Soccer
41 feliratkozó
több mint 12 éve
Én is többet vártam. De sokat érhet még ez a kiszenvedett 1-0. 😊Gyenge volt de szarok rá. Nyerni kell, nem szépen játszani. Három hete a sors elvett egy BL-győzelmet a szebben, jobban játszó csapattól, innentől kezdve marhára nem érdekel, hogy hogyan jár sikerrel a német válogatott. Nem szép játékot akarok, hanem győzelmet.Persze, ha minden meccset így szenvedik ki az Wt és így az EB győzelmet nem fogok én sem szólni egy szót sem(a cél szentesíti az eszközt elv itt maximálisan belefér), csak jelenleg úgy látom, ez a játék nem sokra lesz/lehet elég. De cáfoljanak rám Schweniék.iktriad
Jó is, hogy nem ment ma, hátha nem azt hallom majd vissza, hogy az Elf az első számú esélyes. Kicsit surranópálya éppúgy megteszi. 😊Vrijbloed
több mint 12 éve
vassadi
15 626
Jó is, hogy nem ment ma, hátha nem azt hallom majd vissza, hogy az Elf az első számú esélyes. Kicsit surranópálya éppúgy megteszi. 😊VrijbloedLehet, hogy a hollandok is így gondolkodtak, mert ők tényleg surranópályára tették magukat. A VB-n a spanyolok is hasonló vereséggel kezdtek Svájc ellen, a hollandokat se kell félteni. Bár kétségtelen, ha a hátralévő ellenfeleket nézem, Honduras és Chile nem ugyanaz a kategória, mint Németország és Portugália...
több mint 12 éve
Gyenge volt de szarok rá. Nyerni kell, nem szépen játszani. Három hete a sors elvett egy BL-győzelmet a szebben, jobban játszó csapattól, innentől kezdve marhára nem érdekel, hogy hogyan jár sikerrel a német válogatott. Nem szép játékot akarok, hanem győzelmet.Persze, ha minden meccset így szenvedik ki az Wt és így az EB győzelmet nem fogok én sem szólni egy szót sem(a cél szentesíti az eszközt elv itt maximálisan belefér), csak jelenleg úgy látom, ez a játék nem sokra lesz/lehet elég. De cáfoljanak rám Schweniék.
Jó is, hogy nem ment ma, hátha nem azt hallom majd vissza, hogy az Elf az első számú esélyes. Kicsit surranópálya éppúgy megteszi. 😊Vrijbloed
több mint 12 éve
Gyenge volt de szarok rá. Nyerni kell, nem szépen játszani. Három hete a sors elvett egy BL-győzelmet a szebben, jobban játszó csapattól, innentől kezdve marhára nem érdekel, hogy hogyan jár sikerrel a német válogatott. Nem szép játékot akarok, hanem győzelmet.Jó is, hogy nem ment ma, hátha nem azt hallom majd vissza, hogy az Elf az első számú esélyes. Kicsit surranópálya éppúgy megteszi. 😊
több mint 12 éve
vassadi
15 626
Igen, ő lehet majd a jolly joker, ha Dzagolevnek vagy Arsavinnak nem megy.iktriadInkább egy Kerzsakov - Pavlyuchenko csere kell ennek a csapatnak.
több mint 12 éve
Igen, ő lehet majd a jolly joker, ha Dzagolevnek vagy Arsavinnak nem megy.A B csoport mai meccsei alapján senki ellen nem lennének esélytelenek Pogrebnjakék.iktriadDirekt olyan játékossal említetted meg az orosz válogatottat, aki tegnap nem játszott egy percet sem? 😀Schleck
több mint 12 éve
A B csoport mai meccsei alapján senki ellen nem lennének esélytelenek Pogrebnjakék.iktriadDirekt olyan játékossal említetted meg az orosz válogatottat, aki tegnap nem játszott egy percet sem? 😀
több mint 12 éve
Meglátjuk. Szerintem erős csapatuk van idén is.A B csoport mai meccsei alapján senki ellen nem lennének esélytelenek Pogrebnjakék.iktriadNem mondom, hogy nem lenne esélyük, de szerintem egyesek túl sokat látnak ebbe az orosz csapatba csak azért, mert volt egy bravúrgyőzelmük négy évvel ezelőtt.vassadi
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Orosz - Horvát döntő lesz, és aki mást mond az hazudik és nem magyar!
több mint 12 éve
vassadi
15 626
A B csoport mai meccsei alapján senki ellen nem lennének esélytelenek Pogrebnjakék.iktriadNem mondom, hogy nem lenne esélyük, de szerintem egyesek túl sokat látnak ebbe az orosz csapatba csak azért, mert volt egy bravúrgyőzelmük négy évvel ezelőtt.
