Soccer
41 feliratkozó
több mint 4 éve
Ez a 6 nap kurva szar volt. De ettől Rossi nem lett rosszabb edző. Ami biztos h ma jobban bebasztam mint az angolok ellen, másrészt jobb volt a szurkolás ma. Harmadrészt valaki elkezdte a verseny utcában üvölteni a Jasztin Filc rigmust.
több mint 4 éve
Amúgy tényleg abba kellene hagyni ezt a számolgatást, ez a selejtező megdöglött. Én már a lengyelek elleni 3-3nál ezt mondtam, azóta nem lett jobb a helyzet. Engedjétek el sztem, itt már nincs értelme a számolgatásnak, bravúrokkal lett volna eleve esély bármire a sima selejtezők során. Engem sokkal jobban bánt Ausztria szereplése 😁
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Azért látszik a különbség Rossi és Sousa között..Birom hogy minden egyes hszedben ekézed, de még akkor is amikor jó eredmény volt. Milyen személyes okból rühelled őt ennyire?
#JC6
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Varjal még, jelen állás szerint Albánia is előttünk van és hogyha Andorra ellen így játszottunk otthon, mi lesz majd ellenük?Úgyis a lengyel meccs dönt, az angolok elleni az az angoloknak már tétnélküli lesz.Nem értem ezt srácok, a győzelmet nem kell magyarázni 😛 hálistennek nem láttam.Ja 2 pont a hátrány, de mi még játszunk a Wembleyben, még a lengyeleknek az Andorra, Albánia, San Marino trió van hátra.
Amúgy meg 2 pont a hátrányunk a pótselejtezős helyért úgy hogy még mindkét válogatott ellen játszunk. Bravúr lenne, de sztem senki sem gondolta előzetesen hogy van esély vb-re, komoly összeget mernék tenni rá hogy a jelenlegi selejtezős rendszerrel a kövi 40 évben sem jutunk ki. Nekünk az eb részvétel kell, a vb-selejtezőkön meg bátran lehet építeni a csapatot.
davemayer
Heisman
Ha verjük Varsóban a lengyeleket miénk a 2.hely, ha nem, akkor nem.
A többi meccs csak megágyaz ennek.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Úgyis a lengyel meccs dönt, az angolok elleni az az angoloknak már tétnélküli lesz.Nem értem ezt srácok, a győzelmet nem kell magyarázni 😛 hálistennek nem láttam.Ja 2 pont a hátrány, de mi még játszunk a Wembleyben, még a lengyeleknek az Andorra, Albánia, San Marino trió van hátra.
Amúgy meg 2 pont a hátrányunk a pótselejtezős helyért úgy hogy még mindkét válogatott ellen játszunk. Bravúr lenne, de sztem senki sem gondolta előzetesen hogy van esély vb-re, komoly összeget mernék tenni rá hogy a jelenlegi selejtezős rendszerrel a kövi 40 évben sem jutunk ki. Nekünk az eb részvétel kell, a vb-selejtezőkön meg bátran lehet építeni a csapatot.
davemayer
Heisman
Ha verjük Varsóban a lengyeleket miénk a 2.hely, ha nem, akkor nem.
A többi meccs csak megágyaz ennek.
több mint 4 éve
Nem értem ezt srácok, a győzelmet nem kell magyarázni 😛 hálistennek nem láttam.Ja 2 pont a hátrány, de mi még játszunk a Wembleyben, még a lengyeleknek az Andorra, Albánia, San Marino trió van hátra.
Amúgy meg 2 pont a hátrányunk a pótselejtezős helyért úgy hogy még mindkét válogatott ellen játszunk. Bravúr lenne, de sztem senki sem gondolta előzetesen hogy van esély vb-re, komoly összeget mernék tenni rá hogy a jelenlegi selejtezős rendszerrel a kövi 40 évben sem jutunk ki. Nekünk az eb részvétel kell, a vb-selejtezőkön meg bátran lehet építeni a csapatot.
davemayer
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Azért látszik a különbség Rossi és Sousa között..
több mint 4 éve
Azért nagyon hamar nagyon mélyre sikerült ásni magunkat az EB utáni eufóriából...Szerintem sima normáleloszlás.
Ki a faszom érti ezt
Ma is volt egy nagyon jó 20 perc, azt hittem lesz vagy 8 a vége, aztán vmi borzalom, benny hill jelenetek tömkelege.
gabokocka
Van Európában vagy 20-25 olyan csapat, akik egymástól nem nagyon különböznek, bármelyik az "A" formájában elkaphatja bármelyiket, ha az a "C" formájában van, így nyerhettünk törökök, szerbek, izlandiak ellen, és kaphattunk ki az albánoktól, szlovákoktól, és egyaránt verhettük is és ki is kaphatunk Walestől, Horvátországtól.
És mivel mondjuk 3 év alatt van 15-20 ilyen kvázi ki-ki meccs, ez nem úgy valósul meg, hogy szépen egyszer nyerünk, egyszer vesztünk sormintává áll össze, hanem lesz pár szopó meccs zsinórban és pár győztes meccs, ahogy arra a normáleloszlás predesztinál.
De attól még ott vagyunk az európai második vonalban a topcsapatok mögött uszkve 20-25 másik csapattal egyaránt.
