USA és a világ

33 feliratkozó

több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 695
Azért van némi különbség a mostani háború és mondjuk az afgán helyzet között az USA szerepvállalását illetően. Meg is feszülhetett az USA Afganisztánban, ahogy kimentek két óra alatt elbukott a demokrácia kísérlet. Itt azért az USA nélkül is harcolna Ukrajna. (Nyilván sokkal kisebb sikerességgel.)

Csak mert elég fura, hogy ezekben a vitákban alul becsülik vagy néha már ki is felejtik az ukránokat mint harcoló felet.
zinedine5
ld másik topik: komcsi gondolkodásmód. Ennyit tudnak. Vannak szuverén, meg uralt országok. Meg sem fordul a fejükben, hogy Ukrajna szuverén ország.
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Miközben lassan az összes szomszédunk átadja a még működőképes, vagy legalább alkatrészként használható poszt-szovjet eszközét Ukrajnának és helyette modern nyugati haditechnikát kapnak cserébe, a magyar kormány továbbra is Putyin betyárvackoraként hőbörög.
Zsellértelkes Vrij
Vagyis csak van igazságuk az agyhalott propagandistáknak, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik harcolnak a ruszkik ellen?
Őszentsége Sobri Jóska
Te is úgy értékeled, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik miatt tört ki ez a háború?
vpi
Közvetetten és nagyrészt ukrán véren, de ez egy amerikai-orosz érdekszféra háború. Az amerikai helyett lehet használni az európai/EU/NATO szavakat is, mindegy, igazából mindegyik felett az USA dominál inkább.
Kampman
Mint például fölöttünk is.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 494 — Ajmo Vatreni
Azért van némi különbség a mostani háború és mondjuk az afgán helyzet között az USA szerepvállalását illetően. Meg is feszülhetett az USA Afganisztánban, ahogy kimentek két óra alatt elbukott a demokrácia kísérlet. Itt azért az USA nélkül is harcolna Ukrajna. (Nyilván sokkal kisebb sikerességgel.)

Csak mert elég fura, hogy ezekben a vitákban alul becsülik vagy néha már ki is felejtik az ukránokat mint harcoló felet.
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 094
Miközben lassan az összes szomszédunk átadja a még működőképes, vagy legalább alkatrészként használható poszt-szovjet eszközét Ukrajnának és helyette modern nyugati haditechnikát kapnak cserébe, a magyar kormány továbbra is Putyin betyárvackoraként hőbörög.
Zsellértelkes Vrij
Vagyis csak van igazságuk az agyhalott propagandistáknak, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik harcolnak a ruszkik ellen?
Őszentsége Sobri Jóska
Te is úgy értékeled, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik miatt tört ki ez a háború?
vpi
Közvetetten és nagyrészt ukrán véren, de ez egy amerikai-orosz érdekszféra háború. Az amerikai helyett lehet használni az európai/EU/NATO szavakat is, mindegy, igazából mindegyik felett az USA dominál inkább.

több mint 3 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 630 — Patriot
Miközben lassan az összes szomszédunk átadja a még működőképes, vagy legalább alkatrészként használható poszt-szovjet eszközét Ukrajnának és helyette modern nyugati haditechnikát kapnak cserébe, a magyar kormány továbbra is Putyin betyárvackoraként hőbörög.
Zsellértelkes Vrij
Vagyis csak van igazságuk az agyhalott propagandistáknak, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik harcolnak a ruszkik ellen?
Őszentsége Sobri Jóska
Te is úgy értékeled, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik miatt tört ki ez a háború? Mert az agyhalott propagandisták bizony ezt állítják, illetve, hogy Oroszország védekezik - ráadásul jogosan védekezik - ebben a háborúban.
Azért mert be lehet csempészni ugyanabba a mondatba ugyanazokat a szavakat, mint a propagandisták (Ukrajna, USA, háború), még nem jelenti azt, hogy igazuk lenne. Pont ez a propaganda lényege, nem mindenről hazudnak, hanem különböző - akár igaz - állításokat úgy hajlítgatnak, csűrnek-csavarnak, amíg egy idő után, egy bizonyos logikával akár igaznak is tűnhet. De ezt neked szerintem pont nem kell elmagyarázni, hiszen te ezért csíped Orbánt, illetve magad is expert felhasználója vagy a tények “személyreszabásának”.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Miközben lassan az összes szomszédunk átadja a még működőképes, vagy legalább alkatrészként használható poszt-szovjet eszközét Ukrajnának és helyette modern nyugati haditechnikát kapnak cserébe, a magyar kormány továbbra is Putyin betyárvackoraként hőbörög.
Zsellértelkes Vrij
Vagyis csak van igazságuk az agyhalott propagandistáknak, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik harcolnak a ruszkik ellen?
Őszentsége Sobri Jóska
Azokat a fegyvereket, amiket most kapnak, nem küldik tovább Ukrajnába. A levedlett volt szovjet eszközökre meg ilyen erővel azt is lehet akkor mondani, hogy a volt szovjetek harcolnak a mai ruszkik ellen.

