Politika
66 feliratkozó
több mint 3 éve
A gáz ugye azért is pikáns sztori, mert az vezetéken tud jönni csak (az oroszoktól), ami hozzánk kétféleképpen juthat csak el (miután észak felől már nem tud): vagy Ukrajnán keresztül, vagy Szerbián keresztül. Namost az Ukrajnán keresztüli rizikóit nem kell ecsetelni, a szerb vezetéken meg eddig inkább az volt, hogy mi adtuk a szerbeknek amikor szűkében voltak, nem pedig felénk próbálták volna tolni, mert hegyekben állt....Előző egy évben? (Minimum) 4-5 éve már ez a szabály. 😊 Hosszú évek óta állnak a szélerőművi beruházások az országban. ...Egy éve kezdődött az orosz-ukrán háború és egy éve lett nyilvánvaló, hogy az energiát magunknak kellene megtermelni és nem a keleti gázzal hajtott gázturbinákban kellene bízni. (Ha már a fél országot gázfűtésre állították át.) Ez az egy év. (A szabály 2016-os.)
peterk2005 udvari bolond
zinedine5

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Érdekes, amit akarnak azt gyorsan elfogadják...Hát most már komplett sültgyökérnek kell lenned ahhoz, hogy ezt a rendszert védd
Színjáték az egész, csak a hülyék nem tudják...
NB2
orbán maga mondta pl., hogy mi és Vatikán maradtunk egyedül a béke pártján, ha itt nem esik le valakinek, hogy milyen pályára kormányozták ezek az országot ("egyedül vagyunk Tibor..."), akkor annak boldog karácsonyt kívánok
Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Tesóm minapi sztorija: pénzügyi területen dolgozik (tanácsadó), és az egyik munkáltatója / partnere egy - név nélkül - NER-es kötődésű pénzügyes cég. A minap tartottak egy fejtágítást, ahol a 40-es évei elején járó tulaj tartott előadást az alkalmazottaknak, "hogyan építs sikeres karriert" témában. A dolgot - a cég legalábbis - nem viccnek szánta, hanem komolyan gondolta, hogy "segít" az alkalmazottaknak sikeressé válni. Rövidre fogva, a tulaj az előadása elejét azzal kezdte, hogy mesélt a kezdeti időkről, amikor kezdőként egy "nagyobb cégnél" dolgozott pénzügyi területen. De csak 2-3 évig bírta, mert azt tapasztalta, hogy rendkívül merevek, az ügyfelekkel nem tudnak bánni ésatöbbi. Úgyhogy egyre kevésbé szeretett ott dolgozni, végül elege lett és eljött a cégtől. "Eljutottam arra a pontra, hogy innen már csak visszafejlődni lehet, ezért felmondtam, és úgy döntöttem, hogy saját magam ura leszek. Ezért megvettem az XXX céget 32 milliárdért."főnököm ugyanez kicsiben. "a szakmunkás képző után elmentem dolgozni, de fél év után rájöttem, hogy az alkamazotti élet nem nekem való, szóval úgy döntöttem, hogy vállakozó leszek és megnyitottam a kisgép kölcsönzőt..." csak azt felejti el hozzátenni, hogy az apja ötlete volt, az apja vette neki meg első 10-20 gépet, illetve az apja házának a melléképületében volt az irodája, a ház udvarán egy fedett szín alatt voltak tárolva a gépek. 😀
Megkapták a tippeket a húgomék: ha nem tetszik valami, és fontos a karriered, akkor vegyél te is egy céget 32 milliárdért. 😀
peterk2005 udvari bolond
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 3 éve
Én nem ültem ott, nem tudom, de a húgom szerint teljesen komolyan mondta a fazon. Az ő világában ez természetes volt. (Azt nem tudom, hogy kapta-e aputól a pénzt, vagy kapcsolatokon keresztül csurrant neki pénz a bizniszre.)Megkapták a tippeket a húgomék: ha nem tetszik valami, és fontos a karriered, akkor vegyél te is egy céget 32 milliárdért. 😀asszem a Trump roastban is vmi ilyesmi hangzik el:
peterk2005 udvari bolond
"Donald milyen sikeres uzletember, igazi amerikai alom stb, a semmibol kuzdotte fel magat. Es a semmi alatt azt ertem, hogy az apja adott neki X millio dollart neki mikor el kezdett uzletelni".
