OFF topik
31 feliratkozó
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
Talán itt lesz a legjobb helyen: index.hu/szolgalati-kozlemeny/2020/06/21/az_index_szerkesztosege_veszelyben_van/
több mint 6 éve
Szakértő bebizonyítja hogy már elkerülhetetlen ez statikai erősítés. Minden kltséget vállalnak + ha nincs a kémény bélelve azt is. Ilyenkor pl egy rokon inkább kifestette velük a lakást és kicseréltette a nyílászárókat, és így nem zavarta már annyira a dolog kiegyeztek döntetlenben, lett lift lett homlokzat, és az egész ház összes lakása többet ért hirtelen egy jelentős összeggel.
Szerkesztette: ozibozi
több mint 6 éve
A "kérdések bármiről" mellett beteszem ide is...Szivacs.
Azokat kérdezem, akik értenek a joghoz (főleg az ingatlanjoghoz), vagy átéltek már hasonlót, és van személyes tapasztalatuk…
Röviden: tetőtéri lakásokat akarnak építeni a 3 emeletes házunkban (Terézváros), cserébe lenne lift+házfelújítás. A beruházó nemrég kitalálta, hogy többek között a mi lakásunkba is acéloszlopokat akar beépíteni a főfalakba statikai megerősítésként. (Korábban erről nem volt szó.) A főfalak tudtommal osztatlan közös tulajdonba tartoznak. Másrészt a lakás a magántulajdonunk. Nem részletezem, hogy mivel járna nálunk egy ilyen művelet. A lényeg az, hogy ehhez semmiképpen sem akarunk hozzájárulni (már csak a beruházó inkorrektsége miatt sem).
A kérdésem: létezik-e olyan jogcím, ami alapján kötelezhetnek minket arra, hogy határozott akaratunk ellenére, a jóváhagyásunk nélkül a saját magántulajdonunkban ilyen munkálatot végezzenek?
Előre is kösz!
nagylaza
több mint 6 éve
A "kérdések bármiről" mellett beteszem ide is...Azokat kérdezem, akik értenek a joghoz (főleg az ingatlanjoghoz), vagy átéltek már hasonlót, és van személyes tapasztalatuk…
Röviden: tetőtéri lakásokat akarnak építeni a 3 emeletes házunkban (Terézváros), cserébe lenne lift+házfelújítás. A beruházó nemrég kitalálta, hogy többek között a mi lakásunkba is acéloszlopokat akar beépíteni a főfalakba statikai megerősítésként. (Korábban erről nem volt szó.) A főfalak tudtommal osztatlan közös tulajdonba tartoznak. Másrészt a lakás a magántulajdonunk. Nem részletezem, hogy mivel járna nálunk egy ilyen művelet. A lényeg az, hogy ehhez semmiképpen sem akarunk hozzájárulni (már csak a beruházó inkorrektsége miatt sem).
A kérdésem: létezik-e olyan jogcím, ami alapján kötelezhetnek minket arra, hogy határozott akaratunk ellenére, a jóváhagyásunk nélkül a saját magántulajdonunkban ilyen munkálatot végezzenek?
Előre is kösz!
több mint 6 éve
noizz.hu/szines/egy-massziv-fingert-170-ezer-forintra-buntetett-a-becsi-rendorseg-egy-ferfit/e1s39hhSzerencse hogy ez Európában történt, így megúszta a faszi élve, és nem kellett belehalnia az intézkedésbe. Viszont így elmaradnak a nagyszabású tüntetések is a fingás szabadságáért.
Szerkesztette: ozibozi
több mint 6 éve
Uram, köszönöm, hogy meghallgattad és gyorsan teljesítetted a kérésemet!Nagyon itt van az ideje egy "vallás/hitviták/ateizmus" topiknak. Könyörögni fogok Istenhez, hátha megteremti nékünk.S lőn: bowl.hu/forum/egyeb-temak/vilagnezeti-csevego
nagylaza
empty taxi
Lenne még néhány apróság. Szóval, az a helyzet, hogy én nem lottózom ugyan, a feleségem azonban igen. A számai... De hiszen úgyis tudod! Lécci-lécci!
több mint 6 éve
Nem igaz.Az itelet napjaban volt egy vicces monolog a satantol ( film) ahol azt mondja h isten pr-ja a legjobb a vilagon.ha vmi jo tortenik akkor az emberek azr mondjak h isten a bokezu a josagos ha vmi baj tortenik akkor a valasz annyi, h isten utjai kifurkeszhetetlenek.De ha előtte is imádkoztál, akkor miért kerültél egyáltalán nehéz helyzetbe?A keresztény élet egyáltalán nem csak móka és kacagás.
