Politika

64 feliratkozó

több mint 1 éve
StormST Denver Broncos 13 180 — SB 50 Champion @ Grund
Abból indultam ki alapvetően, hogy nálunk ha egy pártból kiszeret a nép, annak nem nagyon van visszatérés, legfeljebb hosszabb-rövidebb vegetálás a megszűnés előtt.
Kampman
Azért ez az MSZP-re nagyon nem igaz. Visszajöttek 1994-ben, majd 2002-ben, majd a rendszerváltás után először még maradni is tudtak 2006-ban.
A "kiszeretés" utáni 20 évből 12-ben vissza voltak térve, háromszor nyertek, arról nem is beszélve, hogy a fél MSZMP a Fideszben tért vissza.
Összetettebb ez egy ennyire leegyszerűsítő állításnál.
Őszentsége Sobri Jóska
Hát meg ugye a fidesz is visszatért már egyszer 2 komoly pofon után 2010-ben, ezt se feledjük...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
Toca Minnesota Vikings 20 875 — Vikings fan
Persze tudjuk, hogy KG simán kinőhet egy későbbi ellenfélnek, de ez legyen majd az akkori idők problémája, nekik. Nekünk meg csak jó lehet, hogyha ilyen arcokkal bővül a paletta.
Lúdas Solymi
Országos szinten kizárt.
Kampman
Egy két fordulós rendszerben vagy egy jó kampánnyal miért ne?
Romániában sikerült, persze ott olyan volt az ellenfél is, de azért KG is volt anno miniszterelnök-jelölt vagy hát lett volna, csak nem nyíratta ki magát.
Lúdas Solymi
Mert Karácsony az egyébként büszkén vállalt nyírségi származásával együtt is túlságosan urbánus értelmiségi karakter, vidéken ez nem igazán működik.
A hozzá hasonló politikusoknak itthon tényleg a főpolgármesteri pozíció a maximum.
Kampman
Érdekes ez, mert Magyar Péter is szerintem egy kimondottan urbánus karakter, és ő úgy látszik bejön vidéken is.
peterk2005 udvari bolond
Persze, mert MP jobboldali konzervatív az összes jelmezzel és díszlettel együtt ( és ezért nem csak urbánus karakter), KG pedig hiába nyírségi, lesír róla, hogy baloldali liberális, akit a városi levegő szabaddá tett. Őt nem lehet országossá becsomagolni.
Dzsokijuing
Kari Geri a prideon tetszeleg, MP azert, hogy választásokat nyerjen inkább nem mond semmit.
Szerintem ennyivel leírható, hogy miért nem érdemes KGból miniszterelnökjelöltet gyártani.
Toca
KG pontosan tudja, hogy leghamarabb 2030-ban lehet ez realitás neki.
Amadeus az áttelelt poloska
Szerintem nem realis az se. Akkora fordulatot én nem látok a magyar néplélekben.
Pláne ha akkor még a NER marad vagy vissza akar térni.
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 810 — The Mathematician
 telex.hu/after/2025/06/29/a-fesztivalozoknak-most-mar-nagyon-elege-van
NB2
nah ezért szántják be őket módszeresen akkor 😊

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 29 610 — nabege2@yahoo.com
 telex.hu/after/2025/06/29/a-fesztivalozoknak-most-mar-nagyon-elege-van
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 943 — #NoStress
Abból indultam ki alapvetően, hogy nálunk ha egy pártból kiszeret a nép, annak nem nagyon van visszatérés, legfeljebb hosszabb-rövidebb vegetálás a megszűnés előtt.
Kampman
Azért ez az MSZP-re nagyon nem igaz. Visszajöttek 1994-ben, majd 2002-ben, majd a rendszerváltás után először még maradni is tudtak 2006-ban.
A "kiszeretés" utáni 20 évből 12-ben vissza voltak térve, háromszor nyertek, arról nem is beszélve, hogy a fél MSZMP a Fideszben tért vissza.
Összetettebb ez egy ennyire leegyszerűsítő állításnál.

több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 931
Abból indultam ki alapvetően, hogy nálunk ha egy pártból kiszeret a nép, annak nem nagyon van visszatérés, legfeljebb hosszabb-rövidebb vegetálás a megszűnés előtt.

