Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

USA és a világ

32 feliratkozó

több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 222 — #NoStress
Miközben lassan az összes szomszédunk átadja a még működőképes, vagy legalább alkatrészként használható poszt-szovjet eszközét Ukrajnának és helyette modern nyugati haditechnikát kapnak cserébe, a magyar kormány továbbra is Putyin betyárvackoraként hőbörög.
Zsellértelkes Vrij
Vagyis csak van igazságuk az agyhalott propagandistáknak, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik harcolnak a ruszkik ellen?
Őszentsége Sobri Jóska
Nem a kínaiak ellen?
Jan
Lehet, ennyire nem vagyok mostanában uptodate.
De akkor az már konszenzusos, hogy az amcsik az egyik oldal?

több mint 3 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 763 — Steelers fan
Miközben lassan az összes szomszédunk átadja a még működőképes, vagy legalább alkatrészként használható poszt-szovjet eszközét Ukrajnának és helyette modern nyugati haditechnikát kapnak cserébe, a magyar kormány továbbra is Putyin betyárvackoraként hőbörög.
Zsellértelkes Vrij
Vagyis csak van igazságuk az agyhalott propagandistáknak, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik harcolnak a ruszkik ellen?
Őszentsége Sobri Jóska
Nem a kínaiak ellen?
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 222 — #NoStress
Miközben lassan az összes szomszédunk átadja a még működőképes, vagy legalább alkatrészként használható poszt-szovjet eszközét Ukrajnának és helyette modern nyugati haditechnikát kapnak cserébe, a magyar kormány továbbra is Putyin betyárvackoraként hőbörög.
Zsellértelkes Vrij
Vagyis csak van igazságuk az agyhalott propagandistáknak, hogy közvetetten és ukrán véren, de lényegében az amcsik harcolnak a ruszkik ellen?

több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Megjelent ma egy videó, amelyen az oroszok T-55-ös tankokat szállítanak Ukrajnába. Az 50+ éves T-62-esek felújítása után újabb szintet lép az orosz hadsereg és előkerültek a 60+ éves harckocsik. Az alábbi képen egy brit Challenger 2-es és a T-55-ös közötti különbség látható. Nos, sok szerencsét.

Szintén mai hír, hogy Szlovákia 12 darab Bell AH-1Z Viper harcihelikoptert kap az USA-tól. Az ukránoknak küldött Mig-29-eseket beszámítva, a csomag 1 milliárd dolláros értékének a harmadát fizetik értük.

Miközben lassan az összes szomszédunk átadja a még működőképes, vagy legalább alkatrészként használható poszt-szovjet eszközét Ukrajnának és helyette modern nyugati haditechnikát kapnak cserébe, a magyar kormány továbbra is Putyin betyárvackoraként hőbörög.

A kormány elidegeníti magát a szövetségeseitől és páriát csinál az országból a katonai és gazdasági szövetségén belül. Ezzel párhuzamosan pedig az összes szomszédunk jelentős ugrást hajt végre a katonai képességeinek terén, miközben Magyarországra ráég a megbízhatatlanság, az orosz érdekek kiszolgálóinak járó jogos megvetés és az árulás gyanúja.

Okos dolog úgy ellenséggé válni, hogy közben körülöttünk mindenki erősödik?

Biztos van ennek a folyamatnak valami csúnya megnevezése, de hogy a nemzetbiztonsághoz és a magyar nép érdekeihez nem sok köze van az biztos.

 www.facebook.com/photo/?fbid=547982394130538&set=a.408074548121324

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 622 — Invisible man
T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
- a kalasnál és az M4-nél még mindig nagyobbat durran közelről
- egyszerű, mint a faék
- rémisztően berreg a házak között
- szétbontani drága, szétrohadás meg sokáig tart
- a WarThunder-ben is egész jó volt

