Soccer
41 feliratkozó
több mint 5 éve
Ha az elmúlt 10 év számolatlanul a fociba ömlő milliárdjai kapcsán azt keressük, hogy vajon a 2 EB részvétel ad e kellő önigazolást a rendszernek, akkor kezdjük a gondolkodást azzal, hogy a korábbi 16-ról 24-re emelték a résztvevők számát. És bár jó látni, hogy a magyar válogatott képest stabilan beszorítani egy izlandi válogatottat, azért sajnos a bab egyelőre még nem hús.Nyilván, de azt már többször megbeszéltük, hogy 1 milliárd fociba kerülő forintból mondjuk 200 millió jut ténylegesen a fociba (és még ott is lehetne differenciálni, hogy hova lenne optimális), és 800 millió átcsatornázódik fideszes potentátok zsebébe, pártkasszába, kampányba, Orbánhoz.
Szerintem a fejlődés egyébként egyértelmű, csak a 100 milliárdokat ennél sokkal jobban és eredményesebben is fel lehetett volna használni.
Klaci79
És a 16-24 vagy az, hogy Izland jött szembe tök lényegtelen ezügyben a rendszer önigazolásához is, az ellenzéki kritikához is, de még a szurkolók boldogságához is. Lényegtelen szempontok. Ahogy az is, hogy a Fradiban hány külföldi játszik, vagy az, hogy egy adott akadémia félszáraz Mumm pezsgőre költ, vagy focicsukára, pulzoximéterre.
több mint 5 éve
Ha az elmúlt 10 év számolatlanul a fociba ömlő milliárdjai kapcsán azt keressük, hogy vajon a 2 EB részvétel ad e kellő önigazolást a rendszernek, akkor kezdjük a gondolkodást azzal, hogy a korábbi 16-ról 24-re emelték a résztvevők számát. És bár jó látni, hogy a magyar válogatott képest stabilan beszorítani egy izlandi válogatottat, azért sajnos a bab egyelőre még nem hús. Szerintem a fejlődés egyébként egyértelmű, csak a 100 milliárdokat ennél sokkal jobban és eredményesebben is fel lehetett volna használni.
több mint 5 éve
Ha már szemantika: az egyöntetűen azt jelenti, hogy minden ellenzéki párt, csoport oldaláról felmerülő érv volt. Nem volt ezügyben az ellenzéki oldalon megosztottság. Egyöntetűen ezzel basztatták a kormányt.Idézlek: "moslékosvödörbe hordva és egyöntetűen azzal kritizálva". Tehát: bár az "egyedül" kifejezést nem használtad, tartalmilag ezt írtad le.Lehet az elmúlt 10 évben én több cikket olvastam a ballibsi médiumokban, és bizony onnan az jött le, hogy ez az egyik fő érv, miszerint "nem csak drága, de szar is" meg "minek ennyi stadion, inkább lélegeztetőgépekre költsék a pénzt".Küldök egy DK-s közleményt, mert tudom, hogy kedveled Gyurcsányt. Ebben szó sincs sikerről vagy sikertelenségről, hanem csak az OV kertje végében épült stadionról és korrupcióról:Neked.www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/na-ugye-20-szollosi-gyorgy-jegyzete-2794725"Az Eb-re jutás, ha tetszik, ha nem, visszamenőleg igazolja az elmúlt évtized erőfeszítéseit, a stadionépítéseket, a külföldi edzők szerződtetését, a nulláról induló, hatalmas nemzetközi versenyben munkához látó akadémiák tevékenységét, a klubok megújítását, a sportfogadásból befolyó összegek és a televíziós jogdíjak becsatornázását a finanszírozásba, magát a taorendszert, egyszerűbben: azt a kormányzati politikai akaratot, amely a zászlajára tűzte, hogy az agonizáló, rövid távon csak vesződséggel járó és népszerűségvesztést hozó magyar futballt újjá kell éleszteni – mindannyiunk örömére."
Nyilván ilyenkor minden kétéltű kint sütkérezik a napon és versenyt ömlengenek a pátoszos giccsel. Hátha a főnök megsimogatja a buksijuk.
FLZOLI
Na, ezért hányás ez az egész.
nagylaza
Valójában teljesen igaz.
Pontról pontra, ha elfogadjuk, hogy menet közben mennyire fontos kritikai szempont volt az eredménytelenség.
Mennyire az volt a szarrá dotált foci és irreálisan tulzó sportfinanszírozás elleni mesterérv, hogy "dehát ugyanolyan szarok vagyunk". Ezekre az érvekre csattanós válasz a siker.
