Politika
70 feliratkozó
több mint 11 éve
nehéz úgy kádárizálódni (meg hintapolitikát játszani), hogy közben nem válsz oroszbaráttá is 😊 a meghasonulás már ott megtörtént, a 2002-es választások tanulságait leszűrve, de legkésőbb 2006 után, mikor OV a félreállás helyett a hatalomhoz való ragaszkodást választotta

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Azzal, hogy a fő sodrásirány komcsiból libsire váltott, megágyazott az oroszbarát politikának. Ráadásul ezen az oldalon sokkal könnyebb elfogadtatni a politikáját, hiszen Oroszo-ban is legalább akkora kuss van az ellenzéknek és legalább olyan nagyvonalúan lehet bánni a költségvetéssel, mint nálunk. Mondjuk ez történelmi hagyomány, amit viszont nyugaton nyilván nem néznek annyira jó szemmel.Nem akarok a másik "oldalra" mutogatni, mert egyik pártján sem állok, de az egész politikai elit skizofréniáját tökéletesen jellemzi mesterházy attila, aki ma nagy lelkesedéssel emelte fel a hangját, múlt júliusban meg ott ült az első sorban Horn Gyula szobrának avatásán... beteg a magyar társadalom, mert állandóan nagyszüleinkre és múltunkra hivatkozunk, és az ő sérelmeiket akarjuk megtorolni.baggioA Putyin látogatás végülis egy napi politikai vihar a biliben. Az, hogy a kormányoldal igyekszik a saját szája íze szerint pozitívan tálalni, az ellenzék pedig negatívan kritizálni, az természetes. Mi ugyan néha ezt is túlzásba visszük, eszement hülyeségeket is védve és normális dolgokat is támadva, de ez van.
Igazából számomra csak az a muris, hogy az elmúlt két évtizedet végigkomcsizó, az oroszokat egészen 1-2 évvel ezelőttig páriának tekintő Fideszben nem okoz semmi lűtható meghasonulást hirtelen szeretni őket. Bevallom, meg is lep a dolog. Bár azt korábban is tudtam, hogy a komcsizás nagy része azért nem szívből jön - a pártból sem és a táborából sem -, leginkább csak egy kihasználható, jó szlogen volt, de azért azt hittem, hogy valami alapja azért van. Ha bennem a "liberális mételyben" megmaradt az ösztönös és elég erős ellenérzés 25 év után is, akkor az eddig folyton komcsizókban úgy gondoltam legalább annyi szintén megmaradt. Hát úgy néz ki szó nincs róla.
(Kíváncsi vagyok, hogy vajon a "nemzeti" jelző is hasonlóan rugalmasan alakítható-e? Őszintén szólva már ezen sem csodálkoznék.)peterk2005
Csak az a furcsa, hogy itt nem tűnik fel senkinek, hogy amíg nyugatról jönnek olyan pénzek, amik a felzárkózást lenne hivatottak segíteni, keletről csak olyan pénzek jönnek, amiknek cserébe nagyon megkérik az árát.
több mint 11 éve
Nem akarok a másik "oldalra" mutogatni, mert egyik pártján sem állok, de az egész politikai elit skizofréniáját tökéletesen jellemzi mesterházy attila, aki ma nagy lelkesedéssel emelte fel a hangját, múlt júliusban meg ott ült az első sorban Horn Gyula szobrának avatásán... beteg a magyar társadalom, mert állandóan nagyszüleinkre és múltunkra hivatkozunk, és az ő sérelmeiket akarjuk megtorolni.baggioA Putyin látogatás végülis egy napi politikai vihar a biliben. Az, hogy a kormányoldal igyekszik a saját szája íze szerint pozitívan tálalni, az ellenzék pedig negatívan kritizálni, az természetes. Mi ugyan néha ezt is túlzásba visszük, eszement hülyeségeket is védve és normális dolgokat is támadva, de ez van.
