Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
Ti miről beszéltek? Csak emlékeztetőül, nem azért volt mással oltva a nép, mert a Pfizer hegyekben állt egy raktárban, csak a szemét kormány nem oltotta el, hanem mert nem jött elég belőle. Most, hogy van, majd oltanak ezzel. Semmilyen következtetés nem lett leszűrve, most ér ide a nagy heti mennyiség a Pfizerből és értelemszerűen kell vele kezdeni valamit.az viszont gáz, hogy ez kellett nekik, ezt azért elég komolyan lehetett sejteni.nehéz dícsérni a vidám fiúkat, de ez most jó move, végre jól szűrték le a következtetéseket a múlt heti pfizer rohamból.Gulyás Gergely bejelentette, hogy augusztusig biztos érvényben maradnak a korlátozó intézkedések a nem védetteknek, ez többek között a koncertekre, az éttermekre a szállodákra és a sporteseményekre is igaz, a védettségi igazolvány a következő hónapokban nélkülözhetetlen marad.Jövő héttől bőven lesz PfizerBeki
Hetente 130-140 ezer Pfizer-vakcina jön a jövő héttől, amit első oltásként be lehet adni. Mellette 20-30 ezer Moderna is jön hetente.
shawnka
csebi
Úgy csináltok, mintha idáig is itt lett volna ez a mennyiség, csak ezek a gazak hét lakatt alatt tartották, de most, hogy múlt héten kelendő volt, rájöttek, hogy mégse kéne elzárva tartani.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Sztem is ez ez a helyzet. Plusz ma még bejelentették h aug végéig kell a kártya szálloda és éttermekhez.Szerintem nem leszűrték, hanem rákényszerültek, mert kevesen mennek oltatni.nehéz dícsérni a vidám fiúkat, de ez most jó move, végre jól szűrték le a következtetéseket a múlt heti pfizer rohamból.Gulyás Gergely bejelentette, hogy augusztusig biztos érvényben maradnak a korlátozó intézkedések a nem védetteknek, ez többek között a koncertekre, az éttermekre a szállodákra és a sporteseményekre is igaz, a védettségi igazolvány a következő hónapokban nélkülözhetetlen marad.Jövő héttől bőven lesz PfizerBeki
Hetente 130-140 ezer Pfizer-vakcina jön a jövő héttől, amit első oltásként be lehet adni. Mellette 20-30 ezer Moderna is jön hetente.
shawnka
Ettemlevest
több mint 4 éve
Szerintem nem leszűrték, hanem rákényszerültek, mert kevesen mennek oltatni.nehéz dícsérni a vidám fiúkat, de ez most jó move, végre jól szűrték le a következtetéseket a múlt heti pfizer rohamból.Gulyás Gergely bejelentette, hogy augusztusig biztos érvényben maradnak a korlátozó intézkedések a nem védetteknek, ez többek között a koncertekre, az éttermekre a szállodákra és a sporteseményekre is igaz, a védettségi igazolvány a következő hónapokban nélkülözhetetlen marad.Jövő héttől bőven lesz PfizerBeki
Hetente 130-140 ezer Pfizer-vakcina jön a jövő héttől, amit első oltásként be lehet adni. Mellette 20-30 ezer Moderna is jön hetente.
shawnka
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 4 éve
az viszont gáz, hogy ez kellett nekik, ezt azért elég komolyan lehetett sejteni.nehéz dícsérni a vidám fiúkat, de ez most jó move, végre jól szűrték le a következtetéseket a múlt heti pfizer rohamból.Gulyás Gergely bejelentette, hogy augusztusig biztos érvényben maradnak a korlátozó intézkedések a nem védetteknek, ez többek között a koncertekre, az éttermekre a szállodákra és a sporteseményekre is igaz, a védettségi igazolvány a következő hónapokban nélkülözhetetlen marad.Jövő héttől bőven lesz PfizerBeki
Hetente 130-140 ezer Pfizer-vakcina jön a jövő héttől, amit első oltásként be lehet adni. Mellette 20-30 ezer Moderna is jön hetente.
shawnka
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
nehéz dícsérni a vidám fiúkat, de ez most jó move, végre jól szűrték le a következtetéseket a múlt heti pfizer rohamból.Gulyás Gergely bejelentette, hogy augusztusig biztos érvényben maradnak a korlátozó intézkedések a nem védetteknek, ez többek között a koncertekre, az éttermekre a szállodákra és a sporteseményekre is igaz, a védettségi igazolvány a következő hónapokban nélkülözhetetlen marad.Jövő héttől bőven lesz PfizerBeki
Hetente 130-140 ezer Pfizer-vakcina jön a jövő héttől, amit első oltásként be lehet adni. Mellette 20-30 ezer Moderna is jön hetente.
több mint 4 éve
Hetente 130-140 ezer Pfizer-vakcina jön a jövő héttől, amit első oltásként be lehet adni. Mellette 20-30 ezer Moderna is jön hetente.Hogy változott a Pfizer narratíva a múlt hét péntekhez képest (hetekig nem lesz elérhető), miután az elmúlt napokban szinte esélytelenné vált az előirányzott terv teljesítése 😀
Beki
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Gulyás Gergely bejelentette, hogy augusztusig biztos érvényben maradnak a korlátozó intézkedések a nem védetteknek, ez többek között a koncertekre, az éttermekre a szállodákra és a sporteseményekre is igaz, a védettségi igazolvány a következő hónapokban nélkülözhetetlen marad.
Jövő héttől bőven lesz Pfizer
Hetente 130-140 ezer Pfizer-vakcina jön a jövő héttől, amit első oltásként be lehet adni. Mellette 20-30 ezer Moderna is jön hetente.
több mint 4 éve
www.cnbc.com/2021/05/05/us-backs-covid-vaccine-intellectual-property-waivers-to-expand-access-to-shots-worldwide.htmlennek a végére kiváncsi leszek
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Én nem lepődök meg ezen.Pontos meglátások. Annyival egészíteném ki, hogy minden nyugati világbeli politikusnál az első a hatalom megtartása és minden más utána jön, ez nem OV sajátja, mindegyik választást akar nyerni. Csak ő ezt direktebben, látványosabban és túltoltabban csinálja, mert ez jön be a szavazóinak.Nyilván sarkitottam, de ha 1 napon belül mást mondanak és csinálnak akkor nekem ne mond, hogy nem poltikai szempontból lett áttolva az egész. Mert nem hiszem el.Igen, mert ez pont így történik. Úgy mondjátok ezeket amúgy mintha Orbánnak meg a fidesznek nem az lenne az elemi érdeke hogy minél kevesebb emberélet árán a legkevesebb idő alatt túl legyenek ezen az egészen.Figyelj már Béla!Vagy esetleg a szakemberek akikkel egyeztet azt tanácsolták neki hogy nyugodtan kötheti az első oltottsághoz, csak számoljon előre, tehát magasabb első oltottságnál hozzon meg döntést, beleszámolva az "átfutási időt".nem felesleges, mert továbbra is az első oltás napjához köti a nyitásokat ami nettó faszság, azt ülteti el az emberekben hogy ha megkapják az oltást onnantól "győztünk" ami kurvára nem igazAzért tegyétek a szivetekre a kezeteket, ha pfizer vakcina folyna a csapból is akkor elérnénk a 95% körüli arányt? Dehogy. Az igazi ok nem ez, hanem az általános megítélése az eünek és a félelem azzal szemben.nem ő kötötte a 3. hullám tetején a teraszozást oltásokhoz hanem a főni2 állításod van:Szerinted,hogy?Azert arra lehet egy ket pillantast vetni hogy a béna orszagokban(akik nem voltak batrak ) sokkal magasabb az oltasi kedv mint itthon.Ez a kettő aztán hogy függ össze?
Ezen el lehet gondolkodni vajh megerte e az a 3 hét amivel hamarabb nyitott a terasz...
Janek
davemayer
Janek
1. A béna országokban (gondolom itt most a fejlett nyugatra gondolsz, ahol pl én is élek jelenleg) sokkal nagyobb az oltási kedv mint hazánkban - ez természetesen igaz, hiszen itt jogosan alakult ki sokkal nagyobb bizalom eleve az eü iránt+ kevesebb a totál iskolázatlan barom (hülye sok van, iskolázatlanságból adódó hülye kevés)
2. Megérte-e hogy 3 héttel előbb nyitott a terasz (kihez képest 3 hét? Itt Hollandiában már 2 hete lehet teraszozni, csak kis létszámmal és úgy h 3-4 méterre vannak az asztalok - és itt ugyan sokkal nagyobb az oltási kedv, mégis 3ad annyi az oltottság)
Na most szerintem ez a 2 kurvára nem függ össze, ezért is kérdeztem rá. De lehet én nem látok valamit, ha van lelkierőd tanítani fejtsd ki kérlek.
davemayer
és a főni ezért is pusholt 2 olyan vakcinát amit soron kívül kellett engedélyezni
emiatt kialakult egy ellenszenv bizonyos vakcinák felé ami az általános oltási kedvet is aláássa
nah ezért nem érte meg
Negritis
Az meg hogy határszámoknál hoznak meg döntéseket higgyétek el hogy ki van találva, mondom, ennél nagyobb kockázattal (hiszen sokkal kisebb ált oltottságnál) hoztak hasonló intézkedéseket itt is.
Szidjátok őket inkább a többi dolgaikért, ezért felesleges.
davemayer
ha 2 dózisos oltás van akkor kell az a kurva második oltás (+ 2hét) mielőtt lehet bármit is csinálni
ha ahhoz kötné a védettségi kártyát hogy az utolsó oltást kapd meg, akkor a magyar közügy állapota miatt kb addigra kapnád meg a kártyát mire ideális állapotba kerülsz (7-14 nap)
de ugye akkor nem lehetne ennyire verni a faszát a szánkba hogy milyen profin csinálja ...
Negritis
Azért azt itt elég sokan elég sokszor elfelejtik hogy ő ezeket a döntéseket nem egyedül hozza meg.
davemayer
Tök jó lenne, ha minél hamarabb kitudnánk nyitni, szerinted lehetne ezt az elso oltások számához igazítani, mert az lenne a legjobb.
hát eddig az mondtuk, hogy oltas után azért legalább 1 hét telik el amíg valós a védettség
Persze!
Toca
davemayer
Nekem az a véleményem, hogy Orbannak az az erdeke hogy a NER mindenképpen jól járjon és poltikai tőkét kovacsoljon ebből is. Másodsorban jönnek az emberéletek. Nem azért mert nem volt teljes zárás, hanem mert az egész járványharc inkabb tűnt egy poltikai kampánynak ahol érdekes mod teljesen véletlenül mindig poltikai mint sem logikai döntések mellett születtek a döntések.
