Politika

44 feliratkozó

több mint 3 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 018
Csak annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy pár napja kávézás közben a feleségem azon dünnyögött, hogy amikor összeházasodtunk, autót vettünk, lakást vettünk, gyerekünk lett, semmire nem kaptunk egy kanyi fillért sem, mindent saját erőnkből kellett megteremteni.

Most a fiataloknak ezek közül mindegyikre van valami állami pénz. Vissza nem téritendő, állami támogatás, csok, kedvezményes hitel, tényleg minden szirszarra lehet igényelni.
Jan
És amikor saját erőből vettétek a kecót, akkor is 40 milla volt egy 2 szobás távfűtéses ócska panel?
Duff
Ez Budapest.

De Budapest régióközpont, az átlag négyzetméterár még jócskán a bécsi, prágai, pozsonyi alatt van.
Sobri Jóska
Konkrétan nem igaz.
Amadeus
De.
És ennek mindenki utána tud járni maga is a google segítségével, lehet böngészgetni bécsi és egyéb ingatlanhirdetéseket.
Sobri Jóska
igen, ez alapján mondom, hogy nincs igazad.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 3 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 052 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
Legközelebb majd azt mondják, menjél csak ki szépen a békemenetre éljenezni Orbánt, különben milliós bírságot kapsz.
ender1112
10 éve ezen rinyál az ellenzék, hogy diktatúra van.
Sőt, egyre diktatúrább.
De a kormányzat szarik rád, rám, senkit nem küld sehova. Csak ne basztasd.
És ez logikus is. Én se szeretem ha basztatnak, gondolom -hacsak nem vagy mazochista- te sem.

Ráadásul folyamatosan basztatnak, hiszen lopják a pénzedet, amit adóba befizetsz.
ender1112
Ma ferengis napom van:
“98. Csak a bolondok fizetnek adót.”
Vagy
“114. Engedd, hogy a többiek megtartsák a jó hírüket. Te tartsd meg a pénzüket.”
Esetleg
“120. A haszon mentsége a haszon.”
Sobri Jóska
"De a kormányzat szarik rád, rám, senkit nem küld sehova. Csak ne basztasd."
Jaja, csak fogd be a pofád, és hagyd, hogy azt csináljon amit akar. A hatalom természete viszont az, hogy minél többet engedsz, annál többet akar. Ez ugyan nem ferengi, viszont igaz. És egy másik nem ferengi mondás: csak a halál és az adó biztos.
Legközelebb próbálkozz talán dakota mondásokkal 😉
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 383 — #NoStress
Legközelebb majd azt mondják, menjél csak ki szépen a békemenetre éljenezni Orbánt, különben milliós bírságot kapsz.
ender1112
10 éve ezen rinyál az ellenzék, hogy diktatúra van.
Sőt, egyre diktatúrább.
De a kormányzat szarik rád, rám, senkit nem küld sehova. Csak ne basztasd.
És ez logikus is. Én se szeretem ha basztatnak, gondolom -hacsak nem vagy mazochista- te sem.

Ráadásul folyamatosan basztatnak, hiszen lopják a pénzedet, amit adóba befizetsz.
ender1112
Ma ferengis napom van:
“98. Csak a bolondok fizetnek adót.”
Vagy
“114. Engedd, hogy a többiek megtartsák a jó hírüket. Te tartsd meg a pénzüket.”
Esetleg
“120. A haszon mentsége a haszon.”

több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 383 — #NoStress
Csak annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy pár napja kávézás közben a feleségem azon dünnyögött, hogy amikor összeházasodtunk, autót vettünk, lakást vettünk, gyerekünk lett, semmire nem kaptunk egy kanyi fillért sem, mindent saját erőnkből kellett megteremteni.

Most a fiataloknak ezek közül mindegyikre van valami állami pénz. Vissza nem téritendő, állami támogatás, csok, kedvezményes hitel, tényleg minden szirszarra lehet igényelni.
Jan
És amikor saját erőből vettétek a kecót, akkor is 40 milla volt egy 2 szobás távfűtéses ócska panel?
Duff
Ez Budapest.

