Politika

66 feliratkozó

több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 136 — The only discipline that lasts, is self discipline
Egyébként a 2010-es évek előtti években is jelentősen nőtt az "emberek borítékja" (tulajdonképpen egy ideig jobban is, mint azóta). A problémát 2008 jelentette, ami egy külső körülmény volt. Ahogy a covid vagy az ukrán háború is. A különbség az, hogy a külső körülményekre való felkészületlenségünket 2010-ben még megbüntette az ország, 2022-ben meg már nem. Menet közben eltűnt a választópolgárnak ez a képessége.
peterk2005 udvari bolond
A 2010-es első kétharmad még 2006 őszének utóhatása volt szerintem, nem kizárólag, sőt nem elsősorban 2008-nak.
Kampman
Hát 2010-et (és 2006-ot) sokan magyarázzák sokféleképpen. Egyelőre túl közel van ahhoz, hogy teljesen politika-mentesen lehessen róla beszélni, mindenesetre én ebben nem hiszek. 2006 őszére az MSZP támogatása már beszakadt, az októberi események nem rontottak rajta érezhetően. Szerintem az emberek simán elmentek volna őszöd meg 2006 október mellett is, ha folytatódik a gazdasági konjunktúra. Ez nem azt jelenti, hogy maradt volna a Gyurcsány kormány (akkor valószínűleg Gyurcsány is maradt volna), mert előtte váltottunk úgy is kormányt, hogy gazdasági növekedés volt (1998 és 2002 is ilyen volt). De nem hiszem, hogy ha váltás lett volna, az őszöd miatt lett volna. Szóval szerintem az inkább csak utólagos magyarázat. Én inkább arra teszek, hogy egy paritásos rendszerben - ahol kettő, esetleg több hasonló erejű alternatíva is van, legyen az akármilyen is program, policy szempontból - sokkal nagyobb esélye van annak, hogy a pógár fogja magát és arrébb rakja az X-et egy rubrikával 1-2 ciklus után. Egy nem paritásos rendszerben meg nincs. 2010-ben még megvolt ez a paritásos rendszer, ma meg nincs meg. Szerintem az alapvető ok és indok ez.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 962
Egyébként a 2010-es évek előtti években is jelentősen nőtt az "emberek borítékja" (tulajdonképpen egy ideig jobban is, mint azóta). A problémát 2008 jelentette, ami egy külső körülmény volt. Ahogy a covid vagy az ukrán háború is. A különbség az, hogy a külső körülményekre való felkészületlenségünket 2010-ben még megbüntette az ország, 2022-ben meg már nem. Menet közben eltűnt a választópolgárnak ez a képessége.
peterk2005 udvari bolond
A 2010-es első kétharmad még 2006 őszének utóhatása volt szerintem, nem kizárólag, sőt nem elsősorban 2008-nak.
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 136 — The only discipline that lasts, is self discipline
Arra a kérdésre, hogy személyesen mit tart a Magyarország érdekében megvalósult legnagyobb sikerének, Orbán úgy felelt: hogy hozzájárulhatott ahhoz, hogy egy vesztes országból győztes ország legyen. „2010-ben a magyarok még azt hitték, hogy mindig a történelem vesztes oldalán állunk. Már akkor boldogok voltunk, ha a helyzet nem romlott. Sikerült meggyőznöm a magyarokat, hogy legyenek ambiciózusabbak. Azt mondtam: mindenkinek lesz munkája, mindenki ura lesz az életének. És mindegy, mit mond a világ: meg tudjuk csinálni. És meg is tettük.”Mikey
2010-ben az EU-hoz a 2000-es években csatlakozott országai közül csak a cseheknél és a szlovéneknél volt magasabb az egy főre eső GDP, mint nálunk. Talán már a szlovákoknál is (ők kb azokban az években kerültek elénk, lehet, hogy 2008 miatt már 2010-ben is, most nem emlékszem).
2023-ra elment mellettünk a teljes baltikum (a lettek talán csak beértek), megelőztek a szlovákok (ha 2010-ben még nem tették), megelőztek a lengyelek, utolértek - és nemsokára lehagynak - a románok, utolértek a horvátok. A szerbeket és bolgárokat még hősiesen tartjuk, őket nem engedjük. Előre megyünk, nem hátra. A főni meggyőzött bennünket, hogy a magyar legyen ambíciózus, és meg is lett az eredménye!
peterk2005 udvari bolond
Azon túl, hogy a fideszes álláspont szerint pont 2010-re fogyott el a korábbi hozott előnyünk a gyurcsányi országrombolás eredményeképpen (a szlovákoknak 2009-ben eurójuk volt, nekünk meg IMF-gyorshitelünk), a GDP egy nagyon nehezen megfogható dolog az átlagember részére.

