San Francisco 49ers

58 feliratkozó

több mint 8 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 043 — Csodabogár
Hogy féltették, illetve inkább leszólták, hogy Lynch lett a GM. Most bebizonyította, hogy megvan benne az ehhez szükséges, tudás és tökösség! A 1/2 trade 1/3-ra brilliáns, két 3. és egy 4. kör, mindemellett ugyanazt húzza akit akart! Majd 2/2 trade 1/31-re és azért csak az "ajándék" 4. kört adjuk, fasza! Ott meg kihúzunk egy korszakos tehetséget, ráadásul az Alabamáról! Hát ez a faszi lett az új kedvencem 😊
Megvan az új Patrick Willis! Igaz a génjei kicsit keresztezve vannak Aldon Smith-ével.
Én tutira rendelem egyből a Foster mezt, ahogy lehet!
Annak nagyon örülök, hogy a védelmet erősítjük, a már bevált recepthez nyúlunk, legyen egy brutál védelem, és ha az megvan, akkor a támadósor is jobban néz ki. Abban bízok, hogy nem felejtünk el CB-ket húzni, mert ott nagyon vékonyak vagyunk.
Alabama Niners
Azért kellett a szerencse egy ilyen jól sikerült drafthoz, meg egy Bears is, nélkülük ez nem jöhetett volna létre.😊 Persze a lényegen ez nem változtat, de az igazsághoz hozzá tartozik.
Leon78
hagyjuk már a szerencsét, ez pókerjátszma. Lynch felvette a pókerarcot és a Bears megvette a blöfföt.
a másik kiba nagy húzás hogy visszajöttünk a Saints elé. Foster már velük beszélt hogy ők viszik. Lynch meg: nope, mi fogunk 😀
petey
Legfeljebb azt tudta elhitetni, hogy más is fel akar tradelni a helyükre.
Leon78
de most ez fáj, vagy mi, mert nem értem miért kell ezen rugózni...mennyi ilyen volt már.
petey
Szerintem Te rugozol rajta, én csak beírtam a véleményemet. Gondoltam hozzászólok ehhez a tömjénezéshez amit itt előadtál. 😊 Ha nem szabad, akkor szóljál, már itt sem vagyok 😊
Leon78
Nem tomjenezett senki semmit, de most komolyan Tomsula, Baalke es Blaine "Kibaszott" Gabbert utan -jogosan- kezdi ugy erezni a sokat szivatott frisco drukker, hogy vegre kompetens emberek kezeben a franchise, te pedig nem birtad ki, hogy ne probald kisebbiteni a korberohogott szakkommentator erdemeit, aki azert ezen a drafton egybol kicsapta a bret a targyaloasztalra es bebizonyitotta, az ove nagyobb es vastagabb. Neked miert okoz oromet, mitol lesz jobb, hogy szerencsenek titulalsz egy tokeletesen veghezvitt lepest es a masik fel ostobasaganak allitod be?
dankodavid
nem is értem miért nem a saját draftjukkal foglalkozik..mi volt a tömjén, hogy 2 top prospectet hoztunk ziziért és több potenciális kezdőt? hát kívánok a Cardsnak is 3 ilyen múlt esztendőt(nem is, mert azért jó arcok és nem vagyok türhő) és megtanulják élvezni a mostani állapotukat.