Ezen fentiek bármelyike, vagy bármilyen kombinációja.
Vitézlő Titoknok tomz
gondolom ezeket nem mint klasszikus tank, hanem inkább mint assault gun funkcióban fogják használni.
deyell
giant-grill és giant-smoker lesz...
Gróf de sutianap
És a benne ülőket fogják füstölni.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 942 — capitaine du château de Vienne 1487
T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
- a kalasnál és az M4-nél még mindig nagyobbat durran közelről
- egyszerű, mint a faék
- rémisztően berreg a házak között
- szétbontani drága, szétrohadás meg sokáig tart
- a WarThunder-ben is egész jó volt

Ezen fentiek bármelyike, vagy bármilyen kombinációja.
Vitézlő Titoknok tomz
gondolom ezeket nem mint klasszikus tank, hanem inkább mint assault gun funkcióban fogják használni.
deyell
giant-grill és giant-smoker lesz...

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 035 — Sworn to the Dark
T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
- a kalasnál és az M4-nél még mindig nagyobbat durran közelről
- egyszerű, mint a faék
- rémisztően berreg a házak között
- szétbontani drága, szétrohadás meg sokáig tart
- a WarThunder-ben is egész jó volt

Ezen fentiek bármelyike, vagy bármilyen kombinációja.
Vitézlő Titoknok tomz
gondolom ezeket nem mint klasszikus tank, hanem inkább mint assault gun funkcióban fogják használni.

built for this shit

több mint 3 éve
Vitézlő Titoknok tomz Seattle Seahawks TCU Horned Frogs 1 794
T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
- a kalasnál és az M4-nél még mindig nagyobbat durran közelről
- egyszerű, mint a faék
- rémisztően berreg a házak között
- szétbontani drága, szétrohadás meg sokáig tart
- a WarThunder-ben is egész jó volt

Ezen fentiek bármelyike, vagy bármilyen kombinációja.
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Sources close to Rybar report that Ukrainian forces have “penetrated” Russian defences near the town of Pologovsky, Zaporizhia direction.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 942 — capitaine du château de Vienne 1487

T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
Harasztiban lesz egy nagy veterán jármű találkozó és alkatrészbörze. Ki tudja...
Jan
jáj az SZFKOSZ
színesfémkereskedőkorszagos szamszarája
jáááj

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 763 — Steelers fan

T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
Harasztiban lesz egy nagy veterán jármű találkozó és alkatrészbörze. Ki tudja...
több mint 3 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 785 — farkas.l.zoltan@gmail.com
 twitter.com/carlbildt/status/1638266160633323522
Oroszország jüant fog használni Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Nagyhatalom 😀
ender1112
elindultak a gyarmatosodás útján.
Amadeus von Dollárbaloldal
Oroszország mint kínai gyarmat? Érdekesen hangzik.
Mikey
Éléskamra és nyersanyag raktár lesz az inkább.
Aztán, hogy krumpli helyett rizsből kell majd vodkát gyártani senkit sem zavar amíg a lopott ukrán WC-ken küzdenek a kívül panír, belül bármi kicsit csípőssel

több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 986 — Colts Fan

T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
Egy újabb példa arra, hogy a nyugati szankciók NEM működnek!!
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 292 — zászló zászló szív
 twitter.com/carlbildt/status/1638266160633323522
Oroszország jüant fog használni Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Nagyhatalom 😀
ender1112
Nem konvertibilis valutát. 😀

Gratulálok

több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 047
 twitter.com/carlbildt/status/1638266160633323522
Oroszország jüant fog használni Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Nagyhatalom 😀
ender1112
elindultak a gyarmatosodás útján.
Amadeus von Dollárbaloldal
Oroszország mint kínai gyarmat? Érdekesen hangzik.
Mikey
bizony
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 110
 twitter.com/carlbildt/status/1638266160633323522
Oroszország jüant fog használni Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Nagyhatalom 😀
ender1112
elindultak a gyarmatosodás útján.
Amadeus von Dollárbaloldal
Oroszország mint kínai gyarmat? Érdekesen hangzik.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
 hang.hu/vendegoldal/legyen-beke-153057?fbclid=IwAR0j_UAEhNs23lPG3Hdop3tqI6VmqexfqsCz1lWz3H3k0BxtjP-TZHtAtCQ

