Politika
70 feliratkozó
több mint 4 éve
Hogy Hont Andrást idézzem a legújabb MZP után: több zsidót a Fideszbe.Loose cannon
Amadeus
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
van ott bőven
több mint 4 éve
Hogy Hont Andrást idézzem a legújabb MZP után: több zsidót a Fideszbe.
több mint 4 éve
Az egész Munkáspárt volt a béka segge alatt. Egyszerűen nem tudta feldolgozni a bázis a Brexitet, és Corbynnak sem volt rá válasza.Oké akkor kettő. Tegyük hozzá, hogy mindkét fél esetében minden idők egyik leggyengébb demokrata/munkáspárti jelöltje állt velük szemben Hillary és Corbyn személyében, ami Orbánról kevéssé mondható el. Es akkor ott van, hogy Trump másodjára kikapott, BJ és a konzervatívok népszerűsége a béka feneke alatt, nem életbiztosítás ez a taktika, ennyire próbáltam utalni.Boris Johnson szomorúan konstatálja, hogy ő következő akiről MC nem vesz tudomást 😕A kampány ezen időszakában már ritka a próbálkozás, január közepén már stratégia szerint illik menni 😊 ha Gyurma elméletét veszem számításba, akkor ezt megelőzték online és offline, különböző mintás fókusz csoport elemzések, a bizonytalan körzetek demográfiai, anyagi, szociológiai és a különböző múltbeli választások adatainak értékelése és ennek mentén lett kitalálva és kidobva a Grazozás. Ha csak MzP ötletel es random kidob dolgokat, aztán vagy bejön vagy nem (es egyelőre nem) az is bejöhet de elég ritka. Trumpon kívül ugye nem is nagyon tudunk mást mondani.De végülis egy próbát megér, nem?De ezt már nem neki kellene csinálni. Mikor láttad Orbánt ahogy alkoholistázza Ferit? Vagy mond a Harangozóra bármi személyeset? Vannak erre pribékek (Kocsis, Kövér stb.) akik elvégzik.MzP Grazozik. Tényleg baj lehet a számokkal. A feleségverés és az ápolónő aki látta a kórházban Anikó asszonyt összeverve mikor jön?Kommunikációs plafon. Baj volt a számokkal az előválasztás előtt is?
MC12
Ez tudatos kommunikációs stratégia. Nem tetszik nekem sem, de az átlag alatti khm tudású szavazó vevő rá.
Gyurma Pappa
Ha ez a stratégia akkor szerintem nem lesz jó, mert MzP egyedül marad, Orbán nem megy le a szintjére így kvázi árnyékbokszolni fog, az meg az ellenzéki szavazókon kívül senkit nem fog érdekelni mert ezek régi és széles közönség által ismert Urban legendek, de ha értük is küzdeni kell és ezért kell Grazozni, akkor értem. De nekem ne mond, hogy a vidéki bizonytalan meg fideszes szavazókat a buzizás meg grazozás fogja rádöbbenteni, hogy nekik MzP kell nem a Fidesz.
MC12
Aztán majd mond még mást is, valami egyszer csak betalál. Vagy nem. De politikus, mi mást tehet, mint hogy lőjön mindenfele?
Sobri Jóska
MC12
Gyurma Pappa
MC12
Na Starmer, ő tényleg minden idők leggyengébb Labour vezetője. Semmit nem tud mondani, a bázis nagy része nem is ismeri el igazán, és még úgysem nyernek majd, hogy BJ tényleg egy katasztrófa.
Értem amit mondasz, most telefonról nem fejteném ki, de szerintem ott tévedsz, hogy a saját véleménybuborékodból indulsz ki. Itt is mindenki pislogott mit hal a szatyorban, a liberális média is csak hümmögött az előválasztás előtt a buzizáson meg a cigányozáson, aztán működött.
Láttam már ennél nagyobb csodát is.