A legtöbb ember a nettó fizetésében meg a fogyasztásában méri a gazdaság általános helyzetét, ebben pedig a 2010-es évek nem hoztak visszaesést. Ez volt a legfontosabb legitimációs erő a Fidesz mellett az összes kétharmados választásnál.
Kampman
Ha a vásárlóerő-paritásos mérőszámokra gondolsz, azokban is hasonlóan lemaradtunk. A Fidesz legitimációja (gazdasági értelemben) annyi, hogy a covidot megelőző 8-10 évben a világgazdaságban szokatlan módon egy folyamatos és erős konjunktúra zajlott, így a relatív lemaradásunk úgy jelentkezett, hogy közben azért nőtt a gazdaság, javult - bizonyos rétegek - anyagi helyzete. Az egy másik kérdés, hogy sokan nem fogják fel, hogy ha csak annyira működött volna a gazdaságunk, amennyire a lengyel, szlovák, (román) stb. gazdaság tette, akkor jóval többel is nőhetett volna. A tények attól még tények, hogy az ország 70%-nak a NER megfelel.

Egyébként a 2010-es évek előtti években is jelentősen nőtt az "emberek borítékja" (tulajdonképpen egy ideig jobban is, mint azóta). A problémát 2008 jelentette, ami egy külső körülmény volt. Ahogy a covid vagy az ukrán háború is. A különbség az, hogy a külső körülményekre való felkészületlenségünket 2010-ben még megbüntette az ország, 2022-ben meg már nem. Menet közben eltűnt a választópolgárnak ez a képessége.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 403 — Keep pounding
lenne egy komoly, vitaindító kérdésem: mi a magyar életmód?
Amadeus von Dollárbaloldal
Mindenkit utálunk, mindenért morgunk és mindig mindenért mást hibáztatunk.
Mikey
Ez hülyeség, nem értem miért kell ilyet írni, de legyen, csak tudd, hogy te kezdted...
Stoki
a kibaszott himnuszunk arról szól hogy semmiért nem vagyunk felelősek mer már eleget szenvedtünk
Negritis, a vajda
Nem igaz, a Himnusz pont hogy arról szól, hogy Isten a bűnei miatt büntette a népet pl. a mongol-török megszállásokkal.
Kampman
"megbűnhődte már-e a nép a múltat s jövendőt"
minden ami onnantól történik, azért már megfizettünk korábban
Negritis, a vajda
úgy ahogy van új Himnuszt kéne írni vagy helyette nyomatni a Szózatot.

Kölcsey amúgy is buzi volt.
Amadeus von Dollárbaloldal
Jó de gyurcsány kilövette a szemét.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 960
lenne egy komoly, vitaindító kérdésem: mi a magyar életmód?
Amadeus von Dollárbaloldal
Mindenkit utálunk, mindenért morgunk és mindig mindenért mást hibáztatunk.
Mikey
Ez hülyeség, nem értem miért kell ilyet írni, de legyen, csak tudd, hogy te kezdted...
Stoki
a kibaszott himnuszunk arról szól hogy semmiért nem vagyunk felelősek mer már eleget szenvedtünk
Negritis, a vajda
Nem igaz, a Himnusz pont hogy arról szól, hogy Isten a bűnei miatt büntette a népet pl. a mongol-török megszállásokkal.
Kampman
"megbűnhődte már-e a nép a múltat s jövendőt"
minden ami onnantól történik, azért már megfizettünk korábban
Negritis, a vajda
úgy ahogy van új Himnuszt kéne írni vagy helyette nyomatni a Szózatot.

