USA és a világ
Ha az orosz hadsereg műveleti képességei szerint szakaszoljuk a háborút, akkor jól meghatározható egységekre bonthatjuk fel aszerint, hogy az oroszok milyen erőket, milyen eredménnyel voltak képesek bevetni. Korábban írtuk már, hogy az orosz hadsereg eddig egyszer sem volt képes azt a harcmodort alkalmazni amire a saját doktrínájuk szerint való. Az orosz egy gépesített hadsereg, melynek mozgásban kellene lennie, az erők fókuszálásával tüzérségi és légi támogatás mellett páncélosokkal áttörni a frontvonalat, majd a gépesített gyalogsággal benyomulni a résbe, az ellenséges vonalak mögött kialakítani az új állásokat és felszámolni a körbekerített ellenfelet.
Egyértelmű tény, hogy Putyin teljesen félreértelmezte az orosz és az ukrán viszonyt, így a háborút alapvetően téves kiindulási helyzetből indította. Arra számított, hogy az ukránok nem állnak ellen, az első napokban pedig sikerül semlegesíteni a kormányt. Az inváziós hadsereg méretét, felkészültségét és céljait teljes mértékben erre az elképzelésre alapozták, ami szükségszerűen hozta magával a kudarcot. Arra elegek lettek volna, hogy Kijevben parádézzanak, de arra nem, hogy sikeres offenzívát indítsanak egy 44 milliós ország ellen.
A Kijev felé tartó orosz hadoszlopok számára végzetes volt a saját tüzérségük támogatásának hiánya, az elnyúló ellátási útvonalak miatt kialakult lőszer és üzemanyaghiány. A kezdeti elképzelés már az első néhány napban megbukott, amikor nem tudták bevenni a hosztomeli repteret, hogy kialakíthassák a légifolyosót Kijevhez. Az orosz hadvezetés nem is tudott mit kezdeni a helyzettel, láthatóan semmilyen “B” tervük nem volt. A gyors gépesített előrenyomulás megvolt ugyan, de minden más hiányzott. A következmény az inváziós hadsereg jelentős részének pusztulása lett.
A kijevi vereség a helyzet átértékelésére késztette az oroszokat, levonultak a főváros, majd nem sokkal később Harkiv alól is. Ezt követte a nyár eleji lassú előrenyomulásuk Donbaszban. Mivel a hadszíntéren rendelkezésre álló páncélozott járműveik nagy részét elvesztették Kijevnél, ezért a támadásokat a tüzérségre alapozták. Addig lőttek maguk előtt mindent, amíg nem maradt más csak romok, majd a gyalogsággal próbálták elfoglalni ezeket a területeket. A kezdeti haderő létszáma viszont a célokhoz képest rendkívül alacsony volt, így a nyár közepére praktikusan nem maradt élőerejük a haladáshoz. Hiába tartotta össze az orosz frontot az óriási tüzérségi fölényük, ezt nem tudták gyors térnyerésre váltani.
Szeverodonyeck bevétele után szükségszerűen következett az orosz műveleti szünet. Ekkorra azonban megérkeztek a nyugati fegyverek Ukrajnába, a HIMARS rakétatüzérség pedig tönkretette a kifulladó orosz inváziós hadsereg utánpótlási útvonalait, így a pihenőt nem tudták a soraik rendezésére felhasználni. Az oroszok helyzete őszre a front több pontján is kritikussá vált, az összeomlástól továbbra is csak a tüzérségük mentette meg őket. A hiányosságaik lehetővé tették a sikeres ukrán ellentámadásokat Harkiv megyében és Herszont is kénytelenek voltak feladni. Az ukrán sikerek végül kikényszerítették a részleges orosz mozgósítást.
Ebből a helyzetből fordultunk rá a télre. A frontra küldött orosz mozgósítottak, Herszon feladása után a front lerövidülése, valamint a rossz időjárási viszonyok lehetőséget adtak az oroszoknak a helyzetük stabilizálására. Mindkét fél tavaszi offenzíváról kezdett el beszélni. December végéig az idő enyhe is maradt, a sáros talaj pedig nem is tette lehetővé a gyors hadműveleteket, így reálisnak tűnt, hogy valóban már a tavaszra készülnek a felek.