több mint 4 éve
Oké akkor kettő. Tegyük hozzá, hogy mindkét fél esetében minden idők egyik leggyengébb demokrata/munkáspárti jelöltje állt velük szemben Hillary és Corbyn személyében, ami Orbánról kevéssé mondható el. Es akkor ott van, hogy Trump másodjára kikapott, BJ és a konzervatívok népszerűsége a béka feneke alatt, nem életbiztosítás ez a taktika, ennyire próbáltam utalni.Boris Johnson szomorúan konstatálja, hogy ő következő akiről MC nem vesz tudomást 😕A kampány ezen időszakában már ritka a próbálkozás, január közepén már stratégia szerint illik menni 😊 ha Gyurma elméletét veszem számításba, akkor ezt megelőzték online és offline, különböző mintás fókusz csoport elemzések, a bizonytalan körzetek demográfiai, anyagi, szociológiai és a különböző múltbeli választások adatainak értékelése és ennek mentén lett kitalálva és kidobva a Grazozás. Ha csak MzP ötletel es random kidob dolgokat, aztán vagy bejön vagy nem (es egyelőre nem) az is bejöhet de elég ritka. Trumpon kívül ugye nem is nagyon tudunk mást mondani.De végülis egy próbát megér, nem?De ezt már nem neki kellene csinálni. Mikor láttad Orbánt ahogy alkoholistázza Ferit? Vagy mond a Harangozóra bármi személyeset? Vannak erre pribékek (Kocsis, Kövér stb.) akik elvégzik.MzP Grazozik. Tényleg baj lehet a számokkal. A feleségverés és az ápolónő aki látta a kórházban Anikó asszonyt összeverve mikor jön?Kommunikációs plafon. Baj volt a számokkal az előválasztás előtt is?
MC12
Ez tudatos kommunikációs stratégia. Nem tetszik nekem sem, de az átlag alatti khm tudású szavazó vevő rá.
Gyurma Pappa
Ha ez a stratégia akkor szerintem nem lesz jó, mert MzP egyedül marad, Orbán nem megy le a szintjére így kvázi árnyékbokszolni fog, az meg az ellenzéki szavazókon kívül senkit nem fog érdekelni mert ezek régi és széles közönség által ismert Urban legendek, de ha értük is küzdeni kell és ezért kell Grazozni, akkor értem. De nekem ne mond, hogy a vidéki bizonytalan meg fideszes szavazókat a buzizás meg grazozás fogja rádöbbenteni, hogy nekik MzP kell nem a Fidesz.
MC12
Aztán majd mond még mást is, valami egyszer csak betalál. Vagy nem. De politikus, mi mást tehet, mint hogy lőjön mindenfele?
Sobri Jóska
MC12
Gyurma Pappa
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Boris Johnson szomorúan konstatálja, hogy ő következő akiről MC nem vesz tudomást 😕A kampány ezen időszakában már ritka a próbálkozás, január közepén már stratégia szerint illik menni 😊 ha Gyurma elméletét veszem számításba, akkor ezt megelőzték online és offline, különböző mintás fókusz csoport elemzések, a bizonytalan körzetek demográfiai, anyagi, szociológiai és a különböző múltbeli választások adatainak értékelése és ennek mentén lett kitalálva és kidobva a Grazozás. Ha csak MzP ötletel es random kidob dolgokat, aztán vagy bejön vagy nem (es egyelőre nem) az is bejöhet de elég ritka. Trumpon kívül ugye nem is nagyon tudunk mást mondani.De végülis egy próbát megér, nem?De ezt már nem neki kellene csinálni. Mikor láttad Orbánt ahogy alkoholistázza Ferit? Vagy mond a Harangozóra bármi személyeset? Vannak erre pribékek (Kocsis, Kövér stb.) akik elvégzik.MzP Grazozik. Tényleg baj lehet a számokkal. A feleségverés és az ápolónő aki látta a kórházban Anikó asszonyt összeverve mikor jön?Kommunikációs plafon. Baj volt a számokkal az előválasztás előtt is?
MC12
Ez tudatos kommunikációs stratégia. Nem tetszik nekem sem, de az átlag alatti khm tudású szavazó vevő rá.