De Budapest régióközpont, az átlag négyzetméterár még jócskán a bécsi, prágai, pozsonyi alatt van.
Sobri Jóska
Konkrétan nem igaz.
Amadeus
De.
És ennek mindenki utána tud járni maga is a google segítségével, lehet böngészgetni bécsi és egyéb ingatlanhirdetéseket.

több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 383 — #NoStress
Csak akkor ne lepődjön meg senki, hogy mikor arconvágja a rendőr akkor még őt fogják előállítani hivatalos személy elleni erőszak miatt és elítélni. Nem azt mondom, hogy ez holnap lesz, de már szépen elkezdődött a saját állampolgárok vegzálása is.
csebi
Tévedés. A káros hülyék lereagálása kezdődött el.
Senkit nem vág arcon a rendőr, ha nem keresi magának a bajt, nem turkál más zsebében, nem ordibál oktalanul farkast és szépen a saját dolgával törődik.
Felesleges egy reakciótól félned, ha nem vagy proaktív, hogy kiváltsd.
Ha meg valaki olyan hülye, hogy házhoz megy a lófaszért, és az ténylegesen ott is várja, az min lepődik meg?
Sobri Jóska
Azaz aki nincs ellenünk az velünk van. Visszamentünk az időben..... Magyarország jobban teljesít!!!444!!!
KoporShow
Kimérték, erre van igény.
Ha másra volna, mást kapnánk.
A kedves vezető azt adja szeretett népének, amit szeretett népe akar. Hogy tud ennél szerethetőbb lenni egy vezetés?
1990 óta semmi se volt jó, mindig a másikat akartuk.
Aztán 2006-ban Gyurcsány megmutatta a receptet, csak amilyen önelégült pöcs, azonnal le is leplezte, hogy ez csak kamu.
2010 óta meg itt a tuti.
Persze most is van, akinek semmi se jó, csak rinyálni szeret, nem élvezi ki a jólétet, de szerencsére egyelőre kisebbségben.

több mint 3 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 018
Csak annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy pár napja kávézás közben a feleségem azon dünnyögött, hogy amikor összeházasodtunk, autót vettünk, lakást vettünk, gyerekünk lett, semmire nem kaptunk egy kanyi fillért sem, mindent saját erőnkből kellett megteremteni.

Most a fiataloknak ezek közül mindegyikre van valami állami pénz. Vissza nem téritendő, állami támogatás, csok, kedvezményes hitel, tényleg minden szirszarra lehet igényelni.
Jan
És amikor saját erőből vettétek a kecót, akkor is 40 milla volt egy 2 szobás távfűtéses ócska panel?
Duff
Ez Budapest.

De Budapest régióközpont, az átlag négyzetméterár még jócskán a bécsi, prágai, pozsonyi alatt van.
Sobri Jóska
Konkrétan nem igaz.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 383 — #NoStress
Csak annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy pár napja kávézás közben a feleségem azon dünnyögött, hogy amikor összeházasodtunk, autót vettünk, lakást vettünk, gyerekünk lett, semmire nem kaptunk egy kanyi fillért sem, mindent saját erőnkből kellett megteremteni.

Most a fiataloknak ezek közül mindegyikre van valami állami pénz. Vissza nem téritendő, állami támogatás, csok, kedvezményes hitel, tényleg minden szirszarra lehet igényelni.
Jan
És amikor saját erőből vettétek a kecót, akkor is 40 milla volt egy 2 szobás távfűtéses ócska panel?
Duff
Ez Budapest.
Ózdon, Komlón megkapod 2 miláért.
De Budapest régióközpont, az átlag négyzetméterár még jócskán a bécsi, prágai, pozsonyi alatt van.
Mondhatni korábban, a hitelválság előtt volt irreálisan olcsó.

több mint 3 éve
KoporShow Kansas City Chiefs Auburn Tigers 1 174 — Forum Reader
Csak akkor ne lepődjön meg senki, hogy mikor arconvágja a rendőr akkor még őt fogják előállítani hivatalos személy elleni erőszak miatt és elítélni. Nem azt mondom, hogy ez holnap lesz, de már szépen elkezdődött a saját állampolgárok vegzálása is.
csebi
Tévedés. A káros hülyék lereagálása kezdődött el.
Senkit nem vág arcon a rendőr, ha nem keresi magának a bajt, nem turkál más zsebében, nem ordibál oktalanul farkast és szépen a saját dolgával törődik.
Felesleges egy reakciótól félned, ha nem vagy proaktív, hogy kiváltsd.
Ha meg valaki olyan hülye, hogy házhoz megy a lófaszért, és az ténylegesen ott is várja, az min lepődik meg?
Sobri Jóska
Azaz aki nincs ellenünk az velünk van. Visszamentünk az időben..... Magyarország jobban teljesít!!!444!!!

"Nem kell hogy valódi legyen...Elég ha annak tűnik"

PC still means Personal Computer for me!

