Újra működik a regisztráció és az email küldés a feliratkozott topikokra!

Politika

63 feliratkozó

több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 064 — zászló zászló szív
Kezdjük azzal, hogy kimondottan nagy haszonélvezője vagyok a Fidesz adópolitikájának, két gyerekes, átlag jövedelem feletti keresettel, így semmilyen sértettség nem beszél belőlem. Ahogy már többször mondtam, adótanácsadó vagyok, tehát némi rálátásom.

Soha senki nem fogja nekem megmagyarázni miért igazságtalan az egy kulcsos adó (amiben a "gazdagok" szintén többet fizetnek ugyanazért . a "szogáltatásért".) Ha így vesszük akár még jogos is lehetne 😀JayB
Azért megpróbálom.

Kezdjük ott: nincs igazságos adórendszer, ha lenne minden ország azt használná. Azonban bármilyen, az adott pillanatban tökéletes adórendszer kineveli a tehetséges, szerencsés, sikeres stb. embereket, akik haszonélvezői lesznek az adott rendszernek. És ilyenkor reagál az állam: vagy a szegényeket kezdi el támogatni, vagy a gazdagokat büntetni, vagy a kettőt ötvözi, mint pl. a magyar adórendszer korábban.

Az egykulcsos adórendszer legfőbb előnye, hogy a jövedelemkülönbségeket nem veszi figyelembe az adóztatásnál, és egységes adókulccsal vonja el a jövedelmet az egyes állampolgároktól. Viszont eleve nagyon nehéz általános kedvezményt beletenni, így az alacsonyabb jövedelműek szempontjából nézve ott jelenti a problémát, hogy az alacsonyabb nominális jövedelmükből veszítenek el ugyanakkor nominális részt, mint amit magasabb jövedelműek (fun fact: a magyar átlagjövedelem úgy jön ki, hogy a 90%-a a jövedelmek alatta van, 10% van csak felette).

Így eleve nem igaz, hogy a gazdagok többet fizetnek, mert nominálisan ugyan magasabb a szám, viszont a fogyasztásuk nem kerül többe, mint a szegényeknek, hiszen ugyanazt a tejárat kell megfizetniük. Akkor lenne igazad, ha a jövedelemmel egyenes arányban nőne a fogyasztás ára is, viszont ez nem igaz.

Arról nem is beszélve, hogy egy adót nem lehet önmagában megítélni, a költségvetésnek szüksége van erre az összegre, 500 milliárdot nem lehet kidobni egy pillanat alatt. Az egykulcsos ellentételezésére a fogyasztási adókat növelték, azok viszont ugyanannyira terhelik a szegényeket, mind a gazdagokat, akik így az eleve alacsonyabb jövedelmükből kénytelenek magasabb fogyasztási adókat leróni, tehát megint rosszabbul jártak.

A másik, hogy az adó nem szolgáltatás. Az adó egyetlen "feladata", hogy az állami költségvetést fenntartsa. Nem jár érte ellenszolgáltatás, tehát ha úgy nézzük, a szegényebbek a jövedelmükhöz képest sokkal jobban hozzájárulnak, arról ne is beszéljünk, hogy az ő jövedelmük nagy része fogyasztásra megy el, így a fogyasztási adók is jobban terhelik.

Mondok valamit még: a családi adókedvezmény is igazságtalan. Most ne is a gyerekteleneket nézd, hanem a szüleinket. Ők is felneveltek két gyereket, akkor nekik miért nem jár visszamenőleg?

Összességében a mostani magyar adórendszer nem igazságos. Az előző sem volt az, csak az másoknak volt hátrányos.

több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 8 122
Ha valakinek lett volna kétsége efelől, ezek is nagyon hülyék:  negyedikkoztarsasag.hu/blog/2014/02/08/4K_valasztasi_program
A 300e Ft-os legfelső SZJA sáv mindennek a legalja.Schleck
400-as bruttóval fizet most x 64000 SZJA-t, ezzel a 3 kulcsos faszsággal kora reggeli sacc per kb számításaimmal fizetne 75 ezret . Ez nem olyan bődületes, ettől független ez egy újabb hülye gondolat. Soha senki nem fogja nekem megmagyarázni miért igazságtalan az egy kulcsos adó (amiben a "gazdagok" szintén többet fizetnek ugyanazért . a "szogáltatásért".) Ha így vesszük akár még jogos is lehetne 😀
több mint 12 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Ha valakinek lett volna kétsége efelől, ezek is nagyon hülyék:  negyedikkoztarsasag.hu/blog/2014/02/08/4K_valasztasi_program
A 300e Ft-os legfelső SZJA sáv mindennek a legalja.