Gyurma Pappa
Ha ez a stratégia akkor szerintem nem lesz jó, mert MzP egyedül marad, Orbán nem megy le a szintjére így kvázi árnyékbokszolni fog, az meg az ellenzéki szavazókon kívül senkit nem fog érdekelni mert ezek régi és széles közönség által ismert Urban legendek, de ha értük is küzdeni kell és ezért kell Grazozni, akkor értem. De nekem ne mond, hogy a vidéki bizonytalan meg fideszes szavazókat a buzizás meg grazozás fogja rádöbbenteni, hogy nekik MzP kell nem a Fidesz.
MC12
Aztán majd mond még mást is, valami egyszer csak betalál. Vagy nem. De politikus, mi mást tehet, mint hogy lőjön mindenfele?
Sobri Jóska
MC12

több mint 4 éve
A kampány ezen időszakában már ritka a próbálkozás, január közepén már stratégia szerint illik menni 😊 ha Gyurma elméletét veszem számításba, akkor ezt megelőzték online és offline, különböző mintás fókusz csoport elemzések, a bizonytalan körzetek demográfiai, anyagi, szociológiai és a különböző múltbeli választások adatainak értékelése és ennek mentén lett kitalálva és kidobva a Grazozás. Ha csak MzP ötletel es random kidob dolgokat, aztán vagy bejön vagy nem (es egyelőre nem) az is bejöhet de elég ritka. Trumpon kívül ugye nem is nagyon tudunk mást mondani.De végülis egy próbát megér, nem?De ezt már nem neki kellene csinálni. Mikor láttad Orbánt ahogy alkoholistázza Ferit? Vagy mond a Harangozóra bármi személyeset? Vannak erre pribékek (Kocsis, Kövér stb.) akik elvégzik.MzP Grazozik. Tényleg baj lehet a számokkal. A feleségverés és az ápolónő aki látta a kórházban Anikó asszonyt összeverve mikor jön?Kommunikációs plafon. Baj volt a számokkal az előválasztás előtt is?
MC12
Ez tudatos kommunikációs stratégia. Nem tetszik nekem sem, de az átlag alatti khm tudású szavazó vevő rá.
Gyurma Pappa
Ha ez a stratégia akkor szerintem nem lesz jó, mert MzP egyedül marad, Orbán nem megy le a szintjére így kvázi árnyékbokszolni fog, az meg az ellenzéki szavazókon kívül senkit nem fog érdekelni mert ezek régi és széles közönség által ismert Urban legendek, de ha értük is küzdeni kell és ezért kell Grazozni, akkor értem. De nekem ne mond, hogy a vidéki bizonytalan meg fideszes szavazókat a buzizás meg grazozás fogja rádöbbenteni, hogy nekik MzP kell nem a Fidesz.
MC12
Aztán majd mond még mást is, valami egyszer csak betalál. Vagy nem. De politikus, mi mást tehet, mint hogy lőjön mindenfele?
Sobri Jóska
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Akit nem zavart idáig sem az hogy orbán cigány és lop, azt nem fogja zavarni azt sem ha kiderülne hogy bolond, és kezelik.Akit meg ezek zavarnak, az meg akar róla beszélni. Vannak problémái és kezelik is, vlsz nem Grazban már, de bolondozni kell, mert le kell húzni a kampány mocskába ebből a kamu államférfit játszok pózból. Fröcsögni fog a szar.
Szerkesztette: ozibozi
több mint 4 éve
De végülis egy próbát megér, nem?De ezt már nem neki kellene csinálni. Mikor láttad Orbánt ahogy alkoholistázza Ferit? Vagy mond a Harangozóra bármi személyeset? Vannak erre pribékek (Kocsis, Kövér stb.) akik elvégzik.MzP Grazozik. Tényleg baj lehet a számokkal. A feleségverés és az ápolónő aki látta a kórházban Anikó asszonyt összeverve mikor jön?Kommunikációs plafon. Baj volt a számokkal az előválasztás előtt is?
MC12
Ez tudatos kommunikációs stratégia. Nem tetszik nekem sem, de az átlag alatti khm tudású szavazó vevő rá.
