Világnézeti csevegő
8 feliratkozó
több mint 5 éve
És én sem. 😀 😊Azt mondod nem általanosítasz, de most neveztél minden vallásos embert traumatizáltnak, köztük engem is. Én pl. nem tartom magam traumatizáltnak.Féleérted a "csupán" jelentését.De általánosítás, mert saját benyomásaid/tapasztalataid alapján azt írtad hogy "valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán." Amit cáfoltam, tehát nem csupán arra alkalmas. Minden más csak fingreszelés részedről.De bizony, az a vallás ami rendszerbe szerveződik az bizony már egyház.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
És bárki hihet bármiben (istenben is) anélkül, hogy bármi fogalma lenne bármelyik vallás katekizmusáról, hittételeiről, stb.
Vagyis van istenhit vallás és egyház nélkül.
Nem kerülte el a figyelmemet, de ugyan mi akadályozta azt a kedves albán asszonyt, hogy ne egyházi keretek között segítsen a rászorulókon? Semmi. Nem csak így lehetett, de így is lehetett.De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
eaglesmcnabb
Ahogy nagy kedvencem, Sztehló Gábor is bár egyházi személy volt, de tudta keretezni a karitativitását egyház/vallás nélkül is. És mondjuk van egy csomó mizantróp, aki szintúgy.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕Ez nem általánosítás. Az általánosítás az lenne, hogy van öt sztorim a vallás/egyház ellen, akkor a vallás/egyház káros. Vagy az, hogy van öt sztorim a vallás/egyház mellett, akkor nem káros. Mivel mindkettő igaz, így hibás lenne, egy hibás általánosítás.
eaglesmcnabb
Az a helyzet, hogy magáról a vallások összességéről jelentem ki, hogy szumma káros, és nem egyes esetekre lebontva (amiből van ilyen is, olyan is), hanem az emberiség egészére nézve.
Mintha azt mondanám, hogy a butaság káros. Ami igaz, mégha tudunk rengeteg példát arra, hogy valakin pont segített is.
Sobri Jóska
a vallás egy fogalom, az egyház meg egy intézmény hiába mosod össze a kettőt
eaglesmcnabb
Azt jelenti, hogy "csak" olyan embereknél működik, akik már valamennyire tarumatizáltak. Vagyis lelki sérültek, nem épek, nem egészségesek önértékelésükben, önbecsülésükben, súlyos múltbéli események torzítják a világról alkotott képüket.
Nem mutattál olyan embert, aki nem traumatizált és mégis vallásos lenne.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
Azt mondod nem általanosítasz, de most neveztél minden vallásos embert traumatizáltnak, köztük engem is. Én pl. nem tartom magam traumatizáltnak.Féleérted a "csupán" jelentését.De általánosítás, mert saját benyomásaid/tapasztalataid alapján azt írtad hogy "valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán." Amit cáfoltam, tehát nem csupán arra alkalmas. Minden más csak fingreszelés részedről.De bizony, az a vallás ami rendszerbe szerveződik az bizony már egyház.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
És bárki hihet bármiben (istenben is) anélkül, hogy bármi fogalma lenne bármelyik vallás katekizmusáról, hittételeiről, stb.
Vagyis van istenhit vallás és egyház nélkül.
Nem kerülte el a figyelmemet, de ugyan mi akadályozta azt a kedves albán asszonyt, hogy ne egyházi keretek között segítsen a rászorulókon? Semmi. Nem csak így lehetett, de így is lehetett.De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
eaglesmcnabb
Ahogy nagy kedvencem, Sztehló Gábor is bár egyházi személy volt, de tudta keretezni a karitativitását egyház/vallás nélkül is. És mondjuk van egy csomó mizantróp, aki szintúgy.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕Ez nem általánosítás. Az általánosítás az lenne, hogy van öt sztorim a vallás/egyház ellen, akkor a vallás/egyház káros. Vagy az, hogy van öt sztorim a vallás/egyház mellett, akkor nem káros. Mivel mindkettő igaz, így hibás lenne, egy hibás általánosítás.
eaglesmcnabb
Az a helyzet, hogy magáról a vallások összességéről jelentem ki, hogy szumma káros, és nem egyes esetekre lebontva (amiből van ilyen is, olyan is), hanem az emberiség egészére nézve.
Mintha azt mondanám, hogy a butaság káros. Ami igaz, mégha tudunk rengeteg példát arra, hogy valakin pont segített is.
Sobri Jóska
a vallás egy fogalom, az egyház meg egy intézmény hiába mosod össze a kettőt
eaglesmcnabb
Azt jelenti, hogy "csak" olyan embereknél működik, akik már valamennyire tarumatizáltak. Vagyis lelki sérültek, nem épek, nem egészségesek önértékelésükben, önbecsülésükben, súlyos múltbéli események torzítják a világról alkotott képüket.
Nem mutattál olyan embert, aki nem traumatizált és mégis vallásos lenne.
