Politika
64 feliratkozó
több mint 10 éve
Látom ég most sem sikerült megérteni,nem baj.Majd talán egyszer.ZoliZoltánMit nem sikerült megérteni, segíts már? Azt állítottad, hogy az ide jövők segélyért jönnek, nem hajlandóak dolgozni sem. Ez úgy bullshit, ahogy van.
Kezdjük ugye onnan, hogy akik segélyért jönnek, azoknak regisztrálniuk kell magukat, mert illegalitásban nem kapnak segélyt. Ez ugye megvan? Aki illegálisan van itt, az lehet, hogy nem dolgozik (nem is dolgozhat), de segélyt sem kap, az biztos. Namost, ha viszont regisztrálták magukat, akkor "bekerülnek a rendszerbe", azaz vannak adatok róluk. Az adatokról beraktam pár képet. Az ide érkező, _regisztrált_ (tehát segélyre, szociális ellátásra, egészségügyi ellátásra egyáltalán jogosulttá vált) emberek jobban képzettek, mint az itt élő magyarok. Magasabb arányban helyezkednek el, kisebb a munkanélküliségi arány náluk (pedig kezdetben nyelvtudás hiánnyal, hátrányból indulnak).
Namost, azok pedig, akik nincsenek a rendszerben, azaz illegálisan vannak itt, azok semmilyen formában nem kaphatnak segélyt. Még a bevándorlókat ellátó táborokban sem kapnak egy ingyen ebédet sem, mert ahhoz is regisztrálni kell előbb őket. Ergo ők társadalmon kívüliek. Namost, ha ezek olyan sokat lennének, mint amivel ijesztegetik manapság a népet, akkor nem kéne nekik valahol feltűnniük? Nem kéne valahol - erdőkben, parkokban, akárhol - időnként rájuk bukkanni? Mint ahogy Olaszországban, Spanyolországban, stb. rájuk is bukkannak, náluk tele is van az ország ilyen táborokkal...


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Látom ég most sem sikerült megérteni,nem baj.Majd talán egyszer.
több mint 10 éve
Látom sikerült a lényeget elolvasni,ja nem.Mit vársz egy olyan mondatra, hogy úgysem érdekel mit írtok? Tanulmányt? 😊
Csak tudom,hogy "jól van,ez csak pletyka",jönne a válasz.ZoliZoltán
Berakok neked pár képet, aztán ha akarod nézz utána a többinek. Ha meg nem, akkor maradj annál, hogy a kollegáid tudják...




“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Neked is szeretnék gratulálni. 😉Ha nem ismerek ,akkor nem létezik?Jaj, te szegény strucc. Csak ne aszfalton, még kár érné a buksidat.gdavid
Egyébként nincsenek ilyen ismerőseim....
(amit írnék,hogy hallom nem egy kollégától...stb,az csak pletyka-reakciókra meg nincs szükségem)
Véleményemen úgy sem változtattok..ZoliZoltán
több mint 10 éve
Látom sikerült a lényeget elolvasni,ja nem.Csak tudom,hogy "jól van,ez csak pletyka",jönne a válasz.
több mint 10 éve
Ha nem ismerek ,akkor nem létezik?Ez egy nagyon erős mondat volt tőled. Tanultál a nemzeti konzultáció sikeréből? 😀
Egyébként nincsenek ilyen ismerőseim....
(amit írnék,hogy hallom nem egy kollégától...stb,az csak pletyka-reakciókra meg nincs szükségem)
Véleményemen úgy sem változtattok..ZoliZoltán


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Velük is biztos így bántak el.
több mint 10 éve
Elképzelem, ahogy a törökök, olaszok ("rómaiak" ), és görögök is lerajzolják a saját maguk térképét, igazságot követelve. 😀ZoliZoltán


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Ha nem ismerek ,akkor nem létezik?Jaj, te szegény strucc. Csak ne aszfalton, még kár érné a buksidat.
Egyébként nincsenek ilyen ismerőseim....