És most nem O1Gzni akarok, illetve olvastam hogy máshol sem fenékig tejfel a helyzet vagy hogy ott 100x jobban csinálták, de azt nem hiszem el, hogy nem poltikai okok vezették hanem az ember életek. Az is egy pont, de a realciokbol az utóbbi felevbol az látszik hogy sokadrangu ez nála. Mindenki döntse el hanyad…
Toca
Csak azt nem értem, hogy ez miért olyan nagy nóvum, hogy meglepődünk azon, hogy a politikusok politizálnak? 4 éves ciklusok vannak, ennyi idő van hozzáférni a bödönhöz, ennyi idő van kitalálni, hogy hogyan szerezzünk még 4 évet. Ha az jött volna ki a kutatási adatokból, vagy közhangulatból, hogy az emberélet az első fontosságú akkor at tolta volna a kormány. De az jött ki, hogy a nyitás a legfontosabb az emberknek, a halottak száma az átlagembernek is másod-harmadrangú kérdés. Így teljesen egyértelmű, hogy a politikus is azzal foglakozik ami neki hoz nem az ami visz.
MC12
De azért amikor ilyen szinten palimadarnak néznek akkor azért felteszem a kezem hogy amúgy ez nem jó. Mást nem tudok tenni.
Ha meg valaki azt próbálja nekem beadni, hogy komoly orvosi döntések mentén hoz Orbán döntéseket, akkor annyit tudok neki mondani, hogy váltson szemüveget 😊.
Amikor ilyen szabályok jönnek ki.
Gyerek mehet a betöltött szülővel moziba.
Miért ? Vakcina aurája megvédi vagy leharapja a vírust?
Meg amikor szombaton kapja a oltást a pedagógus, de hétfőn már oktasson.
több mint 4 éve
Sokadszor jutok oda vissza(de ez politika),hogy miért kellene nekem elfogadni,hogy egy politikus az a saját levesét főzi és ez még tetszen is nekem. Szerintem ez nem egy normalis gondolkodas.
több mint 4 éve
Pontosítottam 😊MO-ról beszélünk.Még csak nem is kell kibaszni, az Arénában van QR kód olvasó kapu a jegyekhez, nem értek hozzá, de meglepne, ha - némi apró, kicsi pénzért - ne lehetne beprogramozni, hogy a kártya kódját is olvassa.vagy kibasznak pár QR olvasó kaput 😀Igen,én is ebben reménykedem, papiron ennek igy kell történni, meglátjuk mi valósul meg.Motozás mindhol van, (+ egy valag hostess) tehát legkésőbb akkor valószínűleg bele kellene férnie egy 3 másodperces műveletnek (szia, oltásit mutasd légyszi - köszi) 😊 az első 3 rendezvényen lenne csúszás emiatt, utána elkezdenének 10 perccel előbb jönni az emberek és ennyi.Ok,de egy dolgot elfelejtesz, azt hogy automatikus beléptetés van. Normál esetben nem áll a szervezőknek annyi ember a rendelkezésére hogy minden ember jegyét megvizsgálják, van olyan aki még a motozást is megússza (nem jellemző szerencsére de pl 2016ban Fro-ban én is motozás nélkül sétáltam be a velodrome-ba).Úgy, ahogy a trafikban, hogy elmúltál-e 18. megkérnek hogy mutasd meg a kártyád 😊Na a holland védekezésről mesélhetnék órákig, volt itt minden csak normalitás nem 😊ne érts félre, és köszi, hogy megosztod.Van sok ismerosom ,egyszeru munkasok akik hozzak a nem adatom be azt a szart,,,nekem nem gond a virus,en mar voltam koronas,majd beadatom ha mindenki tul van rajta,stb gondolatok vannak a fejukben.Ok de a "nem adatom be ezt a szart" a kínaira vonatkozik vagy az összesre? Mert nekem a "nekem nem gond a virus, voltam már koronás"-ból masszivan arra következtetek hogy a példád amit felhoztál az az ált oltás ellenesség. Nekik meg aztán hozhatsz bármilyet, ha egyik sem kell, ergo őket nem a megosztó kínai vakcina jelenléte lökte be ebbe a szakadékba hanem maguktól önként beleugrottak.
Ha nem lett volna a megosztó kinai vakcina akkor a media nem tudott volna ebbe bele állni magyarul lenne pfizer,moderna az es ennyi.
Lehet nem lett volna ilyen hamar 3,5 millio de lehet hmarabb lenne meg az 5 millio.
Ma mar nincs is a hirekben semmi szám csak hogy mar 4,7 millioan regisztraltak... es az egyen felelősége innen hogy mikor lesz beoltva.
Janek
Hidd el, ha nem lenne orosz meg kínai vakcina Mo-n és csak a nyugatira várnának akkor meg azt hallanád hogy "Orbán még ezt sem tudja elintézni, itt fogunk megrohadni a karanténban nyáron is, meg a faszom az...!"
Javaslom nézd meg pl hogy milyen ünnepi felonulást rendezett az Ajax a fővárosban, nagyon meg fogsz lepődni a képek láttán, a terasznyitás otthon lófasz volt ahhoz a tömeghez képest, és simán engedték... pont ma láttam az újságban, elképesztő, nem az a felelőtlen ami otthon megy hanem ami itt, harmad annyi átoltottságnál. 2 előnye van a nyugati országoknak Mo-gal szemben a most tavaszi helyzetben : 1. Az emberek eü-i általanos állapota mérföldekkel jobb, pláne az időseké 2. Az első hullámban nagyon sok ember átesett (meghalt) a víruson míg Mo-n az kb kimaradt, az angol mutánsig a magyar lakosság döntő többsége nem találkozott vele.
Nekem ez a véleményem, tudom hogy itt ennek nincs nagyon helye de azért leírtam hogy lássátok egy másik szemszögböl.
davemayer
gondolom a fenti felvetésedre, majd jön Jóska és neked is leírja, hogy teljesen mindegy, hogy Hollandiában hogyan nyitunk, mint amikor megtette, amikor kritizáltuk az itthoni védekezést, és próbáltuk elmagyarázni neki, hogy van rá példa, ahol több sikerrel védekeznek, mert más megoldást választottak.
ahogy beszélgettem egy holland kollégámmal még októberben, nekem az a kép jött le, hogy elég érdekes módon védekeznek a hollandok, és számos intézkedést elég lazán kezelnek illetve meg sem hoznak, amik Magyarországon és Máltán is érvényben voltak, nem igazán hoznak korlátozó intézkedéseket (pl maszkviselés, létszám korlátozás stb). ettől függetlenül, ha itt lenne Fradi felvonulás, akkor én azt ugyanúgy kritizálnám, mint ahogy sztem hülyeség az Ajaxét is megtartani. ahogy a foci meccsekről is ez a véleményem, sztem bubble-ban kellett volna rendezni mondjuk Angliában, nézők nélkül. elképesztő felelőtlenség nézők előtt letolni az EB-t főleg a mostanit, amiben össze-visszarepkednek majd a válogatottak a rengeteg helyszín miatt. erről nem OV tehet sztem (amellett, hogy fullba tolja a kretént a teltházzal) hanem az UEFA, hogy egyáltalán erre lehetőséget ad, de ott is csak $$$$$ számít, sajnos.
csebi
A foci és az azzal járó politikával egyetértünk, a jogos intézkedés a mostani EB-lebonyolítás csusztatása lett volna a következő eseményre (2024re) és felkérni Angliát vagy No-t hogy (ahogy írtad) bubble-ben rendezze meg.
Az a szerencséjük hogy mire lesz addigra az "alap átoltottság+jobb idő+ csak oltott mehet meccsre" kombináció jóvoltából nem lesz gócpont valószínűleg. Egy dolgot nem értek ezzel kapcsolatban amúgy, hogy azt hogy fogják ellenőrizni hogy az adott ember aki bemegy a jeggyel az oltott-e? Vagy önkéntesek megnézik minden belépő ember kártyáját a személyivel hogy az ő nevére szól-e vagy hogy?
davemayer
Ezért röhögtem fel hangosan, amikor a rendezvényszervezők országos szövetsége, vagy mi ennek a gittegyletnek a neve, felháborodott közleményt adott ki, hogy nincs előírva, hogy akkor ők pontosan hogyan jogosultak ellenőrizni azt hogy be van-e oltva az ember, mi ennek a kártya ellenőrzésének a protokollja és különben is: ADATVÉDELEM.
Namost egyrészt a korményrendeletben benne volt, hogy jogosult a szolgáltató ellenőrizni, neked meg fel kell mutatni a belépéskor. Másrészről Mari néni a trafikban 30 éve el tudja kérni a személyi igazolványt, talán a hostess kislányoknak is menni fog. Harmadrészt elképesztően cinikusan hivatkoznak adatvédelemre, amikor a jegyeden ott van, hogy te kis túlzással mindenféle képmáshoz fűződő jogodról lemondasz egy szervezett eseményen, azt a szervezők felhasználhatják úgy 3000 féle módon 😀 de a kártya ellenőrzés az tényleg nagyon veszélyes 😊
MC12
davemayer
MC12
davemayer
Negritis
MC12
Az Idomsoft-T-System mejd megszakérti, hogy ezt nem lehet, csak drágán, meg új hardvert is kell venni. EB van a főnök kimondta a pénz nem számít, így SOS végignyomva kidobnak még pár100 milliót.milliárdot.
FLZOLI
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Pontos meglátások. Annyival egészíteném ki, hogy minden nyugati világbeli politikusnál az első a hatalom megtartása és minden más utána jön, ez nem OV sajátja, mindegyik választást akar nyerni. Csak ő ezt direktebben, látványosabban és túltoltabban csinálja, mert ez jön be a szavazóinak.Nyilván sarkitottam, de ha 1 napon belül mást mondanak és csinálnak akkor nekem ne mond, hogy nem poltikai szempontból lett áttolva az egész. Mert nem hiszem el.Igen, mert ez pont így történik. Úgy mondjátok ezeket amúgy mintha Orbánnak meg a fidesznek nem az lenne az elemi érdeke hogy minél kevesebb emberélet árán a legkevesebb idő alatt túl legyenek ezen az egészen.Figyelj már Béla!Vagy esetleg a szakemberek akikkel egyeztet azt tanácsolták neki hogy nyugodtan kötheti az első oltottsághoz, csak számoljon előre, tehát magasabb első oltottságnál hozzon meg döntést, beleszámolva az "átfutási időt".nem felesleges, mert továbbra is az első oltás napjához köti a nyitásokat ami nettó faszság, azt ülteti el az emberekben hogy ha megkapják az oltást onnantól "győztünk" ami kurvára nem igazAzért tegyétek a szivetekre a kezeteket, ha pfizer vakcina folyna a csapból is akkor elérnénk a 95% körüli arányt? Dehogy. Az igazi ok nem ez, hanem az általános megítélése az eünek és a félelem azzal szemben.nem ő kötötte a 3. hullám tetején a teraszozást oltásokhoz hanem a főni2 állításod van:Szerinted,hogy?Azert arra lehet egy ket pillantast vetni hogy a béna orszagokban(akik nem voltak batrak ) sokkal magasabb az oltasi kedv mint itthon.Ez a kettő aztán hogy függ össze?
