Politika

65 feliratkozó

több mint 3 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 848 — Steelers fan
ÓRÁID VANNAK HÁTRA ORBÁÁÁNNNN!!!!

vótmá? 😀
petey
Sztoikus nyugalommal olvasok mindent, mert nagyon szeretném a váltást, de nem hiszek abban, hogy összejönne.

Azért nálam is megvolt a 10 X. Sajnos nem bírtam magammal és muszáj voltam egy faszrajzot is felvésni a népszavazó lapra, örök gyermek maradok!
Szokol
Én annyit írtam rá, hogy A KURVA ANYÁTOKAT!
Mikey
"Kaleta Gábor, Fohsz Tivadar, Tímár László szabadon, tőlük ki védi meg a gyermekeinket?"
Ez ment a 8 x mellé.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 421
Én a 8 X-es szavazólapon a X-ek mellé a kedvenc politikusaimat írtam fel, mint Torgyán Józsi, Thürmer Gyula, Csurka István, Németh Szilárd meg Kádár János.

Azért az aljára végül csak rajzoltam egy faszt - csak a miheztartás végett. 😀
akdestroyer
Eh, tököm miattatok álltam fél órát sorba, itt élitek ki a kreatív hajlamaitokat 😊 egyik verset ír rá, a másik neveket a harmadik meg kepzőművészesdit játszik 😊

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 724
Én a 8 X-es szavazólapon a X-ek mellé a kedvenc politikusaimat írtam fel, mint Torgyán Józsi, Thürmer Gyula, Csurka István, Németh Szilárd meg Kádár János.

Azért az aljára végül csak rajzoltam egy faszt - csak a miheztartás végett. 😀
akdestroyer
Torgyán az egész 1990 óta eltelt időszak messze legikonikusabb alakja volt, sose lesz már olyan, mint ő.

több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 724
ÓRÁID VANNAK HÁTRA ORBÁÁÁNNNN!!!!

vótmá? 😀
petey
Sztoikus nyugalommal olvasok mindent, mert nagyon szeretném a váltást, de nem hiszek abban, hogy összejönne.

Azért nálam is megvolt a 10 X. Sajnos nem bírtam magammal és muszáj voltam egy faszrajzot is felvésni a népszavazó lapra, örök gyermek maradok!
Szokol
Én annyit írtam rá, hogy A KURVA ANYÁTOKAT!
Mikey
Én azt, hogy leszbipornót a köztévébe
3 nem, 1 igen

több mint 3 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 903
Én a 8 X-es szavazólapon a X-ek mellé a kedvenc politikusaimat írtam fel, mint Torgyán Józsi, Thürmer Gyula, Csurka István, Németh Szilárd meg Kádár János.

Azért az aljára végül csak rajzoltam egy faszt - csak a miheztartás végett. 😀

több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 120 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Jól olvasom vagy ez csak kamu, hogy lekommunustázott a kicsi mert nem rá szavazok? Azért tényleg felnőhetne már az ország…
Klaci79
Ha annyira gyűlöli a kommunistákat 12 éve miért gátolja folyamatosan az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát?
Tactful Cactus
Légyszíves ne tegyél fel ennyire provokatív kérdéseket. :/

Szerkesztette: Brouwerij van de Vrij

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Tactful Cactus Green Bay Packers 15 405
Jól olvasom vagy ez csak kamu, hogy lekommunustázott a kicsi mert nem rá szavazok? Azért tényleg felnőhetne már az ország…
Klaci79
Ha annyira gyűlöli a kommunistákat 12 éve miért gátolja folyamatosan az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát?

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
na itt a Twighlight Zone-ba ( gyanúsan megnyomott Figyi körzet ) sosevótak ennyien, az önkori dolgozók befeszülve, ú azúj szavazóbiztosok semosoj sesemmi csaka kezit nézik

tótvázsony izzad
sutianap
Hej, de megnéznék erről egy vigyeót...
nagylaza
élőbe jobb
aszoka pestijek?
kékinges, ismeröd?
nemispislog
kávétisbehozzákneki
erikagyerekekhotyvannak e ri ka gye... jojo pöcsétezzcsak
uhhbazz ukranzászló telibeafülkén
mi ezeka miszinejink, mijóta
csakmondom
kussujá
ezkijez nyakkendőbe télen

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 259
ÓRÁID VANNAK HÁTRA ORBÁÁÁNNNN!!!!

vótmá? 😀
petey
Sztoikus nyugalommal olvasok mindent, mert nagyon szeretném a váltást, de nem hiszek abban, hogy összejönne.

Azért nálam is megvolt a 10 X. Sajnos nem bírtam magammal és muszáj voltam egy faszrajzot is felvésni a népszavazó lapra, örök gyermek maradok!
Szokol
Én annyit írtam rá, hogy A KURVA ANYÁTOKAT!

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
ÓRÁID VANNAK HÁTRA ORBÁÁÁNNNN!!!!

vótmá? 😀
petey
Sztoikus nyugalommal olvasok mindent, mert nagyon szeretném a váltást, de nem hiszek abban, hogy összejönne.