szerk.: biztos komolyan gondolta az illeto vagy csak innen vette ezt a dumat?
csebi

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Érdekes, amit akarnak azt gyorsan elfogadják...Színjáték az egész, csak a hülyék nem tudják...
több mint 3 éve
Előző egy évben? (Minimum) 4-5 éve már ez a szabály. 😊 Hosszú évek óta állnak a szélerőművi beruházások az országban. ...Egy éve kezdődött az orosz-ukrán háború és egy éve lett nyilvánvaló, hogy az energiát magunknak kellene megtermelni és nem a keleti gázzal hajtott gázturbinákban kellene bízni. (Ha már a fél országot gázfűtésre állították át.) Ez az egy év. (A szabály 2016-os.)
peterk2005 udvari bolond
több mint 3 éve
Megkapták a tippeket a húgomék: ha nem tetszik valami, és fontos a karriered, akkor vegyél te is egy céget 32 milliárdért. 😀asszem a Trump roastban is vmi ilyesmi hangzik el:
peterk2005 udvari bolond
"Donald milyen sikeres uzletember, igazi amerikai alom stb, a semmibol kuzdotte fel magat. Es a semmi alatt azt ertem, hogy az apja adott neki X millio dollart neki mikor el kezdett uzletelni".
szerk.: biztos komolyan gondolta az illeto vagy csak innen vette ezt a dumat?
Szerkesztette: csebi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Ezt én is olvastam. De azért erre a problémára már születtek megoldások (szélirányt követő berendezések). Nem mondom, hogy ész nélkül érdemes telerakni az országot szélgenerátorokkal, de azért születtek a témában komoly tanulmányok már, és azok szerint az ország alkalamas arra, hogy ne legyen nap irányba eltolódott megújuló rendszerünk. Szóval megoldható lenne. Azok az M1 mellettiek egyébként minimum 10 éves, szélerőmű szempontból "aggastán" vagy "hőskorinak" számító cuccok (én is az M1-en járok, én is látom őket régóta). Azokról el is tudom képzelni, hogy még rugalmatlanok, kisebb tudásúak, mint az újabbak.Annyiban rosszak a szélerőművekhez az adottságaink, hogy nincs igazán uralkodó szélirány az ország legtöbb területén, így nehéz kitalálni h milyen szögben álljon a szélrotor, mert nem minden irányú szél hajtja.Előző egy évben? (Minimum) 4-5 éve már ez a szabály. 😊 Hosszú évek óta állnak a szélerőművi beruházások az országban. Aminek egyébként az lett a következménye, hogy egészségtelenül eltolódott a megújuló-energiatermelésünk a napelemes irányba. Az egészséges arányra most pontosan nem emlékszem - pedig olvastam, ez a szám egyébként függ az ország adottságaitól is, de az időnként hallható "mi lapos ország vagyunk, nálunk a szél nem kihasználható"-val ellentétben a szélhez éppen nem hegyek kellenek, úgyhogy a mi adottságaink egyáltalán nem rosszak (szárazföldi telepítésekhez) -, mindenesetre az arány nincs túl messze a fele-fele aránytól. Ezzel szemben valami 7-8 szoros többségben vannak a napelemes energiatermelők jelenleg. Aminek meg ugye az a következménye, hogy sokkal nagyobb a napi termelés-ingadozás, hiszen a szélnek éppen az lenne a haszna, hogy jellemzően éppen akkor termel, amikor a naperőmű nem termel (szép napos időben, nappal tipikusan nem szeles az idő, felhős időkben, illetve éjszaka viszont jellemzően szelesebb).Ezt még meg is lehetne bocsájtani vagy legalábbis szemét tudnék hunyor felette. Balfaszok, ez van. De miért nem lett még megváltoztatva ez az előző egy évben? Nekem ez az érthetetlen.Erről jut eszembe, hogy a szélerőművek telepítéséről szóló törvényben az áll, hogy lakott településtől minimum 12000 méterre (12 km-re) kell lennie, annál közelebb nem lehet. Ezért is állnak évek óta a szélerőművi fejlesztések, mert kb. nincs olyan talpalatnyi föld az országban, amihez ne lenne 12km-nél közelebb település.nemisigaz, ha a környéken halastóra is telik, akkor pont van elég víz.Most se..* mégtelex.hu/belfold/2023/02/27/ujabb-magyar-akkumulatorgyar-kistelek-12-hektart-adott-el-gyarepitesreÚgy tudom, Kistelek környékén rengeteg víz van, egyáltalán nem csodálkozom, hogy látatlanban megszavazták.