több mint 12 éve
MMMS Indianapolis Colts 2 326 — 51st state
akkor most Magyarorszagnak kikene lepnie az europai uniobol ?
kivancsi vagyok felfogod-e az osszefuggest az eszmefuttatasod es a kerdesem kozott ...MMMS
Nekem nem sikerült. Elmagyaráznád?gdavid
nem. a te esetedben az a velemenyem (ha nem sikerul, akkor megalapozatlanul), h eleg ertelmes vagy h ragyere magadtol is.MMMS
Menj a francba Fake xD De akkor sem értek veled egyet 😉gdavid
melyik reszevel ? 😀

the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 12 éve
gdavid New England Patriots 3 936 — Patriots fan
akkor most Magyarorszagnak kikene lepnie az europai uniobol ?
kivancsi vagyok felfogod-e az osszefuggest az eszmefuttatasod es a kerdesem kozott ...MMMS
Nekem nem sikerült. Elmagyaráznád?gdavid
nem. a te esetedben az a velemenyem (ha nem sikerul, akkor megalapozatlanul), h eleg ertelmes vagy h ragyere magadtol is.MMMS
Menj a francba Fake xD De akkor sem értek veled egyet 😉

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 12 éve
MMMS Indianapolis Colts 2 326 — 51st state
akkor most Magyarorszagnak kikene lepnie az europai uniobol ?
kivancsi vagyok felfogod-e az osszefuggest az eszmefuttatasod es a kerdesem kozott ...MMMS
Nekem nem sikerült. Elmagyaráznád?gdavid
nem. a te esetedben az a velemenyem (ha nem sikerul, akkor megalapozatlanul), h eleg ertelmes vagy h ragyere magadtol is.

the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 12 éve
gdavid New England Patriots 3 936 — Patriots fan
akkor most Magyarorszagnak kikene lepnie az europai uniobol ?
kivancsi vagyok felfogod-e az osszefuggest az eszmefuttatasod es a kerdesem kozott ...MMMS
Nekem nem sikerült. Elmagyaráznád?

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 12 éve
MMMS Indianapolis Colts 2 326 — 51st state
Pedig tényleg nem ránk tartozik. Tudjuk hogy mennyibe fog kerülni, mikor és mennyi ideig, mire költjük, mi lesz a haszna. Más egyéb az átlagpolgár számára fontos? Szerintem nem. Az hogy az index valamilyen faszfej szakértője nem tudja paragrafusonként ízekre szedni a pontos szerződést szerintem kibírható. Nem akkora volumenű dolog ez mint amit csinálnak belőle.JayB
te fogod az adódból fizetni nem én 😊 szóval szard is le.

döbbenetesen ez a mínusz nullás ingerküszöb ebben az országban, döbbenetes.Amadeus91
Miért szerinted kinek kell egy ilyet finanszírozni ha nem nekünk? Hol finanszírozza ezt más? Döbbenetes ez a szar is keserű hozzáállás ebben az országban, döbbenetes.JayB
csak ha "mi" finanszírozzuk (továbbra is ti 😊 ), akkor az a minimum, hogy szeretném látni, hogy hány évig (papíron 30, aztán a jó isten tudja) fogok finanszírozni, mit és mennyivel. Az nem működik, hogy én azt mondom neked, hogy kötöttem Jóska bácsival 50 évre egy szerződést, ahhoz neked lófasz közöd van, hogy mennyi a teljes összeg, mire megy, meg amúgy is hülye vagy hozzá, ne érdekeljen (ala' Wittner Mária), csak havonta jössz 100 rugóval nekem. Még azt sem írhatom, hogy fixen, mert valószínűleg nem forint hitelt kaptunk Jóska bácsitól, hanem ronda csúnya rossz devizát. Sőt, Jóska bácsi mostantól megmondhatja neked a saját kis kuckódban, szintén 50 évig, hogy mennyi az annyi, szóval ha nem tetszik, akkor kuss.

hát nem csodálatos?Amadeus91
akkor most Magyarorszagnak kikene lepnie az europai uniobol ?
kivancsi vagyok felfogod-e az osszefuggest az eszmefuttatasod es a kerdesem kozott ...