Igazából számomra csak az a muris, hogy az elmúlt két évtizedet végigkomcsizó, az oroszokat egészen 1-2 évvel ezelőttig páriának tekintő Fideszben nem okoz semmi lűtható meghasonulást hirtelen szeretni őket. Bevallom, meg is lep a dolog. Bár azt korábban is tudtam, hogy a komcsizás nagy része azért nem szívből jön - a pártból sem és a táborából sem -, leginkább csak egy kihasználható, jó szlogen volt, de azért azt hittem, hogy valami alapja azért van. Ha bennem a "liberális mételyben" megmaradt az ösztönös és elég erős ellenérzés 25 év után is, akkor az eddig folyton komcsizókban úgy gondoltam legalább annyi szintén megmaradt. Hát úgy néz ki szó nincs róla.
(Kíváncsi vagyok, hogy vajon a "nemzeti" jelző is hasonlóan rugalmasan alakítható-e? Őszintén szólva már ezen sem csodálkoznék.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
1) van ilyen szobor?ja hogy ez lenne a megoldás, értem, csodás 😊baggioAz "A" megoldás az lenne, hogy ilyen nem történik meg.
Gondolj bele, ugyanez az állami szemethunyás egy horogkeresztes, a Magyarországot védő hős SS-nek emléket állító szobor/megemlékezés, satöbbivel kapcsolatban. Mintha az agyhalottak "becsület napi" faszkodásához aszisztálna a kormányzat.
Akkor már inkább a "B" megoldás.Sobri Jóska
2) van olyan gazdasági nagyhatalom, mely azokat az agyhalott eszméket még támogatja?*
3) és ez a legfőbb kérdésem: miért kell kommunistázásra mindig rögtön valami fasiszta párhuzamot felhozni, mintha a kettőt ugyanúgy lehetne kezelni?
* ha Hitlernek nincsenek világuralmi elképzelései, csak Németországban akar "rendet tenni", akkor talán...
már '56 november 4-én az ment a rádióban, hogy ellenforradalom, melyet évtizedekig is így tanítottak az iskolában, sőt később demokratikus választások során lett miniszterelnök az a személy, aki a rendszerváltás idején ezt nyilatkozta: „Nem is szabad megengednünk azt, hogy 1956 kapcsán valamiféle lelkiismereti válság keletkezzen mindazoknál, azokban, akik akkor fegyvert fogtak, mert akik fegyvert fogtak novemberben, és novemberben felléptek, azok az ellenforradalommal szemben léptek fel.”
erre várom a szélsőjobbos analógiákat (na majd ha Vona elnök lesz...)

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
ja hogy ez lenne a megoldás, értem, csodás 😊baggioAz "A" megoldás az lenne, hogy ilyen nem történik meg.
Gondolj bele, ugyanez az állami szemethunyás egy horogkersztes, a Magyarországot védő hős SS-nek emléket állító szobor/megemlékezés, satöbbivel kapcsolatban. Mintha az agyhalottak "becsület napi" faszkodásához aszisztálna a kormányzat.
Akkor már inkább a "B" megoldás.
több mint 11 éve
ja hogy ez lenne a megoldás, értem, csodás 😊

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
ja mert szerinted nem úgy hülyeség ez az analógia, ahogy van, gondoltam 😊 a bécsi felszabadítási emlékmű nem zavar (Putyin megkoszorúzta azt is)? Bugsy Siegel emléktáblája Las Vegas-ban? A bronzkatona szobra Tallinnban? Álszenteskedjünk még pár komment erejéig, 43 évnyi megszakítás nélküli szocializmust összemosva egy falu elfoglalásával háborús helyzetben, ami után találtunk egy emlékművet, ami az előző rendszer elfogadott nézetét hirdeti...Ugyan már, öt perc alatt leromboltathatná valami felbérelt vandál csapattal, aztán elhűlve szörnyülködhetne a nyilvánosság előtt.
