Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

USA és a világ

32 feliratkozó

több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Szoledarért vívott csata lezártnak tekinthető, miután az oroszok a nagy részét elfoglalták, az ukrán hadsereg pedig visszavonult. Zajlanak még utóvéd harcok a város nyugati szélén, melyek az ott rekedt ukrán egységek kimentését célozzák, de ezeknek is vége lesz a hétvégén.

Az ukránok a Bakhmut és a Sziverszk között húzódó T0513-as út mentén veszik fel az új védelmi pozíciót. Az út a Bakhmutkova folyó jobb partján húzódik, magaslati pozícióval. Ez jól védhető állásokat biztosít, de egyben azt is jelenti, hogy ez az út a továbbiakban már nem használható Bakhmut ellátására. Folyamatos orosz támadás alatt áll Kraszna Hora és Pidhorodne. Ezek sorsa meglehetősen kétséges, a front hamarosan ezeken a településeken is áthaladhat a folyóig.

Bakhmuttól délre is folyamatosak a harcok. A legfontosabb település itt Kliscsivka. A tőle nyugatra húzódó dombokról ez a falu is jól védhető, de ha az oroszok itt is át tudnak törni akkor az ukránok a Bakhmut - Konsztantyinovka útvonalat is elvesztik és az előbbi ellátása csak Csasohov Jar felől, nehezebben járható utakon lesz lehetséges.

Egyelőre nem tudjuk, hogy a feleknek mennyi ereje maradt itt, vagy a front más színterein, így egy kicsit hátra lépve a háború ködének szurkálása következik.
Sojgu (Putyin…) a napokban a háború eleje óta mellőzött Valerij Geraszimovot nevezte ki a hadművelet fő irányítójának. Szurovikin elvégezte a feladatát: rendben levezényelte a herszoni visszavonulást, megszervezte az összeomlóban lévő orosz front védelmét és stabilizálta az oroszok helyzetét Ukrajnában.

A Prigozsin vezette Wagner végül szállította az eredményt, amit ígérgettek. Ha nem is az áhított Bakhmutot, de majdnem és ha borzalmas veszteségek árán is, de az meg keveseket érdekel Oroszországban. Tavaly év végére a Prigozsin - Szurovikin és a Sojgu - Geraszimov páros ellentéte már nyílt üzengetésbe fordult, a Wagner egyértelműen azt állította, hogy nem kapják meg a Hadügyminisztériumtól a kellő támogatást.

Geraszimov kinevezésével Putyin feloldotta ezt a kérdést. Az operatív munkát továbbra is Szurovikin fogja végezni, mint Geraszimov helyettese, de a felelősség immár az utóbbié lesz. A nyitva felejtett ablakok országában aligha teheti meg mostantól, hogy nem biztosítja Prigozsin számára a megfelelő forrásokat, amivel az újabb sikereket kockáztatná.

A háború további menetét tekintve inkább csak kérdéseket tudunk feltenni, a válaszokat az idő adja meg. Az most már teljesen egyértelmű, hogy az ukránok elveszítették a kezdeményezést és az orosz mozgásokra kell reagálniuk a front középső részén.

A bakhmuti front jelenleg legfontosabb kérdése, hogy az oroszok meddig tudják fenntartani az élőerejük ekkora mértékű pusztulását, ami az előrehaladásuk egyik feltétele volt. Mivel itt főleg a Wagner börtönökből sorozott egységei fogytak, az is nagy kérdés, hogy mekkora tartalékokkal rendelkezik a reguláris hadsereg itt, vagy más helyszíneken. Ugyanez a kérdés az ukránok esetében is felmerül. Hova vitték a Herszonban felszabadult egységeket?

