Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
interaktiv.morgenpost.de/corona-uebersterblichkeit-sterberate-deutschland/2021. március 30-as állapot
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 4 éve
Na, nem várok tovább Sobri fórumtársra. Nyolctól Vasas-meccs, szeretnék önfeledten borozni. Jöjjön a kormány dicsőítése:Orbán Viktor a magyar emberek védelmében az elsők között hirdetett veszélyhelyzetet. A népszerűtlen intézkedéseket is felvállalta, ilyen volt például a bolti idősávok bevezetése. A Fideszt ugyanis nem politikai szempontok vezérelték. A kormány – köszönhetően annak, hogy időben hadrendbe állította szakértőit – pontosan tisztában volt azzal, milyen fenyegetés leselkedik hazánkra.
Amikor rendkívüli állapot van, a pártérdekek nem számítanak. Csak és kizárólag egyetlen dolog számít: a magyarok megóvása a járványtól, honfitársaink életének megmentése. A kormány mindent ennek a szent célnak rendelt alá, kitéve magát az alaptalan és méltatlan támadásoknak.
Veszélyhelyzetben különösképpen fontos a kormány cselekvőképességének megőrzése. (A „cselekvőképesség” kifejezés lopás G. Fodor Gábortól.) A kormány átszervezte az egészségügyet, koncentrálta az emberi és anyagi erőforrásokat, miközben a gazdaságvédelmi akcióterv révén biztosította az ország működőképességét.
A járvány első és második hulláma ellen a Fidesz-KDNP szövetsége kitűnően vizsgázott, Orbán Viktor nemzetközi mércével mérve is sikeresen védekezett. Ezt még fanyalgó, halálkampányt folytató ellenségei is kénytelenek voltak elismerni. Képzeljük csak el, milyen tragikus következményekkel járt volna, ha a vírus azokban az időkben ront az országra, amikor Gyurcsány Ferenc és banditakormánya van hatalmon...
Sajnálatos módon azonban a harmadik hullám idején a baloldal – brüsszeli segédlettel – aljas propagandát indított az oltások ellen, hazugságáradattal igyekezett elbizonytalanítani, elrettenteni a magyarokat. Ennek meg is lett a szomorú eredménye. Jelen pillanatban 26 ezer áldozat… Ha máshol nem, Isten ítélőszéke előtt egész bizonyosan felelni fognak!
Szerencsére mostanra a magyarok milliói átláttak a szitán, képesek megkülönböztetni az ocsútól a búzát. Az oltakozást tekintve világviszonylatban is élen járunk, készen állunk a nyitásra. Orbán Viktor megmentette Magyarországot!
több mint 4 éve
Mondjuk a játszóház is vicces.Meg kinyithatnak a jégpályák is.Én nyitnám a hazai sípályákat is 😊
Jó vége a jeges szezonnak de kinyithatnak.
Bazzani
bcsarli
Eddig nem mehettek be a be nem oltott gyerekek.
Most bemehetnek a be nem oltott gyerekek.
több mint 4 éve
Meg kinyithatnak a jégpályák is.Én nyitnám a hazai sípályákat is 😊
Jó vége a jeges szezonnak de kinyithatnak.
Bazzani
több mint 4 éve
Beszabadul egykét szuperfertőző a termekbe lesz nemulass.Eddig az kell az edzéshez, hogy versenyző legyél. Így egy rakás ember az lett hirtelen. Most majd kevesebb versenyző lesz...Az év vicce lesz ha oltottak és oltatlanok együtt edzhetnek majd.Egyik barátom 20 éve konditermezik. Teljesen ledöntötte a koronavírus, két hétig alig bírt felkelni és most elkezdte újra, de egyelőre óvatosan.Ott lesznek összeeresztve az oltottak és az oltatlanok igazán maszk nélkül.Na megvan a 3.5M beoltott.Szoval ha nem vagyok belőve, de hivatalos sportoló vagyok, mehetek tovabbra is kondicionalo terembe? 🦠💉
4M-tol nyitnak a furdok, szinhazak, mozik, konditermek stb es vedettsegi igazolvannyal lehet menni.
