Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 6 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 007
Tekintve, hogy demokratikus úton nem realitás OV leváltása a jelenlegi közjogi rendszerben
Amadeus
Dehogynem. Csak a mostani ellenzék béna.
Kampman
ez önámítás.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 380 — #NoStress
Egy kampányt sose lehet elég korán elkezdeni.
És 2022-ben, 2026-ban is lesznek választások.
Valószínűleg...
Sobri Jóska
Én azért "várom" a nyilatkozatot, amiben kijelentik, hogy mondjuk a 2022-es választást nem tartjuk meg, mert a magyarok többsége elkötelezett a Párt mellett, és program sem kell, mert az emberek tudják mit várjanak el tőlünk á la Rogán.

Persze, tudom, a látszatot fenn kell tartani. 😊
Vrij6
A vicc az, hogy mi vagyunk talán az egyetlen ország a térségben, ahol a parlament mindig kitöltötte a ciklusát, soha nem voltak előrehozott, elhalasztott, stb. választások.

De ez a "2022-ben már nem lesz választás" engem arra emlékeztet, amikor a baloldali blogok 2011-12 környékén magától értetődő tényként írták le, hogy 2013-ban itt az elkerülhetetlen államcsőd, éhséglázadások, stb. 😊

Persze lehet, hogy egyszer összejön, de ebben az országban már túl sokan kiáltottak farkast.
Kampman
akkor ajánlom neked a lenti(és egyéb) kórházi történeteket...

spoiler: a farkas már réges-rég itt van, csak egyesek szerencsésebbek és elkerüli őket (még...), a kevésbé szerencsések meg testközelből élik át a jelenlétét
ZERO_L
Ez a fő probléma, hogy aki azt hiszi, hogy ennek a szerencséhez bármi köze is van, az vajon milyen valós és működőképes megoldási terveket tud kidolgozni, hogy ne a fasz rosszabbik végén legyen?!

több mint 6 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 25 438
Tekintve, hogy demokratikus úton nem realitás OV leváltása a jelenlegi közjogi rendszerben
Amadeus
Dehogynem. Csak a mostani ellenzék béna.
több mint 6 éve
dawyd728 3 703
...
De ez a "2022-ben már nem lesz választás" engem arra emlékeztet, amikor a baloldali blogok 2011-12 környékén magától értetődő tényként írták le, hogy 2013-ban itt az elkerülhetetlen államcsőd, éhséglázadások, stb. 😊

Persze lehet, hogy egyszer összejön, de ebben az országban már túl sokan kiáltottak farkast.
Kampman
Ezt érzem én a mai magyar társadalom egyik legnagyobb problémájának.

Egyszerűen a legtöbb baloldali/liberális vagy csak antiorbánista értelmiségi, de legalábbis közélettel foglalkozó polgár úgy érzi, minél inkább savazza a Fidesz kormányt/OV-t, minél erősebbet próbál rá mondani, minél veszedelmesebbre próbálja lefesteni, akkor majd a nép megretten, visszakozik és leváltja őket. Na most épp ellenkező hatást érnek el. Addig mondták, addig kiáltottak farkast (évtizedek), amíg ma már nagyot mondás nélkül sem állapíthatja meg szinte senki se, ha jön a farkas. El lettek játszva sajnos azok a bizalmi kártyák. Most már csak akkor lesz itt bármi is, mikor a farkasok jól lakva tovább állnak, mi meg itt maradunk juhok nélkül.