A tél elején Ukrajnában elfogadtak egy törvényt, ami hosszabb eltávozást tett lehetővé a katonák számára, így az is lehet, hogy az ukránok az egységeik egy részét pihentetik. A tél szokatlanul enyhe, ami az európai gazdaság és az ukrán lakosság szempontjából áldás, de a hadműveleteket egészen biztosan befolyásolta. Aligha véletlen, hogy az oroszok is akkor tudtak lendületet venni, amikor először jöttek a komolyabb fagyok és könnyebbé vált a mozgás a földeken. Egyelőre úgy tűnik, hogy a dágványos talaj okozta kényszerszünetet az oroszok használták ki jobban.

Az ukránok eddig lassú, de szisztematikus előrehaladást mutattak be a Szvatove - Kreminna vonalon, folyamatosan próbálták javítani az egységeik pozícióját. A sártenger nem tette lehetővé a gyors áttörést, a januári hideg idő viszont erre teret adhatott volna. Az, hogy ez mégsem történt meg, két oka lehet.

A bakhmuti fenyegetés árnyékában nem akartak offenzívát indítani, ami azt jelenti, hogy nem tudnak erőforrással ellátni egyszerre két területet. A másik lehetőség, hogy eleve nem állt a rendelkezésükre Kreminnánál a szükséges potenciál.

A jövőre vonatkozóan jelenleg nagyon nehéz ésszerű jóslatokat tenni, de a helyzet most a tavaly június elejihez hasonlít, amikor az oroszok felszámolták a Szeverodonyeck környéki falvak védelmi vonalait és megkezdték az ostromát.

Akkor a hetekig tartó küzdelem után mindkét fél úgy kimerült, hogy aztán hónapokig álltak a harcok. Az orosz hadsereg műveleti szünete viszont aztán megteremtette a lehetőséget az őszi ukrán offenzívákra, végeredményben pedig kikényszerítette az orosz vezetésből a részleges mozgósítást.

Hasonló helyzet kezd kibontakozni Bakhmutnál is, ahol az oroszok ha lassan is, de áttörik a külső védvonalakat és ráfordulnak a magára a városra. Ez a folyamat még hetekig, vagy akár hónapokig is eltarthat.

Szeverodonyeck látszólag értelmetlen védelme a nyáron végül számtalan előnnyel járt Ukrajna számára. Az idő alatt nyerték el az EU tagjelölti státuszt és érkeztek be nagyobb mennyiségben a nyugati fegyverek. Az áldozat tehát nagyarányú nyereséggel járt.

Január 20-án tartják a következő ramsteini találkozót, ahol a szövetséges országok az Ukrajna számára adott hadi támogatásról döntenek. Az év elején már bejelentették a Bradley és Marder lövészpáncélosok szállítását, az utóbbi hetek pedig a harckocsik átadásáról szóltak. Legkésőbb jövőhét pénteken Németország beleegyezhet a Leopardok küldésébe, azzal pedig új minőségi szintre emelkedik a nyugat támogatása.

Amennyiben tényleg az a helyzet, hogy az ukránok jelenleg nem képesek támadás indítására, akkor ismét elővehetik a szeverodonyecki mintát, ezúttal Bakhmutnál. Persze ebben az esetben is ott a kérdés, hogy az oroszok tudnak-e újabb offenzív frontot nyitni.
-hp-

 www.facebook.com/photo/?fbid=506389664956478&set=a.408074548121324

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
 www.youtube.com/watch?v=M9t3vwgv7Ww

Melehov Chicago Bears 119
Egy jó összefoglaló az osztrák hadseregtől.

 youtu.be/54daqNraMxE

"You're never a loser until you quit trying."- Mike Ditka
több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 942 — capitaine du château de Vienne 1487
Azt esetleg tudja valaki, hogy Szurovikin pontosan hányadik parancsnok volt (6-7?) és hogy kik voltak előtte?
Jan
asszem, az elsőbe nem vagyok biztos
Geraszimov?
Dvornyikov, az aleppoi hentes / április
Zsidko, / június
Szurovikin, az armageddon / október
Geraszimov / január

Geraszimov a téltábornok, a 14est is ő vezette - legyen befagyva minden csontig, lehet tankolni, előrerongyoló ék, felmorzsolas, megsemmisítés
befürdött
az idő javult, és akkor gyöjjön a déli specialista meg a terror
befürdött
konszolidaljuk, a legjobb pedigrés őrkutyával a sorokat
befürdött
totálterror
befürdött
bazmeg megin -10 van, hívjátok Valerijt..?

Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 763 — Steelers fan
Azt esetleg tudja valaki, hogy Szurovikin pontosan hányadik parancsnok volt (6-7?) és hogy kik voltak előtte?
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Az oroszok nem kímélik sem a fegyvert, sem az embereket, olyanok mint a zombik” – Fegyír Sándor kárpátaljai védő szerint ez a legszélsőségesebb atrocitásokat is magában foglalja a nemi erőszaktól a brutális kivégzési módokig, mindemellett ellopnak mindent, amit mozdítható (HVG).  www.valaszonline.hu/2023/01/13/ukrajna-oroszorszag-haboru-osw-323-nap/

Szerkesztette: Brouwerij van de Vrij

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 046
 youtu.be/og0X3-lDQts
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
BREAKING:

A major explosion has just destroyed the Amber Grid pipeline connecting Lithuania with Latvia and Estonia

Updates:

RU have advanced south of Soledar into the outskirts of Krasna Hora.

A close-up map of the approximate situation around the city of Bakhmut.

RU forces have advanced around Krasna Hora and towards Paraskoviivka.

RU have also entered the eastern residential outskirts of Bakhmut.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 046
ahhoz képest, hogy tegnap “bukták” Soledart, az ukránok még tartják a várost.
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
 telex.hu/kulfold/2023/01/12/ukrajna-haboru-orosz-hadiipar-kilatasok-racz-andras

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 034 — Sworn to the Dark

built for this shit

több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 292 — zászló zászló szív
Es legutobb ugye pont ezekkel a dokumentumokkal zaklattak, csak ez olyan szinten bevett gyakorlat, hogy most kicsit kinos amiert Biden is csinalta (nyilvan, hiszen mindenki mas is).

Kicsit a sajat fenekukbe is rugtak hosszutavon azzal, hogy minden ilyen hallgatolagosan elfogadott magatartast elkezdtek felroni a Narancsnak.
undisputedly
Ja, ezért is vártak sokat az adóbevallásos sztoritól, mert azzal mondjuk spec tényleg lehetett basztatni.

Mondjuk 31%-os approval meg már a repik közti 20% feletti elutasítás mellett mindegy is mivel basztatják, nincs túl nagy jelentősége.

több mint 3 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 938 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Btw., mondtam anno, hogy ez a "best practice" a legfelsobb szovetsegi pozikban. Nyakra-fore viszik haza a titkositott dokumentumokat.

 444.hu/2023/01/12/ujabb-adag-titkositott-dokumentum-kerult-elo-biden-alelnoksege-idejerol
undisputedly
Mondjuk nem panaszkodhatsz, hogy nem működik a rendszer 😀

Egészen pontosan egyébként hazavinni hazavihetik pozíciójukból fakadóan, csak visszaadni felejtik el. Mondjuk Joe Biden simán elfelejtette a tegnapi napot is, nem hogy néhány doksi ott maradt egy széfben.
Gyurma Pappa
Szamomra csak azt erositi meg, amit korabban is irtam mar 2016 ota. A legfelsobb politikai korokben az USA-ban, part- es intezmenyi szinten is rengeteg olyan magatartas van ami technikailag jogszabalyba utkozik. Adminisztrativba, buntetobe stb., de ez a bevett gyakorlat evtizedek ota. Oke, vannak szabalyok, de rajuk nem vonatkoznak, meg akkor sem, ha pont erre a korre hoztak oket. Csak aztan 2016-ban Trumpot midnennel kellett csesztetni, amivel lehetett, es ennek ekretein belul elkezdtek ezeket az amugy "szokasjog", de szabalyellenes bevett gyakrolatokat is felroni neki, hogy "HAHA, szabalyellenes".Kezdve a FARa regisztraciotol, a lobbyszabalyok hallgatolagos kijatszasaig, a kabinetje tagjainak a hatalomatadas kozbeni magatartasaval stb.

