Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

NFL csevegő

82 feliratkozó

több mint 1 éve
Assurbanapli Denver Broncos 2 107
IMG-7365
KeyG
Mennyivel igazságosabb lenne, ha a csoportgyőztesek nem automatikusan 1-4.helyezettek lennének biztos hazai pályával a wild card körben. Nyilván ez már régóta vitatéma, de egyértelműen nem igazságos, hogy mondjuk 9-8-al csoportot lehet nyerni, és aztán hazai pályán játszhatnak egy olyan csapat ellen, akik akár 5-el többet nyertek, ez ismét teljesen elértékteleníti az alapszakaszt.

Mert rendben, azt aláírom, hogy minden csoportgyőztes jusson be automatikusan a playoffba, de az, hogy biztos hazai pálya legalább 1 meccsen, nekem kicsit bicskanyitogató (lásd NFC South, ahol már évek óta szinte biztosan a konferencia 4.helyén végez a csoportgyőztes). De mondom, tudom, nem én hozom ezt fel először témaként, csak furcsa, hogy ennyire ragaszkodnak itt a régi hagyományokhoz a tulajok, és nincs semmi változtatás (pénz beszél nyilván..)
Hurka
Fordítva nézed.
A PO-ba bejut az, aki megnyeri a csoportját. Ez teljesen logikus.
Az idők során úgy alakult, hogy aki nem nyeri meg, az jó mérleggel kap egy lehetőséget, egy szabadkártyát a PO-ra, aminek lehet örülni, második esély egy csapatnak, amelyik nem nyerte meg a csoportját.
Nem pénz vagy hagyomány kérdése, hanem simán nonszensz lenne, ha egy csoportgyőztes bármiben is hátrányt szenvedne egy olyan csapattal szemben, amelyik nem csoportgyőzelemmel kivívta, hanem (pont a "több meccs, több pénz" érdeke miatt) kvázi ajándékba kapta a rájatszásrészvételt.
Mindenféle logikával szembe menne ami a sporthoz, fair playhez, a győzelem értékéhez, vagy az amerikai világfelfogáshoz kapcsolódik.
Őszentsége Sobri Jóska
Nekem ez a csoportgyőztest mindenképpen szentté avatjuk attitűd azért nem szimpi, mert vannak olyan csapatok, akik pofozógépekkel vannak egy csoportban, minden évben elegendő azok elé kerülni, és vannak olyan csapatok, akik meg minden évben vért hugyoznak, mert olyan kemény mindig a csoportjuk. Ennél még az is igazságosabb lenne, ha OK, ünnepeljük a csoportgyőzteseket, de akkor minden évben sorsolással dőljön el, hogy kik vannak az egyes csoportokban.
több mint 1 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 667

zacknorb
Azért megmosolyogtató az NFC - AFC qb hármasokat összenézni 😊 és akkor kik maradtak ugye le az AFC-Ben.

Egyébént is nyomasztó az AFC qb-minőségi fölénye egy ideje, az egy szem Staffordot leszámítva utoljára 2018ban nyert original NFC qb Super Bowlt.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 368 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya

Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 222 — #NoStress
IMG-7365
KeyG
Mennyivel igazságosabb lenne, ha a csoportgyőztesek nem automatikusan 1-4.helyezettek lennének biztos hazai pályával a wild card körben. Nyilván ez már régóta vitatéma, de egyértelműen nem igazságos, hogy mondjuk 9-8-al csoportot lehet nyerni, és aztán hazai pályán játszhatnak egy olyan csapat ellen, akik akár 5-el többet nyertek, ez ismét teljesen elértékteleníti az alapszakaszt.

Mert rendben, azt aláírom, hogy minden csoportgyőztes jusson be automatikusan a playoffba, de az, hogy biztos hazai pálya legalább 1 meccsen, nekem kicsit bicskanyitogató (lásd NFC South, ahol már évek óta szinte biztosan a konferencia 4.helyén végez a csoportgyőztes). De mondom, tudom, nem én hozom ezt fel először témaként, csak furcsa, hogy ennyire ragaszkodnak itt a régi hagyományokhoz a tulajok, és nincs semmi változtatás (pénz beszél nyilván..)
Hurka
Fordítva nézed.
A PO-ba bejut az, aki megnyeri a csoportját. Ez teljesen logikus.
Az idők során úgy alakult, hogy aki nem nyeri meg, az jó mérleggel kap egy lehetőséget, egy szabadkártyát a PO-ra, aminek lehet örülni, második esély egy csapatnak, amelyik nem nyerte meg a csoportját.
Nem pénz vagy hagyomány kérdése, hanem simán nonszensz lenne, ha egy csoportgyőztes bármiben is hátrányt szenvedne egy olyan csapattal szemben, amelyik nem csoportgyőzelemmel kivívta, hanem (pont a "több meccs, több pénz" érdeke miatt) kvázi ajándékba kapta a rájatszásrészvételt.
Mindenféle logikával szembe menne ami a sporthoz, fair playhez, a győzelem értékéhez, vagy az amerikai világfelfogáshoz kapcsolódik.

több mint 1 éve
Hurka Green Bay Packers Michigan State Spartans 4 107
IMG-7365
KeyG
Mennyivel igazságosabb lenne, ha a csoportgyőztesek nem automatikusan 1-4.helyezettek lennének biztos hazai pályával a wild card körben. Nyilván ez már régóta vitatéma, de egyértelműen nem igazságos, hogy mondjuk 9-8-al csoportot lehet nyerni, és aztán hazai pályán játszhatnak egy olyan csapat ellen, akik akár 5-el többet nyertek, ez ismét teljesen elértékteleníti az alapszakaszt.