(A proxy háború kifejezés viszont kezd ülni szerintem is. Nem tisztán, és nem az USA, hanem a NATO, de van benne igazság.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
no Baltimore Ravens 8 768
Miközben lassan az összes szomszédunk átadja a még működőképes, vagy legalább alkatrészként használható poszt-szovjet eszközét Ukrajnának és helyette modern nyugati haditechnikát kapnak cserébe, a magyar kormány továbbra is Putyin betyárvackoraként hőbörög.
Zsellértelkes Vrij
Vagyis csak van igazságuk az agyhalott propagandistáknak, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik harcolnak a ruszkik ellen?
Őszentsége Sobri Jóska
Ez egy sima tamogatas es minden felnek elonyos uzlet. Az ukranok tudjak hasznalni minden kikepzes nelkul, az atadok jobb technikat kapnak ugy hogy az usa mint a kocsikereskedo beveszi a regit es eladja az ujat.

Ettol amire gondolsz kerdesednel az ugyanaz az elso perctol
több mint 3 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 649 — Steelers fan
Miközben lassan az összes szomszédunk átadja a még működőképes, vagy legalább alkatrészként használható poszt-szovjet eszközét Ukrajnának és helyette modern nyugati haditechnikát kapnak cserébe, a magyar kormány továbbra is Putyin betyárvackoraként hőbörög.
Zsellértelkes Vrij
Vagyis csak van igazságuk az agyhalott propagandistáknak, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik harcolnak a ruszkik ellen?
Őszentsége Sobri Jóska
Nem a kínaiak ellen?
Jan
Lehet, ennyire nem vagyok mostanában uptodate.
De akkor az már konszenzusos, hogy az amcsik az egyik oldal?
Őszentsége Sobri Jóska
Ukránok harcolnak, támogatóik: amcsik, +EU + UK +az ezeken kívüli NATO tagok (kivéve Mo., nyilván) + egyéb szövetségesek. Ez az egyik oldal, kb 40 ország.

A másik oldalon oroszok harcolnak, támogatóik Kína, Irán, É-Korea, + az apró, (Laosz, meg pár afrikai ország, akik most visszaadják a korábban vásárolt orosz hadianyagot)

Amíg vitatéma lehet, hogy az amcsik harcolnak-, vagy nem, addig nem harcolnak. Ha egyszer ténylegesen hadviselő fél lesznek, azt egészen biztosan észre fogja venni mindeni.

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 808 — #NoStress
Miközben lassan az összes szomszédunk átadja a még működőképes, vagy legalább alkatrészként használható poszt-szovjet eszközét Ukrajnának és helyette modern nyugati haditechnikát kapnak cserébe, a magyar kormány továbbra is Putyin betyárvackoraként hőbörög.
Zsellértelkes Vrij
Vagyis csak van igazságuk az agyhalott propagandistáknak, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik harcolnak a ruszkik ellen?
Őszentsége Sobri Jóska
Nem a kínaiak ellen?
Jan
Lehet, ennyire nem vagyok mostanában uptodate.
De akkor az már konszenzusos, hogy az amcsik az egyik oldal?

több mint 3 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 649 — Steelers fan
Miközben lassan az összes szomszédunk átadja a még működőképes, vagy legalább alkatrészként használható poszt-szovjet eszközét Ukrajnának és helyette modern nyugati haditechnikát kapnak cserébe, a magyar kormány továbbra is Putyin betyárvackoraként hőbörög.
Zsellértelkes Vrij
Vagyis csak van igazságuk az agyhalott propagandistáknak, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik harcolnak a ruszkik ellen?
Őszentsége Sobri Jóska
Nem a kínaiak ellen?

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 808 — #NoStress
Miközben lassan az összes szomszédunk átadja a még működőképes, vagy legalább alkatrészként használható poszt-szovjet eszközét Ukrajnának és helyette modern nyugati haditechnikát kapnak cserébe, a magyar kormány továbbra is Putyin betyárvackoraként hőbörög.
Zsellértelkes Vrij
Vagyis csak van igazságuk az agyhalott propagandistáknak, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik harcolnak a ruszkik ellen?

több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 211 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Megjelent ma egy videó, amelyen az oroszok T-55-ös tankokat szállítanak Ukrajnába. Az 50+ éves T-62-esek felújítása után újabb szintet lép az orosz hadsereg és előkerültek a 60+ éves harckocsik. Az alábbi képen egy brit Challenger 2-es és a T-55-ös közötti különbség látható. Nos, sok szerencsét.

Szintén mai hír, hogy Szlovákia 12 darab Bell AH-1Z Viper harcihelikoptert kap az USA-tól. Az ukránoknak küldött Mig-29-eseket beszámítva, a csomag 1 milliárd dolláros értékének a harmadát fizetik értük.

Miközben lassan az összes szomszédunk átadja a még működőképes, vagy legalább alkatrészként használható poszt-szovjet eszközét Ukrajnának és helyette modern nyugati haditechnikát kapnak cserébe, a magyar kormány továbbra is Putyin betyárvackoraként hőbörög.

