Soccer

41 feliratkozó

több mint 10 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 614 — Cowboys fan
Szerintem nem.
Ha Van Gaal elmegy, akkor Mourinho nagyon erős mozgatószál Ibrához, ugyanis a portugál az, akire egyedül kb. felnéz Ibra.
Egyébként én semmi esélyt nem látok arra, hogy Van Gaal maradjon, és öngyilkosság is a vezetőségtől, ha két ilyen szezon után is hagyják dolgozni.

A PSG-nek pedig szvsz nem csak edzőbaja van. Alapból nem lehet felpörögni, amikor a bajnokságot így nyerik folyton, az ottani ellenfelek egytől egyig szarok, senki sem jelent kihívást, majd hirtelen jönnek Barcák és Man. Cityk, azért ez nagy ugrás.

Én a Man. Cityben sem látok egyébként többet most, mint a PSG-ben. Ott is van Agüero, aki király volna, ha nem sérülne meg folyamatosan, vannak nagyon jó játékosok, sztárok, de összességében nem erősebb a keret, mint a PSG-é, és egyéniség sincs több, mint ott. Ráadásul Pellegrini sem egy nagy koponya. A City pont annyival van előrébb, hogy erősebb bajnokságban edződik, ahol nemigen lehet kikapcsolni. Illetve a City BL-szinten felült a szopórollerre évekig, mostanra pedig kezd kijönni a korábban még hiányzó tapasztalat, hogy igenis bírják a nyomást és ne egy csoportkör jelentse a végét az útnak.

A kérdés, hogy Guardiola mennyi pluszt tud hozni, ami a BL-t és PL-t illeti. Eddigi csapataival ugyanis a bajnokságban azért annyira nem voltak meghajtva, Angliában ezzel szemben azért nem nagyon lehet majd pihenni.

A Bajnokok Ligájában pedig nem érzem, hogy Guardiola személye annyira mérvadó volna, még így sem hiszem, hogy felvehetik a versenyt a legjobbakkal.
Stez
azért ne felejtsük el, hogy ősszel már 35 lesz Zlatan, és ha nincs BL, akkor 36-37 éves korára marad a próba. nem lehetetlen, meg jó a kondija, de azért az angol terhelés nem teljesen mérhető a L1-höz.
több mint 10 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 833 — "Montoya por favor!"
Ijj baszod...
 vs.hu/sport/osszes/elraboltak-es-meggyilkoltak-modric-unokatestveret-0414?utm_source=twitter&utm_medium=social
empty taxi
basszameg

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 10 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 290 — NFL bracket champion '26
Ijj baszod...
 vs.hu/sport/osszes/elraboltak-es-meggyilkoltak-modric-unokatestveret-0414?utm_source=twitter&utm_medium=social

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 411 — Do Your Job
Holnap dél ha jól tudom
ZoliZoltán
Köszi!

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 10 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 369 — E/1

Mikor lesz a BL sorsolás?
Sztem is (?) Bayern-Athleti és Real-City..
Nem szeretnék spanyol döntőt...

Szerkesztette: zemanla

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 10 éve
dr0725 New England Patriots 529
Jó nap volt ez tegnap. Barca csak kiesett, viszont a szeretett csapatom ott van a 4 között | az FA kupában 😀 |
dugo93
Ma még megszórják a Liverpoolt aztán csoda ez a hét 😊
dr0725
Ennyire fáj még mindig az előző körös kiesés?
Mikey
3 évente egyszer nyerhettek...
több mint 10 éve
Stez SMU Mustangs 48 286 — Whoops, looks like something went wrong.
2-0 !!!
Négy között !!!

jöhetne a city
ZoliZoltán
Ezt mondták a PSG-sek is..😉
Coolearie
de nekik nem volt edzőjük
slowmotion
Viszont volt egy Ibrájuk.
Coolearie
ez a titok. volt egy Ibrájuk, és ennyi. úgy gondolták, ennyiből meg is van oldva.
a titok az, hogy egy ember nem csinál nyarat. nem is csodálom, hogy Ibra lépni akar Párizsból, csak ugye az a kérdés, kihez lesz érdemes mennie.
szerintem neki már csak a komoly BL-esély számít, én akár azt is megkockáztatnám, hogy ha a MU nem nyeri meg a Wenger-kupát, akkor nem megy oda, hiába azt tartották a legvalószínűbbnek.
slowmotion
Viszont azt ki is jelentette hogy ő csak akkor megy Manchesterbe ha Van Gaal tiplizik..
Coolearie
sok mindent mondott, de szerintem ha jövőre nincs BL, akkor tök mindegy, hogy marad-e Lajos van nem
slowmotion
Szerintem nem.
Ha Van Gaal elmegy, akkor Mourinho nagyon erős mozgatószál Ibrához, ugyanis a portugál az, akire egyedül kb. felnéz Ibra.
Egyébként én semmi esélyt nem látok arra, hogy Van Gaal maradjon, és öngyilkosság is a vezetőségtől, ha két ilyen szezon után is hagyják dolgozni.