Sobri Jóska
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
Féleérted a "csupán" jelentését.De általánosítás, mert saját benyomásaid/tapasztalataid alapján azt írtad hogy "valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán." Amit cáfoltam, tehát nem csupán arra alkalmas. Minden más csak fingreszelés részedről.De bizony, az a vallás ami rendszerbe szerveződik az bizony már egyház.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
És bárki hihet bármiben (istenben is) anélkül, hogy bármi fogalma lenne bármelyik vallás katekizmusáról, hittételeiről, stb.
Vagyis van istenhit vallás és egyház nélkül.
Nem kerülte el a figyelmemet, de ugyan mi akadályozta azt a kedves albán asszonyt, hogy ne egyházi keretek között segítsen a rászorulókon? Semmi. Nem csak így lehetett, de így is lehetett.De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
eaglesmcnabb
Ahogy nagy kedvencem, Sztehló Gábor is bár egyházi személy volt, de tudta keretezni a karitativitását egyház/vallás nélkül is. És mondjuk van egy csomó mizantróp, aki szintúgy.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕Ez nem általánosítás. Az általánosítás az lenne, hogy van öt sztorim a vallás/egyház ellen, akkor a vallás/egyház káros. Vagy az, hogy van öt sztorim a vallás/egyház mellett, akkor nem káros. Mivel mindkettő igaz, így hibás lenne, egy hibás általánosítás.
eaglesmcnabb
Az a helyzet, hogy magáról a vallások összességéről jelentem ki, hogy szumma káros, és nem egyes esetekre lebontva (amiből van ilyen is, olyan is), hanem az emberiség egészére nézve.
Mintha azt mondanám, hogy a butaság káros. Ami igaz, mégha tudunk rengeteg példát arra, hogy valakin pont segített is.
Sobri Jóska
a vallás egy fogalom, az egyház meg egy intézmény hiába mosod össze a kettőt
eaglesmcnabb
Azt jelenti, hogy "csak" olyan embereknél működik, akik már valamennyire tarumatizáltak. Vagyis lelki sérültek, nem épek, nem egészségesek önértékelésükben, önbecsülésükben, súlyos múltbéli események torzítják a világról alkotott képüket.
Nem mutattál olyan embert, aki nem traumatizált és mégis vallásos lenne.
több mint 5 éve
De általánosítás, mert saját benyomásaid/tapasztalataid alapján azt írtad hogy "valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán." Amit cáfoltam, tehát nem csupán arra alkalmas. Minden más csak fingreszelés részedről.De bizony, az a vallás ami rendszerbe szerveződik az bizony már egyház.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
És bárki hihet bármiben (istenben is) anélkül, hogy bármi fogalma lenne bármelyik vallás katekizmusáról, hittételeiről, stb.
Vagyis van istenhit vallás és egyház nélkül.
Nem kerülte el a figyelmemet, de ugyan mi akadályozta azt a kedves albán asszonyt, hogy ne egyházi keretek között segítsen a rászorulókon? Semmi. Nem csak így lehetett, de így is lehetett.De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
eaglesmcnabb
Ahogy nagy kedvencem, Sztehló Gábor is bár egyházi személy volt, de tudta keretezni a karitativitását egyház/vallás nélkül is. És mondjuk van egy csomó mizantróp, aki szintúgy.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕Ez nem általánosítás. Az általánosítás az lenne, hogy van öt sztorim a vallás/egyház ellen, akkor a vallás/egyház káros. Vagy az, hogy van öt sztorim a vallás/egyház mellett, akkor nem káros. Mivel mindkettő igaz, így hibás lenne, egy hibás általánosítás.
eaglesmcnabb
Az a helyzet, hogy magáról a vallások összességéről jelentem ki, hogy szumma káros, és nem egyes esetekre lebontva (amiből van ilyen is, olyan is), hanem az emberiség egészére nézve.
Mintha azt mondanám, hogy a butaság káros. Ami igaz, mégha tudunk rengeteg példát arra, hogy valakin pont segített is.
Sobri Jóska
a vallás egy fogalom, az egyház meg egy intézmény hiába mosod össze a kettőt, olyan mintha a konyhára azt mondanád hogy étel.
Szerkesztette: eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
De bizony, az a vallás ami rendszerbe szerveződik az bizony már egyház.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
És bárki hihet bármiben (istenben is) anélkül, hogy bármi fogalma lenne bármelyik vallás katekizmusáról, hittételeiről, stb.
Vagyis van istenhit vallás és egyház nélkül.
