USA és a világ
31 feliratkozó
9 hónapja
Igen, tudom, minden rossz a demokraták miatt van, pedig én nem is nézem a Foxot 😉Szivesen valaszolnek erdemben, de mar a kiemelt reszt sem sikerult felfognod."Az elmult 10 ev tupontosan bebizonyitotta, hogy minden politikus egyforma, csak a hatalom megszerzese es megtartasa szamit nekik, a valasztovonal ott van, hogy ehhez antidemokratikus modszerekhez nyulsz-e vagy sem."Azt irod bezzegizmus, majd probalod megmagyarazni, ez a titkosszolgalatos megfigyeles mas, mint az amit a rosszfiuk csinalnak.Almát a körtével. Sobri írta lejjebb valahol, ez az álláspont azt mondja, hogy a magyar demokratikus intézményrendszer egy szinten van a némettel, ami ugye elég egyértelműen nem igaz. Más jelente a "-hatja" Magyarországon, és mást Németországban. Semmilyen legitimációra nincs szüksége a magyar kormánynak, ellenben a német belbiztonságnak igen. Egy demokráciába csak az tart a lehallgatásoktól, akinek van rá oka.“Mindossze annyi tortent, hogy a Toni altal felugyelt titkosszolgalat konnyebben megfigyelheti a Tisza part politikusait, nem ertem mi a felhaborodas”.Én se értem a kollégákat, mindössze annyi történt, hogy könnyeben megfigyelhetik az AFD politikusait/ügyeit. Kimaradtam volna valamiből, betiltottak valami pártot a németek, mert az AFD-t biztosan nem.Nem akarok ünneprontó lenni, de nem tiltottak be. Nem is fogjak szerintem.Igen a tiltás sokmindent megoldott már a történelemben. Alkoholtilalom, a nàci vagy a kommunista párt betiltása, a nyilasok betiltása és a többi és a többi. A tiltás az a dolog, amivel hatalom még soha nem oldott meg semmit, de legalább azt látványosan csinálja. Klasszikus poltikai pótcselekvés, vagy a cselekvés hiánya, kinek mi tetszik jobban.telex.hu/kulfold/2025/05/02/afd-nemetorszag-szelsoseges-partHitler a veszélyes precedens, azért tiltanak.
Mind ez, mind a román választás után történtek marha veszélyes precedenst teremthetnek.
zacknorb
Dzsokijuing
MC12
rob3r7o
Klaci79
“Mindossze annyi tortent, hogy a gyerekek vedelme erdekeben modositottak a gyulekezesi torvenyt”.
(Nem szemelyednek szol, hanem a latasmodnak).
undisputedly
Orbán Viktor a putyini úton jár, és ha elszánja magát, vagy ha úgy ítéli meg, hogy elszánhatja magát, nem lesz számára fontos, hogy milyen példák vannak előtte. Kétség ne férjen hozzá, az FSZB-nek semmilyen felhatalmazás nem kell, hogy beavatkozzon a magyar politikába, ha megéri neki.
Kontextus.
Majd ha alaptalanul elvisznek AfD képviselőket, és azt mondják rájuk, hogy orosz ügynökök, aztán kiderül, hogy mégsem, akkor egyet fogok érteni ezzel a nézőponttal, addig ez merő whataboutism.
Egyébként az AfD politikailag pont azt csinálja, amit a hozzá hasonló összes populista szervezet csinál: elindult középre. Ha ennek ellenére megtűrik maguk között a karlengető neonácikat, az ő bajuk. Egy néppártban nem fér egy Toroczkai szint sem, nem hogy nyíltan Holokauszt tagadók és társaik.
Gyurma Pappa
Melyik demokratikus intezmenyrendszer van magasabban a magyarnal, ez: www.washingtonpost.com/world/2021/09/09/pimmelgate-german-politician-police-raid/ (ezt csak a karikatura miatt teszem be, ne teritsen el a poszt lenyegetol)?
Az elmult 10 ev tupontosan bebizonyitotta, hogy minden politikus egyforma, csak a hatalom megszerzese es megtartasa szamit nekik, a valasztovonal ott van, hogy ehhez antidemokratikus modszerekhez nyulsz-e vagy sem. Es nagyon tevuton jar az aki azt gondolja, hogy a titkosszolgalatokkal figyeltetni, megbelyegezni, az allami apparatussal elnyomni a vezeto politikai partot, a legfobb kihivodat, az belefer a demokraciaba.
Persze lehet szepen tologatni a trigger pontot, most akkor mar csak akkor kell izgulni, ha elvisznek egy Afd-st, aztan ha az megtortenik, akkor mi elsz a kovetkezo? Majd akkor izguljunk, ha halalra is itelik? Utana majd akkor ha egynel tobbet, mert az biztosan megerdemelte. Mert naci volt. De aztan ne csodalkozzunk, ha mas meg azert lesz megfigyelve, mert libsi.
undisputedly
Ha hajlandó lennél emlékezni, hogy fogadta Trump a választási vereségét, és hogyan Harris, akkora nem írnál ekkora hülyeséget. Persze, gondolhatod, hogy Trump antidemokratikus módszerekhez nyúlt a veresége után, és ebben egyet is értenék veled (😉), de ezen kívül is, azért mert ugyanazt a szakmát űzik, a politikusok nagyon is különbözőek; ez a mondatod éppolyan értelmetlen általánosítás, mint amikor valaki azt mondja, az emberek mind egyformák: elméletben igaz, gyakorlatban nem.
ender1112
Btw. jol emlekszem, hogy Harris azt a demokrata partot kepviselte, amelyik valasztas nelkul tette oda jeloltnek, miutan Trumpra az FBI-t, a DOJ-ot es helyi ugyeszsegeket kuldtek, illetve annyira felhevitettek a kozbeszedet (meg kell allitani, tegyuk celkeresztbe stb), hogy 2x is megprobaltak megmerenyelni? 😀
undisputedly
9 hónapja
Azért nagy szerencse, hogy a demokrácia nagyobb dicsőségére eltiltották a szélsőjobboldali, magyargyűlőlő, oroszok (+Trumpék) által így-úgy támogatott, komplett idióta román jelöltet, mert így az új választáson nem egy szélsőjobboldali, magyargyűlölő, oroszok(+Trumpék) által így-úgy támogatott, komplett idióta román jelölt nyert.Majd őt is eltiltják, nem fog Putyin fehér tankon bevonulni Bukarestben demokrata jelmezben.
Szoros a verseny a világban, de a román politikai elit az AB-jukkal egyetemben teljes joggal nyerné el az aranycsilingelős bohócsapkát.
MC12
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
9 hónapja
A narancs fejű szexuális bűnöző most épp a filmekre akar vámot
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
9 hónapja
Azért nagy szerencse, hogy a demokrácia nagyobb dicsőségére eltiltották a szélsőjobboldali, magyargyűlőlő, oroszok (+Trumpék) által így-úgy támogatott, komplett idióta román jelöltet, mert így az új választáson nem egy szélsőjobboldali, magyargyűlölő, oroszok(+Trumpék) által így-úgy támogatott, komplett idióta román jelölt nyert.Igazából mindegy is, úgyis lecsuknak mindenkit a ciklus közepén korrupció miatt. Nekik ez a hobbijuk.
Szoros a verseny a világban, de a román politikai elit az AB-jukkal egyetemben teljes joggal nyerné el az aranycsilingelős bohócsapkát.
MC12
Iróniát félretéve: kevés nagyobb vicc van a román politikai elitnél. Sokat elmond, hogy amikor Laura Codruta Kövesi lett a EU főügyész jelölt, akkor a saját kormánya próbálta megfúrni a jelölését, és nyilván nem azért, mert szerették volna megtartani maguknál.