több mint 8 éve
dankodavid San Francisco 49ers 2 510
Hogy féltették, illetve inkább leszólták, hogy Lynch lett a GM. Most bebizonyította, hogy megvan benne az ehhez szükséges, tudás és tökösség! A 1/2 trade 1/3-ra brilliáns, két 3. és egy 4. kör, mindemellett ugyanazt húzza akit akart! Majd 2/2 trade 1/31-re és azért csak az "ajándék" 4. kört adjuk, fasza! Ott meg kihúzunk egy korszakos tehetséget, ráadásul az Alabamáról! Hát ez a faszi lett az új kedvencem 😊
Megvan az új Patrick Willis! Igaz a génjei kicsit keresztezve vannak Aldon Smith-ével.
Én tutira rendelem egyből a Foster mezt, ahogy lehet!
Annak nagyon örülök, hogy a védelmet erősítjük, a már bevált recepthez nyúlunk, legyen egy brutál védelem, és ha az megvan, akkor a támadósor is jobban néz ki. Abban bízok, hogy nem felejtünk el CB-ket húzni, mert ott nagyon vékonyak vagyunk.
Alabama Niners
Azért kellett a szerencse egy ilyen jól sikerült drafthoz, meg egy Bears is, nélkülük ez nem jöhetett volna létre.😊 Persze a lényegen ez nem változtat, de az igazsághoz hozzá tartozik.
Leon78
hagyjuk már a szerencsét, ez pókerjátszma. Lynch felvette a pókerarcot és a Bears megvette a blöfföt.
a másik kiba nagy húzás hogy visszajöttünk a Saints elé. Foster már velük beszélt hogy ők viszik. Lynch meg: nope, mi fogunk 😀
petey
Legfeljebb azt tudta elhitetni, hogy más is fel akar tradelni a helyükre.
Leon78
de most ez fáj, vagy mi, mert nem értem miért kell ezen rugózni...mennyi ilyen volt már.
petey
Szerintem Te rugozol rajta, én csak beírtam a véleményemet. Gondoltam hozzászólok ehhez a tömjénezéshez amit itt előadtál. 😊 Ha nem szabad, akkor szóljál, már itt sem vagyok 😊
Leon78
Nem tomjenezett senki semmit, de most komolyan Tomsula, Baalke es Blaine "Kibaszott" Gabbert utan -jogosan- kezdi ugy erezni a sokat szivatott frisco drukker, hogy vegre kompetens emberek kezeben a franchise, te pedig nem birtad ki, hogy ne probald kisebbiteni a korberohogott szakkommentator erdemeit, aki azert ezen a drafton egybol kicsapta a bret a targyaloasztalra es bebizonyitotta, az ove nagyobb es vastagabb. Neked miert okoz oromet, mitol lesz jobb, hogy szerencsenek titulalsz egy tokeletesen veghezvitt lepest es a masik fel ostobasaganak allitod be?

Pulvis et umbra sumus.
több mint 8 éve
Leon78 Arizona Cardinals 1 986 — Defender
Hogy féltették, illetve inkább leszólták, hogy Lynch lett a GM. Most bebizonyította, hogy megvan benne az ehhez szükséges, tudás és tökösség! A 1/2 trade 1/3-ra brilliáns, két 3. és egy 4. kör, mindemellett ugyanazt húzza akit akart! Majd 2/2 trade 1/31-re és azért csak az "ajándék" 4. kört adjuk, fasza! Ott meg kihúzunk egy korszakos tehetséget, ráadásul az Alabamáról! Hát ez a faszi lett az új kedvencem 😊
Megvan az új Patrick Willis! Igaz a génjei kicsit keresztezve vannak Aldon Smith-ével.
Én tutira rendelem egyből a Foster mezt, ahogy lehet!
Annak nagyon örülök, hogy a védelmet erősítjük, a már bevált recepthez nyúlunk, legyen egy brutál védelem, és ha az megvan, akkor a támadósor is jobban néz ki. Abban bízok, hogy nem felejtünk el CB-ket húzni, mert ott nagyon vékonyak vagyunk.
Alabama Niners
Azért kellett a szerencse egy ilyen jól sikerült drafthoz, meg egy Bears is, nélkülük ez nem jöhetett volna létre.😊 Persze a lényegen ez nem változtat, de az igazsághoz hozzá tartozik.
Leon78
hagyjuk már a szerencsét, ez pókerjátszma. Lynch felvette a pókerarcot és a Bears megvette a blöfföt.
a másik kiba nagy húzás hogy visszajöttünk a Saints elé. Foster már velük beszélt hogy ők viszik. Lynch meg: nope, mi fogunk 😀
petey
Legfeljebb azt tudta elhitetni, hogy más is fel akar tradelni a helyükre.
Leon78
de most ez fáj, vagy mi, mert nem értem miért kell ezen rugózni...mennyi ilyen volt már.
petey
Szerintem Te rugozol rajta, én csak beírtam a véleményemet. Gondoltam hozzászólok ehhez a tömjénezéshez amit itt előadtál. 😊 Ha nem szabad, akkor szóljál, már itt sem vagyok 😊
több mint 8 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 043 — Csodabogár
Hogy féltették, illetve inkább leszólták, hogy Lynch lett a GM. Most bebizonyította, hogy megvan benne az ehhez szükséges, tudás és tökösség! A 1/2 trade 1/3-ra brilliáns, két 3. és egy 4. kör, mindemellett ugyanazt húzza akit akart! Majd 2/2 trade 1/31-re és azért csak az "ajándék" 4. kört adjuk, fasza! Ott meg kihúzunk egy korszakos tehetséget, ráadásul az Alabamáról! Hát ez a faszi lett az új kedvencem 😊
Megvan az új Patrick Willis! Igaz a génjei kicsit keresztezve vannak Aldon Smith-ével.
Én tutira rendelem egyből a Foster mezt, ahogy lehet!
Annak nagyon örülök, hogy a védelmet erősítjük, a már bevált recepthez nyúlunk, legyen egy brutál védelem, és ha az megvan, akkor a támadósor is jobban néz ki. Abban bízok, hogy nem felejtünk el CB-ket húzni, mert ott nagyon vékonyak vagyunk.
Alabama Niners
Azért kellett a szerencse egy ilyen jól sikerült drafthoz, meg egy Bears is, nélkülük ez nem jöhetett volna létre.😊 Persze a lényegen ez nem változtat, de az igazsághoz hozzá tartozik.
Leon78
hagyjuk már a szerencsét, ez pókerjátszma. Lynch felvette a pókerarcot és a Bears megvette a blöfföt.
a másik kiba nagy húzás hogy visszajöttünk a Saints elé. Foster már velük beszélt hogy ők viszik. Lynch meg: nope, mi fogunk 😀
petey
Legfeljebb azt tudta elhitetni, hogy más is fel akar tradelni a helyükre.
Leon78
de most ez fáj, vagy mi, mert nem értem miért kell ezen rugózni...mennyi ilyen volt már.