Nem kerülte el a figyelmemet, de ugyan mi akadályozta azt a kedves albán asszonyt, hogy ne egyházi keretek között segítsen a rászorulókon? Semmi. Nem csak így lehetett, de így is lehetett.De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
eaglesmcnabb
Ahogy nagy kedvencem, Sztehló Gábor is bár egyházi személy volt, de tudta keretezni a karitativitását egyház/vallás nélkül is. És mondjuk van egy csomó mizantróp, aki szintúgy.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕Ez nem általánosítás. Az általánosítás az lenne, hogy van öt sztorim a vallás/egyház ellen, akkor a vallás/egyház káros. Vagy az, hogy van öt sztorim a vallás/egyház mellett, akkor nem káros. Mivel mindkettő igaz, így hibás lenne, egy hibás általánosítás.
eaglesmcnabb
Az a helyzet, hogy magáról a vallások összességéről jelentem ki, hogy szumma káros, és nem egyes esetekre lebontva (amiből van ilyen is, olyan is), hanem az emberiség egészére nézve.
Mintha azt mondanám, hogy a butaság káros. Ami igaz, mégha tudunk rengeteg példát arra, hogy valakin pont segített is.
több mint 5 éve
Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
Először azt írtad amúgy hogy a vallás káros. Következő mondatban meg hogy az istenhit segíthet. Maga az istenhit a vallás. Tehat eleve ellentmondas a kettő.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.
Most pedig egy teljesen más dologra, az egyházra mondod hogy káros, amiről szó sem volt, mert toca a vallasról beszelt.
eaglesmcnabb
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán, bármi is a szervezeti kerete, muszlim, katolikus, református, hetednapi adventista. Dogmákat állít fel, rugalmatlan, és ezáltal gátolja a valóban teremtő, alkotó, önsegítő gondolkodást, a valóban hatékony, célravezető problémamegoldást.
Bizonyára van, aki annyira sérült, instabil és traumatizált, hogy még a vallás, egyház is előrelépés neki, de attól még a hideg, háromnapos tökfőzelék nem delikát, mert valaki éhezik vagy előtte csak penészes krumplit tudott enni.
több mint 5 éve
no várgyá ne lökd ki az animistákat, mert hit nem istennel kezdődikElőször azt írtad amúgy hogy a vallás káros. Következő mondatban meg hogy az istenhit segíthet. Maga az istenhit a vallás. Tehat eleve ellentmondas a kettő.Magam is erről írtam, csak Toca nem erre reagált, de én folytattam a saját gondolatmenetemet.A katolikus egyház az nem vallás, hanem egy vallási intézmény.Hanem ki?Persze tudjuk ezt.Belekötök, de csak annyiban, hogy pont a vallásra nem igaz, és most arról beszélünk konkrétan.Már értem miért nem vagyok hívő!Van akinek valóban nem, viszont van akinek reményt ad, vagy azt tanítja hogy segítse a rászorulókat, szeresse az embertársait stb. Embere válogatja, változó hogy kinek mire jó, mit ad neki.Arra mindenképp.És mindez 2020-ban...Meggazdagodásra még mindig a legjobb találmány a vallás és az egyház.
És még van, aki csodálkozik, hogy vasárnap tele az IKEA.
Sobri Jóska
Mikey
De lelkiéletre, önfejlesztésre, helyes valóságérzékelésre, gondolkodásra meg nagyon nem.
Sobri Jóska
De semmiképpen sem mondanám egyikre se hogy jó vagy rossz.
A vallás nekem olyan mint a mákostészta: nagyon jó dolognak tartom, de mértékkel kell fogyasztani.
eaglesmcnabb
Utálom a mákos tésztát!
Amúgy erre is él az örök szabály, semmi sem rossz, csak ha a mértékét nem tartod be.
(Jó a semmi se az túlzás már várom hogy valaki belekössön)
Toca
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán, bármi is a szervezeti kerete, muszlim, katolikus, református, hetednapi adventista. Dogmákat állít fel, rugalmatlan, és ezáltal gátolja a valóban teremtő, alkotó, önsegítő gondolkodást, a valóban hatékony, célravezető problémamegoldást.
Bizonyára van, aki annyira sérült, instabil és traumatizált, hogy még a vallás, egyház is előrelépés neki, de attól még a hideg, háromnapos tökfőzelék nem delikát, mert valaki éhezik vagy előtte csak penészes krumplit tudott enni.
Sobri Jóska
Szerencsére mi nem Sobrinisztánban élünk.
Nem vagyok vallásos, de alapjába véve azt mondani, hogy a vallás rossz az csak szűklátókoruseg.
Mintahogy az is ha mindenki csak logikusan és logika mentén gondolkodna, akkor jobb lenne az élet.
Nyilván az egyházak torzítanak, vannak itt is nyerészkedők, de erről nem maga a vallás tehet.
Toca
Én biztos nem.
Te sem.
Akkor ki tehet arról, hogy pl. a katolikus egyház olyan, amilyen, ha nem maga a katolikus egyház?!
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
Nézd meg az eredeti "belekötök" posztomat.