the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 12 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 840
Pedig tényleg nem ránk tartozik. Tudjuk hogy mennyibe fog kerülni, mikor és mennyi ideig, mire költjük, mi lesz a haszna. Más egyéb az átlagpolgár számára fontos? Szerintem nem. Az hogy az index valamilyen faszfej szakértője nem tudja paragrafusonként ízekre szedni a pontos szerződést szerintem kibírható. Nem akkora volumenű dolog ez mint amit csinálnak belőle.JayB
te fogod az adódból fizetni nem én 😊 szóval szard is le.

döbbenetesen ez a mínusz nullás ingerküszöb ebben az országban, döbbenetes.Amadeus91
Miért szerinted kinek kell egy ilyet finanszírozni ha nem nekünk? Hol finanszírozza ezt más? Döbbenetes ez a szar is keserű hozzáállás ebben az országban, döbbenetes.JayB
csak ha "mi" finanszírozzuk (továbbra is ti 😊 ), akkor az a minimum, hogy szeretném látni, hogy hány évig (papíron 30, aztán a jó isten tudja) fogok finanszírozni, mit és mennyivel. Az nem működik, hogy én azt mondom neked, hogy kötöttem Jóska bácsival 50 évre egy szerződést, ahhoz neked lófasz közöd van, hogy mennyi a teljes összeg, mire megy, meg amúgy is hülye vagy hozzá, ne érdekeljen (ala' Wittner Mária), csak havonta jössz 100 rugóval nekem. Még azt sem írhatom, hogy fixen, mert valószínűleg nem forint hitelt kaptunk Jóska bácsitól, hanem ronda csúnya rossz devizát. Sőt, Jóska bácsi mostantól megmondhatja neked a saját kis kuckódban, szintén 50 évig, hogy mennyi az annyi, szóval ha nem tetszik, akkor kuss.

hát nem csodálatos?
több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 8 122
Pedig tényleg nem ránk tartozik. Tudjuk hogy mennyibe fog kerülni, mikor és mennyi ideig, mire költjük, mi lesz a haszna. Más egyéb az átlagpolgár számára fontos? Szerintem nem. Az hogy az index valamilyen faszfej szakértője nem tudja paragrafusonként ízekre szedni a pontos szerződést szerintem kibírható. Nem akkora volumenű dolog ez mint amit csinálnak belőle.JayB
te fogod az adódból fizetni nem én 😊 szóval szard is le.

döbbenetesen ez a mínusz nullás ingerküszöb ebben az országban, döbbenetes.Amadeus91
Miért szerinted kinek kell egy ilyet finanszírozni ha nem nekünk? Hol finanszírozza ezt más? Döbbenetes ez a szar is keserű hozzáállás ebben az országban, döbbenetes.
több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 8 122
Ha én politikus lennék és lenne valamennyi eszem (ki-ki döntse el, melyik nem igaz rám :p), akkor például egy fillér koszos pénzt se tartanék a saját nevemen. Se a Kajmán-szigeteken, se az OTP-ben. Vagy nem lenne a nevemen 100 milliós autópark havi 300ezres nettó fizetés mellett. Ezeket a hibákat mind elkövették a bebukott szoci politikusok.

A fideszesek gondolom okosabban csinálják, bár pont egy államtitkárt, Várhegyi Attilát ítélt el a bíróság fideszes kormány alatt, Polt főügyészsége mellett.

De még ezeknél is fontosabbnak tartom, hogy amikor egy kompromittáló ügyről értesül a nagyközönség, azt rendszerint az ellenérdekelt politikai erő narratívája mellett teszi, ami még akkor is elfogult, ha az adott politikus nem laikus, hanem gyakorlott jogász.
Ezt a körülményt a legtöbbször figyelmen kívül hagyják az emberek, és különösen akkor fogadják el kész tényként a politikai sárdobálást, ha a gyanúba kevert személy a számukra kevésbé rokonszenves oldalon áll.atapapa
Iszonyat balfasz mód csinálják a szocik.Capone dollárban volt milliárdos úgy hogy egy fillért nem tudtak évekig hozzá kötni 😛 Fidesznél meg a Simon ügy előtt gondolom mindenkinek a szájába rágták hogy egy 300 forintos Fárai Kincse sem lehet náluk az elkövetkezendő hónapokban. Lennék ott stróman 😊
több mint 12 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 840
 444.hu/2014/02/12/hol-lehet-felnyomni-a-rezsicsokkentes-ellenzoit/

"Ha véletlenül a rezsicsökkentés ellen tevékenykedőkről lenne tudomása az egybegyűlteknek, akkor egy, a bejáratnál átvehető formanyomtatványon névvel jelenthetik be a csökkenést akadályozókat, az eseteket pedig kivizsgálják."

