Soccer
41 feliratkozó
2 hónapja
amúgy sztem a magyar foci mélypontja az a 2000es évek voltez így van. a 90-es években legalább volt hangulat, voltak nézők, klub ikonok, Fradi BL csoportkörbe jutott, az MTK sem volt olyan gatya nemzetközi szintéren. a válogatott VB pótselejtezőben vett részt, bár nagy verés lett a vége. ezzel szemben a 2000-es években volt, hogy 87. helyen voltunk a világranglistán és kikaptunk Máltától selejtezőn meg Moldovától 3-0-ra. DVSC-n kívül mindegyik csapat pofozógép volt nemzetközileg (Fradi az évtized elején még oké volt, aztán mentek a másodosztályba). a lelátók kongtak az ürességtől, a futball infrastruktúra meg teljesen lerohadt.
Negritis, a vajda
Szerkesztette: deyell
gats we bust, backs we crush
2 hónapja
Na de akkor voltunk fiatalok!Épp elkezdtem ezt pötyögni, hogy a 90es évek igazi pöcegödör volt MB1et illetően, és a válogatott is a legrosszabb korszakát vészelte akkoriban.magasabban jegyzett mennyei 😀Peti korszakos fodbalista volt,Sose értettem a Gala hatereket. Emberünk elpötyögött, csinált meccsenként pár olyan cselt amit nem sokan tudtak az akkor még magasabban jegyzett mennyeiben sem. A Gellei érában olyan szinten határozta meg a csapatot a jelenléte, hogy amikor egyszer nem tudott játszani, meccs után a mesteredző ki is fejezte, hogy ez van, ha nincs Galaschek. Konkrétan világtalanok voltunk nélküle.
Mindenki szerette-mellesleg✌️
ozibozi
Nekem személyes nagy kedvencem volt.
Benne sok maradt, de neki meg a Vasasnak így is elég volt.
topin
ez a regen minden jobb volt?
kutya szar volt az nb1 a mostanihoz kepest is
YoungZeeZee
szaba
És Babócsy, Juhár, Sirinbekov, Galaschek, Jean-Claude Mbemba, Coco Aires Washington szintén.
2 hónapja
amúgy sztem a magyar foci mélypontja az a 2000es évek volt
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
2 hónapja
akkor egyik nagy emlékem tömören..Kutyás security terepmintás ruhában a pálya szélén.
Josszi
2 hónapja
akkor egyik nagy emlékem tömören..Épp elkezdtem ezt pötyögni, hogy a 90es évek igazi pöcegödör volt MB1et illetően, és a válogatott is a legrosszabb korszakát vészelte akkoriban.magasabban jegyzett mennyei 😀Peti korszakos fodbalista volt,Sose értettem a Gala hatereket. Emberünk elpötyögött, csinált meccsenként pár olyan cselt amit nem sokan tudtak az akkor még magasabban jegyzett mennyeiben sem. A Gellei érában olyan szinten határozta meg a csapatot a jelenléte, hogy amikor egyszer nem tudott játszani, meccs után a mesteredző ki is fejezte, hogy ez van, ha nincs Galaschek. Konkrétan világtalanok voltunk nélküle.
Mindenki szerette-mellesleg✌️
ozibozi
Nekem személyes nagy kedvencem volt.
Benne sok maradt, de neki meg a Vasasnak így is elég volt.
topin
ez a regen minden jobb volt?
kutya szar volt az nb1 a mostanihoz kepest is
YoungZeeZee
szaba
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
2 hónapja
Épp elkezdtem ezt pötyögni, hogy a 90es évek igazi pöcegödör volt MB1et illetően, és a válogatott is a legrosszabb korszakát vészelte akkoriban.magasabban jegyzett mennyei 😀Peti korszakos fodbalista volt,Sose értettem a Gala hatereket. Emberünk elpötyögött, csinált meccsenként pár olyan cselt amit nem sokan tudtak az akkor még magasabban jegyzett mennyeiben sem. A Gellei érában olyan szinten határozta meg a csapatot a jelenléte, hogy amikor egyszer nem tudott játszani, meccs után a mesteredző ki is fejezte, hogy ez van, ha nincs Galaschek. Konkrétan világtalanok voltunk nélküle.
Mindenki szerette-mellesleg✌️
ozibozi
Nekem személyes nagy kedvencem volt.