December végére végül megérkeztek a fagyok, az orosz hadsereg átcsoportosította az erőit Bakhmut alól Szoledarhoz és rövid időn belül át is törték az ukrán védelmet, átvéve a műveleti kezdeményezést és azóta is lassú, de folyamatos előrehaladásban vannak a város körül. Az ukrán hadsereget láthatóan teljesen váratlanul érte ez a fejlemény, nem voltak képesek érdemben reagálni sem itt, sem másik fronton. Ezzel világossá vált, hogy hacsak nem történik valami ukrán csoda a következő hetekben - aminek egyelőre nem látszanak a jelei -, akkor az oroszok fogják diktálni az ütemet tavaszig és ha valóban új offenzívára készülnek, kialakíthatják hozzá a kedvező kiindulási pozíciókat.
Az orosz sikert egyértelműen a mozgósítás hozta meg. Korábban az orosz tüzérség hiába volt fölényben, ha nem volt aki elfoglalja a területeket. Az ukrán hadügy jelentéseiből a tél folyamán végig látszódott, hogy a mozgósítás óta az orosz veszteségek szintet léptek és a Szeverodonyeck környéki súlyos harcok során kialakult akkori magas számok majdnem duplája (!) lett a napi norma. Jelenleg átlagosan 640 embert vesztenek az oroszok és ez október vége, a mozgósítottak frontra érkezése óta így van.
Az általánosan elfogadott arány szerint a halottak és sebesültek aránya 1:3, így naponta 2000 - 2500 orosz katona válik harcképtelenné. Havi szinten tekinthetünk erre úgy, hogy ez a szám 50-60 ezer. Októberben 300 ezer embert hívtak be, akiknek azóta legalább a harmada már kiesett a frontszolgálatból. 150-200 ezer katona lehet még tartalékban októberről. Ez a szám elegendő arra, hogy az orosz hadvezetés fenntartsa a jelenlegi nyomást április végéig.
Novemberben a rendes őszi sorozáson ezen felül 120 ezer kiskatona kiképzését kezdték meg, ami április végén fejeződik be. Mivel orosz jog szerint a Donbasz már Oroszország része, így ők szintén bevethetőek lesznek a háborúban, ami nyár közepéig biztosítja az élőerő utánpótlást Moszkva számára. Putyin a közeljövőben újabb mozgósítást jelenthet be. Ezúttal 500 ezer főről szólnak a hírek, ami 2023 év végéig lehetővé teszi a háború folytatását ilyen veszteségek mellett is.
Nézzük meg az orosz tüzérség helyzetét. A nyári csúcson a naponta 60 ezer lőszert használtak el. Tehát még egyszer: naponta 60 ezer. Ennek az üteme mostanra jelentősen visszaesett, napi 20 ezer környékére, de a nyugodtabb napokon pedig 6-7000-et lőnek ki. A visszaesésnek több oka is van. Akármekkora készleteik is voltak még a szovjet időkből, azok nem végtelenek. Több esetben is láthatóak voltak már olyan képek, melyen 2022-es gyártású lőszert használnak, tehát a készletek már nem fedezik a nyári tempót. A szisztematikus ukrán támadások a logisztikai rendszerük ellen megnehezíti a hadianyag frontra juttatását, ami az intenzitás csökkenését okozza. Mindezek mellett valószínűleg már tartalékolnak is a sokat hangoztatott tavaszi offenzívájukra.
A New York Times tegnapi cikke szerint az USA 300 ezer 155 mm-es tüzérségi lőszert szállít át Ukrajnába az Izraelben lévő készleteiből. A cikk azt is megemlíti, hogy az ukrán hadsereg 90 ezret használ fel havonta (!). Ez napi szintre levetítve 3000-et jelent. Tehát az orosz 20 ezres felhasználás áll szemben az ukrán 3000-essel.
Január elejére ezzel összeállt egy olyan helyzet orosz oldalon, amire korábban még nem, vagy csak nagyon rövid ideig volt példa. Két döntő tényezőben is fölényük van (élőerő és tüzérség) egy időben, ezt pedig úgy tűnik, hogy az ukrán hadsereg jelenleg nem képes ellensúlyozni.