Sobri Jóska
Most pedig egy teljesen más dologra, az egyházra mondod hogy káros, amiről szó sem volt, mert toca a vallasról beszelt.
eaglesmcnabb

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Először azt írtad amúgy hogy a vallás káros. Következő mondatban meg hogy az istenhit segíthet. Maga az istenhit a vallás. Tehat eleve ellentmondas a kettő.Magam is erről írtam, csak Toca nem erre reagált, de én folytattam a saját gondolatmenetemet.A katolikus egyház az nem vallás, hanem egy vallási intézmény.Hanem ki?Persze tudjuk ezt.Belekötök, de csak annyiban, hogy pont a vallásra nem igaz, és most arról beszélünk konkrétan.Már értem miért nem vagyok hívő!Van akinek valóban nem, viszont van akinek reményt ad, vagy azt tanítja hogy segítse a rászorulókat, szeresse az embertársait stb. Embere válogatja, változó hogy kinek mire jó, mit ad neki.Arra mindenképp.És mindez 2020-ban...Meggazdagodásra még mindig a legjobb találmány a vallás és az egyház.
És még van, aki csodálkozik, hogy vasárnap tele az IKEA.
Sobri Jóska
Mikey
De lelkiéletre, önfejlesztésre, helyes valóságérzékelésre, gondolkodásra meg nagyon nem.
Sobri Jóska
De semmiképpen sem mondanám egyikre se hogy jó vagy rossz.
A vallás nekem olyan mint a mákostészta: nagyon jó dolognak tartom, de mértékkel kell fogyasztani.
eaglesmcnabb
Utálom a mákos tésztát!
Amúgy erre is él az örök szabály, semmi sem rossz, csak ha a mértékét nem tartod be.
(Jó a semmi se az túlzás már várom hogy valaki belekössön)
Toca
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán, bármi is a szervezeti kerete, muszlim, katolikus, református, hetednapi adventista. Dogmákat állít fel, rugalmatlan, és ezáltal gátolja a valóban teremtő, alkotó, önsegítő gondolkodást, a valóban hatékony, célravezető problémamegoldást.
Bizonyára van, aki annyira sérült, instabil és traumatizált, hogy még a vallás, egyház is előrelépés neki, de attól még a hideg, háromnapos tökfőzelék nem delikát, mert valaki éhezik vagy előtte csak penészes krumplit tudott enni.
Sobri Jóska
Szerencsére mi nem Sobrinisztánban élünk.
Nem vagyok vallásos, de alapjába véve azt mondani, hogy a vallás rossz az csak szűklátókoruseg.
Mintahogy az is ha mindenki csak logikusan és logika mentén gondolkodna, akkor jobb lenne az élet.
Nyilván az egyházak torzítanak, vannak itt is nyerészkedők, de erről nem maga a vallás tehet.
Toca
Én biztos nem.
Te sem.
Akkor ki tehet arról, hogy pl. a katolikus egyház olyan, amilyen, ha nem maga a katolikus egyház?!
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
Nézd meg az eredeti "belekötök" posztomat.
Sobri Jóska
Most pedig egy teljesen más dologra, az egyházra mondod hogy káros, amiről szó sem volt, mert toca a vallasról beszelt.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
Magam is erről írtam, csak Toca nem erre reagált, de én folytattam a saját gondolatmenetemet.A katolikus egyház az nem vallás, hanem egy vallási intézmény.Hanem ki?Persze tudjuk ezt.Belekötök, de csak annyiban, hogy pont a vallásra nem igaz, és most arról beszélünk konkrétan.Már értem miért nem vagyok hívő!Van akinek valóban nem, viszont van akinek reményt ad, vagy azt tanítja hogy segítse a rászorulókat, szeresse az embertársait stb. Embere válogatja, változó hogy kinek mire jó, mit ad neki.Arra mindenképp.És mindez 2020-ban...Meggazdagodásra még mindig a legjobb találmány a vallás és az egyház.
És még van, aki csodálkozik, hogy vasárnap tele az IKEA.
Sobri Jóska
Mikey
De lelkiéletre, önfejlesztésre, helyes valóságérzékelésre, gondolkodásra meg nagyon nem.
Sobri Jóska
De semmiképpen sem mondanám egyikre se hogy jó vagy rossz.
A vallás nekem olyan mint a mákostészta: nagyon jó dolognak tartom, de mértékkel kell fogyasztani.
eaglesmcnabb
Utálom a mákos tésztát!
Amúgy erre is él az örök szabály, semmi sem rossz, csak ha a mértékét nem tartod be.
(Jó a semmi se az túlzás már várom hogy valaki belekössön)
Toca
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán, bármi is a szervezeti kerete, muszlim, katolikus, református, hetednapi adventista. Dogmákat állít fel, rugalmatlan, és ezáltal gátolja a valóban teremtő, alkotó, önsegítő gondolkodást, a valóban hatékony, célravezető problémamegoldást.
Bizonyára van, aki annyira sérült, instabil és traumatizált, hogy még a vallás, egyház is előrelépés neki, de attól még a hideg, háromnapos tökfőzelék nem delikát, mert valaki éhezik vagy előtte csak penészes krumplit tudott enni.
Sobri Jóska
Szerencsére mi nem Sobrinisztánban élünk.
