Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 3 éve
Ezzel az egész tokenes baszakodással annyit érnek el a repohárnál, hogy az emberek nem váltják vissza, hanem szépen hazaviszik. Nekem is ott tornyosul a szekrényben vagy 20 pohár. Ezzel pont az ellenkezőjét érik el, mint ami az alapvető cél volt.Ez összetett kérdés, mert ha meg pénz jár érte, akkor az "élelmesebbje" elkezdi összecápázni a nem gazdátlan, de megszerezhető poharakat is.
Sebii
Az Udvarom/Füge Udvar területén tapasztaltam olyat, hogy az első rendelésnél fizetsz a pohárért és kapsz egyből annyi zsetont is amennyi poharat vettél. Ezekre a zsetonokra a visszaváltásnál van szükséged, tehát annyi pohár árát kapod vissza (kész pénzben) amennyi mellé zsetont is szolgáltatsz.
Itt meg olyan történt, hogy elfelejtettek zsetont adni az első kör mellé 🤷♂️
"Aki itt erős akar lenni, az úgy jár mint a vas. (...) addig lesz ütve, amíg meleg." /Rejtő Jenő/
több mint 3 éve
Inkább mondj egy olyan rendszert, ami nálunk működik rendesen!Nemzeti együttműködés?
vpi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Ezzel az egész tokenes baszakodással annyit érnek el a repohárnál, hogy az emberek nem váltják vissza, hanem szépen hazaviszik. Nekem is ott tornyosul a szekrényben vagy 20 pohár. Ezzel pont az ellenkezőjét érik el, mint ami az alapvető cél volt.
több mint 3 éve
Komolyan meglepődsz, hogy máshol működő rendszerek nálunk csődöt mondanak? Jó reggelt kívánok! Inkább mondj egy olyan rendszert, ami nálunk működik rendesen!Ha jól tudom volt is ebből probléma meg hatósági vizsgálat, mert az előre beállított jatt tudat alatt kényszeríti a vásárlót, hogy adjon, mert ha megváltoztatja 0%-ra, akkor az negatív érzéseket kelt benne.gondolom akkor helye válogatjaÁhh értem. Csak tavaly én pl fesztiválon és BP-n egyik kocsmában is azt tapasztaltam h említik h amennyiben szeretnék, úgy van lehetőség jattot adni, de emlékeim szerint 0% volt by default.itt is te döntesz hogy mennyi csak default a 10, de én lehúzom 0ra általába főleg barbába ahol nem csak hogy kurvadrága minden de még a pohárért is fizetszNegritis, a vajdaNa már 10% van behúzva alapból? Legutóbb mikor Pesten jártam akkor még leg magam dönthettem h adok-e jattot 😀ha kiírják valaminek az árát akkor az annyiA kedvencem a kocsmákban ez az egyre terjedő tabletes/kioskos fizetős csoda, ahol minden egyes fizetésnél be van állítva a basic 10%. Nyilván majd minden egyes kör italért fizetek nektek 10% extrát... 😀
tüntessék fel a szervízdíjat és egyéb költségeket de tudjam előre hogy mennyi lesz
és a szarrágó főnök fizesse az alkalmazottait rendesen abból amit kér a kajáért, ha nem tudja zárjon be
Negritis, a vajda
Hanni
Beki
Beki
Barbában 10% asszem alapból, de valahol 15% rémlik
Negritis, a vajda
Másik vicces dolog Magyarországon amit olvasok a repohár rendszer használata.
Vicc, hogy ebből is hasznot akarnak húzni.
Lúdas Solymi
több mint 3 éve
Másik vicces dolog Magyarországon amit olvasok a repohár rendszer használata.a repohár a legszánalmasabb dolgok egyike sztem
Vicc, hogy ebből is hasznot akarnak húzni.
Lúdas Solymi
főleg mikor ki kell fizetned, aztán még csak nem is pénzt hanem random tokent kapsz érte vissza ...