Es legutobb ugye pont ezekkel a dokumentumokkal zaklattak, csak ez olyan szinten bevett gyakorlat, hogy most kicsit kinos amiert Biden is csinalta (nyilvan, hiszen mindenki mas is).

Kicsit a sajat fenekukbe is rugtak hosszutavon azzal, hogy minden ilyen hallgatolagosan elfogadott magatartast elkezdtek felroni a Narancsnak.
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 292 — zászló zászló szív
Btw., mondtam anno, hogy ez a "best practice" a legfelsobb szovetsegi pozikban. Nyakra-fore viszik haza a titkositott dokumentumokat.

 444.hu/2023/01/12/ujabb-adag-titkositott-dokumentum-kerult-elo-biden-alelnoksege-idejerol
undisputedly
Mondjuk nem panaszkodhatsz, hogy nem működik a rendszer 😀

Egészen pontosan egyébként hazavinni hazavihetik pozíciójukból fakadóan, csak visszaadni felejtik el. Mondjuk Joe Biden simán elfelejtette a tegnapi napot is, nem hogy néhány doksi ott maradt egy széfben.

több mint 3 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 938 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Btw., mondtam anno, hogy ez a "best practice" a legfelsobb szovetsegi pozikban. Nyakra-fore viszik haza a titkositott dokumentumokat.

 444.hu/2023/01/12/ujabb-adag-titkositott-dokumentum-kerult-elo-biden-alelnoksege-idejerol
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Szeverodonyeck június végi elfoglalása óta az első jelentősnek mondható taktikai sikerét érte el az orosz hadsereg Bakhmuttól északra Szoledarnál. A város nagy része egészen biztosan az ellenőrzésük alá került, a környező települések egy részével együtt.

Tavaly év végén sikerült elfoglalniuk a Szoledartól észak-keletre fekvő Jakovlivkát. Ez lehetővé tette számukra, hogy több irányból is támadhassanak. Néhány napja sikerült Bakhmutskét is az ellenőrzésük alá vonni, a csapataik pedig tovább haladtak Kraszna Hora és Pidhorodne irányába, az utóbbit pedig sikerült is menetből bevenniük.

Ezzel a szoledari védelem helyzete kritikussá vált és visszavonultak a város központjából a Mokra Plotva folyóig. A biztosnak tűnő információk alapján itt sikerült a helyzetüket stabilizálni. A következő napokban eldől, hogy vissza tudják-e szorítani az oroszokat a sóbánya környékéről. Ellenkező esetben egy szervezett visszavonulás is jöhet a névadó városát kettészelő Bakhmutovka folyóig.

Az oroszok az elmúlt hetekben a háború egyik szimbólumává váló Bakhmut várost ostromolták érdemi eredmények nélkül. Jakovlivka elfoglalása után viszont egy komolyabb átcsoportosítást hajtottak végre 10 kilométerrel északabbra, ami végül meghozta a számukra a sikert.

A támadások taktikáját is átdolgozták. Az ukrán vonalakat 5-15 fős felderítő egységekkel támadják több hullámban. A védelmi pozíciók azonosítása után következik a tüzérség, majd újra a gyalogsági támadások sorozata a pozíció felőrléséig. Ha valakinek az első világháború jut erről eszébe az nem téved nagyot. Az oroszok vállaltan szörnyű veszteségeket szenvedtek a Szoledar körüli ukrán állások feltörése során, de mivel a Wagner 40 ezer orosz elítéltet toborzott eddig, akiknek az élete még annyira sem érdekli őket, mint a hétköznapi civil mozgósítottaké, így ezt a módszer minden további nélkül kivitelezhető.

