Soccer

41 feliratkozó

több mint 3 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 681 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Személy szerint engem a kupák nem érdekelnek, láttam átéltem eleget, és ez az angol bajnokság egészen más szint, mint amit valaha is tapasztaltunk bármikor, itt 2 korszakos csapat ural jelenleg teljesen megérdemelten mindent.
Engem az érdekel, hogy nézhető legyen a produktuma a csapatunknak, és borzasztóan tetszik, ahogy látom hogy Arteta érkezésével épül a csapat. Eduval szemben is kételyeim voltak,de látszik hogy próbál belenőni a szerepébe. (Vicces hogy mint Edut, mint Artetat hogy kedveltem már játékosként is.)
Az akadémiánk nem világverő, de azért kicsorogott innen Willock, Iwobi,Reiss Nelson, és rohadt kíváncsi leszek Balogunra és Patinora.
Tony Adams
Hagyjuk már ezt a korszakozást és all-time hülyeséget. Ennyi erővel a Celtic vagy anno a Rosenborg is korszakos csapat volt, de még a mostani Fradi is, hisz mindenkit évek óta lepofoztak a nemzetközi bajnokságban.
Idén a lesajnált Real, tavaly az új edzős zöldfülű Chelsea pöckölte ki a korszakos csapatokat.... Domináns csapatok oké, jelenleg a világ 2 legjobb csapata/kerete oké, de hagyjuk már ezt a sok elcsépelt magasztos jelzőt.

több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 856 — Colts Fan
Touché, izé Tuchel:

,
😀😀
több mint 3 éve
Stez SMU Mustangs 47 934 — Whoops, looks like something went wrong.
Mekkora csira ez a Lukaku. Nemhogy az orszagban, de meg a varosban sem talalta el a legerosebb csapatot.

több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 856 — Colts Fan
Személy szerint engem a kupák nem érdekelnek, láttam átéltem eleget, és ez az angol bajnokság egészen más szint, mint amit valaha is tapasztaltunk bármikor, itt 2 korszakos csapat ural jelenleg teljesen megérdemelten mindent.
Engem az érdekel, hogy nézhető legyen a produktuma a csapatunknak, és borzasztóan tetszik, ahogy látom hogy Arteta érkezésével épül a csapat. Eduval szemben is kételyeim voltak,de látszik hogy próbál belenőni a szerepébe. (Vicces hogy mint Edut, mint Artetat hogy kedveltem már játékosként is.)
Az akadémiánk nem világverő, de azért kicsorogott innen Willock, Iwobi,Reiss Nelson, és rohadt kíváncsi leszek Balogunra és Patinora.
több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 856 — Colts Fan

😀😀😀
több mint 3 éve
Stez SMU Mustangs 47 934 — Whoops, looks like something went wrong.
Nekem az a fájdalmam, h

1) 1994 óta nem nyertünk nk-i kupát, s összességében is csak 6 döntőnk volt (99/00 UEFA, 79/80, 93/94 és 94/95 KEK, 05/06 BL és 18/19 EL). 1 győzés-5 bukó. Én a KEK győzelmet pont nem láttam, a Zaragoza elleni bukót már igen, meg az utániakat.

2) 2004 óta nem voltunk bajnokok.
Willie Parker
A mai futballban fals mutato a trofeak szama, foleg egy angol fociban, ahol az elmult iksz evben a vilag kb. ket legerosebb csapata bunyozik egymassal, ket olyan kerettel, amikrol meg merem kockaztatni, hogy az all time legerosebb keretek kozott ott vannak, ha a minoseget nezem.

Es akkor meg ott van egy szinten baromira eros Chelsea, meg egy kirakatklub MU is. Raadasul az angol futball evek ota ott van, hogy egy Everton nagyobb koltsegvetessel dolgozhat, mint egy Milan vagy egy Inter, egy Atletico vagy akarcsak egy Bayern Munchen vagy egy Borussia Dortmund.

Ugyhogy persze, az Arsenal nem nyert europai kupat, de meg csak orszagon belul is brutalisan erosek az ellenfelei, mikozben egy evek ota tarto ujjaepitesi folyamato kellos kozepen van meg. A rivalisok ezzel szemben szupercsapatokkal rendelkeznek, igazi dream teamekkel.

Ezek tudataban szerintem nem is lehet realis elvaras sem bajnoki, sem nemzetkozi trofea egy Arsenal szamara.