Legutóbb pl Konrád Györgynek miért kellett Ceausescu és Orbán rendszere között párhuzamot vonni, amikor a vak is látja, korántsem egyenlő ez a rendszer azzal. Ilyen és ehhez hasonló kijelentések a mai napig heti szintű rendszerességgel záporoznak. A Fidesz táboron belüli 1-1,5 M szétforgácsolhatatlan 'hívő tagozat' összetartásában(többi haszonelvű) OV mellett, ez az állandóan nagyot mondó, túlzó analíziseket felállító csoport közel azonos, de legalábbis nem elhanyagolható súllyal felelős.
dawyd728
Az a probléma, hogy nem sikerült megérteni, amit KGy mondott. Tekintve, hogy demokratikus úton nem realitás OV leváltása a jelenlegi közjogi rendszerben, így egyetlen alternatíva - lehetséges scenario - hogy egyéb úton veszti el a hatalmat. Megöregszik, lelövik, kivégzik, akármelyik, láttunk már mindre példát.
Amadeus
A NER jövőjéről ez a véleménye: "Megnyugtatásul úgy látom, hogy nagyobb erő húzza a magyarokat is az Európai Unióhoz, mint a diktátoraikhoz. Rejtelmes mozgások egyszer csak oda vezethetnek, hogy a miniszterelnök, ha nem akar Nicolae Ceausescu sorsára kerülni, akkor önként elmegy valahova. Jóakaratú emberként azt kívánom, hogy Felcsútra menjen."
Miért kerülne Kárpátok géniuszának sorsára? Persze, ha csak nem azt a rendszert építi ki, akkor értem a gondolatmenetet, de akkor meg áll a korábbi állításom.
több mint 6 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 007
...
De ez a "2022-ben már nem lesz választás" engem arra emlékeztet, amikor a baloldali blogok 2011-12 környékén magától értetődő tényként írták le, hogy 2013-ban itt az elkerülhetetlen államcsőd, éhséglázadások, stb. 😊

Persze lehet, hogy egyszer összejön, de ebben az országban már túl sokan kiáltottak farkast.
Kampman
Ezt érzem én a mai magyar társadalom egyik legnagyobb problémájának.

Egyszerűen a legtöbb baloldali/liberális vagy csak antiorbánista értelmiségi, de legalábbis közélettel foglalkozó polgár úgy érzi, minél inkább savazza a Fidesz kormányt/OV-t, minél erősebbet próbál rá mondani, minél veszedelmesebbre próbálja lefesteni, akkor majd a nép megretten, visszakozik és leváltja őket. Na most épp ellenkező hatást érnek el. Addig mondták, addig kiáltottak farkast (évtizedek), amíg ma már nagyot mondás nélkül sem állapíthatja meg szinte senki se, ha jön a farkas. El lettek játszva sajnos azok a bizalmi kártyák. Most már csak akkor lesz itt bármi is, mikor a farkasok jól lakva tovább állnak, mi meg itt maradunk juhok nélkül.

Legutóbb pl Konrád Györgynek miért kellett Ceausescu és Orbán rendszere között párhuzamot vonni, amikor a vak is látja, korántsem egyenlő ez a rendszer azzal. Ilyen és ehhez hasonló kijelentések a mai napig heti szintű rendszerességgel záporoznak. A Fidesz táboron belüli 1-1,5 M szétforgácsolhatatlan 'hívő tagozat' összetartásában(többi haszonelvű) OV mellett, ez az állandóan nagyot mondó, túlzó analíziseket felállító csoport közel azonos, de legalábbis nem elhanyagolható súllyal felelős.
dawyd728
Az a probléma, hogy nem sikerült megérteni, amit KGy mondott. Tekintve, hogy demokratikus úton nem realitás OV leváltása a jelenlegi közjogi rendszerben, így egyetlen alternatíva - lehetséges scenario - hogy egyéb úton veszti el a hatalmat. Megöregszik, lelövik, kivégzik, akármelyik, láttunk már mindre példát.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
dawyd728 3 703
...
De ez a "2022-ben már nem lesz választás" engem arra emlékeztet, amikor a baloldali blogok 2011-12 környékén magától értetődő tényként írták le, hogy 2013-ban itt az elkerülhetetlen államcsőd, éhséglázadások, stb. 😊

Persze lehet, hogy egyszer összejön, de ebben az országban már túl sokan kiáltottak farkast.
Kampman
Ezt érzem én a mai magyar társadalom egyik legnagyobb problémájának.

