi
Én meg első kör alatt nem nagyon adnám. Mégiscsak AB-ről beszélünk, teljesítmény még mindig van bőven mögötte.
pfefe8
De azért már majdnem 31 éves, és elkapóról beszélünk, ahol azért a sebesség fontos szempont, ennyi idősen nem nagyon szoktak első köröket adni elkapóért hiába Brown-ról beszélünk
kapitnono
Ezzel a szerződés+ életkor comboval adnék érte egy 4.kört, max. Főleg, hogy “for sale” az emberünk. Az árat mindig a kereslet hatàrozza meg, mindegy a fanok által meghatározott “eszmei érték”.
Amadeus
Na ja, de én adnék érte egy 3.kört.
Így a piac feltolhatja az árat ahhoz képest, mintha csak te lennél egyedüli szereplője.

több mint 7 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 499
Nagyon beszélik a Raiders-t mint cserepartner AB ért. Egy első körért gondolkodás nélkül. De meg a 2.körükért is simán adnám.
Klaci79
Most már én is azt mondom, hogy ha 2. akkor steal.
kishaszi
Én meg első kör alatt nem nagyon adnám. Mégiscsak AB-ről beszélünk, teljesítmény még mindig van bőven mögötte.
pfefe8
De azért már majdnem 31 éves, és elkapóról beszélünk, ahol azért a sebesség fontos szempont, ennyi idősen nem nagyon szoktak első köröket adni elkapóért hiába Brown-ról beszélünk
kapitnono
Ezzel a szerződés+ életkor comboval adnék érte egy 4.kört, max. Főleg, hogy “for sale” az emberünk. Az árat mindig a kereslet hatàrozza meg, mindegy a fanok által meghatározott “eszmei érték”.
több mint 7 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Most mi van? 17 órája nem hisztizett senki Pittsburgh-ben?! 😊
bcsarli
AB le lett oltva a trade-ig, Bell már nem Pittsburgh-ben hisztizik, BB nyaral, a staff meg készül a küszöbön álló kombányra. Meg közelg a liga újév, készülni kell a FA-ra is. Lehet Jessie-vel tárgyalnak épp.

És mi is óvatosan picsogunk már 😊

Szerkesztette: Spy
több mint 7 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 388 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Most mi van? 17 órája nem hisztizett senki Pittsburgh-ben?! 😊

több mint 7 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 283
Nagyon beszélik a Raiders-t mint cserepartner AB ért. Egy első körért gondolkodás nélkül. De meg a 2.körükért is simán adnám.
Klaci79
Most már én is azt mondom, hogy ha 2. akkor steal.
kishaszi
Én meg első kör alatt nem nagyon adnám. Mégiscsak AB-ről beszélünk, teljesítmény még mindig van bőven mögötte.
pfefe8
De azért már majdnem 31 éves, és elkapóról beszélünk, ahol azért a sebesség fontos szempont, ennyi idősen nem nagyon szoktak első köröket adni elkapóért hiába Brown-ról beszélünk
kapitnono
Szerencsére ez az Nfl, láttunk már egy két fejvakarós döntést. ha igazak a pletykák, több csapat érdeklődéséről hallani, így fel lehet verni az árát Ab-nek. És ha valaki szerelmes lesz belé ,akkor már nyert ügyünk lesz😊.

Steelers fan
több mint 7 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 157 — Steelers fan
Ha meg azt nézzük mekkora pain in the ass aka cancer in the locker room lett ez a kis pöcsfej, akkor a 2. hatalmas rablás lenne.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 145 — WHO DAT!!!!
Nagyon beszélik a Raiders-t mint cserepartner AB ért. Egy első körért gondolkodás nélkül. De meg a 2.körükért is simán adnám.
Klaci79
Most már én is azt mondom, hogy ha 2. akkor steal.
kishaszi
Én meg első kör alatt nem nagyon adnám. Mégiscsak AB-ről beszélünk, teljesítmény még mindig van bőven mögötte.
pfefe8
De azért már majdnem 31 éves, és elkapóról beszélünk, ahol azért a sebesség fontos szempont, ennyi idősen nem nagyon szoktak első köröket adni elkapóért hiába Brown-ról beszélünk


több mint 7 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 283
Nagyon beszélik a Raiders-t mint cserepartner AB ért. Egy első körért gondolkodás nélkül. De meg a 2.körükért is simán adnám.
Klaci79
Most már én is azt mondom, hogy ha 2. akkor steal.
kishaszi
Én meg első kör alatt nem nagyon adnám. Mégiscsak AB-ről beszélünk, teljesítmény még mindig van bőven mögötte.

