Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 7 éve
Te még bekajálod ezt sértődöttség dumát ? Az egész szarkavarás mögött a szimpatikus keresztény ügynöke áll, akárcsak Bellnél. A két bávatag tekintetű majom még tízig sem tud elszámolni. Brown a futó szerződés első két évében felmarkolta a nagy dohányt, 12 milláért meg már nem akar dolgozni a nagy arcával. Remélem jó áron el tudjuk tradelni, ő pedig cseszheti a rekorddöntő statisztikákat és remélhetőleg 1-2 éven belül az új helyéről is kib@sszák.Nem szeretném, ha bárki rám eresztene valamilyen ultralibsi szervezetet, ezért csak halkan jegyzem meg, hogy a New Englandnél a kulcs posztokon döntően európai ősökkel rendelkező játékosok vannak. Balhé nincs és mindenki megérti a feladatát....
több mint 7 éve
Utálom ezt a Brown-Bell-Ben témát, de azért bedobom.Ment itt az egóharc, de azt sosem értettem, hogyha valakinek úgy igazán és teljességgel megvan az önbizalma, az önbecsülése és a karizmája, akkor miért rázza szét teljesen fejben, ha beszólnak neki? Magamból kiindulva, az ilyet simán elengedem a fülem mellett...blablablááá
AB-nál valami nagyon szétcsúszott, már az előző offseasonban is voltak koncentrációs és viselkedésproblémái. Nem gondoltam, hogy egy nyilvános fricska eddig juttatja, s gyakorlatilag megőrül. Simán elfogadtam volna, ha a routefutás kritikára visszavág azzal, hogy "öcsém, dobjál pontosabban, akkor elkapom!"
Szerintem itt mélyebb a gond: lehet, hogy érzékeli, hogy a champ window bezárult nálunk (BigBennél) és a saját javát, legendáját, hagyatékát is nézte. Vagy tényleg csípte a szemét Juju szerepe. Esetleg amit SÜti írt, hogy ő is megpróbált irányítani (de egy NR1 WR sosem lesz fr QB).
Bell kapcsán - a legújabb info morzsák alapján, miszerint elhízott - szerintem borítékolható volt, hogy a kihagyott év nem a football shape-ről szól nála. Sosem lehet tudni, hogy nála milyen szoros az elkötelezettség a focihoz, szerintem ez is szerepet játszott abban, hogy nem vágtunk hozzá egy rekordösszegű hosszútávút.
Benről már nem is írok, baszogattam eleget szezon közben. Az ő kapcsán inkább azt érzem, hogy Colberték arra vannak ráparázva, hogy hogyan pótoljuk, mikor lesz utódja, meddig marad egyáltalán? Tomlin és a GM is komolyan tart a minőségi visszaeséstől, és hogy megyünk a süllyesztőbe, persze azzal nem törődik senki, hogy egy QB-t felépítsünk (van egyáltalán QB coach?). Gondolom ezért van a franchise QB mindenek felett elv, amivel ugyanakkor elveszítettük az identitásunkat. Komolyan nem tudom, hogy mi lenne a jó, abban sem vagyok biztos, hogy Rooney-ék irányítani akarják/tudják az egész folyamatot. (Nálam Haley elküldése továbbra sem hiba, de beismerem, hogy Brown szétcsúszásában lehetett szerepe a távozásának, ezt nem gondoltam volna).
Most azt látnám a legjobbnak, ha Brown elmenne, Ben és Tomlin kapna egy utolsó lehetőséget (én nem hosszabbítanék), de a draftról már elkezdenénk a védelem új alapokra helyezését. Ha sikerülne felépíteni egy erős defense-t, amiben vezéregyéniségek vannak (mint Watt), akkor talán könnyebb lesz az átmenet.
Ha Bennek lesz újratervezés - amit én az formaingadozását látva zsákutcának tartok -, akkor viszont idén az Offot foltozgatni kell (WR2 + TE - Juju mentesítésére), jövő ilyenkor pedig újra kell tervezni (OL + RB/ha Conner nem bírja, vagy Samu visszaesik). A védelem centrumába viszont RS helyett kell egy IQ + romboló kombó.
több mint 7 éve
Nem biztos, de Colbert többször említette, hogy adunk neki meg egy esélyt. Pedig Dupree szerintem már eljátszott néhányat. Jesse James nem biztos, hogy elmegy, de több érdeklődő is van és mivel túl sok pénzünk nem lesz, lehet nem tudjuk megtartani.
