Soccer

41 feliratkozó

több mint 11 éve
Stez SMU Mustangs 46 868 — Whoops, looks like something went wrong.
Én pedig láttam élőben játszani a Milant már többször is, ezért merem kijelenteni, hogy a Barcát és a Realt is fossá verné oda-vissza. Az Atleticot nem, ők túl erősek 😀

több mint 11 éve
Törölt felhasználó
A tegnapi EC-ra reagálva pár mondat.

Hála az Istennek, hogy megszabadultam a gránátvöröskék fanatizmusomból, ami a többi emberi hibámmal együtt nem egy embert üldözött már el a közelemből. Utáltam, gyűlöltem a Real-t, pedig évekkel előtte szimpatizáltam velük (Zizu, Makelele, Raúl, Robika, Guti(!!!) stb.).
Mára ez teljesen megváltozott, mert magasról szarok az egykori kedvenc csapatokra - bár az eredményeket követem - mint pl Barca, Sporting, Standard, Rangers. Nem gyűlölködök, nem ellenségeskedek, amúgy meg meccset is alig nézek. Az élet jön, tele próbával, nem ér rá az ember ma Magyarországon szórakozni, kikapcsolódni.
Tegnap sikerült.
Tudjátok, egy bírónak a legnehezebb. Könnyű azt mondani: köcsög bíró elfújta, miatta vesztettünk. De előtte meg a nagy szabadrúgás-specialista 22 méterről agyonrúgja a sorfalat. Lehet rossz példa mondjuk.
Az első tizi nem volt az és Neymarét sem adtam volna meg. Nemhogy piros Ramosnak, sárga a brazilnak. Csakhogy mi tv-n keresztül néztük, minden egyes képkockát szinte kinagyítva, ott meg van 2 mp-ed dönteni, 20 méterrel lemaradva, irtózatos sebesség mellett.
A másik dolog az, hogy ezt a Búskekszet már rég elzavartam volna. Lehet, hogy tud passzolni, meg beleillik a csillivillikatalán mesébe (akadémia, UP-csapatok, jó barátok, egy generáció), de nagyon csúnya képet fest a Barcelonáról a rohadt színészkedéseivel és gusztustalan viselkedésével. Semmivel sem rosszabb, mint Pepe. Írom ezeket úgy, hogy még mindig FCB szimpatizáns vagyok.

Tegnap nem érdemelt győzelmet a Barca és nagyon remélem, hogy az Atletico lesz a bajnok.

Egyébként meg ZoliMP-nek üzenném, hogy sűrűbben frissítse a böngészőjét, vagy vegyen egy jobb tabletet (telót), mert szörnyű olvasni az oda/ide nem illő szép magyar nyelvet megcsúfoló kommentjeit. Én biztos nem verném a mellem, hogy élőben láttam játszani a granada-i válogatottat.
több mint 11 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 858 — Steelers fan
Hegyi Iván szerint minden idők 3 legjobb csatára: Pele, Messi, (síma)Ronaldo. Én azért beszorítottam volna oda Puskást hamár magyarok vagyunk.Bazzani
Hegyi egy szimpla barazilszopó. Bár tény, hogy ezek hárman valóban pályázhatnak erre a címre, ha már nagyon belemegyünk, ugyanakkor én szerintem nincs értelme, így megtoldván azt, amit te mondasz: nekem egyértelműen Puskás az első.😊

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 11 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 949 — Lucas Scott
na Rinyáldó már sírogat is... ez amúgy hihetetlen, kaptak egy ajándék tizit, és még a bíróval foglalkozik???

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
YoungZeeZee 9 412
nem..a "takarodj a picsaba es orulj annak h"mondatra reagaltam.egy szoval nem irtam h ne beszelgessunk.a film meg teljesen mas teszta.

a barca evek ota veszmegoldast alkalmaz.sztem ket minosegi vedot is lehetett volna venni neymar arabol.
Kozepre bastyakat alkalmaznek!
több mint 11 éve
Sugar611 Atlanta Falcons 1 064
több mint 11 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 949 — Lucas Scott
azért mindent elmond a margitosokról, hogy a bírót kritizálják...kaptak egy ajándék tizit, ellenük meg befújták a két jogost plusz a piros is az volt...