(amit írnék,hogy hallom nem egy kollégától...stb,az csak pletyka-reakciókra meg nincs szükségem)
Véleményemen úgy sem változtattok..ZoliZoltán
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 10 éve
Ha nem ismerek ,akkor nem létezik?ZoliZoltánHa létezik, akkor valahonnan tudsz róla feltételezhetően. Felmérés, tanulmány egyéb?
Az ilyen alfahíreket meg kurucokat ha lehet zárjuk ki. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Ha nem ismerek ,akkor nem létezik?Egyébként nincsenek ilyen ismerőseim....
(amit írnék,hogy hallom nem egy kollégától...stb,az csak pletyka-reakciókra meg nincs szükségem)
Véleményemen úgy sem változtattok..
több mint 10 éve
De ezek nem azert jonnek ide,mert dolgozni akarnak.Bocs, de ismersz egyet is, aki tényleg kapott is? Ismersz egyet is aki tényleg nem dolgozni jött ide? Ismersz egyet is, aki ott áll a segélyért az önkormányzaton?
Viselkedni sem hajlandoak.
Pusztan a segiiilyert gyonnek.
Szocialis lakasok....stb.Ilyen tamogatas ,olyan tamogatas...a kormsny meg felveszi az EU-s penzekert ezert a fertoert....ZoliZoltán
Ha nem, akkor honnan tudod hogy ilyenek?

több mint 10 éve
Tiszta sor, hogy ez motiválta a győztes hatalmakat. A magam részéről úgy látom, hogy Trianon nélkül is szakadt volna az ország előbb vagy utóbb.Amadeus91Ez teljesen egyértelmű. A nacionalizmust - mondjuk szebb szóval: a nemzettudatot - nem mi magyarok találtuk fel, nyugodtan mondhatjuk, hogy ezt is importáltuk. 😊 És importálták a románok, csehek, szlovákok, görögök, törökök, stb. is. Ezen a vidéken egy Csehszlovákia vagy Jugoszlávia sem tudott egyben maradni, még az EU (értsd: szabad határok, szabad kereskedelem, szabad költözés) előszobájában sem, amikor pedig már látszott, hogy csak pár évet kellene rá várni.
Olvastam valahol, hogy a nemzetállam-tudat az utóbbi 200 év legnagyobb mérge. Első számú halál-ok, megelőzi a nagy járványokat, és az összes szenvedélybetegséget és az abból eredő halálozást is. Nyilván sarkított és ezért hamis is, de az biztos, hogy nagyon sok minden ami a nemzetállam fogalomhoz társul az leginkább csak arra jó, hogy konfliktusokat szüljön. (Pl. egy nép kultúrájának megmaradása mennyiben köthető a nemzetállam létéhez? Köthető egyáltalán? Ötszáz évig megvoltunk nélküle, és megmaradt a kultúránk. A zsidóknak kétezer évig nem volt saját államuk, és megmaradt a kultúrájuk. A kurdoknak sosem volt saját államuk, és van kultúrájuk, stb.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
De ezek nem azert jonnek ide,mert dolgozni akarnak.Viselkedni sem hajlandoak.
Pusztan a segiiilyert gyonnek.
Szocialis lakasok....stb.Ilyen tamogatas ,olyan tamogatas...a kormsny meg felveszi az EU-s penzekert ezert a fertoert....
több mint 10 éve
...ehh több minden írtam, de ez a szar kitörölte.. szóval röviden:Tiszta sor, hogy ez motiválta a győztes hatalmakat. A magam részéről úgy látom, hogy Trianon nélkül is szakadt volna az ország előbb vagy utóbb.
Az 1910-es népszámlálás adatai oziboziEz a Trianon előtti adatok, pont megerősíti, amit mondtam, az egyetlen nemzetállam, ami létrejött az Magyarország volt, 1930-ban 90% feletti magyar lakosságot mértek, míg Romániában ekkor is 30%-nál több volt a magyarság. Ostoba érvelés, hogy Trianon nemzetállamokat hozott létre, mert nem igaz.