Persze, orulok, hogy a Milannak megvan a Scudetto, de azert vak nem vagyok, ha a tavalyi Serie A nem olyan felelmetesen gyenge, mint amilyen volt, akkor sanszunk sem lett volna odaerni. Mondom, a keretunk nincs a top4-ben sem olaszban. Es a Serie A szerintem otszor gyengebb, mint a jelenlegi Premier League.

több mint 3 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Mondjuk ha az Arsenal megnyerné a scudettot, az valóban nagy szám volna.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 3 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 737 — "Montoya por favor!"
sport tv focis podcastjében most volt szó arról hogy a barcának nincs pénze hogy benevezze nem hogy de jongot de 2 ingyen érzekőt se
Negritis, a vajda
De Jong mar regisztralva van, a cel epp az, hogy viszont az erkezokre felszabaditson helyet a Barca, ehhez pedig kell egy vezeraldozat is, ezt a szerepet fogja betolteni De Jong, mivel kb. csak ot tudja ugy eladni a vezetoseg, hogy a csapat meglegyen a poszton es ne gyenguljon lenyegesen, illetve a magas fizetes kiesesevel magasabb keret szabaduljon fel az uj fizetesek miatt.

Viszont De Jong egyedul keves lesz, ezert fuzi megint a Barcelona a tobbi sokat keresojet is, hogy engedjenek a fizetesukbol, ezaltal tovabbi „cap space-t” krealva. Jelenleg a tobbi erkezore egyebkent valoban nincs helyuk, igy peldaul az arulo Kessiet sem tudjak egyelore.

Ami erdekes lesz, hogy egyebkent szerintem mar ezen a nyaron jon majd a kovetkezo aldozat, es De Jongon kivul meg valakitol meg kell majd szabadulnia a klubnak azert, hogy meglegyen a hely mindenkire. Nekem Depay a tippem, szvsz ot fogjak bealdozni.
Stez
Aki elmegy a Milánból az mért lesz automatikusan áruló? Azért nem egy Calhanoglu 😀
Heisman nádor
Mind2 többször is lenyilatkozta a médiában h hosszabbítani fog, jól érzi magát stb., majd a végén a lelépett máshova.
Nem gond h a magasabb fizut választja máshol, de ne csináljon segget a szájából.
empty taxi
Nagymesterem fonokom empty megvalaszolta a kerdesed. Az egvilagon semmi bajom sincs, ha valaki elmegy, csak ne hazudozzon megallas nelkul honapokig, hulyenek nezve mindenkit.
Stez
Elhiszem nektek, nyilván jobban követitek a saját csapatotokat. Én már szerintem egy fél éve olvasom hogy biztos megy a Barcába.
Heisman nádor
Könnyű életük van a milanosoknak, én gunárként végignéztem néhány ságát, lássuk csak: Marc Overmars, Ashley Cole, Patrick Vieira, Gael Clichy- Bakary Sagna páros, Samir Nasri, Emmanuel Adebayor, Alexander Hleb, Cesc Fabregas, Robin van Persie, Alexis Sanchez, PE Aubameyang (ők mind "hosszabbítottak"), Aaron Ramsey is ingyen lépett le.

Volt egy sorozatunk anno, hogy zsinórban 4 csapatkapitányunkat nyúlták le (még Titi és Vermaelen is leléptek így, de az kedvesség volt).

Ilyen Alex Song kalibert már meg sem említek, h elment padozni a Barcához. Ja meg Ox a Poolhoz.

Egy embert akartunk évekig nagyon eladni, Özilt, ő meg nem akart elmenni.😄
Willie Parker
Annyira azert nem konnyu. Most kepzeld el, hogy csodaval hataros modon bajnoksagot nyertunk, rogton el is adta az Elliott a klubot, de mivel az hivatalosan csak szeptemberben megy vegbe, igy meg az Elliott intezi az igazolasokat, de ezek a pocsok mar most ciganykodnak, emiatt ket olyan jatekost buktunk el egy honap alatt, akik kifejezetten a Milanba akartak jonni, csak ugye addig szorakozott a vezetoseg (Botman, Sanches), amig vegul eladtak oket mashova.

Kozben Maldiniek szerzodese hivatalosan lejar ket nap mulva, elvileg targyalnak a hosszabbitasrol, de kozben meg az Elliott baszakodik, ezert kotelhuzas van a felek kozott.

Mindekozben meg a kozvetlen rivalisok azert erositgetnek, Lukakut viszi vissza az Inter, valszeg Dybala is, nekunk meg nem igazan marad minosegi celpont, aki nem egy vagyon. Plusz ugye tavozoink mar most vannak, ergo a csapat csak gyengul.

Tokre siman latom, hogy a Milan kovi szezonban 3-4. helyen lesz. Egy allando agyfasz, ami nalunk folyik. Az Arsenalnal Kroenke legalabb megnyitotta a penzcsapot az elmult 1-2 evben.
Stez
Megnyitotta a pénzcsapot, de a scout részleggel vannak komoly gondok, azt a City, Chelsea, Barca trió szépen lerabolgatta az évek során.

