USA és a világ
31 feliratkozó
több mint 2 éve
andree
1 701
Ú az a filmzene. A nyitójelenetet minden évben megnézem párszor.Valahol olvastam, hogy az amcsik kb. 25-30 éve azzal tesztelték, hogy atomrakétát tudnak-e szállítani Magyarországon, hogy egy kitömött bálnát, mint látványosságot turnéztattak körbe az országoban (mert a méretük hasonló). Sokan írtak sokfélét, de nekem egyből beugrott, hogy én erre vettem jegyet, és megnéztem, aztán csodálkoztam is, hogy ennyi az egész "látványosság"....?😊Basszus most beugrott Krasznahorkaitól Az ellenállás melankóliája. Abban van ilyen vándorcirkuszban mutogatott bálna. Újra kéne olvasni vagy inkább egyszer tényleg elolvasni.
Go Vikings!
Tactful Cactus
| Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmje |
xrace77
több mint 2 éve
xrace77
4 502
Valahol olvastam, hogy az amcsik kb. 25-30 éve azzal tesztelték, hogy atomrakétát tudnak-e szállítani Magyarországon, hogy egy kitömött bálnát, mint látványosságot turnéztattak körbe az országoban (mert a méretük hasonló). Sokan írtak sokfélét, de nekem egyből beugrott, hogy én erre vettem jegyet, és megnéztem, aztán csodálkoztam is, hogy ennyi az egész "látványosság"....?😊Basszus most beugrott Krasznahorkaitól Az ellenállás melankóliája. Abban van ilyen vándorcirkuszban mutogatott bálna. Újra kéne olvasni vagy inkább egyszer tényleg elolvasni.
Go Vikings!
Tactful Cactus
| Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmje |
több mint 2 éve
Tactful Cactus
13 574
Valahol olvastam, hogy az amcsik kb. 25-30 éve azzal tesztelték, hogy atomrakétát tudnak-e szállítani Magyarországon, hogy egy kitömött bálnát, mint látványosságot turnéztattak körbe az országoban (mert a méretük hasonló). Sokan írtak sokfélét, de nekem egyből beugrott, hogy én erre vettem jegyet, és megnéztem, aztán csodálkoztam is, hogy ennyi az egész "látványosság"....?😊Basszus most beugrott Krasznahorkaitól Az ellenállás melankóliája. Abban van ilyen vándorcirkuszban mutogatott bálna. Újra kéne olvasni vagy inkább egyszer tényleg elolvasni.
Go Vikings!
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 2 éve
Valahol már mind részesei vagyunk ennek a háborúnak, napról-napra követjük a történéseket, amiket mobiltelefonokkal, drónokkal, elcsípett rádióüzenetekkel tálalnak nekünk... Volt itt egy videó amiben orosz katonák rádióztak, elfagyott végtagokról, napok óta magukkal cipelt holttestekről stb., és abban kérdezte egyik a másikat, hogy ki most a parancsnok, és jött rá a válasz, hogy Ryazantsev. Na, mai bejelentés szerint többé már nem, kilőtték őt is.
több mint 2 éve
andree
1 701
Szerintem benne lehet az is, hogy mikor Viktor meghirdette az illiberális Magyarország álmát, akkor az együtt járt az orosz és kínai berendezkedés felé mutató erős ideológiai közeledéssel, valamint a keleti nagyhatalmak folyamatos méltatásával a jobboldali véleményformálók körében. Ez szépen szűrődik tovább és az átlag Fidesz szavazó is imádja Kínát és/vagy az oroszokat.Amúgy azt mondja már meg valaki nekem, hogy mire fel itthon ez a nagy oroszimádat?tegnap bedobta a Faszpajtásokat...Vadhajtásokat a FB, hogy Putler rubelben kéri a gáz árát. hát hallod azt az üdvrivalgást 😀😀😀 na most megmutatta, ne baszakodj Putyinnal, visszanyalt a fagyi....stb. mondom ennyire gecihülyék nem lehetnek az emberek. de.Mánydokiné Mátyás Rozália Ilona: MIND IG AZ AMERIKAIAIK! CSAK AZ Ő ÉRDEKÜK! NEM ÉRTITEK ELYÖTTEK MEGINT! HÁTTÉRHATALOM! AMÍG DONAL TRUCK VOLTAZ ELNÖK REND VOLT! ISTEN ÁLDJA A MIN ISZTERELNÖK ÚRAT! A JUPITER EGYÜTT ÁLL SZŰZ MÁRIJÁVAL, MAGYARORSZÁG FEL EMELKEDÉSE JÖN! ÁLDÁS 🙏hvg.hu/gazdasag/20220325_Gaz_megallapodas_USA_EU_Oroszorszag_LNG_haboruMár hallom a siratóasszonyok kórusát, hogy "ugye megmondtuk, hogy az USA érdeke volt ez a háború is, mint mindegyik!"