Nem vagyok vallásos, de alapjába véve azt mondani, hogy a vallás rossz az csak szűklátókoruseg.
Mintahogy az is ha mindenki csak logikusan és logika mentén gondolkodna, akkor jobb lenne az élet.
Nyilván az egyházak torzítanak, vannak itt is nyerészkedők, de erről nem maga a vallás tehet.
Toca
Én biztos nem.
Te sem.
Akkor ki tehet arról, hogy pl. a katolikus egyház olyan, amilyen, ha nem maga a katolikus egyház?!
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
Nézd meg az eredeti "belekötök" posztomat.
több mint 5 éve
A katolikus egyház az nem vallás, hanem egy vallási intézmény.Hanem ki?Persze tudjuk ezt.Belekötök, de csak annyiban, hogy pont a vallásra nem igaz, és most arról beszélünk konkrétan.Már értem miért nem vagyok hívő!Van akinek valóban nem, viszont van akinek reményt ad, vagy azt tanítja hogy segítse a rászorulókat, szeresse az embertársait stb. Embere válogatja, változó hogy kinek mire jó, mit ad neki.Arra mindenképp.És mindez 2020-ban...Meggazdagodásra még mindig a legjobb találmány a vallás és az egyház.
És még van, aki csodálkozik, hogy vasárnap tele az IKEA.
Sobri Jóska
Mikey
De lelkiéletre, önfejlesztésre, helyes valóságérzékelésre, gondolkodásra meg nagyon nem.
Sobri Jóska
De semmiképpen sem mondanám egyikre se hogy jó vagy rossz.
A vallás nekem olyan mint a mákostészta: nagyon jó dolognak tartom, de mértékkel kell fogyasztani.
eaglesmcnabb
Utálom a mákos tésztát!
Amúgy erre is él az örök szabály, semmi sem rossz, csak ha a mértékét nem tartod be.
(Jó a semmi se az túlzás már várom hogy valaki belekössön)
Toca
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán, bármi is a szervezeti kerete, muszlim, katolikus, református, hetednapi adventista. Dogmákat állít fel, rugalmatlan, és ezáltal gátolja a valóban teremtő, alkotó, önsegítő gondolkodást, a valóban hatékony, célravezető problémamegoldást.
Bizonyára van, aki annyira sérült, instabil és traumatizált, hogy még a vallás, egyház is előrelépés neki, de attól még a hideg, háromnapos tökfőzelék nem delikát, mert valaki éhezik vagy előtte csak penészes krumplit tudott enni.
Sobri Jóska
Szerencsére mi nem Sobrinisztánban élünk.
Nem vagyok vallásos, de alapjába véve azt mondani, hogy a vallás rossz az csak szűklátókoruseg.
Mintahogy az is ha mindenki csak logikusan és logika mentén gondolkodna, akkor jobb lenne az élet.
Nyilván az egyházak torzítanak, vannak itt is nyerészkedők, de erről nem maga a vallás tehet.
Toca
Én biztos nem.
Te sem.
Akkor ki tehet arról, hogy pl. a katolikus egyház olyan, amilyen, ha nem maga a katolikus egyház?!
Sobri Jóska
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
Hanem ki?Persze tudjuk ezt.Belekötök, de csak annyiban, hogy pont a vallásra nem igaz, és most arról beszélünk konkrétan.Már értem miért nem vagyok hívő!Van akinek valóban nem, viszont van akinek reményt ad, vagy azt tanítja hogy segítse a rászorulókat, szeresse az embertársait stb. Embere válogatja, változó hogy kinek mire jó, mit ad neki.Arra mindenképp.És mindez 2020-ban...Meggazdagodásra még mindig a legjobb találmány a vallás és az egyház.
És még van, aki csodálkozik, hogy vasárnap tele az IKEA.
Sobri Jóska
Mikey
De lelkiéletre, önfejlesztésre, helyes valóságérzékelésre, gondolkodásra meg nagyon nem.
Sobri Jóska
De semmiképpen sem mondanám egyikre se hogy jó vagy rossz.
A vallás nekem olyan mint a mákostészta: nagyon jó dolognak tartom, de mértékkel kell fogyasztani.
eaglesmcnabb
Utálom a mákos tésztát!
Amúgy erre is él az örök szabály, semmi sem rossz, csak ha a mértékét nem tartod be.
(Jó a semmi se az túlzás már várom hogy valaki belekössön)
Toca
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán, bármi is a szervezeti kerete, muszlim, katolikus, református, hetednapi adventista. Dogmákat állít fel, rugalmatlan, és ezáltal gátolja a valóban teremtő, alkotó, önsegítő gondolkodást, a valóban hatékony, célravezető problémamegoldást.
Bizonyára van, aki annyira sérült, instabil és traumatizált, hogy még a vallás, egyház is előrelépés neki, de attól még a hideg, háromnapos tökfőzelék nem delikát, mert valaki éhezik vagy előtte csak penészes krumplit tudott enni.