több mint 8 éve
Leon78 Arizona Cardinals 1 986 — Defender
Hogy féltették, illetve inkább leszólták, hogy Lynch lett a GM. Most bebizonyította, hogy megvan benne az ehhez szükséges, tudás és tökösség! A 1/2 trade 1/3-ra brilliáns, két 3. és egy 4. kör, mindemellett ugyanazt húzza akit akart! Majd 2/2 trade 1/31-re és azért csak az "ajándék" 4. kört adjuk, fasza! Ott meg kihúzunk egy korszakos tehetséget, ráadásul az Alabamáról! Hát ez a faszi lett az új kedvencem 😊
Megvan az új Patrick Willis! Igaz a génjei kicsit keresztezve vannak Aldon Smith-ével.
Én tutira rendelem egyből a Foster mezt, ahogy lehet!
Annak nagyon örülök, hogy a védelmet erősítjük, a már bevált recepthez nyúlunk, legyen egy brutál védelem, és ha az megvan, akkor a támadósor is jobban néz ki. Abban bízok, hogy nem felejtünk el CB-ket húzni, mert ott nagyon vékonyak vagyunk.
Alabama Niners
Azért kellett a szerencse egy ilyen jól sikerült drafthoz, meg egy Bears is, nélkülük ez nem jöhetett volna létre.😊 Persze a lényegen ez nem változtat, de az igazsághoz hozzá tartozik.
Leon78
hagyjuk már a szerencsét, ez pókerjátszma. Lynch felvette a pókerarcot és a Bears megvette a blöfföt.
a másik kiba nagy húzás hogy visszajöttünk a Saints elé. Foster már velük beszélt hogy ők viszik. Lynch meg: nope, mi fogunk 😀
petey
Legfeljebb azt tudta elhitetni, hogy más is fel akar tradelni a helyükre.
több mint 8 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 043 — Csodabogár
amúgy nekem tetszett ez a draft. úgyis annyi lyuk van hogy ha már 3-at be tudunk tömni a rosteren akkor már kiváló. ez sikerült Fosterrel, Thomasszal, Whiterspoon/Colberttel.
lesz bőven kompetísön az offseasonban.

 www.profootballfocus.com/draft-pffs-2017-nfl-draft-recap-for-all-32-teams/?utm_content=buffer697c4&utm_medium=social&utm_source=twitter.com&utm_campaign=nfl

