Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

NFL csevegő

82 feliratkozó

több mint 1 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 241 — situational football
Egyébként Darnoldnak már volt 5 teljes éve az NFL-ben(+ a partvonal mellett 2), ennyi idő után nagyon nem változnak már játékosok.
Itt sem történt semmi váratlan, csak kiderült, amit eddig is tudtunk. Egy átlagos irányító egy jó rendszerben tud jól játszani, ettől még ő átlagos marad. Ez a szezon inkább azt húzza alá, amit már szintén milliószor meg lehetett állapítani, hogy Cousins féle átlagos QB-knak nem éri meg a nagy pénzt odaadni. Atlantában úgy látszik a mások hibájából sem tudnak tanulni...
Darnold féle QB-k addig jók amíg viszonylag keveset keresnek (ergo csere pénzen vannak tartva), amikor már a keretmélyítés/erősítés elől veszik el az erőforrást, ott kezd lenni a gond és kezdenek többet ártani mint amennyi hasznot hoznak.

És teljesen mind1 mit csinál Darnold a PO-ban, ha csak nem mutat be eszméletlenül földöntúli playeket (amiket még sosem láttunk tőle), nem fog változtatni azon a tényen, hogy ő egy sokadik fogaskerék egy csapatban, akit nem érdemes kitömni, mert a környezete felemelte őt.

Ha megnyerni a Vikings a bajnokságot az elsősorban az edző(k) esetleg Jefferson és nagyon sokadik részben Darnold érdeme lesz.
ZERO_L
Mi szamit kitomesnek?
Egy PO-ba, SB-be jutott/nyert QB-nak penzt kell adnod, mert nincs mas opciod.

Szted ha lenne a csapatoknak opciojuk, akkor egy Geno Smith vagy egy Winston az NFL-ben lenne? Lett volna karrierje Fitzpatricknak?

Ugyanugy ahogy Goffal vagy Mayfielddel tortenik, Darnoldnak is adni fognak penzt.
Ok a Cousins szint, akik hozzak az NFL atlagot, neha jobbak, neha rosszabbak.

Jelenleg 21 csapatnak van meg 5-10 evre a QB-ja (nincs benne Goff, Mayfield es Stafford, de benne van Murray, Tua, Hurts, Young es az ujonc QB-k).

A maradek 11-nek is ki kell allnia valakivel es ha nem tudsz drafton huzni, kell egy atlagos iranyito, ahhoz meg zseton is kell.
Lúdas Solymi
Nem azzal van a baj, hogy közepes irányítók a ligában vannak, hanem hogy irdatlan sok pénzt keresnek, annak fényében mennyit tesznek le a pályára.

Mivel a megmaradt cap spacet át lehet vinni a következő szezonra és kvázi nem tűnik el, ezért semmilyen szinten nem lehet megindokolni, miért kap egy több helyen felsült veterán 100M+os szerződést.
Ezt csak akkor adod meg neki ha azt hiszed ő egy top10 esetleg top 15-s irányító, de akkor meg te hülye vagy.

Pont az ilyen Darnold félek mutatják meg hogy közepes irányító egy jó rendszerben el tud lavírozni. Ergo építsd ki a rendszered és ne azzal kezd, hogy a 35 éves, 12 szezont letolt Cousinsnak odadobod a nagy lóvét.

Minnesota nem tanult a Washington hibájából, az Atlanta meg egyikük hibájából sem.

Nagyon nem lepődnék meg ha lenne egy 4. buta GM az NFL-ben, aki elhinné, hogy Cousins majd jobbá teszi a körülötte lévőket...
(Jets?)

ZERO_L
Értelek, de ez nem így működik.
Cousin amúgy milyen szempontból lett idehozva? Hogy leigazolta a Falcons?
Ezt csak most mondjuk, mert nem épült fel teljesen vagy megkopott, de ha meg bejött volna, akkor mekkora üzlet.
Darnoldnál ugyanez a helyzet, meg Bakernél, Genonál, stb., a kutya nem gondolta, hogy belőlük még épkézláb QB válik, ugyanúgy ahogy Goffnál sem.