A kormány elidegeníti magát a szövetségeseitől és páriát csinál az országból a katonai és gazdasági szövetségén belül. Ezzel párhuzamosan pedig az összes szomszédunk jelentős ugrást hajt végre a katonai képességeinek terén, miközben Magyarországra ráég a megbízhatatlanság, az orosz érdekek kiszolgálóinak járó jogos megvetés és az árulás gyanúja.

Okos dolog úgy ellenséggé válni, hogy közben körülöttünk mindenki erősödik?

Biztos van ennek a folyamatnak valami csúnya megnevezése, de hogy a nemzetbiztonsághoz és a magyar nép érdekeihez nem sok köze van az biztos.

 www.facebook.com/photo/?fbid=547982394130538&set=a.408074548121324

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 413 — Invisible man
T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
- a kalasnál és az M4-nél még mindig nagyobbat durran közelről
- egyszerű, mint a faék
- rémisztően berreg a házak között
- szétbontani drága, szétrohadás meg sokáig tart
- a WarThunder-ben is egész jó volt

Ezen fentiek bármelyike, vagy bármilyen kombinációja.
Vitézlő Titoknok tomz
gondolom ezeket nem mint klasszikus tank, hanem inkább mint assault gun funkcióban fogják használni.
deyell
giant-grill és giant-smoker lesz...
Gróf de sutianap
És a benne ülőket fogják füstölni.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 807 — capitaine du château de Vienne 1487
T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
- a kalasnál és az M4-nél még mindig nagyobbat durran közelről
- egyszerű, mint a faék
- rémisztően berreg a házak között
- szétbontani drága, szétrohadás meg sokáig tart
- a WarThunder-ben is egész jó volt

Ezen fentiek bármelyike, vagy bármilyen kombinációja.
Vitézlő Titoknok tomz
gondolom ezeket nem mint klasszikus tank, hanem inkább mint assault gun funkcióban fogják használni.
deyell
giant-grill és giant-smoker lesz...

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 630 — Sworn to the Dark
T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
- a kalasnál és az M4-nél még mindig nagyobbat durran közelről
- egyszerű, mint a faék
- rémisztően berreg a házak között
- szétbontani drága, szétrohadás meg sokáig tart
- a WarThunder-ben is egész jó volt

Ezen fentiek bármelyike, vagy bármilyen kombinációja.
Vitézlő Titoknok tomz
gondolom ezeket nem mint klasszikus tank, hanem inkább mint assault gun funkcióban fogják használni.

built for this shit

több mint 3 éve
Vitézlő Titoknok tomz Seattle Seahawks TCU Horned Frogs 1 753
T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
- a kalasnál és az M4-nél még mindig nagyobbat durran közelről
- egyszerű, mint a faék
- rémisztően berreg a házak között
- szétbontani drága, szétrohadás meg sokáig tart
- a WarThunder-ben is egész jó volt

Ezen fentiek bármelyike, vagy bármilyen kombinációja.
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 211 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Sources close to Rybar report that Ukrainian forces have “penetrated” Russian defences near the town of Pologovsky, Zaporizhia direction.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 807 — capitaine du château de Vienne 1487

T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
Harasztiban lesz egy nagy veterán jármű találkozó és alkatrészbörze. Ki tudja...
Jan
jáj az SZFKOSZ
színesfémkereskedőkorszagos szamszarája
jáááj

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 649 — Steelers fan

T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
Harasztiban lesz egy nagy veterán jármű találkozó és alkatrészbörze. Ki tudja...

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 3 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
 twitter.com/carlbildt/status/1638266160633323522
Oroszország jüant fog használni Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Nagyhatalom 😀
ender1112
elindultak a gyarmatosodás útján.
Amadeus von Dollárbaloldal
Oroszország mint kínai gyarmat? Érdekesen hangzik.
Mikey
Éléskamra és nyersanyag raktár lesz az inkább.
Aztán, hogy krumpli helyett rizsből kell majd vodkát gyártani senkit sem zavar amíg a lopott ukrán WC-ken küzdenek a kívül panír, belül bármi kicsit csípőssel

több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 856 — Colts Fan

T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
Egy újabb példa arra, hogy a nyugati szankciók NEM működnek!!
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 802 — zászló zászló szív
 twitter.com/carlbildt/status/1638266160633323522
Oroszország jüant fog használni Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Nagyhatalom 😀
ender1112
Nem konvertibilis valutát. 😀

Gratulálok

több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 695
 twitter.com/carlbildt/status/1638266160633323522
Oroszország jüant fog használni Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Nagyhatalom 😀
ender1112
elindultak a gyarmatosodás útján.
Amadeus von Dollárbaloldal
Oroszország mint kínai gyarmat? Érdekesen hangzik.
Mikey
bizony
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 560
 twitter.com/carlbildt/status/1638266160633323522
Oroszország jüant fog használni Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Nagyhatalom 😀
ender1112
elindultak a gyarmatosodás útján.
Amadeus von Dollárbaloldal
Oroszország mint kínai gyarmat? Érdekesen hangzik.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 211 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
 hang.hu/vendegoldal/legyen-beke-153057?fbclid=IwAR0j_UAEhNs23lPG3Hdop3tqI6VmqexfqsCz1lWz3H3k0BxtjP-TZHtAtCQ