Politika
66 feliratkozó
több mint 3 éve
Jól jártak vele? Nem.a zsidók beengedték a gázt az életükbe.Nem érdemes, mert pl. írhatok arról bármit, hogy az adott szempontok alapján miben zseniális mondjuk Orbán, Gyurcsány, Trump, Musk, Bezos vagy akár Lenin, Franco, Thatcher, stb., de aki szerint az érvek alanya eleve egy geci, az már nem tud ezen túllépni, és leperegnek róla az érvek, csak a saját gecigecigeci mantráját tolja.Azt leszámítva, hogy jó posztmodernesen teljesen másról írsz, mint amiről szó volt, ezt az érvelést a nürnbergi perekben is alkalmazhatták volna ilyen erővel, de a vádlók sajnos már eleve előítéletesek voltak, csak a saját mantrájukat tolták
Láthatod, r.baggio ennek iskolapéldája. Őszentsége Sobri Jóska
r.baggio
Amadeus von Dollárbaloldal
Innentől fogva nem kellett volna beengedniük. Jóska powa!

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
az a szarházi többet jár Moszkvába, mint Münnich Ferenc annak idején. Szégyen bazmeg, ruszki gyarmat lettünk.És akkor most kinek van igaza?😊Lényeg h köcsögduda Kakadu így tud hetente utazgatni az orosz haverjához h többszörös áron gázt vegyen.
444.hu/2022/10/21/nem-sikerult-megallapodni-a-gazarsapkarol-az-eu-csucson-de-orban-szerint-sikeresen-elharitottuk-a-veszelyt
www.origo.hu/itthon/20221021-orban-viktor-brusszel-csucs.html
NB2
Beki
több mint 3 éve
A GÁZÁRSAPKA ALÓL MENTESÍTÉST KAPTUNK, ÍGY AZ NEM VESZÉLYEZTETI MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGOS GÁZELLÁTÁSÁT.Tehát mi vehetjük drágábban is, mert Magyarország jól teljesít előre, nem hátra.
több mint 3 éve
De amúgy én - mint politikai ügyek értésében hátöööö hogyismondjam kihívásokkal küzdő kis hülye - azért egy dolgot nagyon nem értek ezzel a gázársapkával kapcsolatban.Ugye ez arról szól, hogy megbeszéljük mi itt Ajrópában testületileg, hogy nem adunk többet a gázért, mint 3 kopejka. Így Iván kénytelen lesz nekünk eladni 3 kopejkáért, mert annyi van neki, hogy a távoli szomszéd Csingjiang hiába ad érte 5 kopejkát, nem tudja elvinni neki.
Tehát ideadja 3 kopejkáért, vagy lehúzza a vécén.
Ha Kakadúr kiharcolta, hogy mi húsz évig 2 kopejkáért vehetjük, akkor mi a baj? Sapka alatt vagyunk, nem? Erről volt eddig szó, hogy nagyon jól lebizniszeltük olcsóé' hosszú időre.
Vagy most meg kiderült, hogy nagyon jól lebizniszeltük 15 kopejkáé' hosszú időre? És akkor most így borul a bili?
több mint 3 éve
Most mit izélsz, jobban hanyatlunk mint a Nyugat!g7.hu/penz/20221021/europa-egyik-legalacsonyabban-kepzett-orszagava-csuszik-le-magyarorszag/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=G7oÉs milyen jól is megy az összeszerelő embereknek:
Egész jól látszik, hogy az oktatás züllesztése nem véletlen. Az ország összeszerelő üzemmé való átformálása teljes mértékben tudatos.
cartman023
www.portfolio.hu/gazdasag/20221021/hanyatlik-a-fizikai-dolgozok-eletszinvonala-magyarorszagon-574249
cartman023
Lúdas Solymi
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
És akkor most kinek van igaza?😊Lényeg h köcsögduda Kakadu így tud hetente utazgatni az orosz haverjához h többszörös áron gázt vegyen.
444.hu/2022/10/21/nem-sikerult-megallapodni-a-gazarsapkarol-az-eu-csucson-de-orban-szerint-sikeresen-elharitottuk-a-veszelyt
www.origo.hu/itthon/20221021-orban-viktor-brusszel-csucs.html
NB2
több mint 3 éve
És akkor most kinek van igaza?😊444.hu/2022/10/21/nem-sikerult-megallapodni-a-gazarsapkarol-az-eu-csucson-de-orban-szerint-sikeresen-elharitottuk-a-veszelyt
www.origo.hu/itthon/20221021-orban-viktor-brusszel-csucs.html
több mint 3 éve
m.hvg.hu/itthon/20221021_orban_haboru_propaganda_ukrajna_egyesult_allamokposztmodern zseni
több mint 3 éve
Most mit izélsz, jobban hanyatlunk mint a Nyugat!g7.hu/penz/20221021/europa-egyik-legalacsonyabban-kepzett-orszagava-csuszik-le-magyarorszag/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=G7oÉs milyen jól is megy az összeszerelő embereknek:
Egész jól látszik, hogy az oktatás züllesztése nem véletlen. Az ország összeszerelő üzemmé való átformálása teljes mértékben tudatos.
