USA és a világ
„Orbánnak. Oroszul. Polkorrektség nélkül.
Először is, ribancarcú, nem a mi földünk a senkiföldje hanem a tiétek. Több ezer éve élünk itt, mi nem az Urálon túlról másztunk elő.
Másrészt pedig különösen tehetségesnek kell lenni ahhoz, hogy Romániától, Szlovákiától kezdve Szerbiáig és Ukrajnáig mindenhol utálják az embert. A trianoni békeszerződés csak büntetés volt az állatias történelmi tetteitekért.
Harmadrészt a kegyetlenkedéseitek, és az a folyamatos vágy, hogy minden világháborúban a zsarnokok kedvében járjatok, történelmi páriává tettek titeket.
Negyedszer pedig, milyen alávalóságra vall megbocsátani 1956-ot a szovjeteknek és utódaiknak?
Ötödször: teljes erkölcsi nullának kell lenni ahhoz, hogy az EU és a NATO szoknyája mögé bújva taposs mindenki nyakára. Kifelé a szoknya alól, és három nap alatt kisöprünk titeket, szemetek” – írta Filatov.
„Barmok. Nem, nem a magyar emberek. Hanem az ott hatalmon lévők” – tette hozzá Dnyipro polgármestere.
(Forrás: Telex)
Senkiföldje.
Baszd meg.
Amadeus von Dollárbaloldal
Üzi Bakhmutból a hasputtonyosnak. #SlavaUkraini pic.twitter.com/9fvEUYm552
— A.C.A.B~HU (@VReekaaa) January 27, 2023
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil

az a kemény hogy volt 1 héten belül két kaliforniai lövöldözés de át se üti az ingerküszöbötJeruzsálemben is volt lövöldözés, legalább heten meghaltak:
www.reuters.com/world/us/california-staggered-by-deadly-back-to-back-mass-shootings-2023-01-24/
Negritis, a vajda
www.google.com/amp/s/amp.cnn.com/cnn/2023/01/27/middleeast/jerusalem-shooting-dead-intl/index.html
Szerkesztette: warr_b

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
www.reuters.com/world/us/california-staggered-by-deadly-back-to-back-mass-shootings-2023-01-24/
Szerkesztette: Negritis, a vajda
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
Igen, mind az öt.De azt vágod hogy a fekete srácot agyon verő rendőrök is feketék? Ha jól tudom ráadásul mind az öt.Ez most megint kemény...egyelőre annyit olvastam, hogy az 5 rendőrt kirúgták és letartóztatták az eset után...nehezen magyarázható ismétCsak nehogy térdelni kezdjenek a meccs előtt, mert az felháborító…
This is some disgusting sh*t!! Why? Clearly just beating this man because they can. Scumbags bro!! No reason at all for this. Prosecute their azzes! The whole of em https://t.co/mRyOV520hV
— Ryan Clark (@Realrclark25) January 28, 2023
Klaci79
Nem tudom milyen kulturális közeg lehet amiben ezek az emberek felnőttek, de az biztos, hogy kb egy kutya életével gondolják egyenrangúnak a feketék életét. És persze tudom, elszigetelt eset, meg minden, de inkább tűnik ez rendszerhibának.
vpi
Cowboykarcsi90
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
Szoledar bevétele után lassult az orosz előrenyomulás ezen a területen, de így is folyamatosan szorítják vissza az ukránokat a Bakhmutovka folyó nyugati partjára. Az utolsó kulcspozíció számukra Kraszna Hora, ahonnan már aknavetővel is belőhető a Bakhmutba vezető M03-as főút.
A harcok súlypontja Szoledar után délre helyeződött át, Kliscsivka környékére. Az ukránok a települést nem is nagyon védték, hanem visszahúzódtak a tőle nyugatra lévő magaslati pozíciókba, a jelek szerint viszont ezt sem tudták tovább tartani egy hétnél. Az oroszok folyamatosan próbálták megkerülni a dombokat, ami mérsékelt sikerrel járt, de ez is elég volt, hogy végül a pozíciók feladására kényszerítsék az ukrán hadsereget.