Vrij6
Lecsó
Gyurma Pappa
same with bármelyik csecsen hír, pláne hogy ezek a szakállas majmok beégtek megint a Mariupol "városházával" lol. elképesztő, hogy Kadyrov tökeit nyalogatják. aztán ha bejönnének ide Ivánék ezekkel a muszlimokkal szüzmária országába és heccből lenyiszálnák a fejüket... XDDD
petey
Vagy ez is csak abból jön, hogy régen minden jobb volt, meg 3,20 volt a kenyér évekig, ergo stabil volt a gazdaság meg lehetett lazsálni a munkába vagy mi?
Solymi
A szélsőjobbos mozgalmakat régóta támogatja Putyin. Emlékszem még arra a mindfuckra mikor kijött a KGbélás ügy, minden jobbikos üdvözölte a tényt, hogy van orosz kémünk az Eu-ban. Ugye ők voltak azok akik bármikor lelepleztek bármilyen nyugati vagy zsidó összeesküvést, de az a logikai bukfenc nem szúrt szemet, hogy miután Béla meghozta a pénzt Vonának, oroszbarátok lettek, majd mikor kiderült, hogy amúgy az arc KGB-s, az már nem zavarta őket mert ők már oroszbarátok. Mikor a Fidesz elindította azt a folyamatot, ami a vidéki emberekben rejlő pici antiszemitizmust és nem is pici cigány gyűlöletet transzformálta át xenofóbiává majd melegellenességre, akkor ebből a csürhéből is jó páran csapódtak a közösséghez. Onnan meg már nem kell sok. Ha a közösségen belül valaki szép, régóta érlelt indokokat hoz arra, hogy miért gyűlöletes a nyugat és miért az álmok földje Putyin társadalma, akkor a mostani internetes közösségben az gyorsan megfertőzi az egész bandát.
Ha nem akarok ilyen mélyre menni, akkor annyi, hogy a Fidesz évek óta nyugatellenes retorikával dolgozik, és az ez beszopó népnek kell valami erős ellenpont. Oroszország közeli is van, meg is volt róla az a fantázia, hogy van egy mindenkit szétszedő hadseregük. Szóval adta magát az, hogy majd Viktor Putyin oldalán állítja meg a meleghordákat és teszi újra nagyszerűvé Magyarországot.