Hisz az elmúlt 5 évben 2 EB, EL, BL csoportkör, ezek nyilvánvaló sikerek.
Talán nem a sikeresség oldaláról kellett volna támadni, és akkor most nem lenne a rendszernek önigazolás a sikeresség.
Talán külön kellett volna választani a TAO-pénzekre épülő pénszivattyúkat, a stadionok milliónyi betontonnái által kilapátolt pénzeket, a focistafizetéseket, az akadémiai rendszert, és azt, hogy a foci Orbán hobbija, vesszőparipája. Hiszen ezek mind külön-külön elemezendőek lettek volna.
De akkor, ha mindezek a balfasz ellenzék által nem lettek volna egy nagy moslékosvödörbe hordva és egyöntetűen azzal kritizálva, hogy "de nincs siker", akkor most nem igazolná mindezeket, hogy "de, van".
Sobri Jóska
dkp.hu/hirek/5370/a-dk-reagalasa-orban-viktor-radiointerjujara--nem-latjuk-a-stadiont-angela-merkel-kertje-vegeben
Van még rengeteg hasonló az összes ellenzéki párttól az általad felsorolt témákban. Az állításod tehát, hogy az ellenzék mércéje egyedül a gurulós foci sikeressége lett volna: tévedésen alapul. (Finom voltam?)
nagylaza
Még én is írtam itt pár éve, hogy türelem, de előbb infrastruktúra kell (akár lopnak belőle, akár nem), és aztán jönnek sikerek. Mivel ez egy folyamat. (És most már jönnek is.)
Meg azt is írtam, hogy a politikus barátja a beton, és mivel Gyurcsányék már az autópályaépítést kimaxolták, így Orbánéknak maradnak a stadionok, amiben plusz haszon, hogy a Főnök csípi a focit. Ha valamiért a kajak-kenu lenne a vesszőparipája, akkor szép betonteknős ezres pályák lennének az Alföldön meg a Vértesben, plusz ugyanúgy stadionok, hiszen azokban jó sok beton van.
Nyilván többféle szinten támadták ezt a kormányzatot, a sportTAO-t, az akadémiákat, stadionépítéseket, és attól, hogy vannak közlemények, amiben nem szerepel a sikeresség számonkérése, attól még ez az egyik mesterérv volt, hogy "ebbe a szar fociba minek ennyi pénz?!". Nyilván azért, hogy ne legyen ennyire szar. És ez kapott most újabb igazolást, ennek örül az általad citált kormányközeli publicista is, teljes joggal. Én meg ezt magyaráztam, és sehol sem használtam a tőled megszokott módon valótlanul nekem tulajdonított "egyedül" kifejezést, pláne nem "kizárólagosan" jelentéstartalommal.
Lehet könnyebb volna azonosulni azzal, amit írok, ha megértenéd, és nem beleképzelnél valamit, amit nem írok, és nem azzal perlekedni.
Illetve nem kedvelem Gyurcsányt, sőt, csak respektálom a politikai képességeit. Nem ugyanaz.
Sobri Jóska
Egyébként csak annyit mondok: Duna Aszfalt. Elég beszédes elnevezés. Szóval, kérlek, ne fesd az ördögöt a falra...
nagylaza
Azért ennek nem kéne bonyolultnak lennie. Pláne ha az adott szövegkörnyezetbe helyezve értelmezed. Nem azt jelenti, hogy ez volt az egyetlen érv.
Ami értelmezést te akarsz belemagyarázni az ráadásul baromság, mert nyilvánvalóan nem a sikertelenség volt az egyetlen érve az ellenzéknek, így felesleges olyat cáfolni, amit senki se mondott. Pláne nem én.
De sokszor elhangzó érv volt, hogy -leegyszerűsítem- "Szar a focink.". Amire most érkezett a csattanós válasz -leegyszerűsítem- "Nem szar."
több mint 5 éve
Idézlek: "moslékosvödörbe hordva és egyöntetűen azzal kritizálva". Tehát: bár az "egyedül" kifejezést nem használtad, tartalmilag ezt írtad le.Lehet az elmúlt 10 évben én több cikket olvastam a ballibsi médiumokban, és bizony onnan az jött le, hogy ez az egyik fő érv, miszerint "nem csak drága, de szar is" meg "minek ennyi stadion, inkább lélegeztetőgépekre költsék a pénzt".Küldök egy DK-s közleményt, mert tudom, hogy kedveled Gyurcsányt. Ebben szó sincs sikerről vagy sikertelenségről, hanem csak az OV kertje végében épült stadionról és korrupcióról:Neked.www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/na-ugye-20-szollosi-gyorgy-jegyzete-2794725"Az Eb-re jutás, ha tetszik, ha nem, visszamenőleg igazolja az elmúlt évtized erőfeszítéseit, a stadionépítéseket, a külföldi edzők szerződtetését, a nulláról induló, hatalmas nemzetközi versenyben munkához látó akadémiák tevékenységét, a klubok megújítását, a sportfogadásból befolyó összegek és a televíziós jogdíjak becsatornázását a finanszírozásba, magát a taorendszert, egyszerűbben: azt a kormányzati politikai akaratot, amely a zászlajára tűzte, hogy az agonizáló, rövid távon csak vesződséggel járó és népszerűségvesztést hozó magyar futballt újjá kell éleszteni – mindannyiunk örömére."