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Ha jól tudom volt is ebből probléma meg hatósági vizsgálat, mert az előre beállított jatt tudat alatt kényszeríti a vásárlót, hogy adjon, mert ha megváltoztatja 0%-ra, akkor az negatív érzéseket kelt benne.gondolom akkor helye válogatjaÁhh értem. Csak tavaly én pl fesztiválon és BP-n egyik kocsmában is azt tapasztaltam h említik h amennyiben szeretnék, úgy van lehetőség jattot adni, de emlékeim szerint 0% volt by default.itt is te döntesz hogy mennyi csak default a 10, de én lehúzom 0ra általába főleg barbába ahol nem csak hogy kurvadrága minden de még a pohárért is fizetszNegritis, a vajdaNa már 10% van behúzva alapból? Legutóbb mikor Pesten jártam akkor még leg magam dönthettem h adok-e jattot 😀ha kiírják valaminek az árát akkor az annyiA kedvencem a kocsmákban ez az egyre terjedő tabletes/kioskos fizetős csoda, ahol minden egyes fizetésnél be van állítva a basic 10%. Nyilván majd minden egyes kör italért fizetek nektek 10% extrát... 😀
tüntessék fel a szervízdíjat és egyéb költségeket de tudjam előre hogy mennyi lesz
és a szarrágó főnök fizesse az alkalmazottait rendesen abból amit kér a kajáért, ha nem tudja zárjon be
Negritis, a vajda
Hanni
Beki
Beki
Barbában 10% asszem alapból, de valahol 15% rémlik
Negritis, a vajda
Másik vicces dolog Magyarországon amit olvasok a repohár rendszer használata.
Vicc, hogy ebből is hasznot akarnak húzni.
több mint 3 éve
gondolom akkor helye válogatjaÁhh értem. Csak tavaly én pl fesztiválon és BP-n egyik kocsmában is azt tapasztaltam h említik h amennyiben szeretnék, úgy van lehetőség jattot adni, de emlékeim szerint 0% volt by default.itt is te döntesz hogy mennyi csak default a 10, de én lehúzom 0ra általába főleg barbába ahol nem csak hogy kurvadrága minden de még a pohárért is fizetszNegritis, a vajdaNa már 10% van behúzva alapból? Legutóbb mikor Pesten jártam akkor még leg magam dönthettem h adok-e jattot 😀ha kiírják valaminek az árát akkor az annyiA kedvencem a kocsmákban ez az egyre terjedő tabletes/kioskos fizetős csoda, ahol minden egyes fizetésnél be van állítva a basic 10%. Nyilván majd minden egyes kör italért fizetek nektek 10% extrát... 😀
tüntessék fel a szervízdíjat és egyéb költségeket de tudjam előre hogy mennyi lesz
és a szarrágó főnök fizesse az alkalmazottait rendesen abból amit kér a kajáért, ha nem tudja zárjon be
Negritis, a vajda
Hanni
Beki
Beki
Barbában 10% asszem alapból, de valahol 15% rémlik
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
Áhh értem. Csak tavaly én pl fesztiválon és BP-n egyik kocsmában is azt tapasztaltam h említik h amennyiben szeretnék, úgy van lehetőség jattot adni, de emlékeim szerint 0% volt by default.itt is te döntesz hogy mennyi csak default a 10, de én lehúzom 0ra általába főleg barbába ahol nem csak hogy kurvadrága minden de még a pohárért is fizetszNegritis, a vajdaNa már 10% van behúzva alapból? Legutóbb mikor Pesten jártam akkor még leg magam dönthettem h adok-e jattot 😀ha kiírják valaminek az árát akkor az annyiA kedvencem a kocsmákban ez az egyre terjedő tabletes/kioskos fizetős csoda, ahol minden egyes fizetésnél be van állítva a basic 10%. Nyilván majd minden egyes kör italért fizetek nektek 10% extrát... 😀
tüntessék fel a szervízdíjat és egyéb költségeket de tudjam előre hogy mennyi lesz
és a szarrágó főnök fizesse az alkalmazottait rendesen abból amit kér a kajáért, ha nem tudja zárjon be
Negritis, a vajda
Hanni
Beki
több mint 3 éve
nem először és nem másodjára jött elő ez a vitaMár értem, hogy a legelején miért írta Negri, hogy ne menjünk bele. 😀Hááát.....