Egyszerűen a legtöbb baloldali/liberális vagy csak antiorbánista értelmiségi, de legalábbis közélettel foglalkozó polgár úgy érzi, minél inkább savazza a Fidesz kormányt/OV-t, minél erősebbet próbál rá mondani, minél veszedelmesebbre próbálja lefesteni, akkor majd a nép megretten, visszakozik és leváltja őket. Na most épp ellenkező hatást érnek el. Addig mondták, addig kiáltottak farkast (évtizedek), amíg ma már nagyot mondás nélkül sem állapíthatja meg szinte senki se, ha jön a farkas. El lettek játszva sajnos azok a bizalmi kártyák. Most már csak akkor lesz itt bármi is, mikor a farkasok jól lakva tovább állnak, mi meg itt maradunk juhok nélkül.

Legutóbb pl Konrád Györgynek miért kellett Ceausescu és Orbán rendszere között párhuzamot vonni, amikor a vak is látja, korántsem egyenlő ez a rendszer azzal. Ilyen és ehhez hasonló kijelentések a mai napig heti szintű rendszerességgel záporoznak. A Fidesz táboron belüli 1-1,5 M szétforgácsolhatatlan 'hívő tagozat' összetartásában(többi haszonelvű) OV mellett, ez az állandóan nagyot mondó, túlzó analíziseket felállító csoport közel azonos, de legalábbis nem elhanyagolható súllyal felelős.
több mint 6 éve
ZERO_L New England Patriots 4 370 — situational football
Egy kampányt sose lehet elég korán elkezdeni.
És 2022-ben, 2026-ban is lesznek választások.
Valószínűleg...
Sobri Jóska
Én azért "várom" a nyilatkozatot, amiben kijelentik, hogy mondjuk a 2022-es választást nem tartjuk meg, mert a magyarok többsége elkötelezett a Párt mellett, és program sem kell, mert az emberek tudják mit várjanak el tőlünk á la Rogán.

Persze, tudom, a látszatot fenn kell tartani. 😊
Vrij6
A vicc az, hogy mi vagyunk talán az egyetlen ország a térségben, ahol a parlament mindig kitöltötte a ciklusát, soha nem voltak előrehozott, elhalasztott, stb. választások.

De ez a "2022-ben már nem lesz választás" engem arra emlékeztet, amikor a baloldali blogok 2011-12 környékén magától értetődő tényként írták le, hogy 2013-ban itt az elkerülhetetlen államcsőd, éhséglázadások, stb. 😊

Persze lehet, hogy egyszer összejön, de ebben az országban már túl sokan kiáltottak farkast.
Kampman
akkor ajánlom neked a lenti(és egyéb) kórházi történeteket...

spoiler: a farkas már réges-rég itt van, csak egyesek szerencsésebbek és elkerüli őket (még...), a kevésbé szerencsések meg testközelből élik át a jelenlétét

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 6 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 25 438
Egy kampányt sose lehet elég korán elkezdeni.
És 2022-ben, 2026-ban is lesznek választások.
Valószínűleg...
Sobri Jóska
Én azért "várom" a nyilatkozatot, amiben kijelentik, hogy mondjuk a 2022-es választást nem tartjuk meg, mert a magyarok többsége elkötelezett a Párt mellett, és program sem kell, mert az emberek tudják mit várjanak el tőlünk á la Rogán.

Persze, tudom, a látszatot fenn kell tartani. 😊
Vrij6
A vicc az, hogy mi vagyunk talán az egyetlen ország a térségben, ahol a parlament mindig kitöltötte a ciklusát, soha nem voltak előrehozott, elhalasztott, stb. választások.

De ez a "2022-ben már nem lesz választás" engem arra emlékeztet, amikor a baloldali blogok 2011-12 környékén magától értetődő tényként írták le, hogy 2013-ban itt az elkerülhetetlen államcsőd, éhséglázadások, stb. 😊

Persze lehet, hogy egyszer összejön, de ebben az országban már túl sokan kiáltottak farkast.
több mint 6 éve
Mikey Cincinnati Bengals 17 622
Egy kampányt sose lehet elég korán elkezdeni.
És 2022-ben, 2026-ban is lesznek választások.
Valószínűleg...
Sobri Jóska
Én azért "várom" a nyilatkozatot, amiben kijelentik, hogy mondjuk a 2022-es választást nem tartjuk meg, mert a magyarok többsége elkötelezett a Párt mellett, és program sem kell, mert az emberek tudják mit várjanak el tőlünk á la Rogán.