Nyilván ilyenkor minden kétéltű kint sütkérezik a napon és versenyt ömlengenek a pátoszos giccsel. Hátha a főnök megsimogatja a buksijuk.
FLZOLI
Na, ezért hányás ez az egész.
nagylaza
Valójában teljesen igaz.
Pontról pontra, ha elfogadjuk, hogy menet közben mennyire fontos kritikai szempont volt az eredménytelenség.
Mennyire az volt a szarrá dotált foci és irreálisan tulzó sportfinanszírozás elleni mesterérv, hogy "dehát ugyanolyan szarok vagyunk". Ezekre az érvekre csattanós válasz a siker.
Hisz az elmúlt 5 évben 2 EB, EL, BL csoportkör, ezek nyilvánvaló sikerek.
Talán nem a sikeresség oldaláról kellett volna támadni, és akkor most nem lenne a rendszernek önigazolás a sikeresség.
Talán külön kellett volna választani a TAO-pénzekre épülő pénszivattyúkat, a stadionok milliónyi betontonnái által kilapátolt pénzeket, a focistafizetéseket, az akadémiai rendszert, és azt, hogy a foci Orbán hobbija, vesszőparipája. Hiszen ezek mind külön-külön elemezendőek lettek volna.
De akkor, ha mindezek a balfasz ellenzék által nem lettek volna egy nagy moslékosvödörbe hordva és egyöntetűen azzal kritizálva, hogy "de nincs siker", akkor most nem igazolná mindezeket, hogy "de, van".
Sobri Jóska
dkp.hu/hirek/5370/a-dk-reagalasa-orban-viktor-radiointerjujara--nem-latjuk-a-stadiont-angela-merkel-kertje-vegeben
Van még rengeteg hasonló az összes ellenzéki párttól az általad felsorolt témákban. Az állításod tehát, hogy az ellenzék mércéje egyedül a gurulós foci sikeressége lett volna: tévedésen alapul. (Finom voltam?)
nagylaza
Még én is írtam itt pár éve, hogy türelem, de előbb infrastruktúra kell (akár lopnak belőle, akár nem), és aztán jönnek sikerek. Mivel ez egy folyamat. (És most már jönnek is.)
Meg azt is írtam, hogy a politikus barátja a beton, és mivel Gyurcsányék már az autópályaépítést kimaxolták, így Orbánéknak maradnak a stadionok, amiben plusz haszon, hogy a Főnök csípi a focit. Ha valamiért a kajak-kenu lenne a vesszőparipája, akkor szép betonteknős ezres pályák lennének az Alföldön meg a Vértesben, plusz ugyanúgy stadionok, hiszen azokban jó sok beton van.
Nyilván többféle szinten támadták ezt a kormányzatot, a sportTAO-t, az akadémiákat, stadionépítéseket, és attól, hogy vannak közlemények, amiben nem szerepel a sikeresség számonkérése, attól még ez az egyik mesterérv volt, hogy "ebbe a szar fociba minek ennyi pénz?!". Nyilván azért, hogy ne legyen ennyire szar. És ez kapott most újabb igazolást, ennek örül az általad citált kormányközeli publicista is, teljes joggal. Én meg ezt magyaráztam, és sehol sem használtam a tőled megszokott módon valótlanul nekem tulajdonított "egyedül" kifejezést, pláne nem "kizárólagosan" jelentéstartalommal.
Lehet könnyebb volna azonosulni azzal, amit írok, ha megértenéd, és nem beleképzelnél valamit, amit nem írok, és nem azzal perlekedni.
Illetve nem kedvelem Gyurcsányt, sőt, csak respektálom a politikai képességeit. Nem ugyanaz.