Igazi mamelukok.
warr_b
nagylaza, főpohárnok
slowmotion
nagylaza, főpohárnok
meg a tenger is csak 140-re van (magyar) vagy 420-ra (horvát). oké, kilométer, de az kit érdekel? egy köpésre lesz az.
slowmotion
Node a lényeg, hogy az osztrák hasonló törvényben 1200 méter van. Tegye fel a kezét, aki úgy gondolja, hogy a mi 12 kilométerünket egy szakértői csoport dolgozta ki, és illesztette be alapos tanulmányok készítése után a törvénybe. Aztán tegye fel a kezét az, aki szerint a törvény előkészítők 'időt spórolva" szimplán lefordították az osztrák törvényt, és menet közben valaki elütötte az 1200-at 12000-nek.
peterk2005 udvari bolond
zinedine5
Szóval annak a sima elirásnak elég komoly következményei vannak az ország energiabiztonságára nézvést. Több hagyományos erőművet kell fenntartani / bekapcsolni napszünetes időkben, ami ugye most már nem csak szennyezőbb, de drága is tud lenni. (Paks vonalban termel, azt nem lehet ki-be kapcsolgatni, azzal a hullámzás problémát nem tudjuk megoldani. Gázzal, szénnel lehet .... és ha lehetne, akkor azokkal a megújulókkal amik ilyenkor termelnek.) Szóval nem egy jelentéktelen apróságról van szó, ami csak néhány zöldbe burkolt szélerőmű dilisnek számít.
peterk2005 udvari bolond
Saját példa: m1-esen megyünk Kia Sportage-dzsel, olyan szél van h az utasokkal együtt vagy 2 tonnát nyomó autót érezhetően lökdösi, ellenberger az autópálya mentén álló szélkerekek állnak, mint a cövek.
empty taxi

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
epp ezert mondom, hogy jar(na) a bunti. de sztem a regi ismeretseg okan Kover nem fogja megbuntetni (btw: nem lattam a felvetelt, de nem olvastam sehol Kovert, hogy figyelmeztette a hazszabalyra, a masodik figyelmeztetes utan el kellett volna venni a szot sztem. meg a vegen az lesz, hogy a dollarbaloldal angolul adja elo azt, amit a Biden adminisztracio megir nekik Brusszelben).de hát ez Hillernek nem anyanyelve 😊Bezzeg Hiller papa latin nyelvű felszólalása, na, az valami!ez amugy szembe megy a házszabalyrol, csak nemzetisegi kepviselo, szoszolo szolalhat fel a magyaron kivul az anyanyelven. kivancsi vagyok h Kover milyen buntetest fog ra kiszabni.