Ezen el lehet gondolkodni vajh megerte e az a 3 hét amivel hamarabb nyitott a terasz...
Janek
davemayer
Janek
1. A béna országokban (gondolom itt most a fejlett nyugatra gondolsz, ahol pl én is élek jelenleg) sokkal nagyobb az oltási kedv mint hazánkban - ez természetesen igaz, hiszen itt jogosan alakult ki sokkal nagyobb bizalom eleve az eü iránt+ kevesebb a totál iskolázatlan barom (hülye sok van, iskolázatlanságból adódó hülye kevés)
2. Megérte-e hogy 3 héttel előbb nyitott a terasz (kihez képest 3 hét? Itt Hollandiában már 2 hete lehet teraszozni, csak kis létszámmal és úgy h 3-4 méterre vannak az asztalok - és itt ugyan sokkal nagyobb az oltási kedv, mégis 3ad annyi az oltottság)
Na most szerintem ez a 2 kurvára nem függ össze, ezért is kérdeztem rá. De lehet én nem látok valamit, ha van lelkierőd tanítani fejtsd ki kérlek.
davemayer
és a főni ezért is pusholt 2 olyan vakcinát amit soron kívül kellett engedélyezni
emiatt kialakult egy ellenszenv bizonyos vakcinák felé ami az általános oltási kedvet is aláássa
nah ezért nem érte meg
Negritis
Az meg hogy határszámoknál hoznak meg döntéseket higgyétek el hogy ki van találva, mondom, ennél nagyobb kockázattal (hiszen sokkal kisebb ált oltottságnál) hoztak hasonló intézkedéseket itt is.
Szidjátok őket inkább a többi dolgaikért, ezért felesleges.
davemayer
ha 2 dózisos oltás van akkor kell az a kurva második oltás (+ 2hét) mielőtt lehet bármit is csinálni
ha ahhoz kötné a védettségi kártyát hogy az utolsó oltást kapd meg, akkor a magyar közügy állapota miatt kb addigra kapnád meg a kártyát mire ideális állapotba kerülsz (7-14 nap)
de ugye akkor nem lehetne ennyire verni a faszát a szánkba hogy milyen profin csinálja ...
Negritis
Azért azt itt elég sokan elég sokszor elfelejtik hogy ő ezeket a döntéseket nem egyedül hozza meg.
davemayer
Tök jó lenne, ha minél hamarabb kitudnánk nyitni, szerinted lehetne ezt az elso oltások számához igazítani, mert az lenne a legjobb.
hát eddig az mondtuk, hogy oltas után azért legalább 1 hét telik el amíg valós a védettség
Persze!
Toca
davemayer
Nekem az a véleményem, hogy Orbannak az az erdeke hogy a NER mindenképpen jól járjon és poltikai tőkét kovacsoljon ebből is. Másodsorban jönnek az emberéletek. Nem azért mert nem volt teljes zárás, hanem mert az egész járványharc inkabb tűnt egy poltikai kampánynak ahol érdekes mod teljesen véletlenül mindig poltikai mint sem logikai döntések mellett születtek a döntések.
És most nem O1Gzni akarok, illetve olvastam hogy máshol sem fenékig tejfel a helyzet vagy hogy ott 100x jobban csinálták, de azt nem hiszem el, hogy nem poltikai okok vezették hanem az ember életek. Az is egy pont, de a realciokbol az utóbbi felevbol az látszik hogy sokadrangu ez nála. Mindenki döntse el hanyad…
Toca
Csak azt nem értem, hogy ez miért olyan nagy nóvum, hogy meglepődünk azon, hogy a politikusok politizálnak? 4 éves ciklusok vannak, ennyi idő van hozzáférni a bödönhöz, ennyi idő van kitalálni, hogy hogyan szerezzünk még 4 évet. Ha az jött volna ki a kutatási adatokból, vagy közhangulatból, hogy az emberélet az első fontosságú akkor at tolta volna a kormány. De az jött ki, hogy a nyitás a legfontosabb az emberknek, a halottak száma az átlagembernek is másod-harmadrangú kérdés. Így teljesen egyértelmű, hogy a politikus is azzal foglakozik ami neki hoz nem az ami visz.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
MO-ról beszélünk.Még csak nem is kell kibaszni, az Arénában van QR kód olvasó kapu a jegyekhez, nem értek hozzá, de meglepne, ha - némi apró, kicsi pénzért - ne lehetne beprogramozni, hogy a kártya kódját is olvassa.vagy kibasznak pár QR olvasó kaput 😀Igen,én is ebben reménykedem, papiron ennek igy kell történni, meglátjuk mi valósul meg.Motozás mindhol van, (+ egy valag hostess) tehát legkésőbb akkor valószínűleg bele kellene férnie egy 3 másodperces műveletnek (szia, oltásit mutasd légyszi - köszi) 😊 az első 3 rendezvényen lenne csúszás emiatt, utána elkezdenének 10 perccel előbb jönni az emberek és ennyi.Ok,de egy dolgot elfelejtesz, azt hogy automatikus beléptetés van. Normál esetben nem áll a szervezőknek annyi ember a rendelkezésére hogy minden ember jegyét megvizsgálják, van olyan aki még a motozást is megússza (nem jellemző szerencsére de pl 2016ban Fro-ban én is motozás nélkül sétáltam be a velodrome-ba).Úgy, ahogy a trafikban, hogy elmúltál-e 18. megkérnek hogy mutasd meg a kártyád 😊Na a holland védekezésről mesélhetnék órákig, volt itt minden csak normalitás nem 😊ne érts félre, és köszi, hogy megosztod.Van sok ismerosom ,egyszeru munkasok akik hozzak a nem adatom be azt a szart,,,nekem nem gond a virus,en mar voltam koronas,majd beadatom ha mindenki tul van rajta,stb gondolatok vannak a fejukben.Ok de a "nem adatom be ezt a szart" a kínaira vonatkozik vagy az összesre? Mert nekem a "nekem nem gond a virus, voltam már koronás"-ból masszivan arra következtetek hogy a példád amit felhoztál az az ált oltás ellenesség. Nekik meg aztán hozhatsz bármilyet, ha egyik sem kell, ergo őket nem a megosztó kínai vakcina jelenléte lökte be ebbe a szakadékba hanem maguktól önként beleugrottak.
Ha nem lett volna a megosztó kinai vakcina akkor a media nem tudott volna ebbe bele állni magyarul lenne pfizer,moderna az es ennyi.
Lehet nem lett volna ilyen hamar 3,5 millio de lehet hmarabb lenne meg az 5 millio.
Ma mar nincs is a hirekben semmi szám csak hogy mar 4,7 millioan regisztraltak... es az egyen felelősége innen hogy mikor lesz beoltva.
Janek
Hidd el, ha nem lenne orosz meg kínai vakcina Mo-n és csak a nyugatira várnának akkor meg azt hallanád hogy "Orbán még ezt sem tudja elintézni, itt fogunk megrohadni a karanténban nyáron is, meg a faszom az...!"
Javaslom nézd meg pl hogy milyen ünnepi felonulást rendezett az Ajax a fővárosban, nagyon meg fogsz lepődni a képek láttán, a terasznyitás otthon lófasz volt ahhoz a tömeghez képest, és simán engedték... pont ma láttam az újságban, elképesztő, nem az a felelőtlen ami otthon megy hanem ami itt, harmad annyi átoltottságnál. 2 előnye van a nyugati országoknak Mo-gal szemben a most tavaszi helyzetben : 1. Az emberek eü-i általanos állapota mérföldekkel jobb, pláne az időseké 2. Az első hullámban nagyon sok ember átesett (meghalt) a víruson míg Mo-n az kb kimaradt, az angol mutánsig a magyar lakosság döntő többsége nem találkozott vele.
Nekem ez a véleményem, tudom hogy itt ennek nincs nagyon helye de azért leírtam hogy lássátok egy másik szemszögböl.
davemayer
gondolom a fenti felvetésedre, majd jön Jóska és neked is leírja, hogy teljesen mindegy, hogy Hollandiában hogyan nyitunk, mint amikor megtette, amikor kritizáltuk az itthoni védekezést, és próbáltuk elmagyarázni neki, hogy van rá példa, ahol több sikerrel védekeznek, mert más megoldást választottak.
ahogy beszélgettem egy holland kollégámmal még októberben, nekem az a kép jött le, hogy elég érdekes módon védekeznek a hollandok, és számos intézkedést elég lazán kezelnek illetve meg sem hoznak, amik Magyarországon és Máltán is érvényben voltak, nem igazán hoznak korlátozó intézkedéseket (pl maszkviselés, létszám korlátozás stb). ettől függetlenül, ha itt lenne Fradi felvonulás, akkor én azt ugyanúgy kritizálnám, mint ahogy sztem hülyeség az Ajaxét is megtartani. ahogy a foci meccsekről is ez a véleményem, sztem bubble-ban kellett volna rendezni mondjuk Angliában, nézők nélkül. elképesztő felelőtlenség nézők előtt letolni az EB-t főleg a mostanit, amiben össze-visszarepkednek majd a válogatottak a rengeteg helyszín miatt. erről nem OV tehet sztem (amellett, hogy fullba tolja a kretént a teltházzal) hanem az UEFA, hogy egyáltalán erre lehetőséget ad, de ott is csak $$$$$ számít, sajnos.
csebi
A foci és az azzal járó politikával egyetértünk, a jogos intézkedés a mostani EB-lebonyolítás csusztatása lett volna a következő eseményre (2024re) és felkérni Angliát vagy No-t hogy (ahogy írtad) bubble-ben rendezze meg.
Az a szerencséjük hogy mire lesz addigra az "alap átoltottság+jobb idő+ csak oltott mehet meccsre" kombináció jóvoltából nem lesz gócpont valószínűleg. Egy dolgot nem értek ezzel kapcsolatban amúgy, hogy azt hogy fogják ellenőrizni hogy az adott ember aki bemegy a jeggyel az oltott-e? Vagy önkéntesek megnézik minden belépő ember kártyáját a személyivel hogy az ő nevére szól-e vagy hogy?
davemayer
Ezért röhögtem fel hangosan, amikor a rendezvényszervezők országos szövetsége, vagy mi ennek a gittegyletnek a neve, felháborodott közleményt adott ki, hogy nincs előírva, hogy akkor ők pontosan hogyan jogosultak ellenőrizni azt hogy be van-e oltva az ember, mi ennek a kártya ellenőrzésének a protokollja és különben is: ADATVÉDELEM.