Kölcsey amúgy is buzi volt.
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 962
lenne egy komoly, vitaindító kérdésem: mi a magyar életmód?
Amadeus von Dollárbaloldal
Mindenkit utálunk, mindenért morgunk és mindig mindenért mást hibáztatunk.
Mikey
Ez hülyeség, nem értem miért kell ilyet írni, de legyen, csak tudd, hogy te kezdted...
Stoki
a kibaszott himnuszunk arról szól hogy semmiért nem vagyunk felelősek mer már eleget szenvedtünk
Negritis, a vajda
Nem igaz, a Himnusz pont hogy arról szól, hogy Isten a bűnei miatt büntette a népet pl. a mongol-török megszállásokkal.
Kampman
"megbűnhődte már-e a nép a múltat s jövendőt"
minden ami onnantól történik, azért már megfizettünk korábban
Negritis, a vajda
Ebben én nem látom benne azt, hogy semmiért nem vagyunk felelősek.
Kölcsey egy eléggé nyomorúságos magánélettel meg az ország szintén eléggé elcseszett közelmúltjának ismeretében írta a Himnuszt. Az általad idézett sorban én nem azt látom, hogy innentől és visszamenőlegesen minden felelősséget lesöprünk magunkról, hanem egy kifakadást, hogy "minden szar, lehetne már kicsit jobb is".
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 124 — The Mathematician
lenne egy komoly, vitaindító kérdésem: mi a magyar életmód?
Amadeus von Dollárbaloldal
Mindenkit utálunk, mindenért morgunk és mindig mindenért mást hibáztatunk.
Mikey
Ez hülyeség, nem értem miért kell ilyet írni, de legyen, csak tudd, hogy te kezdted...
Stoki
a kibaszott himnuszunk arról szól hogy semmiért nem vagyunk felelősek mer már eleget szenvedtünk
Negritis, a vajda
Nem igaz, a Himnusz pont hogy arról szól, hogy Isten a bűnei miatt büntette a népet pl. a mongol-török megszállásokkal.
Kampman
"megbűnhődte már-e a nép a múltat s jövendőt"
minden ami onnantól történik, azért már megfizettünk korábban

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 228 — no es importante
Pedig a magyar életmód egyetlen szóban összefoglalható: ez a panaszkodás.

Ha nem tudunk épp valami miatt panaszkodni, akkor irány az atomenergetikai hivatal, itt tényleg minden a legnagyobb rendben van.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 962
lenne egy komoly, vitaindító kérdésem: mi a magyar életmód?
Amadeus von Dollárbaloldal
Mindenkit utálunk, mindenért morgunk és mindig mindenért mást hibáztatunk.
Mikey
Ez hülyeség, nem értem miért kell ilyet írni, de legyen, csak tudd, hogy te kezdted...
Stoki
a kibaszott himnuszunk arról szól hogy semmiért nem vagyunk felelősek mer már eleget szenvedtünk
Negritis, a vajda
Nem igaz, a Himnusz pont hogy arról szól, hogy Isten a bűnei miatt büntette a népet pl. a mongol-török megszállásokkal.
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 962
Arra a kérdésre, hogy személyesen mit tart a Magyarország érdekében megvalósult legnagyobb sikerének, Orbán úgy felelt: hogy hozzájárulhatott ahhoz, hogy egy vesztes országból győztes ország legyen. „2010-ben a magyarok még azt hitték, hogy mindig a történelem vesztes oldalán állunk. Már akkor boldogok voltunk, ha a helyzet nem romlott. Sikerült meggyőznöm a magyarokat, hogy legyenek ambiciózusabbak. Azt mondtam: mindenkinek lesz munkája, mindenki ura lesz az életének. És mindegy, mit mond a világ: meg tudjuk csinálni. És meg is tettük.”Mikey
2010-ben az EU-hoz a 2000-es években csatlakozott országai közül csak a cseheknél és a szlovéneknél volt magasabb az egy főre eső GDP, mint nálunk. Talán már a szlovákoknál is (ők kb azokban az években kerültek elénk, lehet, hogy 2008 miatt már 2010-ben is, most nem emlékszem).
2023-ra elment mellettünk a teljes baltikum (a lettek talán csak beértek), megelőztek a szlovákok (ha 2010-ben még nem tették), megelőztek a lengyelek, utolértek - és nemsokára lehagynak - a románok, utolértek a horvátok. A szerbeket és bolgárokat még hősiesen tartjuk, őket nem engedjük. Előre megyünk, nem hátra. A főni meggyőzött bennünket, hogy a magyar legyen ambíciózus, és meg is lett az eredménye!
peterk2005 udvari bolond
Azon túl, hogy a fideszes álláspont szerint pont 2010-re fogyott el a korábbi hozott előnyünk a gyurcsányi országrombolás eredményeképpen (a szlovákoknak 2009-ben eurójuk volt, nekünk meg IMF-gyorshitelünk), a GDP egy nagyon nehezen megfogható dolog az átlagember részére.