Azért van idén olyan TE, akit megfontolni érdemes első korben. Annyira jó, hogy sok évre megoldaná ezt a posztot, ahol most ugyan Meki nem rossz, de korábban láttuk, hogy egy Miller mire lehet képes. Persze a D fontosabb lenne, de időnként nem nagyon tudjuk eltalálni a jó picket az első korben. Inkább TE jojjon, mint egy Burns féle húzás 😊
több mint 7 éve
Köszönöm.🙂Nos veszem magamnak a bátorságot, hogy válaszoljak 😊Eddig az volt a mondás, hogy nem hibáztatja...most, hogy igen, most az, hogy nem őszinte...hát őszintén gyerekek? Én meg már ezzel a fórummal tele van a tököm...ezzel a sirámmal, ami itt most már általános...és ha kiderül, hogy faszságot ír valaki, nem jön egy bocsi rosszul tudtam, hanem jön egy kontra, hogy akkor meg más a baj. Így volt ez Bellnél, így van ez Bennél is.Kár, hogy így döntöttél, mert nálam azok közé tartoztál, akiknek érdekelt a véleménye, meglátása.
Offolom magam egy időre, nincs értelme. Köszi!
Klemó
De Te tudod, hogy neked mi a legjobb.
Más téma, hogy egy kicsit elszakadjunk ettől a szarlavinától.
Nézegettem a mockokat és nem meglepően ilb húzást jósolnak.
Az viszont meglepö, hogy vannak egy páran, akik cb húzást vízionálnak első körre.
Nekem legalábbis.
Nem ismerem az egyetemi játékosokat, ezért érdekelne a véleménye azoknak, akik jobban vágják őket, hogy milyenek a felmerült játékosok.
Devin White ilb, Deandre Baker cb,
Byron Murphy cb.
Ez a három név, ami a legtöbbször szerepelt.
Ezen kívül ami egynél többször előjött, Kelvin Harmon wr, Devin Bush ilb, Mack Wilson lb.
Előre is köszönöm a segítséget.
zidane99
Nem vagyok szakértő, csak szeretem az egyetemi focit.
| És végre nem arról kell írni, hogy Ben így, AB úgy. |
Szóval a combine előtt még csak elképzelések vannak. De ugye az ILB poszt nem megoldott, ez nyilvánvaló. Nem azért mert mennyiségben nem vagyunk meg, vagy minőségben olyan borzasztó lenne, de bizony egy kiemelkedő játékos hiányzik innen. Csak átlagosak vannak vagy alatta.
Az első körben White az aki mindenképp alkalmas lenne. Egy tackle gyár. Nekem nem tetszik különösebben, mert ha hátra kell lépni embert fogni, akkor szerintem nem jó, de tény, hogy első körös tehetség. Viszont eléggé gyanús az elmúlt évek ILB runja után, hogy nem lesz bent 20-ig. Más ILB pedig nincs, akiért jelen pillanatban 1/20-at adna az ember. Ettől még lehet, hogy majd Mack Wilson vagy Devin Bush megfelelő prospect e számunkra. De ha nem és nem cserélünk hátra, akkor adja magát a kérdés, hogy ki lenne mégis jó. Nyilván a D-be látna mindenki szívesen embert. Mivel úgy tűnik Dupree még egy esélyt kap (meglepetésre) ezért az OLB-re kevesebb esélyt látok, DL-ben megvagyunk, tavaly jött S, így marad a CB. Haden sokat keres és bár ő a legjobb, de idősödik is már. Sensabaugh nem biztos, hogy jó megoldás, bár tavaly nem volt rossz és mögöttük pedig a nagy semmi.
Ráadásul DeAndre Baker, Byron Murphy és Greedy Williams is első körös tehetségnek tűnik. Így valamelyik jó eséllyel még elérhető lesz 1/20-ra. Aztán a 2. körben is lesz olyan ILB, akivel érdemes próbálkozni. Persze CB is lesz ilyen, de ott már a WR vagy a TE húzás is elég esélyes. Főleg ha lesz extra pick AB-ért és elmegy Jesse James...
Klaci79
Ez több, mint kielégítő számomra.
Az már tuti, hogy Dupree opcióját lehívjuk?
Ez meg új nekem, james elmegy?