Plusz, ha van egy csapatod, amelyik még ha nincs is kész (ez is mit jelent?), de kell bele egy QB, akkor nem valami ligaalját akarsz odaültetni, mert az nem emel rajta. Ha meg nem hozod el az elérhető QB-t mikor lehetőséged van rá és mondjuk később beválik, akkor a tulaj fog rákérdezni, hogy mégis mi a lófaszért fizet téged. Főleg úgy, hogy Cousint "több helyen felsült" veteránnak nevezni megmosolyogtató-

Én elhiszem, hogy a szurkolók szeretnek min-maxolni, meg értékekben gondolkodni és csak a TOP5 QB az igazi, csak ez nem így megy.

A pénz meg lehet h a teljesítményhez sok, csak ha licit van, akkor csengetni kell, akkor is ha tudod, hogy "értékén" felül fizeted meg az adott játékost.

Ha van 10 csapat aki 5 közepes QB-ért versenyzik, akkor ott csengetni kell vagy validálni, hogy miért szopsz még egy évet úgy, hogy az se biztos, hogy a következő évi drafton legelöl leszel és h lesz épkézláb QB.
Lúdas Solymi
De akkor minek nevezzük Cousinst? Peches irányítónak?
Csak mert bőven meg van már az elegendő minta, hogy ítéletet mondjuk rá. 10 szezon 1 playoff győzelem. Ezt minek neveznéd?
Nálam ő egy inkonzisztens átlagos irányító, és ilyen szempontból a legveszélyesebb, mert bizonyos meccseken elhiszed neki és ahogy a példa mutatja egyesek képesek felülni a hypera kifizetve neki csilliárdokat. De ezzel csak magukat csapják be.

De senki nem mondta, hogy kutyaütő lenne vagy ne lenne a helye a ligában. Van helye, csak rohadtul nem ennyiért.
Geno, Darnold, Baker példáit nem tudom minek mosod ide, ők nem 100 misis garantált fizuval tesznek le közepes(vagy annál kicsivel jobb) szintet. Az ő fizetésük sokkal barátibb mint Cousinsé.
Valahol itt kéne meghúzni a határt és nem elit fizut(ahoz közelit) adni, olyannak aki ezt soha semmikor nem érdemelte meg.

Értem, hogy csak egy maroknyi Bakerhez hasonló "nem elég jó de nem is ócska" irányító van, de miért kell ezért licitálni? Ki kényszerít rá? A tulaj? Akkor egy idiótának dolgozol, az miért jó?
Ha pl egy Cousins nem fogadja el a normális értékét akkor hozzál egy Brisettet egy Garoppolot egy Darnoldot fillérekért és igen rá kell menni a top 5 pickre, mert ez a kőkemény valóság vagy lehet a vakszerencsében bízni hogy 3. körön túl találsz értelmes irányítót. Ezt egy tulajnak el kell fogadnia, már ha normális sportszakmai érdekek vezérlik(bőven van olyan tulaj aki magasról szarik erre).

FA piacon meg nem fogsz jó QBt találni, ez ma már nem az a világ ahol egy Favre-ot egy év után eltradelnek majd csinál egy HOF karriert. Itt vagy a draft van vagy a nagy büdös semmi. Az hogy Brady meg Manning kiment a piacra az anomália, de bennük sem volt sok idény szóval lehetett tudni, hogy rövid lesz az öröm. Ma egy top10es QB nem kerül ki a piacra mert az a GM aki ezt megteszi azt azonnal élve elássák az endzoneban.

Tudom nagyon jól, hogy ez nem annyira egyszerű és nem fekete fehér, de nagyon sok GM-en inkább azt látom, hogy akár a scouting munkát, akár a csapat építésbe fektethető extra időt és energiát megúszva, egy veterán nagynevű(nek hitt) irányító leigazolásában találja meg a siker kulcsát és akkor máris van kifogás miért nincs értelmes fal/védelem/elkapó.

Én azt szeretném látni, hogy a GMek tanulnak a Cousins-deal, Wilson-trade és Watson-deal-béli fiaskókból. És például most Darnoldot látva nem benne látják a franchise megváltóját.
(amíg nem az én csapatom csinálja addig én max jót mulatok rajta, de összeségében szomorú ez valahol).