Jughead
Sok minden megpróbálja az ember hitét...
#JC6
ZoliMP
Isten jó. De mivel az ember az eredendő bűn miatt kiesett a kegyelemből, és száműzve lett, illetve a sátán uralkodik a földön, pont hogy tőle jön minden rossz.
Ezzel az erővel azt is lehet mondani, hogy ha baj van, ne kiabálja az ember hogy “Istenem segíts!”.
több mint 6 éve
Nagyon itt van az ideje egy "vallás/hitviták/ateizmus" topiknak. Könyörögni fogok Istenhez, hátha megteremti nékünk.S lőn:
nagylaza

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 6 éve
YoungZeeZee
9 989
Az itelet napjaban volt egy vicces monolog a satantol ( film) ahol azt mondja h isten pr-ja a legjobb a vilagon.ha vmi jo tortenik akkor az emberek azr mondjak h isten a bokezu a josagos ha vmi baj tortenik akkor a valasz annyi, h isten utjai kifurkeszhetetlenek.De ha előtte is imádkoztál, akkor miért kerültél egyáltalán nehéz helyzetbe?A keresztény élet egyáltalán nem csak móka és kacagás.
Jughead
Sok minden megpróbálja az ember hitét...
#JC6
több mint 6 éve
De ha előtte is imádkoztál, akkor miért kerültél egyáltalán nehéz helyzetbe?A keresztény élet egyáltalán nem csak móka és kacagás.
Jughead
Sok minden megpróbálja az ember hitét...
több mint 6 éve
Volt egy lízingen, nagyon nehéz helyzetbe kerültünk előtte, muszáj lett volna kifizetni.De ha előtte is imádkoztál, akkor miért kerültél egyáltalán nehéz helyzetbe?
500.000 Ft, de se a rokonok, sem a barátok nem tudtak segíteni.
Előtte is imádkoztam, minden nap, de amikor még jobban szorult a hurok, még jobban imádkoztam és kértem Istent, segítsen. Csak könyörögni tudtam, mivel senki más nem tudott segíteni.
Egyszercsak csörög a telefon, hogy ha fél órán belül meg tudok mutatni egy lakást egy komoly érdeklődőnek, akkor nagyon hálás lesz.
Rohantam. Nagyon tetszett neki, még ott lefoglalózta.
A céges jutalékom 50.000 Ft volt, mert volt fix fizum akkor mellette.
Három nap múlva hívott a csávó hogy találkozzunk, szeretne adni valamit.
Egy boríték volt, benne 500.000 Ft-tal...
#JC6
több mint 6 éve
Szerintem az imádkozás nagyon fontos.Nekem ez túl rózsaszín. Semmi kudarc? Soha? UFO-e vagy?
A világ 70%-a imádkozik valakihez. Muszlimok, hinduk, keresztények, nincs ebbe semmi ördöngösség.
Engem megnyugtat. Egyszerűen tudom, hogy egy érettségivel, nulla kapcsolati tőkével nem lehetnék itt.
Volt egy lízingen, nagyon nehéz helyzetbe kerültünk előtte, muszáj lett volna kifizetni.
500.000 Ft, de se a rokonok, sem a barátok nem tudtak segíteni.
Előtte is imádkoztam, minden nap, de amikor még jobban szorult a hurok, még jobban imádkoztam és kértem Istent, segítsen. Csak könyörögni tudtam, mivel senki más nem tudott segíteni.
Egyszercsak csörög a telefon, hogy ha fél órán belül meg tudok mutatni egy lakást egy komoly érdeklődőnek, akkor nagyon hálás lesz.
Rohantam. Nagyon tetszett neki, még ott lefoglalózta.
A céges jutalékom 50.000 Ft volt, mert volt fix fizum akkor mellette.