Vagy elküldjük?
Csak mert te opciót is olvastam első körre, de azt nem szívesen látnám, a védelmi lyukak miatt.
több mint 7 éve
Nos veszem magamnak a bátorságot, hogy válaszoljak 😊Eddig az volt a mondás, hogy nem hibáztatja...most, hogy igen, most az, hogy nem őszinte...hát őszintén gyerekek? Én meg már ezzel a fórummal tele van a tököm...ezzel a sirámmal, ami itt most már általános...és ha kiderül, hogy faszságot ír valaki, nem jön egy bocsi rosszul tudtam, hanem jön egy kontra, hogy akkor meg más a baj. Így volt ez Bellnél, így van ez Bennél is.Kár, hogy így döntöttél, mert nálam azok közé tartoztál, akiknek érdekelt a véleménye, meglátása.
Offolom magam egy időre, nincs értelme. Köszi!
Klemó
De Te tudod, hogy neked mi a legjobb.
Más téma, hogy egy kicsit elszakadjunk ettől a szarlavinától.
Nézegettem a mockokat és nem meglepően ilb húzást jósolnak.
Az viszont meglepö, hogy vannak egy páran, akik cb húzást vízionálnak első körre.
Nekem legalábbis.
Nem ismerem az egyetemi játékosokat, ezért érdekelne a véleménye azoknak, akik jobban vágják őket, hogy milyenek a felmerült játékosok.
Devin White ilb, Deandre Baker cb,
Byron Murphy cb.
Ez a három név, ami a legtöbbször szerepelt.
Ezen kívül ami egynél többször előjött, Kelvin Harmon wr, Devin Bush ilb, Mack Wilson lb.
Előre is köszönöm a segítséget.
zidane99
Nem vagyok szakértő, csak szeretem az egyetemi focit.
| És végre nem arról kell írni, hogy Ben így, AB úgy. |
Szóval a combine előtt még csak elképzelések vannak. De ugye az ILB poszt nem megoldott, ez nyilvánvaló. Nem azért mert mennyiségben nem vagyunk meg, vagy minőségben olyan borzasztó lenne, de bizony egy kiemelkedő játékos hiányzik innen. Csak átlagosak vannak vagy alatta.
Az első körben White az aki mindenképp alkalmas lenne. Egy tackle gyár. Nekem nem tetszik különösebben, mert ha hátra kell lépni embert fogni, akkor szerintem nem jó, de tény, hogy első körös tehetség. Viszont eléggé gyanús az elmúlt évek ILB runja után, hogy nem lesz bent 20-ig. Más ILB pedig nincs, akiért jelen pillanatban 1/20-at adna az ember. Ettől még lehet, hogy majd Mack Wilson vagy Devin Bush megfelelő prospect e számunkra. De ha nem és nem cserélünk hátra, akkor adja magát a kérdés, hogy ki lenne mégis jó. Nyilván a D-be látna mindenki szívesen embert. Mivel úgy tűnik Dupree még egy esélyt kap (meglepetésre) ezért az OLB-re kevesebb esélyt látok, DL-ben megvagyunk, tavaly jött S, így marad a CB. Haden sokat keres és bár ő a legjobb, de idősödik is már. Sensabaugh nem biztos, hogy jó megoldás, bár tavaly nem volt rossz és mögöttük pedig a nagy semmi.
Ráadásul DeAndre Baker, Byron Murphy és Greedy Williams is első körös tehetségnek tűnik. Így valamelyik jó eséllyel még elérhető lesz 1/20-ra. Aztán a 2. körben is lesz olyan ILB, akivel érdemes próbálkozni. Persze CB is lesz ilyen, de ott már a WR vagy a TE húzás is elég esélyes. Főleg ha lesz extra pick AB-ért és elmegy Jesse James...
több mint 7 éve
Eddig az volt a mondás, hogy nem hibáztatja...most, hogy igen, most az, hogy nem őszinte...hát őszintén gyerekek? Én meg már ezzel a fórummal tele van a tököm...ezzel a sirámmal, ami itt most már általános...és ha kiderül, hogy faszságot ír valaki, nem jön egy bocsi rosszul tudtam, hanem jön egy kontra, hogy akkor meg más a baj. Így volt ez Bellnél, így van ez Bennél is.Kár, hogy így döntöttél, mert nálam azok közé tartoztál, akiknek érdekelt a véleménye, meglátása.
