NFL csevegő

82 feliratkozó

3 hónapja
Black_Adder Denver Broncos 9 475
Azt a felháborodást pl értem is, hogy ha dobtak 2 zászlót az OT-ben a Billsre akkor előtte Mossra miért nem, ami eldöntötte volna. | Csak azért basz fel, mert az egyik mellett votl egy eddig nem vitatott late hit, ami 3 yarddal ért volna kevesebbet, a másik meg egyrészt szerintem - bár elfogult vagyok - egy kategóriával látványosabb, másrészt már előtte FG távolságban voltunk és lett volna még egy play közelebb menni. Szerintem nem ezen múlt, de ezektől a körülményektől eltekintve | 2 kérdéses eset egyik erre billent a másik arra. Ha inercia rendszerben akarjuk értékelni a bíráskodást kétségkívül példa az inkonzisztenciára.
Black_Adder
az a DPI nekem azert jelentos, mert mutatja a biroi felfogas valtozasat mar akkor. mikozben elotte a Bills tamadasanal nem ez volt a felfogas.
csebi
Elfogult vagyok, de Mims ellen szerintem jelentősen nagyobb contact van. És továbbra is anélkül a DPI nélkül is FG távolságon belül vagyunk, ha hosszú is az.
Suttont párba lehet állítnai Moss-szal és lehet mondani, hogy ne legen zászló és akkor van helyette a roughing the passer 15 yardért automatikus 1st downért. 3 yarddal jövünk hátrébbról. És akkor semmi sem változik, konzisztensebb bíró döntésekkel jutunk tovább.

Ami változtat a meccs kimeneteléln, az az INT vs elkapás, ami szerintem INT. Vagy a Mossra be nem fújt DPI, amilyet csak Mossra csak idén kb 6× fújtak be. Én attól függetlenül hogy ellenünk csinálják vagy mi csináljuk, örülnék ha ez beleférne a védekezésbe, ennél fogva a Suttonra dobott DPI-t sem hiányolnám ha elmarad akkor se ha utána nem lökik fel telejsen feleslegesen Nixet. Ami azt illeti az sem zavarna, ha az ilyen fellökés nem lenne 15 yard és 1st down, de újabb szubjektivitást hozna be, ha mérlgelnék, hogy megölik-e az irányítót vagy csak meglökik.

Aki úgy érzi, Mossra DPIt kellett volna dobni, azzal nem tudok és nem is szálok vitába. És nyugodtan mindenki biztosra veheti, hogy akkor TD és nem FG. 6ból 6× áttolták Allent 1 yardról, nincs ok feltételezni hogy helyette inkább Wilsonnal passzoltattak volna 1 yardról vagy hogy ne sikerüljön 4ből 1×. Nem tudom mennyi diő maradt volna TD-t csinálni nekünk, ha valaki úgy gondolja ott elvették a Billstől a győzelmet azzal nem vitatkozom. OT-ban az a 2 DPI ha kontextusban nézzük érdemben nem befolyásolta úgy a meccset, mint kontextus nélkül tűnik és ezért - szerintem szándékosan - lehagyják a kontextust mellőle. A Mims ellen dobott ráadásul szerintem más kategória, az INTre meg van hivatalos és elfogadható magyarázat, amit nem befoylásol hogy korábban máshol rosszul döntöttek hasonló szituban.

Ha bedobják Moss a DPIt és vesztünk nem bíróznék, őszintén gratulálnék a Billsnek | és még csak bokatörést sem kívánnék Allennek | . Akik olvasták a hozzászólásaimat néhány minket súlytó ítélet után az elmúlt 15 évben, talán igazolhatják ezt, akkor is ha azok kevésbé fontos szituációban történtek.

A bíráskodás általános színvonalát illetően nem fogalmaztam meg véleményt, nem láttam elég meccset hozzá.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
3 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 478 — Lucas Scott
Azt a felháborodást pl értem is, hogy ha dobtak 2 zászlót az OT-ben a Billsre akkor előtte Mossra miért nem, ami eldöntötte volna. | Csak azért basz fel, mert az egyik mellett votl egy eddig nem vitatott late hit, ami 3 yarddal ért volna kevesebbet, a másik meg egyrészt szerintem - bár elfogult vagyok - egy kategóriával látványosabb, másrészt már előtte FG távolságban voltunk és lett volna még egy play közelebb menni. Szerintem nem ezen múlt, de ezektől a körülményektől eltekintve | 2 kérdéses eset egyik erre billent a másik arra. Ha inercia rendszerben akarjuk értékelni a bíráskodást kétségkívül példa az inkonzisztenciára.
Black_Adder
az a DPI nekem azert jelentos, mert mutatja a biroi felfogas valtozasat mar akkor. mikozben elotte a Bills tamadasanal nem ez volt a felfogas.