Beki
Ventura
De aki edz az kemény.
Bazzani
Mondta, hogy a fiai is elkapták, de ők tünetmentesek. Úgyhogy nem kondizni kell, hanem PS-ezni, ha nem akarsz beteg lenni 😀
Klaci79
Akkor eddig is mehetett volna a dolog nem?
Bazzani
Klaci79
több mint 4 éve
Annyi minden mehetett volna meg annyi mindennek épp hogy nem kellett volna mennie... eleve más kimenni street workoutozni 20+ fokban, mint -5-ben, ilyenkor az ember már tényleg simán megoldja az edzést konditerem nélkül is, bár a népegészség se volt szempont soha

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Eddig az kell az edzéshez, hogy versenyző legyél. Így egy rakás ember az lett hirtelen. Most majd kevesebb versenyző lesz...Az év vicce lesz ha oltottak és oltatlanok együtt edzhetnek majd.Egyik barátom 20 éve konditermezik. Teljesen ledöntötte a koronavírus, két hétig alig bírt felkelni és most elkezdte újra, de egyelőre óvatosan.Ott lesznek összeeresztve az oltottak és az oltatlanok igazán maszk nélkül.Na megvan a 3.5M beoltott.Szoval ha nem vagyok belőve, de hivatalos sportoló vagyok, mehetek tovabbra is kondicionalo terembe? 🦠💉
4M-tol nyitnak a furdok, szinhazak, mozik, konditermek stb es vedettsegi igazolvannyal lehet menni.
Beki
Ventura
De aki edz az kemény.
Bazzani
Mondta, hogy a fiai is elkapták, de ők tünetmentesek. Úgyhogy nem kondizni kell, hanem PS-ezni, ha nem akarsz beteg lenni 😀
Klaci79
Akkor eddig is mehetett volna a dolog nem?
Bazzani
több mint 4 éve
Meg kinyithatnak a jégpályák is.Jó vége a jeges szezonnak de kinyithatnak.
több mint 4 éve
Az év vicce lesz ha oltottak és oltatlanok együtt edzhetnek majd.Egyik barátom 20 éve konditermezik. Teljesen ledöntötte a koronavírus, két hétig alig bírt felkelni és most elkezdte újra, de egyelőre óvatosan.Ott lesznek összeeresztve az oltottak és az oltatlanok igazán maszk nélkül.Na megvan a 3.5M beoltott.Szoval ha nem vagyok belőve, de hivatalos sportoló vagyok, mehetek tovabbra is kondicionalo terembe? 🦠💉
4M-tol nyitnak a furdok, szinhazak, mozik, konditermek stb es vedettsegi igazolvannyal lehet menni.
Beki
Ventura
De aki edz az kemény.
Bazzani
Mondta, hogy a fiai is elkapták, de ők tünetmentesek. Úgyhogy nem kondizni kell, hanem PS-ezni, ha nem akarsz beteg lenni 😀
Klaci79
Akkor eddig is mehetett volna a dolog nem?
több mint 4 éve
Nem a valóságot kell megírni. Szerepjáték.Ezzel csak óvatosan...nem fogsz olyat találni, amit zseniálisan csinált, úgyhogy lehetetlent ne vállalj. Az egyetlen ami jó, de nem zseniális, az a kommunikáció, bár a minden élet számít kampány így utólag inkább visszataszító lett.Utánad én is szívesen. De nem arra gondoltam, hogy mit tudsz összegereblyézni az ellenzéki szpícsekből, hanem saját kútfőből merített kormányanyázásra. (Persze, átfedések lehetnek.)Merész játékba kezdek, felkérem Sobri fórumtársat, hogy a hecc kedvéért helyezkedjen ellenzéki pozícióba, és ebből az aspektusból néhány rövid pontban foglalja össze, miért volt katasztrofális a kormány járványkezelése.Szívesen.
nagylaza
Miután te írsz egy összefoglalást, hogy kormányzati, hatalomtechnikai szempontból, politikailag miért viselkedett Orbán zseniálisan, én minimum ugyanolyan terjedelemben megírom, amit kérsz, mégcsak ellenzéki aspektusba se kell helyezkednem hozzá, csak elég összefoglalnom, amit az elmúlt évben már amúgyis leírtam, mert elég lesújtó véleményem van a járványvédekezésről itthon, Európában egyaránt. A balfasz és a gyáva a legenyhébb kifejezések, amiket eddig is használtam.