Offolom magam egy időre, nincs értelme. Köszi!
Klemó
De Te tudod, hogy neked mi a legjobb.
Más téma, hogy egy kicsit elszakadjunk ettől a szarlavinától.
Nézegettem a mockokat és nem meglepően ilb húzást jósolnak.
Az viszont meglepö, hogy vannak egy páran, akik cb húzást vízionálnak első körre.
Nekem legalábbis.
Nem ismerem az egyetemi játékosokat, ezért érdekelne a véleménye azoknak, akik jobban vágják őket, hogy milyenek a felmerült játékosok.
Devin White ilb, Deandre Baker cb,
Byron Murphy cb.
Ez a három név, ami a legtöbbször szerepelt.
Ezen kívül ami egynél többször előjött, Kelvin Harmon wr, Devin Bush ilb, Mack Wilson lb.
Előre is köszönöm a segítséget.
több mint 7 éve
Alualuval hosszabbítottunk 2 évet
több mint 7 éve
Eddig az volt a mondás, hogy nem hibáztatja...most, hogy igen, most az, hogy nem őszinte...hát őszintén gyerekek? Én meg már ezzel a fórummal tele van a tököm...ezzel a sirámmal, ami itt most már általános...és ha kiderül, hogy faszságot ír valaki, nem jön egy bocsi rosszul tudtam, hanem jön egy kontra, hogy akkor meg más a baj. Így volt ez Bellnél, így van ez Bennél is.Ne haragudj! Én már az elején azt mondtam, hogy mind a háromnak menni kell, hogy most nyomjunk egy restartot és jöjjön Rudi, JuJu meg Conner. Nyugodtan visszakeresheted, és nem mondtam mást akkor sem, minthogy hányingerem van
Offolom magam egy időre, nincs értelme. Köszi!
Klemó
Ben nyilatkozataitól.
több mint 7 éve
Eddig az volt a mondás, hogy nem hibáztatja...most, hogy igen, most az, hogy nem őszinte...hát őszintén gyerekek? Én meg már ezzel a fórummal tele van a tököm...ezzel a sirámmal, ami itt most már általános...és ha kiderül, hogy faszságot ír valaki, nem jön egy bocsi rosszul tudtam, hanem jön egy kontra, hogy akkor meg más a baj. Így volt ez Bellnél, így van ez Bennél is.Sajnálom. Én sosem mondtam mást, de azt is írtam, hogy én elfogult vagyok, vállaltan.
Offolom magam egy időre, nincs értelme. Köszi!
Klemó
több mint 7 éve
Eddig az volt a mondás, hogy nem hibáztatja...most, hogy igen, most az, hogy nem őszinte...hát őszintén gyerekek? Én meg már ezzel a fórummal tele van a tököm...ezzel a sirámmal, ami itt most már általános...és ha kiderül, hogy faszságot ír valaki, nem jön egy bocsi rosszul tudtam, hanem jön egy kontra, hogy akkor meg más a baj. Így volt ez Bellnél, így van ez Bennél is.Offolom magam egy időre, nincs értelme. Köszi!
több mint 7 éve
Én egyáltalán nem érzem őszintének. Mindemellett pedig, minden egyes mondatoddal egyetértek.Nekem ez kicsit amolyan "maybe I on't have it anymore" + "I wanna play for five more years" kategória. Elég sokat láttam már nyilatkozni és elég sok bullshit-e tol. ez sztem csak a kötelező ami comes with the job. Nem érzem mindig őszintének. De ez lehet csak én vagyok. De szerintem nagyon más ha valaki magára vállal és valaki mást dob a busz alá. Nekem ez nagyon nem szimpi. De én elfogult vagyok vele (is) 😊Nem, nem mondhatjuk el....ezt írtam a multkor....Kozora lentebb 30 perc alatt gyűjtött párat, mert őt is kiakasztotta az az általános vélekedés, hogy Ben soha nem hibáztatja magát, ami nettó faszság....Mondjuk a Lőcs becenév és a primadonna egy mondatban Benre enyhe, hanem súlyos képzavar.....Lehet szeretni, vagy nem szeretni Bent, de hogy a csávó belállt az elmúlt x évben az ütésekbe itt, amelyekért még a Ravens oldalán is tisztelik az biztos. Nem, ez nem primadonna tulajdonság...nagyon nem az....Elfogadom a véleményed, de nekem az, hogy valaki beleáll az ütésbe ebben a sportban az inkább természetes, de az , hogy valaki beleáll a saját csapattársaiba és gyakorlatilag mindenki más a hibás... én ezt nem tudom benyelni. Azt azért beláthatjuk, hogy régen még el-el hangzott valóban önkritika a részéről, de ma már gyakorlatilag az is a nulla felé tendál.