Három nap múlva hívott a csávó hogy találkozzunk, szeretne adni valamit.
Egy boríték volt, benne 500.000 Ft-tal...
Ti itt a fórumon mindent meg tudtok magyarázni nekem, bármit írok.
De ennyi véletlen egyszerűen nem lehet egy ember életében, mint az enyémben, például.
Ld: a gyerekeim születése, köldökzsinór a nyakon, kulccsont törés a születéskor, állítólag siket gyerek, mikor megvizsgálták, szívritmus zavar, stb.
Vagy hogy lett otthonunk a semmiből... 0 Ft önerőből.
Hihetetlen. Olyan sztorik hogy nem hiszitek el. Hátrányos helyzetű vidékről, komoly kapcsolatok nélkül, stb.
De biztos MINDIG - jókor voltam jó helyen.
Egyszerű, nem?
Nekem az ima erőt ad. Tudom hogy mindenem amit van, Istentől kaptam. Hálás vagyok neki a sok jóért, és sok emberért imádkozom, aki beteg vagy nincs jó sora, hogy változzon meg az élete.
#JC6
több mint 6 éve
Nagyon itt van az ideje egy "vallás/hitviták/ateizmus" topiknak. Könyörögni fogok Istenhez, hátha megteremti nékünk.
több mint 6 éve
Az én életemben több ezer véletlen szerencsés esemény történt.aha, szóval ahelyett hogy felelősen gondolkozol előre és annyi hitelt veszel fel amit tudsz istenre bíztad magadBiztos vagyok benne, hogy ezt szándékosan csinálod vagy egyszerűen nem tudod értelmezni amit írok.
oké
Negritis
Felvettem 500k lízinget, minden jó volt, aztán beütött utána nemsokkal a szar, még jobban kiáltottam, és az uccsó pillanatban egy ismeretlen, aki lehetett volna hálás 50 ezerrel, 100K-val, 300K-val, pont annyit adott, mi kihúzott a szarból.
Arra céloztam hogy ez tuti nem véletlen.
Ha még ez az egy lett volna az életünkben, azt mondom oké,Nnegri, igazad van... de több 10 ilyen és ehhez hasonló sztorink van, amire nincs épeszű magyarázat. Ennyi.
De majd mindjárt jön Szombréró és leagyhalottaz, hiszen ez az 500K eleve el volt rendelve az evolúcióban.
#JC6
És több millió, ami nem történt meg.
Nézd a pókert.
Két ász kézben egymás után kb. 1 a 28ezerhez, háromszor kb. 1 a 4,8 millióhoz. Mégis volt ilyen. Rengeteg esemény van, valaminek történnie kell. Az ászpár jó dolog, így erre emlékszem, megmarad. Bizonyára volt háromszor egymás után 48 vagy Q2 is, de azt dobom, elsikkad, senki sem emlékszik rá.
Találtam földön 20ezrest is egyszer, de milliószor meg nem, pedig sok másodpercet sétáltam. Volt, hogy pont akkor nyomtam egy szám hívására, amikor az engem hívott, erre is emlékszem, de rengeteg eset volt, amikor meg nem ez történt.
A szerencse szinkronicitás.
Amikor megesik emlékezetes, amikor nem, akkor nem tűnik fel a hiánya. Ilyen egyszerű ez.
Így működik a világ.
több mint 6 éve
nem érted a gondomat, felelőtlenül vagy sem de olyan hitelt vettél fel amivel nem tudtál mit kezdeniaha, szóval ahelyett hogy felelősen gondolkozol előre és annyi hitelt veszel fel amit tudsz istenre bíztad magadBiztos vagyok benne, hogy ezt szándékosan csinálod vagy egyszerűen nem tudod értelmezni amit írok.
oké
Negritis
Felvettem 500k lízinget, minden jó volt, aztán beütött utána nemsokkal a szar, még jobban kiáltottam, és az uccsó pillanatban egy ismeretlen, aki lehetett volna hálás 50 ezerrel, 100K-val, 300K-val, pont annyit adott, mi kihúzott a szarból.
Arra céloztam hogy ez tuti nem véletlen.
Ha még ez az egy lett volna az életünkben, azt mondom oké,Nnegri, igazad van... de több 10 ilyen és ehhez hasonló sztorink van, amire nincs épeszű magyarázat. Ennyi.
