Soccer
41 feliratkozó
több mint 3 éve
YoungZeeZee
9 553
BonanoDutruel 💪A poolnak vhogy nem ment.becsodoltek ott a jatekosok.stan collymore is ilyen volt.Off: Néhány haveormmal pár éve toltunk egy olyan estét, amikor fejből nyomtuk az ilyen elfeledett régi játékosokat. Kb minden névnél jött a "baaammeg, téééényleg". Azóta írjuk egymásnak a hiánypótlásokat, de már nagyon ritkán kerül elő új név. Westerveld pont ilyen, köszi. 😀Sander Westerveld emlékeim szerint egész jó volt, nemtom miért váltunk meg tőleAz erősen döcögős szezonrajt után is azt kell mondjam, hogy van 1 játékos a csapatból akire lehet támaszkodni és aki nem tudása alatt játszik, ez pedig Becker. Pali valami egészen elképesztő. Oké volt 2 elszórt kipasszolása most amiből egyébként semmi se lett mert a védők gyorsan visszaálltak, de a tizin kívül is volt az a helyzet a végén ahol Milner is becsúszott (2 pontot ért az öreg megmozdulása) de még abba is beleért a brazil. Remélem, hogy ez a harmadik siker zsinorban azt jelenti, hogy kifelé jövünk a gödörből, amibe tényleg egyedül talán Ali nem volt benne. Nem láttam a 2000-res évek előtti hálóőreit, de hogy amióta én követem a csapatot magasan kiemelkedik a brazil tudásban az vitathatatlan. Olyan bravúrkapus mint Pepe volt, csak tízed annyi potyával.Mar a 90es evekben sem volt biztos kapusuk.anal idejen james is naluk volt aztan betlizett is.
alatriste
YoungZeeZee
amúgy én Bobby-t is kiemelném mer idén sztem megint kiemelkedően játszik
Negritis, a vajda
dugo93
Westerveld..jesszusom h nem birtam a tartasat.
Kb olyan volt mint hesp a barcaban.
Nem reg dobtam ki egy posztert a 90es evek vegig barca volt rajta...olyan arcok voltak ott
YoungZeeZee
peach
több mint 3 éve
Dutruel 💪A poolnak vhogy nem ment.becsodoltek ott a jatekosok.stan collymore is ilyen volt.Off: Néhány haveormmal pár éve toltunk egy olyan estét, amikor fejből nyomtuk az ilyen elfeledett régi játékosokat. Kb minden névnél jött a "baaammeg, téééényleg". Azóta írjuk egymásnak a hiánypótlásokat, de már nagyon ritkán kerül elő új név. Westerveld pont ilyen, köszi. 😀Sander Westerveld emlékeim szerint egész jó volt, nemtom miért váltunk meg tőleAz erősen döcögős szezonrajt után is azt kell mondjam, hogy van 1 játékos a csapatból akire lehet támaszkodni és aki nem tudása alatt játszik, ez pedig Becker. Pali valami egészen elképesztő. Oké volt 2 elszórt kipasszolása most amiből egyébként semmi se lett mert a védők gyorsan visszaálltak, de a tizin kívül is volt az a helyzet a végén ahol Milner is becsúszott (2 pontot ért az öreg megmozdulása) de még abba is beleért a brazil. Remélem, hogy ez a harmadik siker zsinorban azt jelenti, hogy kifelé jövünk a gödörből, amibe tényleg egyedül talán Ali nem volt benne. Nem láttam a 2000-res évek előtti hálóőreit, de hogy amióta én követem a csapatot magasan kiemelkedik a brazil tudásban az vitathatatlan. Olyan bravúrkapus mint Pepe volt, csak tízed annyi potyával.Mar a 90es evekben sem volt biztos kapusuk.anal idejen james is naluk volt aztan betlizett is.
alatriste
YoungZeeZee
amúgy én Bobby-t is kiemelném mer idén sztem megint kiemelkedően játszik
Negritis, a vajda
dugo93
Westerveld..jesszusom h nem birtam a tartasat.
Kb olyan volt mint hesp a barcaban.