Az vitatható, hogy Ben ennyire domináns szerepe az ötözőben mennyire gáz, de ugyanakkor az is igaz, hogy Bent hallottam a legtöbbször magáról negatív véleményt mondani. Ez szám Brown esetében praktikusan zérus.
Klemó
Gergőke
steelersdepot.com/2019/02/all-the-times-ben-roethlisberger-took-the-blame/
Klemó
Spy
több mint 7 éve
Nekem ez kicsit amolyan "maybe I on't have it anymore" + "I wanna play for five more years" kategória. Elég sokat láttam már nyilatkozni és elég sok bullshit-e tol. ez sztem csak a kötelező ami comes with the job. Nem érzem mindig őszintének. De ez lehet csak én vagyok. De szerintem nagyon más ha valaki magára vállal és valaki mást dob a busz alá. Nekem ez nagyon nem szimpi. De én elfogult vagyok vele (is) 😊Nem, nem mondhatjuk el....ezt írtam a multkor....Kozora lentebb 30 perc alatt gyűjtött párat, mert őt is kiakasztotta az az általános vélekedés, hogy Ben soha nem hibáztatja magát, ami nettó faszság....Mondjuk a Lőcs becenév és a primadonna egy mondatban Benre enyhe, hanem súlyos képzavar.....Lehet szeretni, vagy nem szeretni Bent, de hogy a csávó belállt az elmúlt x évben az ütésekbe itt, amelyekért még a Ravens oldalán is tisztelik az biztos. Nem, ez nem primadonna tulajdonság...nagyon nem az....Elfogadom a véleményed, de nekem az, hogy valaki beleáll az ütésbe ebben a sportban az inkább természetes, de az , hogy valaki beleáll a saját csapattársaiba és gyakorlatilag mindenki más a hibás... én ezt nem tudom benyelni. Azt azért beláthatjuk, hogy régen még el-el hangzott valóban önkritika a részéről, de ma már gyakorlatilag az is a nulla felé tendál.
Az vitatható, hogy Ben ennyire domináns szerepe az ötözőben mennyire gáz, de ugyanakkor az is igaz, hogy Bent hallottam a legtöbbször magáról negatív véleményt mondani. Ez szám Brown esetében praktikusan zérus.
Klemó
Gergőke
steelersdepot.com/2019/02/all-the-times-ben-roethlisberger-took-the-blame/
Klemó
több mint 7 éve
Nem, nem mondhatjuk el....ezt írtam a multkor....Kozora lentebb 30 perc alatt gyűjtött párat, mert őt is kiakasztotta az az általános vélekedés, hogy Ben soha nem hibáztatja magát, ami nettó faszság....Mondjuk a Lőcs becenév és a primadonna egy mondatban Benre enyhe, hanem súlyos képzavar.....Lehet szeretni, vagy nem szeretni Bent, de hogy a csávó belállt az elmúlt x évben az ütésekbe itt, amelyekért még a Ravens oldalán is tisztelik az biztos. Nem, ez nem primadonna tulajdonság...nagyon nem az....Elfogadom a véleményed, de nekem az, hogy valaki beleáll az ütésbe ebben a sportban az inkább természetes, de az , hogy valaki beleáll a saját csapattársaiba és gyakorlatilag mindenki más a hibás... én ezt nem tudom benyelni. Azt azért beláthatjuk, hogy régen még el-el hangzott valóban önkritika a részéről, de ma már gyakorlatilag az is a nulla felé tendál.
Az vitatható, hogy Ben ennyire domináns szerepe az ötözőben mennyire gáz, de ugyanakkor az is igaz, hogy Bent hallottam a legtöbbször magáról negatív véleményt mondani. Ez szám Brown esetében praktikusan zérus.
