Soccer

40 feliratkozó

több mint 2 éve
shagi0206 Arizona Cardinals LSU Tigers 14 745
Az eredmenyek.com szerint Gravenberch és Szobo a két leggyengébb.
ozibozi
túl sokat nem tettek hozzá, az tény. Nagyobb volumenű játékra lesz szükgés a 2. félidőben, mert ez eddig lepkefing. Igaz a napokban láttam egy képet arról, hogy Benitez óta 1 edzőnk se volt, aki győzelemel debütált volna. Mármint hogy Benitez se nyert 😊
több mint 2 éve
esanders10 Denver Broncos 1 154
Én simán érzek és látok magam előtt egy nagy beesest a Poolnal, Klopp generational edző zseni, biztos vagyok benne hogy nagy kihatassal lehet a jatekosokra, ahogy anno Fergie után is megfigyelheto volt a marketing fcnél.
Hozzátéve hogy tavaly ráadásul meg Kloppoval is tulteljesitettek.

Szerkesztette: esanders10
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 692
Az eredmenyek.com szerint Gravenberch és Szobo a két leggyengébb.
több mint 2 éve
shagi0206 Arizona Cardinals LSU Tigers 14 745
azért ez a fekve elütöm a labdát kézzel nem sárga?
Negritis, a vajda
Utána még el is rúgja 😅
Nomac
A bíró úgymond "nem akart belenyúlni a meccsbe".
Vagyis pont ezt tette, mert a csávónak már volt egy sárgája.
slowmotion
Mondjuk hogy hazai pálya. Amivel az a gond, hogy egyes csapatok idegenben is megkapják a "hazai pályát".
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 868 — Cowboys fan
azért ez a fekve elütöm a labdát kézzel nem sárga?
Negritis, a vajda
Utána még el is rúgja 😅
Nomac
A bíró úgymond "nem akart belenyúlni a meccsbe".
Vagyis pont ezt tette, mert a csávónak már volt egy sárgája.
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 868 — Cowboys fan
Még most nézem, Solanke Spurs játékos, méghozzá elég drágán? 😮
shagi0206
Beszéltünk róla hogy a pool mekkora bizniszt csinált vele
Negritis, a vajda
hát - nagyon nem 😀 Pont ezért kerekedett ki a szemem, hogy ilyen jó volt, és nem sikerült kihozni belőle?
shagi0206
?
semmiért hoztuk, nem működött
eladtuk 20ért és most kaptunk még 10et
Negritis, a vajda
ja, hát az oké hogy pénz lett belőle, de lehetett volna akár jó is. Igaz az akkori kezdőbe a mostani játékával se fért volna be.
shagi0206
18 v 19 évesen hoztuk el, egy u19 ev/vb gólkirályi cím után.

De akkor még kiforratlan volt, elpattant tőle a labda. Utolsó meccsek egyikén rúgatott.vele egy gólt Ings, aztám ennyi. Kellett neki még pár év ahhoz, hogy felépítse magát, Liverpoolban ez nem volt adott.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 889 — The Mathematician
azért ezt a meccset nézve nem mondanám hogy bajnokesélyesek vagyunk

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Nomac New England Patriots 4 836 — balazs.t85@gmail.com
azért ez a fekve elütöm a labdát kézzel nem sárga?
Negritis, a vajda
Utána még el is rúgja 😅
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 889 — The Mathematician
azért ez a fekve elütöm a labdát kézzel nem sárga?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 6 016 — Colts Fan
Kalvin Phillips kb annyi fizut kap a Citytől, mint a komplett Ipswich kezdő. 😀
több mint 2 éve
shagi0206 Arizona Cardinals LSU Tigers 14 745
Vajon az újoncok 11 emberrel fejezik be a meccset?
több mint 2 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 6 016 — Colts Fan
Ez az Ipswich az idei Luton
Heisman nádor
Játékra igen, eddig szimpik, de ők azért igazoltak is elég sokért, a Luton tavaly kb csak a belső erőforrásokból élt.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 889 — The Mathematician
Gomez a lehetőségein gondolkozik, könnyen lehet hogy eligazol.

Quansah egyértelműen No.2 CB innentől, úgy gondolom.
Mikey
a #2 az közte és Konaté között dől el sztem is
a kérdés inkább a #4

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 848 — "Montoya por favor!"
Ez az Ipswich az idei Luton

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 307
Gomez a lehetőségein gondolkozik, könnyen lehet hogy eligazol.