Nem akarok a másik "oldalra" mutogatni, mert egyik pártján sem állok, de az egész politikai elit skizofréniáját tökéletesen jellemzi mesterházy attila, aki ma nagy lelkesedéssel emelte fel a hangját, múlt júliusban meg ott ült az első sorban Horn Gyula szobrának avatásán... beteg a magyar társadalom, mert állandóan nagyszüleinkre és múltunkra hivatkozunk, és az ő sérelmeiket akarjuk megtorolni
---
azt pedig remélem tudják az okosok, hogy az "ellenforradalom" szót az emlékművön az orosz fél belegyezése nélkül nem lehet megváltoztatni, ők pedig ebbe nem mentek bele
www.parlament.hu/irom39/12861/12861.pdf
www.parlament.hu/irom39/12861/12861-0001.pdfbaggio
Az meg valami elképesztő, hogy a Fidesznél most Putyin valamiféle gáncstalan Grál-lovagként tetszeleg, a csúf és gonosz USA-val, meg az EU-val szemben.......
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 11 éve
ja mert szerinted nem úgy hülyeség ez az analógia, ahogy van, gondoltam 😊 a bécsi felszabadítási emlékmű nem zavar (Putyin megkoszorúzta azt is)? Bugsy Siegel emléktáblája Las Vegas-ban? A bronzkatona szobra Tallinnban? Álszenteskedjünk még pár komment erejéig, 43 évnyi megszakítás nélküli szocializmust összemosva egy falu elfoglalásával háborús helyzetben, ami után találtunk egy emlékművet, ami az előző rendszer elfogadott nézetét hirdeti... Nem akarok a másik "oldalra" mutogatni, mert egyik pártján sem állok, de az egész politikai elit skizofréniáját tökéletesen jellemzi mesterházy attila, aki ma nagy lelkesedéssel emelte fel a hangját, múlt júliusban meg ott ült az első sorban Horn Gyula szobrának avatásán... beteg a magyar társadalom, mert állandóan nagyszüleinkre és múltunkra hivatkozunk, és az ő sérelmeiket akarjuk megtorolni
---
azt pedig remélem tudják az okosok, hogy az "ellenforradalom" szót az emlékművön az orosz fél belegyezése nélkül nem lehet megváltoztatni, ők pedig ebbe nem mentek bele
www.parlament.hu/irom39/12861/12861.pdf
www.parlament.hu/irom39/12861/12861-0001.pdf

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
ne etesd, mert képes lesz valami hülyeséget Baggioval karöltve kiguglizni neked. Őket ez nem háborítja fel, szívük joga.Az ugye megvan, hogy ezt az emlékművet 1. nem most állították 2. magyar politikusok nem voltak ott 3. végül nem is azt koszorúzták meg Putyinék?SchleckS a szövege megvan annak az emlékműnek? Nem hadi emlékmű. A magyar nép állította 56 után. Nevezetesen a Minőségi Nőiruha (így vésték fel) Üzem, Minőségi Fehérnemű Üzem és a Minőségi Gyermekruha Üzem dolgozói. Ezzel a szöveggel: "Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért."
Szóval, ha találsz egy olyan oroszországi magyar katonai emlékművet, amelyet a helyi kolhoz dolgozói állíttattak a falujuk dicsőséges elfoglalásának emlékére, akkor ez is rendben lesz. Addig marad az, ami.tomi-tomi
több mint 11 éve
Az ugye megvan, hogy ezt az emlékművet 1. nem most állították 2. magyar politikusok nem voltak ott 3. végül nem is azt koszorúzták meg Putyinék?SchleckS a szövege megvan annak az emlékműnek? Nem hadi emlékmű. A magyar nép állította 56 után. Nevezetesen a Minőségi Nőiruha (így vésték fel) Üzem, Minőségi Fehérnemű Üzem és a Minőségi Gyermekruha Üzem dolgozói. Ezzel a szöveggel: "Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért."