Gyurma Pappa
Ha ez a stratégia akkor szerintem nem lesz jó, mert MzP egyedül marad, Orbán nem megy le a szintjére így kvázi árnyékbokszolni fog, az meg az ellenzéki szavazókon kívül senkit nem fog érdekelni mert ezek régi és széles közönség által ismert Urban legendek, de ha értük is küzdeni kell és ezért kell Grazozni, akkor értem. De nekem ne mond, hogy a vidéki bizonytalan meg fideszes szavazókat a buzizás meg grazozás fogja rádöbbenteni, hogy nekik MzP kell nem a Fidesz.
MC12
Aztán majd mond még mást is, valami egyszer csak betalál. Vagy nem. De politikus, mi mást tehet, mint hogy lőjön mindenfele?
több mint 4 éve
De ezt már nem neki kellene csinálni. Mikor láttad Orbánt ahogy alkoholistázza Ferit? Vagy mond a Harangozóra bármi személyeset? Vannak erre pribékek (Kocsis, Kövér stb.) akik elvégzik.MzP Grazozik. Tényleg baj lehet a számokkal. A feleségverés és az ápolónő aki látta a kórházban Anikó asszonyt összeverve mikor jön?Kommunikációs plafon. Baj volt a számokkal az előválasztás előtt is?
MC12
Ez tudatos kommunikációs stratégia. Nem tetszik nekem sem, de az átlag alatti khm tudású szavazó vevő rá.
Gyurma Pappa
Ha ez a stratégia akkor szerintem nem lesz jó, mert MzP egyedül marad, Orbán nem megy le a szintjére így kvázi árnyékbokszolni fog, az meg az ellenzéki szavazókon kívül senkit nem fog érdekelni mert ezek régi és széles közönség által ismert Urban legendek, de ha értük is küzdeni kell és ezért kell Grazozni, akkor értem. De nekem ne mond, hogy a vidéki bizonytalan meg fideszes szavazókat a buzizás meg grazozás fogja rádöbbenteni, hogy nekik MzP kell nem a Fidesz.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Annyi h jó ideje a piszkos munkát nem OV csinálja hanem vannak erre emberei.Pontosan, hiszen Orbánnál is vevő rá.MzP Grazozik. Tényleg baj lehet a számokkal. A feleségverés és az ápolónő aki látta a kórházban Anikó asszonyt összeverve mikor jön?Kommunikációs plafon. Baj volt a számokkal az előválasztás előtt is?
MC12
Ez tudatos kommunikációs stratégia. Nem tetszik nekem sem, de az átlag alatti khm tudású szavazó vevő rá.
Gyurma Pappa
El kell fogadni, hogy MZP olyan -illetve próbál olyan lenni-, mint Orbán, csak nem az.
Hogy Orbánt nem lehet szépen, eltartott kisujjal megverni, csak azzal a sárdobálós, szutyok, de állhatatos püffölessel, amit ő is jó ideje csinál.
Hogy nem a valóságok, azok értelmezése, az azokra adott válaszok, megoldások milyensége, minősége dönt, hanem az elszántabb politikai kommunikáció, a hangosabban üvöltött "baszd szájba a kurva anyád".
Sobri Jóska
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Pontosan, hiszen Orbánnál is vevő rá.MzP Grazozik. Tényleg baj lehet a számokkal. A feleségverés és az ápolónő aki látta a kórházban Anikó asszonyt összeverve mikor jön?Kommunikációs plafon. Baj volt a számokkal az előválasztás előtt is?
MC12
Ez tudatos kommunikációs stratégia. Nem tetszik nekem sem, de az átlag alatti khm tudású szavazó vevő rá.
Gyurma Pappa
El kell fogadni, hogy MZP olyan -illetve próbál olyan lenni-, mint Orbán, csak nem az.
Hogy Orbánt nem lehet szépen, eltartott kisujjal megverni, csak azzal a sárdobálós, szutyok, de állhatatos püffölessel, amit ő is jó ideje csinál.
Hogy nem a valóságok, azok értelmezése, az azokra adott válaszok, megoldások milyensége, minősége dönt, hanem az elszántabb politikai kommunikáció, a hangosabban üvöltött "baszd szájba a kurva anyád".
több mint 4 éve
MzP Grazozik. Tényleg baj lehet a számokkal. A feleségverés és az ápolónő aki látta a kórházban Anikó asszonyt összeverve mikor jön?Kommunikációs plafon. Baj volt a számokkal az előválasztás előtt is?