A Mislintat kísérlet meg nem jött be, ő túlzottan karakteres és karakán személyiség volt az amcsinak.

De tök mindegy hogy mit csinálunk egy City mellett.
Willie Parker
Azert en korantsem latom annyira veszesnek az Arsenal helyzetet. A scout reszleg abszolut nem rossz, azert en a ket kezem osszetennem, ha a Milanban olyan jobbara sajat nevelesu jatekosok szaladgalnanak, mint Saka, Smith Rowe, Martinelli vagy Nketiah.

De ha a veteran jatekos-megfigyeloket nezem, az elmult evekbol Gabriel es White sem volt rossz fogas, meg ha utobbit jocskan tul is fizette az Arsenal, plusz Odegaard es Partey is korrektul teljesit, ha epp jatszik. Egyedul kb. Pepe az, aki kuka es oriasi blama.

Most az Arsenal elhozta Vieirat, aki egyebkent ugyes csavo, siman lehet belole a kovetkezo Bruno Fernandes, jol lat a palyan, okos, megfeleloen tudja mozgatni a tamadokat. Raphinha sem lett volna rossz vetel egyebkent, mint ahogy a tamadosorba meg Jesusban abszolut van racio, alulertekelt jatekos, megha vannak is ketsegeim, hogy igazi kezdo kilenceskent o mennyire lesz hatekony majd.

De konkretan ha csak ezt a harom jatekost is nezem, az o esetukben is barmelyikert osszetennem a ket kezem, ha barmelyik a Milannal kotne ki.

Szoval nem, egyaltalan nem gondolom, hogy gaz lenne az Arsenalnal, epp ellenkezoleg, a Kroenke-fele felfogas tisztan erezheto a klubnal lebonyolitott folyamatokon es lepeseken, nem voltak ezek javaban rosszak, szimplan kellett jo 2-3 ev, hogy a Wengerrel teljesen elfaradt keretet, illetve stabot szepen fokozatosan kicsereljek.

Tok termeszetes, hogy egy City, Chelsea, Pool mellett egy Arsenalnak a leeso tehetsegek maradnak majd meg, a harombol legalabb ketto ott van a vilag ot legjobb csapataban, klasszis edzokkel, plusz egyik klub sem fel kolteni, ha ugy van.

Viszont az Arsenal nagyon okosan csipegeti fel a Jesus-fele leeso jatekosokat, akikben nagyon sok lehet egy megfelelo rendszerben.

Es akkor nezd meg a Milant, ami bajnok lett, de az egy csodaval felero bravur, mert a keretet tekintve a top3-ban nincs a Serie A-ban sem ez a csapat, a vilagon meg szerintem nem top20-as egyebkent. Es ezek vagyunk mi, az olasz bajnok, ahol meg egy 18-20 millios jatekost is elveszitunk, mert ennyit sem hajlando kotelhuzas nelkul atigazolasra biztositani a vezetoseg epp.

Ugyhogy oszinten, szerintem meg a jelenlegi bajnok Milannal is nehezebb dolguk van a szurkoloknak, mint arsenaloskent... 😀
Stez
Hát inkább egy scudetto mint Gabriel Jesus felcsipegetése 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 227
Nekem az a fájdalmam, h

1) 1994 óta nem nyertünk nk-i kupát, s összességében is csak 6 döntőnk volt (99/00 UEFA, 79/80, 93/94 és 94/95 KEK, 05/06 BL és 18/19 EL). 1 győzés-5 bukó. Én a KEK győzelmet pont nem láttam, a Zaragoza elleni bukót már igen, meg az utániakat.

2) 2004 óta nem voltunk bajnokok.
több mint 3 éve
Löfli Buffalo Bills Indiana Hoosiers 23 701 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
Urbán Flóri -> BVSC!! Irány az MB2!!!

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 3 éve
Stez SMU Mustangs 47 934 — Whoops, looks like something went wrong.
sport tv focis podcastjében most volt szó arról hogy a barcának nincs pénze hogy benevezze nem hogy de jongot de 2 ingyen érzekőt se
Negritis, a vajda
De Jong mar regisztralva van, a cel epp az, hogy viszont az erkezokre felszabaditson helyet a Barca, ehhez pedig kell egy vezeraldozat is, ezt a szerepet fogja betolteni De Jong, mivel kb. csak ot tudja ugy eladni a vezetoseg, hogy a csapat meglegyen a poszton es ne gyenguljon lenyegesen, illetve a magas fizetes kiesesevel magasabb keret szabaduljon fel az uj fizetesek miatt.