Persze, tudom, a látszatot fenn kell tartani. 😊
Vrij6
Majd lesz plakátkampány róla, nem kell ide semmiféle nyilatkozat. 😊
több mint 6 éve
dawyd728 3 703
 mno.hu/bunugy_baleset/mintha-egy-kisebb-testu-madarat-utottem-volna-el-vallotta-a-kokainos-gazolo-2440837

Baukó Éva óta ez a keresztény konzervatív családból származás nagyon menő lett..
több mint 6 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 12 774 — Слава Україні! Героям слава!
Egy kampányt sose lehet elég korán elkezdeni.
És 2022-ben, 2026-ban is lesznek választások.
Valószínűleg...
Sobri Jóska
Én azért "várom" a nyilatkozatot, amiben kijelentik, hogy mondjuk a 2022-es választást nem tartjuk meg, mert a magyarok többsége elkötelezett a Párt mellett, és program sem kell, mert az emberek tudják mit várjanak el tőlünk á la Rogán.

Persze, tudom, a látszatot fenn kell tartani. 😊

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv
több mint 6 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 10 609 — Jedi Master
teljesen mindegy az már ebben az esetben, inkább sértsen valaki személyiségi jogokat, amiért maximum sérelemdíjat fizethet, minthogy börtönbe menjen 5-10 évre.
deyell
Nyilván nem ugyanaz a 2 büntetési tétel, de vannak olyan országok ahol törvénytelen eszközökkel szerzett bizonyítékokat nem vesz figyelembe a bíróság.
empty taxi
melyik ország az? lehet hogy van, de elég nagy ökrök akkor, mert az igazság kiderítéséhez, / az igazságszolgáltatáshoz fűződő társadalmi érdek magasabb rendű, mint az egyén képmás és hangvételhez fűződő jogai. gondolj bele, hogy betörnek hozzád, a lakásod kamerarendszere ezt megörökíti, majd a bíró azt mondja, hogy ezt nem veszi figyelembe, mert a betörő nem járult hozzá, hogy videofelvételt készítsenek róla. abszurd lenne.
deyell
USA?
Atari
Igaz ez is, és az is. Csak össze lett mosva deyell. Külön kell választani a törvénytelen eszközökkel szerzett bizonyítékot, és a nem beleegysezéssel készülteket, stb. Főleg a nyomozó hatóságokra vonatkozóan, ha engedély nélküli lehallgatás, házkutatás, stb alatt kerül elő bizonyíték, azt nem vehetik figyelembe. De ha van egy videófelvétel, telefonbeszélgetés, stb, aminek elkészültéhez nem járult hozzá az egyik fél, az legtöbb esetben még nem törvénytelen, és bemutatható bizonyítékként. Több gyilkossági perben is szerepelt bizonyítékként előkerült telefonbeszélgetés pl., ami a tettes ellen szólt, simán eléfogadta a bíróság az ügyészektől.

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 6 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 10 609 — Jedi Master
Másik kedvenc. Nem. Hiszem. El.

A legfontosabb amit nyolcadikban Olaszországról tudni kell földrajzból
Mikey
Fuh basszameg, ez most letaglózott...undorító ez az egész. Megy a félelemkeltés magas szinten, hiszen a félelemben élő embereket a legkönyebb irányítani, befolyásolni, megoldást kínálva nekik. De hogy ilyen is van, az kemény...
Szintén tanár vagyok/voltam (tesi-fizika gimiben, de már nem tanítok). Elmondhatatlanul elszomorít az, ami megy az utóbbi években.

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 380 — #NoStress
Egy kampányt sose lehet elég korán elkezdeni.
És 2022-ben, 2026-ban is lesznek választások.
Valószínűleg...

több mint 6 éve
Gorcsev Pittsburgh Steelers 488
Másik kedvenc. Nem. Hiszem. El.

A legfontosabb amit nyolcadikban Olaszországról tudni kell földrajzból
Mikey
Na meg persze az ilyen kis beszúrt bekezdések miatt kellett megvenni a tankönyvet kétszer mondjuk 3 éven belül, ha ugyanoda jár a két gyerek és csak pár év van köztük.