MC12
Ez tudatos kommunikációs stratégia. Nem tetszik nekem sem, de az átlag alatti khm tudású szavazó vevő rá.

több mint 4 éve
Nem voltam ott a felvételen 😊 (Azt se tudtam mi az a három harmad, most kerestem rá. 😀)Három harmadban ugyanezt elemzik éppen. Te is ott voltál a felvételen? 😊Jelzem az ellenzéknek szava nem lehet, hogy nincs plakát hely, meg a Fideszé mind. Ma befele Pestnek (Budának) egymást érték a Toroczkai - Mi hazánk és Varga Damm Andrea - Reformerek (!!!!!) pártjainak plakátjai amit néha szakított meg egy “előre megy nem hatra - vegye fel a 3. oltást” plakát. Összesen 1 db. migránsszámlaló MzP plakátot számoltam. Nem szar helyeken vannak egyébként, főút mellett stb. Szóval nem a legolcsóbb kategória + le is kell gyártani, úgy hogy egyik párt sem jogosult állami támogatásra…szegények, remélem a családi ékszer nem ment a zaciba.Most azon kívül, hogy azok is Fidesz plakátok (szerintem érted miért, nem kell megmagyaráznom 😊 ), az ellenzéknek nem BP bevezetőútjain lenne szüksége ilyen plakátokra, hanem a vidéki kisvárosok bevezetőútjain és a falvak főútjain. Ott meg bár nem mindennap járok, de kétlem, hogy akár egyet is látnál.
MC12
A "hol nyomuljunk"-kal kapcsolatban az én véleményem egyébként az, hogy ez a választás már nem új szavazórétegek megszerzéséről szól. A két nagy tömb társadalmi összetétele már adott, lényegében annyira elvált egymástól, mint pl. az amerikai. A két nagy csoport a városi/városias iskolázottabb (8 elemi fölötti) és a falusi/vidékies, alacsony iskolázottságú csoport. Az elsőben elsöprő az ellenzéki többség, utóbbiban elsöprő a kormánypárti többség. Fel lehet persze még más szempontok szerint is osztani (pl. kor szerint a fiatalabbak ellenzékiek, idősebbek kormánypártiak), de alapvetően a városi, iskolázottabb vs vidéki, nem iskolázott a választóvonal. (Sidenote: itt a fórumon is ez látszik egyébként. Ordas nagy az ellenzéki fölény, mert az ide járók zóme az első - városias, iskolázottabb - csoportba tartozik. Ezért érzik a kormánypárti "lelkű" ide járogaók "kitaszítottnak" magukat. Nem kitaszítottak, csak kevesen vannak. Nagyjából az a helyzet, mintha egy ellenzéki bemegy egy falusi kocsmába. 😊 )
Hogy pár hónappal a választások előtt mennyire lehet még "kereszt üzenetekkel" szavazókat szerezni? Én ebben már nagyon korlátozottan hiszek csak. Muszáj megpróbálni, mert 1% is számíthat, de szerintem már az erő nagyobbik részét arra érdemes fókuszálni, hogy vigyük el a lehető legtöbbet a "kereszt csoportból" is az urnákhoz. Azaz a Fidesz Budapesten is vigye el a saját táborából akit csak lehet, az ellenzék meg vidéken / falvakban tegye ugyanezt.
(Egyébként ezért volt szerintem hiba "lehűteni" az ellenzéknek az aktivista bázist. Arra fogták, hogy pihenni kell a nagy roham előtt, de egy nagy lóf*szt, azért csinálták, nehogy az MZP keltette vihar bevigye az egész aktivista bázist MZP alá. Nem vitte, de cserébe összeszedtek egy jó nagy hátrányt a vidéki ellenzéki mozgósításban. Ha az ellenzék nem nyer áprilisban, akkor lényegében ismét ugyanazért fog kikapni, amiért eddig is: nem egységes tömb. Hiába "egységesednek" évről évre, még mindig nem eléggé egységes a tömb. Ennél is jobban egy tömbnek kell látszani. Ergó az integrálódási folyamatnak folytatódnia kell.