Viszont De Jong egyedul keves lesz, ezert fuzi megint a Barcelona a tobbi sokat keresojet is, hogy engedjenek a fizetesukbol, ezaltal tovabbi „cap space-t” krealva. Jelenleg a tobbi erkezore egyebkent valoban nincs helyuk, igy peldaul az arulo Kessiet sem tudjak egyelore.

Ami erdekes lesz, hogy egyebkent szerintem mar ezen a nyaron jon majd a kovetkezo aldozat, es De Jongon kivul meg valakitol meg kell majd szabadulnia a klubnak azert, hogy meglegyen a hely mindenkire. Nekem Depay a tippem, szvsz ot fogjak bealdozni.
Stez
Aki elmegy a Milánból az mért lesz automatikusan áruló? Azért nem egy Calhanoglu 😀
Heisman nádor
Mind2 többször is lenyilatkozta a médiában h hosszabbítani fog, jól érzi magát stb., majd a végén a lelépett máshova.
Nem gond h a magasabb fizut választja máshol, de ne csináljon segget a szájából.
empty taxi
Nagymesterem fonokom empty megvalaszolta a kerdesed. Az egvilagon semmi bajom sincs, ha valaki elmegy, csak ne hazudozzon megallas nelkul honapokig, hulyenek nezve mindenkit.
Stez
Elhiszem nektek, nyilván jobban követitek a saját csapatotokat. Én már szerintem egy fél éve olvasom hogy biztos megy a Barcába.
Heisman nádor
Könnyű életük van a milanosoknak, én gunárként végignéztem néhány ságát, lássuk csak: Marc Overmars, Ashley Cole, Patrick Vieira, Gael Clichy- Bakary Sagna páros, Samir Nasri, Emmanuel Adebayor, Alexander Hleb, Cesc Fabregas, Robin van Persie, Alexis Sanchez, PE Aubameyang (ők mind "hosszabbítottak"), Aaron Ramsey is ingyen lépett le.

Volt egy sorozatunk anno, hogy zsinórban 4 csapatkapitányunkat nyúlták le (még Titi és Vermaelen is leléptek így, de az kedvesség volt).

Ilyen Alex Song kalibert már meg sem említek, h elment padozni a Barcához. Ja meg Ox a Poolhoz.

Egy embert akartunk évekig nagyon eladni, Özilt, ő meg nem akart elmenni.😄
Willie Parker
Annyira azert nem konnyu. Most kepzeld el, hogy csodaval hataros modon bajnoksagot nyertunk, rogton el is adta az Elliott a klubot, de mivel az hivatalosan csak szeptemberben megy vegbe, igy meg az Elliott intezi az igazolasokat, de ezek a pocsok mar most ciganykodnak, emiatt ket olyan jatekost buktunk el egy honap alatt, akik kifejezetten a Milanba akartak jonni, csak ugye addig szorakozott a vezetoseg (Botman, Sanches), amig vegul eladtak oket mashova.

Kozben Maldiniek szerzodese hivatalosan lejar ket nap mulva, elvileg targyalnak a hosszabbitasrol, de kozben meg az Elliott baszakodik, ezert kotelhuzas van a felek kozott.

Mindekozben meg a kozvetlen rivalisok azert erositgetnek, Lukakut viszi vissza az Inter, valszeg Dybala is, nekunk meg nem igazan marad minosegi celpont, aki nem egy vagyon. Plusz ugye tavozoink mar most vannak, ergo a csapat csak gyengul.

Tokre siman latom, hogy a Milan kovi szezonban 3-4. helyen lesz. Egy allando agyfasz, ami nalunk folyik. Az Arsenalnal Kroenke legalabb megnyitotta a penzcsapot az elmult 1-2 evben.
Stez
Megnyitotta a pénzcsapot, de a scout részleggel vannak komoly gondok, azt a City, Chelsea, Barca trió szépen lerabolgatta az évek során.

A Mislintat kísérlet meg nem jött be, ő túlzottan karakteres és karakán személyiség volt az amcsinak.

De tök mindegy hogy mit csinálunk egy City mellett.
Willie Parker
Azert en korantsem latom annyira veszesnek az Arsenal helyzetet. A scout reszleg abszolut nem rossz, azert en a ket kezem osszetennem, ha a Milanban olyan jobbara sajat nevelesu jatekosok szaladgalnanak, mint Saka, Smith Rowe, Martinelli vagy Nketiah.

De ha a veteran jatekos-megfigyeloket nezem, az elmult evekbol Gabriel es White sem volt rossz fogas, meg ha utobbit jocskan tul is fizette az Arsenal, plusz Odegaard es Partey is korrektul teljesit, ha epp jatszik. Egyedul kb. Pepe az, aki kuka es oriasi blama.