De majd mindjárt jön Szombréró és leagyhalottaz, hiszen ez az 500K eleve el volt rendelve az evolúcióban.
#JC6
majd jött isten (szerinted) és kimentette a segged
mi akadályoz meg abban hogy ezek után még kevésbé legyél figyelmes, mondván h ha nagy a baj majd megint megmentenek?
lehet hogy TE személy szerint nem tolod túl, de az hogy ezeket a véletleneket a hit számlájára írod nagyon veszélyes
és honnan tudod hogy nem volt rá utalás hogy neked pont annyi pénzre van szükséged?
fél szavakból ki tudnak derülni dolgok, honnan tudod hogy nem jár utána hogy mi a helyzet veled mielőtt megbízott?
persze mondhatod hogy isten, de minden tény hiányában, 1 oldalról tekintve számomra ez nem több mint véletlen és jóindulat
nem akarom cáfolni/megmagyarázni az összes "jelenésedet", nem kívánlak meggyőzni hogy ne legyél vallásos
nem is érzem hogy lenne értelme
amúgy nem véletlen hogy minél iskolázotabb egy ember annál kevésbé fogékony a vallásra, hiszen annál több válasza van a "jelenésekre" és annál több olyan kérdés merül fel amire a hit nem ad választ
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Szerintem az imádkozás nagyon fontos.Tudom, hogy Sobrinak dolgozol, kis opportunista vagyol, de míg a Mester magában talált megnyugvást a mindenmegmagyarázásához, te meg kiprojektáltad egy lénybe. Node ezek a segge felől felgöngyölített dógok nem biztos, hogy a bemeneti oldalról is működnek.
A világ 70%-a imádkozik valakihez. Muszlimok, hinduk, keresztények, nincs ebbe semmi ördöngösség.
Engem megnyugtat. Egyszerűen tudom, hogy egy érettségivel, nulla kapcsolati tőkével nem lehetnék itt.
Volt egy lízingen, nagyon nehéz helyzetbe kerültünk előtte, muszáj lett volna kifizetni.
500.000 Ft, de se a rokonok, sem a barátok nem tudtak segíteni.
Előtte is imádkoztam, minden nap, de amikor még jobban szorult a hurok, még jobban imádkoztam és kértem Istent, segítsen. Csak könyörögni tudtam, mivel senki más nem tudott segíteni.
Egyszercsak csörög a telefon, hogy ha fél órán belül meg tudok mutatni egy lakást egy komoly érdeklődőnek, akkor nagyon hálás lesz.
Rohantam. Nagyon tetszett neki, még ott lefoglalózta.
A céges jutalékom 50.000 Ft volt, mert volt fix fizum akkor mellette.
Három nap múlva hívott a csávó hogy találkozzunk, szeretne adni valamit.
Egy boríték volt, benne 500.000 Ft-tal...
Ti itt a fórumon mindent meg tudtok magyarázni nekem, bármit írok.
De ennyi véletlen egyszerűen nem lehet egy ember életében, mint az enyémben, például.
Ld: a gyerekeim születése, köldökzsinór a nyakon, kulccsont törés a születéskor, állítólag siket gyerek, mikor megvizsgálták, szívritmus zavar, stb.
Vagy hogy lett otthonunk a semmiből... 0 Ft önerőből.
Hihetetlen. Olyan sztorik hogy nem hiszitek el. Hátrányos helyzetű vidékről, komoly kapcsolatok nélkül, stb.
De biztos MINDIG - jókor voltam jó helyen.
Egyszerű, nem?
Nekem az ima erőt ad. Tudom hogy mindenem amit van, Istentől kaptam. Hálás vagyok neki a sok jóért, és sok emberért imádkozom, aki beteg vagy nincs jó sora, hogy változzon meg az élete.
#JC6
A mazelban, honnan tudod, hogy kinek tartozol? Legjobb esetben is vak, az hogy pozítív kimenetelű, az a mazel, de nem tudod hogy akihez imádkoztál, az jött-e el, vagy csak boltoltál a pozitív végkifejletre és eladtad a lelked. Vagy bárkinek eladtad volna, csakhogy úgy történjen?