Dzsokijuing
csebi
slowmotion
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Tesóm minapi sztorija: pénzügyi területen dolgozik (tanácsadó), és az egyik munkáltatója / partnere egy - név nélkül - NER-es kötődésű pénzügyes cég. A minap tartottak egy fejtágítást, ahol a 40-es évei elején járó tulaj tartott előadást az alkalmazottaknak, "hogyan építs sikeres karriert" témában. A dolgot - a cég legalábbis - nem viccnek szánta, hanem komolyan gondolta, hogy "segít" az alkalmazottaknak sikeressé válni. Rövidre fogva, a tulaj az előadása elejét azzal kezdte, hogy mesélt a kezdeti időkről, amikor kezdőként egy "nagyobb cégnél" dolgozott pénzügyi területen. De csak 2-3 évig bírta, mert azt tapasztalta, hogy rendkívül merevek, az ügyfelekkel nem tudnak bánni ésatöbbi. Úgyhogy egyre kevésbé szeretett ott dolgozni, végül elege lett és eljött a cégtől. "Eljutottam arra a pontra, hogy innen már csak visszafejlődni lehet, ezért felmondtam, és úgy döntöttem, hogy saját magam ura leszek. Ezért megvettem az XXX céget 32 milliárdért."Megkapták a tippeket a húgomék: ha nem tetszik valami, és fontos a karriered, akkor vegyél te is egy céget 32 milliárdért. 😀

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Annyiban rosszak a szélerőművekhez az adottságaink, hogy nincs igazán uralkodó szélirány az ország legtöbb területén, így nehéz kitalálni h milyen szögben álljon a szélrotor, mert nem minden irányú szél hajtja.Előző egy évben? (Minimum) 4-5 éve már ez a szabály. 😊 Hosszú évek óta állnak a szélerőművi beruházások az országban. Aminek egyébként az lett a következménye, hogy egészségtelenül eltolódott a megújuló-energiatermelésünk a napelemes irányba. Az egészséges arányra most pontosan nem emlékszem - pedig olvastam, ez a szám egyébként függ az ország adottságaitól is, de az időnként hallható "mi lapos ország vagyunk, nálunk a szél nem kihasználható"-val ellentétben a szélhez éppen nem hegyek kellenek, úgyhogy a mi adottságaink egyáltalán nem rosszak (szárazföldi telepítésekhez) -, mindenesetre az arány nincs túl messze a fele-fele aránytól. Ezzel szemben valami 7-8 szoros többségben vannak a napelemes energiatermelők jelenleg. Aminek meg ugye az a következménye, hogy sokkal nagyobb a napi termelés-ingadozás, hiszen a szélnek éppen az lenne a haszna, hogy jellemzően éppen akkor termel, amikor a naperőmű nem termel (szép napos időben, nappal tipikusan nem szeles az idő, felhős időkben, illetve éjszaka viszont jellemzően szelesebb).Ezt még meg is lehetne bocsájtani vagy legalábbis szemét tudnék hunyor felette. Balfaszok, ez van. De miért nem lett még megváltoztatva ez az előző egy évben? Nekem ez az érthetetlen.Erről jut eszembe, hogy a szélerőművek telepítéséről szóló törvényben az áll, hogy lakott településtől minimum 12000 méterre (12 km-re) kell lennie, annál közelebb nem lehet. Ezért is állnak évek óta a szélerőművi fejlesztések, mert kb. nincs olyan talpalatnyi föld az országban, amihez ne lenne 12km-nél közelebb település.nemisigaz, ha a környéken halastóra is telik, akkor pont van elég víz.Most se..* mégtelex.hu/belfold/2023/02/27/ujabb-magyar-akkumulatorgyar-kistelek-12-hektart-adott-el-gyarepitesreÚgy tudom, Kistelek környékén rengeteg víz van, egyáltalán nem csodálkozom, hogy látatlanban megszavazták.
Igazi mamelukok.
warr_b
nagylaza, főpohárnok
slowmotion
nagylaza, főpohárnok
meg a tenger is csak 140-re van (magyar) vagy 420-ra (horvát). oké, kilométer, de az kit érdekel? egy köpésre lesz az.
slowmotion
Node a lényeg, hogy az osztrák hasonló törvényben 1200 méter van. Tegye fel a kezét, aki úgy gondolja, hogy a mi 12 kilométerünket egy szakértői csoport dolgozta ki, és illesztette be alapos tanulmányok készítése után a törvénybe. Aztán tegye fel a kezét az, aki szerint a törvény előkészítők 'időt spórolva" szimplán lefordították az osztrák törvényt, és menet közben valaki elütötte az 1200-at 12000-nek.