Ennek a problémának a megoldásához alapvetően két dologra lenne szükség a lehető legrövidebb időn belül. Az egyik a nagy hatótávolságú rakéták, hogy a HIMARS ütegek hatótávolságán kívülre szervezett orosz logisztikai központokat is támadni tudják, valamint nagy mennyiségű tüzérségi eszközre ÉS lőszerre.
Az elmúlt hetekben a vita arról szólt, hogy menjenek-e modern nyugati tankok Ukrajnába, vagy ne. Ez egy nagyon fontos kérdés és kétségkívül szükséges is, de jelenleg ezek nem fogják megoldani az ukrán hadsereg problémáját. A tankok megfelelő tüzérségi támogatás nélkül jelenleg nem képesek ellátni a funkciójukat (ahogy azt az oroszok meg is tanulták Kijev alatt). A páncélosok előrehaladásához először a tüzérségi fölényt kell kialakítani és elnyomni az ellenséges tüzet. Ennek hiányában a felvonuló páncélosokat egész egyszerűen szétlövik, mire odaérnek ahova kell.
Az orosz tüzérségi fölény lehetővé teszi a gyalogságuk számára, hogy ha katasztrofális veszteségekkel is, de folyamatosan előrehaladjanak. Az ukránok jelenleg nem tudják elnyomni az orosz tűztámogatást, majd pedig nem képesek kellő mértékben pusztítani az orosz élőerőt, hogy megakadályozzák az előrehaladásukat.
Ez a probléma előreláthatólag nem is fog gyorsan megoldódni. A békeidőben leépült nyugati fegyvergyárak jelenleg nagyjából 45 ezer lőszer előállítására képesek havonta, ami az amúgyis kevés 90 ezres ukrán felhasználás fele. A kapacitások folyamatosan bővülnek, de ez időbe telik. Afelől ne legyen kétségünk, hogy ezek ki fognak épülni, hiszen a háború, majd pedig a készletek visszatöltése megfelelő piacot teremt a gyártók számára. A gyártás felpörgetésének üteme viszont kritikus fontosságú kérdés.
A közepes hatótávolságú rakéták átadása akár azonnal meg is történhet (a HIMARS ütegek képesek ilyenek kilövésére), egyelőre azonban a nyugati politika ezt nem akarta bevállalni, pedig hamarosan elkerülhetetlen lesz.
Mindezek eredőjeként az orosz harctéri fölény még hónapokig fennmaradhat, ami folyamatos hátrálásra kényszerítheti az ukrán fegyveres erőket.
Ejtsünk szót még egy körülményről, ami pedig az orosz eszközveszteségek alacsony száma a téli harcok során. A jelentések közös jellemzője, hogy a nagyobb összecsapások kivételével az oroszok feltűnően kevés páncélozott járművet veszítenek. Ennek szintén több oka lehet. Az egyik a már említett rossz időjárás, ami nem teszi lehetővé ezek számára a mozgást, így eleve kevesebbszer vetik be őket. Az oroszok kifogyóban lehetnek ezekből az eszközökből is aminek több jele van, például, hogy már az exportra szánt harckocsikat sem szállítják le a megrendelőknek, hanem a frontra viszik őket (ilyenek például az India által megrendelt T-90M tankok). A harmadik eshetőség pedig itt is az, hogy tartalékolnak a tavaszi offenzívára.
Amennyiben az utóbbi is fennáll, akkor a földek felszáradásának idejére néhány hónapon belül előállhat az a helyzet, hogy az oroszok tüzérségi, élőerő ÉS eszköz fölénnyel is rendelkeznek a fronton. Ez a körülményrendszer már kellő erőt biztosíthat számukra, hogy döntő helyzetet alakítsanak a fronton és megpróbálják biztosítani legalább a minimális céljukat, a Donbasz elfoglalását.
-hp-
www.facebook.com/photo/?fbid=509101864685258&set=a.408074548121324
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
Arról nem is beszélve, hogy én kedvelem a cinikus politikusok cinikus mondásait, de azért azt mondani hogy Ukrajna érdekében van szükség Oroszország pénzelésére azért na 😊 ez már nem cinizmus hanem ostobaság. Ennél még ő is árnyaltabban szokott fogalmazni.Minek árnyalni? Úgyis mindenki tudja, hogy miről van szó.
MC12

www.facebook.com/photo/?fbid=10230406804138972&set=a.1202589749937Bazmeg... remélem "csak" baleset és véletlen tragédia...