Namost egyrészt a korményrendeletben benne volt, hogy jogosult a szolgáltató ellenőrizni, neked meg fel kell mutatni a belépéskor. Másrészről Mari néni a trafikban 30 éve el tudja kérni a személyi igazolványt, talán a hostess kislányoknak is menni fog. Harmadrészt elképesztően cinikusan hivatkoznak adatvédelemre, amikor a jegyeden ott van, hogy te kis túlzással mindenféle képmáshoz fűződő jogodról lemondasz egy szervezett eseményen, azt a szervezők felhasználhatják úgy 3000 féle módon 😀 de a kártya ellenőrzés az tényleg nagyon veszélyes 😊
MC12
davemayer
MC12
davemayer
Negritis
MC12
Az Idomsoft-T-System mejd megszakérti, hogy ezt nem lehet, csak drágán, meg új hardvert is kell venni. EB van a főnök kimondta a pénz nem számít, így SOS végignyomva kidobnak még pár 100 milliót.
több mint 4 éve
Nyilván sarkitottam, de ha 1 napon belül mást mondanak és csinálnak akkor nekem ne mond, hogy nem poltikai szempontból lett áttolva az egész. Mert nem hiszem el.Igen, mert ez pont így történik. Úgy mondjátok ezeket amúgy mintha Orbánnak meg a fidesznek nem az lenne az elemi érdeke hogy minél kevesebb emberélet árán a legkevesebb idő alatt túl legyenek ezen az egészen.Figyelj már Béla!Vagy esetleg a szakemberek akikkel egyeztet azt tanácsolták neki hogy nyugodtan kötheti az első oltottsághoz, csak számoljon előre, tehát magasabb első oltottságnál hozzon meg döntést, beleszámolva az "átfutási időt".nem felesleges, mert továbbra is az első oltás napjához köti a nyitásokat ami nettó faszság, azt ülteti el az emberekben hogy ha megkapják az oltást onnantól "győztünk" ami kurvára nem igazAzért tegyétek a szivetekre a kezeteket, ha pfizer vakcina folyna a csapból is akkor elérnénk a 95% körüli arányt? Dehogy. Az igazi ok nem ez, hanem az általános megítélése az eünek és a félelem azzal szemben.nem ő kötötte a 3. hullám tetején a teraszozást oltásokhoz hanem a főni2 állításod van:Szerinted,hogy?Azert arra lehet egy ket pillantast vetni hogy a béna orszagokban(akik nem voltak batrak ) sokkal magasabb az oltasi kedv mint itthon.Ez a kettő aztán hogy függ össze?
Ezen el lehet gondolkodni vajh megerte e az a 3 hét amivel hamarabb nyitott a terasz...
Janek
davemayer
Janek
1. A béna országokban (gondolom itt most a fejlett nyugatra gondolsz, ahol pl én is élek jelenleg) sokkal nagyobb az oltási kedv mint hazánkban - ez természetesen igaz, hiszen itt jogosan alakult ki sokkal nagyobb bizalom eleve az eü iránt+ kevesebb a totál iskolázatlan barom (hülye sok van, iskolázatlanságból adódó hülye kevés)
2. Megérte-e hogy 3 héttel előbb nyitott a terasz (kihez képest 3 hét? Itt Hollandiában már 2 hete lehet teraszozni, csak kis létszámmal és úgy h 3-4 méterre vannak az asztalok - és itt ugyan sokkal nagyobb az oltási kedv, mégis 3ad annyi az oltottság)
Na most szerintem ez a 2 kurvára nem függ össze, ezért is kérdeztem rá. De lehet én nem látok valamit, ha van lelkierőd tanítani fejtsd ki kérlek.
davemayer
és a főni ezért is pusholt 2 olyan vakcinát amit soron kívül kellett engedélyezni
emiatt kialakult egy ellenszenv bizonyos vakcinák felé ami az általános oltási kedvet is aláássa
nah ezért nem érte meg
Negritis
Az meg hogy határszámoknál hoznak meg döntéseket higgyétek el hogy ki van találva, mondom, ennél nagyobb kockázattal (hiszen sokkal kisebb ált oltottságnál) hoztak hasonló intézkedéseket itt is.
Szidjátok őket inkább a többi dolgaikért, ezért felesleges.
davemayer
ha 2 dózisos oltás van akkor kell az a kurva második oltás (+ 2hét) mielőtt lehet bármit is csinálni
ha ahhoz kötné a védettségi kártyát hogy az utolsó oltást kapd meg, akkor a magyar közügy állapota miatt kb addigra kapnád meg a kártyát mire ideális állapotba kerülsz (7-14 nap)
de ugye akkor nem lehetne ennyire verni a faszát a szánkba hogy milyen profin csinálja ...
Negritis
Azért azt itt elég sokan elég sokszor elfelejtik hogy ő ezeket a döntéseket nem egyedül hozza meg.
davemayer
Tök jó lenne, ha minél hamarabb kitudnánk nyitni, szerinted lehetne ezt az elso oltások számához igazítani, mert az lenne a legjobb.
hát eddig az mondtuk, hogy oltas után azért legalább 1 hét telik el amíg valós a védettség
Persze!
Toca
davemayer
Nekem az a véleményem, hogy Orbannak az az erdeke hogy a NER mindenképpen jól járjon és poltikai tőkét kovacsoljon ebből is. Másodsorban jönnek az emberéletek. Nem azért mert nem volt teljes zárás, hanem mert az egész járványharc inkabb tűnt egy poltikai kampánynak ahol érdekes mod teljesen véletlenül mindig poltikai mint sem logikai döntések mellett születtek a döntések.
És most nem O1Gzni akarok, illetve olvastam hogy máshol sem fenékig tejfel a helyzet vagy hogy ott 100x jobban csinálták, de azt nem hiszem el, hogy nem poltikai okok vezették hanem az ember életek. Az is egy pont, de a realciokbol az utóbbi felevbol az látszik hogy sokadrangu ez nála. Mindenki döntse el hanyad…
több mint 4 éve
Még csak nem is kell kibaszni, az Arénában van QR kód olvasó kapu a jegyekhez, nem értek hozzá, de meglepne, ha - némi apró, kicsi pénzért - ne lehetne beprogramozni, hogy a kártya kódját is olvassa.vagy kibasznak pár QR olvasó kaput 😀Igen,én is ebben reménykedem, papiron ennek igy kell történni, meglátjuk mi valósul meg.Motozás mindhol van, (+ egy valag hostess) tehát legkésőbb akkor valószínűleg bele kellene férnie egy 3 másodperces műveletnek (szia, oltásit mutasd légyszi - köszi) 😊 az első 3 rendezvényen lenne csúszás emiatt, utána elkezdenének 10 perccel előbb jönni az emberek és ennyi.Ok,de egy dolgot elfelejtesz, azt hogy automatikus beléptetés van. Normál esetben nem áll a szervezőknek annyi ember a rendelkezésére hogy minden ember jegyét megvizsgálják, van olyan aki még a motozást is megússza (nem jellemző szerencsére de pl 2016ban Fro-ban én is motozás nélkül sétáltam be a velodrome-ba).Úgy, ahogy a trafikban, hogy elmúltál-e 18. megkérnek hogy mutasd meg a kártyád 😊Na a holland védekezésről mesélhetnék órákig, volt itt minden csak normalitás nem 😊ne érts félre, és köszi, hogy megosztod.Van sok ismerosom ,egyszeru munkasok akik hozzak a nem adatom be azt a szart,,,nekem nem gond a virus,en mar voltam koronas,majd beadatom ha mindenki tul van rajta,stb gondolatok vannak a fejukben.Ok de a "nem adatom be ezt a szart" a kínaira vonatkozik vagy az összesre? Mert nekem a "nekem nem gond a virus, voltam már koronás"-ból masszivan arra következtetek hogy a példád amit felhoztál az az ált oltás ellenesség. Nekik meg aztán hozhatsz bármilyet, ha egyik sem kell, ergo őket nem a megosztó kínai vakcina jelenléte lökte be ebbe a szakadékba hanem maguktól önként beleugrottak.
Ha nem lett volna a megosztó kinai vakcina akkor a media nem tudott volna ebbe bele állni magyarul lenne pfizer,moderna az es ennyi.
Lehet nem lett volna ilyen hamar 3,5 millio de lehet hmarabb lenne meg az 5 millio.
Ma mar nincs is a hirekben semmi szám csak hogy mar 4,7 millioan regisztraltak... es az egyen felelősége innen hogy mikor lesz beoltva.
Janek
Hidd el, ha nem lenne orosz meg kínai vakcina Mo-n és csak a nyugatira várnának akkor meg azt hallanád hogy "Orbán még ezt sem tudja elintézni, itt fogunk megrohadni a karanténban nyáron is, meg a faszom az...!"
Javaslom nézd meg pl hogy milyen ünnepi felonulást rendezett az Ajax a fővárosban, nagyon meg fogsz lepődni a képek láttán, a terasznyitás otthon lófasz volt ahhoz a tömeghez képest, és simán engedték... pont ma láttam az újságban, elképesztő, nem az a felelőtlen ami otthon megy hanem ami itt, harmad annyi átoltottságnál. 2 előnye van a nyugati országoknak Mo-gal szemben a most tavaszi helyzetben : 1. Az emberek eü-i általanos állapota mérföldekkel jobb, pláne az időseké 2. Az első hullámban nagyon sok ember átesett (meghalt) a víruson míg Mo-n az kb kimaradt, az angol mutánsig a magyar lakosság döntő többsége nem találkozott vele.
Nekem ez a véleményem, tudom hogy itt ennek nincs nagyon helye de azért leírtam hogy lássátok egy másik szemszögböl.
davemayer
gondolom a fenti felvetésedre, majd jön Jóska és neked is leírja, hogy teljesen mindegy, hogy Hollandiában hogyan nyitunk, mint amikor megtette, amikor kritizáltuk az itthoni védekezést, és próbáltuk elmagyarázni neki, hogy van rá példa, ahol több sikerrel védekeznek, mert más megoldást választottak.
ahogy beszélgettem egy holland kollégámmal még októberben, nekem az a kép jött le, hogy elég érdekes módon védekeznek a hollandok, és számos intézkedést elég lazán kezelnek illetve meg sem hoznak, amik Magyarországon és Máltán is érvényben voltak, nem igazán hoznak korlátozó intézkedéseket (pl maszkviselés, létszám korlátozás stb). ettől függetlenül, ha itt lenne Fradi felvonulás, akkor én azt ugyanúgy kritizálnám, mint ahogy sztem hülyeség az Ajaxét is megtartani. ahogy a foci meccsekről is ez a véleményem, sztem bubble-ban kellett volna rendezni mondjuk Angliában, nézők nélkül. elképesztő felelőtlenség nézők előtt letolni az EB-t főleg a mostanit, amiben össze-visszarepkednek majd a válogatottak a rengeteg helyszín miatt. erről nem OV tehet sztem (amellett, hogy fullba tolja a kretént a teltházzal) hanem az UEFA, hogy egyáltalán erre lehetőséget ad, de ott is csak $$$$$ számít, sajnos.
csebi
A foci és az azzal járó politikával egyetértünk, a jogos intézkedés a mostani EB-lebonyolítás csusztatása lett volna a következő eseményre (2024re) és felkérni Angliát vagy No-t hogy (ahogy írtad) bubble-ben rendezze meg.