Hozzáteszem, hogy ennek én egyébként nagyon nem örülök, mert az ilyen integrációk azok egybitesedési folyamatok, amik manapság - a politikai közbeszéd "facebookosodásával" azzal járnak, hogy az értelmiség platformot veszít. Egyszerűen nincs rá szükség, mert a facebook nyer, ezért az értelmiség lobby ereje is csökken. A kormánypárt mögül már rég eltűnt az értelmiség, lényegében nulla lobby erővel bír. És ha az ellenzék tovább integrálódik, attól tartok onnan is el fog tűnni az a kevés is, ami még megvan. De sajnos ebben úgy látszik nem mi diktáljuk a tempót, hanem megyünk a folyamatok után. És sajnos nem is mi fogjuk feltalálni azt az új nyugati demokrácia-formátumot, ahol az értelmiségnek - és halkan mondom, a középosztálynak - ismét szava lehet. Meg kell várnunk, hogy a nyugat kitalálja, aztán utána - talán -
mi is átvesszük majd.)
peterk2005
Amúgy sztem nagyon egyszerűsítés ez. A Fidesznek igenis van egy komoly bázisa a vidéki kisvárosokban(nem megyeszékhely) elő diplomások között nemcsak 8 általánosnál.
Én úgy gondolom h ezt a réteget kellene komolyan megdolgozni. Nem az utolsó három hónapban hanem négy év alatt. De ez nyilván meló.
csebi
Kettőnk állítása nem mond egymásnak ellent egyébként. Minden társadalmi csoportban van a kormánypártnak és az ellenzéknek is szavazója, csak számosságban más-más. Én egyébként nem hiszem, hogy az ellenzéknek komolyabb tartaléka lenne a magasabban képzettek között. Már most is bő 2:1 arányban viszi ezt a csoportot, ebben szerintem már nincs több tartalék rövid távon (rövid táv nem hónapok, hanem mondjuk 1 választási ciklus). Azok az iskolázottak akik kormánypártiak maradtak, azok már masszívan/régóta azok, őket nehéz "átfordítani". Szerintem kialakultak már annyira a tömbök, hogy nagy csoportokat már nem lehet megnyerni. "Szemezgetni" lehet, innen is, onnan is mindkét oldalnak. Lecsípni egy picit itt is, ott is, amott is. És ezt nem is elsősorban a csoportokat célzó üzenetekkel lehet, hanem a csoporttól tulajdonképpen független "mondanivalóval". (Idézőjelbe téve, mert feltétlenül kell, hogy tartalma / értelme is legyen, csak rezonáljon.) MInt ahogy Trump nyert, aztán ahogy kikapott. Egyik sem a vidéki / városi amerikaira szabott üzenetek közti csatában dőlt el, hanem első alkalommal a "kívülről jövök, nem vagyok része az establishmentnek", a második alkalommal meg egyszerűen a "Trump egy fasz" döntött.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Tudom, tudom…..(csak a kórházból hallottam 3 félét: Szolnok, Székesfehérvár, Budapest és az ápolónő hol ápoló hol ápolónő hol a mentőst ismeri a valaki valakije, illetve hol az arca van megverve hol szíjjnyomok vannak stbstb.)MzP Grazozik. Tényleg baj lehet a számokkal. A feleségverés és az ápolónő aki látta a kórházban Anikó asszonyt összeverve mikor jön?Hát pedig….
MC12
Klaci79
Szerkesztette: MC12
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
MzP Grazozik. Tényleg baj lehet a számokkal. A feleségverés és az ápolónő aki látta a kórházban Anikó asszonyt összeverve mikor jön?Hát pedig….