több mint 12 éve
A B csoport mai meccsei alapján senki ellen nem lennének esélytelenek Pogrebnjakék.Az első meccsen a spanyolok ugyanúgy lemosták őket, a görögök és a svédek ellen nem volt nehéz dominálni, a mostaniak közül a csehek az előbbi kettőnél is gyengébbek, a görögök sem javultak, és a lengyel se egy világverő válogatott. Egyedül a hollandok elleni győzelem az, ami igazán kiemelkedő, én emiatt nem tartom őket annyira sokra. De ha továbbjutnak, jó eséllyel a B csoport egyik nagyágyújával találkoznak a negyeddöntőben; akkor majd megmutathatják.vassadiA tegnapi ruszkik simán verték volna bármelyik mai csapatot, az a lényeg 😛Hacsak nem lesz olyan gyenge meccsük mint 4 éve az elődöntőben. Addig ugyanígy domináltak, aztán a spanyolok elkenték a szájukat.iktriad
Ők nyerik az Eb-t tudom én, nem hiába fogadtam rájuk. 😛Stez
több mint 12 éve
Na ja, meg Samaras is 😀Ezt akartam épp mondani, senkinek nem volt itt bombavédelme. Ha lennének góllövők is itt az EB-n, akkor ez nyilvánvalóbb lenne.fetomyTorres itt van 😀Kiss
több mint 12 éve
vassadi
15 626
Az első meccsen a spanyolok ugyanúgy lemosták őket, a görögök és a svédek ellen nem volt nehéz dominálni, a mostaniak közül a csehek az előbbi kettőnél is gyengébbek, a görögök sem javultak, és a lengyel se egy világverő válogatott. Egyedül a hollandok elleni győzelem az, ami igazán kiemelkedő, én emiatt nem tartom őket annyira sokra. De ha továbbjutnak, jó eséllyel a B csoport egyik nagyágyújával találkoznak a negyeddöntőben; akkor majd megmutathatják.A tegnapi ruszkik simán verték volna bármelyik mai csapatot, az a lényeg 😛Hacsak nem lesz olyan gyenge meccsük mint 4 éve az elődöntőben. Addig ugyanígy domináltak, aztán a spanyolok elkenték a szájukat.iktriad
Ők nyerik az Eb-t tudom én, nem hiába fogadtam rájuk. 😛Stez
több mint 12 éve
Torres itt van 😀A masszív dán csapat ellen is volt 30 lövése a hollandoknak... nehéz megmondani ki védekezett eddig a legjobban az EB-n, olyan kiugró teljesítmény nem volt defense téren szvsz.Ezt akartam épp mondani, senkinek nem volt itt bombavédelme. Ha lennének góllövők is itt az EB-n, akkor ez nyilvánvalóbb lenne.fetomy
Az biztos, hogy a csehek lefelé lógtak ki, az oroszok meg fölfelé... a többi csapat meg "ehhh.. hát igen, tudunk ennél jobban is játszani" kategória, amit lehozott.Igor
Samaras játszott?
Még szép, ollózott is egy gyönyörű fejesgólt, csak nem adták meg intentional grounding miatt :/
több mint 12 éve
A 'Davaj Szbornaja!'-nak biztos jobban örülne.nekem is. Tegnap már írtam is a moszkvai ismerősöknek, hogy "go russia" 😀Amadeus91igazad van, de valamit muszáj pozitívat írni az eredményen kívül, mert nem volt a támadó részleg valami hűdejó. Lendület terén javulni kell.Ámen.
1-0 az a biztos.Amadeus91
A tegnapi ruszkik simán verték volna bármelyik mai csapatot, az a lényeg 😛Hacsak nem lesz olyan gyenge meccsük mint 4 éve az elődöntőben. Addig ugyanígy domináltak, aztán a spanyolok elkenték a szájukat. Egyébként ha a DFB-Elffel történik valami, akkor ők a 2. számú csapatom.iktriad
Ők nyerik az Eb-t tudom én, nem hiába fogadtam rájuk. 😛Stez
több mint 12 éve
A masszív dán csapat ellen is volt 30 lövése a hollandoknak... nehéz megmondani ki védekezett eddig a legjobban az EB-n, olyan kiugró teljesítmény nem volt defense téren szvsz.Ezt akartam épp mondani, senkinek nem volt itt bombavédelme. Ha lennének góllövők is itt az EB-n, akkor ez nyilvánvalóbb lenne.
Az biztos, hogy a csehek lefelé lógtak ki, az oroszok meg fölfelé... a többi csapat meg "ehhh.. hát igen, tudunk ennél jobban is játszani" kategória, amit lehozott.Igor
LoooooL Bundesliga 2-t, argentin bajnokságot és a margit-szigeteki bajnokságot is közvetítjük. 😂 😂
több mint 12 éve
egyébként az első meccsek nem nagyon szoktak jók lenni nagy egyéni kiemelkedések nem szoktak lenni azért fontos ,hogy ki nyer az első körben még akkor is ha szarul játszikA masszív dán csapat ellen is volt 30 lövése a hollandoknak... nehéz megmondani ki védekezett eddig a legjobban az EB-n, olyan kiugró teljesítmény nem volt defense téren szvsz.A tegnapi ruszkik simán verték volna bármelyik mai csapatot, az a lényeg 😛minden csapat úgy játszik ,ahogy engedik őt én nem vagyok benne biztos ,hogy a ruszkik ezt a masszív dán csapatot meg verték volnaKiss
Ők nyerik az Eb-t tudom én, nem hiába fogadtam rájuk. 😛Stez
Az biztos, hogy a csehek lefelé lógtak ki, az oroszok meg fölfelé... a többi csapat meg "ehhh.. hát igen, tudunk ennél jobban is játszani" kategória, amit lehozott.Igor
Samaras játszott?