9 hónapja
Szivesen valaszolnek erdemben, de mar a kiemelt reszt sem sikerult felfognod."Az elmult 10 ev tupontosan bebizonyitotta, hogy minden politikus egyforma, csak a hatalom megszerzese es megtartasa szamit nekik, a valasztovonal ott van, hogy ehhez antidemokratikus modszerekhez nyulsz-e vagy sem."Azt irod bezzegizmus, majd probalod megmagyarazni, ez a titkosszolgalatos megfigyeles mas, mint az amit a rosszfiuk csinalnak.Almát a körtével. Sobri írta lejjebb valahol, ez az álláspont azt mondja, hogy a magyar demokratikus intézményrendszer egy szinten van a némettel, ami ugye elég egyértelműen nem igaz. Más jelente a "-hatja" Magyarországon, és mást Németországban. Semmilyen legitimációra nincs szüksége a magyar kormánynak, ellenben a német belbiztonságnak igen. Egy demokráciába csak az tart a lehallgatásoktól, akinek van rá oka.“Mindossze annyi tortent, hogy a Toni altal felugyelt titkosszolgalat konnyebben megfigyelheti a Tisza part politikusait, nem ertem mi a felhaborodas”.Én se értem a kollégákat, mindössze annyi történt, hogy könnyeben megfigyelhetik az AFD politikusait/ügyeit. Kimaradtam volna valamiből, betiltottak valami pártot a németek, mert az AFD-t biztosan nem.Nem akarok ünneprontó lenni, de nem tiltottak be. Nem is fogjak szerintem.Igen a tiltás sokmindent megoldott már a történelemben. Alkoholtilalom, a nàci vagy a kommunista párt betiltása, a nyilasok betiltása és a többi és a többi. A tiltás az a dolog, amivel hatalom még soha nem oldott meg semmit, de legalább azt látványosan csinálja. Klasszikus poltikai pótcselekvés, vagy a cselekvés hiánya, kinek mi tetszik jobban.telex.hu/kulfold/2025/05/02/afd-nemetorszag-szelsoseges-partHitler a veszélyes precedens, azért tiltanak.
Mind ez, mind a román választás után történtek marha veszélyes precedenst teremthetnek.
zacknorb
Dzsokijuing
MC12
rob3r7o
Klaci79
“Mindossze annyi tortent, hogy a gyerekek vedelme erdekeben modositottak a gyulekezesi torvenyt”.
(Nem szemelyednek szol, hanem a latasmodnak).
undisputedly
Orbán Viktor a putyini úton jár, és ha elszánja magát, vagy ha úgy ítéli meg, hogy elszánhatja magát, nem lesz számára fontos, hogy milyen példák vannak előtte. Kétség ne férjen hozzá, az FSZB-nek semmilyen felhatalmazás nem kell, hogy beavatkozzon a magyar politikába, ha megéri neki.
Kontextus.
Majd ha alaptalanul elvisznek AfD képviselőket, és azt mondják rájuk, hogy orosz ügynökök, aztán kiderül, hogy mégsem, akkor egyet fogok érteni ezzel a nézőponttal, addig ez merő whataboutism.
Egyébként az AfD politikailag pont azt csinálja, amit a hozzá hasonló összes populista szervezet csinál: elindult középre. Ha ennek ellenére megtűrik maguk között a karlengető neonácikat, az ő bajuk. Egy néppártban nem fér egy Toroczkai szint sem, nem hogy nyíltan Holokauszt tagadók és társaik.
Gyurma Pappa
Melyik demokratikus intezmenyrendszer van magasabban a magyarnal, ez: www.washingtonpost.com/world/2021/09/09/pimmelgate-german-politician-police-raid/ (ezt csak a karikatura miatt teszem be, ne teritsen el a poszt lenyegetol)?
Az elmult 10 ev tupontosan bebizonyitotta, hogy minden politikus egyforma, csak a hatalom megszerzese es megtartasa szamit nekik, a valasztovonal ott van, hogy ehhez antidemokratikus modszerekhez nyulsz-e vagy sem. Es nagyon tevuton jar az aki azt gondolja, hogy a titkosszolgalatokkal figyeltetni, megbelyegezni, az allami apparatussal elnyomni a vezeto politikai partot, a legfobb kihivodat, az belefer a demokraciaba.
Persze lehet szepen tologatni a trigger pontot, most akkor mar csak akkor kell izgulni, ha elvisznek egy Afd-st, aztan ha az megtortenik, akkor mi elsz a kovetkezo? Majd akkor izguljunk, ha halalra is itelik? Utana majd akkor ha egynel tobbet, mert az biztosan megerdemelte. Mert naci volt. De aztan ne csodalkozzunk, ha mas meg azert lesz megfigyelve, mert libsi.
undisputedly
Ha hajlandó lennél emlékezni, hogy fogadta Trump a választási vereségét, és hogyan Harris, akkora nem írnál ekkora hülyeséget. Persze, gondolhatod, hogy Trump antidemokratikus módszerekhez nyúlt a veresége után, és ebben egyet is értenék veled (😉), de ezen kívül is, azért mert ugyanazt a szakmát űzik, a politikusok nagyon is különbözőek; ez a mondatod éppolyan értelmetlen általánosítás, mint amikor valaki azt mondja, az emberek mind egyformák: elméletben igaz, gyakorlatban nem.
ender1112
Btw. jol emlekszem, hogy Harris azt a demokrata partot kepviselte, amelyik valasztas nelkul tette oda jeloltnek, miutan Trumpra az FBI-t, a DOJ-ot es helyi ugyeszsegeket kuldtek, illetve annyira felhevitettek a kozbeszedet (meg kell allitani, tegyuk celkeresztbe stb), hogy 2x is megprobaltak megmerenyelni? 😀
Szerkesztette: undisputedly
9 hónapja
Azért nagy szerencse, hogy a demokrácia nagyobb dicsőségére eltiltották a szélsőjobboldali, magyargyűlőlő, oroszok (+Trumpék) által így-úgy támogatott, komplett idióta román jelöltet, mert így az új választáson nem egy szélsőjobboldali, magyargyűlölő, oroszok(+Trumpék) által így-úgy támogatott, komplett idióta román jelölt nyert. Szoros a verseny a világban, de a román politikai elit az AB-jukkal egyetemben teljes joggal nyerné el az aranycsilingelős bohócsapkát.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
9 hónapja
Azért sült el jól, mert a kor MC12-i azt gondolták, ha majd hatalomra kerül Hitler, akkor néppártosodik 😀Ha komolyan így gondolod, akkor ajánlom tanulmányozni a német politikai rendszer felépítését, már az elején ki fog derülni, hogy ez ott kb. lehetetlen. Pont azért mert Hitler a precedens. Ezért sem kéne feleslegesen mártírt csinálni egy rakat félhülye szélsőségesből, hanem mondjuk úgy kéne kormányozni, hogy a 30 alatti fiatalok ne a nácikra vagy a komcsikra szavazzanak, egészen durva számokat hoznak ugyanis ebben a korcsoportban.Nyilvánvalóan arra játszanak, hogyha nyernek, átírják a szabályokat, az összes elvbarátjuk ezt csinálja.Igen a tiltás sokmindent megoldott már a történelemben. Alkoholtilalom, a nàci vagy a kommunista párt betiltása, a nyilasok betiltása és a többi és a többi. A tiltás az a dolog, amivel hatalom még soha nem oldott meg semmit, de legalább azt látványosan csinálja. Klasszikus poltikai pótcselekvés, vagy a cselekvés hiánya, kinek mi tetszik jobban.telex.hu/kulfold/2025/05/02/afd-nemetorszag-szelsoseges-partHitler a veszélyes precedens, azért tiltanak.
Mind ez, mind a román választás után történtek marha veszélyes precedenst teremthetnek.
zacknorb
Dzsokijuing
MC12
Dzsokijuing
Mondjuk abban van valami, hogy ha még 1-2 ciklusig folytatják a mainstream pártok azt a balfaszkodást, amit ők politikának neveznek, értsd. Nem érdekli őket, ami az átlagembereket igen, cserébe fingreszeléssel foglalkoznak, akkor valóban meg tudják csinálni, hogy afd legyen a legnagyobb párt, meg felemelik a szélbalt. Mit is mondhatnék, remek kilátások.
De Jaja, az “alkotmányellenesnek” minősítés, meg a “bizonyítottan szélsőséges”nek hívás és az 1000 oldalas jelentés megold minden problémát, és az emberek a fejükhöz csapnak, hogy ezt ők eddig nem is gondolták, dejó hogy szólt nekik a szent Hivatal. Kevés jobbat tehetnének egy ilyen párttal minthogy betiltják. Esetleg börtönbe lehetne tenni a vezetőjüket München környékén, hátha ír egy könyvet. Az is jól elsült már egyszer.
MC12
Börtönben kellett volna tartani azt a jóembert, a pártját betiltani, a komcsikkal együtt, a gazdaság magához térése után a 'bölcs nép' is magához tért volna. Akkor nem kellett volna azt mondogatni utána, hogy hát ezt nem gondoltam volna.