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 210 — The only discipline that lasts, is self discipline
nem értem mi az elképzelés
Amadeus von Dollárbaloldal
Valószínűleg az, hogy ez van. Nincs más.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 047

T-54-esek
Zsellértelkes Vrij
nem értem mi az elképzelés
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend

T-54-esek

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 533 — Saturday Night Lights
 twitter.com/carlbildt/status/1638266160633323522
Oroszország jüant fog használni Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Nagyhatalom 😀
ender1112
elindultak a gyarmatosodás útján.
Amadeus von Dollárbaloldal
John Lukacs írta, hogy a XX. század történelmét az döntötte el, hogy az USA-ban népszavazás után az angol, és nem a német lett a hivatalos nyelv.
A XXI. századot pedig szerinte az dönti el, hogy az oroszok fehérek.

Ez most megdőlni látszik.
Dzsokijuing
ez egy eleg regi es rosszul oregedett mitosz, amibol ebben a formaban semmi sem igaz. eleve nem is nepszavazas a mitosz alapja hanem szavazas a torvenyhozo hatalomban raadasul asszem nagy, teljes USAra torteno nepszavazasra nincs is lehetoseg, csak allamokon belul.
de errol mar azert sem lehetett az USAban donteni, mert sehol sincsen 'federal' szinten leirva; sem az alkotmanyban, sem sehol 'mashol az, hogy az USA hivatalos nyelve angol (ellentetben mondjuk a magyar Alaptorvennyel).
szoval egy ujabb John Lukacs feltetelezesrol derult ki, hogy nem igaz. van ilyen.
szerk.: a mitosz alapja az, hogy nehany nemet telepes kerte, hogy par torvenyt forditsanak le nemetre. ennyi.
csebi
A tények nem homályosíthatják el egy szimbólum szépségét.

Az 50 millió német eredetű az USA-ban megzavarta az öreget, engem is.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 661 — Lucas Scott
 twitter.com/carlbildt/status/1638266160633323522
Oroszország jüant fog használni Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Nagyhatalom 😀
ender1112
elindultak a gyarmatosodás útján.
Amadeus von Dollárbaloldal
John Lukacs írta, hogy a XX. század történelmét az döntötte el, hogy az USA-ban népszavazás után az angol, és nem a német lett a hivatalos nyelv.
A XXI. századot pedig szerinte az dönti el, hogy az oroszok fehérek.

Ez most megdőlni látszik.
Dzsokijuing
ez egy eleg regi es rosszul oregedett mitosz, amibol ebben a formaban semmi sem igaz. eleve nem is nepszavazas a mitosz alapja hanem szavazas a torvenyhozo hatalomban raadasul asszem nagy, teljes USAra torteno nepszavazasra nincs is lehetoseg, csak allamokon belul.
de errol mar azert sem lehetett az USAban donteni, mert sehol sincsen 'federal' szinten leirva; sem az alkotmanyban, sem sehol 'mashol az, hogy az USA hivatalos nyelve angol (ellentetben mondjuk a magyar Alaptorvennyel).
szoval egy ujabb John Lukacs feltetelezesrol derult ki, hogy nem igaz. van ilyen.
szerk.: a mitosz alapja az, hogy nehany nemet telepes kerte, hogy par torvenyt forditsanak le nemetre. ennyi.

Szerkesztette: csebi

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 533 — Saturday Night Lights
 twitter.com/carlbildt/status/1638266160633323522
Oroszország jüant fog használni Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Nagyhatalom 😀
ender1112
elindultak a gyarmatosodás útján.
Amadeus von Dollárbaloldal
John Lukacs írta, hogy a XX. század történelmét az döntötte el, hogy az USA-ban népszavazás után az angol, és nem a német lett a hivatalos nyelv.
A XXI. századot pedig szerinte az dönti el, hogy az oroszok fehérek.

Ez most megdőlni látszik.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 047
 twitter.com/carlbildt/status/1638266160633323522
Oroszország jüant fog használni Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Nagyhatalom 😀
ender1112
elindultak a gyarmatosodás útján.
több mint 3 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 886 — Víí veeer dö cseempjönsz.