A KDNP is zombiként létezik csak, nem igazi párt.

Pláne ha a Tisza többé-kevésbé egyedül megnyerné a választást, azzal végképp diszkreditálná a kizárólag vereségeket felhalmozni képes többit.
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 273 — Saturday Night Lights
Persze tudjuk, hogy KG simán kinőhet egy későbbi ellenfélnek, de ez legyen majd az akkori idők problémája, nekik. Nekünk meg csak jó lehet, hogyha ilyen arcokkal bővül a paletta.
Lúdas Solymi
Országos szinten kizárt.
Kampman
Egy két fordulós rendszerben vagy egy jó kampánnyal miért ne?
Romániában sikerült, persze ott olyan volt az ellenfél is, de azért KG is volt anno miniszterelnök-jelölt vagy hát lett volna, csak nem nyíratta ki magát.
Lúdas Solymi
Mert Karácsony az egyébként büszkén vállalt nyírségi származásával együtt is túlságosan urbánus értelmiségi karakter, vidéken ez nem igazán működik.
A hozzá hasonló politikusoknak itthon tényleg a főpolgármesteri pozíció a maximum.
Kampman
Érdekes ez, mert Magyar Péter is szerintem egy kimondottan urbánus karakter, és ő úgy látszik bejön vidéken is.
peterk2005 udvari bolond
Persze, mert MP jobboldali konzervatív az összes jelmezzel és díszlettel együtt ( és ezért nem csak urbánus karakter), KG pedig hiába nyírségi, lesír róla, hogy baloldali liberális, akit a városi levegő szabaddá tett. Őt nem lehet országossá becsomagolni.
Dzsokijuing
Kari Geri a prideon tetszeleg, MP azert, hogy választásokat nyerjen inkább nem mond semmit.
Szerintem ennyivel leírható, hogy miért nem érdemes KGból miniszterelnökjelöltet gyártani.
Toca
KG pontosan tudja, hogy leghamarabb 2030-ban lehet ez realitás neki.
Amadeus az áttelelt poloska
KG SOHA nem lesz már kormányfőjelölt, ez az egyetlen előválasztáson eldőlt.
Az ország kétharmada jobboldali, vagy MP vagy OV.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 209 — no es importante
Bár az is szürreális feltételezés, hogy 2030-ban DK meg Momentum még lesz, Fidesz meg nem.
Kampman
A momentum pedig nyilvánvalóan arra bazírozik, hogy kormányváltás után ők legyenek az új baloldal, mivel a tisza kvázi a fidesz utódpártja.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 510 — Lucas Scott
Jelenleg ott tartunk, hogy lehet nem lesz baloldali vagy liberális párt a parlamentben 2026 után, de karigeriről, mint potenciális miniszterelnökről megy a diskurzus...
gabokocka
Azért én bízom abban h a KDNP mint baloldali part valahogy bejut jövőre!

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 574
KG soha nem lesz ellenfél.
Baszki, most azért mert megmozdult az ország egy fontos ügyben ne gondoljuk már, hogy Magyaroszágon a következő 20-30 évben liberális kormány lesz. 15 év masszív agymosás egy amúgy sem ilyen igényekkel rendelkező társadalomra. Jelenleg ott tartunk, hogy lehet nem lesz baloldali vagy liberális párt a parlamentben 2026 után, de karigeriről, mint potenciális miniszterelnökről megy a diskurzus...
gabokocka
Miért ne lehetne liberális kormány?
Szerinted ha 2030-ban lehetne MP és egy kompetens liberális között választani, úgy h a Fidesz-KDNP nem létezne és lennének egyéb pártok is (Momentum, DK ugyebár alaphangon), akkor szerinted MP behúzná simán? Szerintem nem, hisz most is azon megy a problémázás a baloldalon, hogy MP túl jobbos és a szavazói nagy százaléka csak azért szavaz rá, mert ő adja az esélyt OV eltakarításához.
Lúdas Solymi
Magyarországon liberális párt 1990-ben kapott 21%-ot listán, ez a csúcs.