peterk2005 udvari bolond
zinedine5
Szóval annak a sima elirásnak elég komoly következményei vannak az ország energiabiztonságára nézvést. Több hagyományos erőművet kell fenntartani / bekapcsolni napszünetes időkben, ami ugye most már nem csak szennyezőbb, de drága is tud lenni. (Paks vonalban termel, azt nem lehet ki-be kapcsolgatni, azzal a hullámzás problémát nem tudjuk megoldani. Gázzal, szénnel lehet .... és ha lehetne, akkor azokkal a megújulókkal amik ilyenkor termelnek.) Szóval nem egy jelentéktelen apróságról van szó, ami csak néhány zöldbe burkolt szélerőmű dilisnek számít.
peterk2005 udvari bolond
Saját példa: m1-esen megyünk Kia Sportage-dzsel, olyan szél van h az utasokkal együtt vagy 2 tonnát nyomó autót érezhetően lökdösi, ellenberger az autópálya mentén álló szélkerekek állnak, mint a cövek.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Előző egy évben? (Minimum) 4-5 éve már ez a szabály. 😊 Hosszú évek óta állnak a szélerőművi beruházások az országban. Aminek egyébként az lett a következménye, hogy egészségtelenül eltolódott a megújuló-energiatermelésünk a napelemes irányba. Az egészséges arányra most pontosan nem emlékszem - pedig olvastam, ez a szám egyébként függ az ország adottságaitól is, de az időnként hallható "mi lapos ország vagyunk, nálunk a szél nem kihasználható"-val ellentétben a szélhez éppen nem hegyek kellenek, úgyhogy a mi adottságaink egyáltalán nem rosszak (szárazföldi telepítésekhez) -, mindenesetre az arány nincs túl messze a fele-fele aránytól. Ezzel szemben valami 7-8 szoros többségben vannak a napelemes energiatermelők jelenleg. Aminek meg ugye az a következménye, hogy sokkal nagyobb a napi termelés-ingadozás, hiszen a szélnek éppen az lenne a haszna, hogy jellemzően éppen akkor termel, amikor a naperőmű nem termel (szép napos időben, nappal tipikusan nem szeles az idő, felhős időkben, illetve éjszaka viszont jellemzően szelesebb).Ezt még meg is lehetne bocsájtani vagy legalábbis szemét tudnék hunyor felette. Balfaszok, ez van. De miért nem lett még megváltoztatva ez az előző egy évben? Nekem ez az érthetetlen.Erről jut eszembe, hogy a szélerőművek telepítéséről szóló törvényben az áll, hogy lakott településtől minimum 12000 méterre (12 km-re) kell lennie, annál közelebb nem lehet. Ezért is állnak évek óta a szélerőművi fejlesztések, mert kb. nincs olyan talpalatnyi föld az országban, amihez ne lenne 12km-nél közelebb település.nemisigaz, ha a környéken halastóra is telik, akkor pont van elég víz.Most se..* mégtelex.hu/belfold/2023/02/27/ujabb-magyar-akkumulatorgyar-kistelek-12-hektart-adott-el-gyarepitesreÚgy tudom, Kistelek környékén rengeteg víz van, egyáltalán nem csodálkozom, hogy látatlanban megszavazták.
Igazi mamelukok.
warr_b
nagylaza, főpohárnok
slowmotion
nagylaza, főpohárnok
meg a tenger is csak 140-re van (magyar) vagy 420-ra (horvát). oké, kilométer, de az kit érdekel? egy köpésre lesz az.
slowmotion
Node a lényeg, hogy az osztrák hasonló törvényben 1200 méter van. Tegye fel a kezét, aki úgy gondolja, hogy a mi 12 kilométerünket egy szakértői csoport dolgozta ki, és illesztette be alapos tanulmányok készítése után a törvénybe. Aztán tegye fel a kezét az, aki szerint a törvény előkészítők 'időt spórolva" szimplán lefordították az osztrák törvényt, és menet közben valaki elütötte az 1200-at 12000-nek.