Viszont a korábbi rossz ítéleteknek nem szabad precedens erővel bírni a jövőben meghozott ítéletekre. Tételezzünk fel jóhizseműséget és tegyük fel hogy nem a szőkepicsa utasítja a ligát, hogy a KC nyerjen. Ha ott egy bíró szerint A a helyes döntés nem hozhat B ítéletet mert korábban valaki tévesen azt hozta.
És mivel a "football move" nem rendelkezik egzakt definícióval egyik bíró így fogja megítélni másik úgy, és nem lesz konzisztencia. Próbáljátok definiálni az elkapást úgy, hogy minden szitura egyérelmű legyen és a játékélmény / látványosság ne sérüljön a szabály megfogalmazása miatt.

Arra hogy ugyanaz a kar egyszer így ítéli, máskor úgy, arra nem tudok mit mondani. Kéne a bíróknak is egy teljesítményértékelés, ahol ezeknek ki kéne jönnie és aki egy szint alatt teljesít, azt nem alkalmazni tovább. Felőlem akár trendeket is lehetne figyleni, hogy rendszer szinten jól vagy rosszul jár-e egy konkrét csapat egy konkrét bírói kar esetén. És nyilván az egészet transzparensen. És következményekkel.
Az hogy a közvetítés során bekapcsolják a szakértőt, aki a video roomtól függetlenül elmondja, hogy szerinte hogyan kéne ítélni az talán, egy lépés a helyes irányba, csak túl kicsi és túl kevés.
Black_Adder
igen, csak azokrol a playekrol amugy nem jott ki hivatalos dontes, hogy rossz iteletek voltak tudomasom szerint. ergo nem azok.

ugye van teljesitmeny ertekeles egesz szezonban, atbeszelik a hibas donteseket stb. ez alapjan jonnek a PO-ba is, hogy kik lehetnek birok.
de a transzparencia hianyzik tenylegesen. nagyon ritkan jonnek ki bmien formaban, hogy ezt bocs elkurtuk, nem kicsit nagyon. nyilvan lehet hatasa az amcsi jogrendszernek is, hogy akkor karteritesi pert lehetne inditani a liga ellen, fene sem tudja.

amugy nem hiszem, hogy scriptelt, meg rigged liga lenne. eleve sztem az jobban eladhato story lett volna, hogy Allen megy a dontobe, mint ti. nyilvan csak emberek ezek a birok is, es hibaznak. mint mindenki. kiveve aki nem dolgozik.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
Black_Adder Denver Broncos 9 475
Black_Adder
amugy tobbszori visszanezes utan, igen elfogadom, hogy a ket eset mas megiteles ala esik, van kulonbseg. de a lenyeg, hogy mostantol, ha menekulsz akkor elkapast itelnek neked 😀 | nehogy felvedd Cruyff neha jo viccelodni is, nem csak komolykodni. |

a problema nem ezzel van igazan hanem azota latott korabbi donteseken: ugye volt a Worthy elkapas tavaly illetve iden az egyik GB-Chicago alapszakasz meccsen volt egy tok hasonlo play, ahol szinten elkapast iteltek.
csebi
nem láttam őket, de amíg több meccset néztem volt probléma hogy más bírók máshogy ítéltek meg eseteteket vagy akár ugyanazok a bírók ugyanazon a meccsen, szóval nem sokkal ha azt állítjátok, hogy ez még mindig így van.
Azt a felháborodást pl értem is, hogy ha dobtak 2 zászlót az OT-ben a Billsre akkor előtte Mossra miért nem, ami eldöntötte volna. | Csak azért basz fel, mert az egyik mellett votl egy eddig nem vitatott late hit, ami 3 yarddal ért volna kevesebbet, a másik meg egyrészt szerintem - bár elfogult vagyok - egy kategóriával látványosabb, másrészt már előtte FG távolságban voltunk és lett volna még egy play közelebb menni. Szerintem nem ezen múlt, de ezektől a körülményektől eltekintve | 2 kérdéses eset egyik erre billent a másik arra. Ha inercia rendszerben akarjuk értékelni a bíráskodást kétségkívül példa az inkonzisztenciára.