Még szép, ollózott is egy gyönyörű fejesgólt, csak nem adták meg intentional grounding miatt :/
több mint 12 éve
A masszív dán csapat ellen is volt 30 lövése a hollandoknak... nehéz megmondani ki védekezett eddig a legjobban az EB-n, olyan kiugró teljesítmény nem volt defense téren szvsz.A tegnapi ruszkik simán verték volna bármelyik mai csapatot, az a lényeg 😛minden csapat úgy játszik ,ahogy engedik őt én nem vagyok benne biztos ,hogy a ruszkik ezt a masszív dán csapatot meg verték volnaKiss
Ők nyerik az Eb-t tudom én, nem hiába fogadtam rájuk. 😛Stez
Az biztos, hogy a csehek lefelé lógtak ki, az oroszok meg fölfelé... a többi csapat meg "ehhh.. hát igen, tudunk ennél jobban is játszani" kategória, amit lehozott.
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 12 éve
LOL, ez a Horti-műsor nagyon komoly.gamerkrmekkora beszólásai vannak te jóó isten 😀😀 György válaszolni se tudott XD
Samaras játszott?
Még szép, ollózott is egy gyönyörű fejesgólt, csak nem adták meg intentional grounding miatt :/
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
ARGENTÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍNA- Brazil 4-3
Messi: http://www.youtube.com/watch?v=SJMPK5DLEXk
több mint 12 éve
Jó. Meleg volt, a lényeg a 3 pont. Meg jó az, hogy nem egyből jól játszva nyerünk. Picit görcsösek voltunk, a döntetlen igazságosabb lett volna. A hollandok ellen több kell, de már akkor meglehet a továbbjutás... :rolleyes:
több mint 12 éve
LOL, ez a Horti-műsor nagyon komoly.
több mint 12 éve
A tegnapi ruszkik simán verték volna bármelyik mai csapatot, az a lényeg 😛minden csapat úgy játszik ,ahogy engedik őt én nem vagyok benne biztos ,hogy a ruszkik ezt a masszív dán csapatot meg verték volna
Ők nyerik az Eb-t tudom én, nem hiába fogadtam rájuk. 😛Stez
Samaras játszott?
Még szép, ollózott is egy gyönyörű fejesgólt, csak nem adták meg intentional grounding miatt :/
több mint 12 éve
Amadeus the Young
33 063
nekem is. Tegnap már írtam is a moszkvai ismerősöknek, hogy "go russia" 😀Ámen.Na ez a mai baromi messze volt ettől. Gomez talált egy gólt, aztán kivédekezték az 1-0t(mintha valami olasz csapat lenne a német. Brrrrr.) A támadószekció harmatgyenge volt ma. A végén meg voltak nagyon meleg pillanatok (Boateng és Neuer mentése Cé és Veloso lövésénél), ha a portugálok nem hozzák a szokásos lúzerkedésüket, simán X (vagy rosszabb) is lehetett volna az eredmény.iktriadigazad van, de valamit muszáj pozitívat írni az eredményen kívül, mert nem volt a támadó részleg valami hűdejó. Lendület terén javulni kell.
1-0 az a biztos.Amadeus91
A tegnapi ruszkik simán verték volna bármelyik mai csapatot, az a lényeg 😛Hacsak nem lesz olyan gyenge meccsük mint 4 éve az elődöntőben. Addig ugyanígy domináltak, aztán a spanyolok elkenték a szájukat. Egyébként ha a DFB-Elffel történik valami, akkor ők a 2. számú csapatom.iktriad
Ők nyerik az Eb-t tudom én, nem hiába fogadtam rájuk. 😛Stez
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Ámen.igazad van, de valamit muszáj pozitívat írni az eredményen kívül, mert nem volt a támadó részleg valami hűdejó. Lendület terén javulni kell.ennyi. Nyugodt játék, stabil védekezés, csak annyi amennyi kell.Amadeus91Na ez a mai baromi messze volt ettől. Gomez talált egy gólt, aztán kivédekezték az 1-0t(mintha valami olasz csapat lenne a német. Brrrrr.) A támadószekció harmatgyenge volt ma. A végén meg voltak nagyon meleg pillanatok (Boateng és Neuer mentése Cé és Veloso lövésénél), ha a portugálok nem hozzák a szokásos lúzerkedésüket, simán X (vagy rosszabb) is lehetett volna az eredmény.iktriad
1-0 az a biztos.Amadeus91
A tegnapi ruszkik simán verték volna bármelyik mai csapatot, az a lényeg 😛Hacsak nem lesz olyan gyenge meccsük mint 4 éve az elődöntőben. Addig ugyanígy domináltak, aztán a spanyolok elkenték a szájukat. Egyébként ha a DFB-Elffel történik valami, akkor ők a 2. számú csapatom.
Ők nyerik az Eb-t tudom én, nem hiába fogadtam rájuk. 😛Stez