Erős hatalmi központ? Magyarország?Sehol nem írtam, hogy Mo erős állam volt, de logikus volt, hogy "oszd meg és uralkodj" elv alapján a szétaprózott közép-eu jobb volt a békeszerződés kitalálóinak. Mo-nak lehetőségei lettek volna arra, hogy gazdasági értelemben kimondottan erős legyen (jó adottságok pl. a Felvidéken, Erdélyben bányák stb.), de jobbnak látta az akkori hatalmi érdekek képviselői, hogy ne legyen egy ekkora lehetőség, mint egy területileg egységes Mo-n. Az eredmény orientált, érzelmileg túlfűtött gondolkodás, amivel te kezeled a kérdést, semennyire nem befolyásolta a versailles-ben döntéshozó nagyhatalmakat, és a döntésről beszéltem nem a magyar történelem elferdült értelmezését akartam kijavítani, amit én magam is tudok.Gyurma Pappa
Amadeus91
Az 50 èv nullázásával egyetértek.
több mint 10 éve
...ehh több minden írtam, de ez a szar kitörölte.. szóval röviden:Az 1910-es népszámlálás adatai oziboziEz a Trianon előtti adatok, pont megerősíti, amit mondtam, az egyetlen nemzetállam, ami létrejött az Magyarország volt, 1930-ban 90% feletti magyar lakosságot mértek, míg Romániában ekkor is 30%-nál több volt a magyarság. Ostoba érvelés, hogy Trianon nemzetállamokat hozott létre, mert nem igaz.
Erős hatalmi központ? Magyarország?Sehol nem írtam, hogy Mo erős állam volt, de logikus volt, hogy "oszd meg és uralkodj" elv alapján a szétaprózott közép-eu jobb volt a békeszerződés kitalálóinak. Mo-nak lehetőségei lettek volna arra, hogy gazdasági értelemben kimondottan erős legyen (jó adottságok pl. a Felvidéken, Erdélyben bányák stb.), de jobbnak látta az akkori hatalmi érdekek képviselői, hogy ne legyen egy ekkora lehetőség, mint egy területileg egységes Mo-n. Az eredmény orientált, érzelmileg túlfűtött gondolkodás, amivel te kezeled a kérdést, semennyire nem befolyásolta a versailles-ben döntéshozó nagyhatalmakat, és a döntésről beszéltem nem a magyar történelem elferdült értelmezését akartam kijavítani, amit én magam is tudok.
Amadeus91

több mint 10 éve
A kvóta szerint ennyi jutna, ez ellen ágálunk...gabokockaHa 300 lenne nem is lenne baj! Annyit bőven elbír mindenki! Na jó, Vatikán talán nem😀NB2
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
...több mint 10 éve
gabokockaHa 300 lenne nem is lenne baj! Annyit bőven elbír mindenki! Na jó, Vatikán talán nem😀
több mint 10 éve
Erős hatalmi központ? Magyarország? Utoljára Mátyás (Hunyadi) korában. A történelemhez való sajátos hozzáállásunk, hogy az OMM korszakát úgy kezeljük mintha Magyarország szuverén állam lett volna, de Szálasit és a komcsikat bőszen próbáljuk (le)tagadni De iure az első Habsburg uralkodó, de facto Mohács óta nem volt olyan, hogy magyar állam. A Habsburg Birodalom részeként, egy ráosztott szerepben tengődött a kiegyezésig, azután jött a 68-18 közti kvázi aranykor, amikor sikerült némi iparosítás, jogrendszer renoválása (fun fact: 1851-ig nem volt pl. telekkönyvezés, a Csemegi-kódexig - 1878!!! - szokásjog volt...), városok èpítése (ld. Budapest). Szóval hagyjuk a dumát a magyar hatalmi központról, egy rossz hoax, amit 2 kőbányai után, könnybe lábadó szemmel lehet előadni a bogrács mellett, semmi több.alfahir.hu/kotelezo_holokausztoktatas_nem_hagyjak_magukat_a_pazmany_hallgatoiNagyon fontos hírek. Ja nem.