Szegény Hofi, ha ezt látná.
több mint 12 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 840
Brutál ez a híradó, mintha a 1970-ben lennénk....
25 évvel a rendszerváltás után....
Nagyon kéne vmi kormányváltás, mert 4 év múlva már Észak-Korea szintjén leszünk.gabokocka
Azért egy hiradót ne azonosítsunk már a valósággal.
Ha nem az M1-ből akarod beszerezni a releváns infókat, csak 40 másik tévécsatorna, 100 rádió, 200 írott sajtóorgánum és 600000000 honlap áll rendelkezésedre.
És ha ezek valamelyikén hőzöngsz, nem írtódsz ki hetedíziglen.
Azért egy kicsit messze még Észak-Korea.
Tulbuzgó hülyék meg rendszer- és országfüggetlenül mindig voltak, vannak és lesznek.Sobri Jóska
 waterfordwhispersnews.com/2014/01/21/north-korea-lands-first-ever-man-on-the-sun-confirms-central-news-agency/

North Korea Lands First Ever Man On The Sun, Confirms Central News Agency
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 506 — #neverpunt
Ha én politikus lennék és lenne valamennyi eszem (ki-ki döntse el, melyik nem igaz rám :p), akkor például egy fillér koszos pénzt se tartanék a saját nevemen. Se a Kajmán-szigeteken, se az OTP-ben. Vagy nem lenne a nevemen 100 milliós autópark havi 300ezres nettó fizetés mellett. Ezeket a hibákat mind elkövették a bebukott szoci politikusok.

A fideszesek gondolom okosabban csinálják, bár pont egy államtitkárt, Várhegyi Attilát ítélt el a bíróság fideszes kormány alatt, Polt főügyészsége mellett.

De még ezeknél is fontosabbnak tartom, hogy amikor egy kompromittáló ügyről értesül a nagyközönség, azt rendszerint az ellenérdekelt politikai erő narratívája mellett teszi, ami még akkor is elfogult, ha az adott politikus nem laikus, hanem gyakorlott jogász.
Ezt a körülményt a legtöbbször figyelmen kívül hagyják az emberek, és különösen akkor fogadják el kész tényként a politikai sárdobálást, ha a gyanúba kevert személy a számukra kevésbé rokonszenves oldalon áll.

több mint 12 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 209 — Cowboys fan
nehezen is tudtam értelmezni, mit akarsz Kellerrel mondani, de asszem nagyjából sikerült. pontosan kurva mindegy, hogy Kellernek könnyebb lett volna kutakodnia, merthogy nem akadályozta holmi kétharmad. volt egy láthatatlan fal, amiről mindig visszapattant.
slowmotion
Népszerű érv volt ez annak idején a baloldalon a zsebpénzügyi államtitkárság impotenciájának mentegetésére, pedig Keller még bűncselekmény elkövetésétől se riadt vissza, csak hogy virítson valami eredményt.
Miközben több ügyet maga az ügyészség vitt a bíróság elé, harmatos sikerrel.atapapa
akkor javítsam úgy, hogy "esetleg akkor is visszapattant volna, ha tényleg van a kezében valami"?

Könnyű dolog feljelentgetni mindenkit megalapozott bizonyítékok nélkül, aztán meg mutogatni Poltra. Sőt, még 10 évvel később is lehet erre hivatkozni.atapapa
és ebben az a legjobb, hogy igazából az ember annyira elámul ezen a gyöngyörű érven, hogy fel sem merül benne, hogy esetleg lehet mögötte valami. én csak azt tartom furcsának, hogy itt az egyik oldal olyan béna, hogy hatalmi helyzettől függetlenül eljárások indulnak ellene, a másik meg olyan törvénytisztelő (vagy csak annyira jól zár össze), hogy a legnyilvánvalóbb bűntett izé* is alig akaródzik eljutni tárgyalási szakaszba.

azt hiszem, olyan egervárisan fogok szavazni áprilisban.