Az a szerencséjük hogy mire lesz addigra az "alap átoltottság+jobb idő+ csak oltott mehet meccsre" kombináció jóvoltából nem lesz gócpont valószínűleg. Egy dolgot nem értek ezzel kapcsolatban amúgy, hogy azt hogy fogják ellenőrizni hogy az adott ember aki bemegy a jeggyel az oltott-e? Vagy önkéntesek megnézik minden belépő ember kártyáját a személyivel hogy az ő nevére szól-e vagy hogy?
davemayer
Ezért röhögtem fel hangosan, amikor a rendezvényszervezők országos szövetsége, vagy mi ennek a gittegyletnek a neve, felháborodott közleményt adott ki, hogy nincs előírva, hogy akkor ők pontosan hogyan jogosultak ellenőrizni azt hogy be van-e oltva az ember, mi ennek a kártya ellenőrzésének a protokollja és különben is: ADATVÉDELEM.
Namost egyrészt a korményrendeletben benne volt, hogy jogosult a szolgáltató ellenőrizni, neked meg fel kell mutatni a belépéskor. Másrészről Mari néni a trafikban 30 éve el tudja kérni a személyi igazolványt, talán a hostess kislányoknak is menni fog. Harmadrészt elképesztően cinikusan hivatkoznak adatvédelemre, amikor a jegyeden ott van, hogy te kis túlzással mindenféle képmáshoz fűződő jogodról lemondasz egy szervezett eseményen, azt a szervezők felhasználhatják úgy 3000 féle módon 😀 de a kártya ellenőrzés az tényleg nagyon veszélyes 😊
MC12
davemayer
MC12
davemayer
Negritis
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
vagy kibasznak pár QR olvasó kaput 😀Igen,én is ebben reménykedem, papiron ennek igy kell történni, meglátjuk mi valósul meg.Motozás mindhol van, (+ egy valag hostess) tehát legkésőbb akkor valószínűleg bele kellene férnie egy 3 másodperces műveletnek (szia, oltásit mutasd légyszi - köszi) 😊 az első 3 rendezvényen lenne csúszás emiatt, utána elkezdenének 10 perccel előbb jönni az emberek és ennyi.Ok,de egy dolgot elfelejtesz, azt hogy automatikus beléptetés van. Normál esetben nem áll a szervezőknek annyi ember a rendelkezésére hogy minden ember jegyét megvizsgálják, van olyan aki még a motozást is megússza (nem jellemző szerencsére de pl 2016ban Fro-ban én is motozás nélkül sétáltam be a velodrome-ba).Úgy, ahogy a trafikban, hogy elmúltál-e 18. megkérnek hogy mutasd meg a kártyád 😊Na a holland védekezésről mesélhetnék órákig, volt itt minden csak normalitás nem 😊ne érts félre, és köszi, hogy megosztod.Van sok ismerosom ,egyszeru munkasok akik hozzak a nem adatom be azt a szart,,,nekem nem gond a virus,en mar voltam koronas,majd beadatom ha mindenki tul van rajta,stb gondolatok vannak a fejukben.Ok de a "nem adatom be ezt a szart" a kínaira vonatkozik vagy az összesre? Mert nekem a "nekem nem gond a virus, voltam már koronás"-ból masszivan arra következtetek hogy a példád amit felhoztál az az ált oltás ellenesség. Nekik meg aztán hozhatsz bármilyet, ha egyik sem kell, ergo őket nem a megosztó kínai vakcina jelenléte lökte be ebbe a szakadékba hanem maguktól önként beleugrottak.
Ha nem lett volna a megosztó kinai vakcina akkor a media nem tudott volna ebbe bele állni magyarul lenne pfizer,moderna az es ennyi.
Lehet nem lett volna ilyen hamar 3,5 millio de lehet hmarabb lenne meg az 5 millio.
Ma mar nincs is a hirekben semmi szám csak hogy mar 4,7 millioan regisztraltak... es az egyen felelősége innen hogy mikor lesz beoltva.
Janek
Hidd el, ha nem lenne orosz meg kínai vakcina Mo-n és csak a nyugatira várnának akkor meg azt hallanád hogy "Orbán még ezt sem tudja elintézni, itt fogunk megrohadni a karanténban nyáron is, meg a faszom az...!"
Javaslom nézd meg pl hogy milyen ünnepi felonulást rendezett az Ajax a fővárosban, nagyon meg fogsz lepődni a képek láttán, a terasznyitás otthon lófasz volt ahhoz a tömeghez képest, és simán engedték... pont ma láttam az újságban, elképesztő, nem az a felelőtlen ami otthon megy hanem ami itt, harmad annyi átoltottságnál. 2 előnye van a nyugati országoknak Mo-gal szemben a most tavaszi helyzetben : 1. Az emberek eü-i általanos állapota mérföldekkel jobb, pláne az időseké 2. Az első hullámban nagyon sok ember átesett (meghalt) a víruson míg Mo-n az kb kimaradt, az angol mutánsig a magyar lakosság döntő többsége nem találkozott vele.
Nekem ez a véleményem, tudom hogy itt ennek nincs nagyon helye de azért leírtam hogy lássátok egy másik szemszögböl.
davemayer
gondolom a fenti felvetésedre, majd jön Jóska és neked is leírja, hogy teljesen mindegy, hogy Hollandiában hogyan nyitunk, mint amikor megtette, amikor kritizáltuk az itthoni védekezést, és próbáltuk elmagyarázni neki, hogy van rá példa, ahol több sikerrel védekeznek, mert más megoldást választottak.
ahogy beszélgettem egy holland kollégámmal még októberben, nekem az a kép jött le, hogy elég érdekes módon védekeznek a hollandok, és számos intézkedést elég lazán kezelnek illetve meg sem hoznak, amik Magyarországon és Máltán is érvényben voltak, nem igazán hoznak korlátozó intézkedéseket (pl maszkviselés, létszám korlátozás stb). ettől függetlenül, ha itt lenne Fradi felvonulás, akkor én azt ugyanúgy kritizálnám, mint ahogy sztem hülyeség az Ajaxét is megtartani. ahogy a foci meccsekről is ez a véleményem, sztem bubble-ban kellett volna rendezni mondjuk Angliában, nézők nélkül. elképesztő felelőtlenség nézők előtt letolni az EB-t főleg a mostanit, amiben össze-visszarepkednek majd a válogatottak a rengeteg helyszín miatt. erről nem OV tehet sztem (amellett, hogy fullba tolja a kretént a teltházzal) hanem az UEFA, hogy egyáltalán erre lehetőséget ad, de ott is csak $$$$$ számít, sajnos.
csebi
A foci és az azzal járó politikával egyetértünk, a jogos intézkedés a mostani EB-lebonyolítás csusztatása lett volna a következő eseményre (2024re) és felkérni Angliát vagy No-t hogy (ahogy írtad) bubble-ben rendezze meg.
Az a szerencséjük hogy mire lesz addigra az "alap átoltottság+jobb idő+ csak oltott mehet meccsre" kombináció jóvoltából nem lesz gócpont valószínűleg. Egy dolgot nem értek ezzel kapcsolatban amúgy, hogy azt hogy fogják ellenőrizni hogy az adott ember aki bemegy a jeggyel az oltott-e? Vagy önkéntesek megnézik minden belépő ember kártyáját a személyivel hogy az ő nevére szól-e vagy hogy?
davemayer
Ezért röhögtem fel hangosan, amikor a rendezvényszervezők országos szövetsége, vagy mi ennek a gittegyletnek a neve, felháborodott közleményt adott ki, hogy nincs előírva, hogy akkor ők pontosan hogyan jogosultak ellenőrizni azt hogy be van-e oltva az ember, mi ennek a kártya ellenőrzésének a protokollja és különben is: ADATVÉDELEM.
Namost egyrészt a korményrendeletben benne volt, hogy jogosult a szolgáltató ellenőrizni, neked meg fel kell mutatni a belépéskor. Másrészről Mari néni a trafikban 30 éve el tudja kérni a személyi igazolványt, talán a hostess kislányoknak is menni fog. Harmadrészt elképesztően cinikusan hivatkoznak adatvédelemre, amikor a jegyeden ott van, hogy te kis túlzással mindenféle képmáshoz fűződő jogodról lemondasz egy szervezett eseményen, azt a szervezők felhasználhatják úgy 3000 féle módon 😀 de a kártya ellenőrzés az tényleg nagyon veszélyes 😊
MC12
davemayer
MC12
davemayer
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Igen,én is ebben reménykedem, papiron ennek igy kell történni, meglátjuk mi valósul meg.Motozás mindhol van, (+ egy valag hostess) tehát legkésőbb akkor valószínűleg bele kellene férnie egy 3 másodperces műveletnek (szia, oltásit mutasd légyszi - köszi) 😊 az első 3 rendezvényen lenne csúszás emiatt, utána elkezdenének 10 perccel előbb jönni az emberek és ennyi.Ok,de egy dolgot elfelejtesz, azt hogy automatikus beléptetés van. Normál esetben nem áll a szervezőknek annyi ember a rendelkezésére hogy minden ember jegyét megvizsgálják, van olyan aki még a motozást is megússza (nem jellemző szerencsére de pl 2016ban Fro-ban én is motozás nélkül sétáltam be a velodrome-ba).Úgy, ahogy a trafikban, hogy elmúltál-e 18. megkérnek hogy mutasd meg a kártyád 😊Na a holland védekezésről mesélhetnék órákig, volt itt minden csak normalitás nem 😊ne érts félre, és köszi, hogy megosztod.Van sok ismerosom ,egyszeru munkasok akik hozzak a nem adatom be azt a szart,,,nekem nem gond a virus,en mar voltam koronas,majd beadatom ha mindenki tul van rajta,stb gondolatok vannak a fejukben.Ok de a "nem adatom be ezt a szart" a kínaira vonatkozik vagy az összesre? Mert nekem a "nekem nem gond a virus, voltam már koronás"-ból masszivan arra következtetek hogy a példád amit felhoztál az az ált oltás ellenesség. Nekik meg aztán hozhatsz bármilyet, ha egyik sem kell, ergo őket nem a megosztó kínai vakcina jelenléte lökte be ebbe a szakadékba hanem maguktól önként beleugrottak.
Ha nem lett volna a megosztó kinai vakcina akkor a media nem tudott volna ebbe bele állni magyarul lenne pfizer,moderna az es ennyi.
Lehet nem lett volna ilyen hamar 3,5 millio de lehet hmarabb lenne meg az 5 millio.
Ma mar nincs is a hirekben semmi szám csak hogy mar 4,7 millioan regisztraltak... es az egyen felelősége innen hogy mikor lesz beoltva.
Janek
Hidd el, ha nem lenne orosz meg kínai vakcina Mo-n és csak a nyugatira várnának akkor meg azt hallanád hogy "Orbán még ezt sem tudja elintézni, itt fogunk megrohadni a karanténban nyáron is, meg a faszom az...!"