Klemó
Gergőke
steelersdepot.com/2019/02/all-the-times-ben-roethlisberger-took-the-blame/
Szerkesztette: Klemó
több mint 7 éve
Mondjuk a Lőcs becenév és a primadonna egy mondatban Benre enyhe, hanem súlyos képzavar.....Lehet szeretni, vagy nem szeretni Bent, de hogy a csávó belállt az elmúlt x évben az ütésekbe itt, amelyekért még a Ravens oldalán is tisztelik az biztos. Nem, ez nem primadonna tulajdonság...nagyon nem az....Elfogadom a véleményed, de nekem az, hogy valaki beleáll az ütésbe ebben a sportban az inkább természetes, de az , hogy valaki beleáll a saját csapattársaiba és gyakorlatilag mindenki más a hibás... én ezt nem tudom benyelni. Azt azért beláthatjuk, hogy régen még el-el hangzott valóban önkritika a részéről, de ma már gyakorlatilag az is a nulla felé tendál.
Az vitatható, hogy Ben ennyire domináns szerepe az ötözőben mennyire gáz, de ugyanakkor az is igaz, hogy Bent hallottam a legtöbbször magáról negatív véleményt mondani. Ez szám Brown esetében praktikusan zérus.
Klemó
több mint 7 éve
Mondjuk a Lőcs becenév és a primadonna egy mondatban Benre enyhe, hanem súlyos képzavar.....Lehet szeretni, vagy nem szeretni Bent, de hogy a csávó belállt az elmúlt x évben az ütésekbe itt, amelyekért még a Ravens oldalán is tisztelik az biztos. Nem, ez nem primadonna tulajdonság...nagyon nem az....Az vitatható, hogy Ben ennyire domináns szerepe az ötözőben mennyire gáz, de ugyanakkor az is igaz, hogy Bent hallottam a legtöbbször magáról negatív véleményt mondani. Ez szám Brown esetében praktikusan zérus.
több mint 7 éve
Én azt, hogy akkor takarodjon mind a kettő. Amúgy is ezt kellett volna tenni. Ha Ben megy ,akkor AB primadonnánk áll bele a kvázi újonc QB-ba. Még véletlenül sem ő futná szarul a routejait, hanem a QB nem képes megdobni pontosan a passzokat.És mit szóltatok volna ha a nagy BB-AB vitánál az utóbbi mellé állt volna a csapat és Ben kerül eladósorba?Mit gondoltok meddig fog még Ben játszani? Nem kéne az ő utódját is keresni lassan?Részemről már mehet hivatásos podcasternek, oda nem kell lídercsip skill.
Matthew99
Van egy 4. körös Dobbs és egy 3. körös Rudolf. Ennél jobban nem lehetett készülni rá abból a poziból, ahol voltunk. Ahhoz, hogy keressünk tovább, nekik meg kell bukni. Ahhoz meg BB-nek el kell lovagolni, mert addig itt senki nem kap lehetőséget, még csak a bukásra sem. Amíg BB játszmázik, nem tudsz mit odatenni egy ifyou elé.
Rudi is erre vár. Az elvárás volt sztem, hogy Dobbs egy év fórral megverje, LJ skalpja (Landry Jones, nem Lemar) már meglepetés volt. Idén sztem nyílt lesz a harc a QB2-ért, és elvárás Rudi felé, hogy megszerezze a posztot, ha van benne valami. Ha nem sikerül neki, akkor addig marad QB3, amíg ki nem verik onnan is. Azért egy QB3-nak a melegítőpróbán kívül sok nem jut egyik csapatban sem szezon közben. Várja az offszízön programot és a preseasont.
Ezen "segíthet", ha bebotlik az OL Munchak hiányában, akkor BB hamar feladja. Különben még sikálja egy darabig a SB window-ját. Esetleg ha szétesik teljesen az Off és nem fejlődik semmit a Def és lesz egy korai körös pick-ünk.
De ebben az esetben lehet egy új kócs fogja kihúzni a jövőt.
PS: Azért egy QB kócs sem ártana a két fiatal mellé.
Spy
Matthew99
Maradt nekünk Mr. Lőcs...aki szintén primadonna. Bevallom őszintén- azt hiszem ezzel már nem rontok a csapat dolgain 😀...vagy ki tudja 😀 - sosem kedveltem különösebben Beni fiút. Egyszerűen csak elfogadtam, hogy ő az irányítónk.A balhéktól ő sem volt mentes, gondolok itt a motoros balhéjára,amiben akár a fogát is ott hagyhatta volna, vagy az erőszakolásos történetre,amiből így vagy úgy , de kimosták. Nem Ben Roethlisberger miatt lettem Steelers szurkoló. Bettis, Ward, Parker, Porter, Farrior, Polamalu, Aaron Smith, Casey Hampton..., hogy csak néhány nevet említsek,akik miatt fekete-sárga lett a szívem.