Quansah egyértelműen No.2 CB innentől, úgy gondolom.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 889 — The Mathematician
szobo amc?ez azert jo dolog
YoungZeeZee
Azért ha valaki egy hónapja nekem azt mondja hogy Gravenberch lesz a kezdő DM az első fordulóban, azt valószínűleg kinevettem volna.
Mikey
sztem a Meki-Gravi-Szobo trió rotálni fogja egymást folyamatosan

örülök hogy Quansah kezd, de azért legalább 1 minőségi CB még kellene
Gomez-Sepp nem megoldás nálam (ők amúgy sérültek?)

amire még kiváncsi leszek a szezonban hogy mi lesz Bajceticcsel

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 692
Csak véletlenül szaladtam bele ebbe a tweetbe, de nahhhh, ez elég durvaaa


Tony Adams
a magyar tehetségmegfigyelés, anno Shevchenko-t eltanácsolta a Szpari utánpótlása, hogy nem elég tehetséges
Sebii
Elvileg edzőtáborozott csak Nyíregyen a Dinamo Kijev, viszont a Stadler tényleg puhatolózott, de inkább Nyicsenkót választották

 www.blikk.hu/sport/sevcsenko-15-millioert-sem-kellett/bvqw9mh
Willie Parker
Konkrétan a Jóska azt mondta nekem anno hogy ez egy faszság, soha fel sem merült. 😎
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 307
Azért ha valaki egy hónapja nekem azt mondja hogy Gravenberch lesz a kezdő DM az első fordulóban, azt valószínűleg kinevettem volna.
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 420
csak megjött az az orosz pénz a nyáron, csak máshogy.
Abenát eladni 1.2 millió euróért megint egy kurva jó üzlet. Basszi meg már Izraelben, nem rossz ez.
Kenny
Jó kis zsebszerződéseket kötöttetek a Gazprommal
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 420
Csak véletlenül szaladtam bele ebbe a tweetbe, de nahhhh, ez elég durvaaa


Tony Adams
a magyar tehetségmegfigyelés, anno Shevchenko-t eltanácsolta a Szpari utánpótlása, hogy nem elég tehetséges
Sebii
Elvileg edzőtáborozott csak Nyíregyen a Dinamo Kijev, viszont a Stadler tényleg puhatolózott, de inkább Nyicsenkót választották

 www.blikk.hu/sport/sevcsenko-15-millioert-sem-kellett/bvqw9mh
több mint 2 éve
YoungZeeZee 10 069
szobo amc?ez azert jo dolog
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 889 — The Mathematician
a magyar tehetségmegfigyelés, anno Shevchenko-t eltanácsolta a Szpari utánpótlása, hogy nem elég tehetséges
Sebii
az általam linkelt cikk mutatja hogy itt más történt azért

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 4 178
Csak véletlenül szaladtam bele ebbe a tweetbe, de nahhhh, ez elég durvaaa


Tony Adams
a magyar tehetségmegfigyelés, anno Shevchenko-t eltanácsolta a Szpari utánpótlása, hogy nem elég tehetséges
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 889 — The Mathematician
Még most nézem, Solanke Spurs játékos, méghozzá elég drágán? 😮
shagi0206
Beszéltünk róla hogy a pool mekkora bizniszt csinált vele
Negritis, a vajda
hát - nagyon nem 😀 Pont ezért kerekedett ki a szemem, hogy ilyen jó volt, és nem sikerült kihozni belőle?
shagi0206
?
semmiért hoztuk, nem működött
eladtuk 20ért és most kaptunk még 10et
Negritis, a vajda
ja, hát az oké hogy pénz lett belőle, de lehetett volna akár jó is. Igaz az akkori kezdőbe a mostani játékával se fért volna be.
shagi0206
de pont ez az hogy a legjobb kimenetele se volt elég jó, akkor meg pénzt csinálni belőle jó

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 31 669 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 index.hu/sport/futball/2024/08/16/labdarugas-olasz-bajnoksag-kozvetites-network4-arena4-match4/

Mindenki megnyugodhat. Egyébként csak annak engednék ilyeneket nézni, akinek van valamilyen készülékében mondjuk 150 perc mennyei bajnokság 10 napra visszamenőleg 😊
csipkelli
És aki a helyszínen néz mennyeit az smafu?
zacknorb
 www.nemzetisport.hu/labdarugo-nb-i/2024/08/nb-i-halasztanak-a-kupacsapatok-csak-harom-merkozest-rendeznek-jovo-heten

És mi van akkor, ha a fél nb1 playoffot játszik, és nincs mit nézni?
csipkelli
NB2!
zacknorb
Costa Rica-i apertura, dél-szudáni másodosztály, indonéz liga, adunk tippeket Löflivel szívesen!
warr_b
2020 tavaszán a fehérorosz-burundi-tádzsik-salvadori négyszögben mozogtunk emlékeim szerint.
Kampman
Úgy valahogy, kitűzött poszt is volt a fehérorosz csapatokkal, ki melyiknek drukkol 😂
warr_b
De akkor azért volt ilyen mainstream mert covid volt és az igazi bajnokságok leálltak
Heisman nádor
Ne mondd, hogy nem hiányzik egy jó Szatyor-Szluck Derby.
warr_b
szegény Szatyor idén is kapott egy jó 20 pontos levonást, még egy győzelem és egy iksz kell, hogy 0 pontjuk legyen 😕
Löfli
Innen szép nyerni.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"