cartman023
www.portfolio.hu/gazdasag/20221021/hanyatlik-a-fizikai-dolgozok-eletszinvonala-magyarorszagon-574249
cartman023
több mint 3 éve
Köszönöm, pont ezt akartam írni, mintha az elmúlt pár évszázadban az egyház kifejezetten csak a karitatív tevékenységei miatt kapott volna földterületeket, politikai vagy gazdasági haszonszerzés útján ugyebár sose.azert azt se felejtsuk el, hogy az egyhazi vagyonfelhalmozas evszazadokkal korabban olyan szepen tortent. ugy beszelunk az elvett egyhazi vagyonrol mintha azt olyan szep eszkozokkel szereztek volna korabban ...A legegyszerűbb ha ezt elolvassuk mi van benne 😉Hát hogyne mondott volna le? Kapott vissza termőföldet?Nagyon kíváncsi lennék, melyik az a pont, amelyben az egyház a "vatikáni szerződés keretében" lemond a földbirtokairól. Ilyen pont nincs.Ez most kurva nagy ferdítés, ugyanis a katolikus egyház a vatikáni szerződés keretében lemondott a kommunisták által tőle elvett több százezer hektár földről, több ezer ingatlanról (az oktatási intézményeket kivéve), lemondott minden államosított / ellopott vagyontárgyáról, nem tartott igényt kárpótlásra a bebörtönzött, kivégzett egyházi személyekkel kapcsolatban.Természetesen a Fidesznek nincs szándékában felrúgni.A vatikáni szerződést csak mindkét fél jóváhagyásával lehet módosítani.Módosítani igen, de felrúgni egyoldalúan is lehet, vállalva a következményeket. De így van ez minden szerződésnél.
nagylaza, főpohárnok
Őszentsége Sobri Jóska
Kiegészítés: a Vatikánnal kötött megállapodásnak az a pikantériája, hogy abban a katolikus egyház semmit nem vállal, ellenben a magyar állam (mi, adófizetők) nagyon is sokat. Örök időkig. A katolikus egyház mindenfajta előzetes egyeztetés nélkül, kénye és kedve szerint tetszőleges számú intézményt hozhat létre - úgy, hogy ahhoz az állam köteles biztosítani a forrásokat. Egyedül az egyház belátásán múlik, mennyire használja ki a helyzetet.
Ezért sajátos, hogy a kormánynak semmiféle mozgástere nincs, ha egyszer majd (amikor már nem a Fidesz lesz hatalmon) szeretné megnyirbálni a támogatásokat. Utólag is csak gratulálni tudok a szociknak. Az SZDSZ anno legalább tiltakozott.
nagylaza, főpohárnok
Ha nem egyoldalúan interpellálod, hanem a mérleg két serpenyőjét nézed, nem járt szarul egyik fél sem, tehát a magyar állam sem.
A zsidó kárpótlással, vagy a kárpótlással úgy en bloc egyáltalán amúgy miért nincs bajod? Hisz a szerencsétlen holocaust túlélő csak a pénzt markolja fel, nem ad cserébe semmit, az állam rosszul jár...
Nem tisztem az egyházakat védeni, mert rengeteg dologgal nem értek velük egyet, sőt a legtöbbel egyáltalán nem értek egyet, de nem a vatikáni szerződés a baj velük.
vpi
Éppen azért nem konkordátum, azaz minden tisztázandó kérdésre kiterjedő szerződés született (pedig Horn eredetileg ezt javasolta), hanem csak részleges megállapodásnak tekinthető egyezmény, mert az egyház nem akart deklaratív módon lemondani a földbirtokairól. Igaz, nem is bolygatja az ügyet. (Bár: Erdő Péter már előállt azzal az ötlettel, hogy mivel az egyháztól elvették a gazdasági alapjául szolgáló földeket, az állam egyfajta jóvátételként hozzon létre egy pénzügyi alapot. Ebből nem lett semmi.)
Még nagyobb tévedésed, hogy az egyház lemondott volna az elvett ingatlanjairól. Korántsem. Az ingatlanok egy részét természetben visszakérte, másik részéért egyszeri összegben fizetett pénzbeli megváltást kapott, harmadik részéért pedig ingatlanjáradékot folyósít az állam. Ezt örökjáradéknak is nevezik, mivel pontosan addig kell fizetni: örökké.
A zsidó kárpótlást szerintem ne keverd ide. Teljesen más téma, és nem is túl ízléses.
nagylaza, főpohárnok
A részletes ingatlanjegyzékben nem szerepel termőföld, tehát lemondott róla.
Mi nem ízléses a zsidó kárpótlással? Van két jogfosztott entitás, ami közül te kijelented, hogy az egyik jogos, a másik alja hulladék. Szerintem ez nem túl ízléses.
vpi
njt.hu/m/jogszabaly/1999-70-00-00.1
Egyébként pedig lehet elővenni az egyházakat ezért, de az-az igazság, hogy az a fajta erőszakos társadalmi átalakítás ès aztán átalakulás, amit a kommunista/szocialista rendszer megèrkezèse okozott ès kihúzta a talajt ezzel az egyházak alól is az kb jóvátehetetlen ès kárpótolhatatlan. Ez az egyik rèsze.
A másik rèsze, hogy ezzel együtt sem voltak feltétlenül rosszabb helyzetben az egyházak, ami az öngondoskodást ès önellátást illeti, akkor mint ma mert mèg èlt az a rèteg, akik komolyan vettèk az odafigyelést arra ami az övèk. S lètezett pl a termèszetbeni adomány fogalma mert volt otthonról miből. Ma már ez is egyre kevésbé.
Az pedig már a mi "vètkünk", hogy az elmúlt 30 èvben nem sikerült megoldanunk/kialakítanunk, hogy akik ma az egyházhoz tartoznak, azok komolyan felelőssèget èrezve èrte, gondoskodjanak róla anyagilag is.