Baszki.
csipkelli

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
www.facebook.com/photo/?fbid=10230406804138972&set=a.1202589749937faszom...
Baszki.
csipkelli
In total, 16 people died, including 2 children. Of them, 9 were on board the helicopter.
22 victims are in hospital, including 10 children, reports Ihor Klymenko Chief national police.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
“Elítéljük a háborút, de nem szabadna magunknak többet ártani, mert a végén nekünk kell hozzájárulnunk Ukrajna újjáépítéséhez, azonban ha tönkretesszük a saját gazdaságainkat, akkor nem leszünk abban a helyzetben, hogy segítsük Ukrajna újjáépítését.”Mert ő nem (kizárólag) egy cinikus politikus, hanem egy óriási szarházi.
Világos, tehát meg kell szüntetni a szankciókat - menjen több pénz az oroszoknak - ezáltal Ukrajnának is jobb lesz, mert amit az oroszok szétlőttek azt az unió jobb gazdasági helyzetből tudja újjáèpiteni. Nade Peti, ha több pénz megy az oroszoknak, tovább tudják finanszírozni a háborút és a végén többe kerül Ukrajna építése 😊 mondjuk a magyar kormánynak nem sokat kell majd gondolkoznia, hogy mit is építsen újjá Ukrajnában.
Arról nem is beszélve, hogy én kedvelem a cinikus politikusok cinikus mondásait, de azért azt mondani hogy Ukrajna érdekében van szükség Oroszország pénzelésére azért na 😊 ez már nem cinizmus hanem ostobaság. Ennél még ő is árnyaltabban szokott fogalmazni.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
You've posted a picture showing Crimea as part of Ukraine. Along with 4 Oblasts we annexed.
— Darth Putin (@DarthPutinKGB) January 18, 2023
I am surrounded by idiocy. https://t.co/wsZm1LwrWP
hupsz
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
"Nem tudjuk mikor ér véget a háború, de biztosítanunk kell Ukrajna győzelmét. Nem hiszem, hogy van más lehetőség. Ha Oroszország megnyerné a háborút, az előttünk álló évtizedekben is ennek a fajta magatartásnak lennénk a tanúi. Azt gondolom, számos ország figyeli közelről, mi történik Ukrajnában és ha Oroszország győzne, annak az lenne az üzenete, hogy lerohanhattok egy országot, megtámadhattok egy országot és azzal előnyöket szerezhettek."
---
Ez az elsődleges, minden más ezután következik. Az oroszokat ki kell verni Ukrajnából, hogy ne teremtsenek precedenst mások, vagy a saját jövőbeni politikai vezetésük számára. Ez ma a legsúlyosabb biztonsági fenyegetés a világ, Európa és Magyarország számara.
Ha már nem lesznek orosz katonák Ukrajna területén akkor elő lehet venni a többi kérdést. Utána majd lehet gondolkozni a gazdasági kapcsolatokon, lehet merengeni az orosz kultúra csodáin, meg lehet aggódni Putyin lelki békéjén, már akiket ezek érdekelnek.
Addig pedig menjenek csak a Leopardok.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
😄

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
Mivel utaztattak eddig is katonakat ide-oda kikepzesre, igy lehetseges h nem most kezdenek hozza.Ehhez azért képzett személyzet is kell, valszeg egészen más rendszerek vannak benne, mint az ex-szovjet tankokban. Pár hónap biztos kell hogy megtanulják ténylegesen jól használni.Cukimuki harckocsik Németországban haladnak a front felé, állítólag egy holland kikötőből jönnek. https://t.co/B8aWmB0ZgL
— NAFO Hungary 🇭🇺🇺🇦🇪🇺 (@NAFO_Hungary) January 17, 2023
Zsellértelkes Vrij
Vagy lehet tudni, hogy már kiképeztek erre a tipusra ukr harckocsizókat?