A rat born in stable is not a horse.

,, Nem az internet tetté beteggé az embereket, az internet csak rávilágított, mennyi beteg ember van. "
több mint 3 éve
Duff Seattle Seahawks 3 041
Csak annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy pár napja kávézás közben a feleségem azon dünnyögött, hogy amikor összeházasodtunk, autót vettünk, lakást vettünk, gyerekünk lett, semmire nem kaptunk egy kanyi fillért sem, mindent saját erőnkből kellett megteremteni.

Most a fiataloknak ezek közül mindegyikre van valami állami pénz. Vissza nem téritendő, állami támogatás, csok, kedvezményes hitel, tényleg minden szirszarra lehet igényelni.
Jan
És amikor saját erőből vettétek a kecót, akkor is 40 milla volt egy 2 szobás távfűtéses ócska panel?
több mint 3 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 052 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
Csak akkor ne lepődjön meg senki, hogy mikor arconvágja a rendőr akkor még őt fogják előállítani hivatalos személy elleni erőszak miatt és elítélni. Nem azt mondom, hogy ez holnap lesz, de már szépen elkezdődött a saját állampolgárok vegzálása is.
csebi
Tévedés. A káros hülyék lereagálása kezdődött el.Senkit nem vág arcon a rendőr, ha nem keresi magának a bajt, nem turkál más zsebében, nem ordibál
oktalanul farkast és szépen a saját dolgával törődik.
Felesleges egy reakciótól félned, ha nem vagy proaktív, hogy kiváltsd.
Ha meg valaki olyan hülye, hogy házhoz megy a lófaszért, és az ténylegesen ott is várja, az min lepődik meg?
Sobri Jóska
Váó, ahogy a művelt francia mondja.
"Senkit nem vág arcon a rendőr, ha nem keresi magának a bajt, nem turkál más zsebében, nem ordibál
oktalanul farkast és szépen a saját dolgával törődik."
Ez a mondat minden diktatúra alapja, annyit hozzátéve, hogy ezek csakis az alattvalókra vonatkozkoznak természetesen.
ender1112
Nem nem.
Ez a kulturált társas érintkezés alapja, hogy “nem basztatsz, nem basztatlak”.
A diktatúrában megmondjak mit csinálj, a kultúrában tudod, hogy mit ne csinálj - magadtól. Óriási különbség.
Sobri Jóska
1. Ó, dehogynem, mondják meg. Most éppen annyit mondanak, hogy ne menj tüntikézni dudálgatva, mert milliós bírságot kapsz. Legközelebb majd azt mondják, menjél csak ki szépen a békemenetre éljenezni Orbánt, különben milliós bírságot kapsz.
2. Ráadásul folyamatosan basztatnak, hiszen lopják a pénzedet, amit adóba befizetsz.
De mindez asszem értelmetlen kommunikáció feléd, hogy téged idézzelek többé-kevésbé...

Szerkesztette: ender1112
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 383 — #NoStress
Csak akkor ne lepődjön meg senki, hogy mikor arconvágja a rendőr akkor még őt fogják előállítani hivatalos személy elleni erőszak miatt és elítélni. Nem azt mondom, hogy ez holnap lesz, de már szépen elkezdődött a saját állampolgárok vegzálása is.
csebi
Tévedés. A káros hülyék lereagálása kezdődött el.Senkit nem vág arcon a rendőr, ha nem keresi magának a bajt, nem turkál más zsebében, nem ordibál
oktalanul farkast és szépen a saját dolgával törődik.
Felesleges egy reakciótól félned, ha nem vagy proaktív, hogy kiváltsd.
Ha meg valaki olyan hülye, hogy házhoz megy a lófaszért, és az ténylegesen ott is várja, az min lepődik meg?
Sobri Jóska
Váó, ahogy a művelt francia mondja.
"Senkit nem vág arcon a rendőr, ha nem keresi magának a bajt, nem turkál más zsebében, nem ordibál
oktalanul farkast és szépen a saját dolgával törődik."
Ez a mondat minden diktatúra alapja, annyit hozzátéve, hogy ezek csakis az alattvalókra vonatkozkoznak természetesen.
ender1112
Nem nem.
Ez a kulturált társas érintkezés alapja, hogy “nem basztatsz, nem basztatlak”.
A diktatúrában megmondjak mit csinálj, a kultúrában tudod, hogy mit ne csinálj - magadtól. Óriási különbség.