Bár ez talán általános társadalmi jelensèg, csak akkor ès addig foglalkozok valamivel amíg èrdekem fűz hozzá/akarok tőle valamit (esetünkben èrtsd: esküvő temetès keresztelő) aztán már nem.
dande2
csebi
De hát mi az a pár apróság (falu, arany, földbirtok) a lelki üdvösségért cserébe...
több mint 3 éve
g7.hu/penz/20221021/europa-egyik-legalacsonyabban-kepzett-orszagava-csuszik-le-magyarorszag/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=G7oÉs milyen jól is megy az összeszerelő embereknek:
Egész jól látszik, hogy az oktatás züllesztése nem véletlen. Az ország összeszerelő üzemmé való átformálása teljes mértékben tudatos.
cartman023
www.portfolio.hu/gazdasag/20221021/hanyatlik-a-fizikai-dolgozok-eletszinvonala-magyarorszagon-574249
több mint 3 éve
azert azt se felejtsuk el, hogy az egyhazi vagyonfelhalmozas evszazadokkal korabban olyan szepen tortent. ugy beszelunk az elvett egyhazi vagyonrol mintha azt olyan szep eszkozokkel szereztek volna korabban ...A legegyszerűbb ha ezt elolvassuk mi van benne 😉Hát hogyne mondott volna le? Kapott vissza termőföldet?Nagyon kíváncsi lennék, melyik az a pont, amelyben az egyház a "vatikáni szerződés keretében" lemond a földbirtokairól. Ilyen pont nincs.Ez most kurva nagy ferdítés, ugyanis a katolikus egyház a vatikáni szerződés keretében lemondott a kommunisták által tőle elvett több százezer hektár földről, több ezer ingatlanról (az oktatási intézményeket kivéve), lemondott minden államosított / ellopott vagyontárgyáról, nem tartott igényt kárpótlásra a bebörtönzött, kivégzett egyházi személyekkel kapcsolatban.Természetesen a Fidesznek nincs szándékában felrúgni.A vatikáni szerződést csak mindkét fél jóváhagyásával lehet módosítani.Módosítani igen, de felrúgni egyoldalúan is lehet, vállalva a következményeket. De így van ez minden szerződésnél.
nagylaza, főpohárnok
Őszentsége Sobri Jóska
Kiegészítés: a Vatikánnal kötött megállapodásnak az a pikantériája, hogy abban a katolikus egyház semmit nem vállal, ellenben a magyar állam (mi, adófizetők) nagyon is sokat. Örök időkig. A katolikus egyház mindenfajta előzetes egyeztetés nélkül, kénye és kedve szerint tetszőleges számú intézményt hozhat létre - úgy, hogy ahhoz az állam köteles biztosítani a forrásokat. Egyedül az egyház belátásán múlik, mennyire használja ki a helyzetet.
Ezért sajátos, hogy a kormánynak semmiféle mozgástere nincs, ha egyszer majd (amikor már nem a Fidesz lesz hatalmon) szeretné megnyirbálni a támogatásokat. Utólag is csak gratulálni tudok a szociknak. Az SZDSZ anno legalább tiltakozott.
nagylaza, főpohárnok
Ha nem egyoldalúan interpellálod, hanem a mérleg két serpenyőjét nézed, nem járt szarul egyik fél sem, tehát a magyar állam sem.
A zsidó kárpótlással, vagy a kárpótlással úgy en bloc egyáltalán amúgy miért nincs bajod? Hisz a szerencsétlen holocaust túlélő csak a pénzt markolja fel, nem ad cserébe semmit, az állam rosszul jár...
Nem tisztem az egyházakat védeni, mert rengeteg dologgal nem értek velük egyet, sőt a legtöbbel egyáltalán nem értek egyet, de nem a vatikáni szerződés a baj velük.
vpi
Éppen azért nem konkordátum, azaz minden tisztázandó kérdésre kiterjedő szerződés született (pedig Horn eredetileg ezt javasolta), hanem csak részleges megállapodásnak tekinthető egyezmény, mert az egyház nem akart deklaratív módon lemondani a földbirtokairól. Igaz, nem is bolygatja az ügyet. (Bár: Erdő Péter már előállt azzal az ötlettel, hogy mivel az egyháztól elvették a gazdasági alapjául szolgáló földeket, az állam egyfajta jóvátételként hozzon létre egy pénzügyi alapot. Ebből nem lett semmi.)
Még nagyobb tévedésed, hogy az egyház lemondott volna az elvett ingatlanjairól. Korántsem. Az ingatlanok egy részét természetben visszakérte, másik részéért egyszeri összegben fizetett pénzbeli megváltást kapott, harmadik részéért pedig ingatlanjáradékot folyósít az állam. Ezt örökjáradéknak is nevezik, mivel pontosan addig kell fizetni: örökké.
A zsidó kárpótlást szerintem ne keverd ide. Teljesen más téma, és nem is túl ízléses.
nagylaza, főpohárnok
A részletes ingatlanjegyzékben nem szerepel termőföld, tehát lemondott róla.
Mi nem ízléses a zsidó kárpótlással? Van két jogfosztott entitás, ami közül te kijelented, hogy az egyik jogos, a másik alja hulladék. Szerintem ez nem túl ízléses.
vpi
njt.hu/m/jogszabaly/1999-70-00-00.1
Egyébként pedig lehet elővenni az egyházakat ezért, de az-az igazság, hogy az a fajta erőszakos társadalmi átalakítás ès aztán átalakulás, amit a kommunista/szocialista rendszer megèrkezèse okozott ès kihúzta a talajt ezzel az egyházak alól is az kb jóvátehetetlen ès kárpótolhatatlan. Ez az egyik rèsze.
A másik rèsze, hogy ezzel együtt sem voltak feltétlenül rosszabb helyzetben az egyházak, ami az öngondoskodást ès önellátást illeti, akkor mint ma mert mèg èlt az a rèteg, akik komolyan vettèk az odafigyelést arra ami az övèk. S lètezett pl a termèszetbeni adomány fogalma mert volt otthonról miből. Ma már ez is egyre kevésbé.
Az pedig már a mi "vètkünk", hogy az elmúlt 30 èvben nem sikerült megoldanunk/kialakítanunk, hogy akik ma az egyházhoz tartoznak, azok komolyan felelőssèget èrezve èrte, gondoskodjanak róla anyagilag is.
Bár ez talán általános társadalmi jelensèg, csak akkor ès addig foglalkozok valamivel amíg èrdekem fűz hozzá/akarok tőle valamit (esetünkben èrtsd: esküvő temetès keresztelő) aztán már nem.
dande2
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Még egy:A Magyar Közlöny tájékoztatja az utazóközönséget, hogy a budapesti atlétikai stadion építési költsége nem az eredetileg tervezett 203, hanem végül 238 MILLIÁRD forintba fog kerülni.