Sobri Jóska
Egyébként csak annyit mondok: Duna Aszfalt. Elég beszédes elnevezés. Szóval, kérlek, ne fesd az ördögöt a falra...
több mint 5 éve
Lehet az elmúlt 10 évben én több cikket olvastam a ballibsi médiumokban, és bizony onnan az jött le, hogy ez az egyik fő érv, miszerint "nem csak drága, de szar is" meg "minek ennyi stadion, inkább lélegeztetőgépekre költsék a pénzt".Küldök egy DK-s közleményt, mert tudom, hogy kedveled Gyurcsányt. Ebben szó sincs sikerről vagy sikertelenségről, hanem csak az OV kertje végében épült stadionról és korrupcióról:Neked.www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/na-ugye-20-szollosi-gyorgy-jegyzete-2794725"Az Eb-re jutás, ha tetszik, ha nem, visszamenőleg igazolja az elmúlt évtized erőfeszítéseit, a stadionépítéseket, a külföldi edzők szerződtetését, a nulláról induló, hatalmas nemzetközi versenyben munkához látó akadémiák tevékenységét, a klubok megújítását, a sportfogadásból befolyó összegek és a televíziós jogdíjak becsatornázását a finanszírozásba, magát a taorendszert, egyszerűbben: azt a kormányzati politikai akaratot, amely a zászlajára tűzte, hogy az agonizáló, rövid távon csak vesződséggel járó és népszerűségvesztést hozó magyar futballt újjá kell éleszteni – mindannyiunk örömére."
Nyilván ilyenkor minden kétéltű kint sütkérezik a napon és versenyt ömlengenek a pátoszos giccsel. Hátha a főnök megsimogatja a buksijuk.
FLZOLI
Na, ezért hányás ez az egész.
nagylaza
Valójában teljesen igaz.
Pontról pontra, ha elfogadjuk, hogy menet közben mennyire fontos kritikai szempont volt az eredménytelenség.
Mennyire az volt a szarrá dotált foci és irreálisan tulzó sportfinanszírozás elleni mesterérv, hogy "dehát ugyanolyan szarok vagyunk". Ezekre az érvekre csattanós válasz a siker.
Hisz az elmúlt 5 évben 2 EB, EL, BL csoportkör, ezek nyilvánvaló sikerek.
Talán nem a sikeresség oldaláról kellett volna támadni, és akkor most nem lenne a rendszernek önigazolás a sikeresség.
Talán külön kellett volna választani a TAO-pénzekre épülő pénszivattyúkat, a stadionok milliónyi betontonnái által kilapátolt pénzeket, a focistafizetéseket, az akadémiai rendszert, és azt, hogy a foci Orbán hobbija, vesszőparipája. Hiszen ezek mind külön-külön elemezendőek lettek volna.
De akkor, ha mindezek a balfasz ellenzék által nem lettek volna egy nagy moslékosvödörbe hordva és egyöntetűen azzal kritizálva, hogy "de nincs siker", akkor most nem igazolná mindezeket, hogy "de, van".
Sobri Jóska
dkp.hu/hirek/5370/a-dk-reagalasa-orban-viktor-radiointerjujara--nem-latjuk-a-stadiont-angela-merkel-kertje-vegeben
Van még rengeteg hasonló az összes ellenzéki párttól az általad felsorolt témákban. Az állításod tehát, hogy az ellenzék mércéje egyedül a gurulós foci sikeressége lett volna: tévedésen alapul. (Finom voltam?)
nagylaza
Még én is írtam itt pár éve, hogy türelem, de előbb infrastruktúra kell (akár lopnak belőle, akár nem), és aztán jönnek sikerek. Mivel ez egy folyamat. (És most már jönnek is.)
Meg azt is írtam, hogy a politikus barátja a beton, és mivel Gyurcsányék már az autópályaépítést kimaxolták, így Orbánéknak maradnak a stadionok, amiben plusz haszon, hogy a Főnök csípi a focit. Ha valamiért a kajak-kenu lenne a vesszőparipája, akkor szép betonteknős ezres pályák lennének az Alföldön meg a Vértesben, plusz ugyanúgy stadionok, hiszen azokban jó sok beton van.
Nyilván többféle szinten támadták ezt a kormányzatot, a sportTAO-t, az akadémiákat, stadionépítéseket, és attól, hogy vannak közlemények, amiben nem szerepel a sikeresség számonkérése, attól még ez az egyik mesterérv volt, hogy "ebbe a szar fociba minek ennyi pénz?!". Nyilván azért, hogy ne legyen ennyire szar. És ez kapott most újabb igazolást, ennek örül az általad citált kormányközeli publicista is, teljes joggal. Én meg ezt magyaráztam, és sehol sem használtam a tőled megszokott módon valótlanul nekem tulajdonított "egyedül" kifejezést, pláne nem "kizárólagosan" jelentéstartalommal.