* bűntett nem lehet ad definitionem, mert NER NEM.
több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Brutál ez a híradó, mintha a 1970-ben lennénk....
25 évvel a rendszerváltás után....
Nagyon kéne vmi kormányváltás, mert 4 év múlva már Észak-Korea szintjén leszünk.gabokocka
Azért egy hiradót ne azonosítsunk már a valósággal.
Ha nem az M1-ből akarod beszerezni a releváns infókat, csak 40 másik tévécsatorna, 100 rádió, 200 írott sajtóorgánum és 600000000 honlap áll rendelkezésedre.
És ha ezek valamelyikén hőzöngsz, nem írtódsz ki hetedíziglen.
Azért egy kicsit messze még Észak-Korea.
Tulbuzgó hülyék meg rendszer- és országfüggetlenül mindig voltak, vannak és lesznek.Sobri Jóska
így-így. Az amíg nem kapcsolják le a zineternet addig nincs miért aggódni. Ha igen, akkor lehet költözni 😀Gyurma Pappa
Ja ja, Julcsi néni meg a Józsi bácsi is így gondolja Közpénznyelő alsón. Van összesen négy csatornája: MTV1, a két reality show, meg az eresz csatorna. Szart se érdekli őket az internet.
több mint 12 éve
VanillaSky 1 696
De mióta lett az mtvből a fidesz országos párttv-je?
Kormányváltás után. Mondjuk már előtte az MSZP is közreműködött, hogy valamiért megorrolt Gyárfás Tomira és a Pártkeltére. Akkor még hiteles, objektív orákulumok szórták az igét az ország történéseiről. Tomi, Lakat T, Aczél, Orosz vagy Havas. Ahh régi szép idők, kitűnő emberek!

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 12 éve
Kori Baltimore Ravens 1 169
Brutál ez a híradó, mintha a 1970-ben lennénk....
25 évvel a rendszerváltás után....
Nagyon kéne vmi kormányváltás, mert 4 év múlva már Észak-Korea szintjén leszünk.gabokocka
Azért egy hiradót ne azonosítsunk már a valósággal.
Ha nem az M1-ből akarod beszerezni a releváns infókat, csak 40 másik tévécsatorna, 100 rádió, 200 írott sajtóorgánum és 600000000 honlap áll rendelkezésedre.
És ha ezek valamelyikén hőzöngsz, nem írtódsz ki hetedíziglen.
Azért egy kicsit messze még Észak-Korea.
Tulbuzgó hülyék meg rendszer- és országfüggetlenül mindig voltak, vannak és lesznek.Sobri Jóska
így-így. Az amíg nem kapcsolják le a zineternet addig nincs miért aggódni. Ha igen, akkor lehet költözni 😀Gyurma Pappa
Akkor már nem lehet 😉


több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 064 — zászló zászló szív
Brutál ez a híradó, mintha a 1970-ben lennénk....
25 évvel a rendszerváltás után....
Nagyon kéne vmi kormányváltás, mert 4 év múlva már Észak-Korea szintjén leszünk.gabokocka
Azért egy hiradót ne azonosítsunk már a valósággal.
Ha nem az M1-ből akarod beszerezni a releváns infókat, csak 40 másik tévécsatorna, 100 rádió, 200 írott sajtóorgánum és 600000000 honlap áll rendelkezésedre.
És ha ezek valamelyikén hőzöngsz, nem írtódsz ki hetedíziglen.
Azért egy kicsit messze még Észak-Korea.
Tulbuzgó hülyék meg rendszer- és országfüggetlenül mindig voltak, vannak és lesznek.Sobri Jóska
így-így. Az amíg nem kapcsolják le a zineternet addig nincs miért aggódni. Ha igen, akkor lehet költözni 😀