Ezzel egyidőben a Semjén Zsolt által benyújtott törvénymódosító javaslat alapján a magyar polgár szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, utána a családja, majd az önkormányzat, az egyház, és csak ezt követően az állam.
„A szociális ellátás feltételeinek biztosítása – az egyének önmagukért és családjukért, valamint a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl – az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata”
– így szól most a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény második paragrafusa.
Most -a legnagyobb szarban-, kormány ezen inkább változtatna és a szuperkeresztény Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pintér Humánus Sándor belügyminiszter közös törvényjavaslatával az utolsó helyre helyezné önmagát a felelősök rangsorában.
Értsétek már meg: LE-SZAR-NAK!
Szerkesztette: Brouwerij van de Vrij
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
SANNA MARIN finn miniszterelnök www.politico.eu/article/sanna-marin-finland-sweden-nato-accession/?fbclid=IwAR3Q0ZgTBUjl8NYpy074CvEXuiJCDwqs1ne7CJxYZapaNyyRdq4R_yERkTI reméli, hogy Magyarország és Törökország „a lehető leghamarabb” ratifikálja országa NATO-pályázatát, hogy elkerüljék a potenciális kockázatokat Oroszország szomszédjaként. Mint kiderült, Marin már konzultált Orbánnal és Erdogannal az ügyben. "Nagyon fontos lenne, hogy a ratifikációs folyamat zökkenőmentesen menjen végbe, mert természetesen lehetnek elemek a biztonsági környezettel kapcsolatban" - mondta az EU vezetőinek csúcstalálkozója előtt.Megjegyzés: a magyar moszkovita kormány máig nem adott hivatalos magyarázatot arra, hogy miért blokkolja Helsinki és Stockholm csatlakozását. Gondolom, kellemes lehet most ott a két fővárosban magyar diplomataként szolgálni..
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
g7.hu/penz/20221021/europa-egyik-legalacsonyabban-kepzett-orszagava-csuszik-le-magyarorszag/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=G7oEgész jól látszik, hogy az oktatás züllesztése nem véletlen. Az ország összeszerelő üzemmé való átformálása teljes mértékben tudatos.
több mint 3 éve
Azért egy kísérletet tehetnél.Hú, bazmeg. Részemről befejeztem.Hát hogyne mondott volna le? Kapott vissza termőföldet?Nagyon kíváncsi lennék, melyik az a pont, amelyben az egyház a "vatikáni szerződés keretében" lemond a földbirtokairól. Ilyen pont nincs.Ez most kurva nagy ferdítés, ugyanis a katolikus egyház a vatikáni szerződés keretében lemondott a kommunisták által tőle elvett több százezer hektár földről, több ezer ingatlanról (az oktatási intézményeket kivéve), lemondott minden államosított / ellopott vagyontárgyáról, nem tartott igényt kárpótlásra a bebörtönzött, kivégzett egyházi személyekkel kapcsolatban.Természetesen a Fidesznek nincs szándékában felrúgni.A vatikáni szerződést csak mindkét fél jóváhagyásával lehet módosítani.Módosítani igen, de felrúgni egyoldalúan is lehet, vállalva a következményeket. De így van ez minden szerződésnél.
nagylaza, főpohárnok
Őszentsége Sobri Jóska
Kiegészítés: a Vatikánnal kötött megállapodásnak az a pikantériája, hogy abban a katolikus egyház semmit nem vállal, ellenben a magyar állam (mi, adófizetők) nagyon is sokat. Örök időkig. A katolikus egyház mindenfajta előzetes egyeztetés nélkül, kénye és kedve szerint tetszőleges számú intézményt hozhat létre - úgy, hogy ahhoz az állam köteles biztosítani a forrásokat. Egyedül az egyház belátásán múlik, mennyire használja ki a helyzetet.
Ezért sajátos, hogy a kormánynak semmiféle mozgástere nincs, ha egyszer majd (amikor már nem a Fidesz lesz hatalmon) szeretné megnyirbálni a támogatásokat. Utólag is csak gratulálni tudok a szociknak. Az SZDSZ anno legalább tiltakozott.
nagylaza, főpohárnok
Ha nem egyoldalúan interpellálod, hanem a mérleg két serpenyőjét nézed, nem járt szarul egyik fél sem, tehát a magyar állam sem.
A zsidó kárpótlással, vagy a kárpótlással úgy en bloc egyáltalán amúgy miért nincs bajod? Hisz a szerencsétlen holocaust túlélő csak a pénzt markolja fel, nem ad cserébe semmit, az állam rosszul jár...
Nem tisztem az egyházakat védeni, mert rengeteg dologgal nem értek velük egyet, sőt a legtöbbel egyáltalán nem értek egyet, de nem a vatikáni szerződés a baj velük.
vpi
Éppen azért nem konkordátum, azaz minden tisztázandó kérdésre kiterjedő szerződés született (pedig Horn eredetileg ezt javasolta), hanem csak részleges megállapodásnak tekinthető egyezmény, mert az egyház nem akart deklaratív módon lemondani a földbirtokairól. Igaz, nem is bolygatja az ügyet. (Bár: Erdő Péter már előállt azzal az ötlettel, hogy mivel az egyháztól elvették a gazdasági alapjául szolgáló földeket, az állam egyfajta jóvátételként hozzon létre egy pénzügyi alapot. Ebből nem lett semmi.)
Még nagyobb tévedésed, hogy az egyház lemondott volna az elvett ingatlanjairól. Korántsem. Az ingatlanok egy részét természetben visszakérte, másik részéért egyszeri összegben fizetett pénzbeli megváltást kapott, harmadik részéért pedig ingatlanjáradékot folyósít az állam. Ezt örökjáradéknak is nevezik, mivel pontosan addig kell fizetni: örökké.