9 hónapja
"Az elmult 10 ev tupontosan bebizonyitotta, hogy minden politikus egyforma, csak a hatalom megszerzese es megtartasa szamit nekik, a valasztovonal ott van, hogy ehhez antidemokratikus modszerekhez nyulsz-e vagy sem."Azt irod bezzegizmus, majd probalod megmagyarazni, ez a titkosszolgalatos megfigyeles mas, mint az amit a rosszfiuk csinalnak.Almát a körtével. Sobri írta lejjebb valahol, ez az álláspont azt mondja, hogy a magyar demokratikus intézményrendszer egy szinten van a némettel, ami ugye elég egyértelműen nem igaz. Más jelente a "-hatja" Magyarországon, és mást Németországban. Semmilyen legitimációra nincs szüksége a magyar kormánynak, ellenben a német belbiztonságnak igen. Egy demokráciába csak az tart a lehallgatásoktól, akinek van rá oka.“Mindossze annyi tortent, hogy a Toni altal felugyelt titkosszolgalat konnyebben megfigyelheti a Tisza part politikusait, nem ertem mi a felhaborodas”.Én se értem a kollégákat, mindössze annyi történt, hogy könnyeben megfigyelhetik az AFD politikusait/ügyeit. Kimaradtam volna valamiből, betiltottak valami pártot a németek, mert az AFD-t biztosan nem.Nem akarok ünneprontó lenni, de nem tiltottak be. Nem is fogjak szerintem.Igen a tiltás sokmindent megoldott már a történelemben. Alkoholtilalom, a nàci vagy a kommunista párt betiltása, a nyilasok betiltása és a többi és a többi. A tiltás az a dolog, amivel hatalom még soha nem oldott meg semmit, de legalább azt látványosan csinálja. Klasszikus poltikai pótcselekvés, vagy a cselekvés hiánya, kinek mi tetszik jobban.telex.hu/kulfold/2025/05/02/afd-nemetorszag-szelsoseges-partHitler a veszélyes precedens, azért tiltanak.
Mind ez, mind a román választás után történtek marha veszélyes precedenst teremthetnek.
zacknorb
Dzsokijuing
MC12
rob3r7o
Klaci79
“Mindossze annyi tortent, hogy a gyerekek vedelme erdekeben modositottak a gyulekezesi torvenyt”.
(Nem szemelyednek szol, hanem a latasmodnak).
undisputedly
Orbán Viktor a putyini úton jár, és ha elszánja magát, vagy ha úgy ítéli meg, hogy elszánhatja magát, nem lesz számára fontos, hogy milyen példák vannak előtte. Kétség ne férjen hozzá, az FSZB-nek semmilyen felhatalmazás nem kell, hogy beavatkozzon a magyar politikába, ha megéri neki.
Kontextus.
Majd ha alaptalanul elvisznek AfD képviselőket, és azt mondják rájuk, hogy orosz ügynökök, aztán kiderül, hogy mégsem, akkor egyet fogok érteni ezzel a nézőponttal, addig ez merő whataboutism.
Egyébként az AfD politikailag pont azt csinálja, amit a hozzá hasonló összes populista szervezet csinál: elindult középre. Ha ennek ellenére megtűrik maguk között a karlengető neonácikat, az ő bajuk. Egy néppártban nem fér egy Toroczkai szint sem, nem hogy nyíltan Holokauszt tagadók és társaik.
Gyurma Pappa
Melyik demokratikus intezmenyrendszer van magasabban a magyarnal, ez: www.washingtonpost.com/world/2021/09/09/pimmelgate-german-politician-police-raid/ (ezt csak a karikatura miatt teszem be, ne teritsen el a poszt lenyegetol)?
Az elmult 10 ev tupontosan bebizonyitotta, hogy minden politikus egyforma, csak a hatalom megszerzese es megtartasa szamit nekik, a valasztovonal ott van, hogy ehhez antidemokratikus modszerekhez nyulsz-e vagy sem. Es nagyon tevuton jar az aki azt gondolja, hogy a titkosszolgalatokkal figyeltetni, megbelyegezni, az allami apparatussal elnyomni a vezeto politikai partot, a legfobb kihivodat, az belefer a demokraciaba.
Persze lehet szepen tologatni a trigger pontot, most akkor mar csak akkor kell izgulni, ha elvisznek egy Afd-st, aztan ha az megtortenik, akkor mi elsz a kovetkezo? Majd akkor izguljunk, ha halalra is itelik? Utana majd akkor ha egynel tobbet, mert az biztosan megerdemelte. Mert naci volt. De aztan ne csodalkozzunk, ha mas meg azert lesz megfigyelve, mert libsi.
undisputedly
Ha hajlandó lennél emlékezni, hogy fogadta Trump a választási vereségét, és hogyan Harris, akkora nem írnál ekkora hülyeséget. Persze, gondolhatod, hogy Trump antidemokratikus módszerekhez nyúlt a veresége után, és ebben egyet is értenék veled (😉), de ezen kívül is, azért mert ugyanazt a szakmát űzik, a politikusok nagyon is különbözőek; ez a mondatod éppolyan értelmetlen általánosítás, mint amikor valaki azt mondja, az emberek mind egyformák: elméletben igaz, gyakorlatban nem.
9 hónapja
www.reuters.com/business/healthcare-pharmaceuticals/china-releases-white-paper-covid-19-origins-tracing-xinhua-reports-2025-04-30/
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
9 hónapja
Erre már tényleg nincsenek szavak 😀Donald Trump has posted an AI-generated image of himself dressed in papal regalia on his Truth Social platform - just 11 days after the death of Pope Francishttps://t.co/SadcpoK8xG
— Sky News (@SkyNews) May 3, 2025
9 hónapja
Akkor ertheto, hogy miert nem zavar a sajatjaid altal elkovetett jogtipras.Szuper, akkor Afd szimpatizans vagy, jo tudni.Inkább liberálisnak mondanám magamat, aki szarik egy külföldi pártra, akire ha akarna se szavazhatna, de megveti azokat a zsidózó, buzizó, migránsozó agyhalottakat, akik ilyen általánosításokkal maszkolják, hogy nem képesek szofisztikáltan, összetettségében látni a világot, és politikának nevezik az egyéni érdekeket kiszolgáló posztmodern politikai kommunikációt.
undisputedly
De ha te az agyaddal mindazokból amiket írtam ezt tudtad meg, így raktad össze az építőelemeket, akkor jópár eddigi irományod tartalma, a bennük lévő logikai bakugrások sokasága is megérthetőbbé, megmagyarázhatóbbá válik.
Amúgy nincs akváriumom.
Őszentsége Sobri Jóska
Aztan hogy hogyan magyarazod magadban, hogy a nagy liberalizmusod (nem osszekeverni a demokraciaval) es "leszarom"-sagod alapjan pont az elni es elni hagynisag alapulfekvo elveit (nok, fogyatekkal elok, homoszexualisok stb egyenlosege, gondolat szabadsaga stbstb) fenyegeto, politikailag elnyomo rendszert veded mint sajatodat, az a te dolgod.
9 hónapja
A liberalis (nem a demokratikus) elit ugyanolyan modszerekkel probalja megtartani a hatalmat, mint a szoft diktaturak es teljes diktaturak keletebbre. Van egy altaluk elfogadott ertekrend, az ezt vallokat megturik, a tobbieket nem es barmit megtesznek, hogy a hatalomtol tavol tarstak oket. Es ez az ertekrend ami mellett kulonbseget tesznek, nem egyenlo a demokratikus ertekrenddel.Már hogy a viharba ne lenne egyenlő a nyugati demokratikus értékrenddel az, hogy náci elemeket nem tűrünk meg?
undisputedly
Ha azt vesszük, hogy maga a demokrácia mint rendszer nem tökéletes és folyamatos javításra szorul, akkor érthető, hogy itt egy plusz szabályt alkalmaznak, ami a nép (és a környező államok) többségének akaratával megegyezik, hisz tapasztalaton alapul, hogy mivé fajulhat egy ilyen rendszer térnyerése.
Az, hogy a szavazóik többsége nem náci, az nem indok arra, hogy ezeket az elemeket meg kell tűrni a pártban és hagyni kell őket érvényesülni.
9 hónapja
Szuper, akkor Afd szimpatizans vagy, jo tudni.Inkább liberálisnak mondanám magamat, aki szarik egy külföldi pártra, akire ha akarna se szavazhatna, de megveti azokat a zsidózó, buzizó, migránsozó agyhalottakat, akik ilyen általánosításokkal maszkolják, hogy nem képesek szofisztikáltan, összetettségében látni a világot, és politikának nevezik az egyéni érdekeket kiszolgáló posztmodern politikai kommunikációt.
undisputedly
De ha te az agyaddal mindazokból amiket írtam ezt tudtad meg, így raktad össze az építőelemeket, akkor jópár eddigi irományod tartalma, a bennük lévő logikai bakugrások sokasága is megérthetőbbé, megmagyarázhatóbbá válik.