Major sportban csak is min-max gondolkodás a célravezető, aki nem ezt vallja az nem a végső győzelmet keresi, márpedig a sport erről szól.
Treadmill státusz a lehető legrosszabb dolog, ami történhet egy franchisezal. Ezt meg csak akkor tudod elkerülni ha nem elégszel meg a középszerrel.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 1 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 726 — Chiefs GM
De egyébként az is érdekes lenne, ha a Rams és a Chargers is hazai pályán játszaná a konfdöntőt, mert akkor biztos nem mehetne egymás után a két meccs.
Kampman
Azért ezt fogadd meg 2.000 EUR-ral. 😊

több mint 1 éve
fake.id 2 174 — sixseveeeeeen
De egyébként az is érdekes lenne, ha a Rams és a Chargers is hazai pályán játszaná a konfdöntőt, mert akkor biztos nem mehetne egymás után a két meccs.
Kampman
vasárnap/hétfő lenne, ezt már rég letárgyalta az nfl a metlife miatt

what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 998
De egyébként az is érdekes lenne, ha a Rams és a Chargers is hazai pályán játszaná a konfdöntőt, mert akkor biztos nem mehetne egymás után a két meccs.
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 998
Texans - Chargers
Ravens - Steelers
Bills - Broncos
Eagles - Packers
Buccaneers - Redskins
Rams - Vikings

Chiefs - Chargers
Bills - Ravens
Lions - Rams
Eagles - Buccaneers

Lions - Buccaneers
Bills - Chargers

Buccaneers - Bills
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 694
Egyébként Darnoldnak már volt 5 teljes éve az NFL-ben(+ a partvonal mellett 2), ennyi idő után nagyon nem változnak már játékosok.
Itt sem történt semmi váratlan, csak kiderült, amit eddig is tudtunk. Egy átlagos irányító egy jó rendszerben tud jól játszani, ettől még ő átlagos marad. Ez a szezon inkább azt húzza alá, amit már szintén milliószor meg lehetett állapítani, hogy Cousins féle átlagos QB-knak nem éri meg a nagy pénzt odaadni. Atlantában úgy látszik a mások hibájából sem tudnak tanulni...
Darnold féle QB-k addig jók amíg viszonylag keveset keresnek (ergo csere pénzen vannak tartva), amikor már a keretmélyítés/erősítés elől veszik el az erőforrást, ott kezd lenni a gond és kezdenek többet ártani mint amennyi hasznot hoznak.

És teljesen mind1 mit csinál Darnold a PO-ban, ha csak nem mutat be eszméletlenül földöntúli playeket (amiket még sosem láttunk tőle), nem fog változtatni azon a tényen, hogy ő egy sokadik fogaskerék egy csapatban, akit nem érdemes kitömni, mert a környezete felemelte őt.

Ha megnyerni a Vikings a bajnokságot az elsősorban az edző(k) esetleg Jefferson és nagyon sokadik részben Darnold érdeme lesz.
ZERO_L
Mi szamit kitomesnek?
Egy PO-ba, SB-be jutott/nyert QB-nak penzt kell adnod, mert nincs mas opciod.

Szted ha lenne a csapatoknak opciojuk, akkor egy Geno Smith vagy egy Winston az NFL-ben lenne? Lett volna karrierje Fitzpatricknak?

Ugyanugy ahogy Goffal vagy Mayfielddel tortenik, Darnoldnak is adni fognak penzt.
Ok a Cousins szint, akik hozzak az NFL atlagot, neha jobbak, neha rosszabbak.

Jelenleg 21 csapatnak van meg 5-10 evre a QB-ja (nincs benne Goff, Mayfield es Stafford, de benne van Murray, Tua, Hurts, Young es az ujonc QB-k).

A maradek 11-nek is ki kell allnia valakivel es ha nem tudsz drafton huzni, kell egy atlagos iranyito, ahhoz meg zseton is kell.
Lúdas Solymi
Nem azzal van a baj, hogy közepes irányítók a ligában vannak, hanem hogy irdatlan sok pénzt keresnek, annak fényében mennyit tesznek le a pályára.

Mivel a megmaradt cap spacet át lehet vinni a következő szezonra és kvázi nem tűnik el, ezért semmilyen szinten nem lehet megindokolni, miért kap egy több helyen felsült veterán 100M+os szerződést.
Ezt csak akkor adod meg neki ha azt hiszed ő egy top10 esetleg top 15-s irányító, de akkor meg te hülye vagy.