A zsidó kárpótlást szerintem ne keverd ide. Teljesen más téma, és nem is túl ízléses.
nagylaza, főpohárnok
A részletes ingatlanjegyzékben nem szerepel termőföld, tehát lemondott róla.
Mi nem ízléses a zsidó kárpótlással? Van két jogfosztott entitás, ami közül te kijelented, hogy az egyik jogos, a másik alja hulladék. Szerintem ez nem túl ízléses.
vpi
nagylaza, főpohárnok
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 3 éve
Tudom, mi van benne.A legegyszerűbb ha ezt elolvassuk mi van benne 😉Hát hogyne mondott volna le? Kapott vissza termőföldet?Nagyon kíváncsi lennék, melyik az a pont, amelyben az egyház a "vatikáni szerződés keretében" lemond a földbirtokairól. Ilyen pont nincs.Ez most kurva nagy ferdítés, ugyanis a katolikus egyház a vatikáni szerződés keretében lemondott a kommunisták által tőle elvett több százezer hektár földről, több ezer ingatlanról (az oktatási intézményeket kivéve), lemondott minden államosított / ellopott vagyontárgyáról, nem tartott igényt kárpótlásra a bebörtönzött, kivégzett egyházi személyekkel kapcsolatban.Természetesen a Fidesznek nincs szándékában felrúgni.A vatikáni szerződést csak mindkét fél jóváhagyásával lehet módosítani.Módosítani igen, de felrúgni egyoldalúan is lehet, vállalva a következményeket. De így van ez minden szerződésnél.
nagylaza, főpohárnok
Őszentsége Sobri Jóska
Kiegészítés: a Vatikánnal kötött megállapodásnak az a pikantériája, hogy abban a katolikus egyház semmit nem vállal, ellenben a magyar állam (mi, adófizetők) nagyon is sokat. Örök időkig. A katolikus egyház mindenfajta előzetes egyeztetés nélkül, kénye és kedve szerint tetszőleges számú intézményt hozhat létre - úgy, hogy ahhoz az állam köteles biztosítani a forrásokat. Egyedül az egyház belátásán múlik, mennyire használja ki a helyzetet.
Ezért sajátos, hogy a kormánynak semmiféle mozgástere nincs, ha egyszer majd (amikor már nem a Fidesz lesz hatalmon) szeretné megnyirbálni a támogatásokat. Utólag is csak gratulálni tudok a szociknak. Az SZDSZ anno legalább tiltakozott.
nagylaza, főpohárnok
Ha nem egyoldalúan interpellálod, hanem a mérleg két serpenyőjét nézed, nem járt szarul egyik fél sem, tehát a magyar állam sem.
A zsidó kárpótlással, vagy a kárpótlással úgy en bloc egyáltalán amúgy miért nincs bajod? Hisz a szerencsétlen holocaust túlélő csak a pénzt markolja fel, nem ad cserébe semmit, az állam rosszul jár...
Nem tisztem az egyházakat védeni, mert rengeteg dologgal nem értek velük egyet, sőt a legtöbbel egyáltalán nem értek egyet, de nem a vatikáni szerződés a baj velük.
vpi
Éppen azért nem konkordátum, azaz minden tisztázandó kérdésre kiterjedő szerződés született (pedig Horn eredetileg ezt javasolta), hanem csak részleges megállapodásnak tekinthető egyezmény, mert az egyház nem akart deklaratív módon lemondani a földbirtokairól. Igaz, nem is bolygatja az ügyet. (Bár: Erdő Péter már előállt azzal az ötlettel, hogy mivel az egyháztól elvették a gazdasági alapjául szolgáló földeket, az állam egyfajta jóvátételként hozzon létre egy pénzügyi alapot. Ebből nem lett semmi.)
Még nagyobb tévedésed, hogy az egyház lemondott volna az elvett ingatlanjairól. Korántsem. Az ingatlanok egy részét természetben visszakérte, másik részéért egyszeri összegben fizetett pénzbeli megváltást kapott, harmadik részéért pedig ingatlanjáradékot folyósít az állam. Ezt örökjáradéknak is nevezik, mivel pontosan addig kell fizetni: örökké.
A zsidó kárpótlást szerintem ne keverd ide. Teljesen más téma, és nem is túl ízléses.
nagylaza, főpohárnok
A részletes ingatlanjegyzékben nem szerepel termőföld, tehát lemondott róla.
Mi nem ízléses a zsidó kárpótlással? Van két jogfosztott entitás, ami közül te kijelented, hogy az egyik jogos, a másik alja hulladék. Szerintem ez nem túl ízléses.
vpi
njt.hu/m/jogszabaly/1999-70-00-00.1
Egyébként pedig lehet elővenni az egyházakat ezért, de az-az igazság, hogy az a fajta erőszakos társadalmi átalakítás ès aztán átalakulás, amit a kommunista/szocialista rendszer megèrkezèse okozott ès kihúzta a talajt ezzel az egyházak alól is az kb jóvátehetetlen ès kárpótolhatatlan. Ez az egyik rèsze.
A másik rèsze, hogy ezzel együtt sem voltak feltétlenül rosszabb helyzetben az egyházak, ami az öngondoskodást ès önellátást illeti, akkor mint ma mert mèg èlt az a rèteg, akik komolyan vettèk az odafigyelést arra ami az övèk. S lètezett pl a termèszetbeni adomány fogalma mert volt otthonról miből. Ma már ez is egyre kevésbé.
Az pedig már a mi "vètkünk", hogy az elmúlt 30 èvben nem sikerült megoldanunk/kialakítanunk, hogy akik ma az egyházhoz tartoznak, azok komolyan felelőssèget èrezve èrte, gondoskodjanak róla anyagilag is.