És ezek közül egyik csapat se tudja konstans módon az "A" formáját hozni, de képességek és lehetőségek alapján már a második vonalba felzárkóztunk a korábbi évek harmadvonalából.
több mint 4 éve
Azért nagyon hamar nagyon mélyre sikerült ásni magunkat az EB utáni eufóriából...2016-ban is ez volt.
Ki a faszom érti ezt
gabokocka
Az éjjelnemérhetvéget után jött is egy kellemes feröeri 0-0.
több mint 4 éve
A sport1en nézem hegyi ivánt és biztos vagyok benne, hogy ez nem burlesque. Megérdemli a sport tv, hogy kimúljon
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
Szoboszlai előtt Schön nyilatkozott? Mindegy is, az a fiúcska hozzon nekem is ekit! 😁
több mint 4 éve
Második félidő katasztrófa. Nem hittem volna, hogy az albán meccs után ilyet fogok írni…Lang, Gazdag, Sallói kuka. Iszonyat!
Kemény volt a vége, Andorra “beszorított”, óriási füttykoncertet kaptak a srácok…
Sajnos egy helyben topogunk és fogunk is még egy darabig.
Ez a Rossi képtelen cserélni. Hihetetlen..
Ebbe a csoportban, féltáv után örülni fogok a 3.helynek, ilyen meccsek után..
több mint 4 éve
12 pontból legalább 7 vagy 9 pont kellene esetleg a csoport második helyre....Itthon ütni Albániát és San Marinót....
Idegenben
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 4 éve
Nem értem ezt srácok, a győzelmet nem kell magyarázni 😛 hálistennek nem láttam.bárcsak látnám, hogy épül a csapat...de ez a meccs leépülés volt inkább a 20. perctől
Amúgy meg 2 pont a hátrányunk a pótselejtezős helyért úgy hogy még mindkét válogatott ellen játszunk. Bravúr lenne, de sztem senki sem gondolta előzetesen hogy van esély vb-re, komoly összeget mernék tenni rá hogy a jelenlegi selejtezős rendszerrel a kövi 40 évben sem jutunk ki. Nekünk az eb részvétel kell, a vb-selejtezőkön meg bátran lehet építeni a csapatot.
davemayer
Vagy lehet így akarjuk összezavarni Albániát
több mint 4 éve
Nem értem ezt srácok, a győzelmet nem kell magyarázni 😛 hálistennek nem láttam.Amúgy meg 2 pont a hátrányunk a pótselejtezős helyért úgy hogy még mindkét válogatott ellen játszunk. Bravúr lenne, de sztem senki sem gondolta előzetesen hogy van esély vb-re, komoly összeget mernék tenni rá hogy a jelenlegi selejtezős rendszerrel a kövi 40 évben sem jutunk ki. Nekünk az eb részvétel kell, a vb-selejtezőkön meg bátran lehet építeni a csapatot.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Andorra nem tud szimpatikus kiscsapat lenni, akkora cigányok, mindenkibe belerugnak, allandoan szineszkednek, rettenetes troger csapatA déli temperamentum és a magashegyi kecskeb*szók faragatlansaganak elegyétől mit vársz? 😊
gabokocka
több mint 4 éve
Andorra nem tud szimpatikus kiscsapat lenni, akkora cigányok, mindenkibe belerugnak, allandoan szineszkednek, rettenetes troger csapat
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 4 éve
Azért nagyon hamar nagyon mélyre sikerült ásni magunkat az EB utáni eufóriából...
Ki a faszom érti ezt
Ma is volt egy nagyon jó 20 perc, azt hittem lesz vagy 8 a vége, aztán vmi borzalom, benny hill jelenetek tömkelege.
gabokocka
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Szalay basszus beérte Albertet és Csikart válogatottság tekintetében.Egyrészt sokkal több a válogatott meccs, mint akkoriban. Másrészt tőle nem is sajnálom annyira, ő nem zseni, de egy borzasztó alázatosan és keményen dolgozó valaki. Ez a nyilatkozata is teljesen korrekt volt. Ha elképzelem az utána következő válogatottat ezzel a sok zseleshaju, ropitestű nyegle hülyegyerekkel…
ozibozi
több mint 4 éve
Azért nagyon hamar nagyon mélyre sikerült ásni magunkat az EB utáni eufóriából...Ki a faszom érti ezt
Ma is volt egy nagyon jó 20 perc, azt hittem lesz vagy 8 a vége, aztán vmi borzalom, benny hill jelenetek tömkelege.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 4 éve
Origo:az angolok egy szép góllal legyőzték Lengyelországot 😀
előre megírták a barmok, ha belekattintasz már azt írja, hogy x lett a meccs
több mint 4 éve
Szerintem a vegen az emberek nagy resze mar Andorranak szurkolt! Mert mi nem erdemeltuk meg a 3 pontot.én tuti, náluk volt szív meg akarat a maguk kis félamatőr módján
Toto21
amúgy ez a Cucu gyerek ki? 😀 mindenkivel úgy spanolt mintha a dizsi előtt lennének a bástyákkal szombat este.
több mint 4 éve
Szerintem a vegen az emberek nagy resze mar Andorranak szurkolt! Mert mi nem erdemeltuk meg a 3 pontot.
több mint 4 éve
Mindenki nyugodjon le, nemsokára EB
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.