Steelers fan
több mint 7 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 157 — Steelers fan
Nagyon beszélik a Raiders-t mint cserepartner AB ért. Egy első körért gondolkodás nélkül. De meg a 2.körükért is simán adnám.
Klaci79
Most már én is azt mondom, hogy ha 2. akkor steal.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 885
Nagyon beszélik a Raiders-t mint cserepartner AB ért. Egy első körért gondolkodás nélkül. De meg a 2.körükért is simán adnám.
több mint 7 éve
laby Pittsburgh Steelers 1 161 — A megye legjobb puntere!
Nem szeretném, ha bárki rám eresztene valamilyen ultralibsi szervezetet, ezért csak halkan jegyzem meg, hogy a New Englandnél a kulcs posztokon döntően európai ősökkel rendelkező játékosok vannak. Balhé nincs és mindenki megérti a feladatát....
no flacco
Mindenre felvoltam készülve, de erre az észérvre azért nem...😀

több mint 7 éve
gedam 6 478
Ben 16 int-ből 10 alkalommal AB felé dobott. Na most ez a 10 jövőre 0 lesz...ez már jó 😊
Klaci79
Ezt írtam pár napja, hogy lehet hogy annyit hisztizett ha nem felé mentek a labdák, hogy kényszeresen őt kereste Rhoetlisberger.
bcsarli
ööö, tehát ab kényszerítette bele az intekbe? szegény ben áldozat.
és monyuk mit jelent a “felé dobott”?
 youtu.be/GmiDVs1Jjq4
mondjuk gondolom ez is egy “felé dobott.”
ráadásul a végén látszik, hogy ab 4 lépés után 2 lépés előnybe került a védőjével szemben.

Szerkesztette: gedam
több mint 7 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 569 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Mi ez a csend? 😁
több mint 7 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 534 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Ben 16 int-ből 10 alkalommal AB felé dobott. Na most ez a 10 jövőre 0 lesz...ez már jó 😊
Klaci79
Ezt írtam pár napja, hogy lehet hogy annyit hisztizett ha nem felé mentek a labdák, hogy kényszeresen őt kereste Rhoetlisberger.
bcsarli
- Nem dobsz felém elég labdát bmeg.
- De dobok feléd eleget bmeg.
- Darabra lehet, de sok nem ér el hozzám mert a védőm felé dobod bmeg.
- Ha jól futottad volna a route-ot akkor feléd mentek volna azok is bmeg.
- Jól futottam a route-okat, te nem voltál pontos bmeg.
- Ha járnál edzésre pontosan tudnám merre mozogsz bmeg.
- Ha járnál minicampre, nem lenne szükség a hétközbeni snapekre sem, hogy tudd merre futok bmeg.
- Tudod mit, bmeg? Bmeg magad bmeg!
- Bmeg te magadat bmeg!
peterk2005
a TMZ megszerzett egy videot is Brown es Ben vitajarol 😮


"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 7 éve
zidane99 Pittsburgh Steelers 180
Nem biztos, de Colbert többször említette, hogy adunk neki meg egy esélyt. Pedig Dupree szerintem már eljátszott néhányat.
Jesse James nem biztos, hogy elmegy, de több érdeklődő is van és mivel túl sok pénzünk nem lesz, lehet nem tudjuk megtartani.
Azért van idén olyan TE, akit megfontolni érdemes első korben. Annyira jó, hogy sok évre megoldaná ezt a posztot, ahol most ugyan Meki nem rossz, de korábban láttuk, hogy egy Miller mire lehet képes. Persze a D fontosabb lenne, de időnként nem nagyon tudjuk eltalálni a jó picket az első korben. Inkább TE jojjon, mint egy Burns féle húzás 😊
Klaci79
Igen, ezt adom.
Volt mellényúlás bőven, az utóbbi években.
De hátha idén sikerül gyémántra lelnünk, az sem baj ha véletlenül.
Köszönöm az információt, 🙂
több mint 7 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 837 — Steelers fan
Ben 16 int-ből 10 alkalommal AB felé dobott. Na most ez a 10 jövőre 0 lesz...ez már jó 😊
Klaci79
Ezt írtam pár napja, hogy lehet hogy annyit hisztizett ha nem felé mentek a labdák, hogy kényszeresen őt kereste Rhoetlisberger.
bcsarli
- Nem dobsz felém elég labdát bmeg.
- De dobok feléd eleget bmeg.
- Darabra lehet, de sok nem ér el hozzám mert a védőm felé dobod bmeg.
- Ha jól futottad volna a route-ot akkor feléd mentek volna azok is bmeg.
- Jól futottam a route-okat, te nem voltál pontos bmeg.
- Ha járnál edzésre pontosan tudnám merre mozogsz bmeg.
- Ha járnál minicampre, nem lenne szükség a hétközbeni snapekre sem, hogy tudd merre futok bmeg.
- Tudod mit, bmeg? Bmeg magad bmeg!
- Bmeg te magadat bmeg!
peterk2005
Mindig is működött köztük a kémia.
Most is.
Csak valami robbanó elegy lett belőle.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 7 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 550 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ben 16 int-ből 10 alkalommal AB felé dobott. Na most ez a 10 jövőre 0 lesz...ez már jó 😊
Klaci79
Ezt írtam pár napja, hogy lehet hogy annyit hisztizett ha nem felé mentek a labdák, hogy kényszeresen őt kereste Rhoetlisberger.
bcsarli
- Nem dobsz felém elég labdát bmeg.
- De dobok feléd eleget bmeg.
- Darabra lehet, de sok nem ér el hozzám mert a védőm felé dobod bmeg.
- Ha jól futottad volna a route-ot akkor feléd mentek volna azok is bmeg.
- Jól futottam a route-okat, te nem voltál pontos bmeg.
- Ha járnál edzésre pontosan tudnám merre mozogsz bmeg.
- Ha járnál minicampre, nem lenne szükség a hétközbeni snapekre sem, hogy tudd merre futok bmeg.
- Tudod mit, bmeg? Bmeg magad bmeg!
- Bmeg te magadat bmeg!

