PC és Konzol
27 feliratkozó
több mint 14 éve
Hát a magyarítást, ha akarod vagy szükséged van rá, és az NB3-as patch is érdekes. 😊Egyébként nem könnyű ez, elkezdtem egyet a DVTK-val, 22500-at adnak fizetésekre, mikor 42000-t költenek alapból és persze 0-t átigazolásokra. 😀
több mint 14 éve
Én is végülis ezt választottam 😊 A 11-et persze. Leszedtem hozzá a 11.3-as vagy milyen pöcsöt, aztán meglátjuk műkszik-e 😊 Valamit esetleg még ajánlatos leszedni hozzá?Egyébként magamtól hivatalos játékként egyedül a Championship Manager 00/01-et vettem meg, azzal indultam el a CM-karrieremben, gondolom főleg ezért is maradtam meg mellette 😊 Mondjuk abban még sokmindent nem értem el, gyakorlatilag semmit nem tudtam megnyerni 😀 De aztán a későbbiek jobbak voltak 😊 Remélhetőleg ez is fasza lesz, főleg hogy már ungáris csapatok is vannak 😊
több mint 14 éve
Rég nem játszottam a jó régi Csempiöncsip Menedzser játékokkal, és most újra elővennék valamit. Aki játszik ilyennel, nem túl nagy gépigénnyel elérhetőek közül melyik szokker menedzser játék a legjobb? (fontos, hogy normális játékosok legyenek)fetomyJó, hogy írtad ezt. Elkezdek egyet a Diósgyőrrel, kár hogy fel kell jutnom újra. 😊
Én évek óta a Football Managerrel játszok amúgy csak, szóval objektív véleményt ne tőlem várj. De én elégedett vagyok az FM-mel, bár azt el kell ismerni, hogy nincsenek óriási fejlesztések évente. Egyébként ennek van a legnagyobb rajongótábora és az eredeti CM-nek is ez az utódja, szóval én a helyedben is ezt választanám. 😉
több mint 14 éve
Rég nem játszottam a jó régi Csempiöncsip Menedzser játékokkal, és most újra elővennék valamit. Aki játszik ilyennel, nem túl nagy gépigénnyel elérhetőek közül melyik szokker menedzser játék a legjobb? (fontos, hogy normális játékosok legyenek)
több mint 14 éve
Áldom az eszem, hogy anno a 360 mellett döntöttem...Top Spin 4 demo kötelező ps3-ra. nagyon eltalálták a játékot. meg kellene venni a fullt is 😕HabiBasszák meg, hogy PC-re ezer éve nem adtak ki normális teniszjátékot sem, normális verekedős mellett...Schleck
több mint 14 éve
Top Spin 4 demo kötelező ps3-ra. nagyon eltalálták a játékot. meg kellene venni a fullt is 😕HabiBasszák meg, hogy PC-re ezer éve nem adtak ki normális teniszjátékot sem, normális verekedős mellett...
több mint 14 éve
Top Spin 4 demo kötelező ps3-ra. nagyon eltalálták a játékot. meg kellene venni a fullt is 😕


JT Daniels fan
több mint 14 éve
Sapphire HD5770 Vapor-X nem érdekelne vkit óccsóért? :rolleyes:
|
több mint 14 éve
tervezem, hogy előveszem a régi szeretett játékaimat, ezért gondoltam megkérdezem, hogy játszott valaki anno az albionnal vagy a star wars rebellionnal?
több mint 14 éve
Egyik se, szimplán csak ismerem a játékot. 😀Végre valaki. Már kezdtem egyedül érezni magam. Multizol is vagy csak singlebe tengeted a napjaidat?VadkenderMinecraft. Mond valakinek valamit? 😀VadkenderInkább ki az, akinek ez nem mond semmit? 😀vassadi
több mint 14 éve
Batman: Arkham cityjöjjön mááááár...Naomi kisasszony pedig (L)
20 perces gameplay
http://www.youtube.com/watch?v=dqi3QXYohScHabi
|
több mint 14 éve
Batman: Arkham city20 perces gameplay
http://www.youtube.com/watch?v=dqi3QXYohSc


