Politika

47 feliratkozó

több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 14 636 — beers & Packers
Előbb utóbb elfogy a mágia és pont az a proli csürhe fogja elzavarni őket amelyik eddig hatalmon tartotta őket. Vegtelensegig nem lehet vesztartalékokhoz nyúlni és nyilván baj esetén nem a plebsz és a függelék lesz az első a kifizetési sorban
FLZOLI
Winston Smith Úrhoz van szerencsénk?

A prolikat ’kellemes’ tudatlanságban tartják, hiszen „A TUDATLANSÁG: ERő és A SZABADSÁG: SZOLGASÁG.” Így a prolik a szorgalmas igavonó állatai a rendszernek.
Winston azonban hiszi, hogy az egyetlen remény a Párt megdöntésére az, ha a prolik összefognak. Szerinte „[a]míg nem ébrednek öntudatra, nem fognak fellázadni, s amíg fel nem lázadnak, nem ébredhetnek öntudatra.” (Orwell: 1984, 81.) A proliknak még megvannak az emberi fajra jellemző érzések nagy része, ami miatt Winston úgy gondolja, hogy fellázadhatnak. Az azonban elfelejti, hogy a prolik jól is érezhetik magukat ebben a tudatlan szolgasorsban, ők a boldogságot választották a szabadság helyett, mint az engedelmes párttagok.

Földnélküli bobi0092
Az Állatfarmból is lehetne idézni...
több mint 2 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 367

Szerkesztette: bobi0092

Nekünk nem tetszik a szemed, nekünk nem tetszik a szád, nekünk nem tetszik a hangod, nekünk nem tetszik, hogy várni kell rád.
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 174 — farkas.l.zoltan@gmail.com
amúgy az érdekelne hogy az átlagba a 0 fogyasztás is beleszámít?
Negritis, a vajda
Természetesen, buntivel, mert biztos csaltal az órával...
Plussz rendszerfentartasi díj, rendelkezésre állás, veszhelyzeti pótdíj és 0as hónapban is lehet 5000-t perkálni

több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 174 — farkas.l.zoltan@gmail.com
El nem tudom képzelni mi olyan bonyolult azon, hogy a közmunkának hívott rabszolgaság helyett szervezetten vinnék a népet dolgozni és még véletlenül szakmát is tanulhatna... Nem kell a világot megváltani, retardáltból és piás töltelék emberből nem lesz teljes értékű munkaerő.

Csak egy ötlet, felőlem tarthatnak 10+ évig hűbéri sorban népeket amíg külföldről jön helyette munkaerő, kis szerencsével képzett és szorgalmas, kevesebbel gyökér és selejt
FLZOLI
te sem gondolod komolyan, hogy majd felszámolják ezt a neofeudális rendszert és a jobbágyokból létrehoznak egy olyan társadalmi réteget felnőttképzéssel, amely rendelkezik egzisztenciával, mobilitással és ilyen formán érdekérvényesítőképességgel. Hát kiken tudnának és hogyan uralkodni ezek után?

Ezek pontosan tudják, hogy mit tesznek.

Ezért bűnösök, vagy ahogy mondaná Sobri "zseniálisak".
Amadeus
Előbb utóbb elfogy a mágia és pont az a proli csürhe fogja elzavarni őket amelyik eddig hatalmon tartotta őket. Vegtelensegig nem lehet vesztartalékokhoz nyúlni és nyilván baj esetén nem a plebsz és a függelék lesz az első a kifizetési sorban

több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 46 399 — The Mathematician
amúgy az érdekelne hogy az átlagba a 0 fogyasztás is beleszámít?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 174 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Elképzelni se tudom, milyen lehet az, ha valaki kiesik a katából, hiteltörlesztője van és még emelt rezsit is fizetnie kell, miközben pörög az infláció. Hány élet megy tönkre pillanatok alatt?
Senkit se hagyunk az út szélén.
nagylaza, főpohárnok
kata, rezsi, hitel és árstop
ezek megszűnnek nagy szar lesz

sztem sokan visszasírják 2008-10et
Negritis, a vajda
És mi van a másik serpenyőben?
Nyugdíjemeles és csok, amit behúznak 1-1-ben a közvetítők és az eladók.
Szerintem egyenlő... 🙂