Amúgy nincs akváriumom.
9 hónapja
Szuper, akkor Afd szimpatizans vagy, jo tudni.A zsidózás, buzizás, migránsozás nem ertékkülönbség menti vita, hanem alpári suttyó trógerség.A nacik szamazas/“faji” alapon, velunk szuletett tulajdonsagok alapjan uldoztek azt aki nem ugy nezett ki, mint ok. Kifejezetten a zsidokat pedig a velt vagy valos sikereikert, de minden egyeb naciot, fehereket is, sot, ha jol emlekszem a tanulmanyaimbol, a magyarokat is masodrendu “fajnak” tartottak.A reuters szerint az iszlamizacio-kritikus nezoponttal indokoljak, ami teljesen legitim belpolitikai policy-kulonbseg es az allampolgaroknak kell donteni rola, hogy akarnak-e olyan tomeges bevandorlast (ahol pl az erkezok a szekularizacio eltorleseben, a nok, melegek, mas vallasuak stb. masodrendusegeben hisznek) nem a vegrehajto hatalomnak a sajat ertekeikkel ellentetes politikai erot ellehetetleniteni.Nézzük mit mond erről Hitler a Mein Kampfban:
undisputedly
„Minden propagandának népinek kell lennie, és szellemi színvonalát azok legkorlátozottabbjaihoz beállítania, akikhez fordulni gondol. Szellemi szintjét annál mélyebbre állítja, minél nagyobb kell legyen a megragadandó embertömeg.
A tömegek felfogóképessége nagyon korlátozott, ezzel szemben a feledékenység nagy. E tényekből kifolyólag minden hatékony propagandának csak nagyon kevés pontra szabad korlátozódnia, és ezeket jelzésszerűen oly sokáig használnia, amíg csak a legutolsó is képes egy ilyen szóval kapcsolatban maga elé idézni azt, amit akarunk.
Minden nagy vezér művészete abban áll elsősorban, hogy egy nép figyelmét ne szétszórja, hanem mindig csak egyetlen ellenségre összpontosítsa… Egy nagy vezér zsenialitásához hozzátartozik, hogy még az egymással ellentétben álló ellenfeleket is úgy jelenítse meg, mint amelyek egyetlen kategóriához tartoznak, mert különböző ellenségek felismerése a gyenge és bizonytalan kategóriáknál könnyen vezethet ahhoz, hogy kételkedni kezdjenek saját igazukban.”
A jelenkor nácijai kicserélik a zsidót a migránsra, és újra indulhat a buli.
Őszentsége Sobri Jóska
Az iszlam egy politikai es vallasi rendszer, amely tortenetesen az europai alapjogi chartaval ellentetes ertekeket vall. Ezt a diskurzust betiltani es stigmatizalni konkretan szembe megy az unio alapelveivel. Az EU es minden ertek amin alapszik is hitler akkor?
Ezzel a logikaval barmilyen ertekkulonbseg menti vitat, legyen szo a legjobb reggeli muzlirol, a jobb belsoegesu motorrol, a jobb amerikai foci csapatrol stb. be lehet citalni.
undisputedly
Leszarom mit vall az iszlám, amíg nem kötelező.
Leszarom a zsidó vagy a katolikus vagy bármielyen egyéb egyházat, mindet egyaránt rühellem, de az ő dolguk. Amíg nem kell, hogy az enyém legyen tényleg leszarom.
De ha a hatalom, a politika vagy csak egy szimpla nárcisztikus fasz egy ostoba általánosítással céltáblát rak mindenkire, akiket bele tud szuszakolni valami életszerűtlenül összemosó gyűjtőfogalomba, legyen az a zsidó, a buzi, a gender, a komcsi, a muszlim, a migráns, a brüsszelita, a sorosügynök, a hazaáruló, a poloska, egyremegy, mert szerintük a sok agyhalottal csak így lehet és csak így akarnak kommunikálni, akkor az a konklúzióm, hogy menjenek a picsába.
Őszentsége Sobri Jóska
A roman es francia politikai elnyomas is durva volt a maga nemeben, de ez az elso eset a kozelmultban, hogy mar a latszatra sem adnak, nem kulfoldi politikai beavatkozasra hivatkoznak, nem feher galleros buncselekmeny miatt inditanak eljarast valaki ellen, hanem policy kulonbseg miatt.
A hatalom kimondta, hogy van egy olyan szegmense/targya a politikanak, amivel nem lehet szembe menni, kulonben a titkosszolgalatokat es az allamapparatust kuldik rad.
Ez a targy raadasul az europai alapjogi chartaban foglalt ertekek vedelme ami mellett evtizedekkel ezelott a teljes europai kozosseg letette a voksat es ami amugy evszazados kulturasli fejlodes desztillacioja.
A jelenlegi liberalis (nem baloldal, nem jobboldal hanem jobbos es balos liberalis elit) nyiltan azt mondja, hogy a CFR vedelmeben politizalni nem lehet, azt a kozbeszedbe emelni, politika targyava tenni tilos, aki igy tesz, azt az allam megbunteti.
Raadasul tette mindezt egy titkositott 1000 oldalas jelentesre alapozva. Bravo europa.
Attol mert mi megszivtuk, ne adjunk mar felmentest az ugyanolyan eszkozokkel operalo nemet rezsimnek.Én a másik oldalról fognám meg: bárcsak ott tartana a magyar demokrácia, hogy a Tisza Párt megfigyeléséhez alá kellene támasztani azt, hogy egy szélsőjobbos náci párt.Erről beszélek...
Jughead
Gyurma Pappa
Szerkesztette: undisputedly
9 hónapja
Én a másik oldalról fognám meg: bárcsak ott tartana a magyar demokrácia, hogy a Tisza Párt megfigyeléséhez alá kellene támasztani azt, hogy egy szélsőjobbos náci párt.Erről beszélek...
Jughead

9 hónapja
A zsidózás, buzizás, migránsozás nem ertékkülönbség menti vita, hanem alpári suttyó trógerség.A nacik szamazas/“faji” alapon, velunk szuletett tulajdonsagok alapjan uldoztek azt aki nem ugy nezett ki, mint ok. Kifejezetten a zsidokat pedig a velt vagy valos sikereikert, de minden egyeb naciot, fehereket is, sot, ha jol emlekszem a tanulmanyaimbol, a magyarokat is masodrendu “fajnak” tartottak.A reuters szerint az iszlamizacio-kritikus nezoponttal indokoljak, ami teljesen legitim belpolitikai policy-kulonbseg es az allampolgaroknak kell donteni rola, hogy akarnak-e olyan tomeges bevandorlast (ahol pl az erkezok a szekularizacio eltorleseben, a nok, melegek, mas vallasuak stb. masodrendusegeben hisznek) nem a vegrehajto hatalomnak a sajat ertekeikkel ellentetes politikai erot ellehetetleniteni.Nézzük mit mond erről Hitler a Mein Kampfban:
undisputedly
„Minden propagandának népinek kell lennie, és szellemi színvonalát azok legkorlátozottabbjaihoz beállítania, akikhez fordulni gondol. Szellemi szintjét annál mélyebbre állítja, minél nagyobb kell legyen a megragadandó embertömeg.
A tömegek felfogóképessége nagyon korlátozott, ezzel szemben a feledékenység nagy. E tényekből kifolyólag minden hatékony propagandának csak nagyon kevés pontra szabad korlátozódnia, és ezeket jelzésszerűen oly sokáig használnia, amíg csak a legutolsó is képes egy ilyen szóval kapcsolatban maga elé idézni azt, amit akarunk.
Minden nagy vezér művészete abban áll elsősorban, hogy egy nép figyelmét ne szétszórja, hanem mindig csak egyetlen ellenségre összpontosítsa… Egy nagy vezér zsenialitásához hozzátartozik, hogy még az egymással ellentétben álló ellenfeleket is úgy jelenítse meg, mint amelyek egyetlen kategóriához tartoznak, mert különböző ellenségek felismerése a gyenge és bizonytalan kategóriáknál könnyen vezethet ahhoz, hogy kételkedni kezdjenek saját igazukban.”
A jelenkor nácijai kicserélik a zsidót a migránsra, és újra indulhat a buli.
Őszentsége Sobri Jóska
Az iszlam egy politikai es vallasi rendszer, amely tortenetesen az europai alapjogi chartaval ellentetes ertekeket vall. Ezt a diskurzust betiltani es stigmatizalni konkretan szembe megy az unio alapelveivel. Az EU es minden ertek amin alapszik is hitler akkor?