A PSG-nek pedig szvsz nem csak edzőbaja van. Alapból nem lehet felpörögni, amikor a bajnokságot így nyerik folyton, az ottani ellenfelek egytől egyig szarok, senki sem jelent kihívást, majd hirtelen jönnek Barcák és Man. Cityk, azért ez nagy ugrás.

Én a Man. Cityben sem látok egyébként többet most, mint a PSG-ben. Ott is van Agüero, aki király volna, ha nem sérülne meg folyamatosan, vannak nagyon jó játékosok, sztárok, de összességében nem erősebb a keret, mint a PSG-é, és egyéniség sincs több, mint ott. Ráadásul Pellegrini sem egy nagy koponya. A City pont annyival van előrébb, hogy erősebb bajnokságban edződik, ahol nemigen lehet kikapcsolni. Illetve a City BL-szinten felült a szopórollerre évekig, mostanra pedig kezd kijönni a korábban még hiányzó tapasztalat, hogy igenis bírják a nyomást és ne egy csoportkör jelentse a végét az útnak.

A kérdés, hogy Guardiola mennyi pluszt tud hozni, ami a BL-t és PL-t illeti. Eddigi csapataival ugyanis a bajnokságban azért annyira nem voltak meghajtva, Angliában ezzel szemben azért nem nagyon lehet majd pihenni.

A Bajnokok Ligájában pedig nem érzem, hogy Guardiola személye annyira mérvadó volna, még így sem hiszem, hogy felvehetik a versenyt a legjobbakkal.

több mint 10 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 614 — Cowboys fan
2-0 !!!
Négy között !!!

jöhetne a city
ZoliZoltán
Ezt mondták a PSG-sek is..😉
Coolearie
de nekik nem volt edzőjük
slowmotion
Viszont volt egy Ibrájuk.
Coolearie
ez a titok. volt egy Ibrájuk, és ennyi. úgy gondolták, ennyiből meg is van oldva.
a titok az, hogy egy ember nem csinál nyarat. nem is csodálom, hogy Ibra lépni akar Párizsból, csak ugye az a kérdés, kihez lesz érdemes mennie.
szerintem neki már csak a komoly BL-esély számít, én akár azt is megkockáztatnám, hogy ha a MU nem nyeri meg a Wenger-kupát, akkor nem megy oda, hiába azt tartották a legvalószínűbbnek.
slowmotion
Viszont azt ki is jelentette hogy ő csak akkor megy Manchesterbe ha Van Gaal tiplizik..
Coolearie
sok mindent mondott, de szerintem ha jövőre nincs BL, akkor tök mindegy, hogy marad-e Lajos van nem
több mint 10 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 469 — . . .

Mikey Cincinnati Bengals 21 566
Jó nap volt ez tegnap. Barca csak kiesett, viszont a szeretett csapatom ott van a 4 között | az FA kupában 😀 |
dugo93
Ma még megszórják a Liverpoolt aztán csoda ez a hét 😊
dr0725
Ennyire fáj még mindig az előző körös kiesés?

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 10 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 369 — E/1
Én amúgy teljesen a Bayernt érzem nekünk. :/
több mint 10 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 614 — Cowboys fan
2-0 !!!
Négy között !!!

jöhetne a city
ZoliZoltán
Ezt mondták a PSG-sek is..😉
Coolearie
de nekik nem volt edzőjük
több mint 10 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 469 — . . .
2-0 !!!
Négy között !!!

jöhetne a city
ZoliZoltán
Ezt mondták a PSG-sek is..😉
több mint 10 éve
dr0725 New England Patriots 529
Jó nap volt ez tegnap. Barca csak kiesett, viszont a szeretett csapatom ott van a 4 között | az FA kupában 😀 |
dugo93
Ma még megszórják a Liverpoolt aztán csoda ez a hét 😊
több mint 10 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 369 — E/1
2-0 !!!
Négy között !!!