Uzsorarendszer, népirtás után rablás, nem látom miért ne jöhetne a következő 2/3-d

több mint 2 éve
kijo New Orleans Saints 412
Most csak úgy eszembe jutott, hogy milyen gyönyörű konyhabútorok készültek 6 milláért egy külső szigetelés és egy napelem rendszer helyett. Csók!
Szokol
Nálunk 2 éve lett a családi ház leszigetelve 15 cm es xps el, nyílászárókat is kicseréltük mindet, és azért így is 400 köbméter gáz fogyott télen átlagban, és csak 20 fokon volt a kazán..szóval azért az átlagtól ez is messze van, lehet majd fizetni rendesen 😁
kapitnono
Amennyiben kiveszük az egyenletből olyan nem elhanyagolható tényezőket mint, a szigetelő anyag minősége (brutális szórás van), a kivitelezés milyensége (ajjajjaj....), a fűtési rendszer korszerűsége stb. akkor következik csak az, hogy hány fokra fűtesz.
Sokkal lényegesebb kérdés az, hogy mennyire tartod az adott beállított hőfokot.
A napi szinten sokat változik rengeteg energiát elpocsékolsz a felfűtésre.

Mi talán bele fogunk férni, erősen korszerűsített házzal: 40 cm fölötti dupla falazat+ speciális kőzetgyapot szigetelés, négyszeres födémszigetelés , nyílászárók rendben, de nem feltétlen a legkorszerűbb és korszerű gázkazán + tartalék fűtések (fa és áram).
Ezt eléggé szűkre vették.

Szerkesztette: kijo
több mint 2 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 33 074
El nem tudom képzelni mi olyan bonyolult azon, hogy a közmunkának hívott rabszolgaság helyett szervezetten vinnék a népet dolgozni és még véletlenül szakmát is tanulhatna... Nem kell a világot megváltani, retardáltból és piás töltelék emberből nem lesz teljes értékű munkaerő.

Csak egy ötlet, felőlem tarthatnak 10+ évig hűbéri sorban népeket amíg külföldről jön helyette munkaerő, kis szerencsével képzett és szorgalmas, kevesebbel gyökér és selejt
FLZOLI
te sem gondolod komolyan, hogy majd felszámolják ezt a neofeudális rendszert és a jobbágyokból létrehoznak egy olyan társadalmi réteget felnőttképzéssel, amely rendelkezik egzisztenciával, mobilitással és ilyen formán érdekérvényesítőképességgel. Hát kiken tudnának és hogyan uralkodni ezek után?

Ezek pontosan tudják, hogy mit tesznek.

Ezért bűnösök, vagy ahogy mondaná Sobri "zseniálisak".

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 46 399 — The Mathematician
Elképzelni se tudom, milyen lehet az, ha valaki kiesik a katából, hiteltörlesztője van és még emelt rezsit is fizetnie kell, miközben pörög az infláció. Hány élet megy tönkre pillanatok alatt?
Senkit se hagyunk az út szélén.
nagylaza, főpohárnok
kata, rezsi, hitel és árstop
ezek megszűnnek nagy szar lesz

sztem sokan visszasírják 2008-10et

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 174 — farkas.l.zoltan@gmail.com
El nem tudom képzelni mi olyan bonyolult azon, hogy a közmunkának hívott rabszolgaság helyett szervezetten vinnék a népet dolgozni és még véletlenül szakmát is tanulhatna... Nem kell a világot megváltani, retardáltból és piás töltelék emberből nem lesz teljes értékű munkaerő.

Csak egy ötlet, felőlem tarthatnak 10+ évig hűbéri sorban népeket amíg külföldről jön helyette munkaerő, kis szerencsével képzett és szorgalmas, kevesebbel gyökér és selejt