De ha úgy akarod és ragaszkodsz hozzá megírhatom teljesen ellenzéki nézőpontból (végülis ez a szakmám), hozzávéve nem közvetlen járványvédelmi intézkedéseket is (melegek basztatása, SZFE magánosítása, önkormányzatok szopatása, túlárazott, magánzsebekben landoló beszerzések, stb.).
Nem nehéz, aZ elmúlt évben megnéztem kb. 600 órányi ellenzéki kontentet youtubeon, szerintem mindent és mindenkit, aki ilyen tartalmat gyártott.
Sobri Jóska
nagylaza
Klaci79
több mint 4 éve
Ezzel csak óvatosan...nem fogsz olyat találni, amit zseniálisan csinált, úgyhogy lehetetlent ne vállalj. Az egyetlen ami jó, de nem zseniális, az a kommunikáció, bár a minden élet számít kampány így utólag inkább visszataszító lett.Utánad én is szívesen. De nem arra gondoltam, hogy mit tudsz összegereblyézni az ellenzéki szpícsekből, hanem saját kútfőből merített kormányanyázásra. (Persze, átfedések lehetnek.)Merész játékba kezdek, felkérem Sobri fórumtársat, hogy a hecc kedvéért helyezkedjen ellenzéki pozícióba, és ebből az aspektusból néhány rövid pontban foglalja össze, miért volt katasztrofális a kormány járványkezelése.Szívesen.
nagylaza
Miután te írsz egy összefoglalást, hogy kormányzati, hatalomtechnikai szempontból, politikailag miért viselkedett Orbán zseniálisan, én minimum ugyanolyan terjedelemben megírom, amit kérsz, mégcsak ellenzéki aspektusba se kell helyezkednem hozzá, csak elég összefoglalnom, amit az elmúlt évben már amúgyis leírtam, mert elég lesújtó véleményem van a járványvédekezésről itthon, Európában egyaránt. A balfasz és a gyáva a legenyhébb kifejezések, amiket eddig is használtam.
De ha úgy akarod és ragaszkodsz hozzá megírhatom teljesen ellenzéki nézőpontból (végülis ez a szakmám), hozzávéve nem közvetlen járványvédelmi intézkedéseket is (melegek basztatása, SZFE magánosítása, önkormányzatok szopatása, túlárazott, magánzsebekben landoló beszerzések, stb.).
Nem nehéz, aZ elmúlt évben megnéztem kb. 600 órányi ellenzéki kontentet youtubeon, szerintem mindent és mindenkit, aki ilyen tartalmat gyártott.
Sobri Jóska
nagylaza
több mint 4 éve
Legalább nem jártak úgy, mint az a szerencsétlen százhalombattai család...Egyik barátom 20 éve konditermezik. Teljesen ledöntötte a koronavírus, két hétig alig bírt felkelni és most elkezdte újra, de egyelőre óvatosan.Ott lesznek összeeresztve az oltottak és az oltatlanok igazán maszk nélkül.Na megvan a 3.5M beoltott.Szoval ha nem vagyok belőve, de hivatalos sportoló vagyok, mehetek tovabbra is kondicionalo terembe? 🦠💉
4M-tol nyitnak a furdok, szinhazak, mozik, konditermek stb es vedettsegi igazolvannyal lehet menni.
Beki
Ventura
De aki edz az kemény.