MC12
több mint 4 éve
Mondjuk az tényleg komoly hiba 😊Már megint elkövettem a hibát h Semjén Zsótinak hittem:Kisüzemben (ide jár inni a 444-től a 24.hu-ig az ellenzéki média, egyébként a személyes kedvencen a Rényi is, és az Ötben elhangzottak szerint a Hont is, habar én még sose láttam személyesen, igaz, mi váltogatjuk a Fekete Kutyával, hogy éppen hol vagyunk) iszogattam nemrég ott mesélték ezt a sztorit, hogy sértett ember lett, de akkor csak péntek esti pletykának hangzott. Mindjárt ránézek, mit irt az azonnali.Úgy látom Bruck nem tudta megemészteni, hogy MzP se kért pár hete az önzetlen felajanlkozásából, hogy vállalna a kampányban vezető megmondó szerepet 😊 (a többiek még az előválasztás idején köszönték meg a hasznos és kéretlen tanácsokat ès azóta se kérik) úgyhogy felmondta a komplett Fidesz-narratívát az ellenzékről a Klubrádióban. Aki nem ismerné, a csávó 2010 előtt volt kampánymegmondó meg “vezető stratéga” főleg egyébként valóban az SZDSZ és Demszky mellett.Azonnalin volt is egy nagyon jó cikk erről btw. Ez az ami elképesztő: jönnek ezek a sértődött emberek akik rengeteget tettek 2010 előtt h megszülessen a NER és ha nem kernek belőlük akkor meg szándékosan ártanak.
mandiner.hu/cikk/20220107_bruck_gabor_cia_ellenzek_belfold_klubradio
MC12
Amúgy emlékeim szerint 2018ban két listás helyet hoztak a határon túliak btw.
csebi
18ban egyet sem hozott, 14ben egyet. A győztes kompenzáció, az volt ami sokat hozott.
www.valasztasirendszer.hu/?p=1943608
MC12
eurocom.wordpress.com/2018/04/19/koszonjuk-semjen-zsolt-szerint-23-mandatumot-kaptak-a-hataron-tulrol-maszol/
De majd hétfőn utananezek jobban vmi sántít nekem abban amit linkeltel.
csebi
Néztem anno sok elemzést 18ra, a legtöbb szerint 0-1 mandátum volt amit a külhoni levélszavazatokkal szerzett a Fidesz, tehát sokkal kisebb a jelentősége mint amit az ellenzék ad neki. A győzteskomoenzació az igazi trollkodás a rendszerben. Az hozott 5+ mandátumot mindkét választáson.
Emlékszem az Origo neki is ment a Kúriának (!!) hogy szándékosan érvénytelenített levél szavazatokat, hogy ne legyen a Fidesznek meg a 2/3-hoz szükséges plusz egy mandátum amit az hozott volna 😊
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Már megint elkövettem a hibát h Semjén Zsótinak hittem:Kisüzemben (ide jár inni a 444-től a 24.hu-ig az ellenzéki média, egyébként a személyes kedvencen a Rényi is, és az Ötben elhangzottak szerint a Hont is, habar én még sose láttam személyesen, igaz, mi váltogatjuk a Fekete Kutyával, hogy éppen hol vagyunk) iszogattam nemrég ott mesélték ezt a sztorit, hogy sértett ember lett, de akkor csak péntek esti pletykának hangzott. Mindjárt ránézek, mit irt az azonnali.Úgy látom Bruck nem tudta megemészteni, hogy MzP se kért pár hete az önzetlen felajanlkozásából, hogy vállalna a kampányban vezető megmondó szerepet 😊 (a többiek még az előválasztás idején köszönték meg a hasznos és kéretlen tanácsokat ès azóta se kérik) úgyhogy felmondta a komplett Fidesz-narratívát az ellenzékről a Klubrádióban. Aki nem ismerné, a csávó 2010 előtt volt kampánymegmondó meg “vezető stratéga” főleg egyébként valóban az SZDSZ és Demszky mellett.Azonnalin volt is egy nagyon jó cikk erről btw. Ez az ami elképesztő: jönnek ezek a sértődött emberek akik rengeteget tettek 2010 előtt h megszülessen a NER és ha nem kernek belőlük akkor meg szándékosan ártanak.
mandiner.hu/cikk/20220107_bruck_gabor_cia_ellenzek_belfold_klubradio
MC12
Amúgy emlékeim szerint 2018ban két listás helyet hoztak a határon túliak btw.
csebi
18ban egyet sem hozott, 14ben egyet. A győztes kompenzáció, az volt ami sokat hozott.
