NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Soccer

40 feliratkozó

4 hónapja
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 399
Majd egy nap utan.
Orulok a PSGnek.
Nem lattam iden egy Arsenal meccset sem, de hogy a 6. perctol beallnak, ilyen koltsegvetessel agyrem.
Arteta elcserelte magat, bar lehet serules vagy hasonlo nyomas miatt.
majd mondja h tizit kellett volna kapniuk..mikor orulhetnek, hogy nem kapott a jatekosuk masodik sargat.

aki azt modnja h szar volt ajanlom mindenkinek a manchesteri juve milant 24 oraban.

nem volt jo ,de szar sem.
YoungZeeZee
A PSG-nek nem lehet 10 méteres területet hagyni, mert Kvara, Doue, Barcoka, Dembele, Hakimi v Mendes rágyorsít és véged van. Egyszer kerültünk ilyen helyzetbe, ahol elváltás történt, rögtön 2vs1 lett Mosqueran és tizi.
A védekezésben az volt a zseniális, h defenzív háromszögelést csinált Arteta, tehát nem lehettet mélységi bepasszok.
Havertz gólja is ebből indult, csak ott magas pressingből lett a szituáció.
Mélyen viszont a támadószélsőknek és ékként a két belső irányítónak is vissza kellett lépnie emiatt, ezért nem volt erő felfelé, sőt Odegaard teljesen kikészült mert övé volt a legtöbb irányváltás/kitámasztás. A cseréje előtti 3 percben 3 szitu volt, ahol nem volt ereje labdába rúgni.

Masterclass volt.
Egy dolog hiányzott, mégegy pontosan végigvezetett kontra, ami ott volt Havertz lábában a Pacho elleni egy-egynél. Ha azt berúgja, 2-0, viszlát, ehelyett majdnem lekontráztak belőle.
A végére már a seggükön vették a levegőt az ágyúsok, csoda volt, h Barcolát Saliba utolérte s szorongatni tudta két esetben is.
Rayatól még bravúr sem kellett.

Amúgy a PSG sem nyílt ki: a gólunk egy magas press miatti labdaeladás volt, de ezután Enrique túlbiztosított mindent, azért értek fel már lassabban a szokásosnál. Ennyit nem járattàk soha a lasztit Lucho alatt, csak nem volt hova passzolni csak oldalra, nem beindításokra.

Az Arsenal többet nem tehetett, akkora gyorsaságfölény van a párizsi támadók és a londoni védők között.
Egy egészséges Timberrel és White-tal talán lehettünk volna nyíltabbak.
Mosquera és Hincapie meg nemcsak lassabbak, de képzetlenebbek is. Calafiori meg nem megbízható, nem véletlen, h nem kapott szerepet.
Mosq természetesebb posztja amúgy is belül van.
Willie Parker
lehet igazad van.
de ennyi penzbol ilyet osszehozni x ev alatt sztem nem jo dolog.
mondjuk eredmenyesek.
YoungZeeZee
A döntőig jól játszottunk, meg igazából a PL szezon 75%-ában is.
Nem érdemes pénzköltésről beszélni ha a hazai legnagyobb riválisod a City, a BL-ben meg a PSG.
Az Atleticot és a PSG-t nem lehet máshogyan reálisan megverni egyenes kiesésben, illetve 1 meccsen.

2015 óta költések 24-ig
City 1,96 milliárd,
MU 1,95
PSG 1,91
Barca 1,67
Arsenal 1,4

Közben a City meg a Párizs lekönyvelt ilyen 7-800 milliós merch bevételeket

Szerkesztette: Willie Parker
4 hónapja
YoungZeeZee 10 045
Majd egy nap utan.
Orulok a PSGnek.
Nem lattam iden egy Arsenal meccset sem, de hogy a 6. perctol beallnak, ilyen koltsegvetessel agyrem.
Arteta elcserelte magat, bar lehet serules vagy hasonlo nyomas miatt.
majd mondja h tizit kellett volna kapniuk..mikor orulhetnek, hogy nem kapott a jatekosuk masodik sargat.

aki azt modnja h szar volt ajanlom mindenkinek a manchesteri juve milant 24 oraban.

nem volt jo ,de szar sem.
YoungZeeZee
A PSG-nek nem lehet 10 méteres területet hagyni, mert Kvara, Doue, Barcoka, Dembele, Hakimi v Mendes rágyorsít és véged van. Egyszer kerültünk ilyen helyzetbe, ahol elváltás történt, rögtön 2vs1 lett Mosqueran és tizi.
A védekezésben az volt a zseniális, h defenzív háromszögelést csinált Arteta, tehát nem lehettet mélységi bepasszok.
Havertz gólja is ebből indult, csak ott magas pressingből lett a szituáció.
Mélyen viszont a támadószélsőknek és ékként a két belső irányítónak is vissza kellett lépnie emiatt, ezért nem volt erő felfelé, sőt Odegaard teljesen kikészült mert övé volt a legtöbb irányváltás/kitámasztás. A cseréje előtti 3 percben 3 szitu volt, ahol nem volt ereje labdába rúgni.