A következő napokban a Konsztantinovkát és Bakhmutot összekötő T0504-es útért folynak majd a harcok. Ha az oroszoknak sikerül stabil állásokat kialakítani legalább az Ivanivszke - Csasiv Jar útkereszteződés körül, vagy elfoglalni magát Ivanivszkét, akkor az egy kraszna horai sikerrel együtt gyakorlatilag Bakhmut műveleti bekerítését jelenti. A két település között 12 kilométer a távolság légvonalban, ez pedig már lehetővé teszi a Bakhmutba vezető össze út tűz alatt tartását.
Hacsak nem történik egy komolyabb ukrán ellentámadás Kliscsivka környékén, akkor ez a helyzet másfél - két héten belül előállhat, ami kemény döntések elé állítja majd az ukrán hadvezetést.
Az őszi offenzívák után a nyugat elaludta a támogatások felpörgetését, az elemzők jelentős része pedig elbagatelizálta az orosz mozgósítás jelentőségét. A Bakhmut körüli helyzet így nagyon hasonlóvá vált Szeverodonyeck védelméhez. Az oroszok óriási erőforrásokat fordítanak a front egy kis szakaszára, ahol nagy veszteségekkel, de lassú előrehaladást tudnak elérni.
Az ukránoknak időt kell nyerniük az eszközök beérkezéséhez és az országban zajló mozgósítás lebonyolításához. Nyáron Szeverodonyecknél rengeteg időt nyertek a város feladása előtt amíg biztosították a nyugati támogatásokat. Kérdés, hogy most is felvállalják-e a városi katlanharcot, hogy húzzák még az időt.
Bakhmut elvesztése azonnali stratégiai következményekkel egyébként nem jár, viszont megnyitja az utat az oroszok számára Kramatorszk felé. Emellett lehetőséget teremt a számukra, hogy dél felől nyomást helyezzenek a Szvatove - Kreminna vonalon lévő ukrán alakulatokra, ami végül azt is eredményezheti, hogy hátrébb kell vonulniuk innen, részben feladva az őszi offenzíva során elfoglalt területeket.
Végül ejtsünk szót a Szoledar bevételét követően indított zaporizzsjai orosz támadásról, amelytől hangos volt a Moszkvából finanszírozott globális szélsőjobb hazai propagandagépezete is. Az orosz hadsereg több ponton felderítés jellegű támadásokat indított kis létszámú alakulatokkal, amelyek nem értek el sikert.
Újra megpróbálták eltolni a frontot a Donyecket és Melitopolt összekötő vasútvonaltól a Vuhledarnál. A magaslati pozícióban lévő ukrán állásokat viszont itt továbbra sem sikerült feltörni, a közösségi médiában terjedő videók alapján pedig a támadó orosz alakulatokat csúnyán szétlőtte az ukrán tüzérség.
www.facebook.com/photo/?fbid=515458367382941&set=a.408074548121324
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
De azt vágod hogy a fekete srácot agyon verő rendőrök is feketék? Ha jól tudom ráadásul mind az öt.Ez most megint kemény...egyelőre annyit olvastam, hogy az 5 rendőrt kirúgták és letartóztatták az eset után...nehezen magyarázható ismétCsak nehogy térdelni kezdjenek a meccs előtt, mert az felháborító…
This is some disgusting sh*t!! Why? Clearly just beating this man because they can. Scumbags bro!! No reason at all for this. Prosecute their azzes! The whole of em https://t.co/mRyOV520hV
— Ryan Clark (@Realrclark25) January 28, 2023
Klaci79
Nem tudom milyen kulturális közeg lehet amiben ezek az emberek felnőttek, de az biztos, hogy kb egy kutya életével gondolják egyenrangúnak a feketék életét. És persze tudom, elszigetelt eset, meg minden, de inkább tűnik ez rendszerhibának.
vpi
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
Ez most megint kemény...egyelőre annyit olvastam, hogy az 5 rendőrt kirúgták és letartóztatták az eset után...nehezen magyarázható ismétCsak nehogy térdelni kezdjenek a meccs előtt, mert az felháborító…
This is some disgusting sh*t!! Why? Clearly just beating this man because they can. Scumbags bro!! No reason at all for this. Prosecute their azzes! The whole of em https://t.co/mRyOV520hV
— Ryan Clark (@Realrclark25) January 28, 2023
Klaci79
Nem tudom milyen kulturális közeg lehet amiben ezek az emberek felnőttek, de az biztos, hogy kb egy kutya életével gondolják egyenrangúnak a feketék életét. És persze tudom, elszigetelt eset, meg minden, de inkább tűnik ez rendszerhibának.