Jan
érdekes lesz követni, hogy miylen döntést hoznak a norvég kollégák, majd ha lesz meeting velük akkor rá is kérdezek 😊Egy ideig jól teszi, ha csak a polcról frissen levett üvegből iszik, vagy direktben a csapból...nem. csak arra, hogy megvan az első Wagner szökevény, aki Ororszországból átszökött valahogy Norvégiába, és volt mersze menedékjogot is kérni.csak mondom, hogy megvan az első hivatalos korábbi Wagner harcos, aki menedékjogot kért Norvégiában.Arra akarsz utalni, hogy ahol van egy, ott lesz több is? Sokkal több?
csebi
Zsellértelkes Vrij
csebi
peterk2005 udvari bolond
biztosan nem esik bántódása amúgy sztem.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
Egy ideig jól teszi, ha csak a polcról frissen levett üvegből iszik, vagy direktben a csapból...nem. csak arra, hogy megvan az első Wagner szökevény, aki Ororszországból átszökött valahogy Norvégiába, és volt mersze menedékjogot is kérni.csak mondom, hogy megvan az első hivatalos korábbi Wagner harcos, aki menedékjogot kért Norvégiában.Arra akarsz utalni, hogy ahol van egy, ott lesz több is? Sokkal több?
csebi
Zsellértelkes Vrij
csebi

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
Ehhez azért képzett személyzet is kell, valszeg egészen más rendszerek vannak benne, mint az ex-szovjet tankokban. Pár hónap biztos kell hogy megtanulják ténylegesen jól használni.Cukimuki harckocsik Németországban haladnak a front felé, állítólag egy holland kikötőből jönnek. https://t.co/B8aWmB0ZgL
— NAFO Hungary 🇭🇺🇺🇦🇪🇺 (@NAFO_Hungary) January 17, 2023
Zsellértelkes Vrij
Vagy lehet tudni, hogy már kiképeztek erre a tipusra ukr harckocsizókat?
ezeket az iraki kivonulás óta tartogatták, vagy miért vannak desert camo-ban?Cukimuki harckocsik Németországban haladnak a front felé, állítólag egy holland kikötőből jönnek. https://t.co/B8aWmB0ZgL
— NAFO Hungary 🇭🇺🇺🇦🇪🇺 (@NAFO_Hungary) January 17, 2023
Zsellértelkes Vrij
nem. csak arra, hogy megvan az első Wagner szökevény, aki Ororszországból átszökött valahogy Norvégiába, és volt mersze menedékjogot is kérni.csak mondom, hogy megvan az első hivatalos korábbi Wagner harcos, aki menedékjogot kért Norvégiában.Arra akarsz utalni, hogy ahol van egy, ott lesz több is? Sokkal több?
csebi
Zsellértelkes Vrij
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
csak mondom, hogy megvan az első hivatalos korábbi Wagner harcos, aki menedékjogot kért Norvégiában.Arra akarsz utalni, hogy ahol van egy, ott lesz több is? Sokkal több?
csebi
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
Ezek szerint az amik már 1 éve átdolgozták a tankokat, hogy ha kell, akkor bevethetőek legyenek.Cukimuki harckocsik Németországban haladnak a front felé, állítólag egy holland kikötőből jönnek. https://t.co/B8aWmB0ZgL
— NAFO Hungary 🇭🇺🇺🇦🇪🇺 (@NAFO_Hungary) January 17, 2023
Zsellértelkes Vrij
Igaz, még át kell festeni, az sokáig eltarthat még.
Ennek a német ellenállásnak van egy kis bája, mintha Putyin győzelmére játszanának vagy legalábbis nem akarnának érdeket sérteni, mert gondolni kell a jövőre is.
Másik fekete lyuk az EU közepén.
Szerkesztette: Lúdas Solymi
Cukimuki harckocsik Németországban haladnak a front felé, állítólag egy holland kikötőből jönnek. https://t.co/B8aWmB0ZgL
— NAFO Hungary 🇭🇺🇺🇦🇪🇺 (@NAFO_Hungary) January 17, 2023
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
- 39 people were rescued, including 6 children;
- 44 people died, including 5 children;
- 79 people were injured, including 16 children;
- 47 reported as missing (23 found dead, 4 found alive).
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
Azt nem mondta hogy 2023 márciusára.Putin ordered the commander of Russian troops, Gerasimov, to seize Donbas by March, reports the GUR (Defence Intelligence of Ukraine).Egy éve ugyanez volt a parancs. Láttuk mire jutottak.
Zsellértelkes Vrij
Nemes samu09
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
Never again? pic.twitter.com/DurfXpHbJL
— Margo Gontar 🇺🇦 (@MargoGontar) January 16, 2023