több mint 2 éve
Valahol olvastam, hogy az amcsik kb. 25-30 éve azzal tesztelték, hogy atomrakétát tudnak-e szállítani Magyarországon, hogy egy kitömött bálnát, mint látványosságot turnéztattak körbe az országoban (mert a méretük hasonló). Sokan írtak sokfélét, de nekem egyből beugrott, hogy én erre vettem jegyet, és megnéztem, aztán csodálkoztam is, hogy ennyi az egész "látványosság"....?😊
több mint 2 éve
Vazzzz és én ott voltam a téren, amikor V "kizavarta" őket....🙄
2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 2 éve
Én örültem, mikor végre leléptek, nagypapi még örömkönnyeket is hullajtott. Soha ne jöjjenek vissza, nekem nem hiányoznak. Aki meg visszavárja őket, az nem magyar ember, csak valaki, aki történetesen Magyarországon él.Amúgy azt mondja már meg valaki nekem, hogy mire fel itthon ez a nagy oroszimádat?tegnap bedobta a Faszpajtásokat...Vadhajtásokat a FB, hogy Putler rubelben kéri a gáz árát. hát hallod azt az üdvrivalgást 😀😀😀 na most megmutatta, ne baszakodj Putyinnal, visszanyalt a fagyi....stb. mondom ennyire gecihülyék nem lehetnek az emberek. de.Mánydokiné Mátyás Rozália Ilona: MIND IG AZ AMERIKAIAIK! CSAK AZ Ő ÉRDEKÜK! NEM ÉRTITEK ELYÖTTEK MEGINT! HÁTTÉRHATALOM! AMÍG DONAL TRUCK VOLTAZ ELNÖK REND VOLT! ISTEN ÁLDJA A MIN ISZTERELNÖK ÚRAT! A JUPITER EGYÜTT ÁLL SZŰZ MÁRIJÁVAL, MAGYARORSZÁG FEL EMELKEDÉSE JÖN! ÁLDÁS 🙏hvg.hu/gazdasag/20220325_Gaz_megallapodas_USA_EU_Oroszorszag_LNG_haboruMár hallom a siratóasszonyok kórusát, hogy "ugye megmondtuk, hogy az USA érdeke volt ez a háború is, mint mindegyik!"
Vrij6
Lecsó
Gyurma Pappa
same with bármelyik csecsen hír, pláne hogy ezek a szakállas majmok beégtek megint a Mariupol "városházával" lol. elképesztő, hogy Kadyrov tökeit nyalogatják. aztán ha bejönnének ide Ivánék ezekkel a muszlimokkal szüzmária országába és heccből lenyiszálnák a fejüket... XDDD
petey
Vagy ez is csak abból jön, hogy régen minden jobb volt, meg 3,20 volt a kenyér évekig, ergo stabil volt a gazdaság meg lehetett lazsálni a munkába vagy mi?
Solymi
több mint 2 éve
Az én kedvencem, hogy a lengyelek mit pattognak, ha nem fizetnek rubelben, megfagynak, és ezt visszhangozták egy csomóan kárörvendezve... Miközben Lengyelország már nem is függ az orosz gáztól, május 1-én indul a lengyel-litván LNG, pár hónap múlva meg jön a norvég gáz csövön is. Brutál, mélysötét, nagyon nagyon ostoba emberek, hihetetlen.tegnap bedobta a Faszpajtásokat...Vadhajtásokat a FB, hogy Putler rubelben kéri a gáz árát. hát hallod azt az üdvrivalgást 😀😀😀 na most megmutatta, ne baszakodj Putyinnal, visszanyalt a fagyi....stb. mondom ennyire gecihülyék nem lehetnek az emberek. de.Mánydokiné Mátyás Rozália Ilona: MIND IG AZ AMERIKAIAIK! CSAK AZ Ő ÉRDEKÜK! NEM ÉRTITEK ELYÖTTEK MEGINT! HÁTTÉRHATALOM! AMÍG DONAL TRUCK VOLTAZ ELNÖK REND VOLT! ISTEN ÁLDJA A MIN ISZTERELNÖK ÚRAT! A JUPITER EGYÜTT ÁLL SZŰZ MÁRIJÁVAL, MAGYARORSZÁG FEL EMELKEDÉSE JÖN! ÁLDÁS 🙏hvg.hu/gazdasag/20220325_Gaz_megallapodas_USA_EU_Oroszorszag_LNG_haboruMár hallom a siratóasszonyok kórusát, hogy "ugye megmondtuk, hogy az USA érdeke volt ez a háború is, mint mindegyik!"