www.deres.tv/20150605/egy-veszpremi-kozepiskolaban-trianon-gyasznapjan-holokauszt-megemlekezes-volt
ZoliZoltán
Mint általában, ebben a kérdésben is racionális próbálok maradni, bizonyára sokat segít benne, hogy nem vagyok érintett semmilyen magyar tragédiában a családom által.Volt egy jó cikk ertől a hvg-n, hogy nem is értik mi ez a sírás, hiszen ez a magyar nemzetállam megszületése. (Cinikus tudom)Amadeus91ezeken úgy fel tudom húzni magam....ZoliZoltán
Trianon egyértelműen a magyar nép tragédiája, de nem csak olyan értelemben, ahogy az utókor ezt magyarázza. Tragédia abban az értelemben is, hogy az hogy ez megtörténhetett a dicsőséges nagy kiegyezés 50 évét gyakorlatilag negligálja, és jól igazolja hogy az akkor magyar elit sem volt alkalmasabb a vezetésre, mint a mostani. Trianont nem lehet egyszerűen a versailles-i béketárgyalások kudarcaként értelmezni, mert valaminek ide is vezetnie kellett. Nyilván vannak világpolitikai okai is az eredménynek, egyértelműen az antant érdeke az volt, hogy ne legyen egy gazdaságilag ennyire erős hatalmi központ mint Magyarország.
Gyurma Pappa
Ami a nemzetiségeket illeti, nézd meg a 2011-es népszámlálás adatait (a német részét mi csináltuk), hivatalosan olyan 700k környékén van ma a nemzetiségek száma (cigányokkal, arabokkal együtt), nem hivatalosan, ha a cigányok által anno hangoztatott "19000 cigány/megye" adattal számolsz, akkor hamar elérjük a 10%-ot.
Egyébként suttyó dolognak tartom ezt a menekültes témát, meg a baszott nagy melldöngetést - pont tegnap láttam egy "tartsd tiszteletben a kulturánkat" c. plakátot, majdnem kicsúszott az új boss ing a kezemből - egy olyan orszàgban, ahol évszázadok óta keveredés van. Elég demagóg, de ld. az Aradi 13-t, Bem, Ganz és a többi iparosító (németek és zsidók), a Nobel-díjasok (megint zsidók...), vagy èpp Puskás Öcsit (aki meg sváb volt...). Nagy Lajos királyunk, aki alatt a legnagyobb terjedelmű és gazdasági erejű volt a magyar (ténylegesen) birodalom, sem volt magyar egyébkènt.
több mint 10 éve
index.hu/video/2015/06/06/menekult_bevandorlo_kampany_debrecen_plakat/De rühellem ezt a témát.
Komolyan évi 300 szerencsétlenen megy a vita, aki ha nem jön el a hazájából, lehet nem éli meg a jövő évet.
Ahelyett, hogy lenne annyi eszünk, hogy megszervezzük az oktatásukat, nyelvet tanuljanak (mert ugye a tanárainknak rengeteg munkahelyük van és olyan jól keresnek....), egy év alatt kikupáljuk őket, és lenne plusz 300 ember, aki hajlandó tenni azért, hogy a nyugdíjasok ne dögöljenek éhen 15-20 év múlva.
De kell az ellenük uszítás, hiszen ha nem ez lenne a téma, akkor a kormány számára kellemetlen témák lennének porondon az meg cink.
Amúgy csak jelzem, a Btk-ban van egy ilyen paragrafus:
332§
Közösség elleni uszítás
Aki nagy nyilvánosság előtt
a) magyar nemzet ellen
b) valamely nemzet, etnikai, faji, vallási csoport ellen vagy
c) lakosság egyes csoportjai ellen -különösen fogyatékosságra, nemi identitásra szexuális irányultságra tekintettel- gyűlöletre uszít, bűntettet követ el és 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.....
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Az 1910-es népszámlálás adatai szerint a Magyar Királyság legnagyobb nemzetiségeinek százalékos megoszlása a következő volt (a zsidókat csak a vallási megoszlásnál tüntették fel, ezért a nemzetiségek között itt a magyarok részét képezik):A hazai nemzetiségek aránya 1910-ben
Összlakosság (Horvátország nélkül): 18 264 533 fő.