Lehet könnyebb volna azonosulni azzal, amit írok, ha megértenéd, és nem beleképzelnél valamit, amit nem írok, és nem azzal perlekedni.
Illetve nem kedvelem Gyurcsányt, sőt, csak respektálom a politikai képességeit. Nem ugyanaz.
több mint 5 éve
Nekem csak egy kérdésem van, még ha igazatok is vóna némelyekben? Muszáj ezzel az örömötöket keseríteni, terhelni stb.... Jó érzés, hogy most megmondtátok, belinkelgetitek az összes ilyen brmságot, felhúzzátok magatok rajta?Vâltozik tőle valami?Tényleg csak kérdezem 😉 most az öröm ideje van majd lesz a búé is meg az igazságé is 😊
több mint 5 éve
nem hiszek el semmit, amíg screenshotot nem látok róla 😀2000 ejróvalHehh, ANK selejtező...Szerintem van közöttünk valaki, aki megfogadta.
Nigéria fél óra után 4-0-ra vezetett otthon Sierra Leone ellen. Aztán a vége 4-4 lett 😀
warr_b
nagylaza
Negritis
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 5 éve
Mindenkit is tűzre kell dobni, akinek köze volt ehhez az egész pénzégetéshez.Már azt hittem a szerkesztő urat dobjuk a tűzre... De hát mért tennénk mi ilyet, hisz mindannyiunk örömére és megelégedésére végzi álhatatatos munkáját a magyar foci érdekében 😊Akartam is korábban írni, hogy ezzel a kijutással meg Szoboszlai mostani és (remélhetőleg) későbbi sikerével igazolni látják az eddigi tevékenységeket.www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/na-ugye-20-szollosi-gyorgy-jegyzete-2794725"Az Eb-re jutás, ha tetszik, ha nem, visszamenőleg igazolja az elmúlt évtized erőfeszítéseit, a stadionépítéseket, a külföldi edzők szerződtetését, a nulláról induló, hatalmas nemzetközi versenyben munkához látó akadémiák tevékenységét, a klubok megújítását, a sportfogadásból befolyó összegek és a televíziós jogdíjak becsatornázását a finanszírozásba, magát a taorendszert, egyszerűbben: azt a kormányzati politikai akaratot, amely a zászlajára tűzte, hogy az agonizáló, rövid távon csak vesződséggel járó és népszerűségvesztést hozó magyar futballt újjá kell éleszteni – mindannyiunk örömére."
Nyilván ilyenkor minden kétéltű kint sütkérezik a napon és versenyt ömlengenek a pátoszos giccsel. Hátha a főnök megsimogatja a buksijuk.
FLZOLI
Na, ezért hányás ez az egész.
nagylaza
Aztán gondoltam, hogy ezeknek úgyse kell bizonygatni és igazolni semmit se, mert úgy is az van amit akarnak.
Erre az ilyen Szöllősi félék meg még rá is dobnak a tűzre az ilyenekkel...mondanám, hogy egy féreg, de az sértés lenne a férgekre nézve.
Solymi
FLZOLI
több mint 5 éve
Küldök egy DK-s közleményt, mert tudom, hogy kedveled Gyurcsányt. Ebben szó sincs sikerről vagy sikertelenségről, hanem csak az OV kertje végében épült stadionról és korrupcióról:Neked.www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/na-ugye-20-szollosi-gyorgy-jegyzete-2794725"Az Eb-re jutás, ha tetszik, ha nem, visszamenőleg igazolja az elmúlt évtized erőfeszítéseit, a stadionépítéseket, a külföldi edzők szerződtetését, a nulláról induló, hatalmas nemzetközi versenyben munkához látó akadémiák tevékenységét, a klubok megújítását, a sportfogadásból befolyó összegek és a televíziós jogdíjak becsatornázását a finanszírozásba, magát a taorendszert, egyszerűbben: azt a kormányzati politikai akaratot, amely a zászlajára tűzte, hogy az agonizáló, rövid távon csak vesződséggel járó és népszerűségvesztést hozó magyar futballt újjá kell éleszteni – mindannyiunk örömére."
Nyilván ilyenkor minden kétéltű kint sütkérezik a napon és versenyt ömlengenek a pátoszos giccsel. Hátha a főnök megsimogatja a buksijuk.
FLZOLI
Na, ezért hányás ez az egész.
nagylaza
Valójában teljesen igaz.
Pontról pontra, ha elfogadjuk, hogy menet közben mennyire fontos kritikai szempont volt az eredménytelenség.
Mennyire az volt a szarrá dotált foci és irreálisan tulzó sportfinanszírozás elleni mesterérv, hogy "dehát ugyanolyan szarok vagyunk". Ezekre az érvekre csattanós válasz a siker.