Sobri Jóska
Szerencsére mi nem Sobrinisztánban élünk.
Nem vagyok vallásos, de alapjába véve azt mondani, hogy a vallás rossz az csak szűklátókoruseg.
Mintahogy az is ha mindenki csak logikusan és logika mentén gondolkodna, akkor jobb lenne az élet.
Nyilván az egyházak torzítanak, vannak itt is nyerészkedők, de erről nem maga a vallás tehet.
Toca
Én biztos nem.
Te sem.
Akkor ki tehet arról, hogy pl. a katolikus egyház olyan, amilyen, ha nem maga a katolikus egyház?!
több mint 5 éve
Persze tudjuk ezt.Belekötök, de csak annyiban, hogy pont a vallásra nem igaz, és most arról beszélünk konkrétan.Már értem miért nem vagyok hívő!Van akinek valóban nem, viszont van akinek reményt ad, vagy azt tanítja hogy segítse a rászorulókat, szeresse az embertársait stb. Embere válogatja, változó hogy kinek mire jó, mit ad neki.Arra mindenképp.És mindez 2020-ban...Meggazdagodásra még mindig a legjobb találmány a vallás és az egyház.
És még van, aki csodálkozik, hogy vasárnap tele az IKEA.
Sobri Jóska
Mikey
De lelkiéletre, önfejlesztésre, helyes valóságérzékelésre, gondolkodásra meg nagyon nem.
Sobri Jóska
De semmiképpen sem mondanám egyikre se hogy jó vagy rossz.
A vallás nekem olyan mint a mákostészta: nagyon jó dolognak tartom, de mértékkel kell fogyasztani.
eaglesmcnabb
Utálom a mákos tésztát!
Amúgy erre is él az örök szabály, semmi sem rossz, csak ha a mértékét nem tartod be.
(Jó a semmi se az túlzás már várom hogy valaki belekössön)
Toca
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán, bármi is a szervezeti kerete, muszlim, katolikus, református, hetednapi adventista. Dogmákat állít fel, rugalmatlan, és ezáltal gátolja a valóban teremtő, alkotó, önsegítő gondolkodást, a valóban hatékony, célravezető problémamegoldást.
Bizonyára van, aki annyira sérült, instabil és traumatizált, hogy még a vallás, egyház is előrelépés neki, de attól még a hideg, háromnapos tökfőzelék nem delikát, mert valaki éhezik vagy előtte csak penészes krumplit tudott enni.
Sobri Jóska
Szerencsére mi nem Sobrinisztánban élünk.
Nem vagyok vallásos, de alapjába véve azt mondani, hogy a vallás rossz az csak szűklátókoruseg.
Mintahogy az is ha mindenki csak logikusan és logika mentén gondolkodna, akkor jobb lenne az élet.
Nyilván az egyházak torzítanak, vannak itt is nyerészkedők, de erről nem maga a vallás tehet.
több mint 5 éve
Jó, akkor majd megkérdezem TGM-t. Szeretnék tisztán látni.Annak tekinted, aminek akarod.Kérdés: tekinthetjük-e vallásnak a vallásellenességet?...Pedig én se vagyok vallásos. A legkevésbé sem.Nagy a különbség a "nem vagyok vallásos" és a "vallásellenes vagyok" között.
nagylaza
Te az előbbi, én az utóbbi.
Ugyanis a világ jelenlegi állapotaiban (fókuszálatlan, gyatra gondolkodás, a hit a tudás helyett, gyér problémamegoldások, felszínes megközelítésekből fakadó hatékonytalanság, túlnépesedés,stb.) a vallás szerepe és felelőssége is elvitathatatlan, és -ellenben sok összetettebb részelemével szemben- egyértelműen tettenérhető.
Sobri Jóska
nagylaza
Én csak egy érvrendszernek, szemléletmódnak, aminek semmilyen hitbéli alapja nincs, egyszerűen egyfajta logika, világértelmezés.
Sobri Jóska
több mint 5 éve
Annak tekinted, aminek akarod.Kérdés: tekinthetjük-e vallásnak a vallásellenességet?...Pedig én se vagyok vallásos. A legkevésbé sem.Nagy a különbség a "nem vagyok vallásos" és a "vallásellenes vagyok" között.
nagylaza
Te az előbbi, én az utóbbi.
Ugyanis a világ jelenlegi állapotaiban (fókuszálatlan, gyatra gondolkodás, a hit a tudás helyett, gyér problémamegoldások, felszínes megközelítésekből fakadó hatékonytalanság, túlnépesedés,stb.) a vallás szerepe és felelőssége is elvitathatatlan, és -ellenben sok összetettebb részelemével szemben- egyértelműen tettenérhető.
Sobri Jóska
nagylaza
Én csak egy érvrendszernek, szemléletmódnak, aminek semmilyen hitbéli alapja nincs, egyszerűen egyfajta logika, világértelmezés.
több mint 5 éve
Kérdés: tekinthetjük-e vallásnak a vallásellenességet?...Pedig én se vagyok vallásos. A legkevésbé sem.Nagy a különbség a "nem vagyok vallásos" és a "vallásellenes vagyok" között.
nagylaza
Te az előbbi, én az utóbbi.