Masterclass volt.
Egy dolog hiányzott, mégegy pontosan végigvezetett kontra, ami ott volt Havertz lábában a Pacho elleni egy-egynél. Ha azt berúgja, 2-0, viszlát, ehelyett majdnem lekontráztak belőle.
A végére már a seggükön vették a levegőt az ágyúsok, csoda volt, h Barcolát Saliba utolérte s szorongatni tudta két esetben is.
Rayatól még bravúr sem kellett.

Amúgy a PSG sem nyílt ki: a gólunk egy magas press miatti labdaeladás volt, de ezután Enrique túlbiztosított mindent, azért értek fel már lassabban a szokásosnál. Ennyit nem járattàk soha a lasztit Lucho alatt, csak nem volt hova passzolni csak oldalra, nem beindításokra.

Az Arsenal többet nem tehetett, akkora gyorsaságfölény van a párizsi támadók és a londoni védők között.
Egy egészséges Timberrel és White-tal talán lehettünk volna nyíltabbak.
Mosquera és Hincapie meg nemcsak lassabbak, de képzetlenebbek is. Calafiori meg nem megbízható, nem véletlen, h nem kapott szerepet.
Mosq természetesebb posztja amúgy is belül van.
Willie Parker
lehet igazad van.
de ennyi penzbol ilyet osszehozni x ev alatt sztem nem jo dolog.
mondjuk eredmenyesek.
4 hónapja
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 399
Majd egy nap utan.
Orulok a PSGnek.
Nem lattam iden egy Arsenal meccset sem, de hogy a 6. perctol beallnak, ilyen koltsegvetessel agyrem.
Arteta elcserelte magat, bar lehet serules vagy hasonlo nyomas miatt.
majd mondja h tizit kellett volna kapniuk..mikor orulhetnek, hogy nem kapott a jatekosuk masodik sargat.

aki azt modnja h szar volt ajanlom mindenkinek a manchesteri juve milant 24 oraban.

nem volt jo ,de szar sem.
YoungZeeZee
A PSG-nek nem lehet 10 méteres területet hagyni, mert Kvara, Doue, Barcola, Dembele, Hakimi v Mendes rágyorsít és véged van. Egyszer kerültünk ilyen helyzetbe, ahol elváltás történt, rögtön 2vs1 lett Mosqueran és tizi.
A védekezésben az volt a zseniális, h defenzív háromszögelést csinált Arteta, tehát nem lehettek mélységi bepasszok.
Havertz gólja is ebből indult, csak ott magas pressingből lett a szituáció.
Mélyen viszont a támadószélsőknek és ékként a két belső irányítónak is vissza kellett lépnie emiatt, ezért nem volt erő felfelé, sőt Odegaard teljesen kikészült, mert övé volt a legtöbb irányváltás/kitámasztás. A cseréje előtti 3 percben 3 szitu volt, ahol nem volt ereje labdába rúgni.

Masterclass volt.
Egy dolog hiányzott, még egy pontosan végigvezetett kontra, ami ott volt Havertz lábában a Pacho elleni egy-egynél. Ha azt berúgja, 2-0, viszlát, ehelyett majdnem lekontráztak belőle.
A végére már a seggükön vették a levegőt az ágyúsok, csoda volt, h Barcolát Saliba utolérte s szorongatni tudta két esetben is.
Rayatól még bravúr sem kellett.

Amúgy a PSG sem nyílt ki: a gólunk egy magas press miatti labdaeladás volt, de ezután Enrique túlbiztosított mindent, azért értek fel már lassabban a szokásosnál. Ennyit nem járattàk soha a lasztit Lucho alatt, csak nem volt hova passzolni csak oldalra, nem beindításokra.

Az Arsenal többet nem tehetett, akkora gyorsaságfölény van a párizsi támadók és a londoni védők között.
Egy egészséges Timberrel és White-tal talán lehettünk volna nyíltabbak.
Mosquera és Hincapie meg nemcsak lassabbak, de képzetlenebbek is. Calafiori meg nem megbízható, nem véletlen, h nem kapott szerepet.
Mosq természetesebb posztja amúgy is belül van.