Szoledar ostromában a Wagner mellett részt vettek a légideszantos alakulatok (VDV) és a Spetnaz is. A Wagner tapasztaltabb egységei mellett ők hajtották végre azokat a “befejező” támadásokat, amelyeknek a Wagner alacsonyabb harcértékű csapatainak folyamatos rohamai nyitották meg a teret.

A helyzet még nem dőlt el véglegesen, de amennyiben az ukránoknak fel kell adniuk a Bakhmutskove bal partját, az jelentősen megnehezíti majd Bakhmut védelmét is, mivel az utánpótlási útvonalak egy része orosz tűzkontroll alá kerül. Az persze nagy kérdés, hogy az oroszok meddig tudják fenntartani ezt a fajta támadási taktikát, de ha ezzel eljutnak a folyóig, akkor azt már komoly sikerként értékelhetik. Amennyiben ezt sikerül elérni, a támadás stratégiai jelentőséget kaphat, mivel így dél felől nyomás alá kerülne Sziverszk azzal együtt pedig a Kreminna irányában tervezett ukrán támadás is.

Kétségtelen, hogy az ukrán hadvezetést váratlanul érte az orosz átcsoportosítás és a hírek szerint több hibát is vétettek. A kommunikációjuk hetek óta arról szól, hogy Bakhmutban a helyzet nehéz, de ellenőrzés alatt van. Erről a kiindulási alapról két lehetséges helyzet képzelhető el. Az egyik, hogy a támadások intenzitása alapján megbecsülték, mekkora erőkkel védhető a város, azt összevonták a környéken, a csapataik többi részét pedig részben pihentették, részben pedig a tervezett offenzívájukhoz irányították át Kreminnához, vagy pedig délre. A másik lehetőség, hogy jelenleg ennyire futja az erejükből. Azt jelenleg nem tudjuk, melyik a valós feltevés, de ha januárban valamelyik fronton nem indul komolyabb ukrán támadás akkor az utóbbi a helyzet.

Noha Bakhmut város védelme stabilnak látszik, Szoledar eleste annak a jele, hogy a szárnyak védelméről nem gondoskodtak megfelelően és/vagy hírszerzési hiba történt az orosz csapatmozgások megfigyelése során. A Szoledarban kialakult krízishelyzetre a jelek szerint a korábbiakkal ellentétben kapkodó és zavart választ adtak, amikor a rendelkezésre álló tartalékokat szinte egyszerre vezényelték a város védelmére, ami kommunikációs káoszt eredményezett.

Mire ezen úrrá lettek, addigra az oroszok a város nagy részét bevették a folyamatos gyalogsági rohamokkal. Ez utóbbihoz alacsonyabb szintű koordináció is elegendő, ha valamelyik egység megsemmisült akkor addig küldik a következőket, amíg előrehaladás nem történik.

Délután jött a hír, hogy Sojgu leváltotta Szurovikint és a mellőzött vezérkari főnököt, Geraszimovot nevezte ki az invázió főparancsnokává. Szurovikin alig három hónapon keresztül irányított és annak ellenére váltották le, hogy végrehajtotta az orosz hadsereg legsikeresebb műveletét, a herszoni visszavonulást. Ennél érdekesebb, hogy a Sojgu - Geraszimov párossal ellentétben ő kifejezetten jó viszonyt ápolt a Wagner vezér Prigozsinnal, így a lépés azt is előrevetítheti, hogy ha a Hadügyminisztériumot eddig hevesen kritizáló egykori szakács nem tud áttörést végrehajtani záros határidőn belül Bakhmut körül, akkor azzal elveszítheti a hadsereg támogatását.