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Még az is lehet. Meg az is hogy nem. Ha egyszer megtudom, megígérem hogy elmondom neked.Szóval mondjuk az, hogy az anyajegyből bőrrák lesz, az Isten műve?Ez nem a genetikáról szól. A hit az sohasem a természettudományos fogalmakról szól, hanem az emberről. Például arról, hogyan viselkedsz, és mikor adod fel. Akik szerint nem érdemes imádkozni, azoknak eggyel kevesebb eszközük van a totális feladás előtt. Egyértelmű, nem?Ez szimpla genetika, vagy jól működik, vagy hibásan. Az imádkozással hogy hatsz rá?Mert kerülhet az ember olyan helyzetbe, amikor az imádkozáson kívül nem marad más.Nem olvastam vegig az elmult oldalakat, a vallasnal nekem csak egy dolog nem tiszta " miert kell hinni valaki masban" magadon kivul ahhoz h eljuss vhova ahol "jo neked".ha baj van miert fohaszkodsz mashoz miert "mastol" varod a csodat. Persze tudom a hit a lenyeg es hinni kell vmiben csak nekem fura h ez.| Mert gyengék, és mástól várnak segítséget. |
En ugy vagyok vele h kb minden ember egy-egy isten.
ZoliMP
Mikey
Mondjuk van rajtad egy szabálytalan formájú, többszínű anyajegy, amire azt mondja a bőrgyógyász, hogy elég gyanús, le kéne venni, majd a szövettan megmondja hogy mi van. Leveszik, te meg várod a szövettan eredményét. Itt már ember nem tud segíteni rajtad. A minta elment, aki megvizsgálja, az meg le fogja írni amit lát. Semmi ráhatásod nincs, másnak se. Várhatsz mint egy birka, vagy azt mondod, hogy basszus, valamit legalább csináljak. Lehet hogy nem segít, de legalább megpróbálom. Emberibb viselkedés, mint nézni a falat és várni hogy mi lesz.
Jan
Mikey
Jan
Mikey
Amúgy te mit csinálnál egy ilyen helyzetben?
több mint 6 éve
aha, szóval ahelyett hogy felelősen gondolkozol előre és annyi hitelt veszel fel amit tudsz istenre bíztad magadBiztos vagyok benne, hogy ezt szándékosan csinálod vagy egyszerűen nem tudod értelmezni amit írok.
oké
Negritis
Felvettem 500k lízinget, minden jó volt, aztán beütött utána nemsokkal a szar, még jobban kiáltottam, és az uccsó pillanatban egy ismeretlen, aki lehetett volna hálás 50 ezerrel, 100K-val, 300K-val, pont annyit adott, mi kihúzott a szarból.
Arra céloztam hogy ez tuti nem véletlen.
Ha még ez az egy lett volna az életünkben, azt mondom oké,Nnegri, igazad van... de több 10 ilyen és ehhez hasonló sztorink van, amire nincs épeszű magyarázat. Ennyi.
De majd mindjárt jön Szombréró és leagyhalottaz, hiszen ez az 500K eleve el volt rendelve az evolúcióban.
Szerkesztette: JC6 (Mr. Miele)
több mint 6 éve
Szerintem az imádkozás nagyon fontos.aha, szóval ahelyett hogy felelősen gondolkozol előre és annyi hitelt veszel fel amit tudsz istenre bíztad magad
A világ 70%-a imádkozik valakihez. Muszlimok, hinduk, keresztények, nincs ebbe semmi ördöngösség.
Engem megnyugtat. Egyszerűen tudom, hogy egy érettségivel, nulla kapcsolati tőkével nem lehetnék itt.
Volt egy lízingen, nagyon nehéz helyzetbe kerültünk előtte, muszáj lett volna kifizetni.
500.000 Ft, de se a rokonok, sem a barátok nem tudtak segíteni.
Előtte is imádkoztam, minden nap, de amikor még jobban szorult a hurok, még jobban imádkoztam és kértem Istent, segítsen. Csak könyörögni tudtam, mivel senki más nem tudott segíteni.
Egyszercsak csörög a telefon, hogy ha fél órán belül meg tudok mutatni egy lakást egy komoly érdeklődőnek, akkor nagyon hálás lesz.
Rohantam. Nagyon tetszett neki, még ott lefoglalózta.