Bár az is szürreális feltételezés, hogy 2030-ban DK meg Momentum még lesz, Fidesz meg nem.
Kampman
A liberálist nem szó szerint kell érteni, ne menjünk bele ilyen fejtegetésbe, de érted te, hogy mire gondolok.
Persze, valószínű lesz Fidesz-KDNP 2030-ban is valszeg, de ugyanúgy a Momentum meg a DK is megpróbál visszatérni, nem fogják elengedni ők se a dolgot, már ha győz a Tisza.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 038 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Ebbe az okfejtesbe meg mínusz 10 fokban is beleizzadt volna a szerző, jelen hőmérséklet mellett infuzio kellene neki, nehogy kiszaradjon. Nagy veszteség érné a jobbos szellemi fölényt…
somoskovig
Hát igen, a Bláz Ágoston Sámuel elég beszélő név.
Amúgy classic ovis szitu, miszerint beindoklod hogy mindenki hülye csak te vagy helikopter.
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 931
KG soha nem lesz ellenfél.
Baszki, most azért mert megmozdult az ország egy fontos ügyben ne gondoljuk már, hogy Magyaroszágon a következő 20-30 évben liberális kormány lesz. 15 év masszív agymosás egy amúgy sem ilyen igényekkel rendelkező társadalomra. Jelenleg ott tartunk, hogy lehet nem lesz baloldali vagy liberális párt a parlamentben 2026 után, de karigeriről, mint potenciális miniszterelnökről megy a diskurzus...
gabokocka
Miért ne lehetne liberális kormány?
Szerinted ha 2030-ban lehetne MP és egy kompetens liberális között választani, úgy h a Fidesz-KDNP nem létezne és lennének egyéb pártok is (Momentum, DK ugyebár alaphangon), akkor szerinted MP behúzná simán? Szerintem nem, hisz most is azon megy a problémázás a baloldalon, hogy MP túl jobbos és a szavazói nagy százaléka csak azért szavaz rá, mert ő adja az esélyt OV eltakarításához.
Lúdas Solymi
Magyarországon liberális párt 1990-ben kapott 21%-ot listán, ez a csúcs.

Bár az is szürreális feltételezés, hogy 2030-ban DK meg Momentum még lesz, Fidesz meg nem.
több mint 1 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 968 — Steelers fan
Origo egy chatgpt “mi az a Pride” leírást tesz be a cikkbe?

Vagy miben vannak?