Bár ez talán általános társadalmi jelensèg, csak akkor ès addig foglalkozok valamivel amíg èrdekem fűz hozzá/akarok tőle valamit (esetünkben èrtsd: esküvő temetès keresztelő) aztán már nem.
dande2
Engem nem kell meggyőzni arról, hogy a szocializmusban - korszakonként más-más intenzitással - milyen vallás- és egyházüldözés folyt. A vatikáni szerződést azonban ez legfeljebb csak magyarázza, de nem menti. Nem az egyház sara, hanem Horn Gyuláé, aki "nagy történelmi kiegyezést" akart a katolikusokkal.
több mint 3 éve
Hú, bazmeg. Részemről befejeztem.Hát hogyne mondott volna le? Kapott vissza termőföldet?Nagyon kíváncsi lennék, melyik az a pont, amelyben az egyház a "vatikáni szerződés keretében" lemond a földbirtokairól. Ilyen pont nincs.Ez most kurva nagy ferdítés, ugyanis a katolikus egyház a vatikáni szerződés keretében lemondott a kommunisták által tőle elvett több százezer hektár földről, több ezer ingatlanról (az oktatási intézményeket kivéve), lemondott minden államosított / ellopott vagyontárgyáról, nem tartott igényt kárpótlásra a bebörtönzött, kivégzett egyházi személyekkel kapcsolatban.Természetesen a Fidesznek nincs szándékában felrúgni.A vatikáni szerződést csak mindkét fél jóváhagyásával lehet módosítani.Módosítani igen, de felrúgni egyoldalúan is lehet, vállalva a következményeket. De így van ez minden szerződésnél.
nagylaza, főpohárnok
Őszentsége Sobri Jóska
Kiegészítés: a Vatikánnal kötött megállapodásnak az a pikantériája, hogy abban a katolikus egyház semmit nem vállal, ellenben a magyar állam (mi, adófizetők) nagyon is sokat. Örök időkig. A katolikus egyház mindenfajta előzetes egyeztetés nélkül, kénye és kedve szerint tetszőleges számú intézményt hozhat létre - úgy, hogy ahhoz az állam köteles biztosítani a forrásokat. Egyedül az egyház belátásán múlik, mennyire használja ki a helyzetet.
Ezért sajátos, hogy a kormánynak semmiféle mozgástere nincs, ha egyszer majd (amikor már nem a Fidesz lesz hatalmon) szeretné megnyirbálni a támogatásokat. Utólag is csak gratulálni tudok a szociknak. Az SZDSZ anno legalább tiltakozott.
nagylaza, főpohárnok
Ha nem egyoldalúan interpellálod, hanem a mérleg két serpenyőjét nézed, nem járt szarul egyik fél sem, tehát a magyar állam sem.
A zsidó kárpótlással, vagy a kárpótlással úgy en bloc egyáltalán amúgy miért nincs bajod? Hisz a szerencsétlen holocaust túlélő csak a pénzt markolja fel, nem ad cserébe semmit, az állam rosszul jár...
Nem tisztem az egyházakat védeni, mert rengeteg dologgal nem értek velük egyet, sőt a legtöbbel egyáltalán nem értek egyet, de nem a vatikáni szerződés a baj velük.
vpi
Éppen azért nem konkordátum, azaz minden tisztázandó kérdésre kiterjedő szerződés született (pedig Horn eredetileg ezt javasolta), hanem csak részleges megállapodásnak tekinthető egyezmény, mert az egyház nem akart deklaratív módon lemondani a földbirtokairól. Igaz, nem is bolygatja az ügyet. (Bár: Erdő Péter már előállt azzal az ötlettel, hogy mivel az egyháztól elvették a gazdasági alapjául szolgáló földeket, az állam egyfajta jóvátételként hozzon létre egy pénzügyi alapot. Ebből nem lett semmi.)
Még nagyobb tévedésed, hogy az egyház lemondott volna az elvett ingatlanjairól. Korántsem. Az ingatlanok egy részét természetben visszakérte, másik részéért egyszeri összegben fizetett pénzbeli megváltást kapott, harmadik részéért pedig ingatlanjáradékot folyósít az állam. Ezt örökjáradéknak is nevezik, mivel pontosan addig kell fizetni: örökké.
A zsidó kárpótlást szerintem ne keverd ide. Teljesen más téma, és nem is túl ízléses.
nagylaza, főpohárnok
A részletes ingatlanjegyzékben nem szerepel termőföld, tehát lemondott róla.
Mi nem ízléses a zsidó kárpótlással? Van két jogfosztott entitás, ami közül te kijelented, hogy az egyik jogos, a másik alja hulladék. Szerintem ez nem túl ízléses.
vpi
több mint 3 éve
A legegyszerűbb ha ezt elolvassuk mi van benne 😉Hát hogyne mondott volna le? Kapott vissza termőföldet?Nagyon kíváncsi lennék, melyik az a pont, amelyben az egyház a "vatikáni szerződés keretében" lemond a földbirtokairól. Ilyen pont nincs.Ez most kurva nagy ferdítés, ugyanis a katolikus egyház a vatikáni szerződés keretében lemondott a kommunisták által tőle elvett több százezer hektár földről, több ezer ingatlanról (az oktatási intézményeket kivéve), lemondott minden államosított / ellopott vagyontárgyáról, nem tartott igényt kárpótlásra a bebörtönzött, kivégzett egyházi személyekkel kapcsolatban.Természetesen a Fidesznek nincs szándékában felrúgni.A vatikáni szerződést csak mindkét fél jóváhagyásával lehet módosítani.Módosítani igen, de felrúgni egyoldalúan is lehet, vállalva a következményeket. De így van ez minden szerződésnél.
nagylaza, főpohárnok
Őszentsége Sobri Jóska
Kiegészítés: a Vatikánnal kötött megállapodásnak az a pikantériája, hogy abban a katolikus egyház semmit nem vállal, ellenben a magyar állam (mi, adófizetők) nagyon is sokat. Örök időkig. A katolikus egyház mindenfajta előzetes egyeztetés nélkül, kénye és kedve szerint tetszőleges számú intézményt hozhat létre - úgy, hogy ahhoz az állam köteles biztosítani a forrásokat. Egyedül az egyház belátásán múlik, mennyire használja ki a helyzetet.