Nem reg dobtam ki egy posztert a 90es evek vegig barca volt rajta...olyan arcok voltak ott
YoungZeeZee
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 3 éve
Off: Néhány haverommal pár éve toltunk egy olyan estét, amikor fejből nyomtuk az ilyen elfeledett régi játékosokat. Kb minden névnél jött a "baaammeg, téééényleg". Azóta írjuk egymásnak a hiánypótlásokat, de már nagyon ritkán kerül elő új név. Westerveld pont ilyen, köszi. 😀
dugo93
Dudes can literally just sit around and name old sports players and just have the best time.
— E.M. Hudson (@EMHudsonlives) July 15, 2021

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
YoungZeeZee
9 553
A poolnak vhogy nem ment.becsodoltek ott a jatekosok.stan collymore is ilyen volt.Off: Néhány haveormmal pár éve toltunk egy olyan estét, amikor fejből nyomtuk az ilyen elfeledett régi játékosokat. Kb minden névnél jött a "baaammeg, téééényleg". Azóta írjuk egymásnak a hiánypótlásokat, de már nagyon ritkán kerül elő új név. Westerveld pont ilyen, köszi. 😀Sander Westerveld emlékeim szerint egész jó volt, nemtom miért váltunk meg tőleAz erősen döcögős szezonrajt után is azt kell mondjam, hogy van 1 játékos a csapatból akire lehet támaszkodni és aki nem tudása alatt játszik, ez pedig Becker. Pali valami egészen elképesztő. Oké volt 2 elszórt kipasszolása most amiből egyébként semmi se lett mert a védők gyorsan visszaálltak, de a tizin kívül is volt az a helyzet a végén ahol Milner is becsúszott (2 pontot ért az öreg megmozdulása) de még abba is beleért a brazil. Remélem, hogy ez a harmadik siker zsinorban azt jelenti, hogy kifelé jövünk a gödörből, amibe tényleg egyedül talán Ali nem volt benne. Nem láttam a 2000-res évek előtti hálóőreit, de hogy amióta én követem a csapatot magasan kiemelkedik a brazil tudásban az vitathatatlan. Olyan bravúrkapus mint Pepe volt, csak tízed annyi potyával.Mar a 90es evekben sem volt biztos kapusuk.anal idejen james is naluk volt aztan betlizett is.
alatriste
YoungZeeZee
amúgy én Bobby-t is kiemelném mer idén sztem megint kiemelkedően játszik
Negritis, a vajda
dugo93
Westerveld..jesszusom h nem birtam a tartasat.
Kb olyan volt mint hesp a barcaban.
Nem reg dobtam ki egy posztert a 90es evek vegig barca volt rajta...olyan arcok voltak ott
több mint 3 éve
Off: Néhány haveormmal pár éve toltunk egy olyan estét, amikor fejből nyomtuk az ilyen elfeledett régi játékosokat. Kb minden névnél jött a "baaammeg, téééényleg". Azóta írjuk egymásnak a hiánypótlásokat, de már nagyon ritkán kerül elő új név. Westerveld pont ilyen, köszi. 😀Sander Westerveld emlékeim szerint egész jó volt, nemtom miért váltunk meg tőleAz erősen döcögős szezonrajt után is azt kell mondjam, hogy van 1 játékos a csapatból akire lehet támaszkodni és aki nem tudása alatt játszik, ez pedig Becker. Pali valami egészen elképesztő. Oké volt 2 elszórt kipasszolása most amiből egyébként semmi se lett mert a védők gyorsan visszaálltak, de a tizin kívül is volt az a helyzet a végén ahol Milner is becsúszott (2 pontot ért az öreg megmozdulása) de még abba is beleért a brazil. Remélem, hogy ez a harmadik siker zsinorban azt jelenti, hogy kifelé jövünk a gödörből, amibe tényleg egyedül talán Ali nem volt benne. Nem láttam a 2000-res évek előtti hálóőreit, de hogy amióta én követem a csapatot magasan kiemelkedik a brazil tudásban az vitathatatlan. Olyan bravúrkapus mint Pepe volt, csak tízed annyi potyával.Mar a 90es evekben sem volt biztos kapusuk.anal idejen james is naluk volt aztan betlizett is.