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
Ez most megint kemény...egyelőre annyit olvastam, hogy az 5 rendőrt kirúgták és letartóztatták az eset után...nehezen magyarázható ismétNem jó, erre nem lehet ráakasztani a rasszizmus címkét!
This is some disgusting sh*t!! Why? Clearly just beating this man because they can. Scumbags bro!! No reason at all for this. Prosecute their azzes! The whole of em https://t.co/mRyOV520hV
— Ryan Clark (@Realrclark25) January 28, 2023
Klaci79
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
This is some disgusting sh*t!! Why? Clearly just beating this man because they can. Scumbags bro!! No reason at all for this. Prosecute their azzes! The whole of em https://t.co/mRyOV520hV
— Ryan Clark (@Realrclark25) January 28, 2023
Én rise of nationben jártam így. Meg nekem lovak húzták az ágyúkat mikor az ellen begurult a tankokkal.Amikor az ellenfeled már technológia kort lépett, de te még nem építetted meg Szemirámisz függőkertjét.Thirty T-34 tanks, produced in 1944, were brought back to Russia from Laos and passed to Russian ministry of defense.
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) January 26, 2023
Will we see them on the frontlines? pic.twitter.com/vpfUqe10VU
empty taxi
Hanni
JavítvajavitvaKár, hogy most úgy néz ki a kultúrharc, hogy MedvegyevHonnan tudjátok amúgy, hogy tényleg nem nézte meg, csak épp CIV III-ban.Thirty T-34 tanks, produced in 1944, were brought back to Russia from Laos and passed to Russian ministry of defense. Will we see them on the frontlines?Amikor az ellenfeled már technológia kort lépett, de te még nem építetted meg Szemirámisz függőkertjét.
empty taxi
Hanni
Ott, ha jól emlékszem, le tudtad győzni a tankot muskétással, ha elég sokat tettél ugyanarra a kockára, mikor támadt.
Lehet, hogy ebből indult ki, hogyha védekezésnél ez a taktika oké, akkor támadásnál is.
De amúgy ja, lehet be kellett volna szerezni újabb CIV-et, ahol már lehet kultúrális győzelmet is aratni...mennyivel szebb lenne egy ilyen "háború"... Csajkovszkij vs. Wagner (mittomén, csak mondtam vmit), Kasparov vs. Polgár Judit, stb.
Lúdas Solymivsés Németh Szilárd gonosz Brüsszel akit az USA irányít ...
somoskovig
csebi
javitvaKár, hogy most úgy néz ki a kultúrharc, hogy MedvegyevHonnan tudjátok amúgy, hogy tényleg nem nézte meg, csak épp CIV III-ban.Thirty T-34 tanks, produced in 1944, were brought back to Russia from Laos and passed to Russian ministry of defense. Will we see them on the frontlines?Amikor az ellenfeled már technológia kort lépett, de te még nem építetted meg Szemirámisz függőkertjét.
empty taxi
Hanni
Ott, ha jól emlékszem, le tudtad győzni a tankot muskétással, ha elég sokat tettél ugyanarra a kockára, mikor támadt.
Lehet, hogy ebből indult ki, hogyha védekezésnél ez a taktika oké, akkor támadásnál is.
De amúgy ja, lehet be kellett volna szerezni újabb CIV-et, ahol már lehet kultúrális győzelmet is aratni...mennyivel szebb lenne egy ilyen "háború"... Csajkovszkij vs. Wagner (mittomén, csak mondtam vmit), Kasparov vs. Polgár Judit, stb.
Lúdas Solymivsés Németh Szilárd vs mki más...
somoskovig
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
Kár, hogy most úgy néz ki a kultúrharc, hogy Medvegyev vs Németh Szilárd...Honnan tudjátok amúgy, hogy tényleg nem nézte meg, csak épp CIV III-ban.Thirty T-34 tanks, produced in 1944, were brought back to Russia from Laos and passed to Russian ministry of defense. Will we see them on the frontlines?Amikor az ellenfeled már technológia kort lépett, de te még nem építetted meg Szemirámisz függőkertjét.
empty taxi
Hanni
Ott, ha jól emlékszem, le tudtad győzni a tankot muskétással, ha elég sokat tettél ugyanarra a kockára, mikor támadt.