Mert rendben, azt aláírom, hogy minden csoportgyőztes jusson be automatikusan a playoffba, de az, hogy biztos hazai pálya legalább 1 meccsen, nekem kicsit bicskanyitogató (lásd NFC South, ahol már évek óta szinte biztosan a konferencia 4.helyén végez a csoportgyőztes). De mondom, tudom, nem én hozom ezt fel először témaként, csak furcsa, hogy ennyire ragaszkodnak itt a régi hagyományokhoz a tulajok, és nincs semmi változtatás (pénz beszél nyilván..)
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 22 079
Ez nem kérdés, max trollkodás,
Ami tény, hogy Eli visszatette a csapatot a térképre.
Cseszhettük volna a védelmünket, ha nem nyerünk amikor kellett. Már a nevükre is csak a hard core fanok emlékeznének.
4 SB győzelem van a Giants mögött all time nem csak kettő.
Óriási a szakadék a 4 vagy több győztes és a futottak még alatta kategória között.
Ez már történelem, a végtelen sikertelen PO-ba jutásokat simán elcserélne bárki egy végső győzelemért.
Ez a sport erről szól, SB or bust.
A többi csak duma.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 31 217 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 15 511
IMG-7365

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 1 éve
no Baltimore Ravens 9 094
Erdekes hogy van ketto through and through Giants legendas jatekos es mindenki mas kap voksot 😊 meg ugy is hogy kettejuk kozul kell valasztani, mert nem a legjobb jatekost keressuk aki egyszer latott mar Giants mezt hanem aki + masfel evtizedig vezette a csapatot jobb es rosszabb idokon keresztul.
no
Látod, ez van, ha mindenkinek mások a szempontjai.
Én azta QB-t írtam, aki akár egyetlen meccsen is volt kezdő QB Giants mezben, így az én szempontjaim alapján Kurt Warner a legjobb Giants QB.
Neked mások a szempontjaid, a többi fórumozónak is, a Giants HoF-nak is, az NFL-nek is.
Már csak azt nem tudom, hogy mi az állításod, amit alá akarsz támasztani.
Hogy szerinted Eli nem HoF matéria?
Ezt csak te tudhatod, hisz a te véleményed.
Hogy Eli a jelenlegi HoF szempontrendszer alapján simán HoF tag lesz?
Ez evidencia.
Valami egyéb?
Szabad a gazda.
Őszentsége Sobri Jóska
Nincs semmilyen pontom vele.

Ha 15 evre kell valasztani QB-t kb ugy mint hogy most alairnak aznfc dontot aminek ara van. Simms es EM eseten ez az ar mas es mas.
Te valasztottal egy szar evben egy egyszer jo QB-t, es szived joga a masik 14 evben meg nem szamit.

Nalam Simms lenne es erdekesseg csak. Ez csak egy kerdes amire a valasz arrol arulkodna mit tartasz fontosabbnak az idenyek alatt, de nincs jo vagy rossz megoldas.
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 222 — #NoStress
Erdekes hogy van ketto through and through Giants legendas jatekos es mindenki mas kap voksot 😊 meg ugy is hogy kettejuk kozul kell valasztani, mert nem a legjobb jatekost keressuk aki egyszer latott mar Giants mezt hanem aki + masfel evtizedig vezette a csapatot jobb es rosszabb idokon keresztul.
no
Látod, ez van, ha mindenkinek mások a szempontjai.
Én azta QB-t írtam, aki akár egyetlen meccsen is volt kezdő QB Giants mezben, így az én szempontjaim alapján Kurt Warner a legjobb Giants QB.
Neked mások a szempontjaid, a többi fórumozónak is, a Giants HoF-nak is, az NFL-nek is.
Már csak azt nem tudom, hogy mi az állításod, amit alá akarsz támasztani.
Hogy szerinted Eli nem HoF matéria?
Ezt csak te tudhatod, hisz a te véleményed.
Hogy Eli a jelenlegi HoF szempontrendszer alapján simán HoF tag lesz?
Ez evidencia.
Valami egyéb?
Szabad a gazda.

több mint 1 éve
no Baltimore Ravens 9 094
amugy egy kerdes a legjobb Giants QB?