Pont az ilyen Darnold félek mutatják meg hogy közepes irányító egy jó rendszerben el tud lavírozni. Ergo építsd ki a rendszered és ne azzal kezd, hogy a 35 éves, 12 szezont letolt Cousinsnak odadobod a nagy lóvét.

Minnesota nem tanult a Washington hibájából, az Atlanta meg egyikük hibájából sem.

Nagyon nem lepődnék meg ha lenne egy 4. buta GM az NFL-ben, aki elhinné, hogy Cousins majd jobbá teszi a körülötte lévőket...
(Jets?)

ZERO_L
Értelek, de ez nem így működik.
Cousin amúgy milyen szempontból lett idehozva? Hogy leigazolta a Falcons?
Ezt csak most mondjuk, mert nem épült fel teljesen vagy megkopott, de ha meg bejött volna, akkor mekkora üzlet.
Darnoldnál ugyanez a helyzet, meg Bakernél, Genonál, stb., a kutya nem gondolta, hogy belőlük még épkézláb QB válik, ugyanúgy ahogy Goffnál sem.

Plusz, ha van egy csapatod, amelyik még ha nincs is kész (ez is mit jelent?), de kell bele egy QB, akkor nem valami ligaalját akarsz odaültetni, mert az nem emel rajta. Ha meg nem hozod el az elérhető QB-t mikor lehetőséged van rá és mondjuk később beválik, akkor a tulaj fog rákérdezni, hogy mégis mi a lófaszért fizet téged. Főleg úgy, hogy Cousint "több helyen felsült" veteránnak nevezni megmosolyogtató-

Én elhiszem, hogy a szurkolók szeretnek min-maxolni, meg értékekben gondolkodni és csak a TOP5 QB az igazi, csak ez nem így megy.

A pénz meg lehet h a teljesítményhez sok, csak ha licit van, akkor csengetni kell, akkor is ha tudod, hogy "értékén" felül fizeted meg az adott játékost.

Ha van 10 csapat aki 5 közepes QB-ért versenyzik, akkor ott csengetni kell vagy validálni, hogy miért szopsz még egy évet úgy, hogy az se biztos, hogy a következő évi drafton legelöl leszel és h lesz épkézláb QB.
több mint 1 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 182
mondjuk nem hiszem hogy bármit jelentene de itt a friss
mit kell nézni?

Cruyffista
Semmit, ez egy hülyeség. A rossz csapatok ismérve, hogy szorosan kapnak ki.
Az idővel idegőrlő lesz, negatív spirált okoz és rossz berögződéseket eredményez.

Persze más motiváció, ha deklarált esélyesként veszítesz így (Bengals), és más, ha építkező csapatként (Broncos).
De a fejlődés nem lineáris, sosem jelenti egy ilyen típusú szezon azt, h a trend majd megfordul. Azt meg kell fordítani, munkával.
több mint 1 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 241 — situational football
szerintem akkor is bőven fölülteljesítő szezonunk volt és főleg Nix az aki túlteljesített.
Black_Adder
Tebow után végre van egy normális, megbízható QB a Denvernél.
Én kedvelem az ilyen "lenézett QB menni PO" sztorikat, Go Broncos.
Őszentsége Sobri Jóska
A 2012-15 környéki szenvedéseik különösen fájdalmasak voltak.
Kampman
Gondolhatod Tebow legnagyobb és egyetlen fanjának mennyi szenvedéssel járhatott végignézni egy 55 passzolt TD-s szezont 🙂

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 1 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 485
PO tippek?