Bazzani
Mondta, hogy a fiai is elkapták, de ők tünetmentesek. Úgyhogy nem kondizni kell, hanem PS-ezni, ha nem akarsz beteg lenni 😀
Klaci79
több mint 4 éve
Utánad én is szívesen. De nem arra gondoltam, hogy mit tudsz összegereblyézni az ellenzéki szpícsekből, hanem saját kútfőből merített kormányanyázásra. (Persze, átfedések lehetnek.)Merész játékba kezdek, felkérem Sobri fórumtársat, hogy a hecc kedvéért helyezkedjen ellenzéki pozícióba, és ebből az aspektusból néhány rövid pontban foglalja össze, miért volt katasztrofális a kormány járványkezelése.Szívesen.
nagylaza
Miután te írsz egy összefoglalást, hogy kormányzati, hatalomtechnikai szempontból, politikailag miért viselkedett Orbán zseniálisan, én minimum ugyanolyan terjedelemben megírom, amit kérsz, mégcsak ellenzéki aspektusba se kell helyezkednem hozzá, csak elég összefoglalnom, amit az elmúlt évben már amúgyis leírtam, mert elég lesújtó véleményem van a járványvédekezésről itthon, Európában egyaránt. A balfasz és a gyáva a legenyhébb kifejezések, amiket eddig is használtam.
De ha úgy akarod és ragaszkodsz hozzá megírhatom teljesen ellenzéki nézőpontból (végülis ez a szakmám), hozzávéve nem közvetlen járványvédelmi intézkedéseket is (melegek basztatása, SZFE magánosítása, önkormányzatok szopatása, túlárazott, magánzsebekben landoló beszerzések, stb.).
Nem nehéz, aZ elmúlt évben megnéztem kb. 600 órányi ellenzéki kontentet youtubeon, szerintem mindent és mindenkit, aki ilyen tartalmat gyártott.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Annyit gondolok hogy sokkal drágább volt mint a többi. Most hogy a 18000-ből mennyi volt a vakcina ára és mennyi ment zsebbe azt nyilván senki se tudja, sajnos nem írták mellé (és a többi mellé se).De azt ugye nem gondolod, hogy a Sinoért ennyit is fizettek?Mi szól a kínai oltás ellen?De ha négyszer annyiba kerül, és semmivel sem jobb, akkor ki az a hülye aki abból táraz be nagy mennyiséget, és nem az ugyanolyan minőségű negyedannyiba kerülő vakcinából?
Nem neked kerül négyszer annyiba.
A súlyos következményektől, haláltól ugyanúgy véd, mint bármelyik másik.
A kormányzat egyenrangúként kezeli a felvételét.
Fél év múlva veszel Pfizert, Sputnikot vagy amelyiket akarsz.
Sobri Jóska
Pláne olyan mennyiséget amit az ország népessége egyáltalán nem indokol, és amúgy a közvélemény is jobban elutasítja? Az EU-ban csak ezek ilyen hülyék.
Mintha bemennék a boltba, egymás mellett lenne két fél literes coca cola, az egyik 250 ft ért, a másik meg egy ezresért, és megvenném az ezrest. Az ember azt hinné hogy ilyen hülye ember nincs, aztán mégis van.
Egy kis szemléltetés:
1.: A szputnyik darabja 1700 ft, a sinopharmé 18000 Ft,
2.: kijelentik hogy a szputnyik a legjobb. Közben a
3.: A szputnyikból lekötnek 2 millió darabot, a sinopharmból meg 5 milliót.
Ezt elhiszi valaki? Ha nem teljesen segghülyék, akkor hazudnak.
Ki-ki döntse el hogy melyikkel járunk jobban.
eaglesmcnabb
Willie Parker
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
Egyik barátom 20 éve konditermezik. Teljesen ledöntötte a koronavírus, két hétig alig bírt felkelni és most elkezdte újra, de egyelőre óvatosan.Ott lesznek összeeresztve az oltottak és az oltatlanok igazán maszk nélkül.Na megvan a 3.5M beoltott.Szoval ha nem vagyok belőve, de hivatalos sportoló vagyok, mehetek tovabbra is kondicionalo terembe? 🦠💉
4M-tol nyitnak a furdok, szinhazak, mozik, konditermek stb es vedettsegi igazolvannyal lehet menni.
Beki
Ventura
De aki edz az kemény.