Ezzel a logikaval barmilyen ertekkulonbseg menti vitat, legyen szo a legjobb reggeli muzlirol, a jobb belsoegesu motorrol, a jobb amerikai foci csapatrol stb. be lehet citalni.
undisputedly
Leszarom mit vall az iszlám, amíg nem kötelező.
Leszarom a zsidó vagy a katolikus vagy bármielyen egyéb egyházat, mindet egyaránt rühellem, de az ő dolguk. Amíg nem kell, hogy az enyém legyen tényleg leszarom.
De ha a hatalom, a politika vagy csak egy szimpla nárcisztikus fasz egy ostoba általánosítással céltáblát rak mindenkire, akiket bele tud szuszakolni valami életszerűtlenül összemosó gyűjtőfogalomba, legyen az a zsidó, a buzi, a gender, a komcsi, a muszlim, a migráns, a brüsszelita, a sorosügynök, a hazaáruló, a poloska, egyremegy, mert szerintük a sok agyhalottal csak így lehet és csak így akarnak kommunikálni, akkor az a konklúzióm, hogy menjenek a picsába.
9 hónapja
A nacik szamazas/“faji” alapon, velunk szuletett tulajdonsagok alapjan uldoztek azt aki nem ugy nezett ki, mint ok. Kifejezetten a zsidokat pedig a velt vagy valos sikereikert, de minden egyeb naciot, fehereket is, sot, ha jol emlekszem a tanulmanyaimbol, a magyarokat is masodrendu “fajnak” tartottak.A reuters szerint az iszlamizacio-kritikus nezoponttal indokoljak, ami teljesen legitim belpolitikai policy-kulonbseg es az allampolgaroknak kell donteni rola, hogy akarnak-e olyan tomeges bevandorlast (ahol pl az erkezok a szekularizacio eltorleseben, a nok, melegek, mas vallasuak stb. masodrendusegeben hisznek) nem a vegrehajto hatalomnak a sajat ertekeikkel ellentetes politikai erot ellehetetleniteni.Nézzük mit mond erről Hitler a Mein Kampfban:
undisputedly
„Minden propagandának népinek kell lennie, és szellemi színvonalát azok legkorlátozottabbjaihoz beállítania, akikhez fordulni gondol. Szellemi szintjét annál mélyebbre állítja, minél nagyobb kell legyen a megragadandó embertömeg.
A tömegek felfogóképessége nagyon korlátozott, ezzel szemben a feledékenység nagy. E tényekből kifolyólag minden hatékony propagandának csak nagyon kevés pontra szabad korlátozódnia, és ezeket jelzésszerűen oly sokáig használnia, amíg csak a legutolsó is képes egy ilyen szóval kapcsolatban maga elé idézni azt, amit akarunk.
Minden nagy vezér művészete abban áll elsősorban, hogy egy nép figyelmét ne szétszórja, hanem mindig csak egyetlen ellenségre összpontosítsa… Egy nagy vezér zsenialitásához hozzátartozik, hogy még az egymással ellentétben álló ellenfeleket is úgy jelenítse meg, mint amelyek egyetlen kategóriához tartoznak, mert különböző ellenségek felismerése a gyenge és bizonytalan kategóriáknál könnyen vezethet ahhoz, hogy kételkedni kezdjenek saját igazukban.”
A jelenkor nácijai kicserélik a zsidót a migránsra, és újra indulhat a buli.
Őszentsége Sobri Jóska
Az iszlam egy politikai es vallasi rendszer, amely tortenetesen az europai alapjogi chartaval ellentetes ertekeket vall. Ezt a diskurzust betiltani es stigmatizalni konkretan szembe megy az unio alapelveivel. Az EU es minden ertek amin alapszik is hitler akkor?
Ezzel a logikaval barmilyen ertekkulonbseg menti vitat, legyen szo a legjobb reggeli muzlirol, a jobb belsoegesu motorrol, a jobb amerikai foci csapatrol stb. be lehet citalni.
Szerkesztette: undisputedly
9 hónapja
A reuters szerint az iszlamizacio-kritikus nezoponttal indokoljak, ami teljesen legitim belpolitikai policy-kulonbseg es az allampolgaroknak kell donteni rola, hogy akarnak-e olyan tomeges bevandorlast (ahol pl az erkezok a szekularizacio eltorleseben, a nok, melegek, mas vallasuak stb. masodrendusegeben hisznek) nem a vegrehajto hatalomnak a sajat ertekeikkel ellentetes politikai erot ellehetetleniteni.Nézzük mit mond erről Hitler a Mein Kampfban:
undisputedly
„Minden propagandának népinek kell lennie, és szellemi színvonalát azok legkorlátozottabbjaihoz beállítania, akikhez fordulni gondol. Szellemi szintjét annál mélyebbre állítja, minél nagyobb kell legyen a megragadandó embertömeg.
A tömegek felfogóképessége nagyon korlátozott, ezzel szemben a feledékenység nagy. E tényekből kifolyólag minden hatékony propagandának csak nagyon kevés pontra szabad korlátozódnia, és ezeket jelzésszerűen oly sokáig használnia, amíg csak a legutolsó is képes egy ilyen szóval kapcsolatban maga elé idézni azt, amit akarunk.
Minden nagy vezér művészete abban áll elsősorban, hogy egy nép figyelmét ne szétszórja, hanem mindig csak egyetlen ellenségre összpontosítsa… Egy nagy vezér zsenialitásához hozzátartozik, hogy még az egymással ellentétben álló ellenfeleket is úgy jelenítse meg, mint amelyek egyetlen kategóriához tartoznak, mert különböző ellenségek felismerése a gyenge és bizonytalan kategóriáknál könnyen vezethet ahhoz, hogy kételkedni kezdjenek saját igazukban.”
A jelenkor nácijai kicserélik a zsidót a migránsra, és újra indulhat a buli.
9 hónapja
@undisputedlyTelefonrol irok, szoval kicsit omlesztett lesz:
Bocsi, csak hogy átláthatóbb legyen.
Nem tett ilyet, még nem(a hatalom erőszakos megdöntéséről beszélünk) Nem is írtam, hogy ilyet tett, de a megfigyelést azért alkalmazzák, hogy ezt mindenképp elkerüljék. Tehát nem írok le bármit, valamit félreértettél.
Amiket eddig tettek, természetesen nem az állam erőszakos megdöntésére irányult. De náci bűnöket relativizáló beszéd már van: "Mi németek – és most nem rólatok, hazafiakról beszélek, akik itt összegyűltetek – vagyunk az egyetlen nép a világon, amely a szégyen emlékművét ültette fővárosának szívébe"(Björn Höcke)
Eleve azok a beszédek, melyek komoly félelmet kelthetnek a németekben például a bevándorlókkal szemben és főleg a neonáci szervezetekkel való kapcsolataik, amiket kelet-németo-ban nem is rejtenek el. Ezek nekem mind egy olyan országban, amelyből a nácizmus indult el hódító útjára, emberek millióit gyilkolva meg, szóval én megértem amikor az alkotmányos játékszabályokat úgy alakították, hogy próbálják a lehető legszűkebbre kinyitni az ajtót előttük, a hatalom közelébe kerülésre.
Egyébként nem azt vitatom, hogy nem lenne joguk felszólalni a bevándorlókkal szemben (ez teljesen természetes, valakinek tetszik ez, valakinek nem, csak leírom, mielőtt azzal vádolnál, hogy szerintem ennek a politikának nem lehet helye Németországban) Az inkább a baj, hogy amik elhangzanak azok egy része már, kicsit még másképp ugyan, de a 30-as években elhangoztak. Akkor nem csináltak semmit, láttuk mi lett. Most sem tiltanak be semmit, de figyelni fognak. Pár év múlva meglátjuk, hogy hova fut ki a dolog, de jelenleg amit látok, hogy a demokratikus játékszabályokra hivatkozik mindenki, akinek ez nem tetszik. Persze az afd politikai szónoklataikban már nincs helye ezeknek a játékszabályoknak.
"Az en allaspontom szerint van egy objektiv vonal, nem lehet kulonboztetni a mogottes ervelesen, mert mindig, mindegyik hatalomgyakorlonak lesz ra erve, hogy miert teszi azt amit tesz, es mindig a "jo" ugyre meg az alkotmanyra stb. fognak hivatkozni, de valahogy pont a legnagyobb rendszerkritikus ero (amelyik toretenetesen pont a legnepszerubb politikai ero is egyben) a "szelsoseges veszely"."