Most az Arsenal elhozta Vieirat, aki egyebkent ugyes csavo, siman lehet belole a kovetkezo Bruno Fernandes, jol lat a palyan, okos, megfeleloen tudja mozgatni a tamadokat. Raphinha sem lett volna rossz vetel egyebkent, mint ahogy a tamadosorba meg Jesusban abszolut van racio, alulertekelt jatekos, megha vannak is ketsegeim, hogy igazi kezdo kilenceskent o mennyire lesz hatekony majd.

De konkretan ha csak ezt a harom jatekost is nezem, az o esetukben is barmelyikert osszetennem a ket kezem, ha barmelyik a Milannal kotne ki.

Szoval nem, egyaltalan nem gondolom, hogy gaz lenne az Arsenalnal, epp ellenkezoleg, a Kroenke-fele felfogas tisztan erezheto a klubnal lebonyolitott folyamatokon es lepeseken, nem voltak ezek javaban rosszak, szimplan kellett jo 2-3 ev, hogy a Wengerrel teljesen elfaradt keretet, illetve stabot szepen fokozatosan kicsereljek.

Tok termeszetes, hogy egy City, Chelsea, Pool mellett egy Arsenalnak a leeso tehetsegek maradnak majd meg, a harombol legalabb ketto ott van a vilag ot legjobb csapataban, klasszis edzokkel, plusz egyik klub sem fel kolteni, ha ugy van.

Viszont az Arsenal nagyon okosan csipegeti fel a Jesus-fele leeso jatekosokat, akikben nagyon sok lehet egy megfelelo rendszerben.

Es akkor nezd meg a Milant, ami bajnok lett, de az egy csodaval felero bravur, mert a keretet tekintve a top3-ban nincs a Serie A-ban sem ez a csapat, a vilagon meg szerintem nem top20-as egyebkent. Es ezek vagyunk mi, az olasz bajnok, ahol meg egy 18-20 millios jatekost is elveszitunk, mert ennyit sem hajlando kotelhuzas nelkul atigazolasra biztositani a vezetoseg epp.

Ugyhogy oszinten, szerintem meg a jelenlegi bajnok Milannal is nehezebb dolguk van a szurkoloknak, mint arsenaloskent... 😀
Stez
ezt ugatom évek óta, térj meg és gyere át az MTK vonatra, van még hely!
Határ a csillagos ég!
zsellérmcnabb
Ah, tul eros ez az NB II. 😕

több mint 3 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 203 — je suis poloska
ezt ugatom évek óta, térj meg és gyere át az MTK vonatra, van még hely!
Határ a csillagos ég!
zsellérmcnabb
Izé.... az MTK és a vonat együttes emlegetése problémás lehet, de oké 😀
Kampman
na ezért tart itt ez az ország!!!

| amúgy jogos, ebbe beleszaladtam 😀 |

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 793

Sinisa New England Patriots 3 169 — Gràcies Pep!
Lol, ez azért szép összeg Lewa-ért

 www.nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/barcelona-emeltek-a-lewandowskiert-kinalt-osszegen-sajtohir-2900387
Toto21
Őszintén nem értem.
Remélem nem jön össze az üzlet… 😉

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 3 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 737 — "Montoya por favor!"
Szabályváltozás a Serie A-ban: ha pontegyenlőség van a bajnokság végén a tabella élén akkor bajnoki döntőt játszik az első két helyezett. A meccs 90 percig tart, ha ott nem nyer vmelyik, azonnal 11-esek jönnek.
empty taxi
ilyen szabály mintha már lett volna - vagy hatvan éve
slowmotion
ugysincs eleg meccs egy szezonban ...
Nemzetes és vitézlő csebi
az olasz csapatoknak nincs is 😀
slowmotion
Legyen inkább Calcio Playoff 😉

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Toto21 Chicago Bears 8 077
Lol, ez azért szép összeg Lewa-ért

 www.nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/barcelona-emeltek-a-lewandowskiert-kinalt-osszegen-sajtohir-2900387
több mint 3 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 454 — Cowboys fan
Szabályváltozás a Serie A-ban: ha pontegyenlőség van a bajnokság végén a tabella élén akkor bajnoki döntőt játszik az első két helyezett. A meccs 90 percig tart, ha ott nem nyer vmelyik, azonnal 11-esek jönnek.
empty taxi
ilyen szabály mintha már lett volna - vagy hatvan éve
slowmotion
ugysincs eleg meccs egy szezonban ...
Nemzetes és vitézlő csebi
az olasz csapatoknak nincs is 😀
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 956 — Lucas Scott
Szabályváltozás a Serie A-ban: ha pontegyenlőség van a bajnokság végén a tabella élén akkor bajnoki döntőt játszik az első két helyezett. A meccs 90 percig tart, ha ott nem nyer vmelyik, azonnal 11-esek jönnek.
empty taxi
ilyen szabály mintha már lett volna - vagy hatvan éve
slowmotion
ugysincs eleg meccs egy szezonban ...