A legtöbb ember a nettó fizetésében meg a fogyasztásában méri a gazdaság általános helyzetét, ebben pedig a 2010-es évek nem hoztak visszaesést. Ez volt a legfontosabb legitimációs erő a Fidesz mellett az összes kétharmados választásnál.

Szerkesztette: Kampman
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 124 — The Mathematician
lenne egy komoly, vitaindító kérdésem: mi a magyar életmód?
Amadeus von Dollárbaloldal
Mindenkit utálunk, mindenért morgunk és mindig mindenért mást hibáztatunk.
Mikey
Ez hülyeség, nem értem miért kell ilyet írni, de legyen, csak tudd, hogy te kezdted...
Stoki
a kibaszott himnuszunk arról szól hogy semmiért nem vagyunk felelősek mer már eleget szenvedtünk

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Stoki Jacksonville Jaguars Nebraska Cornhuskers 3 133 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn
lenne egy komoly, vitaindító kérdésem: mi a magyar életmód?
Amadeus von Dollárbaloldal
Mindenkit utálunk, mindenért morgunk és mindig mindenért mást hibáztatunk.
Mikey
Ez hülyeség, nem értem miért kell ilyet írni, de legyen, csak tudd, hogy te kezdted...
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 983
lenne egy komoly, vitaindító kérdésem: mi a magyar életmód?
Amadeus von Dollárbaloldal
Mindenkit utálunk, mindenért morgunk és mindig mindenért mást hibáztatunk.

Szerkesztette: Mikey

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 960
2010-ben az EU-hoz a 2000-es években csatlakozott országai közül csak a cseheknél és a szlovéneknél volt magasabb az egy főre eső GDP, mint nálunk. Talán már a szlovákoknál is (ők kb azokban az években kerültek elénk, lehet, hogy 2008 miatt már 2010-ben is, most nem emlékszem).
2023-ra elment mellettünk a teljes baltikum (a lettek talán csak beértek), megelőztek a szlovákok (ha 2010-ben még nem tették), megelőztek a lengyelek, utolértek - és nemsokára lehagynak - a románok, utolértek a horvátok. A szerbeket és bolgárokat még hősiesen tartjuk, őket nem engedjük. Előre megyünk, nem hátra.

A tanárok, orvosok, korábban ügyvédek, diákok, civil szervezetek, média, stb. meg közben azért annyira mégse legyen ambíciózus, mert azt nem szerettyük.
peterk2005 udvari bolond
De ez nem egy verseny, a GDP per fő eleve nem egy jó mérőszáma egy országnak, eleve nem jó szempont.
Te se élnél mondjuk Katarban, és nem is tartod egy követendő példának, csak mert az egy főre jutó GDP-je több, mint Dániáé, Franciaországé, Japáné vagy Ausztriáé. Vagy Puerto Ricoban szerinted jobb az élet, mint Szlovéniában, Spanyolországban, Csehországban, Máltán vagy Észtországban, csak mert magasabb a GDP per fő? Őszentsége Sobri Jóska
Európai - döntően közép-európai - országokkal hasonlítottam magunkat össze, nem Katarral. Szlovéniában, Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, stb. simán élnék. Szlovákiában például (saját tapasztalat) még egy magyar nemzetiségű számára sem érzem a körülményeket rosszabbnak, mint nálunk, többségi magyarként élve. A jövedelmi viszonyok pedig határozottan jobbak. (És jópár fontos közszolgáltatás is. Pl. az egészségügyi szolgáltatások vagy az oktatás mára már érezhetően jobb színvonalú ott, mint itt).
peterk2005 udvari bolond
Nem fogod meggyőzni soha.