dugo93
Az volt a kérdés, "hogy adsz jattot?"
Ha Negri erre azt válaszolja,pl. hogy "én sehogy" vagy valami hasonlót, akkor ezzel ő sem megy bele.
"A jatt egy faszság" szerintem felhívás keringőre. Ezzel mintha derogálta volna, azt, aki ad
Kb, mint amikor bedobod a mentost a kólába, aztán kiszaladsz.
Mondjuk a személyeskedést én sem értem, bár néha én is szoktam.....
csi77
nem derogáltam senkit, rühellem az intézményt
a személyeskedést magára vette valaki, de ha azt írom hogy egy tevékenység bunkóság az még nem azt jelenti hogy aki elköveti az bunkó
kedves emberek is követnek el bunkóságot tudtukon kívül (részegen meg főleg)
utána meg valaki elkezdett ténylegesen személyeskedni, azt én meg leszarom
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Már értem, hogy a legelején miért írta Negri, hogy ne menjünk bele. 😀Hááát.....
dugo93
Az volt a kérdés, "hogy adsz jattot?"
Ha Negri erre azt válaszolja,pl. hogy "én sehogy" vagy valami hasonlót, akkor ezzel ő sem megy bele.
"A jatt egy faszság" szerintem felhívás keringőre. Ezzel mintha derogálta volna, azt, aki ad
Kb, mint amikor bedobod a mentost a kólába, aztán kiszaladsz.
Mondjuk a személyeskedést én sem értem, bár néha én is szoktam.....
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 3 éve
Jelentem: megugrottam!És sikerült? 😀Csak női van, hogy én legyek az iroda legjobb faszija.Én is kapok egy-egy üveg piát év végén. Nem elvárás, de jól esik. A kollegináknak az év végi bónusz mellé mindig adok valami személyre szabott apróságot. Adni jó.A férfi kollégáknak nem adsz?
Szokol
Jughead
Szokol
dugo93
több mint 3 éve
És sikerült? 😀Csak női van, hogy én legyek az iroda legjobb faszija.Én is kapok egy-egy üveg piát év végén. Nem elvárás, de jól esik. A kollegináknak az év végi bónusz mellé mindig adok valami személyre szabott apróságot. Adni jó.A férfi kollégáknak nem adsz?
Szokol
Jughead
Szokol
több mint 3 éve
Pina és csöcs, ebbe kössön bele valaki 😄Már értem, hogy a legelején miért írta Negri, hogy ne menjünk bele. 😀igazából mindegy, hogy miben és hogy mi a véleményed, valaki mindig beléd fog kötni
dugo93
slowmotion

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Csak női van, hogy én legyek az iroda legjobb faszija.Én is kapok egy-egy üveg piát év végén. Nem elvárás, de jól esik. A kollegináknak az év végi bónusz mellé mindig adok valami személyre szabott apróságot. Adni jó.A férfi kollégáknak nem adsz?
Szokol
Jughead
több mint 3 éve
@gyeek -ot várom már csak ide, hogy kifejtse a negri féle, "mivel odaviszem a pénzem ezért nagyon kedvesen és extrán szolgájjá ki mert nekem az alanyi jogon jár, nehogymá adjak még 20 ft-ot bazdmeg" vendéggel kapcsolatos véleményét 😀
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 3 éve
Már értem, hogy a legelején miért írta Negri, hogy ne menjünk bele. 😀igazából mindegy, hogy miben és hogy mi a véleményed, valaki mindig beléd fog kötni
dugo93
több mint 3 éve
Én is kapok egy-egy üveg piát év végén. Nem elvárás, de jól esik. A kollegináknak az év végi bónusz mellé mindig adok valami személyre szabott apróságot. Adni jó.A férfi kollégáknak nem adsz?