Ugyanis a világ jelenlegi állapotaiban (fókuszálatlan, gyatra gondolkodás, a hit a tudás helyett, gyér problémamegoldások, felszínes megközelítésekből fakadó hatékonytalanság, túlnépesedés,stb.) a vallás szerepe és felelőssége is elvitathatatlan, és -ellenben sok összetettebb részelemével szemben- egyértelműen tettenérhető.
Sobri Jóska
több mint 5 éve
...Pedig én se vagyok vallásos. A legkevésbé sem.Nagy a különbség a "nem vagyok vallásos" és a "vallásellenes vagyok" között.
nagylaza
Te az előbbi, én az utóbbi.
Ugyanis a világ jelenlegi állapotaiban (fókuszálatlan, gyatra gondolkodás, a hit a tudás helyett, gyér problémamegoldások, felszínes megközelítésekből fakadó hatékonytalanság, túlnépesedés,stb.) a vallás szerepe és felelőssége is elvitathatatlan, és -ellenben sok összetettebb részelemével szemben- egyértelműen tettenérhető.
több mint 5 éve
"Nézd meg, leteszem ide, megüt, megharap, megkarmol? Odaugrik aztán tökön rúg? Ugyan, nem árt ez senkinek"A vallás igenis káros.Már értem miért nem vagyok hívő!Van akinek valóban nem, viszont van akinek reményt ad, vagy azt tanítja hogy segítse a rászorulókat, szeresse az embertársait stb. Embere válogatja, változó hogy kinek mire jó, mit ad neki.Arra mindenképp.És mindez 2020-ban...Meggazdagodásra még mindig a legjobb találmány a vallás és az egyház.
És még van, aki csodálkozik, hogy vasárnap tele az IKEA.
Sobri Jóska
Mikey
De lelkiéletre, önfejlesztésre, helyes valóságérzékelésre, gondolkodásra meg nagyon nem.
Sobri Jóska
De semmiképpen sem mondanám egyikre se hogy jó vagy rossz.
A vallás nekem olyan mint a mákostészta: nagyon jó dolognak tartom, de mértékkel kell fogyasztani.
eaglesmcnabb
Utálom a mákos tésztát!
Amúgy erre is él az örök szabály, semmi sem rossz, csak ha a mértékét nem tartod be.
(Jó a semmi se az túlzás már várom hogy valaki belekössön)
Toca
Sobri Jóska
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
Szerintem nagyon meglepődnél, ha elbeszélgetnél fiatal jezsuitákkal. De mondhatnék sok más példát is. Annyiféle egyház, azokon belül annyiféle irányzat és személyiség van, hogy ez így - enyhén szólva - túlságosan leegyszerűsített + általánosító vélemény. Pedig én se vagyok vallásos. A legkevésbé sem.Belekötök, de csak annyiban, hogy pont a vallásra nem igaz, és most arról beszélünk konkrétan.Már értem miért nem vagyok hívő!Van akinek valóban nem, viszont van akinek reményt ad, vagy azt tanítja hogy segítse a rászorulókat, szeresse az embertársait stb. Embere válogatja, változó hogy kinek mire jó, mit ad neki.Arra mindenképp.És mindez 2020-ban...Meggazdagodásra még mindig a legjobb találmány a vallás és az egyház.
És még van, aki csodálkozik, hogy vasárnap tele az IKEA.
Sobri Jóska
Mikey
De lelkiéletre, önfejlesztésre, helyes valóságérzékelésre, gondolkodásra meg nagyon nem.
Sobri Jóska
De semmiképpen sem mondanám egyikre se hogy jó vagy rossz.
A vallás nekem olyan mint a mákostészta: nagyon jó dolognak tartom, de mértékkel kell fogyasztani.
eaglesmcnabb
Utálom a mákos tésztát!
Amúgy erre is él az örök szabály, semmi sem rossz, csak ha a mértékét nem tartod be.
(Jó a semmi se az túlzás már várom hogy valaki belekössön)
Toca
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán, bármi is a szervezeti kerete, muszlim, katolikus, református, hetednapi adventista. Dogmákat állít fel, rugalmatlan, és ezáltal gátolja a valóban teremtő, alkotó, önsegítő gondolkodást, a valóban hatékony, célravezető problémamegoldást.
Bizonyára van, aki annyira sérült, instabil és traumatizált, hogy még a vallás, egyház is előrelépés neki, de attól még a hideg, háromnapos tökfőzelék nem delikát, mert valaki éhezik vagy előtte csak penészes krumplit tudott enni.