Szerkesztette: petey

több mint 8 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 043 — Csodabogár
Hogy féltették, illetve inkább leszólták, hogy Lynch lett a GM. Most bebizonyította, hogy megvan benne az ehhez szükséges, tudás és tökösség! A 1/2 trade 1/3-ra brilliáns, két 3. és egy 4. kör, mindemellett ugyanazt húzza akit akart! Majd 2/2 trade 1/31-re és azért csak az "ajándék" 4. kört adjuk, fasza! Ott meg kihúzunk egy korszakos tehetséget, ráadásul az Alabamáról! Hát ez a faszi lett az új kedvencem 😊
Megvan az új Patrick Willis! Igaz a génjei kicsit keresztezve vannak Aldon Smith-ével.
Én tutira rendelem egyből a Foster mezt, ahogy lehet!
Annak nagyon örülök, hogy a védelmet erősítjük, a már bevált recepthez nyúlunk, legyen egy brutál védelem, és ha az megvan, akkor a támadósor is jobban néz ki. Abban bízok, hogy nem felejtünk el CB-ket húzni, mert ott nagyon vékonyak vagyunk.
Alabama Niners
Azért kellett a szerencse egy ilyen jól sikerült drafthoz, meg egy Bears is, nélkülük ez nem jöhetett volna létre.😊 Persze a lényegen ez nem változtat, de az igazsághoz hozzá tartozik.
Leon78
hagyjuk már a szerencsét, ez pókerjátszma. Lynch felvette a pókerarcot és a Bears megvette a blöfföt.
a másik kiba nagy húzás hogy visszajöttünk a Saints elé. Foster már velük beszélt hogy ők viszik. Lynch meg: nope, mi fogunk 😀

több mint 8 éve
Alabama Niners San Francisco 49ers Alabama Crimson Tide 5 427 — Ország gyöngye aranya legszebb megye Baranya....kivéve Komló
Hogy féltették, illetve inkább leszólták, hogy Lynch lett a GM. Most bebizonyította, hogy megvan benne az ehhez szükséges, tudás és tökösség! A 1/2 trade 1/3-ra brilliáns, két 3. és egy 4. kör, mindemellett ugyanazt húzza akit akart! Majd 2/2 trade 1/31-re és azért csak az "ajándék" 4. kört adjuk, fasza! Ott meg kihúzunk egy korszakos tehetséget, ráadásul az Alabamáról! Hát ez a faszi lett az új kedvencem 😊
Megvan az új Patrick Willis! Igaz a génjei kicsit keresztezve vannak Aldon Smith-ével.
Én tutira rendelem egyből a Foster mezt, ahogy lehet!
Annak nagyon örülök, hogy a védelmet erősítjük, a már bevált recepthez nyúlunk, legyen egy brutál védelem, és ha az megvan, akkor a támadósor is jobban néz ki. Abban bízok, hogy nem felejtünk el CB-ket húzni, mert ott nagyon vékonyak vagyunk.
Alabama Niners
Azért kellett a szerencse egy ilyen jól sikerült drafthoz, meg egy Bears is, nélkülük ez nem jöhetett volna létre.😊 Persze a lényegen ez nem változtat, de az igazsághoz hozzá tartozik.
Leon78
A szerencse relatív. A Bears-nek volt egy igénye (Turbószky) és tartottak attól, hogy mi elvisszük. Ezt Lynch levette és ha nem kér sokat, akkor a Macik rájönnek nem ugyanazt akarjuk akit ők és nem lesz trade. Ez tudás, tökösség. Aztán a plusz pickekkel hogyan játszunk már egy másik kérdés. Lynch óriási presztízzsel jött ki ebből a draftból, rookie GM-ként olyanokat csinált, ami a tapasztalt GM-eknek is elismerés lenne. Ez jó Lynch-nek a 49ersnek és a ligának is. Egész biztos, hogy nem volt véletlen a draft előtti napokban, hogy elkezdtük szellőztetni, reális a QB választás nálunk. Tuti volt infónk arról valahonnan, hogy a Bears Turbószkyban gondolkodik. Beetettünk, majd kihúztuk a nagy halat pickek formájában. Gratula Lynch!
több mint 8 éve
Leon78 Arizona Cardinals 1 986 — Defender
Hogy féltették, illetve inkább leszólták, hogy Lynch lett a GM. Most bebizonyította, hogy megvan benne az ehhez szükséges, tudás és tökösség! A 1/2 trade 1/3-ra brilliáns, két 3. és egy 4. kör, mindemellett ugyanazt húzza akit akart! Majd 2/2 trade 1/31-re és azért csak az "ajándék" 4. kört adjuk, fasza! Ott meg kihúzunk egy korszakos tehetséget, ráadásul az Alabamáról! Hát ez a faszi lett az új kedvencem 😊
Megvan az új Patrick Willis! Igaz a génjei kicsit keresztezve vannak Aldon Smith-ével.
Én tutira rendelem egyből a Foster mezt, ahogy lehet!
Annak nagyon örülök, hogy a védelmet erősítjük, a már bevált recepthez nyúlunk, legyen egy brutál védelem, és ha az megvan, akkor a támadósor is jobban néz ki. Abban bízok, hogy nem felejtünk el CB-ket húzni, mert ott nagyon vékonyak vagyunk.
Alabama Niners
Azért kellett a szerencse egy ilyen jól sikerült drafthoz, meg egy Bears is, nélkülük ez nem jöhetett volna létre.😊 Persze a lényegen ez nem változtat, de az igazsághoz hozzá tartozik.
több mint 8 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 043 — Csodabogár
UDFA igazolások:

Kendrick Bourne/WR/EWU
Darrell Williams /OT/WKU
Jimmie Gilbert/LB/Colo.
Nick Mullens/QB/So. Miss
Eric Magnussen/OL/MIch
Matt Breida/RB/Georgia So.
JP Flynn/OL/ Mont. St.
Lorenzo Jerome/S/St. Francis
KD Cannon/WR/Baylor
Victor Bolden/WR/ ORE St.

Nem rossz. fasza TC lesz 😊

több mint 8 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 043 — Csodabogár
Joe Williams on his character, commitment: "I can assure the 49ers organization and the fans that bthey're getting a completely new person." Legyen így, elég zűrös élete volt. visszavonulás, bankkártyás csalás..de akkor adjunk egy új esélyt.

Talán befért volna a 2-3. körbe is ha nincsenek a dolgai. mindegy, sok sikert Joe!

több mint 8 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 043 — Csodabogár
 twitter.com/jenniferleechan/status/858383448179736576

EGY drop...*köhög*McDonald*köhög*

“They asked me to run block and that’s what I did,” Kittle said. “If they wanted me to run two routes a game and block for the rest of them, that’s what I did. I put my team before anything that I wanted to do. I’m a person that could care less about stats. I just care about winning games" motiváció nem gond.

Szerkesztette: petey

több mint 8 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 043 — Csodabogár
 twitter.com/MikeMayock/status/806271052171116544

 www.youtube.com/watch?v=8TCXczwSK0Y&app=desktop

ST gunner egyelőre...oszt kiderül

Szerkesztette: petey

több mint 8 éve
gaborik San Francisco 49ers 514
a #D alapjai letéve, #O erősítése pedig maradt a jövő évi FA/Draft-ra. viszont 2-3 év múlva még egy csapat is összejöhet 😀

| nincs itt semmi beszoptad |
több mint 8 éve
Maniac84 New England Patriots 601
Lynch az eddigi draftjával nem kicist bizonyított a kétkedőknek, akik lassan jöhetnek elnézést kérni.😉
Végre jó irányba indultatok el, szörnyű volt nézni a pusztítást ami itt Harbaugh után végbement. 😕

több mint 8 éve
SFGaben San Francisco 49ers Florida State Seminoles 1 076
3/66-on jött Akhello Whiterspoon , 6'3 magas press corner. 3/67-es választás pedig cseréltük egy 2018-as 2. és egy idei 7. körre. Partner a Saints volt.
több mint 8 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 043 — Csodabogár
Hörinek üzenem hogy a prioritás a futás megállítása, azért kellett Thomas elsősorban 😊 Luxus nem luxus 😀

szegény Riddick most mit fog kitalálni hogy mennyire szar meló a 49ers 😀😀😀

több mint 8 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 821 — Apu ökölbeszorított keze
Grat a GM-nek ő vitte el a showt ma.
Kemény lesz az a dline ....

plusz ILB poszt is pofás ha egyben lesz NB is újra.