Viszont a korábbi rossz ítéleteknek nem szabad precedens erővel bírni a jövőben meghozott ítéletekre. Tételezzünk fel jóhizseműséget és tegyük fel hogy nem a szőkepicsa utasítja a ligát, hogy a KC nyerjen. Ha ott egy bíró szerint A a helyes döntés nem hozhat B ítéletet mert korábban valaki tévesen azt hozta.
És mivel a "football move" nem rendelkezik egzakt definícióval egyik bíró így fogja megítélni másik úgy, és nem lesz konzisztencia. Próbáljátok definiálni az elkapást úgy, hogy minden szitura egyérelmű legyen és a játékélmény / látványosság ne sérüljön a szabály megfogalmazása miatt.

Arra hogy ugyanaz a kar egyszer így ítéli, máskor úgy, arra nem tudok mit mondani. Kéne a bíróknak is egy teljesítményértékelés, ahol ezeknek ki kéne jönnie és aki egy szint alatt teljesít, azt nem alkalmazni tovább. Felőlem akár trendeket is lehetne figyleni, hogy rendszer szinten jól vagy rosszul jár-e egy konkrét csapat egy konkrét bírói kar esetén. És nyilván az egészet transzparensen. És következményekkel.
Az hogy a közvetítés során bekapcsolják a szakértőt, aki a video roomtól függetlenül elmondja, hogy szerinte hogyan kéne ítélni az talán, egy lépés a helyes irányba, csak túl kicsi és túl kevés.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
3 hónapja
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 353 — Keep pounding
Black_Adder
amugy tobbszori visszanezes utan, igen elfogadom, hogy a ket eset mas megiteles ala esik, van kulonbseg. de a lenyeg, hogy mostantol, ha menekulsz akkor elkapast itelnek neked 😀 | nehogy felvedd Cruyff neha jo viccelodni is, nem csak komolykodni. |

a problema nem ezzel van igazan hanem azota latott korabbi donteseken: ugye volt a Worthy elkapas tavaly illetve iden az egyik GB-Chicago alapszakasz meccsen volt egy tok hasonlo play, ahol szinten elkapast iteltek.
csebi
Illetve a Ravens Steelers, ahol Likelynak nem volt football move, Rodgersnek pedig elkapást ítéltek pick helyett - megváltoztatták a pályán hozott döntést.
Mindegyikre és az ellenkezőjére is van példa.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
3 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 478 — Lucas Scott
Black_Adder
amugy tobbszori visszanezes utan, igen elfogadom, hogy a ket eset mas megiteles ala esik, van kulonbseg. de a lenyeg, hogy mostantol, ha menekulsz akkor elkapast itelnek neked 😀 | nehogy felvedd Cruyff neha jo viccelodni is, nem csak komolykodni. |

a problema nem ezzel van igazan hanem azota latott korabbi donteseken: ugye volt a Worthy elkapas tavaly illetve iden az egyik GB-Chicago alapszakasz meccsen volt egy tok hasonlo play, ahol szinten elkapast iteltek.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
Black_Adder Denver Broncos 9 475
A "football move" szombat óta sem lett egzaktabb.
Egy biztos, ha az elkapó az elkapás során a földre esik ( nem a lába ér oda), akkor a labdának túl kell élnie az elkapást. Akár védő, akár föld kimozgatja a kezéből a labdát, az nem elkapás. Ha a play végén a földre kerül és onnan szedik fel nem fumble hanem incomplete.

A Ramsnél az elkapás után 2 lábbal a földre érkezett az elkapó. A "football move" az volt, hogy "önszántából" lement a földre. Ha a labdát azután szedték ki a kezéből, akkor down by contact. Ha azelőtt szedték ki a kezéből mielőtt leért volna a földre, akkor INT.

Ha jól értem ez a játékvezetői testület hivatalos álláspontja is. Legalábbis közvetítések során amikor bevágják, hogy mi a vélemény - általában még az ítélet előtt szóval nem vádolható triviálisan azzal, hogy mindenképp a video roommal ért egyet - akkor ezekre a fontos tényezőkre szokták felhívni a figyelmet.