Vrij6
Lecsó
Gyurma Pappa
same with bármelyik csecsen hír, pláne hogy ezek a szakállas majmok beégtek megint a Mariupol "városházával" lol. elképesztő, hogy Kadyrov tökeit nyalogatják. aztán ha bejönnének ide Ivánék ezekkel a muszlimokkal szüzmária országába és heccből lenyiszálnák a fejüket... XDDD
petey
több mint 2 éve
no
7 049
Ehhez a petrodolláros témához tud valaki valami magyarázatot vagy cáfolatot csatolni?Az eleje igaz, azota viszont sok minden rengeteget valtozott. Egy csomo minden a videoban viszont nem igaz, vagyis mindent erre huz fel ami sokszor lehet egy indok a sok kozul, de legtobbszor biztosan nem a fo indok. Termeszetesen a dollar mint "ertek-menekulo valuta-a vilag valutaja" fontos nekik ma is, mert elony.
www.facebook.com/100002578047028/videos/389225812664870/
Tesómnak szeretném elküldeni 😊
Solymi
Nem veletlen az euro legnagyobb cimlete sem, de hiaba mert nem tudtak kiszoritani a dollart, mert kezdo lokesnek kellett, de mara mar magaban ero.
több mint 2 éve
Amadeus the Young
32 680
mert Orbán ezt mondta a sok látens fasisztának.Amúgy azt mondja már meg valaki nekem, hogy mire fel itthon ez a nagy oroszimádat?tegnap bedobta a Faszpajtásokat...Vadhajtásokat a FB, hogy Putler rubelben kéri a gáz árát. hát hallod azt az üdvrivalgást 😀😀😀 na most megmutatta, ne baszakodj Putyinnal, visszanyalt a fagyi....stb. mondom ennyire gecihülyék nem lehetnek az emberek. de.Mánydokiné Mátyás Rozália Ilona: MIND IG AZ AMERIKAIAIK! CSAK AZ Ő ÉRDEKÜK! NEM ÉRTITEK ELYÖTTEK MEGINT! HÁTTÉRHATALOM! AMÍG DONAL TRUCK VOLTAZ ELNÖK REND VOLT! ISTEN ÁLDJA A MIN ISZTERELNÖK ÚRAT! A JUPITER EGYÜTT ÁLL SZŰZ MÁRIJÁVAL, MAGYARORSZÁG FEL EMELKEDÉSE JÖN! ÁLDÁS 🙏hvg.hu/gazdasag/20220325_Gaz_megallapodas_USA_EU_Oroszorszag_LNG_haboruMár hallom a siratóasszonyok kórusát, hogy "ugye megmondtuk, hogy az USA érdeke volt ez a háború is, mint mindegyik!"
Vrij6
Lecsó
Gyurma Pappa
same with bármelyik csecsen hír, pláne hogy ezek a szakállas majmok beégtek megint a Mariupol "városházával" lol. elképesztő, hogy Kadyrov tökeit nyalogatják. aztán ha bejönnének ide Ivánék ezekkel a muszlimokkal szüzmária országába és heccből lenyiszálnák a fejüket... XDDD
petey
Vagy ez is csak abból jön, hogy régen minden jobb volt, meg 3,20 volt a kenyér évekig, ergo stabil volt a gazdaság meg lehetett lazsálni a munkába vagy mi?
Solymi
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
Lúdas Solymi
7 915
Amúgy azt mondja már meg valaki nekem, hogy mire fel itthon ez a nagy oroszimádat?tegnap bedobta a Faszpajtásokat...Vadhajtásokat a FB, hogy Putler rubelben kéri a gáz árát. hát hallod azt az üdvrivalgást 😀😀😀 na most megmutatta, ne baszakodj Putyinnal, visszanyalt a fagyi....stb. mondom ennyire gecihülyék nem lehetnek az emberek. de.Mánydokiné Mátyás Rozália Ilona: MIND IG AZ AMERIKAIAIK! CSAK AZ Ő ÉRDEKÜK! NEM ÉRTITEK ELYÖTTEK MEGINT! HÁTTÉRHATALOM! AMÍG DONAL TRUCK VOLTAZ ELNÖK REND VOLT! ISTEN ÁLDJA A MIN ISZTERELNÖK ÚRAT! A JUPITER EGYÜTT ÁLL SZŰZ MÁRIJÁVAL, MAGYARORSZÁG FEL EMELKEDÉSE JÖN! ÁLDÁS 🙏hvg.hu/gazdasag/20220325_Gaz_megallapodas_USA_EU_Oroszorszag_LNG_haboruMár hallom a siratóasszonyok kórusát, hogy "ugye megmondtuk, hogy az USA érdeke volt ez a háború is, mint mindegyik!"