Hisz az elmúlt 5 évben 2 EB, EL, BL csoportkör, ezek nyilvánvaló sikerek.
Talán nem a sikeresség oldaláról kellett volna támadni, és akkor most nem lenne a rendszernek önigazolás a sikeresség.
Talán külön kellett volna választani a TAO-pénzekre épülő pénszivattyúkat, a stadionok milliónyi betontonnái által kilapátolt pénzeket, a focistafizetéseket, az akadémiai rendszert, és azt, hogy a foci Orbán hobbija, vesszőparipája. Hiszen ezek mind külön-külön elemezendőek lettek volna.
De akkor, ha mindezek a balfasz ellenzék által nem lettek volna egy nagy moslékosvödörbe hordva és egyöntetűen azzal kritizálva, hogy "de nincs siker", akkor most nem igazolná mindezeket, hogy "de, van".
Sobri Jóska
dkp.hu/hirek/5370/a-dk-reagalasa-orban-viktor-radiointerjujara--nem-latjuk-a-stadiont-angela-merkel-kertje-vegeben
Van még rengeteg hasonló az összes ellenzéki párttól az általad felsorolt témákban. Az állításod tehát, hogy az ellenzék mércéje egyedül a gurulós foci sikeressége lett volna: tévedésen alapul. (Finom voltam?)
több mint 5 éve
Neked.www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/na-ugye-20-szollosi-gyorgy-jegyzete-2794725"Az Eb-re jutás, ha tetszik, ha nem, visszamenőleg igazolja az elmúlt évtized erőfeszítéseit, a stadionépítéseket, a külföldi edzők szerződtetését, a nulláról induló, hatalmas nemzetközi versenyben munkához látó akadémiák tevékenységét, a klubok megújítását, a sportfogadásból befolyó összegek és a televíziós jogdíjak becsatornázását a finanszírozásba, magát a taorendszert, egyszerűbben: azt a kormányzati politikai akaratot, amely a zászlajára tűzte, hogy az agonizáló, rövid távon csak vesződséggel járó és népszerűségvesztést hozó magyar futballt újjá kell éleszteni – mindannyiunk örömére."
Nyilván ilyenkor minden kétéltű kint sütkérezik a napon és versenyt ömlengenek a pátoszos giccsel. Hátha a főnök megsimogatja a buksijuk.
FLZOLI
Na, ezért hányás ez az egész.
nagylaza
Valójában teljesen igaz.
Pontról pontra, ha elfogadjuk, hogy menet közben mennyire fontos kritikai szempont volt az eredménytelenség.
Mennyire az volt a szarrá dotált foci és irreálisan tulzó sportfinanszírozás elleni mesterérv, hogy "dehát ugyanolyan szarok vagyunk". Ezekre az érvekre csattanós válasz a siker.
Hisz az elmúlt 5 évben 2 EB, EL, BL csoportkör, ezek nyilvánvaló sikerek.
Talán nem a sikeresség oldaláról kellett volna támadni, és akkor most nem lenne a rendszernek önigazolás a sikeresség.
Talán külön kellett volna választani a TAO-pénzekre épülő pénszivattyúkat, a stadionok milliónyi betontonnái által kilapátolt pénzeket, a focistafizetéseket, az akadémiai rendszert, és azt, hogy a foci Orbán hobbija, vesszőparipája. Hiszen ezek mind külön-külön elemezendőek lettek volna.
De akkor, ha mindezek a balfasz ellenzék által nem lettek volna egy nagy moslékosvödörbe hordva és egyöntetűen azzal kritizálva, hogy "de nincs siker", akkor most nem igazolná mindezeket, hogy "de, van".
több mint 5 éve
U21...ruszkik ellen. Érdekes lesz ez a meccs. Oroszok ellen sosem vagyunk favoritok.
több mint 5 éve
Már azt hittem a szerkesztő urat dobjuk a tűzre... De hát mért tennénk mi ilyet, hisz mindannyiunk örömére és megelégedésére végzi álhatatatos munkáját a magyar foci érdekében 😊Akartam is korábban írni, hogy ezzel a kijutással meg Szoboszlai mostani és (remélhetőleg) későbbi sikerével igazolni látják az eddigi tevékenységeket.www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/na-ugye-20-szollosi-gyorgy-jegyzete-2794725"Az Eb-re jutás, ha tetszik, ha nem, visszamenőleg igazolja az elmúlt évtized erőfeszítéseit, a stadionépítéseket, a külföldi edzők szerződtetését, a nulláról induló, hatalmas nemzetközi versenyben munkához látó akadémiák tevékenységét, a klubok megújítását, a sportfogadásból befolyó összegek és a televíziós jogdíjak becsatornázását a finanszírozásba, magát a taorendszert, egyszerűbben: azt a kormányzati politikai akaratot, amely a zászlajára tűzte, hogy az agonizáló, rövid távon csak vesződséggel járó és népszerűségvesztést hozó magyar futballt újjá kell éleszteni – mindannyiunk örömére."