Szóval, ha találsz egy olyan oroszországi magyar katonai emlékművet, amelyet a helyi kolhoz dolgozói állíttattak a falujuk dicsőséges elfoglalásának emlékére, akkor ez is rendben lesz. Addig marad az, ami.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 11 éve
Az megvan, hogy ma 2015-ben egy ilyen van/lehet Magyarországon?csi77mármint mi?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Az ugye megvan, hogy ezt az emlékművet 1. nem most állították 2. magyar politikusok nem voltak ott 3. végül nem is azt koszorúzták meg Putyinék?SchleckAz megvan, hogy ez akkor sem védhető? Az megvan, hogy ma 2015-ben egy ilyen van/lehet Magyarországon? Nem értem a felvetésedet......
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 11 éve
a hadisírokat bilaterális egyezmények alapján gondozzák, evvel nincs is semmi gond.Javaslom, menj el néhány orosz földön lévő hadisírhoz analógia ügyben. Meg fogsz lepődni.
de a jelen helyzettel analóg az lenne, ha az lenne felírva arra a doni emlékműre, hogy "Itt nyugszanak azok, akik a szovjet föld felszabadításáért életüket áldozták".
slowmotion
több mint 11 éve
(Monduk én a filmek közötti reklámokat is kb. abban a percben felejtem el, ahogy lementek, szóval lehet, hogy másokra jobban hatnak az ilyen FB reklámok. Én immunis vagyok.)peterk2005jujj

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
nagyon vicces lesz egy pódiumon látni Orbán olyan nagy demokrata államférfiakkal mint Putyin és Kim Dzsongun.
Mindig jövőre
több mint 11 éve
LOL, ez jó 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Én ezen a fórumon is kezdetek óta itt vagyok, de most se tudom megmondani, hogy volt-e valaha fizetett hirdetés. 😀 (Monduk én a filmek közötti reklámokat is kb. abban a percben felejtem el, ahogy lementek, szóval lehet, hogy másokra jobban hatnak az ilyen FB reklámok. Én immunis vagyok.)Bayer Zsoltot olvassák háromezren. Meg talán még másik 2-3 ezer aki élvezi ha szörnyűlködhet. 😊 Úgyhogy Bayer akkor sem a konzervatív választóknak írna, ha maradt volna ilyen a Fidesz táborában mára.A FB ma fizetett hirdetésben dobta fel a második helyre a falamon a zsóti cikkét. Ha nekem, akkor másnak is. Csak mondom a 2-3 ezerhez.Gyurma Pappa
peterk2005
Az viszont vicces, hogy ugyanez a zsóti mit írt 2007-ben Putyinról (és Gyurcsányról):
"Oroszoknak lefeküdni energiaügyben, Putyintól ájultan elalélni és félni: gyurcsányság. Utóbb Nyugaton az egészet letagadni, s azt mondani, amit a Nyugat akar hallani (mindezt persze szemrebbenés nélkül): gyurcsányság. "
Még a végén összenő ami összetartozik? 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
m.hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20150217_Sokkolo_videot_posztolt_kolleganojerol_Gy(Az az uccsó mozdulat átdizájnolásért kiált! Tuti megcsinálja valaki.)
Ez alatt a baloldalon...Amadeus91
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 11 éve
Lajosunk eladta a HírTV-t. | ha minden igaz | Amadeus91Saját magának.
Mi ebben a rákenroll?
több mint 11 éve
+1 (ILYEN IS CSAK NÁLUNK LEHET!!!NÉGY)
Amadeusnak a német (osztrák) link: diepresse.com/home/politik/aussenpolitik/306136/Putin-verabschiedet-sich

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
1. 2014 végén adták át a parcellát, kikövezett utakat alakítottak ki, padokat helyeztek el, és a második világháborúban elesett katonák mellé visszakerültek az 1956-os, fekete, tetejükön vörös csillagos obeliszkek is, az eredeti, 1956-ot ellenforradalomnak beállító, az azt leverő szovjet katonákat hősként kezelő, de újonnan kifényesített feliratukkal.2. Köszönjük szépen, hogy nem koszorúztak ők is, de remélem még eljön ez az idő
3. Valóban egy másikat koszorúztak meg, néhány lépésre ettől, de nem értem, hogy ez változtat annak jelentőségén, hogy egy ilyen emlékmű lehet Magyarországon? Ugyanis a hadisíron olvasható felirat sérti a szikla szilárdságú alaptörvényt!!! Csak arra a bizonyos köpönyegre lennék kíváncsi, amit oly szívesen fordítgat Orbán
több mint 11 éve
Az ugye megvan, hogy ezt az emlékművet 1. nem most állították 2. magyar politikusok nem voltak ott 3. végül nem is azt koszorúzták meg Putyinék?