Javaslom nézd meg pl hogy milyen ünnepi felonulást rendezett az Ajax a fővárosban, nagyon meg fogsz lepődni a képek láttán, a terasznyitás otthon lófasz volt ahhoz a tömeghez képest, és simán engedték... pont ma láttam az újságban, elképesztő, nem az a felelőtlen ami otthon megy hanem ami itt, harmad annyi átoltottságnál. 2 előnye van a nyugati országoknak Mo-gal szemben a most tavaszi helyzetben : 1. Az emberek eü-i általanos állapota mérföldekkel jobb, pláne az időseké 2. Az első hullámban nagyon sok ember átesett (meghalt) a víruson míg Mo-n az kb kimaradt, az angol mutánsig a magyar lakosság döntő többsége nem találkozott vele.
Nekem ez a véleményem, tudom hogy itt ennek nincs nagyon helye de azért leírtam hogy lássátok egy másik szemszögböl.
davemayer
gondolom a fenti felvetésedre, majd jön Jóska és neked is leírja, hogy teljesen mindegy, hogy Hollandiában hogyan nyitunk, mint amikor megtette, amikor kritizáltuk az itthoni védekezést, és próbáltuk elmagyarázni neki, hogy van rá példa, ahol több sikerrel védekeznek, mert más megoldást választottak.
ahogy beszélgettem egy holland kollégámmal még októberben, nekem az a kép jött le, hogy elég érdekes módon védekeznek a hollandok, és számos intézkedést elég lazán kezelnek illetve meg sem hoznak, amik Magyarországon és Máltán is érvényben voltak, nem igazán hoznak korlátozó intézkedéseket (pl maszkviselés, létszám korlátozás stb). ettől függetlenül, ha itt lenne Fradi felvonulás, akkor én azt ugyanúgy kritizálnám, mint ahogy sztem hülyeség az Ajaxét is megtartani. ahogy a foci meccsekről is ez a véleményem, sztem bubble-ban kellett volna rendezni mondjuk Angliában, nézők nélkül. elképesztő felelőtlenség nézők előtt letolni az EB-t főleg a mostanit, amiben össze-visszarepkednek majd a válogatottak a rengeteg helyszín miatt. erről nem OV tehet sztem (amellett, hogy fullba tolja a kretént a teltházzal) hanem az UEFA, hogy egyáltalán erre lehetőséget ad, de ott is csak $$$$$ számít, sajnos.
csebi
A foci és az azzal járó politikával egyetértünk, a jogos intézkedés a mostani EB-lebonyolítás csusztatása lett volna a következő eseményre (2024re) és felkérni Angliát vagy No-t hogy (ahogy írtad) bubble-ben rendezze meg.
Az a szerencséjük hogy mire lesz addigra az "alap átoltottság+jobb idő+ csak oltott mehet meccsre" kombináció jóvoltából nem lesz gócpont valószínűleg. Egy dolgot nem értek ezzel kapcsolatban amúgy, hogy azt hogy fogják ellenőrizni hogy az adott ember aki bemegy a jeggyel az oltott-e? Vagy önkéntesek megnézik minden belépő ember kártyáját a személyivel hogy az ő nevére szól-e vagy hogy?
davemayer
Ezért röhögtem fel hangosan, amikor a rendezvényszervezők országos szövetsége, vagy mi ennek a gittegyletnek a neve, felháborodott közleményt adott ki, hogy nincs előírva, hogy akkor ők pontosan hogyan jogosultak ellenőrizni azt hogy be van-e oltva az ember, mi ennek a kártya ellenőrzésének a protokollja és különben is: ADATVÉDELEM.
Namost egyrészt a korményrendeletben benne volt, hogy jogosult a szolgáltató ellenőrizni, neked meg fel kell mutatni a belépéskor. Másrészről Mari néni a trafikban 30 éve el tudja kérni a személyi igazolványt, talán a hostess kislányoknak is menni fog. Harmadrészt elképesztően cinikusan hivatkoznak adatvédelemre, amikor a jegyeden ott van, hogy te kis túlzással mindenféle képmáshoz fűződő jogodról lemondasz egy szervezett eseményen, azt a szervezők felhasználhatják úgy 3000 féle módon 😀 de a kártya ellenőrzés az tényleg nagyon veszélyes 😊
MC12
davemayer
MC12
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Motozás mindhol van, (+ egy valag hostess) tehát legkésőbb akkor valószínűleg bele kellene férnie egy 3 másodperces műveletnek (szia, oltásit mutasd légyszi - köszi) 😊 az első 3 rendezvényen lenne csúszás emiatt, utána elkezdenének 10 perccel előbb jönni az emberek és ennyi.Ok,de egy dolgot elfelejtesz, azt hogy automatikus beléptetés van. Normál esetben nem áll a szervezőknek annyi ember a rendelkezésére hogy minden ember jegyét megvizsgálják, van olyan aki még a motozást is megússza (nem jellemző szerencsére de pl 2016ban Fro-ban én is motozás nélkül sétáltam be a velodrome-ba).Úgy, ahogy a trafikban, hogy elmúltál-e 18. megkérnek hogy mutasd meg a kártyád 😊Na a holland védekezésről mesélhetnék órákig, volt itt minden csak normalitás nem 😊ne érts félre, és köszi, hogy megosztod.Van sok ismerosom ,egyszeru munkasok akik hozzak a nem adatom be azt a szart,,,nekem nem gond a virus,en mar voltam koronas,majd beadatom ha mindenki tul van rajta,stb gondolatok vannak a fejukben.Ok de a "nem adatom be ezt a szart" a kínaira vonatkozik vagy az összesre? Mert nekem a "nekem nem gond a virus, voltam már koronás"-ból masszivan arra következtetek hogy a példád amit felhoztál az az ált oltás ellenesség. Nekik meg aztán hozhatsz bármilyet, ha egyik sem kell, ergo őket nem a megosztó kínai vakcina jelenléte lökte be ebbe a szakadékba hanem maguktól önként beleugrottak.
Ha nem lett volna a megosztó kinai vakcina akkor a media nem tudott volna ebbe bele állni magyarul lenne pfizer,moderna az es ennyi.
Lehet nem lett volna ilyen hamar 3,5 millio de lehet hmarabb lenne meg az 5 millio.
Ma mar nincs is a hirekben semmi szám csak hogy mar 4,7 millioan regisztraltak... es az egyen felelősége innen hogy mikor lesz beoltva.
Janek
Hidd el, ha nem lenne orosz meg kínai vakcina Mo-n és csak a nyugatira várnának akkor meg azt hallanád hogy "Orbán még ezt sem tudja elintézni, itt fogunk megrohadni a karanténban nyáron is, meg a faszom az...!"
Javaslom nézd meg pl hogy milyen ünnepi felonulást rendezett az Ajax a fővárosban, nagyon meg fogsz lepődni a képek láttán, a terasznyitás otthon lófasz volt ahhoz a tömeghez képest, és simán engedték... pont ma láttam az újságban, elképesztő, nem az a felelőtlen ami otthon megy hanem ami itt, harmad annyi átoltottságnál. 2 előnye van a nyugati országoknak Mo-gal szemben a most tavaszi helyzetben : 1. Az emberek eü-i általanos állapota mérföldekkel jobb, pláne az időseké 2. Az első hullámban nagyon sok ember átesett (meghalt) a víruson míg Mo-n az kb kimaradt, az angol mutánsig a magyar lakosság döntő többsége nem találkozott vele.
Nekem ez a véleményem, tudom hogy itt ennek nincs nagyon helye de azért leírtam hogy lássátok egy másik szemszögböl.
davemayer
gondolom a fenti felvetésedre, majd jön Jóska és neked is leírja, hogy teljesen mindegy, hogy Hollandiában hogyan nyitunk, mint amikor megtette, amikor kritizáltuk az itthoni védekezést, és próbáltuk elmagyarázni neki, hogy van rá példa, ahol több sikerrel védekeznek, mert más megoldást választottak.
ahogy beszélgettem egy holland kollégámmal még októberben, nekem az a kép jött le, hogy elég érdekes módon védekeznek a hollandok, és számos intézkedést elég lazán kezelnek illetve meg sem hoznak, amik Magyarországon és Máltán is érvényben voltak, nem igazán hoznak korlátozó intézkedéseket (pl maszkviselés, létszám korlátozás stb). ettől függetlenül, ha itt lenne Fradi felvonulás, akkor én azt ugyanúgy kritizálnám, mint ahogy sztem hülyeség az Ajaxét is megtartani. ahogy a foci meccsekről is ez a véleményem, sztem bubble-ban kellett volna rendezni mondjuk Angliában, nézők nélkül. elképesztő felelőtlenség nézők előtt letolni az EB-t főleg a mostanit, amiben össze-visszarepkednek majd a válogatottak a rengeteg helyszín miatt. erről nem OV tehet sztem (amellett, hogy fullba tolja a kretént a teltházzal) hanem az UEFA, hogy egyáltalán erre lehetőséget ad, de ott is csak $$$$$ számít, sajnos.
csebi
A foci és az azzal járó politikával egyetértünk, a jogos intézkedés a mostani EB-lebonyolítás csusztatása lett volna a következő eseményre (2024re) és felkérni Angliát vagy No-t hogy (ahogy írtad) bubble-ben rendezze meg.
Az a szerencséjük hogy mire lesz addigra az "alap átoltottság+jobb idő+ csak oltott mehet meccsre" kombináció jóvoltából nem lesz gócpont valószínűleg. Egy dolgot nem értek ezzel kapcsolatban amúgy, hogy azt hogy fogják ellenőrizni hogy az adott ember aki bemegy a jeggyel az oltott-e? Vagy önkéntesek megnézik minden belépő ember kártyáját a személyivel hogy az ő nevére szól-e vagy hogy?
davemayer
Ezért röhögtem fel hangosan, amikor a rendezvényszervezők országos szövetsége, vagy mi ennek a gittegyletnek a neve, felháborodott közleményt adott ki, hogy nincs előírva, hogy akkor ők pontosan hogyan jogosultak ellenőrizni azt hogy be van-e oltva az ember, mi ennek a kártya ellenőrzésének a protokollja és különben is: ADATVÉDELEM.