Benne sok maradt, de neki meg a Vasasnak így is elég volt.
topin
ez a regen minden jobb volt?
kutya szar volt az nb1 a mostanihoz kepest is
YoungZeeZee
2 hónapja
YoungZeeZee
10 045
magasabban jegyzett mennyei 😀Peti korszakos fodbalista volt,Sose értettem a Gala hatereket. Emberünk elpötyögött, csinált meccsenként pár olyan cselt amit nem sokan tudtak az akkor még magasabban jegyzett mennyeiben sem. A Gellei érában olyan szinten határozta meg a csapatot a jelenléte, hogy amikor egyszer nem tudott játszani, meccs után a mesteredző ki is fejezte, hogy ez van, ha nincs Galaschek. Konkrétan világtalanok voltunk nélküle.
Mindenki szerette-mellesleg✌️
ozibozi
Nekem személyes nagy kedvencem volt.
Benne sok maradt, de neki meg a Vasasnak így is elég volt.
topin
ez a regen minden jobb volt?
kutya szar volt az nb1 a mostanihoz kepest is
2 hónapja
Peti korszakos fodbalista volt,Sose értettem a Gala hatereket. Emberünk elpötyögött, csinált meccsenként pár olyan cselt amit nem sokan tudtak az akkor még magasabban jegyzett mennyeiben sem. A Gellei érában olyan szinten határozta meg a csapatot a jelenléte, hogy amikor egyszer nem tudott játszani, meccs után a mesteredző ki is fejezte, hogy ez van, ha nincs Galaschek. Konkrétan világtalanok voltunk nélküle.
Mindenki szerette-mellesleg✌️
ozibozi
Nekem személyes nagy kedvencem volt.
Benne sok maradt, de neki meg a Vasasnak így is elég volt.
2 hónapja
Peti korszakos fodbalista volt,Mondjuk futni sosem szerettem, az igaz. Max egy Galaschek Peti lehettem volna, jó esetben ugyanannyi labdaérzékkel. Csak ne kelljen elhagyni a kezdőkört 😊Hát már jó pár éve bánom, hogy nem lettem az.Mér' nem lettél fodballista?A legújabb fizetési lista név szerint.Lehet velem van a baj, de nekem a legmegdöbbentőbb a listán, hogy a 19 éves Nyoni is 10.6 millió forintnak megfelelő fontot keres hetente.
www.givemesport.com/liverpool-player-wages-football-soccer/?link_source=ta_first_comment&taid=6a7438445e86b400011c28ca&fbclid=IwZnRzaAThMhBwZG9mBWZkaWQWUL8Hl6FQN-5ffSq8j7Dt729W3D2ybGV4dG4DYWVtAjExAHNydGMGYXBwX2lkCjY2Mjg1NjgzNzkAAR681hnmRtAH9JRNvQmdcVxVsrIh0dDLfl6hENSAE8F_UTRLYnvUw8EDvj7v2Q_aem_Q1q53ZMYKaOenvkeF_hgWA
ozibozi
Egy év alatt nem keresek annyit. 😀
Mikey
slowmotion
Mikey
slowmotion
Mindenki szerette-mellesleg✌️
2 hónapja
Mondjuk futni sosem szerettem, az igaz. Max egy Galaschek Peti lehettem volna, jó esetben ugyanannyi labdaérzékkel. Csak ne kelljen elhagyni a kezdőkört 😊Hát már jó pár éve bánom, hogy nem lettem az.Mér' nem lettél fodballista?A legújabb fizetési lista név szerint.Lehet velem van a baj, de nekem a legmegdöbbentőbb a listán, hogy a 19 éves Nyoni is 10.6 millió forintnak megfelelő fontot keres hetente.
www.givemesport.com/liverpool-player-wages-football-soccer/?link_source=ta_first_comment&taid=6a7438445e86b400011c28ca&fbclid=IwZnRzaAThMhBwZG9mBWZkaWQWUL8Hl6FQN-5ffSq8j7Dt729W3D2ybGV4dG4DYWVtAjExAHNydGMGYXBwX2lkCjY2Mjg1NjgzNzkAAR681hnmRtAH9JRNvQmdcVxVsrIh0dDLfl6hENSAE8F_UTRLYnvUw8EDvj7v2Q_aem_Q1q53ZMYKaOenvkeF_hgWA
ozibozi
Egy év alatt nem keresek annyit. 😀
Mikey
slowmotion
Mikey
2 hónapja
www.espn.co.uk/football/story/_/id/49543040/transfer-rumors-news-liverpool-offered-real-madrid-cb-amid-defensive-woesnem érzem hogy nagyon szükségünk lenne valakire aki CP miatt áll bíróság elé ...