Lehet, hogy ebből indult ki, hogyha védekezésnél ez a taktika oké, akkor támadásnál is.
De amúgy ja, lehet be kellett volna szerezni újabb CIV-et, ahol már lehet kultúrális győzelmet is aratni...mennyivel szebb lenne egy ilyen "háború"... Csajkovszkij vs. Wagner (mittomén, csak mondtam vmit), Kasparov vs. Polgár Judit, stb.
Lúdas Solymi
i.redd.it/tfk564udjlea1.jpg
Szerkesztette: deyell
built for this shit
Honnan tudjátok amúgy, hogy tényleg nem nézte meg, csak épp CIV III-ban.Thirty T-34 tanks, produced in 1944, were brought back to Russia from Laos and passed to Russian ministry of defense. Will we see them on the frontlines?Amikor az ellenfeled már technológia kort lépett, de te még nem építetted meg Szemirámisz függőkertjét.
empty taxi
Hanni
Ott, ha jól emlékszem, le tudtad győzni a tankot muskétással, ha elég sokat tettél ugyanarra a kockára, mikor támadt.
Lehet, hogy ebből indult ki, hogyha védekezésnél ez a taktika oké, akkor támadásnál is.
De amúgy ja, lehet be kellett volna szerezni újabb CIV-et, ahol már lehet kultúrális győzelmet is aratni...mennyivel szebb lenne egy ilyen "háború"... Csajkovszkij vs. Wagner (mittomén, csak mondtam vmit), Kasparov vs. Polgár Judit, stb.
Szerkesztette: Lúdas Solymi
régi vivatv-s emlékek 😊www.youtube.com/watch?v=Pp2xYLdtNlsCivilization V VibesAmikor az ellenfeled már technológia kort lépett, de te még nem építetted meg Szemirámisz függőkertjét.Thirty T-34 tanks, produced in 1944, were brought back to Russia from Laos and passed to Russian ministry of defense.
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) January 26, 2023
Will we see them on the frontlines? pic.twitter.com/vpfUqe10VU
empty taxi
Hanni
Gyurma Pappa
| Még ez a szám is 50 évvel fiatalabb a tanknál 😀 |
empty taxi
www.youtube.com/watch?v=Pp2xYLdtNlsCivilization V VibesAmikor az ellenfeled már technológia kort lépett, de te még nem építetted meg Szemirámisz függőkertjét.Thirty T-34 tanks, produced in 1944, were brought back to Russia from Laos and passed to Russian ministry of defense.
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) January 26, 2023
Will we see them on the frontlines? pic.twitter.com/vpfUqe10VU
empty taxi
Hanni
Gyurma Pappa
| Még ez a szám is 50 évvel fiatalabb a tanknál 😀 |

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
Civilization V VibesAmikor az ellenfeled már technológia kort lépett, de te még nem építetted meg Szemirámisz függőkertjét.Thirty T-34 tanks, produced in 1944, were brought back to Russia from Laos and passed to Russian ministry of defense.
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) January 26, 2023
Will we see them on the frontlines? pic.twitter.com/vpfUqe10VU
empty taxi
Hanni

Amikor az ellenfeled már technológia kort lépett, de te még nem építetted meg Szemirámisz függőkertjét.Thirty T-34 tanks, produced in 1944, were brought back to Russia from Laos and passed to Russian ministry of defense.
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) January 26, 2023
Will we see them on the frontlines? pic.twitter.com/vpfUqe10VU
empty taxi
nem lehetett volna Putyinnak odaadni a panzer general 2-t vagy a hearts of iron 4et, hogy inkabb ott probalgassa ki ezeket?Thirty T-34 tanks, produced in 1944, were brought back to Russia from Laos and passed to Russian ministry of defense.
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) January 26, 2023
Will we see them on the frontlines? pic.twitter.com/vpfUqe10VU
empty taxi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
Thirty T-34 tanks, produced in 1944, were brought back to Russia from Laos and passed to Russian ministry of defense.
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) January 26, 2023
Will we see them on the frontlines? pic.twitter.com/vpfUqe10VU

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
The second army of the world pic.twitter.com/oQmIdDLOY7
— bigSAC™ (@bigSAC10) January 26, 2023
built for this shit