"Aki itt erős akar lenni, az úgy jár mint a vas. (...) addig lesz ütve, amíg meleg." /Rejtő Jenő/
több mint 6 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 416 — Colts fan
Földrajzot törire keverni, bravó Kristóf... Bocsesz ezért.
Ide valóban kevésbé illik a téma, de minden más, amit írtam szerintem attól még ide is érthető. (Ráadásul töri-földrajz szakos Anya, ezért keveredtem meg csúnyán. 😊 Egyébként nekem is általánosban tanít, ha rosszul árnyaltam volna valahol és félreérthető volt 😊 )
Persze, ezért is mondtam, hogy a jó tanár tudja, hogy mire kell hangsúlyt fektetni és mire nem. Tehát egy hibás könyv problémáit megoldja. Amelyik tanár gyenge, ott pedig a jó könyv sem segít, max egy-két valami folytán már 13 évesen szorgalmas fiatalon. (Nyilván már ez is nagyon sokat számít ha országos méretben nézzük, ez igaz.)
több mint 6 éve
NB2 New England Patriots 22 017 — nabege2@yahoo.com
Azért a jó történelem tanár tudja jól mit kell leadni, és mit kell figyelmen kívül hagyni az adott tankönyvből. 😊 Iránymutatónak jó és kell egy könyv, de ahol minden fejezetet végigolvastatnak és az lesz a lényeg, az lesz szó szerint visszakérve, ott baj van.
kristóf17
Csak van tanterv, amit kiadnak és bizony be kell tartani. Nővérem pont töritanár...
NB2
Édes anyukám is, azért mertem beleszólni. Ha tudja, hogy ennek semmi közei a szükséges tudáshoz, akkor azt nem veszi olyan hangsúlyosra, ha pedig tudja, hogy valami nagyon nincs benne, azt külön elmeséli, hozzáteszi, kiemeli. Legalábbis anno az osztályomat, más osztályokat így tanított.
Ja, és pláne nem kéri így vissza, mint ahogy ez a "csodááálatos" index kiemelte. 😊
Azt gondolom ha ezt a pár sort valaki nem nevezi meg kötelezőnek, nem probléma. Ellenben nem gondolnám, hogy a jelenlegi töribe nem fér bele egy minimális migrációs téma. Legyen társadalomtudomány címén néha belevíve. Középsuliban is egybe volt vonva a kettő. 😊
kristóf17
Tesóm "csak" általánosban tanít. Én nem tömném a 13-14 évesek fejét ilyennel. (magánvélemény)
több mint 6 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 786 — Cowboys fan

1, ez nem történelemkönyv, hanem földrajz
2, bele lehet (és kell) venni plusz dolgokat is, csak az nem mindegy, hogy mi mekkora fontosságú
3, tanár és tanár között is óriási lehet a különbség aközött, hogy mennyire hajolnak meg az "elvárások" előtt. (anyám pl. 35+ év tanítás után, utolsó pár évére már nem volt hajlandó a portfóliójával szórakozni, amit rózsabogár brainstorming brigádja bevezetett anno)
4, ez a könyv már most szar, szerintem a 4 400 000 menekültön is rég túlvan már Olaszország.