A céges jutalékom 50.000 Ft volt, mert volt fix fizum akkor mellette.
Három nap múlva hívott a csávó hogy találkozzunk, szeretne adni valamit.
Egy boríték volt, benne 500.000 Ft-tal...
Ti itt a fórumon mindent meg tudtok magyarázni nekem, bármit írok.
De ennyi véletlen egyszerűen nem lehet egy ember életében, mint az enyémben, például.
Ld: a gyerekeim születése, köldökzsinór a nyakon, kulccsont törés a születéskor, állítólag siket gyerek, mikor megvizsgálták, szívritmus zavar, stb.
Vagy hogy lett otthonunk a semmiből... 0 Ft önerőből.
Hihetetlen. Olyan sztorik hogy nem hiszitek el. Hátrányos helyzetű vidékről, komoly kapcsolatok nélkül, stb.
De biztos MINDIG - jókor voltam jó helyen.
Egyszerű, nem?
Nekem az ima erőt ad. Tudom hogy mindenem amit van, Istentől kaptam. Hálás vagyok neki a sok jóért, és sok emberért imádkozom, aki beteg vagy nincs jó sora, hogy változzon meg az élete.
#JC6
oké
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Szóval mondjuk az, hogy az anyajegyből bőrrák lesz, az Isten műve?Ez nem a genetikáról szól. A hit az sohasem a természettudományos fogalmakról szól, hanem az emberről. Például arról, hogyan viselkedsz, és mikor adod fel. Akik szerint nem érdemes imádkozni, azoknak eggyel kevesebb eszközük van a totális feladás előtt. Egyértelmű, nem?Ez szimpla genetika, vagy jól működik, vagy hibásan. Az imádkozással hogy hatsz rá?Mert kerülhet az ember olyan helyzetbe, amikor az imádkozáson kívül nem marad más.Nem olvastam vegig az elmult oldalakat, a vallasnal nekem csak egy dolog nem tiszta " miert kell hinni valaki masban" magadon kivul ahhoz h eljuss vhova ahol "jo neked".ha baj van miert fohaszkodsz mashoz miert "mastol" varod a csodat. Persze tudom a hit a lenyeg es hinni kell vmiben csak nekem fura h ez.| Mert gyengék, és mástól várnak segítséget. |
En ugy vagyok vele h kb minden ember egy-egy isten.
ZoliMP
Mikey
Mondjuk van rajtad egy szabálytalan formájú, többszínű anyajegy, amire azt mondja a bőrgyógyász, hogy elég gyanús, le kéne venni, majd a szövettan megmondja hogy mi van. Leveszik, te meg várod a szövettan eredményét. Itt már ember nem tud segíteni rajtad. A minta elment, aki megvizsgálja, az meg le fogja írni amit lát. Semmi ráhatásod nincs, másnak se. Várhatsz mint egy birka, vagy azt mondod, hogy basszus, valamit legalább csináljak. Lehet hogy nem segít, de legalább megpróbálom. Emberibb viselkedés, mint nézni a falat és várni hogy mi lesz.
Jan
Mikey
Jan
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 6 éve
Szerintem az imádkozás nagyon fontos.Én is szoktam néha imádkozni olyan dolgokban amibe nincs befolyásom, de sok kihatása nincs semmire, inkább megnyugvást ad az igaz. De ha valaki beteg, és meggyógyul 99,9%-ban az orvosok tehetnek róla, inkább bennük bíznék.
A világ 70%-a imádkozik valakihez. Muszlimok, hinduk, keresztények, nincs ebbe semmi ördöngösség.
Engem megnyugtat. Ésszerűen tudom, hogy egy érettségivel, nulla kapcsolati tőkével nem lehetnék itt.
Volt egy lízingen, nagyon nehéz helyzetbe kerültünk előtte, muszáj lett volna kifizetni.
500.000 Ft, de se a rokonok, sem a barátok nem tudtak segíteni.
Előtte is imádkoztam, minden nap, de amikor még jobban szorult a hurok, még jobban imádkoztam és kértem Istent, segítsen. Csak könyörögni tudtam, mivel senki más nem tudott segíteni.
Egyszercsak csörög a telefon, hogy ha fél órán belül meg tudok mutatni egy lakást egy komoly érdeklődőnek, akkor nagyon hálás lesz.