Ezt csak azért idéztem be ide, mert szeretném megérteni, hogy mire gondolsz. Van egy objektív vonal, ami nem függhet mögöttes érvelésen, vagy a hatalom gyakorlójának érveitől. De ha van egy ilyen objektív vonal, akkor azt ki fogja megmondani, hogy ki lépte át és ki nem? Az, hogy az afd ellen azért lépnek fel, mert veszélyes a hatalmukra és nem azért, mert egyes vezetők szélsőséges gondolkodása veszélyes lehet az országra, egy fikció. Remek példa Franciaország, ahol megoldják ezt úgy, hogy a vezető pártok összefognak a szélsőjobb ellen. Itt is meg tudnák oldani.
Klaci79
Szerintem ebben a kerdeskorben (az aktualis hatalomgyakorlo elhet-e a vegrehajtoi hatalommal, hogy ellehetetlenitse a politikai ellenfelet) nincs helye relativista nezopontnak, mivel az magaban hordozza a diszkrecionalis donteseket, tehat szubjektiv, abuzalhato es abuzalni is fogjak.
Kizarolag kozel abszolutista nezopontot tartok helyesnek. Semmilyen hatalomgyakorlonak nem nezhetunk felre, amikor eppen a “jo” erdekeben ellehetetleniti a politikai ellenfelet, mivel mindenkinek mas a “jo”.
Azzal, hogy stigmatizaljak, elzarjak a parlamenti kepviseloiket a bizottsagi helyektol a szelsoseges besorolas miatt, ellehetetlenitik oket.
A reuters szerint az iszlamizacio-kritikus nezoponttal indokoljak, ami teljesen legitim belpolitikai policy-kulonbseg es az allampolgaroknak kell donteni rola, hogy akarnak-e olyan tomeges bevandorlast (ahol pl az erkezok a szekularizacio eltorleseben, a nok, melegek, mas vallasuak stb. masodrendusegeben hisznek) nem a vegrehajto hatalomnak a sajat ertekeikkel ellentetes politikai erot ellehetetleniteni.
A liberalis (nem a demokratikus) elit ugyanolyan modszerekkel probalja megtartani a hatalmat, mint a szoft diktaturak es teljes diktaturak keletebbre. Van egy altaluk elfogadott ertekrend, az ezt vallokat megturik, a tobbieket nem es barmit megtesznek, hogy a hatalomtol tavol tarstak oket. Es ez az ertekrend ami mellett kulonbseget tesznek, nem egyenlo a demokratikus ertekrenddel.
9 hónapja
Olvasmányélmények miatt most el kezdett foglalkoztatni az olasz 20. századi politika, illetve baloldali gondolkodóknál, akiket követek (gondolkodók, nem beszélő fejek), gyakran kerül elő az olasz kommunisták és szociáldemokraták fejlődéstörténete. Ugye az olaszoknál az újfasiszták egy mainstream politikai irányzat volt már 50-es évektől kezdve is, ott nem tapadt rá a Holokauszt, alapvetően a Mussolini korszak az átlag olasz szempontjából nem volt annyira sikertelen időszak (kv. persze az elüldözött és megölt kommunisták és szakszervezetisek számára, de ez másik kérdés). A kommunista párt sokáig az egyik legnépszerűbb párt volt a 60-as években, de valahogy sosem sikerült a hatalom közelébe se kerülniük, a végső döfést az adta meg, hogy a szociáldemokraták kiegyeztek a kereszténydemokratákkal, illetve ugye belülről is szétesett a párt. Az sem sokat segített, hogy az olasz iparosok (főleg délen) összeölelkeztek a fasisztákkal (királypártiak, konzervatívok, sok nevük volt), és a pl. a sztrájkok leverését lelkesen bízták ezekre a verőlegényekre. Az olasz politika 60-70-80-as évektől kezdve egyre durvuló erőszakhullámba csapott át, aminek alapvetően mindkét oldalon voltak elkövetői és áldozatai is.
Ennek úgy lett vége, hogy egyszerűen betiltották és üldözték a terroristának minősített szervezeteket, akiknek a nagy része, bizony baloldali volt. Nem szeretnék egyetlen terroristát sem megvédeni, de a valódi oka a kiegyezésnek az volt, hogy a mainstream pártok összeborultak a nagytőkével, és a nagytőke pedig egyébként igen jóban volt a fasisztákkal. Gondolom nem kell bemutatni, hogy jelenleg milyen felépítése van az olasz politikának ma.
Szóval a tiltás reflexe sokkal régebbi, mint az elmúlt 15 év.
A másik dolog, ami fontos, hogy AfD összeborulása nagytőkével már Musk előtt is megtörtént. És ahogy Meloni, úgy a Weidel is megszelídülne kormányon. Egyetlen kérésem van, hogy a karlengető fasiszták dobják ki. És erre most egyel több okok van. Ugye meggyőződésem, hogy a populisták nem tudnak kormányozni. Lásd Trump és Orbán. Ez nem lenne másképp itt sem. Vagy hogy Le Pen végül a maga által támogatott jogszabály "áldozata" lesz (egyébként az öreg Le Pen is e volt tiltva egyszer egy évre, akkori szabályok szerint az volt a lehetőség, szóval nem stimmel teljesen a korábbi állításom)

9 hónapja
@undisputedlyBocsi, csak hogy átláthatóbb legyen.
Nem tett ilyet, még nem(a hatalom erőszakos megdöntéséről beszélünk) Nem is írtam, hogy ilyet tett, de a megfigyelést azért alkalmazzák, hogy ezt mindenképp elkerüljék. Tehát nem írok le bármit, valamit félreértettél.
Amiket eddig tettek, természetesen nem az állam erőszakos megdöntésére irányult. De náci bűnöket relativizáló beszéd már van: "Mi németek – és most nem rólatok, hazafiakról beszélek, akik itt összegyűltetek – vagyunk az egyetlen nép a világon, amely a szégyen emlékművét ültette fővárosának szívébe"(Björn Höcke)
Eleve azok a beszédek, melyek komoly félelmet kelthetnek a németekben például a bevándorlókkal szemben és főleg a neonáci szervezetekkel való kapcsolataik, amiket kelet-németo-ban nem is rejtenek el. Ezek nekem mind egy olyan országban, amelyből a nácizmus indult el hódító útjára, emberek millióit gyilkolva meg, szóval én megértem amikor az alkotmányos játékszabályokat úgy alakították, hogy próbálják a lehető legszűkebbre kinyitni az ajtót előttük, a hatalom közelébe kerülésre.
Egyébként nem azt vitatom, hogy nem lenne joguk felszólalni a bevándorlókkal szemben (ez teljesen természetes, valakinek tetszik ez, valakinek nem, csak leírom, mielőtt azzal vádolnál, hogy szerintem ennek a politikának nem lehet helye Németországban) Az inkább a baj, hogy amik elhangzanak azok egy része már, kicsit még másképp ugyan, de a 30-as években elhangoztak. Akkor nem csináltak semmit, láttuk mi lett. Most sem tiltanak be semmit, de figyelni fognak. Pár év múlva meglátjuk, hogy hova fut ki a dolog, de jelenleg amit látok, hogy a demokratikus játékszabályokra hivatkozik mindenki, akinek ez nem tetszik. Persze az afd politikai szónoklataikban már nincs helye ezeknek a játékszabályoknak.
"Az en allaspontom szerint van egy objektiv vonal, nem lehet kulonboztetni a mogottes ervelesen, mert mindig, mindegyik hatalomgyakorlonak lesz ra erve, hogy miert teszi azt amit tesz, es mindig a "jo" ugyre meg az alkotmanyra stb. fognak hivatkozni, de valahogy pont a legnagyobb rendszerkritikus ero (amelyik toretenetesen pont a legnepszerubb politikai ero is egyben) a "szelsoseges veszely"."
Ezt csak azért idéztem be ide, mert szeretném megérteni, hogy mire gondolsz. Van egy objektív vonal, ami nem függhet mögöttes érvelésen, vagy a hatalom gyakorlójának érveitől. De ha van egy ilyen objektív vonal, akkor azt ki fogja megmondani, hogy ki lépte át és ki nem? Az, hogy az afd ellen azért lépnek fel, mert veszélyes a hatalmukra és nem azért, mert egyes vezetők szélsőséges gondolkodása veszélyes lehet az országra, egy fikció. Remek példa Franciaország, ahol megoldják ezt úgy, hogy a vezető pártok összefognak a szélsőjobb ellen. Itt is meg tudnák oldani.