több mint 8 éve
SFGaben San Francisco 49ers Florida State Seminoles 1 076
A sok vicces faszkalap egyébként, aki számtalan platformon gúnyolta Lynch kinevezését, most igen lendületesen kussolgathat, két remek játékost szerzett, mindkettőre akár külön-külön is lehet védelmet építeni, hát még együtt. Thomas tetszik jobban, Garnett mellé egy újabb stanfordi arc, és bár nyilvánvalóan indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonítok neki, de ettől függetlenül nem tudok nem örülni annak, hogy jó egyetemről választunk ki nem pusztán tehetséges, hanem kifejezetten intelligens arcokat is; Solomonról abszolút ez jön le, pont, mint tavaly Garnett esetében is (csodálatos volt, amikor egymás mellé ültették az Erdőtlenítővel, mintha két világ választaná el a stílusuk).
dankodavid
És melléjük még két harmadik körös picket is bezsebelt.
több mint 8 éve
dankodavid San Francisco 49ers 2 510
A sok vicces faszkalap egyébként, aki számtalan platformon gúnyolta Lynch kinevezését, most igen lendületesen kussolgathat, két remek játékost szerzett, mindkettőre akár külön-külön is lehet védelmet építeni, hát még együtt. Thomas tetszik jobban, Garnett mellé egy újabb stanfordi arc, és bár nyilvánvalóan indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonítok neki, de ettől függetlenül nem tudok nem örülni annak, hogy jó egyetemről választunk ki nem pusztán tehetséges, hanem kifejezetten intelligens arcokat is; Solomonról abszolút ez jön le, pont, mint tavaly Garnett esetében is (csodálatos volt, amikor egymás mellé ültették az Erdőtlenítővel, mintha két világ választaná el a stílusuk).

Pulvis et umbra sumus.
több mint 8 éve
Alabama Niners San Francisco 49ers Alabama Crimson Tide 5 427 — Ország gyöngye aranya legszebb megye Baranya....kivéve Komló
@NinersNation: Lynch: If Bears had taken Solomon Thomas, likely the 49ers would have taken Reuben Foster at 3.

Így jobban jártatok. 😊
Bazzani
Azt azért tudta Lynch, hogy egy helyet ennyiért, Thomasért nem megy fel senki, csak QB-ért 😊
Ezzel gondolom Foster önbizalmát erősítik, hogy mennyire is kellett nekünk.
több mint 8 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 080 — Axel Foley
@NinersNation: Lynch: If Bears had taken Solomon Thomas, likely the 49ers would have taken Reuben Foster at 3.

Így jobban jártatok. 😊

több mint 8 éve
Alabama Niners San Francisco 49ers Alabama Crimson Tide 5 427 — Ország gyöngye aranya legszebb megye Baranya....kivéve Komló
 www.youtube.com/watch?v=n9jHvfASsHs

Nézzétek meg, amikor 1.22-nél eltakarítja Fournettet 😊 Öröm nézni 😊
több mint 8 éve
Alabama Niners San Francisco 49ers Alabama Crimson Tide 5 427 — Ország gyöngye aranya legszebb megye Baranya....kivéve Komló
Hogy féltették, illetve inkább leszólták, hogy Lynch lett a GM. Most bebizonyította, hogy megvan benne az ehhez szükséges, tudás és tökösség! A 1/2 trade 1/3-ra brilliáns, két 3. és egy 4. kör, mindemellett ugyanazt húzza akit akart! Majd 2/2 trade 1/31-re és azért csak az "ajándék" 4. kört adjuk, fasza! Ott meg kihúzunk egy korszakos tehetséget, ráadásul az Alabamáról! Hát ez a faszi lett az új kedvencem 😊
Megvan az új Patrick Willis! Igaz a génjei kicsit keresztezve vannak Aldon Smith-ével.
Én tutira rendelem egyből a Foster mezt, ahogy lehet!
Annak nagyon örülök, hogy a védelmet erősítjük, a már bevált recepthez nyúlunk, legyen egy brutál védelem, és ha az megvan, akkor a támadósor is jobban néz ki. Abban bízok, hogy nem felejtünk el CB-ket húzni, mert ott nagyon vékonyak vagyunk.

Szerkesztette: Alabama Niners
több mint 8 éve
SFGaben San Francisco 49ers Florida State Seminoles 1 076
Solomon Thomas és Reuben Foster, nem hangzik rosszul. A Foster trade gyakorlatilag ingyen volt, mert azt a picket a Bearstől kaptuk. Eddig nagyon tetszik, amit Lynch csinál.