Szóval, ahogyazt már korábban is leírtam, szerintem az lett volna az ideális megoldás, hogyha a Killer B's megy mindenestül és jön Rudolph -JuJu-Conner.
több mint 7 éve
Én személy szerint jobban örültem volna neki, mert sztem ebben BB van benne vastagon -bár az utóbbi kommentek Kolberrrrtől azt sugallják, erre nem sok esélyt kap bárki is a csapatnál. Mindenképpen díva marad a csapatnál, akárki megy is. De az látszik hogy nem csak a 3 díva a sok a csapatnál, van baj bőven.És mit szóltatok volna ha a nagy BB-AB vitánál az utóbbi mellé állt volna a csapat és Ben kerül eladósorba?Mit gondoltok meddig fog még Ben játszani? Nem kéne az ő utódját is keresni lassan?Részemről már mehet hivatásos podcasternek, oda nem kell lídercsip skill.
Matthew99
Van egy 4. körös Dobbs és egy 3. körös Rudolf. Ennél jobban nem lehetett készülni rá abból a poziból, ahol voltunk. Ahhoz, hogy keressünk tovább, nekik meg kell bukni. Ahhoz meg BB-nek el kell lovagolni, mert addig itt senki nem kap lehetőséget, még csak a bukásra sem. Amíg BB játszmázik, nem tudsz mit odatenni egy ifyou elé.
Rudi is erre vár. Az elvárás volt sztem, hogy Dobbs egy év fórral megverje, LJ skalpja (Landry Jones, nem Lemar) már meglepetés volt. Idén sztem nyílt lesz a harc a QB2-ért, és elvárás Rudi felé, hogy megszerezze a posztot, ha van benne valami. Ha nem sikerül neki, akkor addig marad QB3, amíg ki nem verik onnan is. Azért egy QB3-nak a melegítőpróbán kívül sok nem jut egyik csapatban sem szezon közben. Várja az offszízön programot és a preseasont.
Ezen "segíthet", ha bebotlik az OL Munchak hiányában, akkor BB hamar feladja. Különben még sikálja egy darabig a SB window-ját. Esetleg ha szétesik teljesen az Off és nem fejlődik semmit a Def és lesz egy korai körös pick-ünk.
De ebben az esetben lehet egy új kócs fogja kihúzni a jövőt.
PS: Azért egy QB kócs sem ártana a két fiatal mellé.
Spy
Matthew99
Nem személyi a probléma, hanem kultúra, identitás Deion Sanders-nek igaza van.
The @steelers have a real problem and the elephant in the room is about to be exposed for what and who they really are. This won’t end well I promise u. #Truth
Szerkesztette: Spy
több mint 7 éve
És mit szóltatok volna ha a nagy BB-AB vitánál az utóbbi mellé állt volna a csapat és Ben kerül eladósorba?Mit gondoltok meddig fog még Ben játszani? Nem kéne az ő utódját is keresni lassan?Részemről már mehet hivatásos podcasternek, oda nem kell lídercsip skill.
Matthew99
Van egy 4. körös Dobbs és egy 3. körös Rudolf. Ennél jobban nem lehetett készülni rá abból a poziból, ahol voltunk. Ahhoz, hogy keressünk tovább, nekik meg kell bukni. Ahhoz meg BB-nek el kell lovagolni, mert addig itt senki nem kap lehetőséget, még csak a bukásra sem. Amíg BB játszmázik, nem tudsz mit odatenni egy ifyou elé.
Rudi is erre vár. Az elvárás volt sztem, hogy Dobbs egy év fórral megverje, LJ skalpja (Landry Jones, nem Lemar) már meglepetés volt. Idén sztem nyílt lesz a harc a QB2-ért, és elvárás Rudi felé, hogy megszerezze a posztot, ha van benne valami. Ha nem sikerül neki, akkor addig marad QB3, amíg ki nem verik onnan is. Azért egy QB3-nak a melegítőpróbán kívül sok nem jut egyik csapatban sem szezon közben. Várja az offszízön programot és a preseasont.