több mint 3 éve
ozibozi New York Giants 15 470
Nekimentek a komplett Central Médiának is, a 24.hu a soros.
ozibozi
ezt hol olvastad?
csebi
Múlt héten kezdődött, a főszerkesztőknek ajánlatot tettek, tegnap volt a határidő, maholnap pedig beindul majd a szokásos úthenger.
Varga lesz a Vörös báró csaló libsi off shore lovag meg a
Szokásos agymosottaknak szóló táplálék.
több mint 3 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 052 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
Csak akkor ne lepődjön meg senki, hogy mikor arconvágja a rendőr akkor még őt fogják előállítani hivatalos személy elleni erőszak miatt és elítélni. Nem azt mondom, hogy ez holnap lesz, de már szépen elkezdődött a saját állampolgárok vegzálása is.
csebi
Tévedés. A káros hülyék lereagálása kezdődött el.Senkit nem vág arcon a rendőr, ha nem keresi magának a bajt, nem turkál más zsebében, nem ordibál
oktalanul farkast és szépen a saját dolgával törődik.
Felesleges egy reakciótól félned, ha nem vagy proaktív, hogy kiváltsd.
Ha meg valaki olyan hülye, hogy házhoz megy a lófaszért, és az ténylegesen ott is várja, az min lepődik meg?
Sobri Jóska
Váó, ahogy a művelt francia mondja.
"Senkit nem vág arcon a rendőr, ha nem keresi magának a bajt, nem turkál más zsebében, nem ordibál
oktalanul farkast és szépen a saját dolgával törődik."
Ez a mondat minden diktatúra alapja, annyit hozzátéve, hogy ezek csakis az alattvalókra vonatkozkoznak természetesen.

Szerkesztette: ender1112
több mint 3 éve
Lecsó Denver Broncos 2 977
ez az, amit te nem értesz. attól, mert te úgy érzed, hogy jobban megy az országnak még nem jelenti azt, hogy jobban is megy.
csebi
És ez kit érdekel rajtad (Peterken, rajtam, stb) kívül?
Ki nézeget szerinted grafikonokat, statisztikákat? Senki. Az emberek 85-90%-a azt sem tudná megmondani, a GDP melyik 3 szóból tevődik össze.
A te hibád (OV szemszögéből nézve) az, hogy még ha jobban is megy neked, akkor is látod, hogy az országnak esetleg összességében szarabb, vagy jobb, de lehetne kétszer ilyen jó, stb. Ezért OV rád/ránk nem kíváncsi. Ez eshet szarul, de ettől így van. Ő arra kíváncsi, hogy akik nem képesek érzékelni a valóságot, na ők mitől érzik majd magukat jobban.

Szerkesztette: Lecsó
több mint 3 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 335
Csak annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy pár napja kávézás közben a feleségem azon dünnyögött, hogy amikor összeházasodtunk, autót vettünk, lakást vettünk, gyerekünk lett, semmire nem kaptunk egy kanyi fillért sem, mindent saját erőnkből kellett megteremteni.

Most a fiataloknak ezek közül mindegyikre van valami állami pénz. Vissza nem téritendő, állami támogatás, csok, kedvezményes hitel, tényleg minden szirszarra lehet igényelni.
Jan
Nem gondolom, hogy ez utóbbi lenne a normális.
Mi sem kaptunk semmire egy fillért sem, aztán mégis jól megvagyunk. Szüleim sem kaptak 40 éve, aztán felneveltek 3 gyereket jól vagy rosszul, de tisztességben. Ezek a pénzek mind olyanok, amik valahonnan hiányoznak és az jól látszik, hogy az nem a kormánypárt elitjének zsebe.
Persze helyes az, ha családtámogatásra költünk, csak eléggé kérdéses az eredmény.
több mint 3 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 727 — SuperBowl Champions 2013/2014
ez az, amit te nem értesz. attól, mert te úgy érzed, hogy jobban megy az országnak még nem jelenti azt, hogy jobban is megy. felesleges ezt bemagyaráznod, reakciósként kikövetelned, hogy ezt fogadjam el. ha én úgy érzem, azt látom, minden kutatásban, hogy nem megy jobban az országnak, akkor miért fogadjam el azt csak azért, mert te ezt mondod?
csebi
Megmondom miért.
Azért mert az ogy. választásokon a proli aszerint szavaz, hogy miként érzi magát.
Te nem, én sem, Értelmiségigéza sem, de a nagy tömegek meg igen.
Ha szarul érzi magát Prolijóska, akkor a kormányzat ellen szavaz, ha jól, akkor mellette. A világon mindenhol, nem csak Magyarországon.
Innen lehet tudni, hogy jobban megy az országnak vagy sem. Hogy folytathatja e az előző rezsim, vagy újat választanak helyette.
Ez elég egzakt.