Szerkesztette: Willie Parker
4 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 867 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
17:30-kor kezdődnek az NB3-as osztályozók odavágói az NB2-be feljutásért

Gyirmót - Monor
Nagykanizsa - Cigánd
Kampman
Mindkét meccs 2-2-vel zárult
4 hónapja
Löfli Arizona Cardinals Marshall Thundering Herd 24 703 — ellenIktriad / a héber pöröly
17:30-kor kezdődnek az NB3-as osztályozók odavágói az NB2-be feljutásért

Gyirmót - Monor
Nagykanizsa - Cigánd
Kampman
kanizsán elég jó idő van
Löfli
azért csúszik a meccs???
NB2
jaja, volt egy félórás esőszünet


"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
4 hónapja
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 260 — LIGHTS OUT!
Zöld Foki Szigetek 3:0ra szopatta Szerbiát felkészülési meccsen. Az első gólt Pina rúgta.

4 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 457 — beers & Packers
A Váci utcában ma délután is láttam jó néhány kószáló Arsenal- és PSG-szurkert. Fura: ha nem tudnám az eredményt, nehezen mondanám meg, melyik csapat nyerte a BL-t. A franciáknál elhúzódhatott kicsit az ünneplés, kb. ugyanolyan leverten vonszolták magukat, mint az angolok.🙂
4 hónapja
Kenny Atlanta Falcons 12 022 — Omar's Coming Yo!
Benbuali megy a vb-re az algírokkal.

A Győrnek kb ennyi volt, az összes értelmezhető játékosunk lelép, kb Kripic kivételével.

4 hónapja
NB2 New England Patriots 30 061 — nabege2@yahoo.com
17:30-kor kezdődnek az NB3-as osztályozók odavágói az NB2-be feljutásért

Gyirmót - Monor
Nagykanizsa - Cigánd
Kampman
kanizsán elég jó idő van
Löfli
azért csúszik a meccs???
4 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 87 121 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
17:30-kor kezdődnek az NB3-as osztályozók odavágói az NB2-be feljutásért

Gyirmót - Monor
Nagykanizsa - Cigánd
Kampman
A Gyirmót lealázta a csoportját, vicces lenne, ha a Monor megfirkálná őket.
4 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 13 124 — Sworn to the Dark
17:30-kor kezdődnek az NB3-as osztályozók odavágói az NB2-be feljutásért

Gyirmót - Monor
Nagykanizsa - Cigánd
Kampman
kanizsán elég jó idő van
Löfli
mondanám hogy hajrá Olajbányász, de az az egyesület sajnos megszűnt.

gats we bust, backs we crush

4 hónapja
Löfli Arizona Cardinals Marshall Thundering Herd 24 703 — ellenIktriad / a héber pöröly
17:30-kor kezdődnek az NB3-as osztályozók odavágói az NB2-be feljutásért

Gyirmót - Monor
Nagykanizsa - Cigánd
Kampman
kanizsán elég jó idő van


"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
4 hónapja
Nomac New England Patriots 4 751 — balazs.t85@gmail.com
https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t51.71878-15/708926442_1535332934794161_5640026928279506058_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=a27664&_nc_ohc=cB73WJPhDNkQ7kNvwGsru4l&_nc_oc=AdqawhKxyxsvi0O-xEYxezv8W9TxAbJAKjl3o5-v2eQ2gRSxvFbUMJos9S1C6JoxGx0&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.xx&_nc_gid=0irXKhohdVLeQmZEIp6xIw&_nc_ss=7b20f&oh=00_AQNElmPeZ3bbxfXOPNkYSdVdnwFaG-UbRX12o-8muG4Zog&oe=6AD125DD
96.641 Aufrufe · 4.938 Reaktionen | maybe next year | Ryanair
maybe next year


😀 😀
4 hónapja
Toca Minnesota Vikings 21 110 — Vikings fan
A meccs szar volt, de élőben a VIP teraszról nézni, azért bomba élmény volt 😀
Hanni
Viktor te vagy az? Avatarodból rájöhettünk volna...
NB2
Vitya már pont nem ott volt 😀
4 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 270
@Mikey



A PSG-t Párizsba hazaröptető gép, kora délután fognak indulni.
warr_b
Köszi, ma pont nem megyek. 😀
Mikey
Lefényképezem neked a ház körfolyosójáról, telefonnal, ha gondolod 😉

Persze csak ha a 31R lesz a felszállóirány, és nem a 13L, és ha elkanyarodik délnek a Duna felett
slowmotion
31R van, szóval van rá esély. Köszi!
Mikey
Ja, sokat nem fogsz látni rajta. Már persze ha nem ebédkor szállnak fel, mert a kaja szent és sérthetetlen.