Magyar 55%
Román 16%
Szlovák 11%
Német 10%
Ruszin 2,5%
Szerb 2,5%
Horvát 1,5%
Cigány 0,6%
Sztano 0,19%
ha még a zsidókat kivonod, 50 % alatti szám jön ki.Ráadásul az éppen tartó erőszakos 'magyarosítás'
több mint 10 éve
alfahir.hu/kotelezo_holokausztoktatas_nem_hagyjak_magukat_a_pazmany_hallgatoiNagyon fontos hírek. Ja nem.
www.deres.tv/20150605/egy-veszpremi-kozepiskolaban-trianon-gyasznapjan-holokauszt-megemlekezes-volt
ZoliZoltán
Mint általában, ebben a kérdésben is racionális próbálok maradni, bizonyára sokat segít benne, hogy nem vagyok érintett semmilyen magyar tragédiában a családom által.Volt egy jó cikk ertől a hvg-n, hogy nem is értik mi ez a sírás, hiszen ez a magyar nemzetállam megszületése. (Cinikus tudom)Amadeus91ezeken úgy fel tudom húzni magam....ZoliZoltán
Trianon egyértelműen a magyar nép tragédiája, de nem csak olyan értelemben, ahogy az utókor ezt magyarázza. Tragédia abban az értelemben is, hogy az hogy ez megtörténhetett a dicsőséges nagy kiegyezés 50 évét gyakorlatilag negligálja, és jól igazolja hogy az akkor magyar elit sem volt alkalmasabb a vezetésre, mint a mostani. Trianont nem lehet egyszerűen a versailles-i béketárgyalások kudarcaként értelmezni, mert valaminek ide is vezetnie kellett. Nyilván vannak világpolitikai okai is az eredménynek, egyértelműen az antant érdeke az volt, hogy ne legyen egy gazdaságilag ennyire erős hatalmi központ mint Magyarország.
Visszatérve az idézett szövegre, annak valóságtartalmával nehéz vitatkozni, de természetesen nehéz vitatkozni azzal a ténnyel is, hogy mennyi magyar maradt határokon kívül. Az ő egyetlen igazi bűnük az volt, hogy olyan területen laktak, amelyek gazdasági haszna sokkal nagyobb volt, mint az a pár százezer magyar (tudom divatos az 5 millió magyarozás, de az akkori számok azért kisebbe voltak), akit el kellett ott viselni. Természetesen a legnagyobb politikai cinizmus ebben a kérdésben, hogy ezzel sem a román, sem a csehszlovák nemzetállam létrejötte sem igazolható, hiszen a lakosságuk jelentős része nem volt a nemzetükhöz tartozó.
Viszont tény, hogy Magyarország nemzetiségi szempontból elég homogén. A 2011-es népszámlálás adatai alapján ~8% a nemzetiségek aránya, amivel én már eleve bajban vagyok, mert ugye ennek a fele cigány, akik szerintem technikailag magyarok, mivel nincs saját országuk, szóval ha úgy nézzük, akkor a tényleges nemzetek kb. 5%-ot tesznek ki, ez a két vh. között nem sokkal volt más. A környező országokban a legtöbb helyen bőven kétjegyű a nemzetiségek aránya, ami szintén nem tűnik soknak, de a két vh. között ezek inkább nem 1-gyel kezdődő kétjegyűek voltak.
Tehát bármennyire is cinikus a hvg-s kijelentés, technikailag igaz. Ez igazából tök lényegtelen lenne, ha közben a magyar politika nem folytatna annyira álságos, és teljességgel hiteltelen, az aktuális politikai céloknak megfelelő kommunikációt Trianonnal kapcsolatban is, mint amit folytat.
Amúgy minden másban is így van, persze, szóval miért pont nem ebben lennének szararcok.

több mint 10 éve
alfahir.hu/kotelezo_holokausztoktatas_nem_hagyjak_magukat_a_pazmany_hallgatoiwww.deres.tv/20150605/egy-veszpremi-kozepiskolaban-trianon-gyasznapjan-holokauszt-megemlekezes-volt
Volt egy jó cikk ertől a hvg-n, hogy nem is értik mi ez a sírás, hiszen ez a magyar nemzetállam megszületése. (Cinikus tudom)Amadeus91ezeken úgy fel tudom húzni magam....
ZoliZoltán