Pontosan.
Prolipéter és Prolipál jobban él, mint 10 éve, egzisztenciálisan nagyobb biztonságban, objektív valóság nem lévén a saját szubjektív valóságérzékülésük szerint, egzaktul, mérhető módon, ahogy az alapvetésben írtam.
Peterk2005 ezt nem fogadja el, szíve joga, de így marad az értetlenség, és a tévedés, hogy ez csak hatalomtechnikáról szól. Nem. Valósagérzékelésről.
Nem mindenki Ő, vagy Te vagy Én. A legtöbb ember élete bizony ténylegesen jobb lett az elmúlt 10 évben, és alapvetően elégedettek, akár befogadjátok, akár nem.
És ez a legtöbb ember nagyrészt nem értelmiségi.
Sobri Jóska
Lehet hogy a te mikrokörnyezetedre ez igaz, de az ország egészére nagyon nem.
Nem, nem megy jobban a legtöbb embernek. A felső pár százaléknak igen, nekik sokkal jobban megy, valóban.
De a (még valamennyire létező) középrétegnek és azoknak akik már tíz éve is csórók voltak azoknak bizony rosszabbul megy.
Néha mozdulj ki Zuglóból, menj el vidékre mondjuk, csodákat fogsz látni.
warr_b
Vidéken is sokféle ember van.
A nagy többség úgy érzi neki most jó, megvan ami kell.
Vagyis jobban él.
Pont Zuglóban nem gondolják így az emberek, és Igalban, Mátészalkán vagy Bátonyterenyén meg igen.
Sobri Jóska
Vagy... vagy........vaaaaaaaagy, nem erzi magat jol a szavazo, de azt hiszi, ha mas kormany jon, meg ennel is rosszabb lesz 😊

Szerkesztette: undisputedly

Jan Pittsburgh Steelers 4 937 — Steelers fan
Csak annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy pár napja kávézás közben a feleségem azon dünnyögött, hogy amikor összeházasodtunk, autót vettünk, lakást vettünk, gyerekünk lett, semmire nem kaptunk egy kanyi fillért sem, mindent saját erőnkből kellett megteremteni.

Most a fiataloknak ezek közül mindegyikre van valami állami pénz. Vissza nem téritendő, állami támogatás, csok, kedvezményes hitel, tényleg minden szirszarra lehet igényelni.
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 20 946 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Pontosan.
Prolipéter és Prolipál jobban él, mint 10 éve, egzisztenciálisan nagyobb biztonságban, objektív valóság nem lévén a saját szubjektív valóságérzékülésük szerint, egzaktul, mérhető módon, ahogy az alapvetésben írtam.
Peterk2005 ezt nem fogadja el, szíve joga, de így marad az értetlenség, és a tévedés, hogy ez csak hatalomtechnikáról szól. Nem. Valósagérzékelésről.
Nem mindenki Ő, vagy Te vagy Én. A legtöbb ember élete bizony ténylegesen jobb lett az elmúlt 10 évben, és alapvetően elégedettek, akár befogadjátok, akár nem.
És ez a legtöbb ember nagyrészt nem értelmiségi.
Sobri Jóska
Lehet hogy a te mikrokörnyezetedre ez igaz, de az ország egészére nagyon nem.
Nem, nem megy jobban a legtöbb embernek. A felső pár százaléknak igen, nekik sokkal jobban megy, valóban.
De a (még valamennyire létező) középrétegnek és azoknak akik már tíz éve is csórók voltak azoknak bizony rosszabbul megy.
Néha mozdulj ki Zuglóból, menj el vidékre mondjuk, csodákat fogsz látni.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 459 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
sztem azt felesleges nézni, hogy egyesével neked, nekem vagy Jóskának jobban is megy. mert lehet, hogy az ember azt érzi, hogy jobban megy, de emellett az országnak mint egésznek meg nem.
csebi
Na ez az, ami nincs, ami tipikus értelmiségi, politikai lózung.
Ha azt érzem, hogy jobban megy, akkor jobban megy. Ez az alapvetés. Az én életem relációjában én döntöm el. Ha meg nagyon sokan ezt érzik, az emberek többsége, akkor az országnak is jobban megy. Pont.
Nem te, vagy peterk2005, meg Hadházy Ákos vagy Donáth Anna, de még csak nem is az általam kedvelt Gulyás Marci vagy Puzsér Róbert döntitek el, a ti benyomásaitok, értékítéleteitek, céljaitok, értelmiségi mindenjobbantudástok stb. alapján, a tietek csak egy téves kisebbségi vélemény.
Ezért nem felesleges nézni, hogy egyesével neked, nekem vagy bcsarlinak jobban megy vagy sem. Olyannyira nem, hogy csak ez számít.
Mindenki magának dönti el, az ország meg ezen mindenkik összessége, nem az ellenzéki megmondók politikai élcsapatáé, az a leninista felfogás, nem jött be.