JT Daniels fan
több mint 14 éve
Köszi szépen!Azt hiszem ennyire játékkal már rég nem akartam játszani,így elsőre ez kegyetlenül el lett találva...Tényleg kell majd egy konzol....ezt a játékot rengeteg ideig fejlesztették. 10000 bűnesetet néztek át, képekkel, gyilkossági helyszínek minden. Árlapokon megnézték mi mennyibe került, várostérképekről modellezték le az egész játékot. Óriási munka van ennek a hátterében.
http://videoteka.web4.hu/cikk/la-noire-fokuszban-a-jatekmenet-magyar-felirattalNewman
A zavvi rendelésnél meg dombornyomott kártya kell ha jól tudom, nekem haverom rendeli mindig. Játékonként 1 fontos postaköltség van. Kurva nagy raktárkészletük van és viszik a játékokat tőlük mint a cukrot. Sokat szállítanak magyarba is és mindenki csak pozitívan vélekedik róluk.
Vaterás rendelésnél meg shoptól kell rendelni, ahol nagy a pozitív visszajelzés.Habi
több mint 14 éve
else hiszem ... Duke Nukem Forever ... pár perc és fent lesz ...DripHail to the King, baby 😊 Mondjuk, annyira nem jó 😂
több mint 14 éve
else hiszem ... Duke Nukem Forever ... pár perc és fent lesz ...
több mint 14 éve
Valamiért nem engedi a patcheket. Azt írja, hogy nem kompatibilis a játékommal.Az pont mellékküldetéseket bevezető misszió, de sajnos anélkül nem lehet továbbmenni. Próbáld meg updatelni a játékot, vagy frissítsd a videókarid driverét. Esetleg ha nem eredeti, akkor egy újracrackelés is segíthet.shawnkaDriver frissítés?A Warmachineos vagy mi a neve. Mikor el kell égetni a tervrajzokat de közbe nem vehetnek észre. Ott miután felrobbantom a hordókat bedobja az animációt, és lefagy.Double B
Amúgy melyik pálya? 😀shawnka
több mint 14 éve
Minecraft alap játék 😉 és az eredeti is simán megéri a 4k forintot 😀persze még nem vettem meg 😂

több mint 14 éve
Az pont mellékküldetéseket bevezető misszió, de sajnos anélkül nem lehet továbbmenni. Próbáld meg updatelni a játékot, vagy frissítsd a videókarid driverét. Esetleg ha nem eredeti, akkor egy újracrackelés is segíthet.A Warmachineos vagy mi a neve. Mikor el kell égetni a tervrajzokat de közbe nem vehetnek észre. Ott miután felrobbantom a hordókat bedobja az animációt, és lefagy.Double BNem tudja valaki, hogy mi az oka annak, hogy az AC: Brotherhoodban az egyik pályán lefagy a kép, és bár a hangot hallom, hogy megy tovább nem történik semmi, és egy idő után véglegesen lefagyDouble BDriver frissítés?
Amúgy melyik pálya? 😀shawnka
több mint 14 éve
Végre valaki. Már kezdtem egyedül érezni magam. Multizol is vagy csak singlebe tengeted a napjaidat?Minecraft. Mond valakinek valamit? 😀VadkenderInkább ki az, akinek ez nem mond semmit? 😀vassadi
több mint 14 éve
A Warmachineos vagy mi a neve. Mikor el kell égetni a tervrajzokat de közbe nem vehetnek észre. Ott miután felrobbantom a hordókat bedobja az animációt, és lefagy.Nem tudja valaki, hogy mi az oka annak, hogy az AC: Brotherhoodban az egyik pályán lefagy a kép, és bár a hangot hallom, hogy megy tovább nem történik semmi, és egy idő után véglegesen lefagyDouble BDriver frissítés?
Amúgy melyik pálya? 😀shawnka
több mint 14 éve
Minecraft. Mond valakinek valamit? 😀VadkenderInkább ki az, akinek ez nem mond semmit? 😀
több mint 14 éve
Minecraft. Mond valakinek valamit? 😀Vadkenderpixelkockák, szédülés.
több mint 14 éve
Minecraft. Mond valakinek valamit? 😀
több mint 14 éve
Vagy patch, crack.Nem tudja valaki, hogy mi az oka annak, hogy az AC: Brotherhoodban az egyik pályán lefagy a kép, és bár a hangot hallom, hogy megy tovább nem történik semmi, és egy idő után véglegesen lefagyDouble BDriver frissítés?shawnka
több mint 14 éve
Nem tudja valaki, hogy mi az oka annak, hogy az AC: Brotherhoodban az egyik pályán lefagy a kép, és bár a hangot hallom, hogy megy tovább nem történik semmi, és egy idő után véglegesen lefagyDouble BDriver frissítés?
Amúgy melyik pálya? 😀