Külön-külön lehet vitatni a 2 esetet, de bár hasonlóak a lényegi részben pont különböznek. a Bills meccsen a földön ért véget az elkapás, ergo nem volt befejezve az elkapás amiikor földet ért a játékos, ha védő nélkül kipattan a kezéből, akkor incompletet ítélnek és nem hiszem, hogy ennyien kritizálnák a döntést. Márpedig a szabály szempontjából nem számít, hogy védő játékos vagy a föld akadályozza meg az elkapás befejezését.
A Rams meccsen lábond történt az elkapás, ergo ha a játékos sikeresen letérdel, akkor down by contact. Ha az előtt megmozdult a labda, akkor hibás ítélet és lehet vitatkozni, hogy INT vagy fumble, de akkor senkit nem érdekel csak a statisztikusokat. Abban nem fogok állást foglalni, hogy leért-e már a földre az elkapó, mire megmozdult a labda. (a playt nem néztem vissza, emlékezetben 1-2 mp állt az elkapó míg levitték/lemenekült a földre. Ha valaki úgy ítéli meg, hogy az elkapás mozdulata során került a földre, akkor olyan eset, mint a Billsnél és ez is INT. De az szerintem nem merült fel, hogy az elkapás mozdulatából került volna a földre)

Ami miatt még nehéz 2 látszólag hasonló szitu összehasonlítása, hogy az is szubjektív valamennyire, hogy mikor biztosította a labdát a kezében az elkapó. Néha befolyásolja a lépés számot, vagy hogy hány végtag ért földre érvényes területen belül miután már biztos volt a kezében a labda. Van probléma az ítéletek konzisztenciájával kapcsolatban, de ez a 2 eset pont nem példa erre, mert pont van egy olyan lényegi különbség, ami miatt indokolható az eltérő ítélet.

A "football move"-ra nincs mérnökileg kielégítő definíció, szerintem nem is lehetséges. Én nem örülnék, ha abban a pillanatban hogy az elkapó kezében a labda, már elkapás lenne, nekem már így is túlságosan el van lehetetlenítve a védekezés. Látványos támadójátékokhoz az is kell, hogy a védekezés ellenére történjen meg, amúgy szép lassan pro bowlt csinálnának a szabályokkal, ha tovább lehetetlenítenék a védők eszközkészletét.

Szerkesztette: Black_Adder

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
3 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 23 871 — Kinek mit intézett a kormánya

Poloska vagyok.
3 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Igen?
Matthew99
Adams futballmozdulatot tett a föld felé való meneküléssel, és elég ideig tartotta, a labda pedig azután mozdult, hogy lent volt. Cooks nem élte túl a földet, a lassításokból látszik, hogy ahogy megcsapja a föld a vállát azzal a lendülettel már nincs nála. Egy szögből úgy tűnik nem a védő tépi ki a kezéből, hanem szimplán a kezébe csúszik át a labda. Bár ez lényegtelen. Nem fejezte be az elkapást, Adams befejezte. Mindkét esetben jó döntés született.
Cruyffista
'fold fele valo menekules'. ezt bele kellene irni a szabalykonyvbe. ilyen megfogalmazas, de komolyan mondom ...
csebi
Ez nem megfogalmazás, ez történt a playben. A védő rákapott a labdára, Adamsnek meg villámgyorsan le kellett érnie, mert érezte hogy a védő el fogja venni. Századmásodperceken múlt, menekült a szó legszorosabb értelmében. Ha a labda azelőtt döccen, hogy leér, a Bearsé a labda.
Cruyffista
maradjunk annyiban, hogy Adamst levitte a 2 bears vedo a foldre. nem menekult o sehonnan, mint Michael Scofield.
csebi
A labdán ügyködnek, tépik fel. Azután ugranak rá, amikor már lent a térde, tehát nem ők vitték le.

Cruyffista
egy allokepbol tenyleg meg lehet itelni egy mozgast. koszi.