 www.origo.hu/foto/2025/06/budapest-pride-2025-kepgaleria
vpi
Hat ez kurvagyenge, sehol egy kilógó braner vagy pórázon vezetett latexruhas, ennél kreatívabban szoktak képeket lopni máshonnan es azt hazudni, hogy most készültek. 😊
somoskovig
Vagy m1 vagy hírttv híradón volt, de kiírták, hogy korábbi felvételek.
Valami nagyon nem stimmel. Egyre többször esnek ki a szerepből.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 1 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 209 — no es importante
KG soha nem lesz ellenfél.
Baszki, most azért mert megmozdult az ország egy fontos ügyben ne gondoljuk már, hogy Magyaroszágon a következő 20-30 évben liberális kormány lesz. 15 év masszív agymosás egy amúgy sem ilyen igényekkel rendelkező társadalomra. Jelenleg ott tartunk, hogy lehet nem lesz baloldali vagy liberális párt a parlamentben 2026 után, de karigeriről, mint potenciális miniszterelnökről megy a diskurzus...
gabokocka
Mindenki a pillanat foglya, ezt nem szabadna elfelejteni akkor sem, mikor a jelenlegi helyzet alapján készült közvélemény-kutatásokat nézzük.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 574
KG soha nem lesz ellenfél.
Baszki, most azért mert megmozdult az ország egy fontos ügyben ne gondoljuk már, hogy Magyaroszágon a következő 20-30 évben liberális kormány lesz. 15 év masszív agymosás egy amúgy sem ilyen igényekkel rendelkező társadalomra. Jelenleg ott tartunk, hogy lehet nem lesz baloldali vagy liberális párt a parlamentben 2026 után, de karigeriről, mint potenciális miniszterelnökről megy a diskurzus...
gabokocka
Miért ne lehetne liberális kormány?
Szerinted ha 2030-ban lehetne MP és egy kompetens liberális között választani, úgy h a Fidesz-KDNP nem létezne és lennének egyéb pártok is (Momentum, DK ugyebár alaphangon), akkor szerinted MP behúzná simán? Szerintem nem, hisz most is azon megy a problémázás a baloldalon, hogy MP túl jobbos és a szavazói nagy százaléka csak azért szavaz rá, mert ő adja az esélyt OV eltakarításához.
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 931
KG soha nem lesz ellenfél.
Baszki, most azért mert megmozdult az ország egy fontos ügyben ne gondoljuk már, hogy Magyaroszágon a következő 20-30 évben liberális kormány lesz. 15 év masszív agymosás egy amúgy sem ilyen igényekkel rendelkező társadalomra. Jelenleg ott tartunk, hogy lehet nem lesz baloldali vagy liberális párt a parlamentben 2026 után, de karigeriről, mint potenciális miniszterelnökről megy a diskurzus...
gabokocka
Semmi gond, 2022 áprilisában, pár nappal a választás UTÁN arról ment itt a vita, hogy akkor Dobrev Klára mikor és hogyan lesz OV esélyes kihívója 😊
több mint 1 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 398 — Keep pounding
KG soha nem lesz ellenfél.
Baszki, most azért mert megmozdult az ország egy fontos ügyben ne gondoljuk már, hogy Magyaroszágon a következő 20-30 évben liberális kormány lesz. 15 év masszív agymosás egy amúgy sem ilyen igényekkel rendelkező társadalomra. Jelenleg ott tartunk, hogy lehet nem lesz baloldali vagy liberális párt a parlamentben 2026 után, de karigeriről, mint potenciális miniszterelnökről megy a diskurzus...

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 574
Persze tudjuk, hogy KG simán kinőhet egy későbbi ellenfélnek, de ez legyen majd az akkori idők problémája, nekik. Nekünk meg csak jó lehet, hogyha ilyen arcokkal bővül a paletta.
Lúdas Solymi
Országos szinten kizárt.
Kampman
Egy két fordulós rendszerben vagy egy jó kampánnyal miért ne?
Romániában sikerült, persze ott olyan volt az ellenfél is, de azért KG is volt anno miniszterelnök-jelölt vagy hát lett volna, csak nem nyíratta ki magát.
Lúdas Solymi
Mert Karácsony az egyébként büszkén vállalt nyírségi származásával együtt is túlságosan urbánus értelmiségi karakter, vidéken ez nem igazán működik.
A hozzá hasonló politikusoknak itthon tényleg a főpolgármesteri pozíció a maximum.
Kampman
Érdekes ez, mert Magyar Péter is szerintem egy kimondottan urbánus karakter, és ő úgy látszik bejön vidéken is.
peterk2005 udvari bolond
Persze, mert MP jobboldali konzervatív az összes jelmezzel és díszlettel együtt ( és ezért nem csak urbánus karakter), KG pedig hiába nyírségi, lesír róla, hogy baloldali liberális, akit a városi levegő szabaddá tett. Őt nem lehet országossá becsomagolni.
Dzsokijuing
Kari Geri a prideon tetszeleg, MP azert, hogy választásokat nyerjen inkább nem mond semmit.
Szerintem ennyivel leírható, hogy miért nem érdemes KGból miniszterelnökjelöltet gyártani.
Toca
KG pontosan tudja, hogy leghamarabb 2030-ban lehet ez realitás neki.
Amadeus az áttelelt poloska
Igen, erre utaltam én is, KG nem most lesz ellenfél, hanem legkorábban 2030-ban.
És ha visszaállítják a többfordulós rendszert, akkor idővel simán odakerülhet, hogy egy adott pártnak vagy koalíciónak ő lesz a jelöltje. És ha esetleg még jelölti viták is lennének mint régen, akkor ott is tudna alkotni.
több mint 1 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 614 — Chiefs GM
A nezopont szerint az uralkodo csapdaba csalta az ellenzeket, amely reg nem hibazott ekkorat.