Simms-EM? Ha a jovobe lehet valasztani melyiket valasztanatok? Miert?
no
Fran Tarkenton
empty taxi
o sem vette a hatara a Giantset hiaba volt fantasztikus jatekos, ebben a kategoriaban nalam Tittle marad a kiraly.
több mint 1 éve
no Baltimore Ravens 9 094
Erdekes hogy van ketto through and through Giants legendas jatekos es mindenki mas kap voksot 😊 meg ugy is hogy kettejuk kozul kell valasztani, mert nem a legjobb jatekost keressuk aki egyszer latott mar Giants mezt hanem aki + masfel evtizedig vezette a csapatot jobb es rosszabb idokon keresztul.
több mint 1 éve
fake.id 2 174 — sixseveeeeeen
amugy egy kerdes a legjobb Giants QB?

Simms-EM? Ha a jovobe lehet valasztani melyiket valasztanatok? Miert?
no
Simms, hands down
warr_b
durva h simmsnek is volt szarabb evei mikor padozott
YoungZeeZee
jeff hoffstetler powa!!

Szerkesztette: fake.id

what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
több mint 1 éve
YoungZeeZee 9 993
amugy egy kerdes a legjobb Giants QB?

Simms-EM? Ha a jovobe lehet valasztani melyiket valasztanatok? Miert?
no
Simms, hands down
warr_b
durva h simmsnek is volt szarabb evei mikor padozott
több mint 1 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 413 — NFL bracket champion '26
amugy egy kerdes a legjobb Giants QB?

Simms-EM? Ha a jovobe lehet valasztani melyiket valasztanatok? Miert?
no
Fran Tarkenton

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 1 éve
no Baltimore Ravens 9 094
amugy egy kerdes a legjobb Giants QB?

Simms-EM? Ha a jovobe lehet valasztani melyiket valasztanatok? Miert?
no
Kurt Warner.
Őszentsége Sobri Jóska
1 evig volt ott es az alatt mediocre volt a csapat,de ekkor jott EM, mert 2003 meg rosszabb volt a csapat. Az o szerepenel Tittle 100x jobb volt.

de megint hosszutavu Giants QB-k kozul kellene valasztani es nem azok kozul akikrol mas mar azt gondolta hogy tul vannak a csucsukon.
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 222 — #NoStress
amugy egy kerdes a legjobb Giants QB?

Simms-EM? Ha a jovobe lehet valasztani melyiket valasztanatok? Miert?
no
Kurt Warner.

több mint 1 éve
no Baltimore Ravens 9 094
amugy egy kerdes a legjobb Giants QB?

Simms-EM? Ha a jovobe lehet valasztani melyiket valasztanatok? Miert?
no
Tittle
Black_Adder
nem igazan jatszik, de o a magasan legjobb igazolas hogy ne legyen kihagyva.
Masfel evtizedre valasztasz QB-t Simms vagy EM?
több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 31 217 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
amugy egy kerdes a legjobb Giants QB?

Simms-EM? Ha a jovobe lehet valasztani melyiket valasztanatok? Miert?
no
Simms, hands down

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 485
amugy egy kerdes a legjobb Giants QB?

Simms-EM? Ha a jovobe lehet valasztani melyiket valasztanatok? Miert?
no
Tittle

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 1 éve
szaba Los Angeles Chargers 13 204
amugy egy kerdes a legjobb Giants QB?

Simms-EM? Ha a jovobe lehet valasztani melyiket valasztanatok? Miert?
no
Geno Smith
több mint 1 éve
no Baltimore Ravens 9 094
amugy egy kerdes a legjobb Giants QB?

Simms-EM? Ha a jovobe lehet valasztani melyiket valasztanatok? Miert?
több mint 1 éve
no Baltimore Ravens 9 094
Azert azt meg elolvasnam hogy EM-nek milyen hatasa volt a jatekra
no
Erre könnyű válaszolni.
Pont olyan, mint, Favrenak, Peyton Manningnek vagy Bradynek.
Egyiküknek se az volt a dolguk, hogy a játekra legyen hatásuk, hanem az, hogy a csapatukat győzelemre vezessék. Ebben Eli is jó volt, amikor odajutott a PO-hoz.
De persze bárkinek lehet bármilyen szempontrendszere, de ahhoz, hogy ne vitázni akarjunk a bekerülésekről, hanem megérteni azokat, el kell fogadni az NFL-ét, illetve azokét, akik döntenek. Azokat figyelembevéve meg egyértelmű Eli Manning HoF tagsága. De persze sok olyan szempontrendszert is lehet kreálni, ami szerint meg nem odavaló. De ha azokból indulsz ki, akik már bent vannak, akkor nem látom miből jön az a tipp, hogy ő nem fog bekerülni.
Őszentsége Sobri Jóska
En nem mondtam hogy nem fog bekerulni es a szempontjaim elott ugy kezdtem hogy tolem be is juthat meg nem is es egyaltalan nem erdekel az nfl HOF-ja es utana leirtam en hogy valogatnam be oket.

A jo jatek es az elvart jatek az alap minden jatekosnal, de van jopar jatekos es van ilyen Giants jatekos is a multbol akinek konkretan volt rahatasa a jatekra. Persze ez ritka es azert kerdeztem hogy neki volt-e mert mint szempont feljott es azt el tudnam en is konnyen fogadni, azt nem ( a sajatomban ) hogy nepszeru/mediaszemelyiseg...lalalal