több mint 11 éve
+1Az emlékművel nekem is vannak fenntartásaim. De a felmenőim közt van, aki a Don közelében nyugszik, az oroszok szépen gondozzák a sírját, és amikor kint volt a rokonságból valaki, azt békével és szeretettel fogadták. Emiatt ez az emlékmű - ami tulajdonképpen egy síremlék - szerintem minimum megtűrendő. Feltéve, ha levesszük a fekete-fehér szemüveget....a hadisírokat bilaterális egyezmények alapján gondozzák, evvel nincs is semmi gond.
Közben eldőlni látszik az Orbán-Simicska meccs.James007
de a jelen helyzettel analóg az lenne, ha az lenne felírva arra a doni emlékműre, hogy "Itt nyugszanak azok, akik a szovjet föld felszabadításáért életüket áldozták".
szerinted hány óra alatt döntené le az orosz nép pár egységsugarú fia? és mennyire lenne jogos a felháborodásuk? teljesen, vagy száz százalékig?
csak hát per pillanat mi vesszük a gázt a ruszkiktól és nem fordítva, és ha a baltás gyilkost némi ígéretért cserébe szabadon engedtük, akkor mit nekünk a saját nagyszüleink emlékének meggyalázása?
remélem, Wittner Mari már megvette a két doboz vörös lakkfestéket, hogy ráboríthassa. csak ha már a baloldalt vezényszóra köpködte '56 ügyében.slowmotion
több mint 11 éve
Az emlékművel nekem is vannak fenntartásaim. De a felmenőim közt van, aki a Don közelében nyugszik, az oroszok szépen gondozzák a sírját, és amikor kint volt a rokonságból valaki, azt békével és szeretettel fogadták. Emiatt ez az emlékmű - ami tulajdonképpen egy síremlék - szerintem minimum megtűrendő. Feltéve, ha levesszük a fekete-fehér szemüveget....a hadisírokat bilaterális egyezmények alapján gondozzák, evvel nincs is semmi gond.
Közben eldőlni látszik az Orbán-Simicska meccs.James007
de a jelen helyzettel analóg az lenne, ha az lenne felírva arra a doni emlékműre, hogy "Itt nyugszanak azok, akik a szovjet föld felszabadításáért életüket áldozták".
szerinted hány óra alatt döntené le az orosz nép pár egységsugarú fia? és mennyire lenne jogos a felháborodásuk? teljesen, vagy száz százalékig?
csak hát per pillanat mi vesszük a gázt a ruszkiktól és nem fordítva, és ha a baltás gyilkost némi ígéretért cserébe szabadon engedtük, akkor mit nekünk a saját nagyszüleink emlékének meggyalázása?
remélem, Wittner Mari már megvette a két doboz vörös lakkfestéket, hogy ráboríthassa. csak ha már a baloldalt vezényszóra köpködte '56 ügyében.
több mint 11 éve
Az emlékművel nekem is vannak fenntartásaim. De a felmenőim közt van, aki a Don közelében nyugszik, az oroszok szépen gondozzák a sírját, és amikor kint volt a rokonságból valaki, azt békével és szeretettel fogadták. Emiatt ez az emlékmű - ami tulajdonképpen egy síremlék - szerintem minimum megtűrendő. Feltéve, ha levesszük a fekete-fehér szemüveget....Közben eldőlni látszik az Orbán-Simicska meccs.