Mondok egy analógiát, hátha...
Mi számít sértésnek egy barátságban, kapcsolatban?
Az, amit a jog becsületsértésként definiál? A hang felemelése 60 decibel fölé? Trágár szavak, káromkodás, kurvaanyázások, kapdbeafaszomozások?
Intim, személyes, titkos kis dolgok a másik fejéhez vágása vitahelyzetben?
Elárulom, egyik sem.
Az számít sértésnek, amit a másik annak érez.
És az nem sértés, amit meg nem érez annak.
Te kivülről meg nem fogod eltalálni, hogy X mivel sértette meg Y-t, vagy mivel nem, ami szerinted már sértő volt.
Ő dönti el.
Na, ugyanez a “jobban érzem e magam” szitu is.
Mindenki eldönti magának, választáskor meg ezek szummája kimutatható.
Sobri Jóska
ez az, amit te nem értesz. attól, mert te úgy érzed, hogy jobban megy az országnak még nem jelenti azt, hogy jobban is megy. felesleges ezt bemagyaráznod, reakciósként kikövetelned, hogy ezt fogadjam el. ha én úgy érzem, azt látom, minden kutatásban, hogy nem megy jobban az országnak, akkor miért fogadjam el azt csak azért, mert te ezt mondod? erre mondom én azt, hogy OV abban tényleg zseniális, hogy elhiteti egy jelentős réteggel, hogy jobban megy. de ez már az a szint, amikor az egyiptomiak ünneplik a jom-kipuri háborút, mint győztes háborút (végülis a dávid csillagos hadsereg csak Kairó külterületéig jutott, a Tahrirba nem mentek be meglátogatni a Múzeumot...), csak hát én reménykednék benne, hogy mi ennél előrébb tartanánk/tarthatnánk.
csebi
Sobri érvelése alapján azért, mert 2/3a van a Fidesznek.
Ugye az "Egyél szart, százmillió légy nem tévedhet" logika mentén a Fidesz tábor a légy szerepében, a Fidesz meg...khm...

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 113 — Lucas Scott
sztem azt felesleges nézni, hogy egyesével neked, nekem vagy Jóskának jobban is megy. mert lehet, hogy az ember azt érzi, hogy jobban megy, de emellett az országnak mint egésznek meg nem.
csebi
Na ez az, ami nincs, ami tipikus értelmiségi, politikai lózung.
Ha azt érzem, hogy jobban megy, akkor jobban megy. Ez az alapvetés. Az én életem relációjában én döntöm el. Ha meg nagyon sokan ezt érzik, az emberek többsége, akkor az országnak is jobban megy. Pont.
Nem te, vagy peterk2005, meg Hadházy Ákos vagy Donáth Anna, de még csak nem is az általam kedvelt Gulyás Marci vagy Puzsér Róbert döntitek el, a ti benyomásaitok, értékítéleteitek, céljaitok, értelmiségi mindenjobbantudástok stb. alapján, a tietek csak egy téves kisebbségi vélemény.
Ezért nem felesleges nézni, hogy egyesével neked, nekem vagy bcsarlinak jobban megy vagy sem. Olyannyira nem, hogy csak ez számít.
Mindenki magának dönti el, az ország meg ezen mindenkik összessége, nem az ellenzéki megmondók politikai élcsapatáé, az a leninista felfogás, nem jött be.