Szokol
több mint 3 éve
YoungZeeZee
9 553
LolSzerintem meg ez ilyen full kommunista attitűd, hogy nehogymár 20 forintot ott hagyjak hámennyitdógoztam én azé' a 20 forintért. Sőt, adjon vissza többet!Te Negri, ha 780 a kenyér és te 800at adsz, megvarod míg visszaadják azt a huszast?Megint balfasz kerdes....
jobbágy#JC6
En is megkaptam anno.
szoktam kerekiteni pl akitol neha kenyeret veszek mert ev es jo a kenyer es tudom h melo meg nehez neki megelni de mashol ami amugy is megel siman pl egy multi mi a tokomnek hagyjak ott zset akar a dolgozonak?o kapja meg.akar egy 20ast mikor egy 20ast ezresben ott hagyok a 20 tejfolert.
Elbaszott egy vilag mert mi tesszuk azza.
Es igen mint anno irtam en at szoktam nezni a szamlat is pl a sparban rendszeresen becsuszik veletlen 1-2 extra tetel.vkinek a reggelije vagy ebedje.nem nagy penz de baszki el kene fogadnom?
Errol volt egy nagyobb ertekezese.
Akkor adjak 800ert a kenyeret es ne 780ert.
Ja h jobban nez ki a 780....
YoungZeeZee
Szerintem ez kicsinyesség.
Mert fordított esetben egy csomó helyen neked is jólesik a figyelmesség, gondolom én, mivel emberből vagy és nem kőből..
Én szeretk adni. Legyen szó kenyérről, pincérről, kutasról, hajléktalanról. Adni jó. Nagyon jó érzés..
jobbágy#JC6
Komcsi vagyok.es megint nem olvastad el mit irtam:szoktam adni
Adni jo.ha tudom ki kapja..
Karacsony elott a gyerkocom jatszott az utcan egy labdaval.jott egy roma csalad kisebb gyerekkel.latszott full csorok.nezte a labdar.gyerkocomnek mondtuk adja oda neki.odament atadta es ott hagytuk neki.nagyon orult neki
több mint 3 éve
Dehogy más, a pia az én borravalóm. Van egy díjam, kapom megállapodás szerint, aztán év végén meg jön a borravaló a pia képében. Mi a különbség?Én is kapok egy-egy üveg piát év végén. Nem elvárás, de jól esik. A kollegináknak az év végi bónusz mellé mindig adok valami személyre szabott apróságot. Adni jó.De ez tok mas kategoria mint amirol ment a vita😀
Szokol
YoungZeeZee
több mint 3 éve
Szerintem meg ez ilyen full kommunista attitűd, hogy nehogymár 20 forintot ott hagyjak hámennyitdógoztam én azé' a 20 forintért. Sőt, adjon vissza többet!Te Negri, ha 780 a kenyér és te 800at adsz, megvarod míg visszaadják azt a huszast?Megint balfasz kerdes....
jobbágy#JC6
En is megkaptam anno.
szoktam kerekiteni pl akitol neha kenyeret veszek mert ev es jo a kenyer es tudom h melo meg nehez neki megelni de mashol ami amugy is megel siman pl egy multi mi a tokomnek hagyjak ott zset akar a dolgozonak?o kapja meg.akar egy 20ast mikor egy 20ast ezresben ott hagyok a 20 tejfolert.
Elbaszott egy vilag mert mi tesszuk azza.