peterk2005 udvari bolond
zinedine5
Szóval annak a sima elirásnak elég komoly következményei vannak az ország energiabiztonságára nézvést. Több hagyományos erőművet kell fenntartani / bekapcsolni napszünetes időkben, ami ugye most már nem csak szennyezőbb, de drága is tud lenni. (Paks vonalban termel, azt nem lehet ki-be kapcsolgatni, azzal a hullámzás problémát nem tudjuk megoldani. Gázzal, szénnel lehet .... és ha lehetne, akkor azokkal a megújulókkal amik ilyenkor termelnek.) Szóval nem egy jelentéktelen apróságról van szó, ami csak néhány zöldbe burkolt szélerőmű dilisnek számít.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
www.valaszonline.hu/2023/02/28/magantokealapok-ner-jaszai-gellert-hernadi-zsolt-csanyi-sandor-magyar-peter-szaraz-istvan-nagytotal/?fbclid=IwAR3OJp80DEXTVeNan8TOTUcVG-BJdYBkRI_EMbJChcklRsKI6hYYR8BGSxw

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
de hát ez Hillernek nem anyanyelve 😊Bezzeg Hiller papa latin nyelvű felszólalása, na, az valami!ez amugy szembe megy a házszabalyrol, csak nemzetisegi kepviselo, szoszolo szolalhat fel a magyaron kivul az anyanyelven. kivancsi vagyok h Kover milyen buntetest fog ra kiszabni.
Dzsokijuing
csebi
több mint 3 éve
Tingens excrementum ad purificationem.Bezzeg Hiller papa latin nyelvű felszólalása, na, az valami!ez amugy szembe megy a házszabalyrol, csak nemzetisegi kepviselo, szoszolo szolalhat fel a magyaron kivul az anyanyelven. kivancsi vagyok h Kover milyen buntetest fog ra kiszabni.
Dzsokijuing
csebi
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 3 éve
Bezzeg Hiller papa latin nyelvű felszólalása, na, az valami!ez amugy szembe megy a házszabalyrol, csak nemzetisegi kepviselo, szoszolo szolalhat fel a magyaron kivul az anyanyelven. kivancsi vagyok h Kover milyen buntetest fog ra kiszabni.
Dzsokijuing
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
444.hu/2023/02/27/melyik-negy-megyet-adna-oda-orban-az-oroszoknakA KDNP parlamenti frakciójának beszédírói komoly intellektuális kihívásokkal nézhetnek szembe.
anyád
Simicskó.
Amadeus von Dollárbaloldal
Bezzeg Hiller papa latin nyelvű felszólalása, na, az valami!
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 3 éve
Kistelekhez... Időnként nehéz elhinni, hogy 2023-at írunk.Legalabb nyelvtanilag helyesen irna le ezt a sok faszsagot. De itt mar komolyabb dolgokra sincs igeny, ugyhogy nem csodalkozom.
Szombathelyi Árpád független önkormányzati képviselő Fb-posztja következik. .[/i]
nagylaza, főpohárnok
több mint 3 éve
1 hét múlva mínuszos hír a Telexen: az elmúlt héten mindössze 8 fő, a teljes szolgálatot teljesítő orvosok kevesebb mint egy százaléka adta be az önként vállalt túlmunkájának felmondását.viszont ezt se felejtsuk el:
bobi0092
telex.hu/belfold/2023/02/24/egeszsegugy-ugyeleti-rendszer-atalakitas-orvos-rezidens-orvosi-kamara
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
telex.hu/belfold/2023/02/28/rendorseg-vizsgalat-feljelentes-fenyegeto-uzenet-orvosÉs ez keményebb lesz ha a MOK megy a levesbe.
több mint 3 éve
Körbeértünk.de a tagsag hagyni fogja ezt, mert tudja, hogy megvedi oket a kamara meg a jogos kritikaval szemben is.Ezért írtam, hogy a tagság sara, amiért ezt engedi.MC, a kamara alapvetően téged véd fogyasztóként, véd minket is köztestületként, de alapvetően a te érdekeben garantál(na) minőséget és jogorvoslati lehetőséget, ha a kamarai tag valamit nagyon elbasz az ügyedben.ja, talan Franciaorszagban, meg Skandinaviaban.