Rohantam. Nagyon tetszett neki, még ott lefoglalózta.
A céges jutalékom 50.000 Ft volt, mert volt fix fizum akkor mellette.
Három nap múlva hívott a csávó hogy találkozzunk, szeretne adni valamit.
Egy boríték volt, benne 500.000 Ft-tal...
Ti itt a fórumon mindent meg tudtok magyarázni nekem, bármit írok.
De ennyi véletlen egyszerűen nem lehet egy ember életében, mint az enyémben, például.
Nekem az ima erőt ad. Tudom hogy mindenem amit van, Istentől kaptam. Hálás vagyok neki a sok jóért, és sok emberért imádkozom, aki beteg vagy nincs jó sora, hogy változzon meg az élete.
#JC6
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 6 éve
Szerintem az imádkozás nagyon fontos.A világ 70%-a imádkozik valakihez. Muszlimok, hinduk, keresztények, nincs ebbe semmi ördöngösség.
Engem megnyugtat. Egyszerűen tudom, hogy egy érettségivel, nulla kapcsolati tőkével nem lehetnék itt.
Volt egy lízingen, nagyon nehéz helyzetbe kerültünk előtte, muszáj lett volna kifizetni.
500.000 Ft, de se a rokonok, sem a barátok nem tudtak segíteni.
Előtte is imádkoztam, minden nap, de amikor még jobban szorult a hurok, még jobban imádkoztam és kértem Istent, segítsen. Csak könyörögni tudtam, mivel senki más nem tudott segíteni.
Egyszercsak csörög a telefon, hogy ha fél órán belül meg tudok mutatni egy lakást egy komoly érdeklődőnek, akkor nagyon hálás lesz.
Rohantam. Nagyon tetszett neki, még ott lefoglalózta.
A céges jutalékom 50.000 Ft volt, mert volt fix fizum akkor mellette.
Három nap múlva hívott a csávó hogy találkozzunk, szeretne adni valamit.
Egy boríték volt, benne 500.000 Ft-tal...
Ti itt a fórumon mindent meg tudtok magyarázni nekem, bármit írok.
De ennyi véletlen egyszerűen nem lehet egy ember életében, mint az enyémben, például.
Ld: a gyerekeim születése, köldökzsinór a nyakon, kulccsont törés a születéskor, állítólag siket gyerek, mikor megvizsgálták, szívritmus zavar, stb.
Vagy hogy lett otthonunk a semmiből... 0 Ft önerőből.
Hihetetlen. Olyan sztorik hogy nem hiszitek el. Hátrányos helyzetű vidékről, komoly kapcsolatok nélkül, stb.
De biztos MINDIG - jókor voltam jó helyen.
Egyszerű, nem?
Nekem az ima erőt ad. Tudom hogy mindenem amit van, Istentől kaptam. Hálás vagyok neki a sok jóért, és sok emberért imádkozom, aki beteg vagy nincs jó sora, hogy változzon meg az élete.
Szerkesztette: JC6 (Mr. Miele)
több mint 6 éve
Az mindenkinek ott van, mindig. Ez a szerencse. Különben sokan bajban lennénk. 😊de a nemhívőnek is ott van, hoty hirtelen rátalál Stenre, azt annyi a körelőnynekMondjuk inkább úgy, hogy azon a ponton, amikor egy nem hívő azt mondja, hogy "mindent megpróbáltam, itt már nincs mit tenni!"neked az az alapvetésed hogy aki nem hívő az könnyebben feladjaJól értem-, az az alapfeltevésed, hogy a hívők a rossz dolgokért alapvetően Istent hibáztatják, másrészt önértékelési problémáik vannak, és ezt imádkozással próbálják elfedni?Ez nem a genetikáról szól. A hit az sohasem a természettudományos fogalmakról szól, hanem az emberről. Például arról, hogyan viselkedsz, és mikor adod fel. Akik szerint nem érdemes imádkozni, azoknak eggyel kevesebb eszközük van a totális feladás előtt. Egyértelmű, nem?akinek van hite és tud imádkozni, annak az +1 gát mielőtt magába néz és megpróbál változtatni
Jan
ha tudom hibáztatni istent és a sorsot akkor miért vállalnám fel a felelősséget?
egyértelmű, nem?