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 454 — Cowboys fan
Szabályváltozás a Serie A-ban: ha pontegyenlőség van a bajnokság végén a tabella élén akkor bajnoki döntőt játszik az első két helyezett. A meccs 90 percig tart, ha ott nem nyer vmelyik, azonnal 11-esek jönnek.
empty taxi
ilyen szabály mintha már lett volna - vagy hatvan éve
több mint 3 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 269 — NFL bracket champion '26
Szabályváltozás a Serie A-ban: ha pontegyenlőség van a bajnokság végén a tabella élén akkor bajnoki döntőt játszik az első két helyezett. A meccs 90 percig tart, ha ott nem nyer vmelyik, azonnal 11-esek jönnek.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 227
sport tv focis podcastjében most volt szó arról hogy a barcának nincs pénze hogy benevezze nem hogy de jongot de 2 ingyen érzekőt se
Negritis, a vajda
De Jong mar regisztralva van, a cel epp az, hogy viszont az erkezokre felszabaditson helyet a Barca, ehhez pedig kell egy vezeraldozat is, ezt a szerepet fogja betolteni De Jong, mivel kb. csak ot tudja ugy eladni a vezetoseg, hogy a csapat meglegyen a poszton es ne gyenguljon lenyegesen, illetve a magas fizetes kiesesevel magasabb keret szabaduljon fel az uj fizetesek miatt.

Viszont De Jong egyedul keves lesz, ezert fuzi megint a Barcelona a tobbi sokat keresojet is, hogy engedjenek a fizetesukbol, ezaltal tovabbi „cap space-t” krealva. Jelenleg a tobbi erkezore egyebkent valoban nincs helyuk, igy peldaul az arulo Kessiet sem tudjak egyelore.

Ami erdekes lesz, hogy egyebkent szerintem mar ezen a nyaron jon majd a kovetkezo aldozat, es De Jongon kivul meg valakitol meg kell majd szabadulnia a klubnak azert, hogy meglegyen a hely mindenkire. Nekem Depay a tippem, szvsz ot fogjak bealdozni.
Stez
Aki elmegy a Milánból az mért lesz automatikusan áruló? Azért nem egy Calhanoglu 😀
Heisman nádor
Mind2 többször is lenyilatkozta a médiában h hosszabbítani fog, jól érzi magát stb., majd a végén a lelépett máshova.
Nem gond h a magasabb fizut választja máshol, de ne csináljon segget a szájából.
empty taxi
Nagymesterem fonokom empty megvalaszolta a kerdesed. Az egvilagon semmi bajom sincs, ha valaki elmegy, csak ne hazudozzon megallas nelkul honapokig, hulyenek nezve mindenkit.
Stez
Elhiszem nektek, nyilván jobban követitek a saját csapatotokat. Én már szerintem egy fél éve olvasom hogy biztos megy a Barcába.
Heisman nádor
Könnyű életük van a milanosoknak, én gunárként végignéztem néhány ságát, lássuk csak: Marc Overmars, Ashley Cole, Patrick Vieira, Gael Clichy- Bakary Sagna páros, Samir Nasri, Emmanuel Adebayor, Alexander Hleb, Cesc Fabregas, Robin van Persie, Alexis Sanchez, PE Aubameyang (ők mind "hosszabbítottak"), Aaron Ramsey is ingyen lépett le.

Volt egy sorozatunk anno, hogy zsinórban 4 csapatkapitányunkat nyúlták le (még Titi és Vermaelen is leléptek így, de az kedvesség volt).

Ilyen Alex Song kalibert már meg sem említek, h elment padozni a Barcához. Ja meg Ox a Poolhoz.

Egy embert akartunk évekig nagyon eladni, Özilt, ő meg nem akart elmenni.😄
Willie Parker
Annyira azert nem konnyu. Most kepzeld el, hogy csodaval hataros modon bajnoksagot nyertunk, rogton el is adta az Elliott a klubot, de mivel az hivatalosan csak szeptemberben megy vegbe, igy meg az Elliott intezi az igazolasokat, de ezek a pocsok mar most ciganykodnak, emiatt ket olyan jatekost buktunk el egy honap alatt, akik kifejezetten a Milanba akartak jonni, csak ugye addig szorakozott a vezetoseg (Botman, Sanches), amig vegul eladtak oket mashova.