Vrij6
Lecsó
Gyurma Pappa
same with bármelyik csecsen hír, pláne hogy ezek a szakállas majmok beégtek megint a Mariupol "városházával" lol. elképesztő, hogy Kadyrov tökeit nyalogatják. aztán ha bejönnének ide Ivánék ezekkel a muszlimokkal szüzmária országába és heccből lenyiszálnák a fejüket... XDDD
petey
Vagy ez is csak abból jön, hogy régen minden jobb volt, meg 3,20 volt a kenyér évekig, ergo stabil volt a gazdaság meg lehetett lazsálni a munkába vagy mi?
több mint 2 éve
tegnap bedobta a Faszpajtásokat...Vadhajtásokat a FB, hogy Putler rubelben kéri a gáz árát. hát hallod azt az üdvrivalgást 😀😀😀 na most megmutatta, ne baszakodj Putyinnal, visszanyalt a fagyi....stb. mondom ennyire gecihülyék nem lehetnek az emberek. de.Mánydokiné Mátyás Rozália Ilona: MIND IG AZ AMERIKAIAIK! CSAK AZ Ő ÉRDEKÜK! NEM ÉRTITEK ELYÖTTEK MEGINT! HÁTTÉRHATALOM! AMÍG DONAL TRUCK VOLTAZ ELNÖK REND VOLT! ISTEN ÁLDJA A MIN ISZTERELNÖK ÚRAT! A JUPITER EGYÜTT ÁLL SZŰZ MÁRIJÁVAL, MAGYARORSZÁG FEL EMELKEDÉSE JÖN! ÁLDÁS 🙏hvg.hu/gazdasag/20220325_Gaz_megallapodas_USA_EU_Oroszorszag_LNG_haboruMár hallom a siratóasszonyok kórusát, hogy "ugye megmondtuk, hogy az USA érdeke volt ez a háború is, mint mindegyik!"
Vrij6
Lecsó
Gyurma Pappa
same with bármelyik csecsen hír, pláne hogy ezek a szakállas majmok beégtek megint a Mariupol "városházával" lol. elképesztő, hogy Kadyrov tökeit nyalogatják. aztán ha bejönnének ide Ivánék ezekkel a muszlimokkal szüzmária országába és heccből lenyiszálnák a fejüket... XDDD
több mint 2 éve
Lúdas Solymi
7 915
Ehhez a petrodolláros témához tud valaki valami magyarázatot vagy cáfolatot csatolni?www.facebook.com/100002578047028/videos/389225812664870/
Tesómnak szeretném elküldeni 😊
több mint 2 éve
Klaci79
21 867
Eljottem edzeni egy terembe a pesti oldalon. A legnepszerubb terem szerintem a varos ezen oldalan, tele versenyzokkel meg a scena ismertebb alakjaival. Amugy budan van egy bevalt terem ahova neha lemegyek (ne gondoljatok, hogy nagyon sportos lennek), de a szemelyi edzom ma itt “rendelt”.Túl sokat vártál tőlük 😊
Belepek az oltozobe, kb 40 ember, es megy az ordibalas es kiabalas. Na mondom, hova jottem… Mint egy majomhaz. A budai terembe hozzam hasonlo “irodistak” meg budai anyukak, par politikus meg hasonlo habitusu alakok jarnak, igy fura volt a zaj.
Kb 1 perc mulva leesett viszont, hogy az oltozo 2 tavorra szakadva tart vitaestet, es nem volt feszultseg, csak a bekapcsolodok habitusa es intellektusa miatt mindenki ugy probalt jobban ervelni, hogy hangosabb volt.
Tema: oroszok es az amerikai imperializmus (utobbi szot nem sikerult kimondaniuk).
Pro-nato erv: Ezek kommunistak, megint jon a kommunizmus, meg kell baszni oket, ‘56!!!!