Nem lehetetlen, hogy a Wagner utolsó dobásának vagyunk a szemtanúi Szoledar környékén. Ennek a lehetőségnek a következményei egyelőre beláthatatlanok, de egészen biztosan nem tesz majd jót az orosz kampánynak.

Az esti jelentések alapján Szoledarban a helyzet stabilizálódott, a következő napok azonban kétségkívül kritikusak lesznek. Nagy kérdés, hogy az oroszok fenn tudják-e tartani az élőerejük ilyen mértékű pusztulását, illetve hogy az ukránok képesek-e rendezni a soraikat az elmúlt napok káosza után. Amennyiben az oroszok kerülnek fölénybe, a front minden bizonnyal a Bakhmutske folyónál fog megállni. Ellenkező esetben az ukránok kiszoríthatják őket Szoledarból és itt is elkezdődhet az egész elölről, immáron a meglepetés ereje nélkül.

Azt is érdemes észben tartani, hogy az oroszok a háború során mindig azután szenvedték el a komolyabb vereségeiket, hogy egy adott helyszínen a kifulladásig erőltették a támadásokat, amikor pedig a visszarúgást kaptak, azt nem bírták ki talpon és hátrálniuk kellett.

-hp-

 www.facebook.com/photo/?fbid=504802068448571&set=a.408074548121324

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Szövetséget kötött Kijiv és négy közép-európai főváros

Karácsony Gergely (Budapest), Matúš Vallo (Pozsony), Rafał Trzaskowski (Varsó) és Zdeněk Hřib (Prága) polgármesterek együtt utaztak vonattal az ukrán fővárosba Vitalij Klicsko kijivi polgármester meghívására 2023. január 11-én szerdán délután.

A Szabad Városok Egyezménye nevében a négy közép-európai polgármester teljes támogatásáról biztosította ukrán partnerét a további kölcsönös együttműködés nevében.

A négy visegrádi polgármester ezzel az utazással még egy évvel korábban, 2022 februárjában, mindössze 9 nappal az orosz invázió megindítása előtt tett ígéretüket teljesítik, amit előző kijivi látogatásuk során tettek meg Vlagyimir Klicsko és a kijivi lakosok felé.

A kinti felvételen az öt polgármester mögötti kijivi lakóházat egy iráni kamikaze drón semmisítette meg. Oroszország barbár agressziójának legújabb állomása, a levegőből érkező rakéta és dróncsapások Ukrajna ellen eddig 150 civil, köztük 4 gyermek halálát, több száz lakóház lerombolását, számtalan emberi tragédiát, 12 óra teljes blackoutot okozott eddig az ukrán fővárosban.

Akár tetszik, akár nem, Budapest, Pozsony, Varsó és Prága is részese Oroszország szabad világ elleni háborújának. Csak a budapesti, pozsonyi, varsói és prágai lakosoknak szerencséjük van, hogy nem kell közvetlenül a csatatéren állni. Annál inkább kell támogatnunk azokat, akik közvetlenül néznek szembe a zsarnoksággal és harcolnak biztonságunkért, Európa védelméért.

 www.facebook.com/photo/?fbid=502971048491937&set=pcb.502972168491825

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 881 — Csodabogár
itt a második rész. szerintem nem viselt ukrán egyenruhát, mivel itt látszik, hogy full piros a jelzés a többieken, ami a DPR csapatok színe. ahogy én látom a 2 szerencsétlen rettegve bújtak meg a rókalyukban amit az ellenség lerohant. a videon látszik hogy dob egy gránátot és utána fut oda. szerintem csak egyszerűen lapultak a tűz alatt és meg voltak zavarodva, ha felrakják a mancsukat élnének. 😕 klasszikus fog of war. máskülönben miért ülnének ott körülvéve ellenséggel?petey
Sajnos én sem értem, pedig valamikor tanultam oroszt, de az már régen volt. De én is így értelmeztem, ahogy te. Hallatszik a videózó katonán, hogy ő is pánikban / adrenalin sokkban van. És amikor odaért a lyukhoz, akkor szerintem azt ordibálta, hogy adják meg magukat. Utána még nyúlt is az egyik fegyverérét, és amikor az nem adta, akkor lőtte őket szét.