Puerto Ricoban szerinted ezt jelenti a magas GDP per fő? Jobb életet? Vagy Kuwaitban, Szingapúrban esetleg Szaud-Arábiában?
Kötve hiszem.Őszentsége Sobri Jóska
Ismétlem, nem ezekkel az országokkal hasonlítottam magunkat össze, de még ezekre is azt tudom mondani, hogy aligha tudsz olyan szingapúri, kuvaiti, szaudi polgárt mondani, aki ide telepedett volna gazdasági okokból. Magyart viszont elég szépen találsz Kuvaitban is, Szaúd-Arábiában is (Szingapúrban kevésbé, az messze van, és nagyon nehéz odajutni). És ha őket megkérdezed, lehet, hogy azt mondják, hogy sok ott a baj, de ha azt kérdezed meg, hogy hazajönnének-e, az általános válasz inkább az, hogy isten ments.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 869
Twiterről:
“A kormány szeretné, hogy bejelentést lehessen tenni, ha valami veszélyezteti a magyar életmódot”

Mi a fasz az a magyar életmód? Reggel lehúzunk 2 pálinkát, hátrafelé nyilazva lóval megyünk munkába, ahol kilóg a kőműves dekoltázs, hazajövünk a jurtába részegen verni az asszonyt?
zemanla
Ez is ilyen történelmi dolog... az egyik oldal szereti megmondani ki a magyar, a másik meg, hogy ki az európai... 😊
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 076 — #NoStress
Katarban katari állampolgárként élnék.
csebi
Az kb. olyan, mint a NER-ben NER-lovagként. 😉

több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 590 — Lucas Scott
Katarban katari állampolgárként élnék.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 124 — The Mathematician
Twiterről:
“A kormány szeretné, hogy bejelentést lehessen tenni, ha valami veszélyezteti a magyar életmódot”

Mi a fasz az a magyar életmód? Reggel lehúzunk 2 pálinkát, hátrafelé nyilazva lóval megyünk munkába, ahol kilóg a kőműves dekoltázs, hazajövünk a jurtába részegen verni az asszonyt?
zemanla
az apa férfi az anya otthon kussol
a gyerek meg verve jó

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 413 — Do Your Job
Twiterről:
“A kormány szeretné, hogy bejelentést lehessen tenni, ha valami veszélyezteti a magyar életmódot”

Mi a fasz az a magyar életmód? Reggel lehúzunk 2 pálinkát, hátrafelé nyilazva lóval megyünk munkába, ahol kilóg a kőműves dekoltázs, hazajövünk a jurtába részegen verni az asszonyt?

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 124 — The Mathematician
Ez egy rossz, leegyszerűsítő és rengeteg mindent elmaszkoló mérőszám, ráadásul "önbevallásos", nem egzakt, vagyis kb. semmire se jó.
Vagyis de, aktuálisan az egyik politikai oldalnak mindig jó lesz vagy fikázni vagy büszkélkedni. De semmi többre nem alkalmas.
Őszentsége Sobri Jóska
minden szám ilyen, amíg minket igazol az jó, ami az ellenfelekt cáfolja az is jó
a többi szar
és itt a lényeg az AMÍG
Negritis, a vajda
Ja, de vannak olyan számok, mérőszámok, amelyek ezen kívül is használhatóak valamire, akármire, bármire, következik belőlük valami, értelmeznek, megmagyaráznak valamit.
A GDP per fő nem ilyen szám.
Őszentsége Sobri Jóska
ha kedvező lenne akkor az lenne

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 076 — #NoStress
Ez egy rossz, leegyszerűsítő és rengeteg mindent elmaszkoló mérőszám, ráadásul "önbevallásos", nem egzakt, vagyis kb. semmire se jó.
Vagyis de, aktuálisan az egyik politikai oldalnak mindig jó lesz vagy fikázni vagy büszkélkedni. De semmi többre nem alkalmas.
Őszentsége Sobri Jóska
minden szám ilyen, amíg minket igazol az jó, ami az ellenfelekt cáfolja az is jó
a többi szar
és itt a lényeg az AMÍG
Negritis, a vajda
Ja, de vannak olyan számok, mérőszámok, amelyek ezen kívül is használhatóak valamire, akármire, bármire, következik belőlük valami, értelmeznek, megmagyaráznak valamit.
A GDP per fő nem ilyen szám.

több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 124 — The Mathematician
Ez egy rossz, leegyszerűsítő és rengeteg mindent elmaszkoló mérőszám, ráadásul "önbevallásos", nem egzakt, vagyis kb. semmire se jó.
Vagyis de, aktuálisan az egyik politikai oldalnak mindig jó lesz vagy fikázni vagy büszkélkedni. De semmi többre nem alkalmas.
Őszentsége Sobri Jóska
minden szám ilyen, amíg minket igazol az jó, ami az ellenfelekt cáfolja az is jó
a többi szar
és itt a lényeg az AMÍG