Ezért sajátos, hogy a kormánynak semmiféle mozgástere nincs, ha egyszer majd (amikor már nem a Fidesz lesz hatalmon) szeretné megnyirbálni a támogatásokat. Utólag is csak gratulálni tudok a szociknak. Az SZDSZ anno legalább tiltakozott.
nagylaza, főpohárnok
Ha nem egyoldalúan interpellálod, hanem a mérleg két serpenyőjét nézed, nem járt szarul egyik fél sem, tehát a magyar állam sem.
A zsidó kárpótlással, vagy a kárpótlással úgy en bloc egyáltalán amúgy miért nincs bajod? Hisz a szerencsétlen holocaust túlélő csak a pénzt markolja fel, nem ad cserébe semmit, az állam rosszul jár...
Nem tisztem az egyházakat védeni, mert rengeteg dologgal nem értek velük egyet, sőt a legtöbbel egyáltalán nem értek egyet, de nem a vatikáni szerződés a baj velük.
vpi
Éppen azért nem konkordátum, azaz minden tisztázandó kérdésre kiterjedő szerződés született (pedig Horn eredetileg ezt javasolta), hanem csak részleges megállapodásnak tekinthető egyezmény, mert az egyház nem akart deklaratív módon lemondani a földbirtokairól. Igaz, nem is bolygatja az ügyet. (Bár: Erdő Péter már előállt azzal az ötlettel, hogy mivel az egyháztól elvették a gazdasági alapjául szolgáló földeket, az állam egyfajta jóvátételként hozzon létre egy pénzügyi alapot. Ebből nem lett semmi.)
Még nagyobb tévedésed, hogy az egyház lemondott volna az elvett ingatlanjairól. Korántsem. Az ingatlanok egy részét természetben visszakérte, másik részéért egyszeri összegben fizetett pénzbeli megváltást kapott, harmadik részéért pedig ingatlanjáradékot folyósít az állam. Ezt örökjáradéknak is nevezik, mivel pontosan addig kell fizetni: örökké.
A zsidó kárpótlást szerintem ne keverd ide. Teljesen más téma, és nem is túl ízléses.
nagylaza, főpohárnok
A részletes ingatlanjegyzékben nem szerepel termőföld, tehát lemondott róla.
Mi nem ízléses a zsidó kárpótlással? Van két jogfosztott entitás, ami közül te kijelented, hogy az egyik jogos, a másik alja hulladék. Szerintem ez nem túl ízléses.
vpi
njt.hu/m/jogszabaly/1999-70-00-00.1
Egyébként pedig lehet elővenni az egyházakat ezért, de az-az igazság, hogy az a fajta erőszakos társadalmi átalakítás ès aztán átalakulás, amit a kommunista/szocialista rendszer megèrkezèse okozott ès kihúzta a talajt ezzel az egyházak alól is az kb jóvátehetetlen ès kárpótolhatatlan. Ez az egyik rèsze.
A másik rèsze, hogy ezzel együtt sem voltak feltétlenül rosszabb helyzetben az egyházak, ami az öngondoskodást ès önellátást illeti, akkor mint ma mert mèg èlt az a rèteg, akik komolyan vettèk az odafigyelést arra ami az övèk. S lètezett pl a termèszetbeni adomány fogalma mert volt otthonról miből. Ma már ez is egyre kevésbé.
Az pedig már a mi "vètkünk", hogy az elmúlt 30 èvben nem sikerült megoldanunk/kialakítanunk, hogy akik ma az egyházhoz tartoznak, azok komolyan felelőssèget èrezve èrte, gondoskodjanak róla anyagilag is.
Bár ez talán általános társadalmi jelensèg, csak akkor ès addig foglalkozok valamivel amíg èrdekem fűz hozzá/akarok tőle valamit (esetünkben èrtsd: esküvő temetès keresztelő) aztán már nem.
Szerkesztette: dande2
több mint 3 éve
Hát hogyne mondott volna le? Kapott vissza termőföldet?Nagyon kíváncsi lennék, melyik az a pont, amelyben az egyház a "vatikáni szerződés keretében" lemond a földbirtokairól. Ilyen pont nincs.Ez most kurva nagy ferdítés, ugyanis a katolikus egyház a vatikáni szerződés keretében lemondott a kommunisták által tőle elvett több százezer hektár földről, több ezer ingatlanról (az oktatási intézményeket kivéve), lemondott minden államosított / ellopott vagyontárgyáról, nem tartott igényt kárpótlásra a bebörtönzött, kivégzett egyházi személyekkel kapcsolatban.Természetesen a Fidesznek nincs szándékában felrúgni.A vatikáni szerződést csak mindkét fél jóváhagyásával lehet módosítani.Módosítani igen, de felrúgni egyoldalúan is lehet, vállalva a következményeket. De így van ez minden szerződésnél.
nagylaza, főpohárnok
Őszentsége Sobri Jóska
Kiegészítés: a Vatikánnal kötött megállapodásnak az a pikantériája, hogy abban a katolikus egyház semmit nem vállal, ellenben a magyar állam (mi, adófizetők) nagyon is sokat. Örök időkig. A katolikus egyház mindenfajta előzetes egyeztetés nélkül, kénye és kedve szerint tetszőleges számú intézményt hozhat létre - úgy, hogy ahhoz az állam köteles biztosítani a forrásokat. Egyedül az egyház belátásán múlik, mennyire használja ki a helyzetet.
Ezért sajátos, hogy a kormánynak semmiféle mozgástere nincs, ha egyszer majd (amikor már nem a Fidesz lesz hatalmon) szeretné megnyirbálni a támogatásokat. Utólag is csak gratulálni tudok a szociknak. Az SZDSZ anno legalább tiltakozott.
nagylaza, főpohárnok
Ha nem egyoldalúan interpellálod, hanem a mérleg két serpenyőjét nézed, nem járt szarul egyik fél sem, tehát a magyar állam sem.