www.valasztasirendszer.hu/?p=1943608
MC12
eurocom.wordpress.com/2018/04/19/koszonjuk-semjen-zsolt-szerint-23-mandatumot-kaptak-a-hataron-tulrol-maszol/
De majd hétfőn utananezek jobban vmi sántít nekem abban amit linkeltel.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Kisüzemben (ide jár inni a 444-től a 24.hu-ig az ellenzéki média, egyébként a személyes kedvencen a Rényi is, és az Ötben elhangzottak szerint a Hont is, habar én még sose láttam személyesen, igaz, mi váltogatjuk a Fekete Kutyával, hogy éppen hol vagyunk) iszogattam nemrég ott mesélték ezt a sztorit, hogy sértett ember lett, de akkor csak péntek esti pletykának hangzott. Mindjárt ránézek, mit irt az azonnali.Úgy látom Bruck nem tudta megemészteni, hogy MzP se kért pár hete az önzetlen felajanlkozásából, hogy vállalna a kampányban vezető megmondó szerepet 😊 (a többiek még az előválasztás idején köszönték meg a hasznos és kéretlen tanácsokat ès azóta se kérik) úgyhogy felmondta a komplett Fidesz-narratívát az ellenzékről a Klubrádióban. Aki nem ismerné, a csávó 2010 előtt volt kampánymegmondó meg “vezető stratéga” főleg egyébként valóban az SZDSZ és Demszky mellett.Azonnalin volt is egy nagyon jó cikk erről btw. Ez az ami elképesztő: jönnek ezek a sértődött emberek akik rengeteget tettek 2010 előtt h megszülessen a NER és ha nem kernek belőlük akkor meg szándékosan ártanak.
mandiner.hu/cikk/20220107_bruck_gabor_cia_ellenzek_belfold_klubradio
MC12
Amúgy emlékeim szerint 2018ban két listás helyet hoztak a határon túliak btw.
csebi
18ban egyet sem hozott, 14ben egyet. A győztes kompenzáció, az volt ami sokat hozott.
www.valasztasirendszer.hu/?p=1943608
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
MzP Grazozik. Tényleg baj lehet a számokkal. A feleségverés és az ápolónő aki látta a kórházban Anikó asszonyt összeverve mikor jön?Hat a feleségveres inkább hozna szavazatokat mint elvinne szóval azt csak nem dobja be 😉
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Úgy látom Bruck nem tudta megemészteni, hogy MzP se kért pár hete az önzetlen felajanlkozásából, hogy vállalna a kampányban vezető megmondó szerepet 😊 (a többiek még az előválasztás idején köszönték meg a hasznos és kéretlen tanácsokat ès azóta se kérik) úgyhogy felmondta a komplett Fidesz-narratívát az ellenzékről a Klubrádióban. Aki nem ismerné, a csávó 2010 előtt volt kampánymegmondó meg “vezető stratéga” főleg egyébként valóban az SZDSZ és Demszky mellett.Azonnalin volt is egy nagyon jó cikk erről btw. Ez az ami elképesztő: jönnek ezek a sértődött emberek akik rengeteget tettek 2010 előtt h megszülessen a NER és ha nem kernek belőlük akkor meg szándékosan ártanak.
mandiner.hu/cikk/20220107_bruck_gabor_cia_ellenzek_belfold_klubradio
MC12
Amúgy emlékeim szerint 2018ban két listás helyet hoztak a határon túliak btw.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
MzP Grazozik. Tényleg baj lehet a számokkal. A feleségverés és az ápolónő aki látta a kórházban Anikó asszonyt összeverve mikor jön?
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Tényleg a türk tanács most mifaszt csinál a kazakokkal?Előbb megkérdezik a kipcsakokat, utána eldöntik, milyen kaliberű golyóval lövöldözzenek.
sutianap
több mint 4 éve
dawyd728
4 203

Azt hiszem az értelmező szótárban a boomerhez nem kell több magyarázatot írni.
több mint 4 éve
Orbán Viktor: egy rendezett ország van Európában.Európában??
Szerintetek melyik az? | Magyarország |
Nem normális a csávó.
nagylaza
A Világon!!



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