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
2 hónapja
de ő hetente 😊| Bruttóban | évi 10 Milla HUF azért nem olyan nagy truváj manapság 😐🙂40 év munkával se, nem hogy egy év alatt 😊A legújabb fizetési lista név szerint.Lehet velem van a baj, de nekem a legmegdöbbentőbb a listán, hogy a 19 éves Nyoni is 10.6 millió forintnak megfelelő fontot keres hetente.
www.givemesport.com/liverpool-player-wages-football-soccer/?link_source=ta_first_comment&taid=6a7438445e86b400011c28ca&fbclid=IwZnRzaAThMhBwZG9mBWZkaWQWUL8Hl6FQN-5ffSq8j7Dt729W3D2ybGV4dG4DYWVtAjExAHNydGMGYXBwX2lkCjY2Mjg1NjgzNzkAAR681hnmRtAH9JRNvQmdcVxVsrIh0dDLfl6hENSAE8F_UTRLYnvUw8EDvj7v2Q_aem_Q1q53ZMYKaOenvkeF_hgWA
ozibozi
Egy év alatt nem keresek annyit. 😀
Mikey
NB2
warr_b
2 hónapja
Diomande most repül Madridba. ⚪️🟣
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
2 hónapja
| Bruttóban | évi 10 Milla HUF azért nem olyan nagy truváj manapság 😐🙂40 év munkával se, nem hogy egy év alatt 😊A legújabb fizetési lista név szerint.Lehet velem van a baj, de nekem a legmegdöbbentőbb a listán, hogy a 19 éves Nyoni is 10.6 millió forintnak megfelelő fontot keres hetente.
www.givemesport.com/liverpool-player-wages-football-soccer/?link_source=ta_first_comment&taid=6a7438445e86b400011c28ca&fbclid=IwZnRzaAThMhBwZG9mBWZkaWQWUL8Hl6FQN-5ffSq8j7Dt729W3D2ybGV4dG4DYWVtAjExAHNydGMGYXBwX2lkCjY2Mjg1NjgzNzkAAR681hnmRtAH9JRNvQmdcVxVsrIh0dDLfl6hENSAE8F_UTRLYnvUw8EDvj7v2Q_aem_Q1q53ZMYKaOenvkeF_hgWA
ozibozi
Egy év alatt nem keresek annyit. 😀
Mikey
NB2

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
2 hónapja
40 év munkával se, nem hogy egy év alatt 😊A legújabb fizetési lista név szerint.Lehet velem van a baj, de nekem a legmegdöbbentőbb a listán, hogy a 19 éves Nyoni is 10.6 millió forintnak megfelelő fontot keres hetente.
www.givemesport.com/liverpool-player-wages-football-soccer/?link_source=ta_first_comment&taid=6a7438445e86b400011c28ca&fbclid=IwZnRzaAThMhBwZG9mBWZkaWQWUL8Hl6FQN-5ffSq8j7Dt729W3D2ybGV4dG4DYWVtAjExAHNydGMGYXBwX2lkCjY2Mjg1NjgzNzkAAR681hnmRtAH9JRNvQmdcVxVsrIh0dDLfl6hENSAE8F_UTRLYnvUw8EDvj7v2Q_aem_Q1q53ZMYKaOenvkeF_hgWA
ozibozi
Egy év alatt nem keresek annyit. 😀
Mikey
2 hónapja
Hát már jó pár éve bánom, hogy nem lettem az.Mér' nem lettél fodballista?A legújabb fizetési lista név szerint.Lehet velem van a baj, de nekem a legmegdöbbentőbb a listán, hogy a 19 éves Nyoni is 10.6 millió forintnak megfelelő fontot keres hetente.
www.givemesport.com/liverpool-player-wages-football-soccer/?link_source=ta_first_comment&taid=6a7438445e86b400011c28ca&fbclid=IwZnRzaAThMhBwZG9mBWZkaWQWUL8Hl6FQN-5ffSq8j7Dt729W3D2ybGV4dG4DYWVtAjExAHNydGMGYXBwX2lkCjY2Mjg1NjgzNzkAAR681hnmRtAH9JRNvQmdcVxVsrIh0dDLfl6hENSAE8F_UTRLYnvUw8EDvj7v2Q_aem_Q1q53ZMYKaOenvkeF_hgWA
ozibozi
Egy év alatt nem keresek annyit. 😀
Mikey
slowmotion
2 hónapja
Mér' nem lettél fodballista?A legújabb fizetési lista név szerint.Lehet velem van a baj, de nekem a legmegdöbbentőbb a listán, hogy a 19 éves Nyoni is 10.6 millió forintnak megfelelő fontot keres hetente.