Bazzani
Mondta, hogy a fiai is elkapták, de ők tünetmentesek. Úgyhogy nem kondizni kell, hanem PS-ezni, ha nem akarsz beteg lenni 😀
több mint 4 éve
Merész játékba kezdek, felkérem Sobri fórumtársat, hogy a hecc kedvéért helyezkedjen ellenzéki pozícióba, és ebből az aspektusból néhány rövid pontban foglalja össze, miért volt katasztrofális a kormány járványkezelése.Szívesen.
nagylaza
Miután te írsz egy összefoglalást, hogy kormányzati, hatalomtechnikai szempontból, politikailag miért viselkedett Orbán zseniálisan, én minimum ugyanolyan terjedelemben megírom, amit kérsz, mégcsak ellenzéki aspektusba se kell helyezkednem hozzá, csak elég összefoglalnom, amit az elmúlt évben már amúgyis leírtam, mert elég lesújtó véleményem van a járványvédekezésről itthon, Európában egyaránt. A balfasz és a gyáva a legenyhébb kifejezések, amiket eddig is használtam.
De ha úgy akarod és ragaszkodsz hozzá megírhatom teljesen ellenzéki nézőpontból (végülis ez a szakmám), hozzávéve nem közvetlen járványvédelmi intézkedéseket is (melegek basztatása, SZFE magánosítása, önkormányzatok szopatása, túlárazott, magánzsebekben landoló beszerzések, stb.).
Nem nehéz, aZ elmúlt évben megnéztem kb. 600 órányi ellenzéki kontentet youtubeon, szerintem mindent és mindenkit, aki ilyen tartalmat gyártott.
több mint 4 éve
Egy jó hír az Astrásoknak:www.portfolio.hu/gazdasag/20210423/jakab-ferenc-jo-hireket-kozolt-az-astrazeneca-vakcinajaval-kapcsolatban-480074
És egy másik hír, de ez is jó legalább, ugyan maláriával kapcsolatos...valamikor az este folyamán a Jansen-ről is kell jönni valami ingónak Amerikából.
több mint 4 éve
Ott lesznek összeeresztve az oltottak és az oltatlanok igazán maszk nélkül.Na megvan a 3.5M beoltott.Szoval ha nem vagyok belőve, de hivatalos sportoló vagyok, mehetek tovabbra is kondicionalo terembe? 🦠💉
4M-tol nyitnak a furdok, szinhazak, mozik, konditermek stb es vedettsegi igazolvannyal lehet menni.
Beki
Ventura
De aki edz az kemény.
több mint 4 éve
De azt ugye nem gondolod, hogy a Sinoért ennyit is fizettek?Ők semmit. Mi fizettük. Az, hogy kinek, másik kérdés.
Willie Parker
több mint 4 éve
Na megvan a 3.5M beoltott.Szoval ha nem vagyok belőve, de hivatalos sportoló vagyok, mehetek tovabbra is kondicionalo terembe? 🦠💉
4M-tol nyitnak a furdok, szinhazak, mozik, konditermek stb es vedettsegi igazolvannyal lehet menni.
Beki
“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------
több mint 4 éve
Minden Sino hazahozatal 26 millió Ft plusz!Nem hhât. Többet 😛De azt ugye nem gondolod, hogy a Sinoért ennyit is fizettek?Mi szól a kínai oltás ellen?De ha négyszer annyiba kerül, és semmivel sem jobb, akkor ki az a hülye aki abból táraz be nagy mennyiséget, és nem az ugyanolyan minőségű negyedannyiba kerülő vakcinából?
Nem neked kerül négyszer annyiba.
A súlyos következményektől, haláltól ugyanúgy véd, mint bármelyik másik.
A kormányzat egyenrangúként kezeli a felvételét.
Fél év múlva veszel Pfizert, Sputnikot vagy amelyiket akarsz.
Sobri Jóska
Pláne olyan mennyiséget amit az ország népessége egyáltalán nem indokol, és amúgy a közvélemény is jobban elutasítja? Az EU-ban csak ezek ilyen hülyék.
Mintha bemennék a boltba, egymás mellett lenne két fél literes coca cola, az egyik 250 ft ért, a másik meg egy ezresért, és megvenném az ezrest. Az ember azt hinné hogy ilyen hülye ember nincs, aztán mégis van.