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 076 — #NoStress
Arra a kérdésre, hogy személyesen mit tart a Magyarország érdekében megvalósult legnagyobb sikerének, Orbán úgy felelt: hogy hozzájárulhatott ahhoz, hogy egy vesztes országból győztes ország legyen. „2010-ben a magyarok még azt hitték, hogy mindig a történelem vesztes oldalán állunk. Már akkor boldogok voltunk, ha a helyzet nem romlott. Sikerült meggyőznöm a magyarokat, hogy legyenek ambiciózusabbak. Azt mondtam: mindenkinek lesz munkája, mindenki ura lesz az életének. És mindegy, mit mond a világ: meg tudjuk csinálni. És meg is tettük.”Mikey
2010-ben az EU-hoz a 2000-es években csatlakozott országai közül csak a cseheknél és a szlovéneknél volt magasabb az egy főre eső GDP, mint nálunk. Talán már a szlovákoknál is (ők kb azokban az években kerültek elénk, lehet, hogy 2008 miatt már 2010-ben is, most nem emlékszem).
2023-ra elment mellettünk a teljes baltikum (a lettek talán csak beértek), megelőztek a szlovákok (ha 2010-ben még nem tették), megelőztek a lengyelek, utolértek - és nemsokára lehagynak - a románok, utolértek a horvátok. A szerbeket és bolgárokat még hősiesen tartjuk, őket nem engedjük. Előre megyünk, nem hátra.

A tanárok, orvosok, korábban ügyvédek, diákok, civil szervezetek, média, stb. meg közben azért annyira mégse legyen ambíciózus, mert azt nem szerettyük.
peterk2005 udvari bolond
De ez nem egy verseny, a GDP per fő eleve nem egy jó mérőszáma egy országnak, eleve nem jó szempont.
Te se élnél mondjuk Katarban, és nem is tartod egy követendő példának, csak mert az egy főre jutó GDP-je több, mint Dániáé, Franciaországé, Japáné vagy Ausztriáé. Vagy Puerto Ricoban szerinted jobb az élet, mint Szlovéniában, Spanyolországban, Csehországban, Máltán vagy Észtországban, csak mert magasabb a GDP per fő?
És van gondod a Fidzsi-szigeteki élettel, csak mert kb. a GDP-jük harmada a miénknek?
Egyébként a világ összes országa közül simán a felső 25-30 százalékban vagyunk, de ettől még nem fogod jól érezni magad, hisz a faszságok, geciségek, téged zavaró antidemokratikus, posztmodern politikai események GDP-függetlenül történnek.
Ha kétszer ennyi lenne a GDP per fő, ha fele ennyi, akkor se lenne másként.
Ha kéne mondani dolgokat, amik miatt Magyarország nem a legélhetőbb ország, vagy amik ténylegesen zavaróak, akkor úgy velem az első százban nem lenne benne a GDP per fő.
Vagy megszeretnéd Orbánt, ha top20-asok lennénk? Úgy érzed akkor minden más lenne?
Őszentsége Sobri Jóska
Valószínűleg az én életemben, meg a fórumon lévők nagy részében nem lenne akkor változás. De nézzük meg azt a sokszázezer embert akik a minimálbért keresik. Nekik jobb lenne e az életük egy erősebb gazdaságban? Nézzük meg a minimálbér nettó összegét mondjuk az észteknél, szlovákoknál, horvátoknál...
Tarsi
Puerto Ricoban szerinted ezt jelenti a magas GDP per fő? Jobb életet? Vagy Kuwaitban, Szingapúrban esetleg Szaud-Arábiában?
Kötve hiszem.
Ez egy rossz, leegyszerűsítő és rengeteg mindent elmaszkoló mérőszám, ráadásul "önbevallásos", nem egzakt, vagyis kb. semmire se jó.
Vagyis de, aktuálisan az egyik politikai oldalnak mindig jó lesz vagy fikázni vagy büszkélkedni. De semmi többre nem alkalmas.

több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 076 — #NoStress
lenne egy komoly, vitaindító kérdésem: mi a magyar életmód?
Amadeus von Dollárbaloldal
vitaindító kérdés... flame generator inkább 😀
slowmotion
Könnyen rövidre zárható:
Amiről Orbán úgy dönt, hogy az.