Natessek, van kerdes?
Stez
Ebbe az okfejtesbe meg mínusz 10 fokban is beleizzadt volna a szerző, jelen hőmérséklet mellett infuzio kellene neki, nehogy kiszaradjon. Nagy veszteség érné a jobbos szellemi fölényt…

több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 038 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
A nezopont szerint az uralkodo csapdaba csalta az ellenzeket, amely reg nem hibazott ekkorat.

Natessek, van kerdes?
Stez
Pont most olvastam, ezzel világosodtam meg én is
több mint 1 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 10 212 — Jó ötletnek tűnt!
Nekem a legjobban Marika for prezident (Rainer-Micsinyei Nóra) beszéde tetszett, elég jól belehergelte magát. Mindig lenyűgöző amikor egy kis nőből ilyen energiák áradnak ki.
De Marci "interjúja" a molinót tartó agyhalottakkal is szórakoztató volt.
A Partizán 10 órás élő közvetítéssnek nézettsége 900ezer fölött van momentán.
Őszentsége Sobri Jóska
A molinós eset eléggé meglepett. Ha nem is árad belőlük az értelem és intelligencia, ezek a vármegyés felvonulgatós arcok néhány panellel azért fel szoktak lenni vértezve amit ilyenkor el tudnak puffogtatni. Tegnap úgy látszik vagy túl nagy volt a meleg és be voltak kábulva vagy meg voltak szeppenve a sok ember miatt. 😊

Partizán közvetítés: összességében jól sikerült, Marci tagadhatatlanul tehetséges fickó. Egy drónt azért hiányoltam, de lehet, hogy engedély kellett volna hozzá (amit nem kaptak meg), nem tudom. Beleolvastam az élő kommentekbe is időnként. Azért látszik, hogy van itt még feladat, mert amikor az a két táncoló draq queen - remélem jól írom, nem vagyok teljesen képben a meleg "művészet" ezen ágában 😊 - az amúgy támogató, pozitív komment folyam is átment szinte teljesen "ezt nem kéne", "most rontják el", stb. post folyamba. Jelezve, hogy azok akik erősen támogatták a tegnapi sztorit, azok sem értik igazán, hogy mit is jelent az amit támogatnak. 😊

A NER mindenesetre ismét jól tökön rúgta magát. Az ilyen rendszerekre jellemző degenerálódási folyamat egyre előrehaladottabb állapotát mutatva.
peterk2005 udvari bolond
Mondjuk a Marci is mondta, hogy a drag show jó dolog, de valószínűleg erre a rendezvényre nem való

Lesz ez még így se!
több mint 1 éve
Stez SMU Mustangs 49 915 — Whoops, looks like something went wrong.
A nezopont szerint az uralkodo csapdaba csalta az ellenzeket, amely reg nem hibazott ekkorat.

Natessek, van kerdes?