Namost egyrészt a korményrendeletben benne volt, hogy jogosult a szolgáltató ellenőrizni, neked meg fel kell mutatni a belépéskor. Másrészről Mari néni a trafikban 30 éve el tudja kérni a személyi igazolványt, talán a hostess kislányoknak is menni fog. Harmadrészt elképesztően cinikusan hivatkoznak adatvédelemre, amikor a jegyeden ott van, hogy te kis túlzással mindenféle képmáshoz fűződő jogodról lemondasz egy szervezett eseményen, azt a szervezők felhasználhatják úgy 3000 féle módon 😀 de a kártya ellenőrzés az tényleg nagyon veszélyes 😊
MC12
davemayer
Szerkesztette: MC12
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Nem normál eset van, oldja meg.Ok,de egy dolgot elfelejtesz, azt hogy automatikus beléptetés van. Normál esetben nem áll a szervezőknek annyi ember a rendelkezésére hogy minden ember jegyét megvizsgálják, van olyan aki még a motozást is megússza (nem jellemző szerencsére de pl 2016ban Fro-ban én is motozás nélkül sétáltam be a velodrome-ba).Úgy, ahogy a trafikban, hogy elmúltál-e 18. megkérnek hogy mutasd meg a kártyád 😊Na a holland védekezésről mesélhetnék órákig, volt itt minden csak normalitás nem 😊ne érts félre, és köszi, hogy megosztod.Van sok ismerosom ,egyszeru munkasok akik hozzak a nem adatom be azt a szart,,,nekem nem gond a virus,en mar voltam koronas,majd beadatom ha mindenki tul van rajta,stb gondolatok vannak a fejukben.Ok de a "nem adatom be ezt a szart" a kínaira vonatkozik vagy az összesre? Mert nekem a "nekem nem gond a virus, voltam már koronás"-ból masszivan arra következtetek hogy a példád amit felhoztál az az ált oltás ellenesség. Nekik meg aztán hozhatsz bármilyet, ha egyik sem kell, ergo őket nem a megosztó kínai vakcina jelenléte lökte be ebbe a szakadékba hanem maguktól önként beleugrottak.
Ha nem lett volna a megosztó kinai vakcina akkor a media nem tudott volna ebbe bele állni magyarul lenne pfizer,moderna az es ennyi.
Lehet nem lett volna ilyen hamar 3,5 millio de lehet hmarabb lenne meg az 5 millio.
Ma mar nincs is a hirekben semmi szám csak hogy mar 4,7 millioan regisztraltak... es az egyen felelősége innen hogy mikor lesz beoltva.
Janek
Hidd el, ha nem lenne orosz meg kínai vakcina Mo-n és csak a nyugatira várnának akkor meg azt hallanád hogy "Orbán még ezt sem tudja elintézni, itt fogunk megrohadni a karanténban nyáron is, meg a faszom az...!"
Javaslom nézd meg pl hogy milyen ünnepi felonulást rendezett az Ajax a fővárosban, nagyon meg fogsz lepődni a képek láttán, a terasznyitás otthon lófasz volt ahhoz a tömeghez képest, és simán engedték... pont ma láttam az újságban, elképesztő, nem az a felelőtlen ami otthon megy hanem ami itt, harmad annyi átoltottságnál. 2 előnye van a nyugati országoknak Mo-gal szemben a most tavaszi helyzetben : 1. Az emberek eü-i általanos állapota mérföldekkel jobb, pláne az időseké 2. Az első hullámban nagyon sok ember átesett (meghalt) a víruson míg Mo-n az kb kimaradt, az angol mutánsig a magyar lakosság döntő többsége nem találkozott vele.
Nekem ez a véleményem, tudom hogy itt ennek nincs nagyon helye de azért leírtam hogy lássátok egy másik szemszögböl.
davemayer
gondolom a fenti felvetésedre, majd jön Jóska és neked is leírja, hogy teljesen mindegy, hogy Hollandiában hogyan nyitunk, mint amikor megtette, amikor kritizáltuk az itthoni védekezést, és próbáltuk elmagyarázni neki, hogy van rá példa, ahol több sikerrel védekeznek, mert más megoldást választottak.
ahogy beszélgettem egy holland kollégámmal még októberben, nekem az a kép jött le, hogy elég érdekes módon védekeznek a hollandok, és számos intézkedést elég lazán kezelnek illetve meg sem hoznak, amik Magyarországon és Máltán is érvényben voltak, nem igazán hoznak korlátozó intézkedéseket (pl maszkviselés, létszám korlátozás stb). ettől függetlenül, ha itt lenne Fradi felvonulás, akkor én azt ugyanúgy kritizálnám, mint ahogy sztem hülyeség az Ajaxét is megtartani. ahogy a foci meccsekről is ez a véleményem, sztem bubble-ban kellett volna rendezni mondjuk Angliában, nézők nélkül. elképesztő felelőtlenség nézők előtt letolni az EB-t főleg a mostanit, amiben össze-visszarepkednek majd a válogatottak a rengeteg helyszín miatt. erről nem OV tehet sztem (amellett, hogy fullba tolja a kretént a teltházzal) hanem az UEFA, hogy egyáltalán erre lehetőséget ad, de ott is csak $$$$$ számít, sajnos.
csebi
A foci és az azzal járó politikával egyetértünk, a jogos intézkedés a mostani EB-lebonyolítás csusztatása lett volna a következő eseményre (2024re) és felkérni Angliát vagy No-t hogy (ahogy írtad) bubble-ben rendezze meg.
Az a szerencséjük hogy mire lesz addigra az "alap átoltottság+jobb idő+ csak oltott mehet meccsre" kombináció jóvoltából nem lesz gócpont valószínűleg. Egy dolgot nem értek ezzel kapcsolatban amúgy, hogy azt hogy fogják ellenőrizni hogy az adott ember aki bemegy a jeggyel az oltott-e? Vagy önkéntesek megnézik minden belépő ember kártyáját a személyivel hogy az ő nevére szól-e vagy hogy?
davemayer
Ezért röhögtem fel hangosan, amikor a rendezvényszervezők országos szövetsége, vagy mi ennek a gittegyletnek a neve, felháborodott közleményt adott ki, hogy nincs előírva, hogy akkor ők pontosan hogyan jogosultak ellenőrizni azt hogy be van-e oltva az ember, mi ennek a kártya ellenőrzésének a protokollja és különben is: ADATVÉDELEM.
Namost egyrészt a korményrendeletben benne volt, hogy jogosult a szolgáltató ellenőrizni, neked meg fel kell mutatni a belépéskor. Másrészről Mari néni a trafikban 30 éve el tudja kérni a személyi igazolványt, talán a hostess kislányoknak is menni fog. Harmadrészt elképesztően cinikusan hivatkoznak adatvédelemre, amikor a jegyeden ott van, hogy te kis túlzással mindenféle képmáshoz fűződő jogodról lemondasz egy szervezett eseményen, azt a szervezők felhasználhatják úgy 3000 féle módon 😀 de a kártya ellenőrzés az tényleg nagyon veszélyes 😊
MC12
davemayer
"Mindenki hozzon magával egy embert."
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 4 éve
Ok,de egy dolgot elfelejtesz, azt hogy automatikus beléptetés van. Normál esetben nem áll a szervezőknek annyi ember a rendelkezésére hogy minden ember jegyét megvizsgálják, van olyan aki még a motozást is megússza (nem jellemző szerencsére de pl 2016ban Fro-ban én is motozás nélkül sétáltam be a velodrome-ba).Úgy, ahogy a trafikban, hogy elmúltál-e 18. megkérnek hogy mutasd meg a kártyád 😊Na a holland védekezésről mesélhetnék órákig, volt itt minden csak normalitás nem 😊ne érts félre, és köszi, hogy megosztod.Van sok ismerosom ,egyszeru munkasok akik hozzak a nem adatom be azt a szart,,,nekem nem gond a virus,en mar voltam koronas,majd beadatom ha mindenki tul van rajta,stb gondolatok vannak a fejukben.Ok de a "nem adatom be ezt a szart" a kínaira vonatkozik vagy az összesre? Mert nekem a "nekem nem gond a virus, voltam már koronás"-ból masszivan arra következtetek hogy a példád amit felhoztál az az ált oltás ellenesség. Nekik meg aztán hozhatsz bármilyet, ha egyik sem kell, ergo őket nem a megosztó kínai vakcina jelenléte lökte be ebbe a szakadékba hanem maguktól önként beleugrottak.
Ha nem lett volna a megosztó kinai vakcina akkor a media nem tudott volna ebbe bele állni magyarul lenne pfizer,moderna az es ennyi.
Lehet nem lett volna ilyen hamar 3,5 millio de lehet hmarabb lenne meg az 5 millio.
Ma mar nincs is a hirekben semmi szám csak hogy mar 4,7 millioan regisztraltak... es az egyen felelősége innen hogy mikor lesz beoltva.
Janek
Hidd el, ha nem lenne orosz meg kínai vakcina Mo-n és csak a nyugatira várnának akkor meg azt hallanád hogy "Orbán még ezt sem tudja elintézni, itt fogunk megrohadni a karanténban nyáron is, meg a faszom az...!"
Javaslom nézd meg pl hogy milyen ünnepi felonulást rendezett az Ajax a fővárosban, nagyon meg fogsz lepődni a képek láttán, a terasznyitás otthon lófasz volt ahhoz a tömeghez képest, és simán engedték... pont ma láttam az újságban, elképesztő, nem az a felelőtlen ami otthon megy hanem ami itt, harmad annyi átoltottságnál. 2 előnye van a nyugati országoknak Mo-gal szemben a most tavaszi helyzetben : 1. Az emberek eü-i általanos állapota mérföldekkel jobb, pláne az időseké 2. Az első hullámban nagyon sok ember átesett (meghalt) a víruson míg Mo-n az kb kimaradt, az angol mutánsig a magyar lakosság döntő többsége nem találkozott vele.
Nekem ez a véleményem, tudom hogy itt ennek nincs nagyon helye de azért leírtam hogy lássátok egy másik szemszögböl.
davemayer
gondolom a fenti felvetésedre, majd jön Jóska és neked is leírja, hogy teljesen mindegy, hogy Hollandiában hogyan nyitunk, mint amikor megtette, amikor kritizáltuk az itthoni védekezést, és próbáltuk elmagyarázni neki, hogy van rá példa, ahol több sikerrel védekeznek, mert más megoldást választottak.
ahogy beszélgettem egy holland kollégámmal még októberben, nekem az a kép jött le, hogy elég érdekes módon védekeznek a hollandok, és számos intézkedést elég lazán kezelnek illetve meg sem hoznak, amik Magyarországon és Máltán is érvényben voltak, nem igazán hoznak korlátozó intézkedéseket (pl maszkviselés, létszám korlátozás stb). ettől függetlenül, ha itt lenne Fradi felvonulás, akkor én azt ugyanúgy kritizálnám, mint ahogy sztem hülyeség az Ajaxét is megtartani. ahogy a foci meccsekről is ez a véleményem, sztem bubble-ban kellett volna rendezni mondjuk Angliában, nézők nélkül. elképesztő felelőtlenség nézők előtt letolni az EB-t főleg a mostanit, amiben össze-visszarepkednek majd a válogatottak a rengeteg helyszín miatt. erről nem OV tehet sztem (amellett, hogy fullba tolja a kretént a teltházzal) hanem az UEFA, hogy egyáltalán erre lehetőséget ad, de ott is csak $$$$$ számít, sajnos.
csebi
A foci és az azzal járó politikával egyetértünk, a jogos intézkedés a mostani EB-lebonyolítás csusztatása lett volna a következő eseményre (2024re) és felkérni Angliát vagy No-t hogy (ahogy írtad) bubble-ben rendezze meg.