Amadeus von Dollárbaloldal
irtunk anno a kamaranak, hogy egyik ugyved tagjuk kerelmezoket vert at, es elore alairatta veluk a felulvizsgalati kerelmuket, mielott dontes szuletett volna (ugy bukott ki, hogy az illeto benyujtotta olyan ugyben is ezt a kerelmet, ahol a kerelmezo vonta vissza a kerelmet, es nem ertette az egeszet ...). tudod mit irtak vissza? szerintuk nincs itt semmi latnivalo ...
csebi
Amadeus von Dollárbaloldal
csebi
több mint 3 éve
de a tagsag hagyni fogja ezt, mert tudja, hogy megvedi oket a kamara meg a jogos kritikaval szemben is.Ezért írtam, hogy a tagság sara, amiért ezt engedi.MC, a kamara alapvetően téged véd fogyasztóként, véd minket is köztestületként, de alapvetően a te érdekeben garantál(na) minőséget és jogorvoslati lehetőséget, ha a kamarai tag valamit nagyon elbasz az ügyedben.ja, talan Franciaorszagban, meg Skandinaviaban.
Amadeus von Dollárbaloldal
irtunk anno a kamaranak, hogy egyik ugyved tagjuk kerelmezoket vert at, es elore alairatta veluk a felulvizsgalati kerelmuket, mielott dontes szuletett volna (ugy bukott ki, hogy az illeto benyujtotta olyan ugyben is ezt a kerelmet, ahol a kerelmezo vonta vissza a kerelmet, es nem ertette az egeszet ...). tudod mit irtak vissza? szerintuk nincs itt semmi latnivalo ...
csebi
Amadeus von Dollárbaloldal
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Így így.MC, a kamara alapvetően téged véd fogyasztóként, véd minket is köztestületként, de alapvetően a te érdekeben garantál(na) minőséget és jogorvoslati lehetőséget, ha a kamarai tag valamit nagyon elbasz az ügyedben.ja, talan Franciaorszagban, meg Skandinaviaban.
Amadeus von Dollárbaloldal
irtunk anno a kamaranak, hogy egyik ugyved tagjuk kerelmezoket vert at, es elore alairatta veluk a felulvizsgalati kerelmuket, mielott dontes szuletett volna (ugy bukott ki, hogy az illeto benyujtotta olyan ugyben is ezt a kerelmet, ahol a kerelmezo vonta vissza a kerelmet, es nem ertette az egeszet ...). tudod mit irtak vissza? szerintuk nincs itt semmi latnivalo ...
csebi
Az orvosi kamara sem talált valahogy soha semmi kivetnivalót egyik doki működésében sem semmilyen műhibaperben vagy bármilyen ügyben...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Ezért írtam, hogy a tagság sara, amiért ezt engedi.MC, a kamara alapvetően téged véd fogyasztóként, véd minket is köztestületként, de alapvetően a te érdekeben garantál(na) minőséget és jogorvoslati lehetőséget, ha a kamarai tag valamit nagyon elbasz az ügyedben.ja, talan Franciaorszagban, meg Skandinaviaban.
Amadeus von Dollárbaloldal
irtunk anno a kamaranak, hogy egyik ugyved tagjuk kerelmezoket vert at, es elore alairatta veluk a felulvizsgalati kerelmuket, mielott dontes szuletett volna (ugy bukott ki, hogy az illeto benyujtotta olyan ugyben is ezt a kerelmet, ahol a kerelmezo vonta vissza a kerelmet, es nem ertette az egeszet ...). tudod mit irtak vissza? szerintuk nincs itt semmi latnivalo ...
csebi
több mint 3 éve
MC, a kamara alapvetően téged véd fogyasztóként, véd minket is köztestületként, de alapvetően a te érdekeben garantál(na) minőséget és jogorvoslati lehetőséget, ha a kamarai tag valamit nagyon elbasz az ügyedben.ja, talan Franciaorszagban, meg Skandinaviaban.