A zsidó kárpótlással, vagy a kárpótlással úgy en bloc egyáltalán amúgy miért nincs bajod? Hisz a szerencsétlen holocaust túlélő csak a pénzt markolja fel, nem ad cserébe semmit, az állam rosszul jár...
Nem tisztem az egyházakat védeni, mert rengeteg dologgal nem értek velük egyet, sőt a legtöbbel egyáltalán nem értek egyet, de nem a vatikáni szerződés a baj velük.
vpi
Éppen azért nem konkordátum, azaz minden tisztázandó kérdésre kiterjedő szerződés született (pedig Horn eredetileg ezt javasolta), hanem csak részleges megállapodásnak tekinthető egyezmény, mert az egyház nem akart deklaratív módon lemondani a földbirtokairól. Igaz, nem is bolygatja az ügyet. (Bár: Erdő Péter már előállt azzal az ötlettel, hogy mivel az egyháztól elvették a gazdasági alapjául szolgáló földeket, az állam egyfajta jóvátételként hozzon létre egy pénzügyi alapot. Ebből nem lett semmi.)
Még nagyobb tévedésed, hogy az egyház lemondott volna az elvett ingatlanjairól. Korántsem. Az ingatlanok egy részét természetben visszakérte, másik részéért egyszeri összegben fizetett pénzbeli megváltást kapott, harmadik részéért pedig ingatlanjáradékot folyósít az állam. Ezt örökjáradéknak is nevezik, mivel pontosan addig kell fizetni: örökké.
A zsidó kárpótlást szerintem ne keverd ide. Teljesen más téma, és nem is túl ízléses.
nagylaza, főpohárnok
A részletes ingatlanjegyzékben nem szerepel termőföld, tehát lemondott róla.
Mi nem ízléses a zsidó kárpótlással? Van két jogfosztott entitás, ami közül te kijelented, hogy az egyik jogos, a másik alja hulladék. Szerintem ez nem túl ízléses.
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 3 éve
Köszönöm, hogy ezt a nevemben is ilyen szépen összefoglaltad!ez a posztmodernben -amit szintén nem tudsz elfogadni- hatványozottan igaz?Minek foglalkozol egyáltalán bármivel is, ha posztmodern van, egyszerre minden és annak ellenkezője is érvényes, a "semmi semmizik" a végtelenbe és tovább? Dobja le csak putyin az atomot, aztán legyen vége ennek a haláltáncnak, hiszen minden más csak színjáték, semminek nincs valós értelme, orbán addig egy géniusz, amíg az, de igazából már most nem az és sose volt az, a covid után már egészen más lesz a világ, vagyis egy kicsit más lesz vagyis igazából semmi nem változik, írjunk be semmilyen jelentéssel nem bíró, egy pillanatig komolyan nem vett mondatokat, szavakat, betűket, mert miért ne, hivatkozzunk kiábrándult emberekre, mintha az ő megszólalásaik kinyilatkoztatások lennének, mert épp megfelelő hangulatban sikerült meghallgatni, de amúgy posztmodern van, tehát ezeknek sincs semmi értéke és érvénye.
Őszentsége Sobri Jóska
Ámen.
r.baggio
több mint 3 éve
www.portfolio.hu/gazdasag/20221020/orban-viktor-ha-kozos-europai-arsapka-lesz-akkor-magyarorszag-energiaellatas-nelkul-maradhat-574193Persze. Belerúgsz az ágy lábába, az is a brüsszeli szankciók miatt lesz. Ébresztőőőőő. 😊
Én most ezt nem értem...seggnyaló Kakadu folyamatosan ment térdelni orosz haverjaihoz h túlárazottan szerezzen be gázt az ország számára és h ezzel így meg úgy biztosított a dolog, aztán most meg Vityáék ilyet mondanak? 😀
Beki
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
www.portfolio.hu/gazdasag/20221020/orban-viktor-ha-kozos-europai-arsapka-lesz-akkor-magyarorszag-energiaellatas-nelkul-maradhat-574193Én most ezt nem értem...seggnyaló Kakadu folyamatosan ment térdelni orosz haverjaihoz h túlárazottan szerezzen be gázt az ország számára és h ezzel így meg úgy biztosított a dolog, aztán most meg Vityáék ilyet mondanak? 😀
több mint 3 éve
telex.hu/belfold/2022/10/20/rendelet-kormany-magyar-kozlony-gulyas-gergely-ugyvedi-szerzodesekLol

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
ácsi. történelemtanár =/= történész, még ha az átlagemberné jobban is ismerik a történelmetMinek, ha a demokráciára és a szavazókra haragszol és fröcsögsz, nem pedig azért teszel, hogy megérts folyamatokat? Minek, ha meg se nézel egy videót, amiben szépen levezeti a beszélő, hogy ez a fajta hozzáállásod, miszerint a kis fehér ember harcol a kis feketével, a fideszes kisember az ellenzéki kisemberrel, stb., csak az elit érdeke, az elit által előidézve? Minek, ha nem megérteni akarod a világot, amiben élni kenyszerülsz, hanem felelősöket keresni és szorongani rajta?Őszentsége Sobri JóskaAz a baj Puzsérral - ebben az interjúban is -, hogy kezdi egy igazsággal, például az általad említettel, aztán rögtön mond utána egy ordas nagy marhaságot is. Például ezzel kapcsolatban rögtön kijelentette utána, hogy soha nem voltak még ilyen különbségek az elit és a slepp között. Amit történészként nem is értem, hogy hogyan jelenthet ki.
Szóval szokásos Puzsér. A fele igaz - aminek egy része triviálisan az, nem egy kunszt kijelenteni - a másik fele meg tényszerűen nem igaz, vagy nem igazolható / nem bizonyított.
peterk2005 udvari bolond