Broncos @ Bills
Steelers @ Ravens
Chargers @ Texans
Packers @ Eagles
Commanders @ Buccaneers
Vikings @ Rams

Chargers @ Chiefs
Ravens @ Bills
Vikings @ Eagles
Commanders @ Lions

Bills @ Chiefs
Vikings @ Lions

Bills vs Lions - elmarad

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 998
szerintem akkor is bőven fölülteljesítő szezonunk volt és főleg Nix az aki túlteljesített.
Black_Adder
Tebow után végre van egy normális, megbízható QB a Denvernél.
Én kedvelem az ilyen "lenézett QB menni PO" sztorikat, Go Broncos.
Őszentsége Sobri Jóska
A 2012-15 környéki szenvedéseik különösen fájdalmasak voltak.
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 222 — #NoStress
szerintem akkor is bőven fölülteljesítő szezonunk volt és főleg Nix az aki túlteljesített.
Black_Adder
Tebow után végre van egy normális, megbízható QB a Denvernél.
Én kedvelem az ilyen "lenézett QB menni PO" sztorikat, Go Broncos.

több mint 1 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 887 — Víí veeer dö cseempjönsz.
mondjuk nem hiszem hogy bármit jelentene de itt a friss
mit kell nézni?

Cruyffista
Mindössze 6 csapat volt, amelyik nem tépelődött, hogy most akkor győzzön vagy veszítsen 😊
több mint 1 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
mondjuk nem hiszem hogy bármit jelentene de itt a friss
mit kell nézni?
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 427 — The Mathematician
Kizárólag érdekességként írom, hogy a Bengals az egy labdabirtoklásos meccseken: 4-7 lett.
Volt két egy pontos vereségük, volt hosszabbításos FG vereségük. Nüanszok és inchek ugye.
Willie Parker
Negritis, a vajda
ez szerintem a tavalyi, mármint a 2023-mas szezoné...
Black_Adder
oh, tényleg
my mistake 😊
csak akkor fasznak hozza fel 2025re?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 485
Kizárólag érdekességként írom, hogy a Bengals az egy labdabirtoklásos meccseken: 4-7 lett.
Volt két egy pontos vereségük, volt hosszabbításos FG vereségük. Nüanszok és inchek ugye.
Willie Parker

Negritis, a vajda
ez szerintem a tavalyi, mármint a 2023-mas szezoné...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 1 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 182
Szerintem meg jobb volt, amikor 6 csapat ment be PO-bA, mert nevetséges, hogy két pozitív mérlegű csapat megverése útján jogosult leszel a rájátszásra. Akár Bengals, akár Broncos, akár mi vagyunk az érintettek.
Willie Parker
A felvetést olyan szempontból értem és elfogadom, hogy attól, hogy szoros meccseken, de a jó csapatoktól kikaptunk. Fájó lenne ilyen küzdelem után lemaradni a PO-ról, de fair. A 6 előttünk végző csapat 17 meccs alapján jobb volt (a mögöttünk lévőek meg 17 meccs alapján rosszabbak.) és én is a szűkebb PO híve vagyok, nyilván nem bánom, hogy ott a Broncos, de általánosságban ne legyen belőle NBA, hogy lassan minden csapat bejut az alapszakasz meg csak bohóckodás...

Olyan szempontból viszont nem érzem gáznak, a jelenlétünket, hogy a 7 vereségünkből 6 az egy labdabirtokláson belüli volt, szóval nem hiszem hogy annyira kilógnánk a sorból. KC pl egy blokkolt FG-lal vert odahaza az A csapatával, persze az is vereség de nem érzem, hogy annyival gyengébbek lennénk mondjuk a Chargersnél vagy a Texansnál. Aztán nyilván nem esélyesként megyünk Buffaloba, de bízom benne, hogy izgalmas meccs kerekedik belőle, mert ugyanúgy az utolsó lehelletéig küzd a csapat, mint 16 meccsen a 17 meccses alapszakaszból. Ha úgy vesszük jobban ott a helye, mint a '11-es Broncosnak, ami 6 csapatos PO-ba jutott. Aztán ha kiüt 41-10-re a Bills nyilván arról fog szólni minden, hogy mennyivel jobb lett volna a formába jövő Bengals a PO-ban, de előbb várjuk meg hátha egy végletekig kiélezett meccset tudunk játszani ott is...

Viszont (ez már nem a te felvetésednek szól) ha 6 meccses a PO mezőny és lemaradunk, szerintem akkor is bőven fölülteljesítő szezonunk volt és főleg Nix az aki túlteljesített. Nem tudom mitől ennyire antipatikus, hogy nem lehet elismerni az érdemeit, 2 szar meccs után nem tud dobni, 15 jobb meccs után korai még bármit mondani róla, meg rosszabb mint a tavalyi Wilson... LOL. Mint a tavalyi Wilson. Nem is tudom ilyen felvetésre minek reagálok egyáltalán...