Egy kis szemléltetés:
1.: A szputnyik darabja 1700 ft, a sinopharmé 18000 Ft,
2.: kijelentik hogy a szputnyik a legjobb. Közben a
3.: A szputnyikból lekötnek 2 millió darabot, a sinopharmból meg 5 milliót.
Ezt elhiszi valaki? Ha nem teljesen segghülyék, akkor hazudnak.
Ki-ki döntse el hogy melyikkel járunk jobban.
eaglesmcnabb
Willie Parker
dande
több mint 4 éve
Nem hhât. Többet 😛De azt ugye nem gondolod, hogy a Sinoért ennyit is fizettek?Mi szól a kínai oltás ellen?De ha négyszer annyiba kerül, és semmivel sem jobb, akkor ki az a hülye aki abból táraz be nagy mennyiséget, és nem az ugyanolyan minőségű negyedannyiba kerülő vakcinából?
Nem neked kerül négyszer annyiba.
A súlyos következményektől, haláltól ugyanúgy véd, mint bármelyik másik.
A kormányzat egyenrangúként kezeli a felvételét.
Fél év múlva veszel Pfizert, Sputnikot vagy amelyiket akarsz.
Sobri Jóska
Pláne olyan mennyiséget amit az ország népessége egyáltalán nem indokol, és amúgy a közvélemény is jobban elutasítja? Az EU-ban csak ezek ilyen hülyék.
Mintha bemennék a boltba, egymás mellett lenne két fél literes coca cola, az egyik 250 ft ért, a másik meg egy ezresért, és megvenném az ezrest. Az ember azt hinné hogy ilyen hülye ember nincs, aztán mégis van.
Egy kis szemléltetés:
1.: A szputnyik darabja 1700 ft, a sinopharmé 18000 Ft,
2.: kijelentik hogy a szputnyik a legjobb. Közben a
3.: A szputnyikból lekötnek 2 millió darabot, a sinopharmból meg 5 milliót.
Ezt elhiszi valaki? Ha nem teljesen segghülyék, akkor hazudnak.
Ki-ki döntse el hogy melyikkel járunk jobban.
eaglesmcnabb
Willie Parker
több mint 4 éve
De azt ugye nem gondolod, hogy a Sinoért ennyit is fizettek?Mi szól a kínai oltás ellen?De ha négyszer annyiba kerül, és semmivel sem jobb, akkor ki az a hülye aki abból táraz be nagy mennyiséget, és nem az ugyanolyan minőségű negyedannyiba kerülő vakcinából?
Nem neked kerül négyszer annyiba.
A súlyos következményektől, haláltól ugyanúgy véd, mint bármelyik másik.
A kormányzat egyenrangúként kezeli a felvételét.
Fél év múlva veszel Pfizert, Sputnikot vagy amelyiket akarsz.
Sobri Jóska
Pláne olyan mennyiséget amit az ország népessége egyáltalán nem indokol, és amúgy a közvélemény is jobban elutasítja? Az EU-ban csak ezek ilyen hülyék.
Mintha bemennék a boltba, egymás mellett lenne két fél literes coca cola, az egyik 250 ft ért, a másik meg egy ezresért, és megvenném az ezrest. Az ember azt hinné hogy ilyen hülye ember nincs, aztán mégis van.
Egy kis szemléltetés:
1.: A szputnyik darabja 1700 ft, a sinopharmé 18000 Ft,
2.: kijelentik hogy a szputnyik a legjobb. Közben a
3.: A szputnyikból lekötnek 2 millió darabot, a sinopharmból meg 5 milliót.
Ezt elhiszi valaki? Ha nem teljesen segghülyék, akkor hazudnak.
Ki-ki döntse el hogy melyikkel járunk jobban.
eaglesmcnabb
több mint 4 éve
Merész játékba kezdek, felkérem Sobri fórumtársat, hogy a hecc kedvéért helyezkedjen ellenzéki pozícióba, és ebből az aspektusból néhány rövid pontban foglalja össze, miért volt katasztrofális a kormány járványkezelése.Azért ez nem megugorhatatlan neki (sem).
nagylaza
Leírta egy év alatt párszor ő is. 😀
Zárás!
Ez volt a legnagyobb hiányosság, egészségügyi szempontból!



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