Kozben Maldiniek szerzodese hivatalosan lejar ket nap mulva, elvileg targyalnak a hosszabbitasrol, de kozben meg az Elliott baszakodik, ezert kotelhuzas van a felek kozott.

Mindekozben meg a kozvetlen rivalisok azert erositgetnek, Lukakut viszi vissza az Inter, valszeg Dybala is, nekunk meg nem igazan marad minosegi celpont, aki nem egy vagyon. Plusz ugye tavozoink mar most vannak, ergo a csapat csak gyengul.

Tokre siman latom, hogy a Milan kovi szezonban 3-4. helyen lesz. Egy allando agyfasz, ami nalunk folyik. Az Arsenalnal Kroenke legalabb megnyitotta a penzcsapot az elmult 1-2 evben.
Stez
Megnyitotta a pénzcsapot, de a scout részleggel vannak komoly gondok, azt a City, Chelsea, Barca trió szépen lerabolgatta az évek során.

A Mislintat kísérlet meg nem jött be, ő túlzottan karakteres és karakán személyiség volt az amcsinak.

De tök mindegy hogy mit csinálunk egy City mellett.
több mint 3 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 227
sport tv focis podcastjében most volt szó arról hogy a barcának nincs pénze hogy benevezze nem hogy de jongot de 2 ingyen érzekőt se
Negritis, a vajda
De Jong mar regisztralva van, a cel epp az, hogy viszont az erkezokre felszabaditson helyet a Barca, ehhez pedig kell egy vezeraldozat is, ezt a szerepet fogja betolteni De Jong, mivel kb. csak ot tudja ugy eladni a vezetoseg, hogy a csapat meglegyen a poszton es ne gyenguljon lenyegesen, illetve a magas fizetes kiesesevel magasabb keret szabaduljon fel az uj fizetesek miatt.

Viszont De Jong egyedul keves lesz, ezert fuzi megint a Barcelona a tobbi sokat keresojet is, hogy engedjenek a fizetesukbol, ezaltal tovabbi „cap space-t” krealva. Jelenleg a tobbi erkezore egyebkent valoban nincs helyuk, igy peldaul az arulo Kessiet sem tudjak egyelore.

Ami erdekes lesz, hogy egyebkent szerintem mar ezen a nyaron jon majd a kovetkezo aldozat, es De Jongon kivul meg valakitol meg kell majd szabadulnia a klubnak azert, hogy meglegyen a hely mindenkire. Nekem Depay a tippem, szvsz ot fogjak bealdozni.
Stez
Aki elmegy a Milánból az mért lesz automatikusan áruló? Azért nem egy Calhanoglu 😀
Heisman nádor
Mind2 többször is lenyilatkozta a médiában h hosszabbítani fog, jól érzi magát stb., majd a végén a lelépett máshova.
Nem gond h a magasabb fizut választja máshol, de ne csináljon segget a szájából.
empty taxi
Nagymesterem fonokom empty megvalaszolta a kerdesed. Az egvilagon semmi bajom sincs, ha valaki elmegy, csak ne hazudozzon megallas nelkul honapokig, hulyenek nezve mindenkit.
Stez
Elhiszem nektek, nyilván jobban követitek a saját csapatotokat. Én már szerintem egy fél éve olvasom hogy biztos megy a Barcába.
Heisman nádor
Könnyű életük van a milanosoknak, én gunárként végignéztem néhány ságát, lássuk csak: Marc Overmars, Ashley Cole, Patrick Vieira, Gael Clichy- Bakary Sagna páros, Samir Nasri, Emmanuel Adebayor, Alexander Hleb, Cesc Fabregas, Robin van Persie, Alexis Sanchez, PE Aubameyang (ők mind "hosszabbítottak"), Aaron Ramsey is ingyen lépett le.

Volt egy sorozatunk anno, hogy zsinórban 4 csapatkapitányunkat nyúlták le (még Titi és Vermaelen is leléptek így, de az kedvesség volt).

Ilyen Alex Song kalibert már meg sem említek, h elment padozni a Barcához. Ja meg Ox a Poolhoz.

Egy embert akartunk évekig nagyon eladni, Özilt, ő meg nem akart elmenni.😄
Willie Parker
Ez nálunk új trend, régebben olyan öregeket igazoltunk h innen a nyugdíjas otthonba mentek nem más csapathoz. 😀
empty taxi
Ja, épp néztem, h Donna meg a török előtt alig volt nagynevű távozótok.