alatriste
YoungZeeZee
amúgy én Bobby-t is kiemelném mer idén sztem megint kiemelkedően játszik
Negritis, a vajda
több mint 3 éve
Abszolút, ő a másik talán. Remélem most ez a jobb időszak hosszabb távon fennmarad. De azért a meccs végén tegnap igen kellett védekezni és volt mák is abban hogy egyik helyzetük/ziccerük se akadt be.Sander Westerveld emlékeim szerint egész jó volt, nemtom miért váltunk meg tőleAz erősen döcögős szezonrajt után is azt kell mondjam, hogy van 1 játékos a csapatból akire lehet támaszkodni és aki nem tudása alatt játszik, ez pedig Becker. Pali valami egészen elképesztő. Oké volt 2 elszórt kipasszolása most amiből egyébként semmi se lett mert a védők gyorsan visszaálltak, de a tizin kívül is volt az a helyzet a végén ahol Milner is becsúszott (2 pontot ért az öreg megmozdulása) de még abba is beleért a brazil. Remélem, hogy ez a harmadik siker zsinorban azt jelenti, hogy kifelé jövünk a gödörből, amibe tényleg egyedül talán Ali nem volt benne. Nem láttam a 2000-res évek előtti hálóőreit, de hogy amióta én követem a csapatot magasan kiemelkedik a brazil tudásban az vitathatatlan. Olyan bravúrkapus mint Pepe volt, csak tízed annyi potyával.Mar a 90es evekben sem volt biztos kapusuk.anal idejen james is naluk volt aztan betlizett is.
alatriste
YoungZeeZee
amúgy én Bobby-t is kiemelném mer idén sztem megint kiemelkedően játszik
Negritis, a vajda

Liverpool Fc
több mint 3 éve
ja, hogy van annyiért is jegy? akkor nem szóltam... 😂Random apuka vigye el a gyereket a 3 ezres jeggyel, megússza 10-ből, a teljes utat meg kb 25-30ból. Kiállítás/cirkusz/vidámpark/mozi mennyi?azt kellene megérteni,hogy átlag random apukának mire elmegy a két kisfiával egy hót tökm1 görögök elleni meccsre 36.000-be kerül a behopp, egy kis üccsi-egy kis tökmag meg még 5000. és akkor helyben van, bkv-val közlekednek és mindenkinek van bérlete. nem debrecenből autóznak fel mert az még 20.000 alsó hangon. szóval ott tartunk,hogy átlag jóskának két gyerekkel 40-60k egy görögök elleni bari meccs. asszony meg otthon maradt mert spórolunk.Csak próbáltam érzékeltetni kicsit hogy egy klubcsapat "szaros" kis bajnokijára (nem kiemelt csapat ellen) milyen jegyárak vannak. Ez meg egy válogatott meccs, a nemzeti stadionban, de jc sokallja a 12 ezer forintot a mai Európában egy kiemelt helyért.Nyugaton drágább a jegy? De durva! Kosz hogy megirtad nem gondoltuk volna…A 12 ezer is kevesebb most mint 30 euro. Csak összehasonlításul egy psv meccsre ugyanoda 89, ha középen akkor 119.Ültem már a kakason. Soha többet 😀3000-res helyről is teljesen jól látni mindent.valogatott.mlsz.hu/ferfi-a-valogatott/hir/csapat/magyarorszag-gorogorszag-penteken-indul-a-jegyarusitas12 ezer forint, hogy jól lásd pályát? Egy barátságos meccsen, nomvemberben? Ebből fizetik Zsuzsit, hogy pályára léphessen, vagy mi?
zacknorb
jobbágy#JC6
zavi27
jobbágy#JC6
Nem hiszem hogy a 12 ezer sok, de ha az, a 3 ezres ár (7 euro) kellően alacsony még magyar pénztárcához is.
Ha komolyabbak az igényeid fizesd meg.
davemayer
Mi értelme van összehasonlítani a kettőt?