9 hónapja
Ebben nincs vita köztünk. De a mostani hír szerint egyelőre semmi nem történt.Akkor miért csináltàk? 😊 ha semmi következménye nincs, akkor miért pazaroltàk az adófizetők pénzét? Én ebben nem hiszek Gyurma, a politikus mindig okkal tesz valamit, nem csak úgy. Színházi hasonlattal élve, ha a fegyver ki van rakva az asztalra, akkor azt valaki használni fogja.telex.hu/kulfold/2025/05/02/afd-nemetorszag-szelsoseges-partÉs akkor mi is a valóság ebben a helyzetben:
Mind ez, mind a román választás után történtek marha veszélyes precedenst teremthetnek.
zacknorb
- a német belbiztonság (Alkotmányvédelmi Hivatalnak hívják ott is) megállapította, hogy a AfD egy nyíltan szélső jobboldali párt
- ...
Ennyi. Minden mást a médiamunkások és az oda-vissza károgók tettek hozzá. Semmilyen jogi következmény nem történt, nem tiltották be őket, nem oszlatták fel, nem zárták börtönbe, de még csak semmi olyan sem történt, amire az eddigi AfD utálók ne utaltak már volna. Amikor egy párt ifjúsági szervezetéről olyan videók kerülnek ki, ahol karlengetnek (mielőbb persze egy normalizálva lett, köszi Elon), min kell meglepődni?
Visszakanyarodva a német helyzethez: a neonáci és szélsőséges mozgalmak soha nem tűntek el. Ezt max a liberális elit gondolja vagy próbálta elbábozni, hogy ez nem létezik. Az, hogy a munkásosztály a szélsőjobbot választja a szélsőbal helyett, nem új dolog. Palmiro Togliatti, az olasz kommunista az 50-es években azzal kezdte az előadásait, hogy nagyon fontos megvizsgálni, hogy a munkások miért válaszották Mussolinit a kommunisták helyett. Az, hogy újra sikerül ez a jobb oldalnak, azt mutatja, hogy a baloldalon vajmi keveset tanultak meg (ez egy másik, hosszabb történet, de tömören az a lényege, hogy sok köze van ahhoz, hogy a szociáldemokrata pártok és az amerikai "baloldal" uralta "baloldali" közbeszéd mennyire a kulturális kérdésekkel van elfoglalva a munkások helyzete helyett).
Gyurma Pappa
Itt pedig évek óta az történik hogy a német poltikai elit le van fagyva és rossz kormányzás meg a gazdasági problémák megjavítása helyett, amikről konkrétan tudjuk, hogy a legfőbb oka a mindenkori szélsőséges pártok felemelkedésének, azokhoz az eszközökhöz nyúlnak, amik már sokszor nem váltak be. Megfigyeljük, betiltjuk, jelentjük, karanténba zárjuk és a többi. Pedig van megoldás ezek ellen a pártok ellen: jól kell kormányozni. És akkor az emberek nem fognak szélsőséges idiótákra szavazni. A munkásosztály sem.
Jelenleg az van, hogy a választók ezerrel jelzik, Washingtontól Párizson át Berlinig, hogy szar a mainstream politikai elit teljesítménye. Az elit meg úgy nézeget körbe, hogy ugyan mi lehet a baj, mint a Travolta mém.
MC12
Én annak idején leírtam a LMBTQ törvényre is, hogy hiába hörög az egész liberális elit, néhány könyv befólizásásán kívül (amik közül egy párat egyébként nyugodtan ki sem kellett volna adni, egész spicy fantasy mainstreammé válás egy vicc, de ez másik topik) semmi az égvilágon nem fog történni. És igazam lett, igazából semmi nem történik továbbra sem. Ugyanezt gondolom viszont is, hogy jelenleg semmi nem történik.
A AfD útja egyértelmű: ahogy a Linke is kibaszta magából az oroszbarát szélsőségeket, azonnal történelmi eredményt értek el. Itt az ideje, hogy az AfD is kidobálja a nácikat, és minden halad a maga útján. Nem lehet egyszerre legyinteni a karlengetésre, majd azt mondani, hogy jajj ők csak populisták, és azért népszerűek mert szar a kormány. A két igazság nem zárja ki egymást. Túl sok keleti filozófia teszi ezt, el tudom fogadni, hogy igazságok egymás mellett is megférnek.
Btw.: nekem azzal van a fő problémám, hogy amikor az antifaszták ellen jöttek ki a hasonló FBI-os megfigyelések, akkor tapsikoltak azok a nézőpontok, akik most fanyalognak ezen. Pedig ott sem volt komoly jogalap, csak épp erősödött az antikapitalista hangulat. De ők baloldali inland terroristák. Kettős mérce.

9 hónapja
Akkor miért csináltàk? 😊 ha semmi következménye nincs, akkor miért pazaroltàk az adófizetők pénzét? Én ebben nem hiszek Gyurma, a politikus mindig okkal tesz valamit, nem csak úgy. Színházi hasonlattal élve, ha a fegyver ki van rakva az asztalra, akkor azt valaki használni fogja.telex.hu/kulfold/2025/05/02/afd-nemetorszag-szelsoseges-partÉs akkor mi is a valóság ebben a helyzetben:
Mind ez, mind a román választás után történtek marha veszélyes precedenst teremthetnek.
zacknorb
- a német belbiztonság (Alkotmányvédelmi Hivatalnak hívják ott is) megállapította, hogy a AfD egy nyíltan szélső jobboldali párt
- ...
Ennyi. Minden mást a médiamunkások és az oda-vissza károgók tettek hozzá. Semmilyen jogi következmény nem történt, nem tiltották be őket, nem oszlatták fel, nem zárták börtönbe, de még csak semmi olyan sem történt, amire az eddigi AfD utálók ne utaltak már volna. Amikor egy párt ifjúsági szervezetéről olyan videók kerülnek ki, ahol karlengetnek (mielőbb persze egy normalizálva lett, köszi Elon), min kell meglepődni?
Visszakanyarodva a német helyzethez: a neonáci és szélsőséges mozgalmak soha nem tűntek el. Ezt max a liberális elit gondolja vagy próbálta elbábozni, hogy ez nem létezik. Az, hogy a munkásosztály a szélsőjobbot választja a szélsőbal helyett, nem új dolog. Palmiro Togliatti, az olasz kommunista az 50-es években azzal kezdte az előadásait, hogy nagyon fontos megvizsgálni, hogy a munkások miért válaszották Mussolinit a kommunisták helyett. Az, hogy újra sikerül ez a jobb oldalnak, azt mutatja, hogy a baloldalon vajmi keveset tanultak meg (ez egy másik, hosszabb történet, de tömören az a lényege, hogy sok köze van ahhoz, hogy a szociáldemokrata pártok és az amerikai "baloldal" uralta "baloldali" közbeszéd mennyire a kulturális kérdésekkel van elfoglalva a munkások helyzete helyett).
Gyurma Pappa
Itt pedig évek óta az történik hogy a német poltikai elit le van fagyva és rossz kormányzás meg a gazdasági problémák megjavítása helyett, amikről konkrétan tudjuk, hogy a legfőbb oka a mindenkori szélsőséges pártok felemelkedésének, azokhoz az eszközökhöz nyúlnak, amik már sokszor nem váltak be. Megfigyeljük, betiltjuk, jelentjük, karanténba zárjuk és a többi. Pedig van megoldás ezek ellen a pártok ellen: jól kell kormányozni. És akkor az emberek nem fognak szélsőséges idiótákra szavazni. A munkásosztály sem.
Jelenleg az van, hogy a választók ezerrel jelzik, Washingtontól Párizson át Berlinig, hogy szar a mainstream politikai elit teljesítménye. Az elit meg úgy nézeget körbe, hogy ugyan mi lehet a baj, mint a Travolta mém.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
9 hónapja
1. Hol tett ilyet az Afd? Vagy mar barmit leirunk csak ugy? Milyen eroszakos allammegdontes stb? Igaz nem olvastam az 1000 oldalas jelentest, de a Reutersen ezt irjak a lepes igazolasakent, ez kozel sem az amit irsz:Szerintem semmi baj a látásmóddal, az afd egyértelműen szélsőséges párt, a tisza egyértelműen nem az. Sosem ezt állították, csak annyit, hogy a tisza párttal akarnak beavatkozni a magyar választásokba (te jó ég ez így leírva is nevetséges), ha meg a mi szélsőségeseinket figyelné árgus szemmel az állam (mihazánk) támogatni tudnám.“Mindossze annyi tortent, hogy a Toni altal felugyelt titkosszolgalat konnyebben megfigyelheti a Tisza part politikusait, nem ertem mi a felhaborodas”.Én se értem a kollégákat, mindössze annyi történt, hogy könnyeben megfigyelhetik az AFD politikusait/ügyeit. Kimaradtam volna valamiből, betiltottak valami pártot a németek, mert az AFD-t biztosan nem.Nem akarok ünneprontó lenni, de nem tiltottak be. Nem is fogjak szerintem.Igen a tiltás sokmindent megoldott már a történelemben. Alkoholtilalom, a nàci vagy a kommunista párt betiltása, a nyilasok betiltása és a többi és a többi. A tiltás az a dolog, amivel hatalom még soha nem oldott meg semmit, de legalább azt látványosan csinálja. Klasszikus poltikai pótcselekvés, vagy a cselekvés hiánya, kinek mi tetszik jobban.telex.hu/kulfold/2025/05/02/afd-nemetorszag-szelsoseges-partHitler a veszélyes precedens, azért tiltanak.