Nyilván ilyenkor minden kétéltű kint sütkérezik a napon és versenyt ömlengenek a pátoszos giccsel. Hátha a főnök megsimogatja a buksijuk.
FLZOLI
Na, ezért hányás ez az egész.
nagylaza
Aztán gondoltam, hogy ezeknek úgyse kell bizonygatni és igazolni semmit se, mert úgy is az van amit akarnak.
Erre az ilyen Szöllősi félék meg még rá is dobnak a tűzre az ilyenekkel...mondanám, hogy egy féreg, de az sértés lenne a férgekre nézve.
Solymi
több mint 5 éve
2000 ejróvalHehh, ANK selejtező...Szerintem van közöttünk valaki, aki megfogadta.
Nigéria fél óra után 4-0-ra vezetett otthon Sierra Leone ellen. Aztán a vége 4-4 lett 😀
warr_b
nagylaza
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Hehh, ANK selejtező...Szerintem van közöttünk valaki, aki megfogadta.
Nigéria fél óra után 4-0-ra vezetett otthon Sierra Leone ellen. Aztán a vége 4-4 lett 😀
warr_b
több mint 5 éve
Hehh, ANK selejtező... Nigéria fél óra után 4-0-ra vezetett otthon Sierra Leone ellen. Aztán a vége 4-4 lett 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Mit válaszoljon az a focidrukker, aki irtóra örül a válogatott győzelmének, de közben azzal cseszegetik, hogy ezzel végül is Orbán Viktornak ad igazat?Hát, ezt nem fogom végig elolvasni, de látom, azt a részt emelte ki, amit én is. (Mondjuk: nem volt nehéz. Bicskanyitogató.)
444.hu/2020/11/13/mit-valaszoljon-az-a-focidrukker-aki-irtora-orul-a-valogatott-gyozelmenek-de-kozben-azzal-cseszegetik-hogy-ezzel-vegul-is-orban-viktornak-ad-igazat?fbclid=IwAR2y0o3vYSrp3cRiqQBHwhT1zfMXUsH42RCB-JmmOs9TiIKXhdfzTldFJHg
ozibozi
több mint 5 éve
Mit válaszoljon az a focidrukker, aki irtóra örül a válogatott győzelmének, de közben azzal cseszegetik, hogy ezzel végül is Orbán Viktornak ad igazat?444.hu/2020/11/13/mit-valaszoljon-az-a-focidrukker-aki-irtora-orul-a-valogatott-gyozelmenek-de-kozben-azzal-cseszegetik-hogy-ezzel-vegul-is-orban-viktornak-ad-igazat?fbclid=IwAR2y0o3vYSrp3cRiqQBHwhT1zfMXUsH42RCB-JmmOs9TiIKXhdfzTldFJHg
több mint 5 éve
Akartam is korábban írni, hogy ezzel a kijutással meg Szoboszlai mostani és (remélhetőleg) későbbi sikerével igazolni látják az eddigi tevékenységeket.www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/na-ugye-20-szollosi-gyorgy-jegyzete-2794725"Az Eb-re jutás, ha tetszik, ha nem, visszamenőleg igazolja az elmúlt évtized erőfeszítéseit, a stadionépítéseket, a külföldi edzők szerződtetését, a nulláról induló, hatalmas nemzetközi versenyben munkához látó akadémiák tevékenységét, a klubok megújítását, a sportfogadásból befolyó összegek és a televíziós jogdíjak becsatornázását a finanszírozásba, magát a taorendszert, egyszerűbben: azt a kormányzati politikai akaratot, amely a zászlajára tűzte, hogy az agonizáló, rövid távon csak vesződséggel járó és népszerűségvesztést hozó magyar futballt újjá kell éleszteni – mindannyiunk örömére."
Nyilván ilyenkor minden kétéltű kint sütkérezik a napon és versenyt ömlengenek a pátoszos giccsel. Hátha a főnök megsimogatja a buksijuk.
FLZOLI
Na, ezért hányás ez az egész.
nagylaza
Aztán gondoltam, hogy ezeknek úgyse kell bizonygatni és igazolni semmit se, mert úgy is az van amit akarnak.