Ui.: nem gondolom irreálisan soknak sőt még soknak se, hogy pálya mellől nézd csak az összehasonlításnak nincs értelme.
Toca
Beírta minden fradi meccs előtt is hogy gusztustalan, undorító, ott kibírtam inkább és nem reagáltam, eddig bírtam na.
davemayer
a fradit hagyjuk, az a felső tízezer csapata lett, hűen a klub hagyományaihoz és történelméhez . ja mégsem, de kit érdekel...
peach
davemayer
azt hittem a 12k az alap 😀
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 3 éve
Sander Westerveld emlékeim szerint egész jó volt, nemtom miért váltunk meg tőleAz erősen döcögős szezonrajt után is azt kell mondjam, hogy van 1 játékos a csapatból akire lehet támaszkodni és aki nem tudása alatt játszik, ez pedig Becker. Pali valami egészen elképesztő. Oké volt 2 elszórt kipasszolása most amiből egyébként semmi se lett mert a védők gyorsan visszaálltak, de a tizin kívül is volt az a helyzet a végén ahol Milner is becsúszott (2 pontot ért az öreg megmozdulása) de még abba is beleért a brazil. Remélem, hogy ez a harmadik siker zsinorban azt jelenti, hogy kifelé jövünk a gödörből, amibe tényleg egyedül talán Ali nem volt benne. Nem láttam a 2000-res évek előtti hálóőreit, de hogy amióta én követem a csapatot magasan kiemelkedik a brazil tudásban az vitathatatlan. Olyan bravúrkapus mint Pepe volt, csak tízed annyi potyával.Mar a 90es evekben sem volt biztos kapusuk.anal idejen james is naluk volt aztan betlizett is.
alatriste
YoungZeeZee
amúgy én Bobby-t is kiemelném mer idén sztem megint kiemelkedően játszik
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
YoungZeeZee
9 553
Az erősen döcögős szezonrajt után is azt kell mondjam, hogy van 1 játékos a csapatból akire lehet támaszkodni és aki nem tudása alatt játszik, ez pedig Becker. Pali valami egészen elképesztő. Oké volt 2 elszórt kipasszolása most amiből egyébként semmi se lett mert a védők gyorsan visszaálltak, de a tizin kívül is volt az a helyzet a végén ahol Milner is becsúszott (2 pontot ért az öreg megmozdulása) de még abba is beleért a brazil. Remélem, hogy ez a harmadik siker zsinorban azt jelenti, hogy kifelé jövünk a gödörből, amibe tényleg egyedül talán Ali nem volt benne. Nem láttam a 2000-res évek előtti hálóőreit, de hogy amióta én követem a csapatot magasan kiemelkedik a brazil tudásban az vitathatatlan. Olyan bravúrkapus mint Pepe volt, csak tízed annyi potyával.Mar a 90es evekben sem volt biztos kapusuk.anal idejen james is naluk volt aztan betlizett is.
alatriste
több mint 3 éve
Annyi baj legyen. 😀 Rohadt jó volt tegnap nézni a csapatot.Basszameg, simán lehetne 3-0 a félidő a spurs ellen... Ilyenkor szokott jönni egy kontra amit belőnekNem jól öregedett ez
dugo93
ulpianus
több mint 3 éve
Az erősen döcögős szezonrajt után is azt kell mondjam, hogy van 1 játékos a csapatból akire lehet támaszkodni és aki nem tudása alatt játszik, ez pedig Becker. Pali valami egészen elképesztő. Oké volt 2 elszórt kipasszolása most amiből egyébként semmi se lett mert a védők gyorsan visszaálltak, de a tizin kívül is volt az a helyzet a végén ahol Milner is becsúszott (2 pontot ért az öreg megmozdulása) de még abba is beleért a brazil. Remélem, hogy ez a harmadik siker zsinorban azt jelenti, hogy kifelé jövünk a gödörből, amibe tényleg egyedül talán Ali nem volt benne. Nem láttam a 2000-res évek előtti hálóőreit, de hogy amióta én követem a csapatot magasan kiemelkedik a brazil tudásban az vitathatatlan. Olyan bravúrkapus mint Pepe volt, csak tízed annyi potyával.