Mind ez, mind a román választás után történtek marha veszélyes precedenst teremthetnek.
zacknorb
Dzsokijuing
MC12
rob3r7o
Klaci79
“Mindossze annyi tortent, hogy a gyerekek vedelme erdekeben modositottak a gyulekezesi torvenyt”.
(Nem szemelyednek szol, hanem a latasmodnak).
undisputedly
Egy 2. világháború utáni Németországban tökéletesen meg tudom érteni az intézményt. (Nálunk ezt tóniék megteszik anélkül is, hogy ezt lenyilatkoznák). A németek egyébként nem most hozták ezeket a szabályokat, korábban is alkalmazták őket, csak inkább most vannak olyan idők, hogy a szélsőségre fogékonyak a demokráciára hivatkozva próbálják legitimálni magukat.
Senki nem kötelezi az afd politikusait, hogy az állam megdöntése ellen dolgozzanak erőszakos eszközökkel, ezek után is az afd ugyanúgy működhet és ugyanúgy tarthat például tüntetéseket is Németországszerte. Kevéssé félek attól, hogy az oda kilátogatókkal szemben eljárások indulnak majd, mint nálunk fognak, ha leteszed a lábad az útra a lánchídon.
Vajon Németországban mi lenne ha hirtelen kiderülne, hogy előzetes tájékoztatás nélkül figyelnek meg újságírókat, politikusokat pegazussal vagy bármi más hasonló titkosszolgálati módszerekkel.
Te tényleg azt gondoltad, hogy egy politikus csak úgy elvan magában és nem a hatalom megszerzése (választási győzelem) és a megtartása (újabb választási győzelem) számít nekik? Nem akarlak lelombozni, de a focistáknak is a győzelem és a bajnoki cím számít csak, állandóan le akarják győzni az ellenfelet, mert meg vannak győződve róla, hogy ők a jobbak, a politikus meg arról, hogy az ő érvei az erősebbek, azzal lehet nagyobbat nyernie egy országnak.Azt irod bezzegizmus, majd probalod megmagyarazni, ez a titkosszolgalatos megfigyeles mas, mint az amit a rosszfiuk csinalnak.Almát a körtével. Sobri írta lejjebb valahol, ez az álláspont azt mondja, hogy a magyar demokratikus intézményrendszer egy szinten van a némettel, ami ugye elég egyértelműen nem igaz. Más jelente a "-hatja" Magyarországon, és mást Németországban. Semmilyen legitimációra nincs szüksége a magyar kormánynak, ellenben a német belbiztonságnak igen. Egy demokráciába csak az tart a lehallgatásoktól, akinek van rá oka.“Mindossze annyi tortent, hogy a Toni altal felugyelt titkosszolgalat konnyebben megfigyelheti a Tisza part politikusait, nem ertem mi a felhaborodas”.Én se értem a kollégákat, mindössze annyi történt, hogy könnyeben megfigyelhetik az AFD politikusait/ügyeit. Kimaradtam volna valamiből, betiltottak valami pártot a németek, mert az AFD-t biztosan nem.Nem akarok ünneprontó lenni, de nem tiltottak be. Nem is fogjak szerintem.Igen a tiltás sokmindent megoldott már a történelemben. Alkoholtilalom, a nàci vagy a kommunista párt betiltása, a nyilasok betiltása és a többi és a többi. A tiltás az a dolog, amivel hatalom még soha nem oldott meg semmit, de legalább azt látványosan csinálja. Klasszikus poltikai pótcselekvés, vagy a cselekvés hiánya, kinek mi tetszik jobban.telex.hu/kulfold/2025/05/02/afd-nemetorszag-szelsoseges-partHitler a veszélyes precedens, azért tiltanak.
Mind ez, mind a román választás után történtek marha veszélyes precedenst teremthetnek.
zacknorb
Dzsokijuing
MC12
rob3r7o
Klaci79
“Mindossze annyi tortent, hogy a gyerekek vedelme erdekeben modositottak a gyulekezesi torvenyt”.
(Nem szemelyednek szol, hanem a latasmodnak).
undisputedly
Orbán Viktor a putyini úton jár, és ha elszánja magát, vagy ha úgy ítéli meg, hogy elszánhatja magát, nem lesz számára fontos, hogy milyen példák vannak előtte. Kétség ne férjen hozzá, az FSZB-nek semmilyen felhatalmazás nem kell, hogy beavatkozzon a magyar politikába, ha megéri neki.
Kontextus.
Majd ha alaptalanul elvisznek AfD képviselőket, és azt mondják rájuk, hogy orosz ügynökök, aztán kiderül, hogy mégsem, akkor egyet fogok érteni ezzel a nézőponttal, addig ez merő whataboutism.
Egyébként az AfD politikailag pont azt csinálja, amit a hozzá hasonló összes populista szervezet csinál: elindult középre. Ha ennek ellenére megtűrik maguk között a karlengető neonácikat, az ő bajuk. Egy néppártban nem fér egy Toroczkai szint sem, nem hogy nyíltan Holokauszt tagadók és társaik.
Gyurma Pappa
Melyik demokratikus intezmenyrendszer van magasabban a magyarnal, ez: www.washingtonpost.com/world/2021/09/09/pimmelgate-german-politician-police-raid/ (ezt csak a karikatura miatt teszem be, ne teritsen el a poszt lenyegetol)?
Az elmult 10 ev tupontosan bebizonyitotta, hogy minden politikus egyforma, csak a hatalom megszerzese es megtartasa szamit nekik, a valasztovonal ott van, hogy ehhez antidemokratikus modszerekhez nyulsz-e vagy sem. Es nagyon tevuton jar az aki azt gondolja, hogy a titkosszolgalatokkal figyeltetni, megbelyegezni, az allami apparatussal elnyomni a vezeto politikai partot, a legfobb kihivodat, az belefer a demokraciaba.
Persze lehet szepen tologatni a trigger pontot, most akkor mar csak akkor kell izgulni, ha elvisznek egy Afd-st, aztan ha az megtortenik, akkor mi elsz a kovetkezo? Majd akkor izguljunk, ha halalra is itelik? Utana majd akkor ha egynel tobbet, mert az biztosan megerdemelte. Mert naci volt. De aztan ne csodalkozzunk, ha mas meg azert lesz megfigyelve, mert libsi.
undisputedly
De a 30-as évek Németországa pontosan bebizonyítja, hogy igenis szükség lehet néha olyan dologra, ami talán túlmutat a józanság határain, de vajon ezzel meg lehetett volna állítani Adolfot?
Azt is értem, hogy valakinek (Rubio, Undi, stb 😊) belefér ez, de ha mégis rosszul sűl el, ha mégis hatalomra kerülve majd újraépítik a koncentrációs táborokat, akkor mikor jön el az a pont, amikor elég és ne tovább?
Klaci79
www.reuters.com/world/europe/german-spy-agency-ranks-far-right-afd-extremist-2025-05-02/
Szerk: erre gondoltal?:https ://www.reuters.com/world/europe/germanys-far-right-afd-party-eject-members-linked-militant-group-2024-11-06/
2. Gyurma elmeletere valaszul probaltam kiemelni, hogy a politikus mind ugyanolyan, nincs olyan, hogy az egyik johiszemuen nyul antidemokratikus eszkozokhoz, a masik meg nem (es olyan sincs, hogy megengedjuk, hogy ez a vezeto diktatorikus eszkozoket alkalmazzon, mondvan "a rendszer ugy is erosebb es elbirja"). Az en allaspontom szerint van egy objektiv vonal, nem lehet kulonboztetni a mogottes ervelesen, mert mindig, mindegyik hatalomgyakorlonak lesz ra erve, hogy miert teszi azt amit tesz, es mindig a "jo" ugyre meg az alkotmanyra stb. fognak hivatkozni, de valahogy pont a legnagyobb rendszerkritikus ero (amelyik toretenetesen pont a legnepszerubb politikai ero is egyben) a "szelsoseges veszely".
Szerkesztette: undisputedly