jöhetne a city
több mint 10 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 476 — Lucas Scott
az, hogy Suarez lehozta a két meccset piros lap nélkül az szégyen amúgy. jobban is teszik a barca drukkerek, hogy nem foglalkoznak a bíróval, mert mindent összevetve így is hatalmas segítséget kaptak mind2 meccsen szóval maximum megköszönhetik neki.
csebi
mondjuk a második meccsen a könyökös nem tűnik pirosnak, de nem is narancssárga. kitette az evezőt, oké, de nem húzott rá, csak pozíciót fogott. a sárga lap jogos, de nem kevés.

mondjuk pályán sem kellett volna lennie, de az az uefa balfaszsága, hogy nem tiltották el.
slowmotion
nem tudom az otthoni közvetítésben mi volt, de itt én BEIN adón néztem, UK-ból átvett angol közvetítést. Ott nagyon kilassították az egészet, és Owen is azzal igazolta, hogy a pirosat, hogy láthatóan megáll a könyöke és már nem lendületből vág oda még egyet.

az eltiltás elmaradása teljesen érthetetlen. Ribery anno ennél sokkal kevesebbért hagyott ki BL döntőt.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 10 éve
Stez SMU Mustangs 48 286 — Whoops, looks like something went wrong.
Iniestának sem, a kezezés sima piros volt, innentől meg nincs miről beszélni a tizenegyesnél sem, mivel annál pont ő volt a főszereplő.

Egyébként meg Torres verte meg a Barcát, egyedül. Ő a hős. xd

több mint 10 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
 twitter.com/stanjames/status/720152151293628416

az mi! :'D Fifában nem tudok ilyet baszki, nem hogy IRL

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 10 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 614 — Cowboys fan
az, hogy Suarez lehozta a két meccset piros lap nélkül az szégyen amúgy. jobban is teszik a barca drukkerek, hogy nem foglalkoznak a bíróval, mert mindent összevetve így is hatalmas segítséget kaptak mind2 meccsen szóval maximum megköszönhetik neki.
csebi
mondjuk a második meccsen a könyökös nem tűnik pirosnak, de nem is narancssárga. kitette az evezőt, oké, de nem húzott rá, csak pozíciót fogott. a sárga lap jogos, de nem kevés.

mondjuk pályán sem kellett volna lennie, de az az uefa balfaszsága, hogy nem tiltották el.
több mint 10 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 645
Jó nap volt ez tegnap. Barca csak kiesett, viszont a szeretett csapatom ott van a 4 között | az FA kupában 😀 |

több mint 10 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 476 — Lucas Scott
az, hogy Suarez lehozta a két meccset piros lap nélkül az szégyen amúgy. jobban is teszik a barca drukkerek, hogy nem foglalkoznak a bíróval, mert mindent összevetve így is hatalmas segítséget kaptak mind2 meccsen szóval maximum megköszönhetik neki.

amúgy ez az Atletico a 3. legtöbb gólt lőtt a ligában (a két nagy mögött) viszont magasan a legkevesebbet kapta (fél gólt kap meccsenként). ha van egy jó védekező csapatod, akkor azzal miért ne védekezzél? az első meccsen is óvódás gólt kaptak (okos barca védő kitört, mint Zrínyi). amúgy Messi egész meccsen gyenge volt? az utolsó 25 percet láttam, de nem sokat csinált.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 10 éve
YoungZeeZee 9 594
Varga Jozsi oriasi volt.
rosszul adja haza a labdat es megall.
a masodik golnal kifordul felugras kozben es a helyen megy el a labda.oriasi.

wolfburgnal sem ertettem.profi szinten jatszanak.mi a futyiert nem lehet csak felugrani siman?illetve ha olyan a szitu csak allni h ne rugjak at alattuk.pl ha 16-17rol lonek.Aki betekeri a rovidbe onnan az meg is erdemli de komolyan.

Reges-regen barca fan voltam.Azok az idok mar boven elmultak.Orulok h kiestek.ket meccs alatt nem tudtak felulmulni az atleticot ez nem veletlen.
Simeonet nem tudnam elkepzelni egy szinttel magasabb csapatnal.a fanatizmusaban van az ero.
A barca pad pedig karcsu.

a biro meg tenyleg 2szer hibazott a vegen.(Iniesta piros es barca bunteto)