Sobri Jóska
több mint 5 éve
Belekötök, de csak annyiban, hogy pont a vallásra nem igaz, és most arról beszélünk konkrétan.Már értem miért nem vagyok hívő!Van akinek valóban nem, viszont van akinek reményt ad, vagy azt tanítja hogy segítse a rászorulókat, szeresse az embertársait stb. Embere válogatja, változó hogy kinek mire jó, mit ad neki.Arra mindenképp.És mindez 2020-ban...Meggazdagodásra még mindig a legjobb találmány a vallás és az egyház.
És még van, aki csodálkozik, hogy vasárnap tele az IKEA.
Sobri Jóska
Mikey
De lelkiéletre, önfejlesztésre, helyes valóságérzékelésre, gondolkodásra meg nagyon nem.
Sobri Jóska
De semmiképpen sem mondanám egyikre se hogy jó vagy rossz.
A vallás nekem olyan mint a mákostészta: nagyon jó dolognak tartom, de mértékkel kell fogyasztani.
eaglesmcnabb
Utálom a mákos tésztát!
Amúgy erre is él az örök szabály, semmi sem rossz, csak ha a mértékét nem tartod be.
(Jó a semmi se az túlzás már várom hogy valaki belekössön)
Toca
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán, bármi is a szervezeti kerete, muszlim, katolikus, református, hetednapi adventista. Dogmákat állít fel, rugalmatlan, és ezáltal gátolja a valóban teremtő, alkotó, önsegítő gondolkodást, a valóban hatékony, célravezető problémamegoldást.
Bizonyára van, aki annyira sérült, instabil és traumatizált, hogy még a vallás, egyház is előrelépés neki, de attól még a hideg, háromnapos tökfőzelék nem delikát, mert valaki éhezik vagy előtte csak penészes krumplit tudott enni.
több mint 5 éve
Már értem miért nem vagyok hívő!Van akinek valóban nem, viszont van akinek reményt ad, vagy azt tanítja hogy segítse a rászorulókat, szeresse az embertársait stb. Embere válogatja, változó hogy kinek mire jó, mit ad neki.Arra mindenképp.És mindez 2020-ban...Meggazdagodásra még mindig a legjobb találmány a vallás és az egyház.
És még van, aki csodálkozik, hogy vasárnap tele az IKEA.
Sobri Jóska
Mikey
De lelkiéletre, önfejlesztésre, helyes valóságérzékelésre, gondolkodásra meg nagyon nem.
Sobri Jóska
De semmiképpen sem mondanám egyikre se hogy jó vagy rossz.
A vallás nekem olyan mint a mákostészta: nagyon jó dolognak tartom, de mértékkel kell fogyasztani.
eaglesmcnabb
Utálom a mákos tésztát!
Amúgy erre is él az örök szabály, semmi sem rossz, csak ha a mértékét nem tartod be.
(Jó a semmi se az túlzás már várom hogy valaki belekössön)
több mint 5 éve
Van akinek valóban nem, viszont van akinek reményt ad, vagy azt tanítja hogy segítse a rászorulókat, szeresse az embertársait stb. Embere válogatja, változó hogy kinek mire jó, mit ad neki.Arra mindenképp.És mindez 2020-ban...Meggazdagodásra még mindig a legjobb találmány a vallás és az egyház.
És még van, aki csodálkozik, hogy vasárnap tele az IKEA.
Sobri Jóska
Mikey
De lelkiéletre, önfejlesztésre, helyes valóságérzékelésre, gondolkodásra meg nagyon nem.
Sobri Jóska
De semmiképpen sem mondanám egyikre se hogy jó vagy rossz.
A vallás nekem olyan mint a mákostészta: nagyon jó dolognak tartom, de mértékkel kell fogyasztani.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
Nagyon igaz, de a mai társadalomnak nem is ezek a céljai, hanem pont az ellenkezője.Arra mindenképp.És mindez 2020-ban...Meggazdagodásra még mindig a legjobb találmány a vallás és az egyház.
És még van, aki csodálkozik, hogy vasárnap tele az IKEA.
Sobri Jóska
Mikey
De lelkiéletre, önfejlesztésre, helyes valóságérzékelésre, gondolkodásra meg nagyon nem.
Sobri Jóska
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
Képes vagyok. De az a dolgokat nem tudja meg nem történtté tenni, a tényeket megmásítani, az érzéseket, gondolatokat átfordítani. Vagyis elég haszontalan dolog.Légy képes a megbocsátásra:Arra mindenképp.És mindez 2020-ban...Meggazdagodásra még mindig a legjobb találmány a vallás és az egyház.
És még van, aki csodálkozik, hogy vasárnap tele az IKEA.
Sobri Jóska
Mikey
De lelkiéletre, önfejlesztésre, helyes valóságérzékelésre, gondolkodásra meg nagyon nem.
Sobri Jóska
777blog.hu/2021/01/21/egy-ordoguzo-4-tanacsa-a-megbocsatasra/
nagylaza
több mint 5 éve
Légy képes a megbocsátásra:Arra mindenképp.És mindez 2020-ban...Meggazdagodásra még mindig a legjobb találmány a vallás és az egyház.