Es igen mint anno irtam en at szoktam nezni a szamlat is pl a sparban rendszeresen becsuszik veletlen 1-2 extra tetel.vkinek a reggelije vagy ebedje.nem nagy penz de baszki el kene fogadnom?
Errol volt egy nagyobb ertekezese.
Akkor adjak 800ert a kenyeret es ne 780ert.
Ja h jobban nez ki a 780....
YoungZeeZee
Szerintem ez kicsinyesség.
Mert fordított esetben egy csomó helyen neked is jólesik a figyelmesség, gondolom én, mivel emberből vagy és nem kőből..
Én szeretk adni. Legyen szó kenyérről, pincérről, kutasról, hajléktalanról. Adni jó. Nagyon jó érzés..
több mint 3 éve
De a minőséggel egyértelműen kivételezett bizonyos emberekkel, azaz másokkal meg kicseszett, mert ők kapták a maradékot. Mindezt az állami vagyonnal, a saját hasznára.Nem, rendesen ki volt fizetve a fa számlásan, ezek a dolgok pluszban jöttek, nem ezzel volt kifizetve a fa. Ha így érted.Szóval az erdész az állami fát osztogatta pofára és pénzre. Szívmelengető történet 😀20+ éve, mikor gyakornok voltam az állami erdőgazdálkodásban, falun teljesen bevett szokás volt, hogy ha a tüzifa vásárló meg volt elégedve a kapott fával (nem túl vastag, nem túl vékony, nem göcsös, nem sáros, stb...) akkor adtak még valamit zsebbe, néha pénzt, néha mást. Egy üveg saját bort, a zöldségestől mindig egy kis rekesz zöldséget kaptam, vagy ha a hentesnek szállítottunk akkor jött pár szál szalámi, ilyesmik...Ez az alap.ez lenne az alap ...Én nem értek egyet. Sokkal jobban szeretem ha nincs benne szervízdíj és azután fizetek amit kapok.Szerintem is ez lenne ennek a lényege. Számomra pont a "szervízdíj" az amit a főnökétől kap, ez az hogy odateszi elém a kaját, piát és nem bunkó. Ha extrán kedves, gyors, segítőkész, szimpatikus, akármi, akkor kapja az extrát tőlem.
Értsd ha paraszt akkor nem kap semmit.
Ha pedig jó fej akkor adok neki.
Van, hogy 10% szervízdíj meg 5% és legszívesebben szarrágóskodnék, hogy ilyen tapló parasztnak nekem ne számolják fel.
Máshol meg inkább adok a szervíz díj felett is.
Mondjuk itthon megértem a szervíz díjat, mert sokan nem hajlandóak ebbe belegondolni.
Toca
Henderson
Negritis, a vajda
A cégnél az informatikus extrán kedves, gyors, segítőkész, szimpatikus.
Vagy a cnc-s extrán kedves, gyors, segítőkész, szimpatikus.
Esetleg a portás extrán kedves, gyors, segítőkész, szimpatikus.
Ja mégsem.
Akkor csak a szolgáltató szektorban alap?
kittli
Akkori főnökömnek, az öreg erdésznek volt pár címe, ahol az unatkozó háziasszonyok "nagyon hálásak" voltak, oda mindig fullos minőségű fa ment, és személyesen intézte a kiszállítást, nyilván. Tulajdonképpen vehetjük ezt is egyféle jattnak 😀
Jan
ender1112
Jan
több mint 3 éve
YoungZeeZee
9 553
Én is kapok egy-egy üveg piát év végén. Nem elvárás, de jól esik. A kollegináknak az év végi bónusz mellé mindig adok valami személyre szabott apróságot. Adni jó.De ez tok mas kategoria mint amirol ment a vita😀
Szokol
több mint 3 éve
Én is kapok egy-egy üveg piát év végén. Nem elvárás, de jól esik. A kollegináknak az év végi bónusz mellé mindig adok valami személyre szabott apróságot. Adni jó.