(btw a 29-es jatekos a kepen teljesen rahelyezkedik testtel, gondolom o meg Adamstol menekult el, csak igy sikerult neki ellentetes mozgassal).
csebi
Megkönnyítené a beszélgetést, ha visszanéznéd a playt, találomra sok mindent lehet. 😀
3 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 478 — Lucas Scott
Igen?
Matthew99
Adams futballmozdulatot tett a föld felé való meneküléssel, és elég ideig tartotta, a labda pedig azután mozdult, hogy lent volt. Cooks nem élte túl a földet, a lassításokból látszik, hogy ahogy megcsapja a föld a vállát azzal a lendülettel már nincs nála. Egy szögből úgy tűnik nem a védő tépi ki a kezéből, hanem szimplán a kezébe csúszik át a labda. Bár ez lényegtelen. Nem fejezte be az elkapást, Adams befejezte. Mindkét esetben jó döntés született.
Cruyffista
'fold fele valo menekules'. ezt bele kellene irni a szabalykonyvbe. ilyen megfogalmazas, de komolyan mondom ...
csebi
Ez nem megfogalmazás, ez történt a playben. A védő rákapott a labdára, Adamsnek meg villámgyorsan le kellett érnie, mert érezte hogy a védő el fogja venni. Századmásodperceken múlt, menekült a szó legszorosabb értelmében. Ha a labda azelőtt döccen, hogy leér, a Bearsé a labda.
Cruyffista
maradjunk annyiban, hogy Adamst levitte a 2 bears vedo a foldre. nem menekult o sehonnan, mint Michael Scofield.
csebi
A labdán ügyködnek, tépik fel. Azután ugranak rá, amikor már lent a térde, tehát nem ők vitték le.

Cruyffista
egy allokepbol tenyleg meg lehet itelni egy mozgast. koszi.

(btw a 29-es jatekos a kepen teljesen rahelyezkedik testtel, gondolom o meg Adamstol menekult el, csak igy sikerult neki ellentetes mozgassal).

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
Matthew99 New Orleans Saints 10 413 — Invisible man
Igen?
Matthew99
Adams futballmozdulatot tett a föld felé való meneküléssel, és elég ideig tartotta, a labda pedig azután mozdult, hogy lent volt. Cooks nem élte túl a földet, a lassításokból látszik, hogy ahogy megcsapja a föld a vállát azzal a lendülettel már nincs nála. Egy szögből úgy tűnik nem a védő tépi ki a kezéből, hanem szimplán a kezébe csúszik át a labda. Bár ez lényegtelen. Nem fejezte be az elkapást, Adams befejezte. Mindkét esetben jó döntés született.
Cruyffista
'fold fele valo menekules'. ezt bele kellene irni a szabalykonyvbe. ilyen megfogalmazas, de komolyan mondom ...
csebi
Nem mozdult a keze a labda felé... (lásd Cucurella)

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.

Negritis, a vajda Denver Broncos 58 075 — The Mathematician
Majd várom tenorx-től a tippjáték összesítést.
zacknorb
én kvázi elszálltam 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 23 871 — Kinek mit intézett a kormánya
Majd várom tenorx-től a tippjáték összesítést.

Poloska vagyok.
3 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 478 — Lucas Scott
Igen?
Matthew99
Adams futballmozdulatot tett a föld felé való meneküléssel, és elég ideig tartotta, a labda pedig azután mozdult, hogy lent volt. Cooks nem élte túl a földet, a lassításokból látszik, hogy ahogy megcsapja a föld a vállát azzal a lendülettel már nincs nála. Egy szögből úgy tűnik nem a védő tépi ki a kezéből, hanem szimplán a kezébe csúszik át a labda. Bár ez lényegtelen. Nem fejezte be az elkapást, Adams befejezte. Mindkét esetben jó döntés született.
Cruyffista
'fold fele valo menekules'. ezt bele kellene irni a szabalykonyvbe. ilyen megfogalmazas, de komolyan mondom ...