Azért nálam is megvolt a 10 X. Sajnos nem bírtam magammal és muszáj voltam egy faszrajzot is felvésni a népszavazó lapra, örök gyermek maradok!
Szokol
Az enyém félig rakéta lett 😊
peach
én verset írtam rá.
több mint 3 éve
peach Atlanta Falcons 15 807 — a new hope (again)

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 3 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 393 — Steelers fan
ÓRÁID VANNAK HÁTRA ORBÁÁÁNNNN!!!!

vótmá? 😀
petey
Sztoikus nyugalommal olvasok mindent, mert nagyon szeretném a váltást, de nem hiszek abban, hogy összejönne.

Azért nálam is megvolt a 10 X. Sajnos nem bírtam magammal és muszáj voltam egy faszrajzot is felvésni a népszavazó lapra, örök gyermek maradok!
több mint 3 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 907 — no es importante
Én ma munka előtt 400 km-t vezettem, hogy a 10 x-et behúzhassam, menjen el mindenki szavazni!

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 295 — Csodabogár
ÓRÁID VANNAK HÁTRA ORBÁÁÁNNNN!!!!

vótmá? 😀

több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 120 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Be fog ez indulni, ne kongassuk már a 2/3-os vészharangokat.
petey
sajnos ez nem vészharang, nagyon durván mozgósított a Fidesz mindenhol.
Nem károgok, csak mondom.
Kenny
Csak most az ellenzék is.

Egyébként a Hoppál nem is hívott 😕
Gyurma Pappa
Nem ért rá:

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
KoporShow Kansas City Chiefs Auburn Tigers 1 221 — Forum Reader
Megvolt a 10 X.

Itt ( BP 17 ker ) én még ennyi embert nem láttam szavazáson.

"Nem kell hogy valódi legyen...Elég ha annak tűnik"

PC still means Personal Computer for me!

A rat born in stable is not a horse.

,, Nem az internet tetté beteggé az embereket, az internet csak rávilágított, mennyi beteg ember van. "
több mint 3 éve
rob3r7o Denver Broncos Air Force Falcons 4 943
Mi éppen a müncheni konzulátuson várunk, fasza kis sor van.

Mondjuk zseniális arcok vannak körülöttünk, egy falatnyi Magyarország.

„History is a set of lies agreed upon.”

“But I like to think he may have at last found some small measure of peace, that we all seek, and few of us ever find.”
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 120 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
 444.hu/2022/04/03/kiakadt-egy-fideszes-politikus-azon-hogy-balos-delegaltak-nem-engedik-szavazni-akinel-nincs-szemelyes-okmany?fbclid=IwAR07SEnJpSqq-3pbAqe8Njzs-_RJK1_PsF_vc_U2_1u80-2JX3_xH4KqbDg

lol, kis ízelítő eddig hogy ment
petey
Elképesztő, hogy már csalni se lehet nyugodtan.
nagylaza
és már módosította is a bátor 😀 kivette a balost XDDD
petey
Átírta kommunistára?

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 295 — Csodabogár
 444.hu/2022/04/03/kiakadt-egy-fideszes-politikus-azon-hogy-balos-delegaltak-nem-engedik-szavazni-akinel-nincs-szemelyes-okmany?fbclid=IwAR07SEnJpSqq-3pbAqe8Njzs-_RJK1_PsF_vc_U2_1u80-2JX3_xH4KqbDg

lol, kis ízelítő eddig hogy ment
petey
Elképesztő, hogy már csalni se lehet nyugodtan.
nagylaza
és már módosította is a bátor 😀 kivette a balost XDDD

több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 380 — beers & Packers
na itt a Twighlight Zone-ba ( gyanúsan megnyomott Figyi körzet ) sosevótak ennyien, az önkori dolgozók befeszülve, ú azúj szavazóbiztosok semosoj sesemmi csaka kezit nézik

tótvázsony izzad
sutianap
Hej, de megnéznék erről egy vigyeót...
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 380 — beers & Packers
 444.hu/2022/04/03/kiakadt-egy-fideszes-politikus-azon-hogy-balos-delegaltak-nem-engedik-szavazni-akinel-nincs-szemelyes-okmany?fbclid=IwAR07SEnJpSqq-3pbAqe8Njzs-_RJK1_PsF_vc_U2_1u80-2JX3_xH4KqbDg

lol, kis ízelítő eddig hogy ment
petey
Elképesztő, hogy már csalni se lehet nyugodtan.
több mint 3 éve
peach Atlanta Falcons 15 807 — a new hope (again)
Szegeden ahova én járok három egymás melleti suliban lehet szavazni. Abból az egyik a város egyik legnagyobb gimije. Annál, meg az ált sulinál ami mellette van az utcán a sor, az én helyemen bent 30 méteres kígyózó két körzet előtt, szerencsére a 3. ahova tartozom 2 perc volt 😊 de ez mindig így van, de ott is folyamatosan jöttek az emberek

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 3 éve
VanillaSky 1 643
megvoltak az ikszek, napsütés, kutyát sétáltató emberek, sorban-állás mentesen. BP XV. ker
gamerkr
Én most szavaztam először Gyálon, azt mondták itt ennyi embert rég láttak szavazni, és hóvihar volt 😀
Kenny
A halásztelekieket bírjátok?

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 120 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
M1-re kapcsoltam. nem kellet volna. XDDDD bazdmeg fullba nyomják a kampányt.
petey
Szerintem feleslegesen ne kúrd el a napod. 😀

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 996
Jelentem vegeztem. Fel orat kellett sorba allni, mert csak 3 fulkenek volt hely.

Amugy jo fejek voltak.