Negritis
Jan
nem mondom hogy mindenkire igaz
de amennyire erő tud lenni a hit, annyira gát is
Negritis
Akkor a hívőnek még mindig van egy lehetősége, imádkozni.
És ha valóban hisz benne, akkor ez egy valós lehetőség a tevésre - a nem tevés (=beletörődés, feladás) helyett.
Persze gát bármi lehet, ha az ember elveszti a fonalat.
Jan
sutianap
több mint 6 éve
A tág rokonságban történt, hogy egy korábban abszolút vallástalan lány valahogy összeismerkedett egy (úgy emlékszem) pünkösdista gyülekezettel. Először hülyének nézte őket, aztán váratlanul megtért. Buzgó keresztény lett. Fiútestvére először hülyének nézte a lányt, aztán váratlanul ő is megtért. Belépett ugyanabba a gyülekezetbe. Belőle is buzgó keresztény lett.Ők csak a tévhívők. Nem hinném😁, hogy minden hìvő így hisz. Azt sem gondolom, hogy vitatná a legtöbbjük a tudományos magyarázatokat.
Eddig oké. Csakhogy utána a szülőknek is meg kellett térniük. Olyan nyomás volt rajtuk (ők mesélték), hogy nem tehettek mást. Szerető gyermekeik világossá tették, hogy különben megszakítják velük a kapcsolatot.
Egyszer ellátogattak hozzánk. A lány, a gyülekezetből választott férje, két gyerekük + a kényszerűségből megtért szülők. (A fiútestvér nem volt velük.) Feleségemmel vendégül láttuk őket: étel és ital, ahogyan kell. Akkor még az egész lakásunkban lehetett dohányozni, de rájuk tekintettel különvonultunk elszívni egy cigit a jól szeparált konyhába. Erre, bazmeg, a férj – akit kábé másodszor láttunk életünkben – utánunk jött, és rögtönzött prédikáció keretében lecseszett minket, amiért dohányzunk. A saját lakásunkban!
Na, többet nem hívtuk őket.
Ámen.
nagylaza
Én pl elfogadom az ősrobbanást, de pl arra sincs magyarázat, h mitől lett ősrobbanás, ki/mi indította a folyamatot, ki/mi keletkeztette az anyagokat/vegyületeket hozzá, miért akkor történt, amikor, miért úgy zajlott ahogy... azt sem tudjuk, hogy egy ősrobbanás volt-e, vagy a mi általunk ismert világegyetem előtt létezett-e másik kozmosz, amit egy másik ősrobbanás hozott létre/pusztított el blablabla
A szövetmintás esetben a hit az én értelmezésemben nem az, hogy egy felsőbb entitástól várom a beavatkozást/befolyást az eredményre, hanem a várakozás közben találok egy lelki kapaszkodót, amitől nem esek össze. Találok magamban erőt, hogy felkészüljek minden kimenetelre, felkészítsem a lelkem, az elmém, a türelmem. Személyes tapasztalat nálam a három gyermekem születése volt.
Más másban talál "menedéket" - nekem nem fáj ez- valaki semmiben nem tud és megborul örökre...
több mint 6 éve
YoungZeeZee
9 989
nem akarlak meggyozni, de sztem a feladas es az imadkozas kozott van meg valasztas.Mondjuk inkább úgy, hogy azon a ponton, amikor egy nem hívő azt mondja, hogy "mindent megpróbáltam, itt már nincs mit tenni!"neked az az alapvetésed hogy aki nem hívő az könnyebben feladjaJól értem-, az az alapfeltevésed, hogy a hívők a rossz dolgokért alapvetően Istent hibáztatják, másrészt önértékelési problémáik vannak, és ezt imádkozással próbálják elfedni?Ez nem a genetikáról szól. A hit az sohasem a természettudományos fogalmakról szól, hanem az emberről. Például arról, hogyan viselkedsz, és mikor adod fel. Akik szerint nem érdemes imádkozni, azoknak eggyel kevesebb eszközük van a totális feladás előtt. Egyértelmű, nem?akinek van hite és tud imádkozni, annak az +1 gát mielőtt magába néz és megpróbál változtatni