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 388 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Ben 16 int-ből 10 alkalommal AB felé dobott. Na most ez a 10 jövőre 0 lesz...ez már jó 😊
Klaci79
Ezt írtam pár napja, hogy lehet hogy annyit hisztizett ha nem felé mentek a labdák, hogy kényszeresen őt kereste Rhoetlisberger.

több mint 7 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 157 — Steelers fan
Ben 16 int-ből 10 alkalommal AB felé dobott. Na most ez a 10 jövőre 0 lesz...ez már jó 😊
Klaci79
😀 😀

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 885
Ben 16 int-ből 10 alkalommal AB felé dobott. Na most ez a 10 jövőre 0 lesz...ez már jó 😊
több mint 7 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 731 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Alualuval hosszabbítottunk 2 évet
Klaci79
Meglepetés. Ja nem. Örülök, hogy itt is olyan játékossá vált, akire lehet számítani.
több mint 7 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 550 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ment itt az egóharc, de azt sosem értettem, hogyha valakinek úgy igazán és teljességgel megvan az önbizalma, az önbecsülése és a karizmája, akkor miért rázza szét teljesen fejben, ha beszólnak neki? Magamból kiindulva, az ilyet simán elengedem a fülem mellett...blablablááá

AB-nál valami nagyon szétcsúszott, már az előző offseasonban is voltak koncentrációs és viselkedésproblémái. Nem gondoltam, hogy egy nyilvános fricska eddig juttatja, s gyakorlatilag megőrül. Simán elfogadtam volna, ha a routefutás kritikára visszavág azzal, hogy "öcsém, dobjál pontosabban, akkor elkapom!".Fast Willie
Akkor nem, ha az csak az utolsó csepp a pohárban. Csak azt a mocskot látjuk, ami el is jut a médiáig, de nem tudjuk, hogy csak a jéghegy csúcsa-e, vagy láthatjuk az egész jéghegyet is. Gyaníthatóan csak a csúcsot.

Persze lehet, hogy hirtelen mindenki bedilizett, de nekem valószínűbbnek tűnik, hogy hosszabb ideje egymásra rakódó problémahalmazról lehet szó. Az is elképzelhető, hogy nem egyszerűen a két ember veszett össze (mármint Brown és Ben), hanem az öltöző is belekeveredett. Valamiért pölö Jujut választották meg captainnek vagy mijaszösznek az idény vége felé. Miért? Brown a veterán. Akármilyen jó is a fijatal, amíg a veterán 1300 yardot és 15 TD-t termel, ő marad az alfahím, ez így van mindenütt. Itt meg mégsem így volt. Van pölö pár hónappal korábban az OL elég keményen beleállt Bell-be. NFL játékosok között ez sem szokás. Amikor pénzről van szó, általában minden játékos tartózkodik, nem szól bele, mert egy játékos érdeke minden játékos érdeke. Szóval az is elég érthetetlen volt.

Lehet, hogy nem csak három balerina van, hanem mellettük/mögöttük az öltöző is szakadozik, pártosodik. Van aki ideáll, van aki oda. Vagy nem pártosodik, hanem beállt az egyik mellé. Korábban Bell ellen, most Brown ellen (Ben mellett?). Nem tudom, csak lehetőségeket mérlegelek. Ha netán így történt volna, akkor Brownnak nincs maradása, egy teljes öltöző ellen nem lehet harcolni. Akkor sem ha Brown a hunyó, de akkor sem, ha Brownnak van igaza és az öltöző a mocskos. Az erő az egyik oldalon van.

Szóval tudja rosseb. de kétlem, hogy egy sima haragszom rád fajult volna eddig. Ennyire azért ezek a játékosok sem hülyék, meg a franchise sem. Itt tízmilliókat kockáztat mindkét fél.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
no flacco Pittsburgh Steelers 317
A deflategate után a túlpumpált cerka okoz gondot a Patriotsnél
több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 885
Állítólag 3 kérő van AB kapcsán. Remelem lesz ebből 2.kör
több mint 7 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 737 — capitaine du château de Vienne 1487
a Steeler hagyományosan egy Masztodon, irgalmatlan későn reagálunk viszont akkor négysávos autópálya lesz az erdő közepén. A probléma itt Tomlin módszerek, a nagy friendlybe nem lettek lereagálva a dolgok, pedig ott vannak a jelek, ordítanak.

 youtu.be/bm1sQGSxVO8

de a legjobb tanulmány ez a szöszenet

 youtu.be/guzBe0Z73rU

biznicizfukkinbuuumin, ugyi düpri maratt csak, azis egyévig még
Boooooomin!


Aki nem hiszi, annak utánajárnak