Suso és Paquéta határeset, André Silva nálatok nem kapott bizalmat v félrevitték, Piatek bukta volt. Caldarat sztem benéztétek. Bonucci egy vicces sztori volt. Balo meg hát Balo. Thiago Silva az utsó talán 13-ból.
több mint 3 éve
Stez SMU Mustangs 47 934 — Whoops, looks like something went wrong.
sport tv focis podcastjében most volt szó arról hogy a barcának nincs pénze hogy benevezze nem hogy de jongot de 2 ingyen érzekőt se
Negritis, a vajda
De Jong mar regisztralva van, a cel epp az, hogy viszont az erkezokre felszabaditson helyet a Barca, ehhez pedig kell egy vezeraldozat is, ezt a szerepet fogja betolteni De Jong, mivel kb. csak ot tudja ugy eladni a vezetoseg, hogy a csapat meglegyen a poszton es ne gyenguljon lenyegesen, illetve a magas fizetes kiesesevel magasabb keret szabaduljon fel az uj fizetesek miatt.

Viszont De Jong egyedul keves lesz, ezert fuzi megint a Barcelona a tobbi sokat keresojet is, hogy engedjenek a fizetesukbol, ezaltal tovabbi „cap space-t” krealva. Jelenleg a tobbi erkezore egyebkent valoban nincs helyuk, igy peldaul az arulo Kessiet sem tudjak egyelore.

Ami erdekes lesz, hogy egyebkent szerintem mar ezen a nyaron jon majd a kovetkezo aldozat, es De Jongon kivul meg valakitol meg kell majd szabadulnia a klubnak azert, hogy meglegyen a hely mindenkire. Nekem Depay a tippem, szvsz ot fogjak bealdozni.
Stez
Aki elmegy a Milánból az mért lesz automatikusan áruló? Azért nem egy Calhanoglu 😀
Heisman nádor
Mind2 többször is lenyilatkozta a médiában h hosszabbítani fog, jól érzi magát stb., majd a végén a lelépett máshova.
Nem gond h a magasabb fizut választja máshol, de ne csináljon segget a szájából.
empty taxi
Nagymesterem fonokom empty megvalaszolta a kerdesed. Az egvilagon semmi bajom sincs, ha valaki elmegy, csak ne hazudozzon megallas nelkul honapokig, hulyenek nezve mindenkit.
Stez
Elhiszem nektek, nyilván jobban követitek a saját csapatotokat. Én már szerintem egy fél éve olvasom hogy biztos megy a Barcába.
Heisman nádor
Könnyű életük van a milanosoknak, én gunárként végignéztem néhány ságát, lássuk csak: Marc Overmars, Ashley Cole, Patrick Vieira, Gael Clichy- Bakary Sagna páros, Samir Nasri, Emmanuel Adebayor, Alexander Hleb, Cesc Fabregas, Robin van Persie, Alexis Sanchez, PE Aubameyang (ők mind "hosszabbítottak"), Aaron Ramsey is ingyen lépett le.

Volt egy sorozatunk anno, hogy zsinórban 4 csapatkapitányunkat nyúlták le (még Titi és Vermaelen is leléptek így, de az kedvesség volt).

Ilyen Alex Song kalibert már meg sem említek, h elment padozni a Barcához. Ja meg Ox a Poolhoz.

Egy embert akartunk évekig nagyon eladni, Özilt, ő meg nem akart elmenni.😄
Willie Parker
Annyira azert nem konnyu. Most kepzeld el, hogy csodaval hataros modon bajnoksagot nyertunk, rogton el is adta az Elliott a klubot, de mivel az hivatalosan csak szeptemberben megy vegbe, igy meg az Elliott intezi az igazolasokat, de ezek a pocsok mar most ciganykodnak, emiatt ket olyan jatekost buktunk el egy honap alatt, akik kifejezetten a Milanba akartak jonni, csak ugye addig szorakozott a vezetoseg (Botman, Sanches), amig vegul eladtak oket mashova.

Kozben Maldiniek szerzodese hivatalosan lejar ket nap mulva, elvileg targyalnak a hosszabbitasrol, de kozben meg az Elliott baszakodik, ezert kotelhuzas van a felek kozott.

Mindekozben meg a kozvetlen rivalisok azert erositgetnek, Lukakut viszi vissza az Inter, valszeg Dybala is, nekunk meg nem igazan marad minosegi celpont, aki nem egy vagyon. Plusz ugye tavozoink mar most vannak, ergo a csapat csak gyengul.

Tokre siman latom, hogy a Milan kovi szezonban 3-4. helyen lesz. Egy allando agyfasz, ami nalunk folyik. Az Arsenalnal Kroenke legalabb megnyitotta a penzcsapot az elmult 1-2 evben.

Szerkesztette: Stez