(ja igen, ez a könyv azért szar, mert az a könyv, ami - kivéve valami tényleg rendkívüli eseményt - pár hónap alatt pontatlanná válik, az egész egyszerűen nem lehet jó tankönyv.)
több mint 6 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 416 — Colts fan
Azért a jó történelem tanár tudja jól mit kell leadni, és mit kell figyelmen kívül hagyni az adott tankönyvből. 😊 Iránymutatónak jó és kell egy könyv, de ahol minden fejezetet végigolvastatnak és az lesz a lényeg, az lesz szó szerint visszakérve, ott baj van.
kristóf17
Csak van tanterv, amit kiadnak és bizony be kell tartani. Nővérem pont töritanár...
NB2
Édes anyukám is, azért mertem beleszólni. Ha tudja, hogy ennek semmi közei a szükséges tudáshoz, akkor azt nem veszi olyan hangsúlyosra, ha pedig tudja, hogy valami nagyon nincs benne, azt külön elmeséli, hozzáteszi, kiemeli. Legalábbis anno az osztályomat, más osztályokat így tanított.
Ja, és pláne nem kéri így vissza, mint ahogy ez a "csodááálatos" index kiemelte. 😊
Azt gondolom ha ezt a pár sort valaki nem nevezi meg kötelezőnek, nem probléma. Ellenben nem gondolnám, hogy a jelenlegi töribe nem fér bele egy minimális migrációs téma. Legyen társadalomtudomány címén néha belevíve. Középsuliban is egybe volt vonva a kettő. 😊
több mint 6 éve
NB2 New England Patriots 22 017 — nabege2@yahoo.com
Azért a jó történelem tanár tudja jól mit kell leadni, és mit kell figyelmen kívül hagyni az adott tankönyvből. 😊 Iránymutatónak jó és kell egy könyv, de ahol minden fejezetet végigolvastatnak és az lesz a lényeg, az lesz szó szerint visszakérve, ott baj van.
kristóf17
Csak van tanterv, amit kiadnak és bizony be kell tartani. Nővérem pont töritanár...
több mint 6 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 416 — Colts fan
Azért a jó történelem tanár tudja jól mit kell leadni, és mit kell figyelmen kívül hagyni az adott tankönyvből. 😊 Iránymutatónak jó és kell egy könyv, de ahol minden fejezetet végigolvastatnak és az lesz a lényeg, az lesz szó szerint visszakérve, ott baj van.
több mint 6 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 786 — Cowboys fan
Másik kedvenc. Nem. Hiszem. El.

A legfontosabb amit nyolcadikban Olaszországról tudni kell földrajzból
Mikey
az mégsem írhatták oda, hogy az olasz felvágott igazából nem is Olaszországból származik
több mint 6 éve
Mikey Cincinnati Bengals 17 622
Másik kedvenc. Nem. Hiszem. El.

A legfontosabb amit nyolcadikban Olaszországról tudni kell földrajzból
több mint 6 éve
deyell Las Vegas Raiders 10 526
USA?
Atari
az angolszász jogban valóban van egy "mérgezett fa gyümölcse" nevezetű doktrína, de annak az érvényesülése erősen állam- és szituációfüggő. a másik fél beleegyezése nélkül készített hangfelvétel a legtöbb amerikai államban elfogadható bizonyítékként a bíróságon. a kontinentális jog ezt a doktrínát nem ismeri, vannak ehhez hasonlítható szabályok, de nálunk az van, hogy így szerzett bizonyíték megalapozhatja az ítéletet, de a bizonyítékot jogellenesen szerzőnek számolnia kell a szankciókkal.

choose life
több mint 6 éve
YoungZeeZee 7 942
és akkor majd azt állítja, hogy ezt a szerződést megszegted, és durvábban csináltad, mint amibe előzetesen beleegyezett, tehát végeredményben erőszakos közülés volt. ilyen esetben egy rejtett kamera célravezetőbb.
deyell
Ha már ennyire ki akarja csavarni a hölgyemény a dolgokat, akkor simán rámondhatja erre is, hogy csak nem mert ellenszegülni, félt. A “durvaság” fokát szerintem nehez megallapítani videórol.
Cowboykarcsi90
Plusz a videó is személyiségi jogokat sért ha nem egyezett bele.
empty taxi
teljesen mindegy az már ebben az esetben, inkább sértsen valaki személyiségi jogokat, amiért maximum sérelemdíjat fizethet, minthogy börtönbe menjen 5-10 évre.
deyell
De ha mondjuk ebben az írásos megegyezésben az áll, hogy kemény pásztorórákra járnak össze, önmagában a video alapján hogyan állapítod meg, hogy mi az ami még csak durva szex, és mi az ami már erőszak?

Hogy, hol lépted át azt a határt, ami már több, mint amibe ő előzetesen “belement”?
Cowboykarcsi90
Inkabb no SEX az USA-ban.
A videon hangosan nyog te azt hiszedelvezi kozben eloadja, a "birosagon" h fajt es stb..
David Gale élete ugrott be nekem.