több mint 2 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 33 074
Az lesz a vicces, amikor az őszi COVID-hullám miatt mindenkit megint hazavágnak home office-home school kombinációba, aztán pöröghet a villany- meg a gázóra.
somoskovig
Lassan mondom: Nem lesz ősszel covid-járvány.
Amadeus
nem, már most van 😊
Negritis, a vajda
nem lesz elismerve soha.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 14 636 — beers & Packers
Elképzelni se tudom, milyen lehet az, ha valaki kiesik a katából, hiteltörlesztője van és még emelt rezsit is fizetnie kell, miközben pörög az infláció. Hány élet megy tönkre pillanatok alatt?
Senkit se hagyunk az út szélén.
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 15 630
Én mondjuk úgy értelmezem, hogy havi bontást néznek és a limit feletti részt havonta fizeted piaci áron.
Willie Parker
Biztos, hogy nem. Na jó, abszurdisztánban teljes biztonsággal nem merem ezt mondani, de makes absolutely no sense, ha havonta számolnának. Gáznál kb. azt jelentené, hogy kb. nem is létezik a limit (hiszen az év kb. egyharmadában használod el az éves fogyasztásod zömét).
peterk2005 udvari bolond
Éves limit lesz, aztán ha megvan, jön a piaci ár. Szerintem.
Havi lebontásban ugye az nem lehetséges, hogy valaki már túllépte az éves szintet, de minden hónap elején még kap havi limitnek megfelelő akciós cuccot.
csipkelli
Úgy kell érteni, hogy villanyra neked mondjuk 300 kW/hó a fogyasztásod, ez az átalányod. 241 kW-ig a csökkentett összeget fizeted havonta, a maradék 59 kW-ra pedig a piaci árat.

Különben hogyan küld ki a szolgáltató háromhavi számlát előre?
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 46 399 — The Mathematician
Az lesz a vicces, amikor az őszi COVID-hullám miatt mindenkit megint hazavágnak home office-home school kombinációba, aztán pöröghet a villany- meg a gázóra.
somoskovig
Lassan mondom: Nem lesz ősszel covid-járvány.
Amadeus
nem, már most van 😊

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
csipkelli 4 010
Én mondjuk úgy értelmezem, hogy havi bontást néznek és a limit feletti részt havonta fizeted piaci áron.
Willie Parker
Biztos, hogy nem. Na jó, abszurdisztánban teljes biztonsággal nem merem ezt mondani, de makes absolutely no sense, ha havonta számolnának. Gáznál kb. azt jelentené, hogy kb. nem is létezik a limit (hiszen az év kb. egyharmadában használod el az éves fogyasztásod zömét).
peterk2005 udvari bolond
Éves limit lesz, aztán ha megvan, jön a piaci ár. Szerintem.
Havi lebontásban ugye az nem lehetséges, hogy valaki már túllépte az éves szintet, de minden hónap elején még kap havi limitnek megfelelő akciós cuccot.
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 15 630
Az lesz a vicces, amikor az őszi COVID-hullám miatt mindenkit megint hazavágnak home office-home school kombinációba, aztán pöröghet a villany- meg a gázóra.
somoskovig
Nálunk holnaptól hazapörgetik a dolgozók egyharmadát
több mint 2 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 33 074
Az lesz a vicces, amikor az őszi COVID-hullám miatt mindenkit megint hazavágnak home office-home school kombinációba, aztán pöröghet a villany- meg a gázóra.
somoskovig
Lassan mondom: Nem lesz ősszel covid-járvány.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 367
Sokkterápia. 😀
peterk2005 udvari bolond
A Telexnél hatott a reggeli KV

 telex.hu/gazdasag/2022/07/14/remeljuk-a-rezsirendelet-majd-nem-gulyas-gergely-es-nemeth-szilard-szamaival-kalkulal-mert-az-durva-lenne

Nekünk nem tetszik a szemed, nekünk nem tetszik a szád, nekünk nem tetszik a hangod, nekünk nem tetszik, hogy várni kell rád.
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 15 630
Én mondjuk úgy értelmezem, hogy havi bontást néznek és a limit feletti részt havonta fizeted piaci áron.
Willie Parker
Biztos, hogy nem. Na jó, abszurdisztánban teljes biztonsággal nem merem ezt mondani, de makes absolutely no sense, ha havonta számolnának. Gáznál kb. azt jelentené, hogy kb. nem is létezik a limit (hiszen az év kb. egyharmadában használod el az éves fogyasztásod zömét).
peterk2005 udvari bolond
elvileg gulyás geri havi bontásról beszélt
 hvg.hu/itthon/20220714_Igy_csokken_a_rezsicsokkentes_minden_amit_eddig_tudni_lehet__es_amit_nem#Mi%20t%C3%B6rt%C3%A9nik,%20ha%20augusztusban%20az%20%C3%A1tlag%20alatt%20fogyasztok,%20de%20decemberben%20f%C3%B6l%C3%B6tte%20%C3%A9s%20az%20%C3%A9ves%20fogyaszt%C3%A1som%20az%20%C3%A1tlag%20alatt%20marad?