megjegyzem, hogy Pepe már megint alkotott simán mehetett volna neki a piros, ugyanazt tolta 2. kapott gólnál, mint a kézis csaj, odafejel Fabregasnak, majd elterül... nevetséges
egyáltalán nem vagyok Barcás - mielőtt nekem estek ezen a címen - sőt ha spanyolország, akkor hajrá Atléti már 15 éve kb

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 361 — E/1
Csak az 1.felidot lattam sajnos. 😕
De nagyon jo meccs volt addig (ahogy latom utana is) De tenyleg reg lattam ilyen iramu meccset!Nem egy nb1... :-/
több mint 11 éve
Tony New Orleans Saints Notre Dame Fighting Irish 885 — 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Az utóbbi évek legjobb Clasico-ja volt (már ami az izgalmakat illeti), 2-1-nél már kezdtem feladni. A Neymar esetnél én úgy láttam, hogy Ramos hozzáért a lábához (bokájához), nem szoktam elfogult lenni, mert gyűlölöm a színészkedést. Ami tény, a védelmünknél már csak a bíró volt a rosszabb. Alves, Pique, Mascherano hármas gyenge a védelemben, főleg Alves és Mascherano, utóbbi csak nyomozta a labdákat, a bíró úgyszintén. 😀
több mint 11 éve
kaszo Atlanta Falcons 3 168 — Falcons fan
első két évben a Real-szurkolók 95 százaléka a halál faszára akarta küldeni a csávót, most meg a legfontosabb meccset hozhatja a Margitnak. mondjuk már akkor sem értettem az egészet...slowmotion
azért be ne szarjunk már tőle, konkrétan egy szót se szólhattak volna, ha 5-6 gólt lő ma ennyi helyzetből, még jó hogy kettő legalább bement...

- meccs elején Valdes kezébe gurított középre / később sima helyzetből a rövid mellé gurította erőtlenül (ez kettő, de számolhatjuk egynek, mert nem akkora ziccer volt egyik sem, de azért gól lehetett volna bármelyikből)
- di Maria középre pöckölése, amit tökegyedül fölévert
- Valdes mellett elpasszolt labdáját gólvonalról mentik (ez talán nem akkora hiba, de nem volt megoldhatatlan helyzet)
- melléfejelés, amikor Valdes már csak nézte
- második félidőben mikor sima helyzetből belerúgta Valdesba

nem tudom kihagytam-e valamit még.

témaindító gondolatfelvetés: vajon ha így marad a tabella, ahogy most áll, az utolsó fordulóban lefekszik-e a Barca az Atleticonak, hogy inkább ők legyenek bajnokok a Real helyett?

ja és ez az "olyan csapatokon veszekedtek, akiket élőben nem is láttatok" duma meg számomra legalább akkora faszság, mint amikor valakinek nem tetszik egy film, és akkor beírják neki, hogy csináljon jobbat. legközelebb már a vb-ről/olimpiáról se beszélgethetünk, ha nem vagyunk ott a helyszínen?
több mint 11 éve
NB2 New England Patriots 27 467 — nabege2@yahoo.com
hát röhej, de élőben láttam NFL csapatot játszani, fociban meg max a spanyol válogatottat
de elitklubcsapatot valóban nem láttam
persze kivéve a mennyeit, sőt ott volt NB1, NB2 is, szerintem az mindent visz!😊
több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 184 — Így remélem megfelelek nektek.....
jesszusom olyan csapatokon veszekedtek akiket tan meg eloben sem lattatok...vagyis de tvn keresztul.ZoliMP
Ez most miért baj, amerikai focival kapcsolatban nem ez a helyzet 😛 Amúgy szerintem teljesen barátságosan kommunikálunk, olvass bele (na jó ezt nem kívánom 😀) az NSO fórumba.
több mint 11 éve
YoungZeeZee 9 412
jesszusom olyan csapatokon veszekedtek akiket tan meg eloben sem lattatok...vagyis de tvn keresztul.
több mint 11 éve
Shilkor Pittsburgh Steelers 4 119 — Falcons GM, 2021 Div1 winner
Egy a lényeg, nyert a Juventus, ennyi! 😛Chargers LT
az milyen bajnokság?eaglesmcnabb
valami ifi 😊
több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 184 — Így remélem megfelelek nektek.....
Egy a lényeg, nyert a Juventus, ennyi! 😛Chargers LT
Nekem ma jó napom pom pom van 😀
több mint 11 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 22 674 — je suis poloska
Egy a lényeg, nyert a Juventus, ennyi! 😛Chargers LT
az milyen bajnokság?