Erre az ilyen Szöllősi félék meg még rá is dobnak a tűzre az ilyenekkel...mondanám, hogy egy féreg, de az sértés lenne a férgekre nézve.
több mint 5 éve
tipikus bolsi banda
több mint 5 éve
a covid meg az elmúlt 30év politikájából csinál majmot ..www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/na-ugye-20-szollosi-gyorgy-jegyzete-2794725"Az Eb-re jutás, ha tetszik, ha nem, visszamenőleg igazolja az elmúlt évtized erőfeszítéseit, a stadionépítéseket, a külföldi edzők szerződtetését, a nulláról induló, hatalmas nemzetközi versenyben munkához látó akadémiák tevékenységét, a klubok megújítását, a sportfogadásból befolyó összegek és a televíziós jogdíjak becsatornázását a finanszírozásba, magát a taorendszert, egyszerűbben: azt a kormányzati politikai akaratot, amely a zászlajára tűzte, hogy az agonizáló, rövid távon csak vesződséggel járó és népszerűségvesztést hozó magyar futballt újjá kell éleszteni – mindannyiunk örömére."
Nyilván ilyenkor minden kétéltű kint sütkérezik a napon és versenyt ömlengenek a pátoszos giccsel. Hátha a főnök megsimogatja a buksijuk.
FLZOLI
Na, ezért hányás ez az egész.
nagylaza
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
És ezért ültem le én is először úgy válogatott meccs elé, hogy az ellenfélnek drukkolok... persze a végén örültem a remek fordításnak, meg a játékosok és Rossi szimpatikus, de hogy minimális önkritika sincs a talpnyalókban, miközben tényleg szó szerint centiken múlt a győzelem (ziccer ott, szerencsésen odapattanó labda itt), az katasztrófa. Szóval az ilyen eredmények sajnos csak konzerválják a sz@rt és mint láthatjuk, még önigazolást ia adnak

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/na-ugye-20-szollosi-gyorgy-jegyzete-2794725"Az Eb-re jutás, ha tetszik, ha nem, visszamenőleg igazolja az elmúlt évtized erőfeszítéseit, a stadionépítéseket, a külföldi edzők szerződtetését, a nulláról induló, hatalmas nemzetközi versenyben munkához látó akadémiák tevékenységét, a klubok megújítását, a sportfogadásból befolyó összegek és a televíziós jogdíjak becsatornázását a finanszírozásba, magát a taorendszert, egyszerűbben: azt a kormányzati politikai akaratot, amely a zászlajára tűzte, hogy az agonizáló, rövid távon csak vesződséggel járó és népszerűségvesztést hozó magyar futballt újjá kell éleszteni – mindannyiunk örömére."
Nyilván ilyenkor minden kétéltű kint sütkérezik a napon és versenyt ömlengenek a pátoszos giccsel. Hátha a főnök megsimogatja a buksijuk.
FLZOLI
Na, ezért hányás ez az egész.
több mint 5 éve
www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/na-ugye-20-szollosi-gyorgy-jegyzete-2794725Nyilván ilyenkor minden kétéltű kint sütkérezik a napon és versenyt ömlengenek a pátoszos giccsel. Hátha a főnök megsimogatja a buksijuk.
több mint 5 éve
Szoboszlai amúgy szerintem gyenge volt tegnap, sokat küzdött akart de bazi sok hibája volt, persze a döntő csapás bazi nagyot javít az osszkepen. Lesz ennél jobb meccse is ha tényleg megy a Lipcsébe.Real-ba.
FLZOLI
több mint 5 éve
Igen, ezt a kettőst középen el lehet felejteni.Rengeteg hibával játszik, viszont van benne lehetőség. Nem volt erős tegnap, de azt senki ne várja tőle, hogy ilyen Modric / Kroos számokat hoz. Ő egy támadóbb szellemű játékos aki high risk, high reward. Ha esetleg lenne egy értelmes csatárunk az az ő játékán is sokat dobna amikor az ellenfél full defenzív.Szoboszlai amúgy szerintem gyenge volt tegnap, sokat küzdött akart de bazi sok hibája volt, persze a döntő csapás bazi nagyot javít az osszkepen. Lesz ennél jobb meccse is ha tényleg megy a Lipcsébe.én is így gondoltam, de azért a 6 kulcspassz magáért beszél ergo bőven megadta a lehetőséget, hogy nyerjünk. a kérdés az lenne, hogy mi lett azokból a helyzetekből, ezeket kellene visszanézni.
FLZOLI
csebi
Mellesleg Kalmárral egymás mellett szerintem ritka szarok voltak, nem is nagyon találta egyik se a helyét.
Toca
BEARS BABY!
Sir Alex immortal