Mondok egy analógiát, hátha...
Mi számít sértésnek egy barátságban, kapcsolatban?
Az, amit a jog becsületsértésként definiál? A hang felemelése 60 decibel fölé? Trágár szavak, káromkodás, kurvaanyázások, kapdbeafaszomozások?
Intim, személyes, titkos kis dolgok a másik fejéhez vágása vitahelyzetben?
Elárulom, egyik sem.
Az számít sértésnek, amit a másik annak érez.
És az nem sértés, amit meg nem érez annak.
Te kivülről meg nem fogod eltalálni, hogy X mivel sértette meg Y-t, vagy mivel nem, ami szerinted már sértő volt.
Ő dönti el.
Na, ugyanez a “jobban érzem e magam” szitu is.
Mindenki eldönti magának, választáskor meg ezek szummája kimutatható.
Sobri Jóska
ez az, amit te nem értesz. attól, mert te úgy érzed, hogy jobban megy az országnak még nem jelenti azt, hogy jobban is megy. felesleges ezt bemagyaráznod, reakciósként kikövetelned, hogy ezt fogadjam el. ha én úgy érzem, azt látom, minden kutatásban, hogy nem megy jobban az országnak, akkor miért fogadjam el azt csak azért, mert te ezt mondod? erre mondom én azt, hogy OV abban tényleg zseniális, hogy elhiteti egy jelentős réteggel, hogy jobban megy. de ez már az a szint, amikor az egyiptomiak ünneplik a jom-kipuri háborút, mint győztes háborút (végülis a dávid csillagos hadsereg csak Kairó külterületéig jutott, a Tahrirba nem mentek be meglátogatni a Múzeumot...), csak hát én reménykednék benne, hogy mi ennél előrébb tartanánk/tarthatnánk.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 113 — Lucas Scott
Csak akkor ne lepődjön meg senki, hogy mikor arconvágja a rendőr akkor még őt fogják előállítani hivatalos személy elleni erőszak miatt és elítélni. Nem azt mondom, hogy ez holnap lesz, de már szépen elkezdődött a saját állampolgárok vegzálása is.
csebi
Tévedés. A káros hülyék lereagálása kezdődött el.
Senkit nem vág arcon a rendőr, ha nem keresi magának a bajt, nem turkál más zsebében, nem ordibál oktalanul farkast és szépen a saját dolgával törődik.
Felesleges egy reakciótól félned, ha nem vagy proaktív, hogy kiváltsd.
Ha meg valaki olyan hülye, hogy házhoz megy a lófaszért, és az ténylegesen ott is várja, az min lepődik meg?
Sobri Jóska
de ki dönti el, hogy vki káros hülye v nem? az meg tényszerű dolog, hogy elkezdődött a saját állampolgárok vegzálása, ha ezt tévedésnek veszed akkor megint odalyukadunk ki, hogy más valóságban élsz mint, ami ténylegesen van.

de mondok egy nagyon jó példát Jóska, ami tökéletesen mutatja, hol vagyunk, merre tartunk:
olvastam nemrég egy elemzést: ha egy börtönben lévő állampolgár panaszt tesz, hogy ott a bv-s arcon vágta akkor valahol 10-20% körül lesz ebből vádemelés azonban ha a bv-s tesz panaszt, hogy az állampolgár kezet emelt rá, akkor ez a szám asszem 90-95% között van. Na most ezek az emberek azok, akik nem turkálnak OV zsebében, nem orbidálnak korrupcióról, de mégis találkoznak egy ilyen rendszerrel.

az ellenzéket szidod, hogy alkalmatlanok miközben azt várnád el tőlük, hogy ne turkáljanak más zsebében, ne ordibáljanak, lényegében ne csináljanak semmit, lehetőleg ne is induljanak el a választáson. ez megint Kádár rendszerre mutat, vissza lehet azt álmodni, csak akkor ne lepődjünk meg, ha jönnek a negatív oldalai is együtt, és ezek már megjelentek, kár lenne tagadni.
csak ebben az esetben, ha te ténylegesen ilyen helyen szeretnél élni akkor megsúgom, hogy nem jó helyen élsz. szerencsére már csak pár olyan ország van, ahol ilyen rendszer működik, de ha te tényleg ilyen helyen élnél szívesen megosztom veled.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 018
sztem azt felesleges nézni, hogy egyesével neked, nekem vagy Jóskának jobban is megy. mert lehet, hogy az ember azt érzi, hogy jobban megy, de emellett az országnak mint egésznek meg nem.
csebi
Na ez az, ami nincs, ami tipikus értelmiségi, politikai lózung.
Ha azt érzem, hogy jobban megy, akkor jobban megy. Ez az alapvetés. Az én életem relációjában én döntöm el. Ha meg nagyon sokan ezt érzik, az emberek többsége, akkor az országnak is jobban megy. Pont.
Nem te, vagy peterk2005, meg Hadházy Ákos vagy Donáth Anna, de még csak nem is az általam kedvelt Gulyás Marci vagy Puzsér Róbert döntitek el, a ti benyomásaitok, értékítéleteitek, céljaitok, értelmiségi mindenjobbantudástok stb. alapján, a tietek csak egy téves kisebbségi vélemény.
Ezért nem felesleges nézni, hogy egyesével neked, nekem vagy bcsarlinak jobban megy vagy sem. Olyannyira nem, hogy csak ez számít.
Mindenki magának dönti el, az ország meg ezen mindenkik összessége, nem az ellenzéki megmondók politikai élcsapatáé, az a leninista felfogás, nem jött be.