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 11 éve
Stez SMU Mustangs 46 868 — Whoops, looks like something went wrong.
Egy a lényeg, nyert a Juventus, ennyi! 😛Chargers LT
Fúj.

több mint 11 éve
Löfli Tampa Bay Buccaneers Indiana Hoosiers 22 835 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
ez jó meccs volt? a tegnapi Cardiff-Liverpool, na az volt istencsászár 😊slowmotion
nekem a Wenger alázás jobban tetszett 😊


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 11 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 11 579 — Jedi Master
Egy a lényeg, nyert a Juventus, ennyi! 😛

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 11 éve
Hendrix Utah State Aggies 3 041
figyeljétek a harmadik félidőt, meghaltok.

I know that when you shine they wish some days will be dark

Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
több mint 11 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 11 579 — Jedi Master
Amúgy nem nézek Barca meccseket idén, de Neymar mindig ezt a szintet hozza? Mert a nevén kívül semmi más sem tartotta bent a csapatban, ami azt illeti. Egy csilliárdos igazolástól kicsit többet várnék.
Mellékes, hogy nem nagyon sikerül megtalálni az eredeti posztját és ott játszatják, amit ő nem érez túlságosan jól. 😀
De persze lehet, hogy az ilyen Getafe és társai ellen remekel, akkor én kérek elnézést. 😀Stez
már vágott 12 gólt idén, amúgy ősszel nagyon jól játszott...most Messinek is jól megy, ezért haloványabb

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 184 — Így remélem megfelelek nektek.....
Hát kérem szépen nagyon fogalmaztam már magamban, hogy Gratula a Madridnak, remélem Műringyó látja, hogyan kel egy El Classicot normálisan lejátszani, megnyerni, aztán jött Messi zseniális passza 😛 Egyértlemű, hogy Ramos elhúzta/hozzáért az más kérdés, hogy Neymarnak nem kellett volna tornádó méretűt pörögnie hozzá. Nagy mázlink van, hogy mostanság tudunk összehozni egy olyan szitut amiből még jogosan is egy piros összejön. Valdesnek is sokat köszönhetünk.
Azért a Bl-ben sem a Bayernnel, sem újra a R. Madriddal nem szeretnék összekerülni, mert a védelmet látva megint jó ha 7-s alatt megússzuk. Meg ugye még az Atletico is kitömhet rendesen 😀
több mint 11 éve
Stez SMU Mustangs 46 868 — Whoops, looks like something went wrong.
Amúgy nem nézek Barca meccseket idén, de Neymar mindig ezt a szintet hozza? Mert a nevén kívül semmi más sem tartotta bent a csapatban, ami azt illeti. Egy csilliárdos igazolástól kicsit többet várnék.
Mellékes, hogy nem nagyon sikerül megtalálni az eredeti posztját és ott játszatják, amit ő nem érez túlságosan jól. 😀
De persze lehet, hogy az ilyen Getafe és társai ellen remekel, akkor én kérek elnézést. 😀

több mint 11 éve
Shilkor Pittsburgh Steelers 4 119 — Falcons GM, 2021 Div1 winner
ez jó meccs volt? a tegnapi Cardiff-Liverpool, na az volt istencsászár 😊slowmotion
Nem volt jó, az angolok nem szeretik azt a végeredményt. 😊
több mint 11 éve
Toca Minnesota Vikings 20 127 — Vikings fan
Először én is azt hittem, hogy a második nem tizi, de visszanézve úgy láttam, h összerúgta a Neymar lábát. Az már más kérdés, hogy a latin buzerátor akkorát esett, mintha AK47essel lőtték volna le.

Harmadik meg teljesen jogos volt, míg az első nem, de ember legyen a talpán aki azt látta elsőre, h kint volt. Tévedett ide-oda a bíró, de csak a szokásos, hogy a madridosok sírnak.Duff
Takarodj a picsába és örülj a bíró hozta 3 pontnak. Eddig lehetett normálisan beszélgetni a mecsről míg megnem jött az első nagypofjájú barcás köcsög...
De nyilván nem tűnt fel, hogy rajtad kívül senki nem szidta a másik csapatot / játékost csak a bírót, de úgy tűnik NSO szint bekoccolt nálad keress ott barátokat biztos sokat lelsz majd.