Az antifodbal-t nem a D-re írtam, hanem az LOS környéki passzokra….
KeyG
Ez esetben Tom Brady antifodbalista volt.
empty taxi
Minden idők legjobb manager qb-ja 😉
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 15 511
Az antifodbal-t nem a D-re írtam, hanem az LOS környéki passzokra….
KeyG
Ez esetben Tom Brady antifodbalista volt.
empty taxi
XD

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 1 éve
szaba Los Angeles Chargers 13 204
Az antifodbal-t nem a D-re írtam, hanem az LOS környéki passzokra….
KeyG
Ez esetben Tom Brady antifodbalista volt.
empty taxi
Aztán elment Tampába, hogy ennek ellenkezőjét bizonyítsa, 42-44 évesen.
több mint 1 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 413 — NFL bracket champion '26
Az antifodbal-t nem a D-re írtam, hanem az LOS környéki passzokra….
KeyG
Ez esetben Tom Brady antifodbalista volt.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 1 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Az antifodbal-t nem a D-re írtam, hanem az LOS környéki passzokra….
KeyG
Értem, de a D-k közti különbség teszi lehetővé, hogy legyen üteme a meccseknek, és ne hátrányból kelljen legtöbbször az endzone-t bombázni. Rookie irányítót kellett fejleszteni, megtalálták a közös nevezőt hogy legyen PO, de ne legyen 30 INT. No mindegy, a vége mindkét csapat esetében az szerintem, hogy kikapnak Buffalóban. De amit a média művel az elmúlt 2-3 hétben az nagyon nem oké, akármennyire jó QB Burrow.
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 15 511
Senki nem akar Burrowék ellen játszani, mert a Bengals O bárkinek bármikor képes felrakni 35 pontot ellenben a Broncos féle antifutballal szemben, ami a Bengals ellen is az LOS környéki passzoknál megállt és jelzem sok más meccsen is, ez nem több mint game management alap szint. Ennél a Bengals többet tud, és ezt szerintem nem kellene mellre venni, mert ez szerintem tény.

Nix és a Broncos is cáfoljon nagyközönségre, ezt kívánom Nekik. Az esély adott most is és az elkövetkező években is.
KeyG
Baromság. A Bengals 2 darab pozitív mérlegű csapatot vert meg, ha már ennyire rá vagyunk erre tapadva. Hosszabbításban a Broncost, meg most szombaton a Steelerst épphogy. Nyilvánvalóan nem tudnak bárhol bárki ellen 35 pontot felrakni, statokból is tisztán leolvasható ha az eye-test nem lenne elég, hogy Burrow és Chase lerakott egy történelmi szezont, amúgy az O kollektíven nincs ott a legjobbak közt, támadófalban elég komoly gondjaik vannak. Advanced statokban az AFC-ből O oldalon kimagaslott a Bills és a Ravens, utánuk azért nem kevéssel lemaradva jön a Chiefs és Bengals, majd egy polccal alatta egyhuzamban Chargers, Broncos, Steelers, végül tökutolsó a Texans. Csakhát van a labdának D oldala is, amit meg hagyjunk, mert antifodbal.

Most passing TDs all-time as a rookie:
1. Justin Herbert 31
2. Bo Nix 29

Bengals ellen ki lett osztva a szezon leghosszabb passza a levegőben.

Nagyközönség helyett jobban szeretném ha továbbra is nfl játékosok ellen harcolnának.
Cruyffista
Az antifodbal-t nem a D-re írtam, hanem az LOS környéki passzokra….

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 535 — Saturday Night Lights
Szerintem meg jobb volt, amikor 6 csapat ment be PO-bA, mert nevetséges, hogy két pozitív mérlegű csapat megverése útján jogosult leszel a rájátszásra. Akár Bengals, akár Broncos, akár mi vagyunk az érintettek.
Willie Parker
Ez viszont azért (is) van, mert kettészakadt a mezőny, a középjó és középszr kategória kihalóban.
A 6 szerintem is jobb volt, de lassan már készülhetünk a nyolcra.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)