Mondok egy analógiát, hátha...
Mi számít sértésnek egy barátságban, kapcsolatban?
Az, amit a jog becsületsértésként definiál? A hang felemelése 60 decibel fölé? Trágár szavak, káromkodás, kurvaanyázások, kapdbeafaszomozások?
Intim, személyes, titkos kis dolgok a másik fejéhez vágása vitahelyzetben?
Elárulom, egyik sem.
Az számít sértésnek, amit a másik annak érez.
És az nem sértés, amit meg nem érez annak.
Te kivülről meg nem fogod eltalálni, hogy X mivel sértette meg Y-t, vagy mivel nem, ami szerinted már sértő volt.
Ő dönti el.
Na, ugyanez a “jobban érzem e magam” szitu is.
Mindenki eldönti magának, választáskor meg ezek szummája kimutatható.
Sobri Jóska
Ez a tipikus példája a valóság tagadásának és a fals énkép erősítésének. Ha úgy érzem, hogy jobban megy nekem, akkor valójában csak úgy érzem, hogy jobban megy nekem. (Ugyebár a női ruhába öltözött, kisminkelt férfi, az pont úgy néz ki, mint egy női ruhába öltözött kisminkelt férfi, nem lesz nő sehogysem) Olyan darabra kiszámolható kérdésben, hogy egzisztenciálisan jobban él-e ProliJóska, vagy sem, lényegében nem számít, hogy mit is érez valójában.

Mondok egy analógiát, hátha ...
ProliJóska úgy érzi, hogy annyira jól megy neki, hogy elkezd a jólétben megkeresett havi 200.000 forintjával tőzsdézni. Nagyjából pont 5 perc után szembe jön a valóság, hogy bezony havi 200 fixxel az ember könnyen viccel pont semmit nem tud alakítani a nagyfiúk között. Akkó' most ProliJóska jól teljesít, vagy nem jól teljesít? Vagy addig teljesített jól, amíg nem jött szembe a valóság?

Az a nagy probléma tetszik tudni, hogy amikor ProliJóska szembesül a kurva nagy objektív valósággal, miszerint még mindig egy szaros, alsóosztálybeli, kelet-európai bérrabszolga - itt a nagybetűs nemzeti, kádárista (=sobrista), kommunikációs demokráciában -, akkor nem az lesz a reakció - lévén, hogy csak egy büdös proller ugyebár -, hogy jajbazmeg, talán tévesen érzékeltem a dolgokat, NOPE, hanem az lesz majd, hogy büdöszsidók.

Fel kellene végre fogni - ott a kádárista oldalon is felétek -, hogy az emberek fals képekkel történő etetése mindig faszoláshoz vezet. Mert sajnos az ember olyan hülye, hogy hajlamos komolyan elhinni olyan nettó faszságokat, hogy jobban él, miközben havi 200-ból fizeti a 150 albit és a 10k bkv bérletét, aztán mikor rádöbben, hogy mégsem dübörög akkorát a sobrista gazdaságunk, akkor fog biza' jönni a kurvaanyátok szakasz, és mert bár az ember még ekkor is hülye, jó eséllyel azokon fogja leverni, akiknek pont nincs felelőssége az egész sztoriban.
Csak akkor ne lepődjön meg senki, hogy mikor arconvágja a rendőr akkor még őt fogják előállítani hivatalos személy elleni erőszak miatt és elítélni. Nem azt mondom, hogy ez holnap lesz, de már szépen elkezdődött a saját állampolgárok vegzálása is.
csebi
Tévedés. A káros hülyék lereagálása kezdődött el.
Senkit nem vág arcon a rendőr, ha nem keresi magának a bajt, nem turkál más zsebében, nem ordibál oktalanul farkast és szépen a saját dolgával törődik.
Felesleges egy reakciótól félned, ha nem vagy proaktív, hogy kiváltsd.
Ha meg valaki olyan hülye, hogy házhoz megy a lófaszért, és az ténylegesen ott is várja, az min lepődik meg?
Sobri Jóska
Ez a kedvencem. Te bizony tényleg komcsi vagy.