www.givemesport.com/liverpool-player-wages-football-soccer/?link_source=ta_first_comment&taid=6a7438445e86b400011c28ca&fbclid=IwZnRzaAThMhBwZG9mBWZkaWQWUL8Hl6FQN-5ffSq8j7Dt729W3D2ybGV4dG4DYWVtAjExAHNydGMGYXBwX2lkCjY2Mjg1NjgzNzkAAR681hnmRtAH9JRNvQmdcVxVsrIh0dDLfl6hENSAE8F_UTRLYnvUw8EDvj7v2Q_aem_Q1q53ZMYKaOenvkeF_hgWA
ozibozi
Egy év alatt nem keresek annyit. 😀
Mikey
2 hónapja
A legújabb fizetési lista név szerint.Lehet velem van a baj, de nekem a legmegdöbbentőbb a listán, hogy a 19 éves Nyoni is 10.6 millió forintnak megfelelő fontot keres hetente.
www.givemesport.com/liverpool-player-wages-football-soccer/?link_source=ta_first_comment&taid=6a7438445e86b400011c28ca&fbclid=IwZnRzaAThMhBwZG9mBWZkaWQWUL8Hl6FQN-5ffSq8j7Dt729W3D2ybGV4dG4DYWVtAjExAHNydGMGYXBwX2lkCjY2Mjg1NjgzNzkAAR681hnmRtAH9JRNvQmdcVxVsrIh0dDLfl6hENSAE8F_UTRLYnvUw8EDvj7v2Q_aem_Q1q53ZMYKaOenvkeF_hgWA
ozibozi
Egy év alatt nem keresek annyit. 😀
2 hónapja
A legújabb fizetési lista név szerint.www.givemesport.com/liverpool-player-wages-football-soccer/?link_source=ta_first_comment&taid=6a7438445e86b400011c28ca&fbclid=IwZnRzaAThMhBwZG9mBWZkaWQWUL8Hl6FQN-5ffSq8j7Dt729W3D2ybGV4dG4DYWVtAjExAHNydGMGYXBwX2lkCjY2Mjg1NjgzNzkAAR681hnmRtAH9JRNvQmdcVxVsrIh0dDLfl6hENSAE8F_UTRLYnvUw8EDvj7v2Q_aem_Q1q53ZMYKaOenvkeF_hgWA
Szerkesztette: ozibozi
2 hónapja
YoungZeeZee
10 045
a ket magyar a sparta prahaban a lyon ellen csak ultek a padon 😕
2 hónapja
Nem láttam, milyen ez a lengyel csapat?Nem rosszak, ma nem érdemeltek vereséget az biztos. Mondjuk ha Joseph belövi 2 méterről az üres kapura az első félidőben akkor lehet simább, így elég nyögvenyelős győzelem volt. Fradiból kiemelkedően jól senki sem játszott, többször szerencséjük is volt.
Gondolom fel lesznek tüzelte jövő héten, nem sok az egy gól.
JC6 (Mr. Miele)
Ez a teljesítmény nem hiszem hogy elég lesz, Zakinak meg Joseph-nek hoznia kell magát különben sztem kiesnek, ami egyet jelent azzal hogy idén nem lesz magyar főtáblás ősszel.
Mondanám hogy vmi mákkal meg kellene csípni vhogy az Xet idegenben, de félek hogy a párharcra "kiszabott" mákfaktort ellőtték ezen az egy meccsen...
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
2 hónapja
Vasasnak honnann a vérből van ennyi pénze hogy most mar Mezei Szabikát is leigazolták? Mi meg itt toljuk a low budget-ot evek ota...
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Bhayshul Tuten fan!
2 hónapja
Nem láttam, milyen ez a lengyel csapat?Gondolom fel lesznek tüzelte jövő héten, nem sok az egy gól.
2 hónapja
Wyciągaj to z siatki, klaunie!” azaz Szedd ki bohóc
2 hónapja
Épp írni akartam nem nagyon látom hogy gólt lövünk 😄😛