meglátjuk amúgy
Negritis, a vajda
A szolgáltatók többsége is havi bontásban számláz, sőt az átalánynál az EON három havi számlaköteget ad ki.
több mint 2 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 367
Akár átalányozol, akár havonta olvasod be, az éves fogyasztásod fog számítani.
peterk2005 udvari bolond
Azt viszont csak augusztus 1-től tudod elkezdeni számítani nem? Visszamenőlegesen fogja nézni a szolgáltató hogy te tavaly decemberben, idén januárban mennyit fogyasztottál?
Ha nem visszamenőlegesen nézi, akkor meg augusztus 1-től indul 0-ról a számolgatás, lesz aki decemberben már eljut az éves átlaghoz, lesz aki csak márciusra, lesz aki el sem éri, de akkor annak következő évtől megint 0-zódik augusztus 1-től vagy utána már csúszóablakos lesz?

Szerkesztette: bobi0092

Nekünk nem tetszik a szemed, nekünk nem tetszik a szád, nekünk nem tetszik a hangod, nekünk nem tetszik, hogy várni kell rád.
több mint 2 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 380 — 49ers GM
Az lesz a vicces, amikor az őszi COVID-hullám miatt mindenkit megint hazavágnak home office-home school kombinációba, aztán pöröghet a villany- meg a gázóra.

több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 46 399 — The Mathematician
Én mondjuk úgy értelmezem, hogy havi bontást néznek és a limit feletti részt havonta fizeted piaci áron.
Willie Parker
Biztos, hogy nem. Na jó, abszurdisztánban teljes biztonsággal nem merem ezt mondani, de makes absolutely no sense, ha havonta számolnának. Gáznál kb. azt jelentené, hogy kb. nem is létezik a limit (hiszen az év kb. egyharmadában használod el az éves fogyasztásod zömét).
peterk2005 udvari bolond
elvileg gulyás geri havi bontásról beszélt
 hvg.hu/itthon/20220714_Igy_csokken_a_rezsicsokkentes_minden_amit_eddig_tudni_lehet__es_amit_nem#Mi%20t%C3%B6rt%C3%A9nik,%20ha%20augusztusban%20az%20%C3%A1tlag%20alatt%20fogyasztok,%20de%20decemberben%20f%C3%B6l%C3%B6tte%20%C3%A9s%20az%20%C3%A9ves%20fogyaszt%C3%A1som%20az%20%C3%A1tlag%20alatt%20marad?

meglátjuk amúgy

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 724 — The only discipline that lasts, is self discipline
Én mondjuk úgy értelmezem, hogy havi bontást néznek és a limit feletti részt havonta fizeted piaci áron.
Willie Parker
Biztos, hogy nem. Na jó, abszurdisztánban teljes biztonsággal nem merem ezt mondani, de makes absolutely no sense, ha havonta számolnának. Gáznál kb. azt jelentené, hogy kb. nem is létezik a limit (hiszen az év kb. egyharmadában használod el az éves fogyasztásod zömét).

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 724 — The only discipline that lasts, is self discipline
Micsoda trükközések lesznek majd itt 😀
Ha diktálod a gázórát online (és nem fotót kell küldened) akkor simán be tudsz majd mondani augusztus hónapra 144m3-t nem? Inkább előre kicsengeted alapáron aztán majd decemberben is csak 144-et fogyasztasz mert előre kicsengetted nyáron a fogyasztást...
Földnélküli bobi0092
Ne parázz, ez se így lesz. A kormányinfón éves fogyasztásról beszéltek, csak aztán fejben mindenki leosztotta havi átlagra. Miközben senki nem mondta, hogy le kell. 😊

Akár átalányozol, akár havonta olvasod be, az éves fogyasztásod fog számítani. Ha havonta olvasod be akkor úgy, hogy ha elérted a limited akkor onnantól emelt díjjal jön a számla, átalánynál meg az átalány alapján a szolgáltató kikalkulálja hogy mennyivel léped túl az éves keretet és leosztja havi összegekre.