több mint 1 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 912
Persze tudjuk, hogy KG simán kinőhet egy későbbi ellenfélnek, de ez legyen majd az akkori idők problémája, nekik. Nekünk meg csak jó lehet, hogyha ilyen arcokkal bővül a paletta.
Lúdas Solymi
Országos szinten kizárt.
Kampman
Egy két fordulós rendszerben vagy egy jó kampánnyal miért ne?
Romániában sikerült, persze ott olyan volt az ellenfél is, de azért KG is volt anno miniszterelnök-jelölt vagy hát lett volna, csak nem nyíratta ki magát.
Lúdas Solymi
Mert Karácsony az egyébként büszkén vállalt nyírségi származásával együtt is túlságosan urbánus értelmiségi karakter, vidéken ez nem igazán működik.
A hozzá hasonló politikusoknak itthon tényleg a főpolgármesteri pozíció a maximum.
Kampman
Érdekes ez, mert Magyar Péter is szerintem egy kimondottan urbánus karakter, és ő úgy látszik bejön vidéken is.
peterk2005 udvari bolond
Persze, mert MP jobboldali konzervatív az összes jelmezzel és díszlettel együtt ( és ezért nem csak urbánus karakter), KG pedig hiába nyírségi, lesír róla, hogy baloldali liberális, akit a városi levegő szabaddá tett. Őt nem lehet országossá becsomagolni.
Dzsokijuing
Kari Geri a prideon tetszeleg, MP azert, hogy választásokat nyerjen inkább nem mond semmit.
Szerintem ennyivel leírható, hogy miért nem érdemes KGból miniszterelnökjelöltet gyártani.
Toca
KG pontosan tudja, hogy leghamarabb 2030-ban lehet ez realitás neki.
több mint 1 éve
Toca Minnesota Vikings 20 875 — Vikings fan
Persze tudjuk, hogy KG simán kinőhet egy későbbi ellenfélnek, de ez legyen majd az akkori idők problémája, nekik. Nekünk meg csak jó lehet, hogyha ilyen arcokkal bővül a paletta.
Lúdas Solymi
Országos szinten kizárt.
Kampman
Egy két fordulós rendszerben vagy egy jó kampánnyal miért ne?
Romániában sikerült, persze ott olyan volt az ellenfél is, de azért KG is volt anno miniszterelnök-jelölt vagy hát lett volna, csak nem nyíratta ki magát.
Lúdas Solymi
Mert Karácsony az egyébként büszkén vállalt nyírségi származásával együtt is túlságosan urbánus értelmiségi karakter, vidéken ez nem igazán működik.
A hozzá hasonló politikusoknak itthon tényleg a főpolgármesteri pozíció a maximum.
Kampman
Érdekes ez, mert Magyar Péter is szerintem egy kimondottan urbánus karakter, és ő úgy látszik bejön vidéken is.
peterk2005 udvari bolond
Persze, mert MP jobboldali konzervatív az összes jelmezzel és díszlettel együtt ( és ezért nem csak urbánus karakter), KG pedig hiába nyírségi, lesír róla, hogy baloldali liberális, akit a városi levegő szabaddá tett. Őt nem lehet országossá becsomagolni.
Dzsokijuing
Kari Geri a prideon tetszeleg, MP azert, hogy választásokat nyerjen inkább nem mond semmit.
Szerintem ennyivel leírható, hogy miért nem érdemes KGból miniszterelnökjelöltet gyártani.
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 273 — Saturday Night Lights
Persze tudjuk, hogy KG simán kinőhet egy későbbi ellenfélnek, de ez legyen majd az akkori idők problémája, nekik. Nekünk meg csak jó lehet, hogyha ilyen arcokkal bővül a paletta.
Lúdas Solymi
Országos szinten kizárt.
Kampman
Egy két fordulós rendszerben vagy egy jó kampánnyal miért ne?
Romániában sikerült, persze ott olyan volt az ellenfél is, de azért KG is volt anno miniszterelnök-jelölt vagy hát lett volna, csak nem nyíratta ki magát.
Lúdas Solymi
Mert Karácsony az egyébként büszkén vállalt nyírségi származásával együtt is túlságosan urbánus értelmiségi karakter, vidéken ez nem igazán működik.
A hozzá hasonló politikusoknak itthon tényleg a főpolgármesteri pozíció a maximum.
Kampman
Érdekes ez, mert Magyar Péter is szerintem egy kimondottan urbánus karakter, és ő úgy látszik bejön vidéken is.
peterk2005 udvari bolond
Persze, mert MP jobboldali konzervatív az összes jelmezzel és díszlettel együtt ( és ezért nem csak urbánus karakter), KG pedig hiába nyírségi, lesír róla, hogy baloldali liberális, akit a városi levegő szabaddá tett. Őt nem lehet országossá becsomagolni.

Szerkesztette: Dzsokijuing