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Igen?
Matthew99
Adams futballmozdulatot tett a föld felé való meneküléssel, és elég ideig tartotta, a labda pedig azután mozdult, hogy lent volt. Cooks nem élte túl a földet, a lassításokból látszik, hogy ahogy megcsapja a föld a vállát azzal a lendülettel már nincs nála. Egy szögből úgy tűnik nem a védő tépi ki a kezéből, hanem szimplán a kezébe csúszik át a labda. Bár ez lényegtelen. Nem fejezte be az elkapást, Adams befejezte. Mindkét esetben jó döntés született.
Cruyffista
😀 Oké. Akkor ezt ugyanoda teszem a fejemben, mint a kezezés szabályt a fociban.
Matthew99
Azért van ez így, mert akkor minden elkapás lenne, ahol a földre érkezés kiveri az elkapó kezéből a labdát. Akkor is, ha nincs ott védő. Ami elég rossz irányba vinné el a dolgokat. Alapvetően ha a Cooks öléből való lassítás lenne premierbe tolva, egyértelműbb lenne, hogy ez semmiképp nem lehet catch. A full screen jelenet csalóka, mert olyan mintha a védő kitépné az elkapást befejező Cooks kezéből. Adams esetében az a futballmozdulat, hogy a védő tépi a labdát, de ő dadogás nélkül földre jut előretolatás közben. Szerintem mindkét eset megfelel a szabályoknak.
3 hónapja
Matthew99 New Orleans Saints 10 413 — Invisible man
Igen?
Matthew99
Adams futballmozdulatot tett a föld felé való meneküléssel, és elég ideig tartotta, a labda pedig azután mozdult, hogy lent volt. Cooks nem élte túl a földet, a lassításokból látszik, hogy ahogy megcsapja a föld a vállát azzal a lendülettel már nincs nála. Egy szögből úgy tűnik nem a védő tépi ki a kezéből, hanem szimplán a kezébe csúszik át a labda. Bár ez lényegtelen. Nem fejezte be az elkapást, Adams befejezte. Mindkét esetben jó döntés született.
Cruyffista
😀 Oké. Akkor ezt ugyanoda teszem a fejemben, mint a kezezés szabályt a fociban.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
3 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Igen?
Matthew99
Adams futballmozdulatot tett a föld felé való meneküléssel, és elég ideig tartotta, a labda pedig azután mozdult, hogy lent volt. Cooks nem élte túl a földet, a lassításokból látszik, hogy ahogy megcsapja a föld a vállát azzal a lendülettel már nincs nála. Egy szögből úgy tűnik nem a védő tépi ki a kezéből, hanem szimplán a kezébe csúszik át a labda. Bár ez lényegtelen. Nem fejezte be az elkapást, Adams befejezte. Mindkét esetben jó döntés született.
3 hónapja
szaba Los Angeles Chargers 12 652

Cruyffista
Egy ilyet esetleg TE-ekkel vagy DT-kel szívesen vennék.
3 hónapja
Matthew99 New Orleans Saints 10 413 — Invisible man
Igen?

Szerkesztette: Matthew99

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
3 hónapja
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
3 hónapja
ender1112 Kansas City Chiefs 2 777 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Azért szomorú ez az egész bírózás, mert így abszolút nem kerül szóba, hogy az eddig totálisan ismeretlen és soha nem hallott/jegyzett Tufanga mekkora teljesítményt rakott le. Élete első NFL meccsén, ráadásul a playoffban.
ZERO_L
Elkezdtek bírózni? Hát ez elképesztő 😀
Amúgy érdekes nézni, hogy azok közül, akik egy éve is NFL scripteltek a Chiefs kapcsán, most jópáran milyen megértőek lettek hirtelen 😉
3 hónapja
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 189 — situational football
Azért szomorú ez az egész bírózás, mert így abszolút nem kerül szóba, hogy az eddig totálisan ismeretlen és soha nem hallott/jegyzett Tufanga mekkora teljesítményt rakott le. Élete első NFL meccsén, ráadásul a playoffban.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
3 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 839 — #NoStress
Az biztos, hogy a "football move" nem egy egzakt jól definiálható fogalom, és ezért minden hasonló szituációban, attól függetlenül, hogy mit ítélnek lesz tere a panaszkodásnak
Black_Adder
Ennyi a lényeg, nem egzakt.
Illetve véleményes, 50-50-es szituban biztonságosabb "kifele" ítélni. Gurulósban is ha nem egyértelmű, hogy kirúgás vagy szöglet, akkor kirúgás lesz az ítélet, mivel abban nincs instant gólszerző/meccsdöntő folytatás.
Ratyi, de ez van.

nagyon remélem, hogy lesz még alkalmuk bejutni Allennel annak ellenére, hogy inkább bezáródóban van a championship window, mint kinyílóban.
Black_Adder
Elwayre is ez volt a mondás, aztán a végén csak kiintegetett még kétszer.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem azt akartad írni, hogy Brady is kiégett aztán mégis nyert? 😀
Toca
Nem, de jó példa. Brady még a csukott ablakon is kiintegetett.