Kár az ilyesmit megnézni, csak elrontja vele az ember a napját. 😕
peterk2005 udvari bolond
azt kiabálja nekik hogy dobják el a fegyvert és adják meg magukat. az meg csak azt mondja hogy svaii..az arcán sérült katona meg nyúl a fegyver felé, az orosz meg mondja hogy stop stop és akkor lő..szar tényleg. de fordítva is van ugyanilyen amikor az ukránok rohannak le orosz állásokat és point blank lövik szét a ruszkikat.

nesze háború romantikája

több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 209 — The only discipline that lasts, is self discipline
itt a második rész. szerintem nem viselt ukrán egyenruhát, mivel itt látszik, hogy full piros a jelzés a többieken, ami a DPR csapatok színe. ahogy én látom a 2 szerencsétlen rettegve bújtak meg a rókalyukban amit az ellenség lerohant. a videon látszik hogy dob egy gránátot és utána fut oda. szerintem csak egyszerűen lapultak a tűz alatt és meg voltak zavarodva, ha felrakják a mancsukat élnének. 😕 klasszikus fog of war. máskülönben miért ülnének ott körülvéve ellenséggel?petey
Sajnos én sem értem, pedig valamikor tanultam oroszt, de az már régen volt. De én is így értelmeztem, ahogy te. Hallatszik a videózó katonán, hogy ő is pánikban / adrenalin sokkban van. És amikor odaért a lyukhoz, akkor szerintem azt ordibálta, hogy adják meg magukat. Utána még nyúlt is az egyik fegyverérét, és amikor az nem adta, akkor lőtte őket szét.

Kár az ilyesmit megnézni, csak elrontja vele az ember a napját. 😕

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 881 — Csodabogár
itt a második rész. szerintem nem viselt ukrán egyenruhát, mivel itt látszik, hogy full piros a jelzés a többieken, ami a DPR csapatok színe. ahogy én látom a 2 szerencsétlen rettegve bújtak meg a rókalyukban amit az ellenség lerohant. a videon látszik hogy dob egy gránátot és utána fut oda. szerintem csak egyszerűen lapultak a tűz alatt és meg voltak zavarodva, ha felrakják a mancsukat élnének. 😕 klasszikus fog of war. máskülönben miért ülnének ott körülvéve ellenséggel?

Szerkesztette: petey

több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 034 — Sworn to the Dark
Nem érteni. Akkor most nem ukránokat lőnek agyon a videóban?

“They even screamed “We are ours” thinking these are their soldiers, but they were russians”

Akkor most ki kicsoda? Mert én ezt ugy értelmezem, hogy a rókalyukban lapító két katona ukrán és ők hitték azt hogy a őket lefegyverezni próbáló katona ukrán, közben pedig orosz.

Volt egy ehhez hasonló video a háború elején is, ott egy harckocsi előtt beszélgetett egy maroknyi ukrán katona. A háttérben pár száz méterre egy harckocsi konvoj közelít. Ott is az ukránok azt hitték hogy egy baráti egység érkezik, akkor derült ki hogy nem amikor szarrá lőtték őket.
Cowboykarcsi90

built for this shit

több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 881 — Csodabogár

Zsellértelkes Vrij
jön majd holnap Peszkov, hogy ki is lőtték az összest.
Amadeus von Dollárbaloldal
vannak kockázatok...
 ahvalnews.com/tanks/turkeys-leopard-tanks-have-disappointed-syria-daily-mail
Gróf de sutianap
azért az ukránokból többet nézek ki, mint harcedzett katonák már.