Pro-VP: Mocskos amerika, kell nekik az olaj, dogoljenekn meg, izraeli osszeeskuves az egesz
Szoval jo dolog, hogy az ember a bowl.hu-t olvasva azt gondolja, tajekozottak az emberek, de ez arcul csapott, hogy meg a fovarosban, az orszag verkeringesenek legfontosabb allomasan is ennyi infojuk van, hogy az oroszok meg kommunistak, amerika meg az ukran olajat akarja 😂
undisputedly
Szerintem itt a bowl-on abszolút magasabb az átlag minden szempontból, jobb és baloldalon is.
több mint 2 éve
És ki az MDF “borzalmas tagsága”?Szoval jo dolog, hogy az ember a bowl.hu-t olvasva azt gondolja, tajekozottak az emberek, de ez arcul csapott, hogy meg a fovarosban, az orszag verkeringesenek legfontosabb allomasan is ennyi infojuk van, hogy az oroszok meg kommunistak, amerika meg az ukran olajat akarja 😂Mi vagyunk az anno SZDSZ által hirdetett szürkeállomány
undisputedly
Heisman
több mint 2 éve
Cuchulain82
985
Eljottem edzeni egy terembe a pesti oldalon. A legnepszerubb terem szerintem a varos ezen oldalan, tele versenyzokkel meg a scena ismertebb alakjaival. Amugy budan van egy bevalt terem ahova neha lemegyek (ne gondoljatok, hogy nagyon sportos lennek), de a szemelyi edzom ma itt “rendelt”.számomra az a szomorú hogy általam az élet más területein ennél azért igényesebbnek ismert emberek is a legegyszerűbb és általában a legostobább narratívákat szajkózzák
Belepek az oltozobe, kb 40 ember, es megy az ordibalas es kiabalas. Na mondom, hova jottem… Mint egy majomhaz. A budai terembe hozzam hasonlo “irodistak” meg budai anyukak, par politikus meg hasonlo habitusu alakok jarnak, igy fura volt a zaj.
Kb 1 perc mulva leesett viszont, hogy az oltozo 2 tavorra szakadva tart vitaestet, es nem volt feszultseg, csak a bekapcsolodok habitusa es intellektusa miatt mindenki ugy probalt jobban ervelni, hogy hangosabb volt.
Tema: oroszok es az amerikai imperializmus (utobbi szot nem sikerult kimondaniuk).
Pro-nato erv: Ezek kommunistak, megint jon a kommunizmus, meg kell baszni oket, ‘56!!!!
Pro-VP: Mocskos amerika, kell nekik az olaj, dogoljenekn meg, izraeli osszeeskuves az egesz
Szoval jo dolog, hogy az ember a bowl.hu-t olvasva azt gondolja, tajekozottak az emberek, de ez arcul csapott, hogy meg a fovarosban, az orszag verkeringesenek legfontosabb allomasan is ennyi infojuk van, hogy az oroszok meg kommunistak, amerika meg az ukran olajat akarja 😂
undisputedly
1-2 napja kaptam el valamelyik csatornán egy pár percet a majmok bolygójából, lassan jöhet a csimpánzok ideje, a mai emberiségnél rosszabbak nem lehetnek
több mint 2 éve
én hejesírási útmutattó akarokkk lenni!Szoval jo dolog, hogy az ember a bowl.hu-t olvasva azt gondolja, tajekozottak az emberek, de ez arcul csapott, hogy meg a fovarosban, az orszag verkeringesenek legfontosabb allomasan is ennyi infojuk van, hogy az oroszok meg kommunistak, amerika meg az ukran olajat akarja 😂Mi vagyunk az anno SZDSZ által hirdetett szürkeállomány
undisputedly
Heisman
utána pulikutya...