Liverpool Fc
több mint 3 éve
Rosszul vagyok a csávótól… mennek el a semmire olyan klasszis játékosok évei mint Kane vagy Son… de nekem Lucas is nagy kedvenc.Nem azt a meccset nézem, app írta hogy 3 gólt vett el a VAR.Realtol 3 gólt vettek el ma les miatt, és még van félóra a meccsbőlaz volt, vagy nem volt az?
Heisman nádor
slowmotion
A Spurs közben idén a többi Top 6 csapat ellen (igaz mindegyik meccs idegenben) :
Arsenal, MU L
Chelsea ellen elcsalt X
Egyre jobban szenved Conte, hogy minden meccse azon múlik, hogy Kane vagy Son belebotlik elől a labdába vagy sem.
Heisman nádor
Szánalmas az egész
több mint 3 éve
jól jött a clasico és a díjátadó, felpörögtek a srácok, és végre egy bajnoki ahol nézető volt a játék, megyünk mint a gép.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Egyik szebb volt mint a másik.Var vonalazás után is egyvonal volt mindegyik...Realtol 3 gólt vettek el ma les miatt, és még van félóra a meccsbőlaz volt, vagy nem volt az?
Heisman nádor
slowmotion
kapitnono
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 3 éve
Nem azt a meccset nézem, app írta hogy 3 gólt vett el a VAR.Realtol 3 gólt vettek el ma les miatt, és még van félóra a meccsbőlaz volt, vagy nem volt az?
Heisman nádor
slowmotion
A Spurs közben idén a többi Top 6 csapat ellen (igaz mindegyik meccs idegenben) :
Arsenal, MU L
Chelsea ellen elcsalt X
Egyre jobban szenved Conte, hogy minden meccse azon múlik, hogy Kane vagy Son belebotlik elől a labdába vagy sem.
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Var vonalazás után is egyvonal volt mindegyik...Realtol 3 gólt vettek el ma les miatt, és még van félóra a meccsbőlaz volt, vagy nem volt az?
Heisman nádor
slowmotion

több mint 3 éve
Csak a szokásos veresèg egy rangadón, semmi meglepő....😏
több mint 3 éve
Realtol 3 gólt vettek el ma les miatt, és még van félóra a meccsbőlaz volt, vagy nem volt az?
Heisman nádor
több mint 3 éve
Realtol 3 gólt vettek el ma les miatt, és még van félóra a meccsből
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Basszameg, simán lehetne 3-0 a félidő a spurs ellen... Ilyenkor szokott jönni egy kontra amit belőnekNem jól öregedett ez
dugo93

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 3 éve
Basszameg, simán lehetne 3-0 a félidő a spurs ellen... Ilyenkor szokott jönni egy kontra amit belőnekNektek pattant be most 😀
dugo93
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Basszameg, simán lehetne 3-0 a félidő a spurs ellen... Ilyenkor szokott jönni egy kontra amit belőnek
több mint 3 éve
a nagyobb csapatot ugyanúgy szétalázzák és megkérdőjelezik a terveit ha ilyen kiesés történikSztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros trénere szerint játékosai mindent megtettek a győzelem érdekében, de a kupasorozatokban időnként előfordulnak ilyen mérkőzések.Amúgy csöndben kérdezem, pont nem ez minden kupasorozatnak (és kicsit a focinak is) a lényege, szépsége hogy időnként, nagyritkán a törpe is elkaphatja az óriást? Most ha egy ilyen az FA kupában történik, akkor a csodájára járnának és cikkek ezrei születnének a kicsapatról, és nem azon szenvednének hogy hány légiós vagy mennyit kereső sztár volt éppen az esélyesnél, meg ki a tulajdonosa éppen.
Hallod tesóm. A takarítónőtök többet keres mint az ellenfél összesen.
Itt az 5-0 is csalódás kellene legyen.
Nem baj, kaptok még pár állami milliárdot kárpótlásul.
Bazzani
zavi27
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!