Ezen "segíthet", ha bebotlik az OL Munchak hiányában, akkor BB hamar feladja. Különben még sikálja egy darabig a SB window-ját. Esetleg ha szétesik teljesen az Off és nem fejlődik semmit a Def és lesz egy korai körös pick-ünk.
De ebben az esetben lehet egy új kócs fogja kihúzni a jövőt.
PS: Azért egy QB kócs sem ártana a két fiatal mellé.
Spy

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
Mit gondoltok meddig fog még Ben játszani? Nem kéne az ő utódját is keresni lassan?Részemről már mehet hivatásos podcasternek, oda nem kell lídercsip skill.
Matthew99
Van egy 4. körös Dobbs és egy 3. körös Rudolf. Ennél jobban nem lehetett készülni rá abból a poziból, ahol voltunk. Ahhoz, hogy keressünk tovább, nekik meg kell bukni. Ahhoz meg BB-nek el kell lovagolni, mert addig itt senki nem kap lehetőséget, még csak a bukásra sem. Amíg BB játszmázik, nem tudsz mit odatenni egy ifyou elé.
Rudi is erre vár. Az elvárás volt sztem, hogy Dobbs egy év fórral megverje, LJ skalpja (Landry Jones, nem Lemar) már meglepetés volt. Idén sztem nyílt lesz a harc a QB2-ért, és elvárás Rudi felé, hogy megszerezze a posztot, ha van benne valami. Ha nem sikerül neki, akkor addig marad QB3, amíg ki nem verik onnan is. Azért egy QB3-nak a melegítőpróbán kívül sok nem jut egyik csapatban sem szezon közben. Várja az offszízön programot és a preseasont.
Ezen "segíthet", ha bebotlik az OL Munchak hiányában, akkor BB hamar feladja. Különben még sikálja egy darabig a SB window-ját. Esetleg ha szétesik teljesen az Off és nem fejlődik semmit a Def és lesz egy korai körös pick-ünk.
De ebben az esetben lehet egy új kócs fogja kihúzni a jövőt.
PS: Azért egy QB kócs sem ártana a két fiatal mellé.
több mint 7 éve
MasonTavaly lett húzva 2. körös QB...akit felépítve be lehet dobni 1-2 év múlva, mint anno Rodgerst, aki 3 évet várt.Mit gondoltok meddig fog még Ben játszani? Nem kéne az ő utódját is keresni lassan?Hogy húzol qb-t utódnak mikor nagyon úgy néz ki, hogy ben mindönkit mögmar maga körül aki csak egy egyeneset tud dobni a labdával...
Matthew99
peach
Nyilván az eredmény lehet nem lesz ugyanaz 😀 De azt ki tudja. Persze lehet már nem bíznak a 2. körös húzásban, akkor gáz van.
Chargers LT
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Tavaly lett húzva 2. körös QB...akit felépítve be lehet dobni 1-2 év múlva, mint anno Rodgerst, aki 3 évet várt.Mit gondoltok meddig fog még Ben játszani? Nem kéne az ő utódját is keresni lassan?Hogy húzol qb-t utódnak mikor nagyon úgy néz ki, hogy ben mindönkit mögmar maga körül aki csak egy egyeneset tud dobni a labdával...
Matthew99
peach
Nyilván az eredmény lehet nem lesz ugyanaz 😀 De azt ki tudja. Persze lehet már nem bíznak a 2. körös húzásban, akkor gáz van.
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 7 éve
Mit gondoltok meddig fog még Ben játszani? Nem kéne az ő utódját is keresni lassan?Hogy húzol qb-t utódnak mikor nagyon úgy néz ki, hogy ben mindönkit mögmar maga körül aki csak egy egyeneset tud dobni a labdával...
Matthew99
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 7 éve
Mit gondoltok meddig fog még Ben játszani? Nem kéne az ő utódját is keresni lassan?

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
olló a szomszédból...Tehetség alapján oda való kb.
Tony Pauline said on his podcast today that he believes Steelers TE Jesse James will get a decent-sized contract and he hears the Bills and Jaguars are interested in him.
Spy
több mint 7 éve
olló a szomszédból...Tony Pauline said on his podcast today that he believes Steelers TE Jesse James will get a decent-sized contract and he hears the Bills and Jaguars are interested in him.