Elvileg 13:25-re írják

Szerk: hát nem volt szerencséd, a középső útvonalat választották, nem azt, ami erre jön.
Gondolom megkérték a kapitányt, hogy a Népstadion mellett menjen el.

Viszont az Air France sem egy fiszfasz 319-est állított be mára, hanem.egy 777-es.ment az előbb CDG-re

slowmotion
Nem jöhet minden össze. 😊
Jaja, ma is voltak még widebodyk rendesen. Jöhetnének gyakrabban passenger járatként is.
4 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 33 224
17:30-kor kezdődnek az NB3-as osztályozók odavágói az NB2-be feljutásért

Gyirmót - Monor
Nagykanizsa - Cigánd
4 hónapja
Nomac New England Patriots 4 751 — balazs.t85@gmail.com
A PL szurkolói Év Csapata:
Raya – Timber, Gabriel, Saliba, O'Reilly – SZOBOSZLAI, Rice, Bruno Fernandes – Igor Thiago, Haaland, Semenyo.
4 hónapja
YoungZeeZee 10 045
Majd egy nap utan.
Orulok a PSGnek.
Nem lattam iden egy Arsenal meccset sem, de hogy a 6. perctol beallnak, ilyen koltsegvetessel agyrem.
Arteta elcserelte magat, bar lehet serules vagy hasonlo nyomas miatt.
majd mondja h tizit kellett volna kapniuk..mikor orulhetnek, hogy nem kapott a jatekosuk masodik sargat.

aki azt modnja h szar volt ajanlom mindenkinek a manchesteri juve milant 24 oraban.

nem volt jo ,de szar sem.
4 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 867 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Azt megnéztem volna ha az Arsenal nyer, az Emirates elküldi a frissen festett A380-at Budapestre az Arsenalért 😀
Nomac
Dehát az Arsenal nem olajos klub, náluk ilyen nem lehet... 🤣
4 hónapja
Nomac New England Patriots 4 751 — balazs.t85@gmail.com
Azt megnéztem volna ha az Arsenal nyer, az Emirates elküldi a frissen festett A380-at Budapestre az Arsenalért 😀
4 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 28 800 — Cowboys fan
@Mikey



A PSG-t Párizsba hazaröptető gép, kora délután fognak indulni.
warr_b
Köszi, ma pont nem megyek. 😀
Mikey
Lefényképezem neked a ház körfolyosójáról, telefonnal, ha gondolod 😉

Persze csak ha a 31R lesz a felszállóirány, és nem a 13L, és ha elkanyarodik délnek a Duna felett
slowmotion
31R van, szóval van rá esély. Köszi!
Mikey
Ja, sokat nem fogsz látni rajta. Már persze ha nem ebédkor szállnak fel, mert a kaja szent és sérthetetlen.

Elvileg 13:25-re írják

Szerk: hát nem volt szerencséd, a középső útvonalat választották, nem azt, ami erre jön.
Gondolom megkérték a kapitányt, hogy a Népstadion mellett menjen el.

Viszont az Air France sem egy fiszfasz 319-est állított be mára, hanem.egy 777-es.ment az előbb CDG-re

Szerkesztette: slowmotion
4 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 270
@Mikey



A PSG-t Párizsba hazaröptető gép, kora délután fognak indulni.
warr_b
Köszi, ma pont nem megyek. 😀
Mikey
Lefényképezem neked a ház körfolyosójáról, telefonnal, ha gondolod 😉

Persze csak ha a 31R lesz a felszállóirány, és nem a 13L, és ha elkanyarodik délnek a Duna felett
slowmotion
31R van, szóval van rá esély. Köszi!
4 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 28 800 — Cowboys fan
@Mikey



A PSG-t Párizsba hazaröptető gép, kora délután fognak indulni.
warr_b
Köszi, ma pont nem megyek. 😀
Mikey
Lefényképezem neked a ház körfolyosójáról, telefonnal, ha gondolod 😉

Persze csak ha a 31R lesz a felszállóirány, és nem a 13L, és ha elkanyarodik délnek a Duna felett
4 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 270
@Mikey



A PSG-t Párizsba hazaröptető gép, kora délután fognak indulni.
warr_b
Köszi, ma pont nem megyek. 😀
4 hónapja
warr_b Washington Commanders 31 578 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
@Mikey



A PSG-t Párizsba hazaröptető gép, kora délután fognak indulni.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"