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
Szoval jo dolog, hogy az ember a bowl.hu-t olvasva azt gondolja, tajekozottak az emberek, de ez arcul csapott, hogy meg a fovarosban, az orszag verkeringesenek legfontosabb allomasan is ennyi infojuk van, hogy az oroszok meg kommunistak, amerika meg az ukran olajat akarja 😂Mi vagyunk az anno SZDSZ által hirdetett szürkeállomány
undisputedly
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price, Ricky Evans
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
Eljottem edzeni egy terembe a pesti oldalon. A legnepszerubb terem szerintem a varos ezen oldalan, tele versenyzokkel meg a scena ismertebb alakjaival. Amugy budan van egy bevalt terem ahova neha lemegyek (ne gondoljatok, hogy nagyon sportos lennek), de a szemelyi edzom ma itt “rendelt”.Belepek az oltozobe, kb 40 ember, es megy az ordibalas es kiabalas. Na mondom, hova jottem… Mint egy majomhaz. A budai terembe hozzam hasonlo “irodistak” meg budai anyukak, par politikus meg hasonlo habitusu alakok jarnak, igy fura volt a zaj.
Kb 1 perc mulva leesett viszont, hogy az oltozo 2 tavorra szakadva tart vitaestet, es nem volt feszultseg, csak a bekapcsolodok habitusa es intellektusa miatt mindenki ugy probalt jobban ervelni, hogy hangosabb volt.
Tema: oroszok es az amerikai imperializmus (utobbi szot nem sikerult kimondaniuk).
Pro-nato erv: Ezek kommunistak, megint jon a kommunizmus, meg kell baszni oket, ‘56!!!!
Pro-VP: Mocskos amerika, kell nekik az olaj, dogoljenekn meg, izraeli osszeeskuves az egesz
Szoval jo dolog, hogy az ember a bowl.hu-t olvasva azt gondolja, tajekozottak az emberek, de ez arcul csapott, hogy meg a fovarosban, az orszag verkeringesenek legfontosabb allomasan is ennyi infojuk van, hogy az oroszok meg kommunistak, amerika meg az ukran olajat akarja 😂
több mint 2 éve
Magyar helyzet a közeljövőben?24.hu/kulfold/2022/03/24/bulgaria-bojko-boriszov-fougyesz-petkov-orban-polt/
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
Lecsó
3 077
A joke from Moscow:According to Putin the special military operation is really a conflict between Russia and the NATO about World dominance. What's the situation now:
Russia has lost 1500 troops, 6 generals, 500 tanks, 3 ships, 100 planes and 1000 trucks.
NATO hasn't arrived yet.
több mint 2 éve
m.hvg.hu/vilag/20220325_Meggondolhattak_magukat_az_oroszok_most_csak_KeletUkrajnara_osszpontositanak Dontottem. Nem 'a Hegy'et akarom megverni, hanem inkabb egy 8 eves kisfiut.
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 2 éve
Lúdas Solymi
7 915
Ha nyerik a választást akkor pedig valszeg ez lesz.Ez lenne a legrosszabb forgatókönyvAz a baj, hogy valamiféle támogatást mindenféleképpen adnia kell az EU-nak, ha leszállunk a ruszki olaj és gázvonatról, kérdés inkább az, hogy ezt mire akarja OV felhasználni.Menjetek békemenetezni:Úgy seggbekúrja majd az unió, hogy csak úgy pislog.
index.hu/kulfold/2022/03/25/haboru-oroszorszag-ukrajna-volodimir-zelenszkij-europai-unio-orban-viktor/
Matthew99
Mármint nem Zelenszkijt.
warr_b
Mert most mindent alárendeltek a választásoknak és ez a háború rohadtul nem jött jól neki se, mert ha nyernek, akkor utána viselhetik a megnyekkent gazdaság következményeit, bár akkor is majd jön a Brüsselezés.
Ha veszítenek, akkor meg ellenzékből jártatják majd a szájukat és félő, hogy a pénzek így is a fideszes alapítványokhoz kerülnek, hacsak nem lesz valami nagy változás.
Lehet, hogy az európai porondon persona non grata lesz OV meg Petike, de attól itthon még ugyanúgy játszhatják a kiskirályt.
Esetleg még az segíthet, hogyha az Anonymous vagy valaki előkapar egy-két szaftosabb szerződés részletet, ott még lehetnek gondok, de akkor is mi szívjuk meg a levét.
Solymi
bcsarli
Itthon mindent el lehet majd adni a híveknek, mehet majd Brüsszel köpködése meg a lépjünk ki az EUNátóból.