Az a szerencséjük hogy mire lesz addigra az "alap átoltottság+jobb idő+ csak oltott mehet meccsre" kombináció jóvoltából nem lesz gócpont valószínűleg. Egy dolgot nem értek ezzel kapcsolatban amúgy, hogy azt hogy fogják ellenőrizni hogy az adott ember aki bemegy a jeggyel az oltott-e? Vagy önkéntesek megnézik minden belépő ember kártyáját a személyivel hogy az ő nevére szól-e vagy hogy?
davemayer
Ezért röhögtem fel hangosan, amikor a rendezvényszervezők országos szövetsége, vagy mi ennek a gittegyletnek a neve, felháborodott közleményt adott ki, hogy nincs előírva, hogy akkor ők pontosan hogyan jogosultak ellenőrizni azt hogy be van-e oltva az ember, mi ennek a kártya ellenőrzésének a protokollja és különben is: ADATVÉDELEM.
Namost egyrészt a korményrendeletben benne volt, hogy jogosult a szolgáltató ellenőrizni, neked meg fel kell mutatni a belépéskor. Másrészről Mari néni a trafikban 30 éve el tudja kérni a személyi igazolványt, talán a hostess kislányoknak is menni fog. Harmadrészt elképesztően cinikusan hivatkoznak adatvédelemre, amikor a jegyeden ott van, hogy te kis túlzással mindenféle képmáshoz fűződő jogodról lemondasz egy szervezett eseményen, azt a szervezők felhasználhatják úgy 3000 féle módon 😀 de a kártya ellenőrzés az tényleg nagyon veszélyes 😊
MC12
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Csak tippelni tudok, hogy ők a fiatalabbak/beoltottak közül vannak, valószínűleg nem kerülnek kórházba. Remélem.29k első, 66k második oltás.+nő az új fertőzöttek száma. Ma 1680. Tegnap 1130 volt, előtte való nap 726.
270 fővel csökkent kórházban ápoltak száma, 485 fő van lélegeztetőgépen, de még mindig 124 fő halt meg... durván magas ez a szám még mindig.
Beki
nagylaza
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
29k első, 66k második oltás.Sajnos a gépen levők jelentős része meghal....
270 fővel csökkent kórházban ápoltak száma, 485 fő van lélegeztetőgépen, de még mindig 124 fő halt meg... durván magas ez a szám még mindig.
Beki
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
Úgy, ahogy a trafikban, hogy elmúltál-e 18. megkérnek hogy mutasd meg a kártyád 😊Na a holland védekezésről mesélhetnék órákig, volt itt minden csak normalitás nem 😊ne érts félre, és köszi, hogy megosztod.Van sok ismerosom ,egyszeru munkasok akik hozzak a nem adatom be azt a szart,,,nekem nem gond a virus,en mar voltam koronas,majd beadatom ha mindenki tul van rajta,stb gondolatok vannak a fejukben.Ok de a "nem adatom be ezt a szart" a kínaira vonatkozik vagy az összesre? Mert nekem a "nekem nem gond a virus, voltam már koronás"-ból masszivan arra következtetek hogy a példád amit felhoztál az az ált oltás ellenesség. Nekik meg aztán hozhatsz bármilyet, ha egyik sem kell, ergo őket nem a megosztó kínai vakcina jelenléte lökte be ebbe a szakadékba hanem maguktól önként beleugrottak.
Ha nem lett volna a megosztó kinai vakcina akkor a media nem tudott volna ebbe bele állni magyarul lenne pfizer,moderna az es ennyi.
Lehet nem lett volna ilyen hamar 3,5 millio de lehet hmarabb lenne meg az 5 millio.
Ma mar nincs is a hirekben semmi szám csak hogy mar 4,7 millioan regisztraltak... es az egyen felelősége innen hogy mikor lesz beoltva.
Janek
Hidd el, ha nem lenne orosz meg kínai vakcina Mo-n és csak a nyugatira várnának akkor meg azt hallanád hogy "Orbán még ezt sem tudja elintézni, itt fogunk megrohadni a karanténban nyáron is, meg a faszom az...!"
Javaslom nézd meg pl hogy milyen ünnepi felonulást rendezett az Ajax a fővárosban, nagyon meg fogsz lepődni a képek láttán, a terasznyitás otthon lófasz volt ahhoz a tömeghez képest, és simán engedték... pont ma láttam az újságban, elképesztő, nem az a felelőtlen ami otthon megy hanem ami itt, harmad annyi átoltottságnál. 2 előnye van a nyugati országoknak Mo-gal szemben a most tavaszi helyzetben : 1. Az emberek eü-i általanos állapota mérföldekkel jobb, pláne az időseké 2. Az első hullámban nagyon sok ember átesett (meghalt) a víruson míg Mo-n az kb kimaradt, az angol mutánsig a magyar lakosság döntő többsége nem találkozott vele.
Nekem ez a véleményem, tudom hogy itt ennek nincs nagyon helye de azért leírtam hogy lássátok egy másik szemszögböl.
davemayer
gondolom a fenti felvetésedre, majd jön Jóska és neked is leírja, hogy teljesen mindegy, hogy Hollandiában hogyan nyitunk, mint amikor megtette, amikor kritizáltuk az itthoni védekezést, és próbáltuk elmagyarázni neki, hogy van rá példa, ahol több sikerrel védekeznek, mert más megoldást választottak.
ahogy beszélgettem egy holland kollégámmal még októberben, nekem az a kép jött le, hogy elég érdekes módon védekeznek a hollandok, és számos intézkedést elég lazán kezelnek illetve meg sem hoznak, amik Magyarországon és Máltán is érvényben voltak, nem igazán hoznak korlátozó intézkedéseket (pl maszkviselés, létszám korlátozás stb). ettől függetlenül, ha itt lenne Fradi felvonulás, akkor én azt ugyanúgy kritizálnám, mint ahogy sztem hülyeség az Ajaxét is megtartani. ahogy a foci meccsekről is ez a véleményem, sztem bubble-ban kellett volna rendezni mondjuk Angliában, nézők nélkül. elképesztő felelőtlenség nézők előtt letolni az EB-t főleg a mostanit, amiben össze-visszarepkednek majd a válogatottak a rengeteg helyszín miatt. erről nem OV tehet sztem (amellett, hogy fullba tolja a kretént a teltházzal) hanem az UEFA, hogy egyáltalán erre lehetőséget ad, de ott is csak $$$$$ számít, sajnos.
csebi
A foci és az azzal járó politikával egyetértünk, a jogos intézkedés a mostani EB-lebonyolítás csusztatása lett volna a következő eseményre (2024re) és felkérni Angliát vagy No-t hogy (ahogy írtad) bubble-ben rendezze meg.
Az a szerencséjük hogy mire lesz addigra az "alap átoltottság+jobb idő+ csak oltott mehet meccsre" kombináció jóvoltából nem lesz gócpont valószínűleg. Egy dolgot nem értek ezzel kapcsolatban amúgy, hogy azt hogy fogják ellenőrizni hogy az adott ember aki bemegy a jeggyel az oltott-e? Vagy önkéntesek megnézik minden belépő ember kártyáját a személyivel hogy az ő nevére szól-e vagy hogy?
davemayer
Ezért röhögtem fel hangosan, amikor a rendezvényszervezők országos szövetsége, vagy mi ennek a gittegyletnek a neve, felháborodott közleményt adott ki, hogy nincs előírva, hogy akkor ők pontosan hogyan jogosultak ellenőrizni azt hogy be van-e oltva az ember, mi ennek a kártya ellenőrzésének a protokollja és különben is: ADATVÉDELEM.
Namost egyrészt a korményrendeletben benne volt, hogy jogosult a szolgáltató ellenőrizni, neked meg fel kell mutatni a belépéskor. Másrészről Mari néni a trafikban 30 éve el tudja kérni a személyi igazolványt, talán a hostess kislányoknak is menni fog. Harmadrészt elképesztően cinikusan hivatkoznak adatvédelemre, amikor a jegyeden ott van, hogy te kis túlzással mindenféle képmáshoz fűződő jogodról lemondasz egy szervezett eseményen, azt a szervezők felhasználhatják úgy 3000 féle módon 😀 de a kártya ellenőrzés az tényleg nagyon veszélyes 😊
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
csipkelli
4 010
Ha a balfasz Brüsszelezés propaganda nélkül szereztük volna be a keleti vakcinát, akkor talán kisebb lenne azok elutasítottsága. Megérzés, nem biztos, hogy így van.
több mint 4 éve
Hidd el, ha nem lenne orosz meg kínai vakcina Mo-n és csak a nyugatira várnának akkor meg azt hallanád hogy "Orbán még ezt sem tudja elintézni, itt fogunk megrohadni a karanténban nyáron is, meg a faszom az...!"Van sok ismerosom ,egyszeru munkasok akik hozzak a nem adatom be azt a szart,,,nekem nem gond a virus,en mar voltam koronas,majd beadatom ha mindenki tul van rajta,stb gondolatok vannak a fejukben.Ok de a "nem adatom be ezt a szart" a kínaira vonatkozik vagy az összesre? Mert nekem a "nekem nem gond a virus, voltam már koronás"-ból masszivan arra következtetek hogy a példád amit felhoztál az az ált oltás ellenesség. Nekik meg aztán hozhatsz bármilyet, ha egyik sem kell, ergo őket nem a megosztó kínai vakcina jelenléte lökte be ebbe a szakadékba hanem maguktól önként beleugrottak.
Ha nem lett volna a megosztó kinai vakcina akkor a media nem tudott volna ebbe bele állni magyarul lenne pfizer,moderna az es ennyi.
Lehet nem lett volna ilyen hamar 3,5 millio de lehet hmarabb lenne meg az 5 millio.
Ma mar nincs is a hirekben semmi szám csak hogy mar 4,7 millioan regisztraltak... es az egyen felelősége innen hogy mikor lesz beoltva.
Janek
Hidd el, ha nem lenne orosz meg kínai vakcina Mo-n és csak a nyugatira várnának akkor meg azt hallanád hogy "Orbán még ezt sem tudja elintézni, itt fogunk megrohadni a karanténban nyáron is, meg a faszom az...!"
Javaslom nézd meg pl hogy milyen ünnepi felonulást rendezett az Ajax a fővárosban, nagyon meg fogsz lepődni a képek láttán, a terasznyitás otthon lófasz volt ahhoz a tömeghez képest, és simán engedték... pont ma láttam az újságban, elképesztő, nem az a felelőtlen ami otthon megy hanem ami itt, harmad annyi átoltottságnál. 2 előnye van a nyugati országoknak Mo-gal szemben a most tavaszi helyzetben : 1. Az emberek eü-i általanos állapota mérföldekkel jobb, pláne az időseké 2. Az első hullámban nagyon sok ember átesett (meghalt) a víruson míg Mo-n az kb kimaradt, az angol mutánsig a magyar lakosság döntő többsége nem találkozott vele.
Nekem ez a véleményem, tudom hogy itt ennek nincs nagyon helye de azért leírtam hogy lássátok egy másik szemszögböl.
davemayer
Ez a lényeg. Ez simán szavazatmentés volt tőle de most szerintem az látszik,hogy ez nem jön be.