több mint 12 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
Brutál ez a híradó, mintha a 1970-ben lennénk....
25 évvel a rendszerváltás után....
Nagyon kéne vmi kormányváltás, mert 4 év múlva már Észak-Korea szintjén leszünk.gabokocka
Észak Koreában szerintem a többségnek televíziója se nagyon van.
több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 529 — #NoStress
Brutál ez a híradó, mintha a 1970-ben lennénk....
25 évvel a rendszerváltás után....
Nagyon kéne vmi kormányváltás, mert 4 év múlva már Észak-Korea szintjén leszünk.gabokocka
Azért egy hiradót ne azonosítsunk már a valósággal.
Ha nem az M1-ből akarod beszerezni a releváns infókat, csak 40 másik tévécsatorna, 100 rádió, 200 írott sajtóorgánum és 600000000 honlap áll rendelkezésedre.
És ha ezek valamelyikén hőzöngsz, nem írtódsz ki hetedíziglen.
Azért egy kicsit messze még Észak-Korea.
Tulbuzgó hülyék meg rendszer- és országfüggetlenül mindig voltak, vannak és lesznek.Sobri Jóska
Persze nyilván lehet tájékozódni a világban történtekről független forrásból, de ilyen propagandagépezet sztem emberemlékezet óta nem volt Magyarországon. És azért a köztévének sztem nem ez volna a feladata. Persze lehet, hogy ez csak az én szubjektív véleményem.gabokocka
Ha te lennél az aktuális kormány, rendelkezésedre állna egy ilyen infrastruktúra, a szükséges források, valamint hozzá passzoló kellemesen szervilis emberanyag, te mit tennél másként annak érdekében, hogy megőrizd a hatalmadat?

több mint 12 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 397 — Keep pounding
Brutál ez a híradó, mintha a 1970-ben lennénk....
25 évvel a rendszerváltás után....
Nagyon kéne vmi kormányváltás, mert 4 év múlva már Észak-Korea szintjén leszünk.gabokocka
Azért egy hiradót ne azonosítsunk már a valósággal.
Ha nem az M1-ből akarod beszerezni a releváns infókat, csak 40 másik tévécsatorna, 100 rádió, 200 írott sajtóorgánum és 600000000 honlap áll rendelkezésedre.
És ha ezek valamelyikén hőzöngsz, nem írtódsz ki hetedíziglen.
Azért egy kicsit messze még Észak-Korea.
Tulbuzgó hülyék meg rendszer- és országfüggetlenül mindig voltak, vannak és lesznek.Sobri Jóska
Persze nyilván lehet tájékozódni a világban történtekről független forrásból, de ilyen propagandagépezet sztem emberemlékezet óta nem volt Magyarországon. És azért a köztévének sztem nem ez volna a feladata. Persze lehet, hogy ez csak az én szubjektív véleményem.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 529 — #NoStress
"Aki a magyarokkal köt üzletet, az az Európai Unió növekedési motorjával kerül kapcsolatba"

"Orbán szerint Magyarországon megvan a politikai stabilitás, ami manapság kulcskérdés, Kínának is ez óriási előnye."

"a sokszor gúnyként emlegetett ázsiai származásunk hirtelen milyen kapós lett a világban"

 www.origo.hu/itthon/20140212-orban-viktor-kinaban-beszelt-a-magyar-gazdasagrol.html?utm_source=origo-nyito&utm_medium=sec-1&utm_campaign=sec

Ez valami stand-up.zinedine5
Nem stand-up, csak üzlet.
"A hazugság egy út ahhoz hogy elmondjuk az igazat valakinek, aki nem tudja."
FVSZ 103-as szabály.

több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 529 — #NoStress
Brutál ez a híradó, mintha a 1970-ben lennénk....
25 évvel a rendszerváltás után....
Nagyon kéne vmi kormányváltás, mert 4 év múlva már Észak-Korea szintjén leszünk.gabokocka
Azért egy hiradót ne azonosítsunk már a valósággal.
Ha nem az M1-ből akarod beszerezni a releváns infókat, csak 40 másik tévécsatorna, 100 rádió, 200 írott sajtóorgánum és 600000000 honlap áll rendelkezésedre.
És ha ezek valamelyikén hőzöngsz, nem írtódsz ki hetedíziglen.
Azért egy kicsit messze még Észak-Korea.
Tulbuzgó hülyék meg rendszer- és országfüggetlenül mindig voltak, vannak és lesznek.

több mint 12 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 533 — Ajmo Vatreni
"Aki a magyarokkal köt üzletet, az az Európai Unió növekedési motorjával kerül kapcsolatba"

"Orbán szerint Magyarországon megvan a politikai stabilitás, ami manapság kulcskérdés, Kínának is ez óriási előnye."

"a sokszor gúnyként emlegetett ázsiai származásunk hirtelen milyen kapós lett a világban"

 www.origo.hu/itthon/20140212-orban-viktor-kinaban-beszelt-a-magyar-gazdasagrol.html?utm_source=origo-nyito&utm_medium=sec-1&utm_campaign=sec

Ez valami stand-up.